Új Szó, 1978. április (31. évfolyam, 90-118. szám)

1978-04-11 / 100. szám, kedd

Mindnyájunk örömére álmodozik VIKTOR VASARELY HETVENÉVES Reprodukálva már ismertem Vasarely néhány alkotását — így is megdöbbentő hatást tett rám a látvány. Csaknem tíz év­vel ezelőtt, Párizsban kerültem testközelbe először egy Vasa- rely-művel. Csodálatos volt és lenyűgöző, az elektroffisíkai, a matematikai számítások és a színek összehangolásának e csodálatos szimfóniája. Nem véletlenül említem a zenei ha­sonlatot. A látvány — megszer­kesztett és pontos számítások alapján megkonstruált váltóára­mú elektromotor működtetésé­vel reprodukált színvariációk — valóban zenei élmény hatását váltotta ki belőlem. Csodálatos, néma szimfóniát „láttam“, há­romdimenziós megoldásban. Victor Vasarely, azaz Vásár­helyi Győző Pécsett született 1908. április 9-én. Korán meg­nyilvánuló rendkívüli rajzkész­sége ellenére is hosszú varga­betűkkel tűzdelt úton haladt a képzőművészet felé. Az érettsé­gi után, 1925-ben beiratkozik az orvosi egyetem esti tagoza­tára, nappal azonban a labora­tóriumban dolgozik, hogy meg­élhetését biztosítsa. Két év múlva már Podolíni-Volkmann festőiskolájában tökéletesíti rajz­tudását. A háború utáni gazda­sági válság őt is tovább lendí­tette. A schweifurti csapágy­gyárban bérelszámoló, közben plakátokat fest. 1928-ban Bort- nyik Sándor Budapesten, a Nagymező utcában rajziskolát nyit, Műhely néven. Vasarely két éven keresztül szorgalma­san látogatja. Bortnyik mester tanítványai előtt igyekezett feltárni azokat a gyakorlati képzőművészeti kérdéseket, amelyek meghatározták Vasa­rely pályafutásának kezdetét. A mértani formák konstruktivista megfogalmazásainak lehetősé­gei inspirálják. A kompozíció tanulmányozását és fokozatos kibontakoztatását hirdette, kezdve a négyzettel, amely az­tán különböző formákra tago­lódik, ritmusától és értékrend- szerétől függően. Tehát Vasa­rely kísérletező-kutató kedve és tudományos módszerességű képzőművészeti igénye Bortnyik mester iskolájában terméke­nyült meg. Társaival együtt rajongott Kandinskij, Malevics, Liszickij, de éppen úgy Chagall művészetéért is. Nagy hévvel vitáznak és saját szavai szerint „amikor 1930-ban elhagytam Magyarországot, már magamba szívtam mindent, amit az abszt­rakt kultúra létrehozott“. Rövid berlini tartózkodása után Párizsba érkezik. Itt rek­lámgrafika készítésével tartja fenn magát, de tulajdonképpen azonnal hozzákezdett egy hosz- szú távú, nagy program meg­valósításához. Már a budapesti Műhelyben izgatták őt olyan kérdések, mint a kifejezés fak- turális lehetőségei az alkotás­ban. A szerkezet optikai hatá­sát tanulmányozza behatóan és a lehetőségét ezek közös neve­zőjének megtalálására fehér-fe­kete színekkel, mértani ele­mekkel axonomiai rövidülésben. A szívós, kitartó munka és kö­vetkezetes módszeresség elle­nére is hosszú időn keresztül a meg nem értés, sőt, a vádak özöne vette körül. Festészetről vallott nézeteinek hatásától fél­tették a hazai piktúrát. Külön­böző lapokban támadták őt, mint az absztrakt festészet meghonosítóját. Csak J948-at követően, a „Májusi szalon“ nagy sereg­szemléje