Vasárnapi Új Szó, 1976. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-01 / 5. szám
KÖZEL-KELETI RIPORTSOROZATUNK - III. ' Amman látképe ▼ Jordániában minden újságíró elzarándokol, ez az első út, a Jordán folyóhoz. A keskeny folyócska az ország politikai barométere. Tulajdonképpen minden attól függ, rend van-e, csend van-e ezen bibliai tájon. Az első két út Először palesztin partizánokkal voltam ott. A folyót csak messziről mutatták, s úgy beszéltek róla, ahogy egy katona említi az ellenséges állások előtti drótakadályt vagy aknazárt. Másodszor 1971 tavaszán mehettem a 30—40 kilométer széles völgybe. amelynek közepén csordogál a Jordán. Mások voltak a kísérőim, mert más volt a helyzet is. Az Információs Minisztérium ajánlotta fel a lehetőséget. Azt akarták megmutatni, hogy a palesztinok kiűzése után — akkor ugyanis a palesztin gerillák már csak a nagyvárosokban tartózkodtak — mi változott. Nos, a Husszein-hidat már megnyitották, s ha nem is volt túl sűrű a forgalom, a félóra alatt, amit ott töltöttem, néhány teherautó s talán két busz haladt át az ominózus ponton. Mi újat láthattam most? Oj az út, széles, nagy ha tárforgalomhoz méretezett, amely Ammanból vezet a Jordán völgyébe. S a völgy, amely Jordánia éléskamrája, ismét él. Igaz, csak a katonai hatóságok engedélyével léphettünk a területre, s ezt az engedélyt Jordániái állampolgárok nehezen kaphatják meg. De aki ott élt, az visszaköltözhetett. És kijavították a házaikat és benépesítették a településeket, j Az értékes föld pedig újra terem, zöldséget, gyümölcsöt, amire a nagyvárosok lakóinak szükségük van... Ez az egyik változás. A másik pedig az, hogy a forgalom nem kisebb, mint bármelyik határállomáson. S tulajdonképpen olyan is. Nem sokkal a híd előtt emeltek egy épületet, itt kezelik a kilépő utasok útlevelét. Hogy ki utazhat? Aki a megszállt területen élő rokonaitól meghívást és az izraeli hatóságok engedélyét fel tudja mutatni? Nem. Nincs korlátozva a kiutazás időtartama. — És bárki átmehet? — kérdem. — A palesztinok igen, feltéve, ha nem katonák — mondja a kapitány, az átkelőhely parancsnoka. — Sokan mennek? — folytatom a kérdezősködést. — Naponta mintegy négy-ötszázán. De nyáron ezren is. Miért veszélyes a helyzet? Tovább megyünk. Ez a terület már műveletlen. Ide még azokat a Pakisztánokat sem engedik be, akik vendégmunkásként dolgoznak ezen a felesleges munkaerőben oly gazdag tájakon. A híd közepéig mehetünk. Fényképezni lehet, de csak a túlsó oldalt. Mi erről a partról, egy amerikai turistacsoport a túlsó félről kattogtatja fényképezőgépeit. A helyzet némiképpen veszélyes, mivel olyan sűrűn jönnek a mönetrendszerű buszok s az áruval megrakott — egyszer izraeli, máskor jordániai rendszámot viselő — teherautók, hogy állandóan ugrálni kell előlük. — Mikor volt utoljára incidens itt, a hídnál? — kérdem az őrhely parancsnokát. • Gondolkodik, de nem jut az eszébe. w — Régen — válaszol végül is. Gondolatban végigfutok én is a hírügynökségi jelentéseken, amiket naponta lát az ember Közel-Kelet eseményeiről, de én sem tudnék mást mondani. A békének, a nyugalomnak tulajdonképpen mindig örülni kellene. Itt sem tehet mást az ember, pedig mindez nem is olyan egyértelmű. Ez a hajdani turisztikai látványosság, a bibliai táj ugyanis súlyos nagy politikai erővonalak fókusza. A folyón innen ’ fekvő részt hatalmi szóval csatolták Transzjordániá- hoz. A túlsót pedig elfoglalták, és nem akarják visszaadni. Lényegében tehát két külső állam osztozkodott és osztozkodik egy olyan területen, amelyet évszázadok óta a palesztinok népesítenek be. De legyen-e Palesztina? És lehet-e Palesztina? Transz- és Ciszjordá^ia A palesztinok éveken át fegyverrel igyekeztek választ adni a kérdésre. S elsősorban nem is az izraelieken, hanem Husszein királyon múlt, hogy ez az igyekezet csődöt mondott. A jordániai uralkodónak mégsem sikerült likvidálnia a palesztin kérdést. Mert ha a beduin zsoldosok ki is szorították Jordániából a palesztin gerillákat, a palesztin ellenállás a poli- ’ tikai-diplomáciai csatatereken el tudta ismertetni magát, sőt el tudta fogadtatni igényét is Transz- és Ciszjordániára. S ezen a körülményen az sem változtat, hogy Izrael változatlanul nem hajlandó visszaadni a nyugati partot, s arra sem hajlandó, hogy elismerje a palesztinok jogát nemzeti létük megteremtésére. A normális életmenet, a békés kereskedés ebből az összefüggésből kap különleges figyelmet. A Jordán völgye azt kiabálja a külföldi látogatónak, hogy lám, a jordániaiak és az izraeliek békében megférnek egymás mellett, nem úgy, mint a palesztin időkben. És sugallja azt is, hogy mit veszíthet ez a térség, ha megkapnák a palesztinok! Magától értetődően nemcsak ennyi és nemcsak ez történik azért, hogy Palesztina meg se születhessek. Az eszközök ezúttal azonban finomabbak. A három év előtti Ammanra szinte nem lehet ráismerni. A világtól egykor távol eső karaván-városban ma pezseg az élet. Egymás után alakulnak az új bankok, nyitnak a különböző vállalkozások ... mert van pénz. Természetesen nem hazai, hanem külföldi pénz. Ki adja és miért? Magyarázzák azáltal, hogy Bejrút helyett sokan Ammanba költöztek. Valóban jöttek ide is. De nem ez a gazdasági boom-helyzet tényleges magya rázata. Az ok sokkal egyszerűbb és rafináltabb. Egy ravasz terv Akik az öböl államaiból és Nyugat-Európából, sőt az Egyesült Államokból is segítették ezt a váratlan fejlődést, azok két tényezőre számítottak. Egyrészt azt várták, hogy a gazdasági megélénkülés következtében a politikai érdeklődés alábbszáll, ez pedig meghosszabbítja a nyugattal szövetséges hasemita dinasztia létét. Jordániában nem lehet azonban kizárólag a beduin lakosság érdekeivel és hangulatával számolni. Ami jó a jordániaiaknak, az tulajdonképpen jó a palesztinoknak is — különösképpen, mivel a palesztinok kezében van az ország gazdasági életének 60—70 százaléka. Azaz, ha a palesztinok is részesülnek a gazdasági fellendülésben, s ezt éppen a jordániai keretek teszik számukra lehetségessé, a palesztin érdekek iránti érzékenységük is csökken, kevésbé ragaszkodnak a bizonytalan politikai és gazdasági jövőt ígérő önálló palesztin államhoz, vagy ha változatlanul raagszkodnak, elültetni bennük a nosbtalgiát a kiegyensúlyozott, erősen fejlődő jordániai gazdaság iránt. A hivatalos körök nyomatékosan hívják fel a figyelmet a rabati döntés tudomásul vételére. És ha az ember meg is hallgatja, hogy Amman szerint is a Palesztin Felszabaditási Szervezet a palesztin jövő letéteményese, a szavak és a tettek közti ügyes laví- rozást lehetetlen nem észrevenni. De a térségben nemcsak a palesztinok ellen lavíroznak, hanem komoly erőfeszítések történnek érdekükben is. Mindenképpen így értékelhető az a közeledés, amely ma tapasztalható Szíria és Jordánia közt. Kétségtelen, hogy a közös útlevél és vámkezelés kialakításában, az információ és a közoktatás egységesítését célzó tervekben, a vezető politikusok gyakori találkozásaiban van más is. Szíria, miután Egyiptom magára hagyta a rendezési menetben, kénytelen szövetségeseket keresni. Jordánia pedig a szír szövetséggel tört ki elszigeteltségéből. De az a körülmény, hogy a palesztin vezetés lényegében Szíriában tartózkodik, s hogy a szír rendezési elképzelések nemcsak taktikai okokból, hanem a probléma lényegéhez közelítve kapcsolják egybe saját követeléseiket a palesztinok sorsát érintő problémákkal, tulajdonképpen hozzásegít a jordániai—palesztin ellentétek eliminálásához is. Vagy még világosabban: Jordánia palesztinokkal kapcsolatos lavírozását behatárolja. Hatások és ellenhatások A hatások és ellenhatások, az akciók és manőve. rek különös — néha ellentmondásos — jelenségei figyelhetők meg a térségben. De azt hiszem, nincsenek tényleges ellentmondások. Egy mozzanat csak a Jordán-völgy nyugalma, egy másik mindössze a szír elnök zászlódíszes fogadtatása Ammanban. Ezek a kulisszák előtt játszódnak, olyan törekvésekért* amelyek viszont a kulisszák mögött zajlanak. ÖNODY GYÖRGY .2, «T u ■M 3 ’>» 00 0} Jß CO c 'CO M o u 'CO > 50 CM CO B 'CO T3 f£ o >’ 7 H CO o üä HUSSZEIN- 1
