Új Szó, 1981. szeptember (34. évfolyam, 205-231. szám)

1981-09-17 / 220. szám, csütörtök

• ••pwmv. Magyar drámák - szlovákul Hazánkban Is, különösen az utóbbi években, egyre többet beszélünk arról, milyen fontos lenne, ha a szocialista orszá­gok drámairodalmának legjobb darabjait színházaink mielőbb bemutatnák. Történtek is bizo­nyos felfigyeltető kísérletek elsősorban a szovjet, az NDK- beli és a bolgár drámairoda­lom értékeinek felfedezésére. Ugyanakkor viszonylag kevés mai magyar drámát mutattak be a cseh és a szlovák színhá­zak, noha ezek a színrevitelek csaknem minden esetben nagy sikert jelentettek. Örkény Macskajátéka a Prágai Nem­zeti Színházban háromszázas sorozatot ért meg, Hradec Krá- lovéban pedig a Popfesztivált játszották több évadon át telt házak előtt. Csurka István Ere­deti helyszíne a néhány rész­letében egysíkúra sikeredett rendezés ellenére is viszony­lag szép közönségsikert ara­tott. S mégis, úgy érezzük, hogy a cseh és a szlovák szakma még mindig keveset tud az ér­tékekben oly gazdag mai ma­gyar drámáról. Karol Wlachov­ský a bratislavai Tatran kiadó gondozásában megjelent Mo­derná madarská dráma /Mo­dern magyar dráma) című ki­advány összeállítója is minden bizonnyal tudatosította ezeket a nagy hézagokat. Nem volt könnyű dolga, hiszen egy ki­adványban csaknem lehetetlen három évtized különböző té­májú, szerkezetű és irányzatú alkotásaiból felmutatni a kor- társ magyar dráma fejlődési ívét, értékeit és jellemző vo­nulatait. A most megjelent szlovák nyelvű könyvbe végül Is négy magyar drámát sorolt be: Németh László Galileijét, Dobozy Imre Szélvihar című drámáját, Illyés Gyula müvét, a Kegyencet és Örkény Macs­kajátékát. Wlachovský az indoklásban találóan állapítja meg, hogy nincs a világon olyan antoló­gia, amelynek összeállítási szempontjaival, értékrendjével ne lehetne vitába szállni, s ez természetesen erre a kiad­ványra is vonatkozik. A vá­lasztást az összeállító szerint három szempont indokolja. Különböző típusú és hangvéte­lű drámákról van szó, ame­lyek a kortárs magyar dráma egy-egy konkrét fejlődési sza­kaszában meghatározó szere­pet játszottak. Egyik alkotás sem könyvdráma, mégis képes olvasmányélményt is nyújtani, s ez a szempont is szerepet játszott a besorolásnál. Karol Wlachovský érveivel nincs kü­lönösebb vitánk. Egy kötettel bizony nem lehet csodákat mű­velni, minden lényeges adós­ságot törleszteni. Az is meg­ítélés kérdése, vajon Szakonyi Adáshibájának nem volt-e fon­tos szerepe a modern magyar dráma felívelésében. Érzésünk szerint ennek a ma is idősze­rű tragikomédiának a kötet­ben lenne a helye. A négy drámát magyar iro­dalom kiváló ismerői és for­dítói ültették át szlovák nyelv­re. Karol Wlachovský pontosan és élvezetesen fordította le Ga­lileit. Ugyanilyen szép szelle­mi teljesítmény Marta Lesnáé is, aki a Kegyencet ültette át elsőrangúan. Örkény szellemes nyelvezete, tragikomikus ábrá­zolásmódja a Macskajáték szlovák változatában is teljes mértékben érvényesül, s ez La­dislav Obuch leleményességét, tudását dicséri. Ladislav Ján- ský is sikerrel birkózott meg Dobozy Imre színművének mar­káns, a paraszti világot híven tükröző nyelvezetével és konf­liktusaival. A kötetet Karol Wlachovský tanulmánya zárja, amely a Magyar dráma az utóbbi há­rom évtizedben címet viseli. A szerző hozzáértően vázolja fel a magyar dráma fejlődési ívét az ötvenes évektől napjainkig. Találóak az egyes korszakokat bemutató megállapításai is. Vitatkozni — vagy kifogásolni­valónk az, hogy az elmúlt évek, sőt évtized értékeiről, tendenciáiról nagyon keveset mond. Még ilyen vázlatos dol­gozatból sem hiányozhat Csur­ka István neve és néhány szín­müvének legalább rövid jel­lemzése. Szerintünk szerencsé­sebb lett volna az is, ha a Ke- gyenc megszületésének vi­szonylag hosszú ismertetése helyett többet olvashatnánk Illyés Gyula drámaírói mun­kásságáról, értékeiről. Az összeállítás mindezek el­lenére bizonyos, bepillantást nyújt a kortárs magyar dráma kincsestárába, s talán arra‘ser­kenti a színházi szakembere­ket hogy alaposabban megis­merkedjenek más, ugyancsak jelentős magyar drámákkal. SZILVASSY JÓZSEF HASZNOS TUDNIVALÓK A XXVII. Matematikai Olimpia évkönyve Sem a matematikai olimpia régebbi évfolyamainak évköny­vei, sem a különböző válogatá­sok nem kaphatók. Ezért telje­sen érthető az a nagy várako­zás, amely az egyes évfolyamok évkönyveinek megjelenését kí­séri. Igaz, lassan már a XXVIII. Matematikai Olimpia évkönyvét szeretnénk kezünkben tartani. Sajnos, ezek a diákok és taná­rok számára egyaránt fontos ki­adványok csak nagy késéssel jelennek meg. így most eléged­jünk meg a XXVII. Matematikai Olimpia évkönyvével (J. Vyšín, L. Boček, L. Bukovsky, M. Fied­ler, J. Moravčík: XXVII. ročník matematickej olympiády; SPN Praha, amelyet a prágai peda­gógiai Kiadó adott ki. A könyv szerzőit nem kell kü­lön bemutatni, a matematikai olimpiák szervezői, régi ismerő­seink. Tudományos és ismeret- terjesztő műveik, valamint az előző olimpiák évkönyvei so­kunknak segítettek a tanításban és tanulásban. Mit tartalmaz ez az évköny? Az évkönyv gerincét alkotó hat fejezetben találhatók meg az egyes kategóriák és egyéb versenyek feladatai és azok megoldása. A nagy gonddal ki­dolgozott valamennyi feladat megoldása érdekes, változatos és tanulságos. Ezért példatár­nak is kitűnő. Ezen feladatok nagy előnye, hogy megoldhatók a középiskolai matematikai anyag ismerete révén. Az anyag mindazt nyújtja, ami a matema­tikai feladatok megoldásában szép és érdekes, s ami a mate­matikai gondolkodásmód kiala­kításához és elmélyítéséhez szükséges. Az évkönyv nyolc fejezetre tagolódik. Első fejezete a Ma­tematikai Olimpia XXVII. évfo­lyamának lefolyásáról tájékoz­tat. Itt található meg a Mate­matikai Olimpia Központi Bi­zottságának névsora is. Tájé­koztat különböző rendezvények­ről, továbbá versenyzők részére szervezett tanfolyamokról stb. Érdekességként megemlíthető adat: az 1977/78-as iskolai év­ben országosan 4528 középisko­lai és 17 398 általános iskolai tanuló kapcsolódott be a Mate­matikai Olimpia XXVII. évfolya­mába. Eredményes feladatmeg­oldó 646 középiskolás és 2471 általános iskolás volt. A verseny egyes fordulói élénk érdeklő­dést váltottak ki a tanárok kö­rében, akik a versenyeket jó eszköznek tartják ahhoz, hogy tanulóikat az iskolában az Is­meretek elmélyítésére szerve­zetten ösztönözzék. Az olimpia pozitív hatása nemcsak az ered­ményes versenyzőkön figyelhető meg, hanem sokkal szélesebb körben is. Végül kerületenként külön-kü- lön Ismertetik a szerzők az el­ső tíz, legjobb eredményt elért tanuló nevét. Itt a magyar ta­nítási nyelvű Iskolák tanulói­nak neve Is megtalálható. A II., III., IV. és az V. feje­zet az A, B, C és Z kategória Sajátos képi világok feladatait és azok megoldását tartalmazza. A VI. fejezet a Z kategória kerületi fordulóinak feladatait foglalja magába. A VII. fejezet­ben a Matematikai Olimpia 4. levelező szemináriumának je­lentése található, mely szerint 31 tanuló kapcsolódott be ezen tevékenységbe. A szervezők nagyra értékelték a felkészülés­nek ezt a módját. A VIII. fejezet beszámolót tar­talmaz a XX. Nemzetközi Mate­matikai Diákolimpiáról, melyet Bukarestben rendeztek meg ti­zenhat ország versenyzőinek részvételével, akik között ha­zánk olimpikonjait is megtalál­hattuk. A csehszlovák csapat az 5. helyezésével nagyon sike­resen szerepelt ezen a színvo­nalas nemzetközi versenyen, amelyen két második és három harmadik díjat harcoltak ki. Itt szeretném megemlíteni Filakov- szky Péter teljesítményét, aki megszerezte az értékes harma­dik helyet. Előkelő helyezése annál inkább figyelemre méltó, mivel magyar tanítási nyelvű középiskolából jutott el e ran­gos nemzetközi verseny élvona­lába. Az immár hagyományosan (részben, cseh, részben szlovák nyelven) megjelenő évkönyv magas színvonalon szól vala­mennyi tanulóhoz és tanárhoz és jó szolgálatot tesz az olim­piai feladatok iránt érdeklő­dőknek is. OLÄH GYÖRGY A Szlovák Nemzeti Galéria munkatársainak rugalmasságát és ügyszeretetét bizonyítja í>z a reprezentatív kiállítás, ame­lyen a szlovákiai képzőművé­szet grafikusainak színe-java mutatkozik be könyvillusztrá­cióival; teszik mindezt a BIB ’81 kiállításával egyidőben. A tárlatnak otthont adó kul­turális intézményen kívül még három — a bratislavai Városi Galéria, a Dolný Kubín i Árvái Galéria és a martini Matica slo­venská — segítette a szándék megvalósulását. Végigjárva a helységeket 43 művész illusztrá­cióját láthatjuk úgy elrendezve, hogy egyértelműen kiviláglik a törekvések sokszínűsége, külön­böző motiváltsága is. Kétségtelen, hogy a látogatót azok a munkák ragadják meg leginkább, amelyeknek alkotói a művészi átütőerőt és a mes­terség tökéletes ismeretét állít­ják az illusztrált szöveg szolgá­latába. így a legkülönbözőbb technikával készített alkotások is önálló művészi töltettel, ér­tékkel születnek meg. Viera Bombová, Vincent Hložník, Má­ria Zelibská, Miroslav Cipár, Jo­zef Šturdík és Dušan Kállay il­lusztrációi a mű eszmei monda­nivalóját igyekeznek lefordíta­ni a szépirodalomtól minden te­kintetben különböző képzőmű­vészet formanyelvére. Tehát nem képekben rajzolják meg a prózai szöveggel elmondott tör­ténetet, hanem művészetük le­hető legteljesebben kifejező esz­közeit állítják szolgálatába. Hogy mennyire öntörvényű területe a képzőművészetnek az illusztrálás, azt ez a kiállítás is bizonyítja. Azon túl, hogy minden illusztrálást folyamat a könyvkészítés technikájának a függvénye és különböző mérték­ben (ezt a művész felfogása határozza meg elsősorban) kö­tődik az irodalmi alapanyag­hoz, s a