után kezdi térhódítá­sát az absztrakció és a nonfi­guratív festészet. Denise René kiállíllátermében önálló tárla­tot szWvez munkáiból. Lazulni kezd körülötte az ellenséges hangulat bénító szorítása. Szá­mára ez felszabadulást jelentett és új összegezésre ösztönzi őt. Ismereteit és tapasztalatait ösz- szefoglalva hirdeti többek kö­zött, hogy a képzőmvészeti al­kotásnak monumentalitása tér­ben, városok méreteit kell, hogy felvegye. Olyan művészet lét­rehozásának szükségességét hangsúlyozza, amelyik dekora- tivitásában monumentális és szándékoltan összhangban van az építészettel. Kitűnő alka­lom kínálkozott számára a pá­rizsi venezuelai nagyköveten ke­resztül együtt dolgozni Carlos R. Villanue építésszel, aki ab­ban az időben tervezte a cara- casi egyetemi város felépítését. Olyan kitűnő művészek, mint Leger, Calder, Arp, Laurens, Pevsner, Block mellé, Vasarelyt is felkérte az együttműködésre. Vasarely a rábízott feladatot ki­tűnően oldotta meg és nagy ta­pasztalatokra tett szert az épí­tészetben alkalmazható monu­mentális díszítőművészet reali­zálásában. Innen már könnyebb volt az út a kibontakozás, az önmeg­valósulás felé. Sorra kapja a nagy megbízatásokat egyete­mek, sportcsarnokok, repülőte­rek, világkiállítások pavilonjai­nak dekorálására. Alkotásai vi­lágvárosokon keresztül vándo­rolnak: New York, Bern, Berlin, London, Hága, Budapest, és sor­ra aratják nagy győzelmeiket. Kitüntetések garmadát mond­hatja magáénak. A legnagyobb elismerés többek között mégis­csak az, amikor 1966-ban Gor- desban, egy reneszánsz kastély­ban az akkori francia államfő, Pompidou feleségének jelenlé­tében megnyitják Victor Vasa­rely 550 alkotásából a Vasarely Galériát. És így fokozatosan teljesül a mester nagy álma: színekkel­formákkal új értelmezést adni a köztereknek, az utcáknak, a gyáraknak, a repülőtereknek. Élénkké és vidámmá varázsolni az épületeket, a lakónegyede­ket, a környezetet, amelyben mindennapjainkat éljük. Victor Vasarely az emberiség öröméért álmodozik — sikerrel. KOPŰCS TIBOR Kultúra a Magas-Tátráhan Qt A Magas-Tátra országos Viszonylatban egyik legfonto­sabb és leglátogatottabb üdü­lő-, sport- és gyógyközpontunk. Azonfelül idegenforgalma is je­lentős. Akkor, hogy az itt pi­henő dolgozóink (vagy akár a külföldi turisták) kellemesen, a kárigényeknek megfelelő kultu­rált viszonyok közölt üdülhes­senek, sportolhassanak, vagy gyógykezeltethessék magukat, elengedhetetlen, hogy a Magas- Tátrában a kultúra lépést tart- son az idegenforgalommal és a vendéglátóiparral. Egyetért ön ezzel, kérem? — Természetesen. Ma már csakis kulturáltan lehet pihen­ni. Magas az emberek kultúra iránti igénye. # Az idén kora tavasszal né­hány hetet töltöttem a Magas- Tátrában és arra a megállapí­tásra futottam, hogy Szlovákia legjelentősebb üdülő- és turista­központjában nincs megfelelő színvonalon a kultúra. Vagyis az utóbbi évtizedekben nem fej­lődött itt a kultúra egyenes arányban mondjuk a vendéglá­tóiparral. Ön mint a Magas-Tát­ra körzetét közigazgatásilag irá­nyító nemzeti bizottság elnöke, hogyan ítéli meg ezt a kérdést? — A kultúra azon fontos té­nyezők