Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)
1979-08-16 / 192. szám, csütörtök
Tájak, sorsok festője Josef Brož hetvenöt éves A táj s az emberi sors bárdijának is nevezték. Kevés fostó tájképei oly izgalmasak, drámaiak, mint az övéi. Minden tájképen jelen van „az elejni erők, a légkör, a fény feszültsége. Ezeken a tájakon minden rohan". Ez a drámaiság nem felületes, nem is formális. Nagyon mélyről fakad, fosef Brož fokozott érdeklődése a természeti erők, illetve elemi csapások iránt saját zaklatott életével, tapasztalataival, élményeivel függ össze. Gyermekkorában házukat villámcsapás tette tönkre, utána hároméves húgát, majd apját vesztette el. A fiatal Josef Brož megszokta az önmagára utaltságot. 1922-ben elvégezte a morvaországi Valašské Mezi- ŕíčí-i fafeldolgozó szakiskolát. Szakmai tudását különböző helyeken érvényesítette: először asztalos-, aztán fafaragósegédként, majd üzemi munkásként. Később kerti kőszobrokat, kővázákat és oromdíszeket, majd műkedvelő színészek számára díszleteket készített. Miután a fajátékok faragását is elsajátította, egy ideig ezzel, majd újra díszlettervezéssel foglalkozott. Huszonhárom éves volt, amikor egy grafikus barátja rábeszélésére beiratkozott a prágai Iparművészeti Iskolára. Közben rendszeresen vissza-visszatért szülőföldjére, Morvaországba. Az iskola elvégzése utáni 1934—35-ös évet Párizsban töltötte, ösztöndíjasként. Itt František Kupka, a híres cseh festő tanítványa volt. Nyilvánosan először két művésztársával közösen rendezett kiállításon mutatkozott lm 1934 ben, Valašské Meziŕíčí* ben. Párizsból érett művészként tért haza. A Karnevál, majd jugoszláviai és romániai útjain festett képei (A tenger, A tengerpart 1937—38 ból J már kiforrott művek. A prágai Művészszövotség révén 1938-ban közelebbi kapcsolatba került a cseh szürrealisták — František Muzika, Jan Zrzavý, František Tichý, Jösef Bírna stb. — csoportjával. Képei azonban barokkos dinamizmusukkal merőben eltértek e csoport tagjainak lírai, álomszerű képvilágától. Közvetlenül a második világháború kitörésének napjaiban a New York-i világkiállítás csehszlovák pavilonja számára hatalmas méretű faragott falat és oszlopot készített Csehszlo- vákia leigázása címmel. A háború éveiben a Cseh— Morva-fennsík falvacskáiban keresett menedéket. Itt születtek legsodróbb erejű tájképei., például a Szeles táj. A kor viharos eseményeit komor hangulatú, megrázó képekkel —• pusztító tűzvészek, árvizek s egyéb természeti katasztrófák tragikumának ábrázolásával — fejezte ki. Az Apokalipszis vágtázó lovasainak ismétlődő jelenléte is nyilvánvalóan szimbolikus. Közben 1939-től rendszeresen csoportkiállításokon vett részt, majd néhány önálló tárlatot is rendezett. Prága felszabadításéról s Li- dicéről festett monumentális képei éles tiltakozás a fasizmus ellen. Háború után című képén a háborús pusztítást, az új élet kibontakozásával állít ja szembe. Sok helyütt képletesen a történelemből, leggyakrabban a huszita harcok korából merít jeleneteket. (Lovasképeiben J főleg Honoré Daumier és Mikoláš Aleš példáját követi.J Február és Előre című olajképei minden stili- záltságtól mentesek. Addigi erőteljes ecsetvonásait, a festék nagy felületen való plasztikus halmozását az ötvenes években az impresszionizmus felé hajló módszerrel váltotta föl. Főleg az 1956-os hollandiai útja — Van Gogh ,.felfedezése“ — után lett érzékenyebb a pillanatnyi színes fényhatások iránt. Két évvel később a rá jellemző, barokkosán mozgalmas, komor hangulatú kompozíciókhoz tért vissza. Ilyenek például Varsó, Est, Vihar előtt, Október, Mély barázdák című képei. Josef Brož elsősorban a táj festője volt, de a tájon, a természeti erők ábrázolásán túl érdeklődése középpontjában mindig az ember helytállása, a „sorsétól űzött ember“ állt. Még akkor is, amikor a Moldva menti kávéházakat, a cseih és morva vidék csendes fal- vacskáit, a tengerpartot, vagy bármely más, örömöt, nyugalmat árasztó jelenetet fest, képein ott lüktet „a viharos élet ritmusa", L. GÄLY TAMARA Csak vaktölténnyel ? Mf tagadás, ma már kicsit kopottnak, kicsit ócskának tűnik John Ford klasszikusnak minősített westernfilmje, a Hatosfogat, melyet a minap láthattunk a tévé képernyőjén. Igaz, negyven esztendővel ez- előtt készült, és azóta sok kitűnő, ennél tartalmasabb és izgalmasabb film S7.iiletett ebben a népszerű műfajban, persze, még többet gyártottak futószalagon, részben épp a Hatosfogat mintájára. Amiért mégis érdemes volt leporolni, megnézni Ford alkotását, az elsősorban: a jellemek plasztikus ábrázolása, fejlődése, ütközése\ Bert Glennon néhány bravúros felvétele, Claire Trevor alakítása Dallas szerepében és Thomas Mitchell, aki szeretetreméltón alakította a mindig részeg Doone doktort. Hát a nagy John Wayne? Róla nem szólunk — kérdezheti az olvasó. De igen. Érdekes volt őt látni fiatalon, harminckét évesen, abban a szerepben, amellyel, több sikertelen próbálkozás után, végre befutott és megkezdődhetett hosszú pályafutása. De Ringó Kidként, szerény vélemény szerint, csupáncsak mint jelenség volt figyelemreméltó, színészi teljesítménye alig. Ogy látszik, megtermett alakján, nőcsábító, férfias tartásán kivül ennyi is elég volt ahhoz, hogy rendezője, egyáltalán a hollywoodi filmgyártók meglássák benne a későbbi nagy ivesternek és háborús filmek rendíthetetlen hősét. Maga Ford, aki számos nagyszerű — és használjam ezt a kifejezést is: haladó szellemű — alkotással ajándékozta meg az emberiséget, már korábban is foglalkoztatta, a korabeli kritikák szerint nem sok sikerrel. Annál többel néhány ezt követő filmjében. És foglalkoztatták más rendezők. John Wayne neve fogalom lett, valódibb cow- boyt a gyermeki képzelet sem teremthetett volna. Ö lett Amerika egyik jelképes alakja, a szertefoszlott „Amerikai Alom* élesztgetője. Hogy mindebben mennyi volt az amerikai nacionalizmusból — egy másik írás tárgya lehetne. John Wayne-t nálunk is láthattuk a Rio Bravo, az Alaszkától északra, A leghosszabb nap és más filmekben. Tagbaszakadt alakjára idősebb korában is illet a farmernadrág, amelyet a has alatt fogott ösz- sze a derékszíj, illett a kockásing, a cowboykendő, a colt, a magas sarkú csizma és hát A könyv Kubában A könyv kevesek fogyasztási cikke volt Kubában 1959 előtt, a tankönyv szintúgy. Az érdeklődést nemcsak a drágaság, hanem a nagyarányú analfabetizmus is korlátozta. A forradalom előtt egy lakosra nem egészen egy kötet jutott. Kuba Kommunista Pártjának központi lapja a Granma nemrég terjedelmes és változatos összeállításban foglalkozott a könyvkiadás és -terjesztés forradalmával. Megemlékezett arról, hogy az új könyvpolitika első éve 1960 volt: ekkor hozták létre a kiadás alapját, a csak könyveket termelő Nemzeti Nyomdát. Egykor napilapokat állítottak itt elő; első könyvük a Don Quijote volt, 1962 ós 1967 között sok intézkedést hoztak a könyvek tartalmi és formai színvonalának javítására, majd 1967 ben megalakult a Kubai Könyvintézet- A kulturális minisztériumhoz tartozó intézmény nemcsak a könyvkiadás szellemi, szervezeti és technikai összehangol ói a, hanem a terjesztés gazdája is. Az utóbbi években jelentősen nőtt mind a kiadott művek száma, mind a példányszám. Húsz óv alatt több mint tizenkétezer könyv és brosúra jelent meg, összesein négyszázmillió példányban. Ebből mintegy kétszáz mű — negyven- millió példányban — külföldön készült. Tizenegyezer kiadvány — 342 400 000 példányban — 1967 és 1978 között látott napvilágot. Tavaly 1035 könyv került ki a nyomdákból, csaknem kétharmaduk kubai szerzők munkája volt. A múlt év végén már öt könyv példány jutott egy lakosra. A szerzők között mind rendszeresebben találhatók afrikaiak, ázsiaiak és kelet-európaiak. 1975 és 1978 között 464 művet adtak ki a szocialista országokban élő szerzőktől. s ezek nagy része először jelent meg soanyol nyelven A húsz esztendő alatt végbement változások további jele, hogy kubai könvvek ma hatvanbárom országba i útnak el. Még egy adat: a leenagvnhb könyvsiker Ernest'? Che" Guevara bolíviai nan'ó'a volt, amelv összesen egymillió nél- dányban jelent meg. T. F. a mesés lovak. Tom Mix, Robert Mitchum, Carles Bronson, Dean Martin, James Stewart, Yul Brynner, Gary Cooper, Paul Newman, James Coburn neve előtt az övét jegyeztem meg a leghamarabb. Csak élmények, ifjúkori emlékek társultak ehhez a névhez mindaddig, amíg valami mást is meg nem tudtam róla, részletesebben. Egy külföldi lap ez évi júniusi számában rendhagyó nekrológ került a kezembe. A mellékelt fénykép hívta föl rá a figyelmemet. A fényképen John Wayne, barettsapkában, terepszínű amerikai katonaruhában, fegyverrel a kezében, előtte egyszerű fehérben, hátrakötött kézzel egy vietnami kisfiú. A képaláírás így hangzik magyarul: „A nagy John Wayne legreakciósabb szerepében — mint Mike Kirby ezredes A zöld barettesek című filmben. Producere, társrendezője és szereplője volt ennek a gyalázatos Vietnam-ellenes filmnek.“ Igen, ez a film annak idején, 1968-ban, tiltakozást váltott ki szerte a világon. De sokak ellenszenvével találkozott John Wayne már az ötvenes években. Az általa is képviselt és vallott szélsőjobbos nézeteket magánemberként és művészként egyaránt kinyilvánította. A rendhagyónak mondott nekrológ szerzője nem véletlenül feledkezett meg a jó modorról, a régi mondásról: halottról jót, vagy semmit, amikor fölidézi, hogy John Wayne elsőként üdvözölte a Kórea ellen indított háborút, hogy gyűlölte a japánokat és általában Ázsia valamennyi népét, hogy McCarthy szenátor és a hírhedt Amerikaelle- nes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság oldalán részt vett a kommunisták és más haladó erők üldözésében, amely azóta „boszorkányüldözésként“ vonult be a huszadik század történelmébe. Mindez távol van a nemesebb, az emberibb eszméket, üzeneteket tartalmazó wester- nektől, háborús filmetkől, attól a kicsit naiv, kicsit leegyszerűsített végkicsengéstől is, hogy: a jó legyőzi a rosszat, és elnyeri jutalmát. Távol volt ettől John Wayne, aki két hónappal ezelőtt, 72 éves korában hunyt el. Nevéhez, alakjához, akarva- akaratlanul, más is társul bennem — ami zavart már a minap is, és zavarni fog, akárhányszor látom mairi őt a jövőben. BODNÁR GYULA Gyönyörű gyötrődésben Lipcsey György tárlatának margójára A világot faggatva él a Csallóköz szivében egy alig huszonöt éves fiatalember, aki eí j e g yez te magát a-z emberiség : te borkőm nyítő játékával, a művészettől. Lehetett vol na bádogos, asztalos, ko- /áos, minden, ahol a becsületes helytálláshoz adzett, szívóis, szűkszavú ember szükségei tetitk. De a hegyében (Kútniky) Lipcsey György a szobrászművészetek vá kasztot- ta. A miértre a szobrai adják meg a válaszd: ez az ember nem lehetett más, csaik vésővel és baltával álmodó, anyaggal tusak odó gondolkodó. Nyilván szólította az anyag, s ő csak eleget tett a hívásnak. Legalább j s, errő1 t an ésk o d - nak azok a faragványai, amelyek ezúttal több héten keresztül a vásárúti (Trhové Mýto) művelődési házban voltaik szemmel, lélékikai tiefogadha- tóak. Lipcsey György fába dolgozik. Ös.) eredetű képződményként szólaltatja meg általa a Szomjúságot, a Répareszelést, a Jégverést, az Alázkodást, tellát megannyi érzést, mozgást, cselekvést. Szobrainak elnevezéseikor természetszerűleg jut előtérbe az ige, akár környe- zetfelidéző hőseiben a dologtevés. A küszködő akarat a kezek által váliik joliképpé. Munkás-, paraszt- és mitizált kezek által, melyek a munka marxista megfogalmazását sugallják: célirányos emberi cselekedet. A oél: a liecsületesebb, a teljeseNj élet. Lipcsey szobrainak kezei sohasem légiesül nek el. Ellenkezőleg. Kezeinek kiás fölfelé törése, stílusképző elemtiséggel történő kidomborí-. tása, trónná, anyafölddé avatása a kétkezi munka egyöntetű vállalásáról tanúskodnak. Lipcsey sorsvállaló riépiss égéről. Lipcsey György szobrainak java szemlélődik. Nézik, örülik, de emlékeikben inkább félik a fölöttük elhúzott történelmi viharokat, s egyedüli támaszuk a mindennapi teendők életóvó, életfolytató ereje. Megedzett humanizmusuk belső tüzévei lobogják világgá a huszadik századi szellemvilág korparancsát. És maga az élet igazolja a mindennapi munika, valamint a hozzá szorosan kötődő intenzív szemlélőlés szükségességét, nem véletlenül ösztönöz rá szocialista társadalmunk is. Nemcsak néznünk, látnunk is kell, mindent az értéke szerint helyére tenni, hogy ne akadhassunk meg a fejlődésben; „... ez a mi munkánk; és nem is kevés“ Erre ösztönöznek Lipcsey alkotásai is, amelyek a primitív szobrászatban gyökereznek. Innen az erejük. Lipcsey térérzéke kielégítő, vonalai befejezettek, szobraiban mégis van valami fokozhat at lan nyugtalanság, fatális nyíltság, ami részben a formának tulajdonítható. Népélethez fűződő élményeit igyekszik a domborművű táblák mezejébe zárni, kivéve néhány reliefjét, amelyekkel nyilván ösztönösen vagy próbálkozásként vitte a festészet felé plasztikáját. Egyelőre tehát a hagyományos körplasztikai ábrázolást műveli. KULTURÁLIS HÍREK Q A IV. nemzetközi gyér. mekrajzversenyt az 1980-as moszkvai olimpiai játékok jegyében rendezik meg. A Pio- nirszkaja Pravda című újság, a Komszomol, a szovjet baráti társaságok és az olimpiai szervező bizottság felhívást intézett a világ gyermekeihez. Ez év végén egy neves művészekből és pedagógusokból álló nemzetközi zsűri fogja értékelni a beérkezett műveket. A legsikeresebb alkotásokat 1980. július 1-én a Szovjetunió Művészeti Akadémiáján nyíló kiállításon fogják bemutatni Moszkvában. □ Iraki régészek feltártak egy mintegy háromezer éves várost, Haditha közelében. A kutatók szerint a várost először a korai mezonotámiai dinasztiák idején lakták. Lipcsey György: Répareszelés Első szobrain alig látni a véső nyomait, a roncsolódásokat. Csiszolással tüntette el őket, enyhítve így a plasztikai megfogalmazás drámaiságát, követve a régebbi naturalista ízlés-t. Ekkor még sok mindenkiből táplálkozik, legújabb szobrainak némelyikén azonban csupán Szervát iusz-reminiiszcenciák bukkannak föl. Kiváltképp b a 1 la d a ól m én y ei nek m e g f o ga 1 ma zásánál. Mindez, persze, természetes, hiszen a szervátiuszi szobrásza tót egyetlen fiatal magyar szobrász sem kerülheti meg. És Lipcsey egyéniségén ezzel még nem esett csorba. Ellenkezőleg. A jó úton járás egyik legbiztosabb jele a szervátiuszi örökség és világlátás fölvállalása. Mondhatná bárki, a Lipcsey-szobrok kezének hatalmas tartalomhordozó ereje is Szervátiusztól eredeztethető. Lehetséges. De Lipcsey kerzei és legjobb szobrai már a szocialista nép- és történelem- szemléleten átszűrt alakzatainak példái. Ilyen az Imperializmus, a Gondolkodó és még jó pár. Különállók, öntörvénvű- ek. Boldog szédületben megfogalmazottak, mert szellemi összhangban állnak Kádár Katával, Kőműves Kelemennel, a sajátos kompozíciós megoldásról már hathatósabban jeleskedő Budai Ilonával, ós a drámai általánosító erőt a puszta anyag expresszivitásával és a tragákus tartalommal párosótp Fehér Lászlóval. Ezekkel a ballada! lüktetésű szobrokkal rokonítható az Ősi hagyaték is, amellyel Lipcsey látszólag a transz oendes világ határaihoz közelít, a valóságban azonban csak kiválóan absztrahál. Bár Itt az elvonatkoztatás lehetősége és foka szobrászilag még tovább fokozható, de máris sóikat sejtető. Az első pillanatban Kulcsár Ferenc „mezít-kéz, mezít-has, mezít-lába verssora villám! ott át rajtam, nyomában az örömteli felismerés: Lipcsey szobrászatét elsősorban a csallóközi lét határozza meg, az a lét, amelyben a közösségteremtés csöndesen, mindennapi egyszerűségével valósul meg. A patriarkális létet erősen meghatározó kezek által. Lipcsey tehát krónikása ősei, nagyapja, apja életének. És önmagáénak is. Magam előtt látom a hálójával önmagát foglyul ejtő Ha* lászt. Ez a szobor is kiemeli a mindennapit, az egyediségével lokalizálhatót a valóságos térés időkörnyezetből. Túllép határokon, anyagon, szobron, gondolattá nő. Az, hogv Lipcsey néhány ielképes érte'met és széles körű igazságot kifejező szobra didaktikus téma- exoonálást nyert, jelzi, hORy nem csuoán a gondolat, a népié lek és az érzelmek, de á szobrászat funkció iának és hatásmechanizmusának dilemmái is kínozzák. E gyönyörű gyötrődés eredményeiért érdemes Hegvétéw figyelnünk. Olyan ember küzd ott az anyaggal, akinek a szocialista szobrász- művészet jegyében fogant állttói immáron nem vonhatjuk el iátá'c"n''",t SZIGETI LÄSZLÚ mm 1979 VIII. 16. 6