Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)

1980-06-21 / 145. szám, szombat

KIS

NYELVŐR

ELSŐ KASZÁLÁS IDEJÉN

Hogyan is lehetne másként ezekben a napokban...? A szántóföldön, a réteken és legelőkön megértek a takarmány- növények, így hát a mezőgazdasági dolgozóknak van mit tenniük, hogy idejében és jó minőségben betakarítsák azokat, s egy részüket tartósítsák.

A mezőgazdasági dolgozók betakarítás előtt felteszik a kérdést, kielégítők lesznek e a terméseredmények, s vajon a minőség megfelel-e majd a követelményeknek? Ezt a kérdést olvastam le Michal Puobiš mérnök arcáról, aki a Vrbovéi Egységes Földművesszövetkezet ag- ronőmusa, és az egyik parcellán figyelte a lucerna betakarítását, Jaroslav Krátky, Rudolf Michna és Ľudovít Hečko traktorosok munkáját. Mindhárman a szövetkezet legjobb dolgozói közé tartoznak. Egy műszak alatt egyenként mintegy húsz tonna lucernaszénát takarítanak be a nagy befogadóképességű kocsival. Persze, nem voltak itt mindnyájan, akik takar- mánybetakarítással foglalkoznak a szövetkezetben. Másik három traktoros az A6-os dűlőben futott versenyt az idővel,

Emil Mikuš és Peter Ondrejička a iucernabetakarító traktorosok munkáját irányítja a trebaticel Csehszlovák—Lengyel Barátság Efsz ben

Michal Puobiš, a Vrbovéi Efsz agronómusa (második balról) Ľudovít Hečko, Rudolf Michna és Jaroslav Krátky traktorosokkal a termés minőségét ellenőrzi (A szerző felvételei)

bár ezen a napon sehol sem volt felhős az ég. A lucernaszénát a csűrökbe hordták, ahol ventillátorokkal szárították tovább. A nagy sietségre Michal Poubiš szolgált magyarázattal.

—■ Évelő takarmánynövényeket 210 hektáron termesztünk. Nagy mennyiségű termés ígér- ' kezik, de minősége nem lesz olyan jó, mint az elmúlt években. Eddig szinte minden nap esett és a késői betakarítás árt a minőségnek. Képzelje el, hogy néhány helyen 14 napig

js kint feküdt a lucerna lekaszálva. Ezért a nagy igyekezet, hogy mielőbb fedél alá vigyük, ami megtermett’.

A vrbovéi szövetkezet a tervek szerint 677 vagon zöldtakarmányt termeszt: Ebből a

mennyiségből 431 vagont megszárítanak és lucernalisztté őrlenek.

Martin Boór traktoros keze is tele volt munkával. A sűrű lucernát kaszálta E 301-es kaszálógépével. A harminc hektáros tábla másik oldalán Štefan Treskaü és Michal Hink önjáró kaszálógéppel vágta a termést, s szórta a traktorok pótkocsijára. A hat. traktorosnak bizony bőven volt dolga, hogy győzze elhordani a lekaszált lucernát. Itt találkoztunk Emil Mikuš mérnökkel, a szárítórészleg vezetőjével, aki a traktorosok munkáját ellenőrizte.

— Hogy megy a munka? — Ismétli meg kérdésünket Emil MikuŠ mérnök. — Amint látja, minden az időjárástól függ. A lekaszált termést egy darabig a földön hagyjuk, hogy elpárologjon belőle a fölösleges nedvesség. Ezzel megkönnyítjük a szárító munkáját, és meggyorsítjuk a zöldanyag feldolgozását.

A BS—18E takarmányszárítót öt évvel ezelőtt állították üzembe. Közösen építették a szomszédos Prašníki Efsz-el. A szárítással történő tartósítás előnyei már akkor nyilvánvalóak voltak. A szárítóban évente 6000 tonna nedves takarmányt szárítanak meg, kapacitását teljes mértékben kihasználják. Mindenekelőtt lucernát, továbbá kukoricát, répaszeletet, répakarajt, nyári takarmánykeveréket szárítanak. A „kooperációs“ szárítóüzem munkája elképzelhetetlen lenne pontos ütemterv nélkül, amelyet a mezőgazdasági üzem igényei alapján dolgoznak ki. A szárító dolgozói komplex szolgálatot nyújtanak, ami alatt a betakarítás és szárítás értendő.