egyike, amelyek segít­ségével kialakítjuk a Magas- Tálra vendégeinek életkörnye- zelét. Egyértelműen nem mond­hatjuk, hogy alacsony színvo­nalon volna itt a kultúra. Egyetértek vele, hogy vannak bizonyos fogyatékosságai. Az it­teni kultúra fejlesztésén együt­tesen munkálkodik a Starý Smokovec-i Vnb az idegenfor­galmi, a gyógy-, a rekreációs és a sportintézményekkel. Te­hát mindenütt, ahol nagyobb számban fordulnak meg vendé­gek, megteremtjük a kulturális élete feltételeit. A VNB részé­ről e vonatkozásban a Starý Smokovec-i Kulturális és Társa­dalmi Központ, a Városi Nép­könyvtárat és a Horný Smoko­vec-i Tátrai Galériát említhet­Beszélgetés Vojtech Tokarcíkkal, a Starý Smokovec-i Vnb elnökével jük. A Csehszlovák Állami Gyógyfürdő, a szakgyógyintéze­tek, valamint a szakszervezeti üdülőközpontok szintén nem ha­nyagolják el a kultúrát, kultu­rális és sport megbízottaik kü- lön-külön valamennyi intéz­ményijén megteremtik a felté­teleket a kulturális élet számá­ra. Ha tekintetbe vesszük, hogy különféle alkalmaikkor évenként mintegy ötmillió látogató érke­zik a Magas-Tátrába, akkor be kell ismernünk, hogy nagyok az aránytalanságok e téren. A követelmények nagyok — a le­hetőségek kicsinyek. O Milyen kulturális létesít­ményeket építettek és helyez­tek üzembe az elmúlt harminc esztendőben a Magas-Tátrában. — A Magas-Tátra általános fejlesztését tekintve, bizony, be kell ismernünk, hogy viszony­lag kevés kulturális létesítmény épült ez időszakban. Az eltelt harminc év alatt csupán a Sta­rý Smokovec-i Kulturális és Társadalmi Központ épült, mely távolról sem elégítheti ki az egész Magas-Tátra valameny- nyi — és oly sokféle! — kultu­rális igényét. Ám meg kell em­lítenünk, hogy minden újonnan épült gyógyintézménynek vagy Üdülőnek megvan a maga kultu­rális berendezése, mely számot­tevően segít a kultúra problé­máinak megoldásában, enyhíti a hiányt és részben kielégíti az üdülők és a gyógykezeltek kul­turális igényeit. Persze, ez nem több szükségmegoldásnál. # Miben látja a Magas-Tátra kultúrája további fejlesztésének fő problémáit, nehézségeit? — Az itteni kultúra további fejlődésének fő problémái ép­pen a kulturális létesítmények hiányában rejlenek. Gondot okoz Tatranská Lomnicán, No­vý és Starý Smokovecen, de kü­lönösen a Csorba-tó környékén, ahol úgyszólván semmilyen kul­turális intézmény nem műkö­dik. A Starý Smokövec-Í Kultu­rális és Társadalmi Központ is alkalmatlan épületben (a sza­badtéri színpad előcsarnokában} van elhelyezve, a mozi a Pala­ce gyógyintézettől kölcsönvett szűkös, elavult és sok minden másra is használt teremben mű­ködik. Tatranská Lomnicán sincs az egyetlen mozin kívül más kulturális intézmény. Per­sze, a legrosszabb a helyzet a Csorba-tón. A többi településről pedig inkább ne is beszéljünk. A jelenlegi állapot negatívan hat a Magas-Tátra kulturális életének fejlődésére és bizonyá­ra mind a hazai, mind a külföl­di vendégeink általános közérze­tére, benyomásaira. Ezért nem csodákozhatunk rajta, ha e té­ren annyi bíráló megjegyzés ér bennünket. Miként akarják biztosítani, hogy a Magas-Tátra térségében legyen legendő lehetőség a