legigényesebb alkotók esetében szuverén képzőművé­szeti alkotásokat hoz létre. Ter­mészetesen mindez függ az Il­lusztrátorok szakmai és művé­szi elveitől, illetve gyakorlatá­tól. A jó értelemben vett lirizált- ságot találjuk meg Ferdinand Hložník, Štefunkoné Szabó Er* zsébet, Ján Zelenák, Igor Ru- manský, Nada Rappensbergero* oá és Vladimír Machaj munkái'* ban. Ök és hasonló felfogása társaik kötődnek ugyan — a gyermek számára fontos mó­don (elbeszélő megjelenítés) — a szöveg tartalmához, művésze­tük mégis mindvégig megőrzi sajátos képiségét. Harmadik jelenségként az epikusságot, a legtöbbet vitatott törekvést veheti észre a láto­gató. Jozef Cesnak, Jarmila Di* cová, Ján Dressier, Ján Trojan, Róbert Brun, Óta Lupták illuszt­rációi kétségtelenül magas szin­tű technikai tudással készül­nek, ám annyira konkretizálják az egyes történeteket, hogy már- már a szépirodalmi szöveg le­írásait jelenítik meg. Három — jellegében, szándé­kában különböző — törekvést említettünk a kiállításon látot­takból. Többé-kevésbé valameny- nyi alkotó besorolható ebbe, vagy abba a kategóriába. Am engedtessék meg, hogy egyér­telműen az elsőként említett al­kotói módszert emeljük ki. Hi­szen készüljön bár az illusztrált könyv gyermeknek, vagy fel­nőttnek, minden esetben az al­kotás öntörvényűségét kell, hogy szem előtt tartsa. így lesz képzőművészetileg is szép az il­lusztrált könyv, így lesz több a grafikus-illusztrátor-művész munkája által gazdagított. DUSZA ISTVÁN Távoli országból Egzotikusnak tűnő kultrálís rendezvényekre kerül sor ezek­ben a napokban hazánk szá­mos városában: a testvéri Mon­gol Népköztársaság kulturális életével és értékeivel Ismerke­dünk ezekben a napokban. Ké­pet kapunk a miénktől jórészt eltérő hagyományokról, élet­módról, ám elsősorban arról, ami összeköt bennünket: hiszen a távoli országban is a dolgo­zók anyagi és szellemi gyara­MEGTALÁLT HARMÓNIA Rákosi Ernő emlékkiállítás a prešovi Képzőművészeti Képtárban Rákosi Ernő nyolc éve halt meg. Születésének 100. évfor­dulóját már nélküle, de gaz­dag életművének megtekinté­sével ünnepelhetjük. Rákosi Ernő tudvalévőén minden va­gyonát a CSEMADOK-ra hagy­ta. Képeinek javarésze a ko­máromi DunamentI Múzeum­ban található, de sok alkotása van a prešovi és a Kelet-szlo­vákiai Képtárban, Kassán (Ko­šice) is. Ez utóbbiak tulajdo­nát képező művekből 102 olaj- festmény — portrék, és tájké­pek — kiállításával emlékez­nek most Rákosi Ernőre a pre- šovl Képzőművészeti Képtár­ban. Rákosi Ernő 1881-ben, Iglőn, a mal Spišská Nová Vesen szü­letett, de gyermekkorát Kö- szegaboson töltötte, ahol az apja vasúti pályaőr volt. In­nen került aztán a család Eper­jesre, otthonra találván egy Szekcső utcai családi házban. Rákost Ernő kiváló rajzkész­ségére már a gimnázium első éveiben felfigyelt Tragor Jó­zsef rajztanár, s közbenjárásá­ra a gimnázium hatodik osztá­lyának elvégzése után Rákost Ernőt felvették a budapesti Iparművészeti Középiskolába, ahonnét a Képzőművészeti Fő­iskolára ts eljutott. Dacos ki­rohanásai miatt az akadémia tanárai „összeférhetetlen for­radalmárnak“ minősítették, s így jobbnak Is látta, ha szedi a sátorfáját és Bécsbe költözik a nővéréhez. Bécsben magánta­nulóként