— A szárító jelenleg három műszakban üzemel — tájékoztat bennünket Peter Ondrejička mérnök. Az első kaszálásból 350 hektárnak a termését szárítjuk meg. Ebből 650 vagon zöldanyagot nyerünk, amiből viszont 125—130 tonna lucernalisztet készítünk.

Persze, a munka itt sem folyik zavartalanul. Különösen az alkatrészek hiánya okoz sok gondot. A granulált takarmányt silótornyokban tárolják, valamennyi a szövetkezethez tartozó területen van elhelyezve.

Lényegében minden kooperációs mezőgazdasági üzemnek nálunk van a silótornya, s ezekből a szükségleteinek megfelelően szállíthatják el a takarmányt — mondja Peter Ondrejička mérnök. — A lucernatermés gazdag, így fokozatosan minden silótorony megtelik takarmánnyal. Van mit tennünk, hogy az első kaszálás teendőivel gyorsan és jól megbirkózzunk, s hagy a betakarított zöldanyagot rövid időn belül megszárítsuk. Hiszen rövidesen már a második kaszálásra kell felkészülnünk.

☆

Párt- és állami szerveink is nagyra értékelik azoknak a mezőgazdasági üzemeknek a kezdeményezését, amelyek a kooperációs körzetek közös vállalásaiban csapódnak le. Az egyik ilyen jellegű kooperációs közös vállalás a piešťanvi körzetben született. A kooperációs társulások közös vállalásainak fejlesztésével jobb eredményeket érhetnek el a termelőeszközök kihasználásában. Hogy miként, az a riportunkban szereplő szárílóüzem példáján iá jól látható. JOZEF SLUKA

NAPIRENDEN AZ ÖNTÖZÉS

Használjuk ki a rendelkezésre álló kapacitásokat

A meleg nyárias idő beköszöntésével mindinkább előtérbe kerül a növénykultúrák vízigényének mesterséges pótlása, ezért a mezőgazdasági üzemekben az eddigieknél jóval nagyobb gondot kell fordítani a meglevő öntözőberendezések hasznosítására. Erről a témáról beszélgettünk az elmúlt napokban Zlaté Klasyn, az Agro- progress közös mezőgazdasági vállalat öntözési részlegén, ahol gyakorlatilag a Bratislavától Nagymegyerig (Calovo) terjedő 36 683 hektár beépített öntöző- rendszer üzemeltetését irányítják.

Elöljáróban Mózes Ferenc, az öntözési részleg vezetője elmondotta, hogy idén is komoly erőfeszítésekre lesz szükség, ha az előttük álló öntözési feladatokat hiánytalanul teljesíteni akarják. Ez pedig meghatározza a további tennivalókat is, hiszen elsősorban az üzemeltetés gazdaságosságára kell törekedni, vagyis arra, hogy minden kiadott köbméter vízre eső anyagi költség is minél kisebb legyen. Ennek elérése, persze, nem egyszerű, hiszen egyrészt az öntözés művelete még mindig nehéz fizikai munkának számít, másrészt pedig a tetemes villamos energia felhasználás is jelentős költséggel jár.

Mindezért tehát, ahol csak le- hétséges, szorgalmazni kell az éjjeli műszakban történő öntözést, mivel ilyenkor elegendő olcsó villamosenergia áll a gépházak rendelkezésére.

— A meglevő berendezések kapacitásának kihasználása nemcsak a szervezőkön és irányítókon múlik, hanem a mezőgazdasági üzemekben is, hiszen a közvetlen haszon éppen náluk, a magasabb termés- eredményekben mutatkozik majd meg. így tehát senki számára sem lehet közömbös az öntözés kérdése — jegyezte

meg Mózes Ferenc.

Jól tudják ezt többek között a Zlaté Klasy-i Béke, az illéshá- zi (Nový Život) Csehszlovák— Mongol Barátság és a somorjai (Samorín) Kék Duna Efsz-ben is, amelyekben az öntözőberendezések lehető legnagyobb

mértékű kihasználására törekednek. Olyan gazdaságok is vannak viszont, mint például a hodosy (Vidrany) Dukla Efsz, ahol nem nagyon törődnek ezzel, s megvárják míg „körmükre ég“ a határ ...

Hurtony István, az öntözési részleg vezetőjének helyettese pedig arról szólt, hogy a kései kitavaszodás ellenére öntözéssel több mint ötmillió köbméter vizet sikerült juttatni

11600 hektár területre. Napjainkban napi 600 'hektárral gyarapszik az öntözött területek nagysága, amelyre mintegy 360 ezer köbméter vizet juttatnak a szivattyútelepek két műszakban üzemelő nagy teljesítményű szivattyúi.