kul­turális életre? Vajon a Vnb megkapja-e a szükséges támo­gatást az SZSZK Kulturális Mi­nisztériumától és a többi köz­ponti szervtől? — Elsősorban biztosítani akar­juk, hogy felépüljenek a hiány­zó kulturális intézmények, je­len időszakban egy olyan mű­velődési ház felépítését szor­galmazzuk Starý Smokovecen, mely több célnak megfelelne, többek között kulturális jellegű tanácskozások, kongresszusok, szimpozionok rendezésére is szolgálna. Elkészültével a lat­rai képtár nyitott kérdése is rendeződne. Kellő beruházással kultúrotthonná akarjuk átépí­teni a Tatranská Lomnica-i mo­zit. A Csorba-tó környékének problémája továbbra is meg­oldatlan marad. E beruházásokról annak tu­datában szólunk, hogy e nehéz feladatok megoldásához a mi nemzeti bizottságunknak sem jogköre, sem ereje nincs, a fö- löttes szervek hatékonyabb és nagyvonalúbb segítsége nélkül elképzelhetetlen. KÜVESDI JÁNOS ÜJ FILMEK AZ ÜGYVÉD (szlovák) Tömör, kifejező a cím, azt sejteti, hogy bírósági eljárás­ról, tárgyalásról szól a film, vagy éppenséggel egy ügyvéd életét, munkáját mutatja be. Nem téved, aki így „tippel“, mert ez is, az is (sőt még más is) van a filmben. Az alkotás főszereplője egy asszony. Ügyvéd. A szocialista társadalom legmagasabb erköl­csi tulajdonságait testesíti meg: igazságszerető, önfeláldozó, be­csületes, áldozatkész, egyéni érdekeit alárendeli a közösség érdekeinek. Bár senki sem ké­telkedik segítő szándékában, s ügyfeleit a végsőkig védelmezi, ennek ellenére nemigen tud meggyőzni igazáról, a nézőt nem képes a maga oldalára ál­lítani. Talán túlságosan rideg ahhoz, hogy megszerethetnénk. (Pontosabban: a figura nem elég életszerű* jellemábrázolása — az alkotók túlbuzgósága miatt — elnagyolt.) Dr. Javorská ügyvéddel akkor ismerkedhetünk meg, amikor a tárgyaláson egy gyilkossággal vádolt asszony védelmére már nem tud semmilyen érvet, in­dokot felhozni. Sajnáljuk a kezdő ügyvédet és a vádlottat is, akit halálra ítélnek, s már- már pálcát törünk az ügyvédnő férfi kollégái felelt rideg, el­utasító, meg nem értő magatar­tásuk miatt, amikor kiderül, hogy a vádlott előre megfontolt szándékkal, hidegvérrel feldara­kus kimenetelű. Nem „papírsza? gú“ eset, hanem valós, az élet­ből ellesett — ezért a néző ér- deklődésseí várja a további fej? leményeket. Az ügyvédnő bizo­nyítékokat keres a vádlott vé* delmére. Közben megtudjuk, hogy a raktárnok és a sofőr is annak a vállalatnak az alkal­mazottai voltak, ahol az ügy­védnő férje az igazgatóhelyet? tes. Már ekkor felvetődik az etika kérdése: hogyan bízhat­ták ezt az ügyet az asszonyra? A néző előtt világos: a nemze­ti vagyon elherdálásának ügyé­ben az igazgatóhelyettes lelki- ismerete tiszta. Az ügy tárgya­lásán pedjg sem tanúként, sem vádlottként nincs jelen. S a né­zőben újabb kérdés merül föl: az ügyvédnő „menet közben“ miért nem mondott le a véde* lemről, amikor a férje révén ő is érdekelt az ügyben? A film nem szűkül le csak az ügyvédnő munkájának bemutat tására. Az alkotók egy-egy kép* sorban felvillantják magánéle* tét is: házassága válságba ke? rül. Az asszony a húgához köl­tözik, egyet-mást megtudunk róla