Új Szó, 1978. június (31. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-20 / 168. szám, kedd
A fesztivál véget ért, *> mérleg készen áll. Tas- kentben, Üzbegisztán fővárosában egy évtized alatt ötödször gyűltek össze Afrika, Ázsia, Latin-Amerika filmművészei, hogy bemutassák és me.g« beszéljék filmjeiket. A fesztivál szervezői kezdettől fogva azt vallották: Taskent fesztiváljának nincs szüksége zsűrire, kár lenne a bem utat ósorozatot presztízs-küzdelemmé avatni, sokkal hasznosabb, ha baráti találkozóként tartják, öt fesztivál tapasztalatai bizonyítják: az elv maradéktalanul megállta helyét a gyakorlatban, s a szervezők várakozása beigazolódott. Évről évre több ország, több érdeklődó, löbb film érkezik Taskentbe. így nefel és soíc tekintetben nem vette figyelembe Ajtmanov mondanivalóját. A filmből így, átírt dialógusokkal, minden köllőiség nélküli melodráma lett. Mégis, még ez a félresikerült mű is a szovjet és török alkotók egymás iránt támadt érdeklődését bizonyltja, s megkísérli a különböző kultúrkörök összekapcsolását. S hogy e nehéz feladat eredményesen is megoldható, Tas-' kentben arra is láttunk példát. Már az első fesztiválon, I9ü6 bnm, feltűnt a szenegáli Uszman Szemben?, aki Ibrahim Dteng utalványt kapott című filmjével a fesztivál legnagyobb sikerét aratta. A szenegáli rendező, aki hajdanán a moszkvai VGIK, a világhírű filmfőiskola TASKENT ’78 A nemzeti filmművészet megteremtésének útján volt ez az idén is, amikor ki- lencvenkét ország, illetve nemzetközi intézmény képviselőit találhattuk meg a félezer külföldi vendég között és hatvannál több ország jelentkezett dokumentum- vagy játékfilmjeivel. Taskent érdekessége egv évtized óta változatlanul a kevéssé ismert filmgyártók rendszeres jelentkezése. A nézőknek előadásról-előadásra más érzelem- és kultúrkörre kell kapcsolniuk, annyira eltérő forma- és tartalomvilagoi képviselnek az egyes országok alkotásai. Ugyanazon az estén láthatta a közönség például a kubaiak Rabszolgavadászok és a pakisztániak Amber című filmjét. A kubai alkotás az amerikai filmiskolát követő politikai western, melynek főszereplője a XIX. századi fehértelepesek rabszolga vadász-csapata. Ezzel szemben a pakisztáni film a hindu filmlskola hagyományait követi. Romantikus álomvilágot feltáró, könnyed dalocskákkal telezsúfolt melodráma. Ez a fesztivál is világosan bizonyította: a kultúrák még igen távol állnak egymástól, ám közeledésük megkezdődött. Megkezdődött — és Taskent első évtizedének mérlegében éppen ez a lényeg, és az úttörő érdem. Hogy e közeledésnek milyen kézzelfogható eredményei vannak? Nos, erre is láttunk példát. A török Atif llmaz Csingiz Ajtmanov Vörös kendős jegenyécském című elbeszélése nyomán készített filmet Isztambulban. A rendező török környezetbe ültette át a történövendéke, majd Dovzsenko asszisztense volt, az idén Sed- do című filmjével jelentkezett. A kitűnő történelmi dráma művészi, esztétikai szempontból is jelentős mű, megérdemelten aratott nagy sikert Taskent- ben Uszman Szembene példája nem egyedülálló. Wali Lat ifi, a kitűnő afgán dokumentum- filmrendező, a ceyloni Makik Sandrasagra játékfilmrendező, a bolíviai Antonio Eguino játékfilmrendező példájával egészíthető ki. Latifi három do- kumentumfilmje szerepelt a rövidfilmek bemutatóján, mindhárom a műfaj remekei közé tartozik. Sandrasagra a klasszikus hindu eposz, a Ramajana egyik részletét filmesítette meg, Sita I.evi címmel, mai ceyloni környezetben elevenítve meg a cselekményt. Európai iskolára épülő nagyszerű