Jelenleg a takarmányféléket öntözik. Mesterségesen juttatják az éltető vizet a takar- mányborsőra, az első kaszálás után a lucernára, a rétekre és a legelőkre, míg a kapások közül a cukorrépa és a kukorica öntözése kezdődött meg a napokban. Érdekesség, hogy a járásban a 656 hagyományos öntözőberendezés mellett már 698 sávos, három Fregatt, kilenc Družba, és 10 darab PP— 90-es nagy teljesítményű turbinameghajtású öntözőberendezés üzemel, vagyis a korábbi évekhez viszonyítva bizonyos mértékű fejlődés észlelhető az öntözőberendezések korszerűsítési folyamatában.

Végezetül elmondható, hogy az öntözés ugyan költséges, de nagyon fontos agrotechnikai té nyező az egyre növekvő termelési feladatok teljesítésében, ezért minden gazdaságban törekedni kell a tudományos alapokon nyugvó öntözéses gazdálkodási formák fejlesztésére.

MÉRI ISTVÁN

Érdes anyanyelvűnk

Sajnos, nem sajtóhiba ez a fanyar szójáték. Bizony „csúnyán“ beszélünk. Ezt panaszolják a pedagógusok, ezen háborodnak föl az idősebbek, erről vitázik a rádió és a sajtó, de lépten-nyomon tapasztalhatjuk magunk is.

Ha gyermekkoromban egy illetlen szót ejtettünk ki, azt mondták megrovóan: Úgy beszélsz, mint egy kocsis. Ez ma már időszerűtlen, egyrészt, mert nincsenek már kQCsisok, csak hajtók vagy iogatosok, másrészt pedig nem általánosíthatunk, mivel lassanként több a „kocsis fej“, mint a gyalogos. Tény azonban, hogy ma már az úgynevezett legjobb társaságokban sem keltenek meglepetést vagy éppen megdöbbentést az olyan szavak, amelyek régen a zupás huszárőrmesterek alapszókincsére voltak jellemzők.

A nyelvész számára nincs ugyan csúnya szó, legföljebb rossz, kellemetlen hangzású és jól, dallamosan csengő. Mégsem tartom illőnek, hogy példákkal is bemutassam az említett új nyelvi divatot. Olvasóim bizonyára elengedik a szemléltetést.

Vidéken nőttem fel, megszoktam, hogy az egyszerű falusi ember nevén nevezi a dolgokat, káromkodik egyet, ha úgy hozza a sora, holott a városiak és a műveltek nyelvében az illem kialakította a megfelelő szalonképes, szépítő szókat, kifejezéseket. A parasztember szókímondása, durvának vagy drasztikusnak tartott beszédmódja azonban ritkán öncélú: vagy a természetes megszokás, vagy az indulat diktálja, vagyis funkciója van.

Érdekes szociológiai és lélektani magyarázatát adja ennek Illyés Gyula a Puszták népében. Kifejezésárnyaló és hangulatfestő színt lát a népi szitkokban, és kiemeli természetes, találó képalkotásukat, képzelőerejüket, merész, szinte művészi képzettársításaikat. Visszatetszőnek, nyeglének, stílustalannak érzi viszont a tanult emberek káromkodását.

Remekül szemlélteti ezt az Ebéd a kastélyban egyik epizódja. Az író a felszabadulás után a kastély cselédkonyhájába költöztetett gróffal egy parasztcsaládhoz tér be borért. Beszélgetés közben a gróf váratlanul egy régi kaszárnyái emlékeiből felszökő trágár kifejezést mond, szinte játékos tetszelgéssel, mintegy a „néphez“ hasonulva, emberi közvetlenségét bizonyítandó. „A nép fiai is ejtenek ki trágár szavakat. De nem nő jelenlétében, azaz nem több nő s főleg nem anya és lánya együttes jelenlétében“ — írja Illyés. Tehát nem is annyira az keltett kínos megdöbbenést, hogy a gróftól hallották az ötletszerűen öncélú vaskosságot, hanem az, hogy kik előtt mondta ki.

Mostanában egy furcsa fordulatnak vagyunk tanúi: a finomnak, úriasnak, műveltnek tartott városi nyelv átvette a régebben főként a falura jellemző nyers, kendőzetlen kifejezés- módot, szóhasználatot. És így a „csúnya beszéd“ ma már szinte általános falun és városon, munkások és értelmiségiek, férfiak és nők, felnőttek és gyerekek közt. Villamoson, utcán, társaságban, szabadon röpködnek a vaskos szavak, kifejezések, s a pedagógusoknak az iskolában, sőt már az óvodában is tiltakozniuk és küzdeniük kell a gyerekek ilyen beszéde ellen, sajnos, szinte eredménytelenül, hiszen a felelősségre vont gyerek sokszor szüleinek példájára hivatkozik mentségül.

Hogy az üzemekben milyen a hang, arról sem a legderűsebbet hallottam. Legutóbb a rádióban is szó volt róla, hogy a művezetők,

válogataüanul vagy inkább vá- logatoitan durva, sőt trágár ki- iejezésekkel beszélnek a dolgozókkal, a nőkkel és a fiatalokkal is. Nagyon elitélendő ez, mert a főnök tekintélyi példája, a rossz példa is ragadós, és ezt a hangot beosztottjai tovább adják a segédmunkásoknak és a tanulóknak. A körforgás így állandósul, s a munkahelyeken meghonosodik az emberhez — főként a szocialista emberhez — méltatlan, bárdo- lailan hang és vele együtt az ilyen szellem.

Sokan azzal mentegetőznek, hogy az emberek mindig is káromkodtak, és ez a szokás ki- irthatatlan. Igaz, nemcsak a biblia tiltó parancsából tudunk a káromkodás ősiségéről, hanem nyelvtörténeti adatokból is. Gondoljunk azonban arra, hogy a régi korok élete, erkölcse, szellemisége sokkal nyersebb, elavultabb, vagy ha úgy tetszik: természetesebb volt. Á régi idők egyszerű embere akkor káromkodott, ha elöntötte a harag, elragadta az indulat. Az öncélúság azzal kezdődött, hogy valaki cifrázni kezdte a káromkodást, valósággal a képzelet és a nyelv játékává, produkcióvá „fejlesztette“. Ennek a szerepjátszó, virtuskodó, ki- vagyok-én magatartásnak fejleménye az öncélú trágárság mai divatja.

Leginkább elgondolkoztató, sőt megdöbbentő: a beszédbeli durvaságnak az ifjúság körében való terjedése: Fiúk és lányok egymással is szabados szókimondással beszélnek,

ugyanolyan nyíltsággal, ahogy, szerelmi kapcsolatukat is zavartalanul a nyilvánosság elé tárják. A nemek egyenjogúságának harsány kinyilvánítása ez, vagy a régi álszent erkölcs megtagadása? Mert a fiatalok szinte hivalkodva tüntetnek szabadszájúságukkal, elsorvadt szókincsüket zaftos szavakkal élénkítve, teljesen öncélúan. Gyakran pedig minden tartalom nélküli töltelékszóként vagy beszédtagoló és mondatzáró „nyelvi eszközként“ használják őket.

Pszichológusok, szociológusok és pedagógusok elemezhetnék korunknak és társadalmunknak, különösen pedig szocialista művelődésünknek ezt a visszás jelenségét. Divat, modor vagy mélyebbre ivódott szellemiség van mögötte? Az utóbbi volna igazán veszedelmes. Sok jel mutat arra, •hogy az ifjúság, főként a nagyvárosi fiatalság ilyen magatartása a divaton és a modernség látszatán túl sokszor valami lázadásfélét, a szembefordulás bátorságát is ki akarja fejezni. Mindenesetre furcsa formája a tiltakozásnak vagy a forradalmiságnak.

Sajnos, a fiatalságnak ilyen hajlamát táplálja az irodalom is. Az irodalomban is vannak ugyan divatáramlatok, de a szó nem divatcikk, hanem stíluseszköz amelyet a maga helyén kell használni.

Régebben a másik szélsőség dívott: kipontozták vagy körülírták a „kimondhatatlan“ szavakat. Találunk azonban szellemes megoldásokat is. 4Babits például a Kártyavárban egy nő monológját közli, vetélytársnő- jéről: „Óh, az a vén... és itt egy durva szót gondolt. Ma ezt regény, film és színdarab nem ilyen szemérmesen tenné. A rádió és a televízió ma még úgy-ahogy őrzi a gátat e divat ellen, bár a film- vagy színdarab-közvetítések drasztikus hullámai át-átcsapnak már rajta. A nagyváros és az ifjúság nyelv- használata úgyis eléggé romboló, mondhatnék: züllesztő hatású; a példa buzgó követői alá ne adjon még lovat is a rádió tekintélye és a televízió népszerűsége.

KOV/**nv«IKY MTKT ft«