is, munkájáról, magánélet téről is. Aztán váratlanul meg­hal a koronatanú. Abban a kór^ házban, ahol az ügyvédnő húga ápolónő, s éppen az ő mulasz­tása okozza a beteg halálát. De erről a súlyos mulasztásról a filmben valahogy megfeledkez­tek. Emília Vásárijává és Svätopluk Matyái (az ügyvéd és az igazga­tóhelyei tes) a szlovák film egyik jeleneiében. bolta a férjét. Véleményünk szerint már ekkor félrevezették a nézőt; sőt érthetetlen, miért akarta az ügyvédnő a büntető tanáccsal mindenáron elfogad­tatni érveit — enyhítő körül­mény híján — a gyilkos vé­delmére. Az asszony másik ügyének ábrázolása sem szerencsésebb, sőt erősen vitatható és megkér­dőjelezhető. Ismét egy gyilkos­ság. A vádlott egy ipari válla­lat raktárnoka. A nemzeti va­gyont védelmezve összevereke­dik egy sofőrrel. Az ügy tragi­Egyébként a film egységessé­gét sok kisebb-nagyobb lényeg­telen mozzanat töri meg. Való­sággal szembetűnő, hogy az al­kotók hány embert rángattak bele önkényesen a cselekmény­be, mert úgy gondolták, szük­ség van rájuk. Az új szlovák film sok kívánnivalót hagy ma­ga után. A cselekmény túlságo­san mesterkélt, s bár a szándék — egy asszony nehéz és fele>- lősségteljes munkájának, embe­ri magatartásának a bemuta­tása — nemes, a filmről több jó sajnos nem is mondható. NEM, AZ ÜGY JÓL VÉGZŐDÖTT (olasz) Az olasz filmesek közül sokan vállalkoznak arra, hogy bemu­tassák a mai nyugati társada- dalom hatalmi gépezetét, a ha­talmai képviselő egyének kor- ruptságát vagy az igazságszol­gáltatás rendszerét. Különösen kedvelt a téma azóta, amióta néhány haladó szellemű alko­tó — közlük Damiano Uamiani, Elio Petri, Francesco Rost — leplezetlenül ábrázolta a mai nyugati társadalom válságjeleit, s kíméletlenül kimondta azt, ami van. Az említett rendezők alkotá­sai nagy visszhangot váltottak ki, hatásukra az olasz filmmű­vészeiben megszaporodtak a po­litikai filmek. Ám meg kell je­gyezni: a nagy művészek utó­dai korántsem olyan követke­zetesek, társadalombírálatuk nem olyan éles és hatásos, mint neves elődeiké. Mondanivalóju­kat nem tudják olyan meggyő­zően és átütően ábrázolni, mint a „hullám“ élenjáró képviselői. A bírálat az ö alkotásaikban másodrendű szerepet kap, in­kább az izgalmat, a feszültsé­get,* a cselekmény drámai moz­zanatait domborítják ki. Ezeknek a filmeknek a fajtá­jából a Nem, az ügy jól végző­dött című alkotás is. Vittorio Salerno művének hőse egy gyil­kossággal vádolt fiatalember, aki majdnem az olasz igazság­szolgáltatás áldozata lesz. (A néző első képsorok láttán tud­ja, hogy nem a fiatalember a gyilkos, a körülmények azon­ban annyira összejátszanak, hogy minden bizonyíték ellene vall; a fiatalember túlzott jó­hiszeműségének a csapdájába esik, benne vergődik, s már-már az igazságszolgáltatásba vetett hitének esik áldozatul.) A rendező izgalmasan, szin­te krimiszerűen pergeti a cse­lekményt. Filmje bűnügyi ele­mekkel átszőtt lélektani dráma, szolid, mesterségbeli tudással készült mű, mely minden eré­nye ellenére a hajdani olasz politikai filmeknek azonban mégiscsak utánzata. —ym-^ 1978. IV. 11. 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom