Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1977-09-04 / 36. szám
S pártai egyszerűséggel berendezett berlini otthona akár gyermekalkotások múzeuma is lehetne. A falakon rajzok, babák, szoborkompozíciók ábrázolják elképzelt, vagy filmen látott helyzetekben. A polcokon levelek, különböző ötletes ajándékok: valamennyi gyermeki kéz munkája. Egy sarokban pedig díjai láthatók: oklevelek az Év színészének, a Színészek népszerűségi verse^ nye győztesének. Egyetlen szó-"“ bájába ezenkívül már csak a legszükségesebb fér, egy modern heverő, aprócska asztal, három szék. Civilben így néz ki a „főindián“ wigwamja. De ha azt mondja neki az ember, „főindián“, elröppen ajkáról a mosoly. A szívélyes, mindig jókedvű, igen közlékeny színész elkomorodik. — Nem, nem bánt a kifejezés — mondja gyorsan látogatójának —, de meg kell értenie engem is. 1965 őszén elvállaltam egy DEFA-film, a Nagy Medve fiai főszerepét. 1966-ban került a közönség elé, és egy hónappal később már én voltam a „főindián“. Ennek rengeteg elragadó, megható oldala van. A gyerekek és a felnőttek állandóan áramló szeretete, naponta 120—130 levél, ezek az ajándékok, a kitüntetések, az oklevelek csupa felemelő dolog, a a népszerűség bizonyítékai. De leélhet-e egy dél-szerbiai, strojkovaci fiú, aki egykor síoktatónak készült, „főindiánként“ egy életet? Bizonyára akadnak, akik azt mondják: Persze hogy leélhet! Főindiánnak lenni ugyanolyan, mint síoktatónak. Es hányán éltek már le síoktatóként egy életet?! Lehet, hogy igazuk van. De talán nekem is igazam van, amikor azt mondom: ha már úgy alakult az életem, hogy színész lettem, akkor lehetőleg már ne csak „főindián“ legyek. Csakhogy ez igen szerencsétlen szerepkör: a gyerekek nem hajlandók tudomásul venni, hogy én elvágyódom az ő álomvilágukból és különösen nehezen fogadnak el más szerepben. Azt is be kell azonban látnom, hogy az út logikusan vezetett p. főindiánságig, s hogy most nekem kell logikussá tennem — mások számára — a fő- indiánságon túl vezető utakat. Minden olyan egyszerűen kezdődött. Szegény, ösztöndíjas, kollégiumban lakó diák voltam, tizennyolc éves, a belgrádi Testnevelési Főiskola elsőéves hallgatója. A főiskolán keményen dolgoztunk napközben és a menzakoszton sohasem sikerült igazán jóllaknom. Valami „mellékes“ után kellett néznem. Vagonokat raktam, piacon segédkeztem, igyekeztem magamat hasznossá tenni, ahol lehetett. Azután egy tavaszi napon, már az első év vége felé, azt mondja az egyik évfolyam- társam: Bolohd vagy, Gojko, agyonmelózod magad a piacokon. Hagyd az egészet, és gyere velünk statisztálni. A filmgyárban valami angol film készül. Hegyvidéki srác vagy, erdőben nőttél fel, tudsz lovagolni, fára mászni, biztos találnak neked valami munkát. így kerültem kapcsolatba a filmgyártással. Fenn az Avalán, az Avala-cég a Lancelot lovag Mire befejeztem tanulmányaimat, kint az Avalán már jelentős ismeretségekre tettem szert, és mert éppen akkoriban érkezett Harald Reinl Belgrádba, zsebében egy May Károly-film- trilógia tervével, elhalasztottam a sportoklatóságot és leszerződtem a három Winnetou-film- hez indiánnak. Pierre Brice és Lex Barker voltak a főszereplők. Én afféle epizodista. Filmről filmre valamivel előbbre rukkoltam a szereplistán, amikor pedig a harmadik részben elvállaltam, hogy indiánként „aláhullok“ a Plitvicai-tavak legnagyobb vízesésén — valóságos sztárgázsival jutalmaztak. Néhány héttel később, amikor a DEFA vezetői megjelentek Belgrádban és egy indiánfilmhez kerestek főszereplőt, az Avalán elsőként engem ajánlottak. Néhány próbafelvételt készítettek velem a DEFA részére — és megkaptam a szerepet. 1966 óta azután nincs megállás. A Nagy Medve fiait követte a Vadölő, ezt a Sólyom nyomában, a Fehér farkasok, a Halálos tévedés, az Osceola, a Te- cumseh, az Apacsok. És miközben egyre-másra születtek az indiánfilm-tervek, kétségbeesetten küzdöttem, hogy ne csak „főindián“ legyek. Szerepet vállaltam egy sci-fiben, még 1970Portré Gojko Miticről című filmet forgatta, bérmunkában. Megláttak és a főszereplő dublőréként alkalmaztak. Én csináltam a mozgáspróbákat, én álltam Lancelot helyén, míg világítottak és én helyettesítettem a csatajelenetekben. Újszerű világ volt ez, és bevallom, a magamfajta, akkoriban tizenkilenc éves srácnak nagyon tetsző. Így lettem dublőr. Majd epizodista. Olasz, spanyol, francia, amerikai, nyugatnémet filmekben dolgoztam. Szorgalmasan jártam a Testnevelési Főiskolára, és ha nem forgattam, délutánonként, külön engedéllyel, részt vettem a belgrádi Film- és Színházakadémia színészóráin is. ben, Jelek —- kaland a világűrben volt a címe. Előbb dialógus-, majd forgatókönyvírással próbálkoztam jaz Apacsok már az én könyvemből készült), főszerepet játszottam A férfi, aki Nagyi után jött című mai történetben, 1972-ben beugrottam egy több részes tévé-sorozatba, az Andok titkába is. Ezt követte ugyancsak a televízióban a Vízum Ocantrosnak — ebben először alakíthattam munkásfigurát. Közben Dean Reed írt nekem egy szerepet a Vértestvérekben. Ez ugyan indiánfigura volt, de színészi szempontból nagy lehetőségeket biztosított. És 1976-ban bekövetkezett a nagy fordulat. A Thalei Frei- lichtbühnén színpadon kelthettem életre Spartacust, majd a televízióban egy sportoktatót alakíthattam, és ezt követte a nagy álomszerep: Georg Büchner — mint közismert — Victor Hugo Tudor Mária című darabját átdolgozva ültette át németre. Nos, ebből az átdolgozásból készült most tv-film, A királynő és a szerelem címmel és ebben én alakítottam a klasszikus szerepet, Fabiano Fabianit. Nos, egyelőre idáig jutottam. Nem szeretnék szakítani az indiánszerepekkel sem, de vallom, hogy nemcsak ennek az egyetlen szereptípus életre keltésére vagyok alkalmas. Mire mindezt elmondja, vísz- szalopakodik ajkára a mosoly. Körbemutat a cseppnyi lakásban: — Ha ennyire szeretik az embert és ennek ennyi őszinte tanújelét láthatja, mint én, nem szabad csalódást okoznia rajongóinak. Ezért próbálja meg Gojko Mi- tié rajongóit is átlendíteni más műfajokba. — Bizonyára sikerül együtt felnőnünk — mondja búcsúzóul. — Együtt a közönséggel! Talán így ideális színésznek lenni. Műfajról műfajra együtt érni, vándorolni a közönséggel, ahogy ő teszi. FENYVES GYÖRGY Bemutajuk Kalocsay Miklóst Átváltozások Kalocsay Miklós és Saárossy Kinga a Szépség háza című tévéjátékban A színész autoszuggesztiv ereje akkora, hogy nemcsak belülről, lelkileg tud átváltozni, hanem minden technikai segítség nélkül testileg is. Szemmel láthatóan megváltoztathatja arcmását, testét, lényét, s egy tőle idegen vagy kitalált sors miatt sírni is tud — és másokat is meg tud ríkatni. Kalocsay Miklós azok közé a színészek közé tartozik, akiknél ez az átváltozás egyenlő a szereppel való tökéletes azonosulással Ezt a tényt tudatosítják tévéfilmjei: a Bolondok grófja, a Szörnueteg, a Valaki, a Tempe- fői... Kisgyermek kora óta színésznek készült, sosem jutott eszébe, hogy más pálya is létezik ezen a hivatáson kívül. Az első főiskolai felvételije ugyan nem sikerült, későbbi otthonába, a Madách Színházba ment statisztálni, de a következő évben Kútvölgyi Erzsivel, Szalag Edittel és Farády Istvánnal együtt bekerült Vámos László osztályába. A diplomaosztás óta érdekes, változatos szerepekkel bízzák meg. Játszik az Othelloban, a Colbertben, a A pillangók szabadok ban és a Lóvá tett lovagokban. Sokféle alakban megjelent már, volt hadvezér és trónörökös, népi hős és gyűlöletes vagány, Shakespeare-, Gershe- és Németh Lászlő-hős. Szerepálmai nincsenek. Még sohasem kapott olyan szerepet, amelyet ne szeretett volna. Próbamódszere lelkiállapotának kérdése. Ha érzi a próba előtti kedélyt, és magába szívja a hangulatot, a kinti esőt, a kávé illatát, a partnerek beszélgetését, akkor hirtelen tárt emberi állapotban érzi magát. Ilyen kellemes, könnyed emberi létben tud csak próbálni. Az új színházi évadban a Hamletet mutatja majd be a Madách Színház, amelyben Kalocsay Miklós Leartes szerepét kapta. A televízióban pedig a Shakespeare IV. Henrikjének első és második részéből összevontan készülő tévéjátékban kapott főszerepet. Huszonhat éves. „Szerencsés fickónak“, boldog embernek tartja magát. Egymás után kapja szerepeit, így egyre közelebb kerül megálmodott hivatásához. G. SZABD LÁSZLÓ IX. 4. m mi mm
