Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1980-05-31 / 127. szám, szombat
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPI LAPJA 1980. május 31. SZOMBAT BRATISLAVA • XXXIII ÉVFOLYAM 127. szám Ára 50 fillér A sviti Tatrasvit kötöipari vállalat hét kelet-szlovákiai üzemében az idén több mint 850 millió korona értékű kötöttárut gyártanak. A vállalat alkalmazottai újrafogalmazták hazánk felszabadítása 35. évfordulójának tiszteletére tett szocialista vállalásukat. Ebben arra kötelezték magukat, hogy az árutermelést tervet 2 millió ko rónával túlszárnyalják, az ésszerűsítési mozgalom keretében 200 000 koronát, a fűtőanyag és energia terén 100 ezer koronát takarítanak meg, társadalmi munkában pedig 70 000 órát dolgoz- nak le. A legjobb eredményeket az idén a sviti üzem érte el. A tervet több mint 100 százalékra teljesítik. Felvételünkön Agneša Ha- valaniová az egyik szocialista munkabrigád tagja, a harisnyakészítö műhely legjobb dolgozója . (A. Haščák felvétele — CSTKj Csehszlovák—iraki közös közlemény (CSTXj — Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök meg hívására 1980. május 26 -a és 29-e között hivatalos baráti látogatást tett Csehszlovákiában Izzat Ibrahim, az Iraki Köztársság forradalmi parancsnoksága tanácsának elnökhelyettese. KÖZÖS KÖZLEMÉNY CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA ÉS A NÉMET KOMMUNISTA PÁRT KÜLDÖTTSÉGEINEK TÁRGYALÁSAIRÓL A GYEREKEKNEK AIEGIOBBAT Júuius első napja hazánkban «ok más országhoz hasonlóan már hagyományosan gyermekünnep. Nehéz lenne telsorolni, az örömszerzés hányféle utódját eszelik ki a felnőttek, szinte gyermekké válva maguk ír, hogy ezen a napon a megszokottnál is jobban a legapróbbak kedvében járjanak. Gyermekek és felnőttek derűs ünnepe tehát a mai. Derűs, felhőtlen, mert társadalmunk a szocialista építés kezdeteitől magáévá tette az egy évtized del később, 1959-ben az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlésén, a Gyermekjogok Nyilatkozatának elfogadásakor elhangzott szép gondolatot: „Az emberiség tartozik azzal önmagának, hogy a gyermekeknek a legjobbat adja önmagából.“ Nálunk a gyermek nemcsak a szülő, hanem a társadalom ígérete is. A támogatás, az intézkedések szélas skáláját vonul hathatnánk fel annak bizonyítására: szocialista társadalmunk szüntelenül arra törekszik, hogy minden gyermek egészséges, emberhez és gyermekhez méltó körülmények között nő hessen fel. Felesleges lenne azonban elismételni azt, ami hazánkban mindenki előtt ismert, amiről lépten-nyomon kézzel fogható eredmények tanúskodnak. Minderre méltán büszkék lehetünk, példaként állíthatjuk a többi szocialista országgal egyetemben azon országok elé, ahol a gyermekek milliói éheznek, pusztulnak el az alapvető egészségügyi ellátás híján, a gyermeki örömök helyett a szenvedés, a nélkülözés, a fel nőttnek is megerőltető munka jut osztályrészükül. Büszkék lehetünk az eredményeinkre, társadalmunk gyermekközpontúságára, ez azonban nem jelenti azt, hogy kevés lenne a tennivalónk gyermekeinket illetően. Említhetjük a bölcsődék és óvodák hálózatának még gyorsabb ütemű bővítését, játszóterek, iskolák, sportlétesítmények, gyermeküdülők építését. Mert a szülők, a felnőttek ősz szefogással, segítőkészséggel, áldozatvállalással osztozhatnak államunk e téren létező és fel* merülő gondjaiban. Tudatosítanunk kell, hogy sok még a feladatunk mind a szü lői felelősség erősítésében, mind a fiatalok családi életre nevelésében. Társadalmunk legkisebb alapegysége, a család pótolhatatlan szerepet játszik a gyermeknevelésben. Ezért is nagy a jelentősége, hogy a fal- növekvő nemzedék boldog, kiegyensúlyozott otthonban éljen. Olyan otthonban, amely nemcsak az anyagi javakat biztosítja számára, hanem személyisé ge kibontakoztatásához, képes ségei kiteljesedéséhez is megfelelő körülményeket teremt. Vitathatatlan, hogy a legtöbb szülő igyekszik gyermekei számára minden elérhetöt, jót és szépet megszerezni. Nemegy szer azonban túllépve az okos gyermekszeretet határait, egyaránt károsítva ezzel — ha nem is tudatosan — gyermekét és a társadalmat. Közösségünk nek nem önző, csak saját gyarapodásukat szem előtt tartó emberekre van szüksége, hanem olyanokra, akik felelősséget éreznek a társadalom, a vitái* jelene és jövője iránt. A társadalom és a család, a szü tők igyekezetének tehát a nevelésben is találkoznia kell gv‘>r'”aknapon és az év minden napján, FLÖRlAN MARTA A vendéget fogadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, akinek Izzat Ibrahim tolmácsolta Szád- dam Husszein, az Arab Ojjászü- letés Szocialista Pártja területi vezetősége főtitkárának, az Iraki Köztársaság elnökének Jókívánságait, aki sok sikert kíván Csehszlovákia népének az ország fejlesztéséhez. A barátság és a kölcsönös megértés légkörében zajlottak le a két államférfi hivatalos megbeszélései, amelyeken csehszlovák részről jelen voltak: Andrej Barčák külkereskedelmi miniszter, Leopold Lér szövetségi pénzügyminiszter, Stanislav Svoboda kültigyminiszter- helyettes és más hivatalos személyiségek. Iraki részről a megbeszéléseken jelen voltak: Hasszan Ali, a forradalmi parancsnokság taná* csának tagja, kereskedelmi miniszter, Szaadun Hammadi külügyminiszter, Auvar Abdul Ka- dir al-Hadithi, az Iraki Köztársaság csehszlovákiai nagykövete és más hivatalos személyiségek. A hivatalos tárgyalásokon a felek áttekintették a két ország kapcsolatainak eddigi alakulását és továbbfejlesztésük lehetőségeit. Hangsúlyozták, hogy a két (CSTK) — Csütörtökön moszkvai idő szerint nem sokkal 22 óra előtt a Szaljut-6— Szojuz-35—Szojuz-36 űrkomplexum legénysége pályamódosítást hajtott végre a Szojuz-35 űrhajó hajtóművének segítségével. Ez tíz másodpercig tartott, és olyan pályára juttatta az űrkomplexumot, hogy átrepülnek azon terület felett, amelyet Valerij Kubászov és Farkas Bertalan űrhajósokkal a fedélzetén a Szojuz-36 leszállására jelöltek ki. Az űrhalósok moszkvai Idő szerint 23 órakor tértek pihenőre. ország vezetőinek kölcsönös Iá togatásal fontos szerepet töltenek be a baráti kapcsolatok és az együttműködés megszilárdításában. Elégedetten vették tudomásul a csehszlovák—iraki gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési vegyes bizottság idén februárban Bagdadban megtartott második ülésének eredményeit, amelyek előmozdítják a két ország terfFolytatás a 2. oldalon) Az űrkomplexum személyzete pénteken folytatta a Krisztall berendezésen a technológiai kísérleteket, melyek során figyelemmel kísérték az anyagok olvadását, diffúzióját és kristályosodását a súlytalanság állapotában. Ezekhez a kísérletekhez alapanyagként alumíniumot és rezet választottak. A kísérleteken elsősorban Valerij Kubászov és Farkas Bertalan dolgoznak, míg a Szaljut-6 állandó személyzete. Leonyid Popov és Valerij Rjumin űrhajósok Bogiid Folytatás a 2. oldalon / (CSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására 1980. május 27-e és 29-e között látogatást tett hazánkban a Német Kommunista Párt küldött - sége Herbert Miesnek, a párt elnökének vezetésével. Ugyan csak tagja volt a küldöttség nek Karl-Heinz Schröder, a Né ntet KP KB Elnökségének tag fa, a KB titkára és Kurt Stein haus, az elnökség előadója A Német Kommunista Part küldöttségével tartott megbe széléseket Gustáv Husák, Cseh Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának fötitká ra nyitotta meg, aki átadta Herbert Miesnek a Barátság Érdemrendet a két párt együtt működésének sokoldalú fejj lesztésében és internacionalista szolidaritásának megszilárdítá sában szerzett érdemeiért.. A további megbeszéléseket cseh szlovák részről Vasil Biľak Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága El nökségének tagja, a XB titkára és Jan Főjük, a CSKP KB tit kára vezette. A delegáció Bra tislavában találkozott Jozef Le nárttal, a CSKP KB Elnökségé nek tagjával, az SZLKP KB első titkárával. A két párt küldöttségeinek megbeszélései a hagyományos barátság és as elvtársi kapcsolatok légkörében zajlottak le A küldöttségek tájékoztatták egymást országaik helyzetéről és pártjaik tevékenységéről. A CSKP küldöttsége a csehszlová kiai kommunisták és népünk testvéri szolidaritását fejezte ki azzal a harccal, amelyet a Német Kommunista