operatőri munkát egyesített korszerű filmtempóval és az indiai filmek költészetével. Eguí- na pedig első játékfilmjében, a Csucsiagoban, La Paz életének négy kis történetét elevenítette meg. A Csucsiago Taskent egyik legfigyelemreméltóbb művészi alkotása volt. Taskent első négy fesztivál- iának egy nagyhatalma Japán, az idén meglehetősen halványan szerepelt. Viszonylag kevés filmmel jelentkezett a filmvásáron is, és egy sokszorosan kitüntetett, de kevésbé eredeti alkotást mutatott be a hivatalos műsorban. A Sárga zsebkendő Pete Hamill amerikai író egyik bányász témájú elbeszélésének japán környezetbe helyezett változata. A meglehetősen konvenciális történél ■—■ hogyan tálál rá Igazi szerelmére egy sértődöttségében új munkahelyet kereső bányászfiú — bűnügyi vonatkozásokat is kapott, de a jóság és igazság végül diadalmaskodik. Joji Jamada rendező alkotása külföldön aligha számíthat sikerre. Túl konvencionális és túl kiszámított. Taskent másik filmnagyhatalma, India ezúttal csak hetven főnyi film- müvészküldöttségével vált ki, az indiai filmekért rajongó taskenti közönség nagy csalódására hivatalos versenyfilmjük legfeljebb átlagosnak minősíthető. Kiugróan érdekes filmmel jelentkeztek viszont a Taskent- ben először bemutatkozó Oj- Zéland művészei. Roger Donaldson rendező Alvó kutyák című alkotása izgalmas akció- film formájában leplezi le egy választási machináció drámai következményeit. A szakmailag kitünően megcsinált, igen jól játszott, angolszász hagyományokat követő film Taskent egyik nagy meglepetése és sikere lett. Ugyancsak figyelemre méltó alkotással jelentkezett a Taskentben először bemutatkozó Ausztrália és a szakemberek nagy figyelemmel követték a Kumari című nepáli film vetítését is. Az érdeklődés itt egy ritkán jelentkező filmgyártónak szólt, maga a film az olcsó romantika és melodráma bűvkörében vergődött. Csalódást okoztak az arab államok: sem Marokkó, Tunézia, Szíria, sem pedig a kitűnő hagyományokkal rendelkező Algéria bemutatói nem tudták fellel kesíteni a nézőket. Külön klasszist képviseltek mint mindig — a közép-ázsiai szovjet köztársaságok alkotásai. A kazahok Alpamisz iskolába megy című alkotása újabb nagyszerű gyerekszínésszel ismertet meg. A bűbájos Alpamisz iskolába indul és közben költői, de mégis nagyon reális módon feltárul előtte a hétköznapi élet néhány titka. Az üzbég Szerelem és bosszú cselekménye a polgárháború ide- jen játszódik. Azerbajdzsánt egy kedves múlt századi komédia filmváltozata képviselte. Ezenkívül néhány jól sikerült grúz, tadzsik és egy kirgiz filmet is láthattunk. összegezve a benyomásokat, Taskent valamennyi vendége úgy érezte: jelentős bemutatósorozaton vehetett részt és függetlenül a látott művek gyakran változó értékeitől és színvonalától, alaposan kiegészíthette ismereteit a fejlődő és harmadik világ filmművészetének valamennyi helyzetéről. FENYVES GYÖRGY Színvonalas seregszemle JEGYZETEK A XXIIL ORSZÄGOS NÉPMŰVÉSZET* FESZTIVÁLRÓL Az idén huszonharmadik alkalommal került sor nemzetiségi kultúránk egyik jelentős eseményére, az Országos Népművészeti Fesztiválra. A háromnapos rendezvény — amelyet hagyományosan Zselízen (Želiezovce) rendeztek — ismét lehetőséget nyújtott arra, hogy legjobb amatőr népitánc együttes, gyermek- és folklórcsoportjaink bemutassák egész évi munkájuk eredményét, s felmérjék tudásszintjüket. A fesztivál második napján rendezték meg a lévai Városi Művelődési Otthonban a népitáncegyüttesek versenyét, amely nagy érdeklődést váltott ki nemcsak a bíráló bizottság körében, hanem a közönség soraiban is. A műsorválasztó bizottság országos körútja során még áprilisban kiválasztotta azt a tizenkét legjobb együttest, amely eljutott az országos döntőbe. Az idei versenyről általában elmondhatjuk, hogy színvonalasabb, sokrétűbb volt a korábbi évek hasonló rendezvényeinél. Az együttesek szakmai fejlődését jelzi az is, hogy ebben az esztendőben már harmincperces műsorblokot kejlett összeállítaniuk. A néptánc mindig a népek legőszintébb és legösztönősebb megnyilatkozási formája volt, tehát nem tűrte, s ma sem tűri, a mesterkéltséget és a pózokat. A néptánc a komplex művészeti ágak egyike, amelyben a mozgás és a zene, illetve a dinamikus és a lassú, lírai részek nemcsak kiegészítik, hanem kölcsönösen feltételezik egymást. A bíráló bizottság az értékelés során nem véletlenül időzött viszonylag sokat ennél a lénynél. „A tánc őszinteségéhez semmiképp sem járul hozzá a szoknyahajtás, valamint a verbunkban és egyáltalán a férfitáncokban az oly előszeretettel alkalmazott különböző gesztusok túlzásba vivése, sem pedig az öncélú figurázás “ — mondta Vásárhelyi László, a zsűri elnöke. Ebben az esztendőben is viszonylag gyakran visszatérő probléma volt, hogy a zene és a tánc összhangját nem mindig sikerült kellőképpen megteremteni. A most fellépő együttesek közül a prágai Nyitnikék, a Csallóközt Dal- és Táncegyüttes az Űj Hajtás, valamint a Vadrúzsak Táncegyüttest kísérő zenekarokat illethetjük csupán egyértelmű elismeréssel. A közeljövőben az együttesnek több gon' dot kell fordítaniuk arra is, hogy az országos szintű rendezvényen már megfelelő viseletben lépjenek a színpadra. Itt elsősorban a ruhák minőségére és részben a kivitelezésére is gondolunk. Valószínűnek tűnik, hogy néhány együttesünk anyagi problémák miatt kénysze riílt ilyen megoldásokra. A fesztivál nagydíját a prágai Nyitnikék együttes kapta, „Prágából látjuk .. * című műsorukkal megérdemelten szerezték meg az első helyet és igazolták azt is, hogy már a tavalyi szép helyezésük sem volt véletlen. Műsorukat a zene és a tánc összhangja, a kifinomult tánckultúra és a precíz előadásmód jellemezte. Nagy sikert aratott a Gömöri Népi Együttes is, Bányászavatás című műsorával. Koreográfusok, Ádám Lajos elnyerte a legjobb koreográfia díját. A CSEMADOK diószegi (Slád kovičovo) Üj Hajtás Táncegyüttesének fellépése szintén nagy élményt jelentett. Diószegtől Bodrogközig című műsoruk ismét igazolta, hogy hazai anyagból is lehet színvonalas és mélyen- szántó gondolatokat kifejező összeállítást készíteni. Külön említést érdemel Varga Ervin, aki táncos partnereit ugyanolyan magas szintre emelte, mint amilyen színvonalon ő maga is táncol. A többi együttes elismerő oklevelet kapott. A bíráló bizottság a nagy idai (VeTká Ida) llosvai Népi Együttes és az őrsújfalusi (Nová Stráž) Vadrózsák táncegyüttes, valamint a Csallóközi Dal- és Táncegyüttest javasolta a gombaszögi fesztiválra. A zselízi fesztivál sikerrel zárult. Oj csoportok is bemutatkoztak, méghozzá sikerrel. Bebizonyosodott az is, hogy nemzetiségi kulturánk — s ezen belül népművészetünk — töretlenül fejlődik elsősorban azért, mert sok száz lelkes’ amatőr a központi szervekkel és kulturális intézményekkel karöltve nemcsak mennyiségi, hanem minőségi előrelépésre is törekszik. HODEK MÁRIA ŰJ FILMEK ADÉL MÉG NEM VACSORÁZOTT (cseh) Prözaian hangzik az új cseh film címe: nincs benne semmi szokatlan, semmi meghökkentő. Viszont annál több van a filmben. Mert ha • eláruljuk, hogy Adél nem a női főhősnek a neve, hanem egy húsevő növényt hívnak így, a cím máris megmozgatja fantáziánkat, felcsigázza érdeklődésünket, s kíváncsivá teszi: hogyan került egy ilyen egzotikus és mohó növény egy cseh filmbe és mi benne a szerepe? . Oldŕich Lipský rendező — aki a hatvanas években a Limonádé joe című cowboy-paró- diával nemzetközi hírnévre tett szert — az Adél még nem vacsorázott című filmben az amerikai detektívregények hőssé magasztosult nyomozóit parodiMegannyi kérdés, melyekre természetesen csak a film adhat választ, ugyanis megszegnénk a játékszabályokat, ha elmesélnénk a sok szálból szőtt mesét, s felfednénk a játékosok kártyáit. Egy biztos: jót nevethetnek a detektív-paródia nézői. Remek ötletek és fordulatok váltják egymást, a film humora pedig a tűzijátékhoz hasonló. Oldŕich Lipský rendező és jirí Brdetka forgatókönyviró gondosan ügyelt arra, hogy a nézők figyelme ne lankadjon. A komédia fölényes mesterségbeli tudással készült, tempója üde, ritmusa friss, s a kivitelezéssel szemben sem lehetnek fenntartásaink. Michal Dočolomanský és Rudolf Hrušinský a cseh film főszerepében zálja. Sziporkázó humorú alkotásának központi alakja Nick Carter, a leghíresebb amerikai bűnügyi nyomozó. A legendás detektívet a múlt században Prágába hívatják, hogy fényt derítsen egy különös merényletre. De ki fordul segítségért a híres nyomozóhoz, ki kit rabolt el, a tettest milyen szálak fűzték az áldozathoz, s a rejtélyes ügyben milyen szerepe van Adélnak? VADÁSZREPÜLÖK, RAJT! Egész sor népszerű színész szórakoztatja a közönséget. A legyőzhetetlen, hűvös amerikai detektívet Michal Dočoloman- ský játssza, a szerepnek megfelelő színészi eszközökkel. Cseh kollégáját, Rudolf Hrušin- ský formálja meg; alakítása élményszámba menő. Kiváló teljesítményt nyújt Miloš Kopec- ký, Kvéta Fialová, Oľga Scho- berová s a többi ismert színész is. (angol) Az első világháború idején egy francia területen elhelyezett angol légi támaszponton játszódik a Vadászrepülök, rajtl című film cselekménye. A repülők földi hadiszállásukon csupán távoli fegyverropogást hallanak, hiszen az ellenséggel csak a levegőben találkoznak. Minden rajt azonban az utolsó lehet... Fiatal repülők a hősei a filmnek; a kamaszfiúból alig felnőtté cseperedő pilóta (Peter dező a pilóták történetét elénk lárva fejti ki mondandóját a háború értelmetlenségéről. A testet-lelket csonkító háborús őrületet izgalmasan ábrázolja s kellő mértéket tartva fokozza a feszültséget úgy, hogy a film az utolsó jelenetekben drámai töltetet kap. S bár az alkotás tragikus végkifejlete váratlan, ám annál hatásosabb. Ez a megoldás ellentétben van a film hangvételével, hiszen az alkotók a törtéJelenet az angol filmből; előtérben Malcolm McDowell Firth alakítja) és a nála csak valamivel idősebb repülő /Malcolm McDowell formálja meg), aki a kezdők példaképe. A támaszponton szinte idillikus az élet: gyakoriak az esti szórakozások, a férfi virtuskodások, a versengés. Hadgyakorlat, bevetés közben a fiatal pilóták valósággal keresik a veszélyt, s bár igaz, hogy kockázat nélkül hőstettek sincsenek, légi hajszájuk már-már a sors kihívásával határos. Jack Gold rennetet mindvégig finom humorral szőtték át s a szereplőket aprólékos műgonddal jellemezték. Szolid szakmai tudással készült a film, ennek ellenére nem jeleskedik különösebb erényekkel, ha csak a színészek teljesítményét nem minősítjük annak. Mert Malcolm McDo- well, Peter Firth és Christopher Plummer játéka kétségkívül felülmúlja az alkotás színvonalát. —ym— 1978. VI. 20. 4