két évig járt Schöf- fer professzorhoz, majd mikor az anyagi helyzete megenged- ta, a müncheni Képzőművé­szeti Akadémiára iratkozott be. Az „élmény ihletése“ — ez a két szó lehet a kulcs abba a zárba, amivel ajtót nyitha­tunk Rákost Ernő alkotómód­szerének sajátosságára. Aki a prešovi képtárban végignézi Rákosi Ernő tájképeit, az bizo­nyára elhiszi, hogy ez az em­ber mindig a szabad ég alatt festett, s a szabadban tanulta meg oly módon variálni a zöl­det, mint ahogy rajta kívül csak a természet képes. Ráko­st Ernő hosszú évtizedekig egyedül, társtalanul, de mégis csak látszólagos magányosság­ban élt. Azért látszólagos ma­gányosságban, mert unatkozni hosszú élete során tulajdon­képpen soha sem unatkozott. Rákosi Ernő pályakezdő al­kotásaira a luminlzmus, a postlmpresszionlzmus volt ha-< tással, de életművének kitelje­sedése után a képzőművésztör­ténészek a népi Ihletésű „ro­mantikus“ realizmus egyéni utakon járó mesterének tekin­tették, s fokozatosan kibonta­kozó élénk színvllágú, derűs stílusáért a plein-air festészet úttörői közé sorolták. Mi eze­ket a besorolásokat nem vitat­juk. A magunk részéről annyit jegyzünk meg: Rákosi Ernő a természet szerelmese volt. A természetben kereste és talál­ta meg azt a harmóniát, ami után mindnyájan vágyakozunk. Igaz ember, művész volt. Fel­ismerései először őt magát nyugtatták meg, de festménye­it nézve nekünk Is módunkban áll rádöbbenni azokra a meg­látásokra, amit nélküle nem biztos, hogy észrevettük vol­na. Rákosi Ernő érzelmet keltő biztonsággal tudta megfesteni a táj hangulatát — művelt már csak azért ts érdemes megte­kinteni a szeptember 30-lg nyitva tartó kiállításon. SZÁSZAK GYÖRGY podásáért, a társadalmi lét szo­cialista átalakításáért fáradoz­nak — nem kis eredmények­kel. A mongol kulturális napok rendezvényei lehetőséget nyúl- tanak arra, hogy a valóságfel* táró művészet eszközei révén barátaink mat életéről, átala­kuló életmódjukról is tájékoz­tatást kapjunk. A Žilinán meg­nyílt fényképészeti kiállítás a múlt és a Jelen szembesítése: beszédes fotók dokumentálják a változó, korszerűsödő egyé­ni és társadalmi feltételeket. A Mongol Állami Népi Együt­tes fellépései számunkra nem teljesen ismeretlen népi szoká­sokat, dallamvilágot elevenítem nek fel, a sokat szenvedett nép erkölcsi erejének egyik szép szimbólumaként. Az Állami Opera szólistái meggyőztek ben­nünket arról, hogy Smetana, Dvofák és Bartók zenéje Mon­góliában ts egyre inkább köz­kinccsé válik. A Kassán f Ko­šice) megnyíló városrendezési és városépítészeti kiállítás el­sősorban arra ad majd választ, hogy a mongol építészek ter­veikben miképpen egyesítik a hagyományokat a korszerű ur­banisztikai elképzelésekkel. 'A kulturális napok néhány hát az értékelés. - Am az már nap múlva érnek véget, korai ma ts nyilvánvaló, hogy e ren­dezvény révén ts e távoli or­szág még közelebb kerül hoz­zánk. J. S. 1901. IX. 17. A Kutná Hora közelében levő kaöinai Mezőgazdasági Múzeum az idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. Gyűjteménye a leg­nagyobbak közé tartozik a világon, az anyag válogatását már 130 éve megkezdték (Karel Vlček felvétele — ČTK)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom