Új Szó - Vasárnap, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1977-09-04 / 36. szám

S pártai egyszerűséggel berendezett berlini ott­hona akár gyermekalkotások múzeuma is lehetne. A falakon rajzok, babák, szoborkompozí­ciók ábrázolják elképzelt, vagy filmen látott helyzetekben. A polcokon levelek, különböző öt­letes ajándékok: valamennyi gyermeki kéz munkája. Egy sarokban pedig díjai láthatók: oklevelek az Év színészének, a Színészek népszerűségi verse^ nye győztesének. Egyetlen szó-"“ bájába ezenkívül már csak a legszükségesebb fér, egy mo­dern heverő, aprócska asztal, három szék. Civilben így néz ki a „főindián“ wigwamja. De ha azt mondja neki az ember, „főindián“, elröppen aj­káról a mosoly. A szívélyes, mindig jókedvű, igen közlékeny színész elkomorodik. — Nem, nem bánt a kifejezés — mondja gyorsan látogatójá­nak —, de meg kell értenie en­gem is. 1965 őszén elvállaltam egy DEFA-film, a Nagy Medve fiai főszerepét. 1966-ban került a közönség elé, és egy hónap­pal később már én voltam a „főindián“. Ennek rengeteg el­ragadó, megható oldala van. A gyerekek és a felnőttek állan­dóan áramló szeretete, naponta 120—130 levél, ezek az ajándé­kok, a kitüntetések, az okleve­lek csupa felemelő dolog, a a népszerűség bizonyítékai. De leélhet-e egy dél-szerbiai, strojkovaci fiú, aki egykor sí­oktatónak készült, „főindián­ként“ egy életet? Bizonyára akadnak, akik azt mondják: Persze hogy leélhet! Főindiánnak lenni ugyanolyan, mint síoktatónak. Es hányán él­tek már le síoktatóként egy életet?! Lehet, hogy igazuk van. De talán nekem is igazam van, amikor azt mondom: ha már úgy alakult az életem, hogy színész lettem, akkor le­hetőleg már ne csak „főindián“ legyek. Csakhogy ez igen sze­rencsétlen szerepkör: a gyere­kek nem hajlandók tudomásul venni, hogy én elvágyódom az ő álomvilágukból és különösen nehezen fogadnak el más sze­repben. Azt is be kell azonban látnom, hogy az út logikusan vezetett p. főindiánságig, s hogy most nekem kell logikussá ten­nem — mások számára — a fő- indiánságon túl vezető utakat. Minden olyan egyszerűen kezdődött. Szegény, ösztöndíjas, kollégiumban lakó diák voltam, tizennyolc éves, a belgrádi Testnevelési Főiskola elsőéves hallgatója. A főiskolán kemé­nyen dolgoztunk napközben és a menzakoszton sohasem sike­rült igazán jóllaknom. Valami „mellékes“ után kellett néz­nem. Vagonokat raktam, piacon segédkeztem, igyekeztem maga­mat hasznossá tenni, ahol le­hetett. Azután egy tavaszi na­pon, már az első év vége felé, azt mondja az egyik évfolyam- társam: Bolohd vagy, Gojko, agyonmelózod magad a piaco­kon. Hagyd az egészet, és gye­re velünk statisztálni. A film­gyárban valami angol film ké­szül. Hegyvidéki srác vagy, er­dőben nőttél fel, tudsz lovagol­ni, fára mászni, biztos talál­nak neked valami munkát. így kerültem kapcsolatba a filmgyártással. Fenn az Avalán, az Avala-cég a Lancelot lovag Mire befejeztem tanulmányai­mat, kint az Avalán már jelen­tős ismeretségekre tettem szert, és mert éppen akkoriban érke­zett Harald Reinl Belgrádba, zsebében egy May Károly-film- trilógia tervével, elhalasztottam a sportoklatóságot és leszer­ződtem a három Winnetou-film- hez indiánnak. Pierre Brice és Lex Barker voltak a főszerep­lők. Én afféle epizodista. Film­ről filmre valamivel előbbre rukkoltam a szereplistán, ami­kor pedig a harmadik részben elvállaltam, hogy indiánként „aláhullok“ a Plitvicai-tavak legnagyobb vízesésén — valósá­gos sztárgázsival jutalmaztak. Néhány héttel később, amikor a DEFA vezetői megjelentek Belgrádban és egy indiánfilm­hez kerestek főszereplőt, az Avalán elsőként engem ajánlot­tak. Néhány próbafelvételt ké­szítettek velem a DEFA részé­re — és megkaptam a szerepet. 1966 óta azután nincs megál­lás. A Nagy Medve fiait követ­te a Vadölő, ezt a Sólyom nyo­mában, a Fehér farkasok, a Ha­lálos tévedés, az Osceola, a Te- cumseh, az Apacsok. És miköz­ben egyre-másra születtek az indiánfilm-tervek, kétségbeeset­ten küzdöttem, hogy ne csak „főindián“ legyek. Szerepet vál­laltam egy sci-fiben, még 1970­Portré Gojko Miticről című filmet forgatta, bérmun­kában. Megláttak és a fősze­replő dublőréként alkalmaztak. Én csináltam a mozgáspróbá­kat, én álltam Lancelot helyén, míg világítottak és én helyette­sítettem a csatajelenetekben. Újszerű világ volt ez, és be­vallom, a magamfajta, akkori­ban tizenkilenc éves srácnak nagyon tetsző. Így lettem dub­lőr. Majd epizodista. Olasz, spanyol, francia, amerikai, nyugatnémet filmekben dolgoz­tam. Szorgalmasan jártam a Testnevelési Főiskolára, és ha nem forgattam, délutánonként, külön engedéllyel, részt vettem a belgrádi Film- és Színházaka­démia színészóráin is. ben, Jelek —- kaland a világűr­ben volt a címe. Előbb dialó­gus-, majd forgatókönyvírással próbálkoztam jaz Apacsok már az én könyvemből készült), fő­szerepet játszottam A férfi, aki Nagyi után jött című mai törté­netben, 1972-ben beugrottam egy több részes tévé-sorozatba, az Andok titkába is. Ezt követ­te ugyancsak a televízióban a Vízum Ocantrosnak — ebben először alakíthattam munkásfi­gurát. Közben Dean Reed írt nekem egy szerepet a Vértest­vérekben. Ez ugyan indiánfigu­ra volt, de színészi szempont­ból nagy lehetőségeket biztosí­tott. És 1976-ban bekövetkezett a nagy fordulat. A Thalei Frei- lichtbühnén színpadon kelthet­tem életre Spartacust, majd a televízióban egy sportoktatót alakíthattam, és ezt követte a nagy álomszerep: Georg Büch­ner — mint közismert — Vic­tor Hugo Tudor Mária című da­rabját átdolgozva ültette át né­metre. Nos, ebből az átdolgo­zásból készült most tv-film, A királynő és a szerelem címmel és ebben én alakítottam a klasszikus szerepet, Fabiano Fabianit. Nos, egyelőre idáig jutottam. Nem szeretnék szakí­tani az indiánszerepekkel sem, de vallom, hogy nemcsak ennek az egyetlen szereptípus életre keltésére vagyok alkalmas. Mire mindezt elmondja, vísz- szalopakodik ajkára a mosoly. Körbemutat a cseppnyi lakás­ban: — Ha ennyire szeretik az embert és ennek ennyi őszinte tanújelét láthatja, mint én, nem szabad csalódást okoznia rajongóinak. Ezért próbálja meg Gojko Mi- tié rajongóit is átlendíteni más műfajokba. — Bizonyára sike­rül együtt felnőnünk — mond­ja búcsúzóul. — Együtt a kö­zönséggel! Talán így ideális színésznek lenni. Műfajról műfajra együtt érni, vándorolni a közönséggel, ahogy ő teszi. FENYVES GYÖRGY Bemutajuk Kalocsay Miklóst Átváltozások Kalocsay Miklós és Saárossy Kinga a Szépség háza című tévéjátékban A színész autoszuggesztiv ereje akkora, hogy nem­csak belülről, lelkileg tud átváltozni, hanem minden technikai segítség nélkül testileg is. Szemmel láthatóan megváltoztathatja arcmását, testét, lényét, s egy tőle idegen vagy kitalált sors miatt sírni is tud — és má­sokat is meg tud ríkatni. Kalocsay Miklós azok közé a színészek közé tartozik, akiknél ez az átváltozás egyenlő a szereppel való tö­kéletes azonosulással Ezt a tényt tudatosítják tévéfilmjei: a Bolondok grófja, a Szörnueteg, a Valaki, a Tempe- fői... Kisgyermek kora óta színésznek készült, sosem jutott eszébe, hogy más pálya is létezik ezen a hivatáson kí­vül. Az első főiskolai felvételije ugyan nem sikerült, későbbi otthonába, a Madách Színházba ment statisztál­ni, de a következő évben Kútvölgyi Erzsivel, Szalag Edittel és Farády Istvánnal együtt bekerült Vámos Lász­ló osztályába. A diplomaosztás óta érdekes, változatos szerepekkel bízzák meg. Játszik az Othelloban, a Colbertben, a A pillangók szabadok ban és a Lóvá tett lovagokban. Sok­féle alakban megjelent már, volt hadvezér és trónörö­kös, népi hős és gyűlöletes vagány, Shakespeare-, Gershe- és Németh Lászlő-hős. Szerepálmai nincsenek. Még sohasem kapott olyan szerepet, amelyet ne szere­tett volna. Próbamódszere lelkiállapotának kérdése. Ha érzi a próba előtti kedélyt, és magába szívja a hangulatot, a kinti esőt, a kávé illatát, a partnerek beszélgetését, akkor hirtelen tárt emberi állapotban érzi magát. Ilyen kellemes, könnyed emberi létben tud csak próbálni. Az új színházi évadban a Hamletet mutatja majd be a Madách Színház, amelyben Kalocsay Miklós Leartes szerepét kapta. A televízióban pedig a Shakespeare IV. Henrikjének első és második részéből összevontan készülő tévéjátékban kapott főszerepet. Huszonhat éves. „Szerencsés fickónak“, boldog em­bernek tartja magát. Egymás után kapja szerepeit, így egyre közelebb kerül megálmodott hivatásához. G. SZABD LÁSZLÓ IX. 4. m mi mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom