Új Szó - Vasárnap, 1978. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-04-02 / 14. szám
Látogatóban a HELIOS gyógyintézetben A Magas-Tátra csúcsai távolról mint porcukorral beszórt süvegek fehérlenek. Gépkocsink kerekei száraz útfelületen gurulnak a virágnyílást váró délebbi vidék felöl északra haladva. A hegyóriás lábánál, 1380 méter magasan a tengerszint felett, a Csorba-tó környékén, vastag hótakaró borBtja a tájat. Itt még a tél őreiméit élvezik a „fehérsport“ kedvelői. Fenyvesek között halad az út, melyre bekanyarodunk a Csorba-tónál. Néhány méter után elénk tárul utunk végcélja, az alig két éve működő szanatórium, a HELIOS Gyógyintézet korszerű épülete. Még tulajdonképpen reggel van, néhány perccel nyolc óra előtt érkezünk az épület előtti parkolóhelyre. Távolabb melegítőbe öltözött, fejükön kötött sportsapkát viselő tizenévesek tornásznak, vezényszóra gyakorlatoznak, ugrándoznak. Majd körbefutás következik, és irány a bejárat. A szanatórium gyermekosztályának emeleti ablakában fehérköpenyes férfi áll — amint megtudjuk —, Karol Ga2ik főorvos. Észrevesz bennünket, dolgozószobájába invitál és elmondja, hogy rendszeresen, minden reggel megfigyeli — ha ideje engedi — a gyógyuló kis betegek mozgását. Az orvosi szem abból is sok mindent megállapíthat. Többek között a legfontosabbat: hogyan halad a gyermek gyógyulása. A mi látogatásunk célja is az volt, hogy a szanatóriumban kezelt gyerekek felől érdeklődjünk, ezért Dr. Galik főorvossal folytatott beszélgetésünk, természetesen rájuk terelődött. — Még mielőtt védenceinkről beszélnék, szeretném elmondani, hogy az intézetünk 1976. május 17-én nyitotta meg kapuit — tájékoztat a főorvos. — Két osztálya van: a felnőttiek részére kétszáz férőhely áll rendelkezésre és 'az általam vezetett gyermekosztályon a százötven hely állandóan foglalt. Sajnos, több helyre is szükség lenne. — Milyen betegségeket gyógyítanak itt — kíváncsiskodunk. — A legkülönbözőbb formában megnyilvánulő légzőszervi megbetegedéseket. Főleg asztmatikus, légcsőgyulladásos, szénanáthás betegeink vannak. A betegségek eredete is különböző. A beavatatlanok nem is sejtik, milyen veszéllyel jár a gyerekek számára a poros, szennyezett környezet. Nagyon sok gyerek betegsége allergiás eredetű. Más esetekben a baktériumok idézik elő a légcsőgyulladást. Igen sajnálatos dolog, hogy az utóbbi tíz esztendő alatt megnövekedett a 3—5 év körüli gyerekek megbetegedésének száma. Egyébként intézetünkben 3—IS éves gyerekek részesülnek gyógykezelésben. — Az ország melyik részéről érkezik az intézetbe a legtöbb gyerek? — Nagyon sok jön az ipari körzetekből, például Kassáról (KoSice) és környékéről is nagy számban érkeznek hozzánk, de vannak olyanok, akiket más intézményekből helyeztek ide, utókezelésre. Igen sok az olyan gyerek is, akinek gyógykezelését meg kell ismételni. Például a tizennégy éves Coufal LeoS, a hatéves Ludmila BorCinová, az ötéves Mos Róbert már harmadszor vendégünk. A gyógykezelés ideje a gyerekek esetében nincs szigorúan meghatározva. Addig kezeljük őket, amig az szükséges. Így például a hároméves bodrogszerdahelyi (Streda n/Bodrogom) Kálmán Csaba négy hónapig volt nálunk. A kassai Varga Zsolt, a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Kiss Tibor szintén huzamosabb időit töltött intézetünkben. — Minden gyerek jól viseli a magaslati levegőt? — Általában igen, kis betegeinknek csupán egy százaléka nem bírja a tátrai levegőt. Viszont előfordult, hogy egy poprádi kisfiú otthon fulladási rohamokat kapott, mig itt nálunk, mondhatom, teljesen egészséges. Nagyszerűen szánkázik, síel, fizikai megerőltetés esetén sem fullad. Pedig Poprád nincs messze tőlünk, csak a levegő más ott. Kopogtatás zavarja meg beszélgetésünket, egy fiatal nővér érkezik a főorvos