Új Szó, 1980. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1980-09-30 / 231. szám, kedd

Vádav Neumann hatvanéves A zenei világ nem egy olyan világhírű karmestert tart szá­mon, aiki először valamely hangszer mestere volt s csak később vonzotta a karmesteri pálya. Gondoljunk például Ar­túré Toscaninire. Václav Neu­mann is először a hegedű tit­kaival ismerkedett meg s csak évek múltán választotta a kar­mesteri hivatást. A művész Prágában szüle­tett, a smíchovi reálgimná­ziumban érett­ségizett, majd beiratkozott a Károly Egyetem bölcsészet-tu dományi kará­ra. Később a prágai konzer­vatórium nö­vendéke lett, ahol Metod Do- ležil és Pavel Dédeček készí­tették fel a karmesteri pá­lyára. 1944-ben a hegedű-, egy évvel később pedig a karmesteri szakot vé­gezte el. A fiatal zenész már diák­éveiben érdeklődést tanúsított a kamarazene iránt. Iskolatár­saival 1943-ban megalapította a konzervatórium vonósnégyesét, mely felvette a Smetana-vonós- négyes nevet. 1944 tői a prágai rádiózenekar tagja. A következő évben a Cseh Filharmóniához szerződik vio- lásként, néhány év múlva pe­dig már karmesteri feladattal is megbízzák. A cseh kortárs zeneszerzők műveit szólaltatja meg, és műsorára tűzi Soszta- kovics VI. szimfóniáját. Külföldön először az NDK- ban vendégszerepeit 1949-ben (Drezda, Lipcse). Leoš Janá­ček Tarasz Búiba zenekarra írt rapszódiáját és Bohuslav Mar­tinra IV. szimfóniáját vezényel­te. Rövidesen Budapest közön­sége is megismerhette, ahol a Cseh Filharmónia élén Soszta- kovics m&vet adott elő. Két évig a prágai Zenemű­vészeti Főiskola tanársegédje. Ezzel egyidejűleg a Karlovy Vary-i szimfonikus zenekar művészi igazgatója. Aztán újabb külföldi utak következe nek: Lengyelország, az NDK és Románia. Élete következő állomása Brno, ahol 1954-től az Állami Szimfonikus Zenekar művészeti igazgatója. 1956-ban visszatér a fővárosba, ahol a prágai szim fonikus zenekar (FOKJ helyet­tes művészeti vezetője és kar­mestere. 1963-ban visszatér a Cseh Filharmonikusokhoz, majd átveszi az együttes vezetését. Ezt a tisztséget mindmáig be­tölti. Külföldi szerepléseit nagy el­ismerés és siker koronázza. 1956-ban Walter Felsenstein rendező szerződteti a berlini Komische Oper társulatához. Itt három évadot tölt. Később is gyakran visszalátogat ide, mint vendégkarmester. Már az első évadban bemutatják Leoš Janáček A ravasz rókácska című színpadi művét, mely há­rom és fél év alatt 115 elő adást ér meg. Betanítja Verdi Othellóját is, melynek Moszk­va és Velence közönsége is tapsolhatott. 1960-ban a drezdai Állami Operaház társulatával sikeresen bemutat egy újabb JanáCek-operát, A holtak há zából címűt. Franz Konwitsch- ny halála után szerződteti a Gewandhausorchester és a Lip­csei Állami Qperaház. Itt is három évadot tölt. Václav Neumann külföldi szerepléseivel hozzájárul és ma is segít a cseh zenekultúra ter­jesztéséhez. Nem egy hangle­meze elnyerte a Grand Prix-t. Legutóbb Bohuslav Martinü műveinek felvételét jutalmaz­ták ezzel a díjjal. Jeíenlö'g Gustav Mahler műveinek a fel­játszásán dolgozik. Fáradhatatlan munkásságáért különböző kitüntetésekkel ju­talmazták. Legutóbb a nemzeti művész címet kapta meg. Z. E. TÚSZOK A MULATÓBAN (cseh) Manapság gyakran megtörté­nik, hogy egy-egy tévésorozat hőse a képernyőről „átvándo­rol“ a mozivászonra. Erre a sorsra jutott Zeman őrnagy is, miután a tévében befejezte si­keres „pályafutását“. Nem tu­dom, de gyanítom, hogy az al­kotók ilyen jellegű vállalkozá­saikkal talán a mozi gondjain kívánnak valamelyest eny’níte ni: az eltűnt néző nyomába sze­gődnek, hogy becsalogassák a filmhez. Hogy milyen ered­ménnyel? Azt viszont még csak nem is sejtem. Mint ismeretes, Zeman őr­nagy és társai a sorozatban a háború befejezése utáni har­minc év súlyos bűnügyeinek kivizsgálásával foglalkoztak. A bűnügyi sorozat nem volt ér­dektelen, hiszen a történeteket a valóság diktálta és hányszor beigazolódott már, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró. A sorozat egyik utolsó darabjá­ban Hradec őrnagy (Zeman őr­nagy munkatársa) útja egy óceánjáró hajóra vezet, hogy felgöngyölítsen egy bűnszövet­kezetet ... az ügy azonban nem olyan egyszerű, a szálak valahol Dél-Amerikában, a Bella Vista mulatóban futnak össze. Szép kis társaság gyűlt itt egybe: volt háborús bűnösök és amerikai ügynökök, akik a chilei népi egység kormánya elleni szabotázsakciókat készí­tenek elő. Mivel az alkotók — Jirí Se- quens rendezővel az élen — a sorozatnak ezt a részét találták a legvonzóbbnak, s talán a legér­dekesebbnek is, ezt alkalmazták mozivászonra; a film azonban nem „tagadhatja le“ eredetét: nem egy jelenete magán hordja a televíziós technika és műfaj jellegzetességeit (dramaturgiai építkezése, sajátos kifejező esz­közei stb.). Az attraktív környezetben játszódó, szerteágazó történet izgalmas, s bizonyára leköti a nézők figyelmét, ám a filmsze­rűségre nem ártott volna job­ban ügyelni. A filmben Vlagyi­mir fírabec, Rudolf Jelinek, Ji­rí Adamíra, Hana Maciuchová, Radovan Lukavský és František Nemec jeleskedik. VASTÜDŐBEN LÁSZLÓ ANNA SZOCIOGRÁFIÁJA A Vaspálya szerzőjét már két alkalommal mutattam be olva­sóinknak. Először mint sajátos hangú novellistát (Harkály a vízen, 1965), másodszor pedig mint a budapesti Nemzeti Szín­ház igazgatójáról, Hevesi Sán­dorról írott, két kiadást meg­ért monográfia szerzőjét. A Vaspólya teljesen új oldalról — mint szociográfust — mu­tatja be az írót. „Hőseim a gyermekparalízis két utolsó — az 1957-es, az 1959-es magyarországi dúlásá- nak legsúlyosabb áldozatai. Nemcsak rokkanttá váltak, légzőszerveik is megbénultak. Gépek adagolják a levegőjüket. Többségük fiatal, ma húsz-hu- szonnégy éves. Kortársaiktól el­térő a testi állapotuk, az élet­módjuk, a neveltetésük. De dol­gozni és szórakozni vágyók, reménykedők, szerelmesek, sokszor háborgók és jogokat követelők. Könyvem elsősorban arról szól, hogy ugyanolyanok" — mondja László Anna, s én hadd fűzzem hozzá mindjárt elöljáróban, hogy a vastüdőben — vaspólyában fekvő — lég­zésbénultak, akik alig-alig, vagy egyáltalán nem tudnak mozogni, mondhatnám szenve­dések árán is élni akarnak. A könyv írását páratlan szorgalomról tanúskodó megfi­gyelések, a betegekkel és ápo­lóikkal folytatott beszélgetések előzték meg, és végesvégig minden sorukban emberszere­tet a sugallójuk. Nem akadé­miai babérokra pályázó kutató szenvedély, hanem életigenlés és szeretet. Szól a szociográfia egyfelől a kórházat vezető Petri Ágnes főorvosasszony és az ápolók önfeláldozó munká­járól, amelyben a tudás és szakképzettseg elégtelennek bi­zonyulnak, ha ez a munkájuk nem párosulna szeretettel. És szól azokról a szerencsétlenek­ről, akik a Heine-Medin kór­ban, a gyermekparalízisben tengődnek. „Vidám ház a dombtetőn" — ezt a címet alighanem azért ad­ta László Anna könyve első fejezetének, mert egy gyanút­lan idegen az elegánsan hang­zó Rózsadombon épült házat, éjszaka szikrázó ablakaival, bá­lok és ünnepélyek színhelyé­nek képzelné el. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A CSEMADOK KB nyelvi szakbizottsága pályázatot hir­det az alábbi témákra: 1. A csehszlovákiai magyar sajtó nyelvi arculatának ér­tékelése nyelvhelyességi, helyesírási vagy statisztikai szempontok alapján; 2. A közéleti terminológia használata sajtótermékeinkben; 3. Egy-egy falu tájszavainak összegyűjtése; 4. Régi foglalkozások, munkafolyamatok teljes szókin­csének feltérképezése. Pályázati feltételek: Csak olyan munkákkal lehet jelentkezni, amelyek eddig még nem szerepeltek más pályázaton, illetve nem jelentek meg nyomtatásban. A sajtónyelv elemzésekor mindig az illető lap vagy folyóirat teljes évfolyamát kell feldolgozni. A pályamű terjedelme legfeljebb 30 gépelt oldal lehet. A pályázók szakmai tanácsért a CSEMADOK KB nyelvi szakbizottságához fordulhatnak — írásban. A legjobb munkák díjazása: 1. díj: 2000.— korona 2. díj: 1500.— korona 3. díj: 1000.— korona A pályázat eredményeit a bírálóbizottság 1981. március 20-án a Kazinczy-napokon hirdeti ki. A CSEMADOK Központi Bizottsága fenntartja jogát a dí­jak megosztására, illetve visszatartására. A nem díjazott, de értékes munkákat tárgyi jutalomban részesítjük. Beküldési határidő: 1981. január 31. Cím: CSEMADOK KB Népművelési osztály — Nám. 1. mája. 10—12. 891 09 Bratislava A „vidám“ ház valójában ke­gyetlen szenvedésre ítélt bete­gek menedéke. A kór, amely­ben ennek a különleges gyógy­intézetnek a lakói szenvednek, ma már eltűnt a kórlapokról, a Sabin-cseppek két évtized­del ezelőtt teljesen megszün­tették. A vastüdőben, László Anna elnevezése szerint vaspó­lyában, élő fiatalok a Sabin- oltások előtti utolsó áldozatai a Heine-Medin kórnak. A 21 esztendős Balog Éva és Diószegi Valéria, akik közel két évtizedet töltöttek a vidám házban, hihetetlen akaraterővel elérték, hogy egy kis pénzt (havi 440, illetve 570 forintot) kerestek. A 21 éves Kárpáti György, akit csak éjszaka zár­nak lélegzést előmozdító má- zsányl vastüdőbe, tolókocsijá­ban ülve elbeszélget a szocio­gráfia szerzőnőjével, elbüszkél­kedik, hogy leérettségizett és mikor első keresetét, 401 fo­rintot, az ágyára tették, majd­nem elsírta magát. Egyetlen beteg sem letargikus, senki kö­zülük nem akar dologtalanul élni és hihetetlen akaraterejük­kel el is érik, hogy egészsé­gesnek érezzék magukat. De a csinos, könnyed természetű Ju- likán nem lehet segíteni. Bőre egy nap foszladozni kezd, mint az égési sebesülteké. A mell­kasán és két csuklóján iszonyú­an fájdalmas bőrgyulladás ke­letkezik. Reménytelen esetekben — ír­ja László Anna —, ennél ki­sebb fájdalmakra is adnak morfiuminjekciót. Julika nem kaphat, mert a morfium a lég­zőközpontot megbénítaná. A három orvos lehetetlen és há­romnapi virrasztás után a kín­tól eltorzult arcán Julikát kö­nyörgésére