Párt vfv a (Tudósítónktól) — Közel egy esztendővel ezelőtt tartották meg Bodrogszerdahelyen (Stre da nad Bodrogom) azt a szakágazatok közti ellenőrző koordi nációs értekezletet, melyen töb bek között jóváhagyták a kelet szlovákiai síkság mezőgazdasá gi földterületének védelmével, termőbbé tételével és jobb kihasználásával kapcsolatos végleges rendezést tervezetet. ^ dolgozók demokratikus és szociális jogaiért, tisztsége betöl* tésének tilalma, a munkanélküliség és az elbocsátások el« len, A Német Kommunista Párt küldöttsége tájékozódott« fejlett szocialista társadalom építésének eredményeiről. Nagy« f Folytat ás a 2. oldalon / Gustáv Husák fogadta Gerhard Grüneberget (CSTKJ — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasá- gt elnök tegnap Prágában Ml« to* Jakeftnek. a CSKP KB Eh nöksége póttagjának, a KB titkárának jelenlétében fogadta Gerhard Grüneherget, a Nőmet Szocialista Egységpárt KB Politikai Bizottságának tagját, a KB titkárát, aki munkalátogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes és baráti légkörű találkozó résztvevői áttekln-» tették a CSKP XV. és az NSZEP IX, kongresszusán kitűzött feladatok teljesítése terén elért eredményeket. Rámutattak a két testvérpárt és a két ország együttműködése szüntelen elmélyítésének és fejlesztésének fontosságára. Ennek pozitív hatása a mezőgazdaságban is megmutatkozik, e te- rületen a tapasztalatcsere hatékonyan elősegíti a korszerű technika és az új munkamódszerek érvényesítését, s ezw*t a mezőgazdasági termelés fejlesztését. A fogadáson részt vett Július Varga, a CSKP KB osztályvezetője, Bruno Kiesler, az NSZEP KB osztályvezetője, és Gard Kunig, az NDK csehszlovákiai nagykövete. A CSKP KB üdvözlő távirata Luxemburgba (CSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi* zottsága a Luxemburgi Kommunista Párt XXIII. kongresszusának Üdvözlő táviratot küldött* Nagyra értékeljük elvhű marxista—leninista, Internacionalista álláspontjukat — szögezi le a távirat —, amely hozzájárul íí nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének és akcióképességének elmélyítéséhez. Táviratában a CSKP Központi Bizottsága méltatja a luxemburgi kommunistáknak a tartós béke megőrzésére tett kezdeményezését, és megelégedéssel nyugtázza, hogy szüntelenül fejlődik a két testvérpárt elvtársi együttműködése. Ennek alapján a kelet-szlovákiai síkságon a jól termő szántóföldterület terjedelme a jövőben meghaladja a 150 ezer hektárt. A tervezet 4000 hektár gyümölcsös, továbbá 5000 hektár szőlő telepítését irányozza elő. Egy Igen fontos feladatot már teljesítettek: az árvizek (Folytatás a 2. oldalon/ PÁLYAMÓDOSÍTÁS UTÄN A KIJELÖLT PÁLYÁN KERING AZ ŰRKOMPLEXUM Technológiai és reagálási kísérletek Föld — űr-sajtóértekezlet NAPIRENDEN A KELET SZLOVÁKIAI SÍKSÁG RENDEZÉSE 3 milliárd korono ráfordítás a 7. Ötéves tervidőszakban ÜLÉSEZETT AZ SZLKP KÖZPONT! ELLENŐRZŐ ÉS REVÍZIÓS BIZOTTSÁGA tése terén e’lrt pozitív ered ményeken kívül fogyatékossá gokra is fény derült, amelye két a munka javításával követ kezeteseu fel kell számolni. A napirenden ezután az ar ról szóló ellenőrző jelentés szerepelt, hogyan teljesítik egyes vállalatok a CSKP KB El nökségének azt a határozatát, hogy a szénbányákat előnyben kell részesíteni a beruházások és a kivitelezés terén. A bi zottság megállapította, tjogy a pártszervek erre vonatkozó intézkedéseit nem, mindenütt hajtják következetesen végre. Mindenekelőtt nagyobb súlyt kell helyezni a kiemelt felada tok teljesítésére, emelni kell az irányító gazdasági szervek munkájának színvonalát a báfFolytatás a 2. oldalon} (ČSTK) — Megtartotta 19. ülését tegnap az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága. A tanácskozáson, amelyet Miroslav Boďa, a bizottság elnöke vezetett, részt vett Václav Šubrt, a CSKP KERB tagja. A bizottság jelentést vitatott meg annak ellenőrzéséről, hogyan viszonyulnak a vezető dolgozók és a párt- szervezetek a pártnak a felső- oktatási intézményekbe való felvételek terén követett politikájához. Megállapította, hogy az ellenőrzött karokon a pártszervek határozatainak teljesí-