szobájába és közli, hogy Iveta Jáza újból emelkedik. Gazik főorvos azonnal feláll, kezembe nyom egy hivatalos jegyzéket. — Míg visszajövök, addig ebből kiolvashatja, milyen anyagi áldozatokat hoz szocialista társadalmunk, beteg gyermekeink egészségének helyreállítása érdekében. A főorvos és a nővér a kis beteghez siet, én pedig közben tanulmányozom a rendelkezésemre bocsátott adatokat. Megtudom, hogy naponta egy gyerek teljes ellátása 120 koronába kerül. Tavaly hétszázötven gyereket kezeltek a HELIOS gyermekosztályán. Négy orvos, huszonkét egészségügyi nővér, az óvodában tizenhárom, az intézeti iskolában szintén tizenhárom pedagógus és négy nevelő gondoskodik a gyermekekről. A végén megállapítom, hogy tavaly több mint 6,5 millió koronát fordított államunk a HELIOS Gyógyintézet kis lakóinak gyógykezelésére. A gyerekek jól érzik magukat az intézetben, amit hangulatukból is megállapíthatunk. Van itt televízió- készülék, rendszeres filmvetítés, asztalitenisz, közös kirándulás, vetélkedő. Mindent megkapnak amire a gyógykezelés ideje alatt szükségük van. Jó félóra telt el, míg a főorvos visszatért szobájába. Közölte, hogy a tizenkét éves Iveta fekvő beteg, asztmatikus rohamai vannak, injekciót kapott, állapota javult. — Szerencsére ilyen esetekkel ritkábban találkozunk — közli a főorvos. — Annak örülünk, ha kevés a fekvő beteg és a gyerekek a nap jelentős részét a szabad levegőn tölthetik. — Most igen nagy a csend — jegyzem meg. — Ilyenkor hol vannak a gyerekek? — Az iskolakötelesek tanításon, az óvodások csoportja pedig néhány perc múlva kivonul szánkázni. Érdemes megnézni, hogyan élvezik a szabad levegőt. Utánuk mentünk, öröm volt nézni a ficánkoló, pirospozsgás arcú gyerekeket. Ga2ik főorvos fényképeket készített a hóban hancúrozó, szánkázó kis páciensekről. Egy képet mi is kaptunk, ez mindennél többet mond. KULIK GELLÉRT 1978. IV. 2. előcsarnokba lépve diákköri emlékek jutottak eszembe. A portáspult mögött ugyanúgy, mint a diákotthonban idős bácsi ül, szigorúan méregetve kéri el az igazolványomat, s csak miután átlapozta igazított útba. Ez ugyan nem diákotthon, hanem a V. I. Lenin Pamutipari Művek lévai (Levice) üzemének lányok számára létesített munkásszállója, de a látogatókat itt is szigorúan ellenőrzik, a fiúkat csak a portáig engedik. — Nem a legjobb időpontot választotta, mert a lányok éppen távol vannak. A délelőtti műszakosak még nem jöttek meg, a délutánosok pedig már elmentek — mondja Ján Zrubec, a munkásszálló gondnoka. — A szobákat azért megnézheti, mert a takarítónőnek van kulcsa. A felvonó az ötödik emeleten áll meg. Ismét ismerős a környezet. Ugyanaz a beosztás, mint a diákotthonban. Egy minielőszobából három ajtó nyílik: egy négyágyas, egy kétágyas szobába és a fürdőszobába. Több helyre is benyitunk, a szobák üresen ásítanak, s lehet, hogy csak véletlen, de mindegyik rideg, még csak nem is sejteti, hogy itt — talán rövidesen családot alapító, saját otthont teremtő — lányok laknak. — Nos? — néz rám kérdőn a gondnok. — Túl ridegek, dísztelenek a szobák — jegyeztem meg. — Nemsokára szebbek lesznek, most vásároltunk új függönyöket. Virágokat tarthatnának a lányok a szobában, de a falra ragasztani vagy tűzdelni semmit nem lehet. Képekre ugyan ígér az üzem évek óta pénzt, de eddig még nem lett belőle semmi. Különben a lányok nem is nagyon igyekeznek szépíteni a környezetüket, csak átmeneti megoldásnak tekintik a szállót. Némelyikük csak egy-két hónapot tölt itt. Láthatta, a folyosókon még egy faliújság sincs. Mire visszatérünk a portára, két lány éppen a szobakulcsát veszi ki. Így most velük indulok vissza a hatodik emeletre. Nem nagy lelkesedéssel fogadják a látogatásomat. — Csak nekünk lesz rossz, ha az igazat mondjuk, szépíteni meg minek — mondja az egyikük. — Annyira kibírhatatlan itt? — Azt nem mondhatjuk, de azért kifogásolnivaló akad — helyesbít a másik. Szobájuk a látottaknál otthonosabb. A szekrény teteje és az ablakpárkány tele virágokkal. — A kifogásolnivalóknál hagytuk abba —r töröm meg a csendet. — Hát jő, de a vezetéknevünket ne írja meg — kezdi Erika. — Én 1973 januárjától lakom itt. Szerencsés vagyok, mert kettes szobára kerültem, s abban is, hogy helyet kaptam a szállóban. De ha az itteni körülményeket összehasonlítom a ruíombero- ki munkásszállóval (hét hónapig az ottani üzemben tanulta a szakmát), hát nagy a különbség. Ott volt klub- helyiség, társalgó, tévé. — Mondják, itt is volt azelőtt a földszinten egy társalgó, ahová az ember beülhetett, ha látogatót kapott, mert a szobára nem szívesen engedik fel még a barátnőket, meg a családtagokat sem. De most az a helyiség az üzemi óvodáé lett — egészíti ki társnőjét Klára. 1975 óta kényszermegoldásként ebben az épületben kapott helyet a 40 férőhelyes üzemi óvoda is, s mert az épületben csak három emelet a 120 lány birodalma, a többin lebontásra ítélt házakból kitelepített családoknak, idős- és fiatal házaspároknak adott otthont a városi nemzeti bizottság. — A szabad időtöket mivel töl- titek? — Többnyire itthon ülünk. Meg az attól is függ, melyik műszakban dolgozunk. Sok lehetőség úgysincs. Mozi, csellengés a városban, vagy beülni egy kávéházba, s várjuk a hét végét, hogy hazamehessünk. — És a SZISZ? — Nem vagyunk SZISZ-tagok — mondja ismét Klára. — De úgyse csinálnak azok semmit. Hasonló válaszokat kaptam azoktól a lányoktól is, akikkel este beszélgettem. Közülük néhányan éppen a tévé előtt kuporogtak vagy álldogáltak az előcsarnokban. Mert itt helyeztek el egy tévé-készüléket, de tíz szék sem fér el eléje, a kintről beáramló hidegről nem is beszélve. Ezekről a hiányosságokról az üzemben is tudnak. Azt is elismerik, nem jól van ez így. — Már tárgyaltunk erről a kérdésről a SZISZ-vezetőséggel is — tájékoztat Marta Grmanová, a szociális osztály vezetője. — Rövidesen az épület ötödik emeletén egy lakássejtet klubhelyiséggé és társalgóvá rendezünk át, s könyvtárat is létesítünk a lányok számára. A berendezést is évről évre tökéletesítjük, de sajnos, egyszerre mindenre nem futja a keretből. Tavaly hűtőszekrényeket vettünk minden emeletre, idén új függönyöket az ablakokra. Azt is szeretnénk, ha az egész épületet megkapná az üzem, de ez nemcsak rajtunk múlik. — Ha meglesz az a társalgó, akkor megpróbálunk a lányok számára elfoglaltságról is gondoskodni, kézl- munkatanfolyamot, ismeretterjesztő előadásokat, közös könyvvitákat rendezni — hallom Bibiana BerkeSiová- tól, a SZISZ üzemi bizottsága elnökétől. Reméljük, az ígéret nem marad puszta ígéret. De ahhoz, hogy a helyzet gyökeresen megváltozzék, még valami más is szükséges: a lányoknak is le kell vetkőzniük igénytelenségüket, s fel kell adniuk az „ez van, ezt kell szeretni“ elméletet. Mert a szabad idejét mindenki elsősorban saját elképzelése szerint használhatja ki legokosabban. S lehet-e okosabb időtöltés, mint az önképzés? (Szerettek olvasni? — Hát, Berkesit, Szilvássit és Jókait. — Én még a meséskönyvet sem bírom végigolvasni, meg nem is érdekel. A művelődési otthon rendezvényeinek műsora is ott függ az előcsarnokban, de a lányok csak a beat-együttesek fellépéseit veszik észre rajta.) S az sem lehet véletlen, hogy a megismert kilenc lány közül csak egy tagja az ifjúsági szervezetnek. A tagtoborzásra nagyobb gondot fordíthatnának ugyan a SZISZ üzemi vezetőségének tagjai is, de a lányoknak sem kellene feltétlenül kérésre és hívásra várniuk. Ha ők maguk is akarnák, tartalmasabb lehetne az életük. FLÖRIÄN MARTA EZ VAN, EZT KELL SZERETNI?! l gyerekek a nap nagy részét a friss levegőn töltik (Dr. Karol Ga2ík felvétele)