örökre elaltatják. Rózsa Zoltán mindkét kezére béna. Páratlan akaraterővel a lábát fejleszti kézzé és lábuj­jaival dolgozik. Keresetéből lábbal hajtható kocsit akar venni, mivel a járművekre kéz­zel kellene felkapaszkodnia és erre képtelen. Az életszeretetnek, a fölül­kerekedésnek, az emberi ter­mészet és akarat lebírhatat- lanságának annyi rendkívüli példáit írja le könyvében a szerző, hogy bemutatásuk ol­dalakat töltene be. De talán az idézett példák elegendők arra, hogy László Anna szociográfiá­ját érdekessége mellett fontos­nak és hasznosnak tartsuk. EGRI VIKTOR Vladimír Brabec és František Némec a cseh filmben UTOLSÓ ANGYALOK (olasz) Angyalok? A film két kisfiú hőse közül vajon melyik az angyal? Marco, a jómódú, el­vált szülők elkényeztetett cse­metéje, avagy alkalmi barátja, a nélkülözésekhez szokott kikö­tői vagány? Ki-ki döntse el ma­ga. Egy azonban biztos: mind­két fiú szánalomra méltó. Mar­co azért, mert bár mindene megvan, mi szemnek-száj nak in­a fiú nagyapjához küldi. A gyermek elveszti utolsó fogó­dzóját is. Eredeti ötlete támad, hogy szüleit felrázza közönyük­ből, s kimozdítsa őket érzelmi sivárságukból: megjátssza elra- boltatását. Kétes vállalkozás ez, de az útról már nem térhet le. Igaz­ságérzetén csorbát ejtettek, ezt feltétlenül meg kell bosszul* Philippe Leroy és Nathalie Delon az olasz filmben a szülők sze- repét játsszák gere, a legfontosabb — a sze­retet — azonban hiányzik éle­téből. Barátja pedig a társa­dalom peremére szorult nincs­telenek közül való, aki már ki­járta az élet iskoláját, mert a szükség rákényszerítette, vi­szont nem gyötri a magány, mert megélhetését biztosítandó, a kikötőben egy csempészban dához volt kénytelen szegődni. A film mondanivalója figyel­meztetni akarja a szülőket ar­ra, hogy nem elég a gyermek­nek csak az anyagi javakat elő­teremteni, ennél talán sokkal fontosabb a biztonságot jelentő otthon, meleg családi fészek ki­alakítása. Az elvált szülők gyermekei egyébként is két part között vergődnek, hol ide, hol oda csapódva s ha szüleik csak annyira önmagukkal van­nak elfoglalva, mint Marcóé, érthető, hogy gyermekük a szeretetéhséget különféle mó­don igyekszik enyhíteni. Mar­co az állatokhoz vonzódik, lová­ban talál társra. Apja egy na­pon a lovat azonban Szicíliába, nia. Útra kel, hogy Szicíliába menjen ... Hosszú barangolásai, utazgatásai során alkalmi bará­tokat szerez, s míg célba ér, sokat lát, hall. S rá kell jön­nie, hogy a nehézségek leküz­déséhez nem elég csak a szü­lői szeretet. Az ő életéből nem csupán ez hiányzik. Főleg ki­kötői barátja láttatja meg vele a világ ellentmondásait és igaz­ságtalanságait. Ezt a fiút ugyanis egészen más anyagból gyúrták, mint Marcót, túl sokat tapasztalt ahhoz, hogy rózsa­színben szemlélje a világot. Enzo Doria filmje sajátos kí­sérletnek számít, hiszen új mozzanatokkal gazdagította e témakört. A rendező nem tö­rekszik hatásos megoldásokra s bár mértéktartó és elsősorban az emberi jellemek és kapcso­latok ábrázolására helyezi a súlyt, alkotása mégsem elég át­ütő erejű. Művészi hitelét csök­kenti az „olcsó“ befejezés, és nem lett volna a film kárára az egységesebb stílus sem. (tölgyessyj íj-szó 1980. IX. 30 Oj FILMEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom