Új Szó, 1975. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-28 / 50. szám, péntek

Eletet jelente (olvadék SZLOVÁKJÁBAN TAVALY 101 800-AN ADTAIK VÉRT 9 TIZENÖT MILLIÓ KORONÁT TAKARÍTHATUNK MEG 9 A NEMZETI BIZOTTSÁGOK IS TÖBBET TEHETNEK Az emberi vért mással pótolni, vegyi úton előállítani nem lehet. Egyik ember adja a másiknak, tíz a nemes cselekedet a legtöbb esetben emberi életet ment meg, így tehát értékét pénzben kifejezni lehetetlen. Szlovákiában az első vérátöm- lesztö állomások 1948. december 7-én kezdték meg működésü­ket. Több mint 10 év telt el addig, amíg az első térítés­mentes véradás megtörtént. Egyre több véradóra vám szükség Hogy egy-egy naptárj évben előreláthatólag mennyi vér­adóra van szükség, azl áz Ál­lami Egészségügyi igazgató­ság határozza meg. Az embe­rek megnyerését a vérátöm- lesztő állomások és a Vörös- kereszt végzi, elmondhatjuk, eredményesen. Tavaly Szlová kiában 101830 véradást je­gyeztek fel, ami azt jelenti, hogy a tervet 124,4 százalékra teljesítették. Szlovákia járásai közül 8-ban maradtak alul a 100 százalékon. Szlovákiában a térítésmen­tes véradás tervét 123 száza­lékra teljesítették. A bratisla­vai II. városkerület például a véradás tervét 207,5 százalék­ra teljesítette, ugyanakkor a térítésmentesét 94 százalékra. Míg a komárnói járásban a véradók 99,9, a Dunajská Stre- da-iban 96,1, a Nővé Zámky- iban 94 százaléka adott térí­tésmentesen vért, addig Szlo­vákia fővárosában csak 31—32 százalékuk. Szocialista társadalmunk­ban az egészségügyi szolgál­tatások ingyenesek. Az. aki vért kap, nem fizet érte. Ezen érdemes elgondolkodni. Ma mi adhatunk vért, holnap pedig szükségünk lehet rá. A sebészeteken, a szülészeteken naponta több száz liter vért használnak fel. S nem mind­egy az, hogy a szükséges mennyiséget pénzért vásárol­ják, vagy térítésmentesen kap­ják. Cseppekböl lesz a tenger Ezt a nézetet vallják már évek óta az egészségügyi dol­gozók, a Csehszlovák Vörös- kereszt tagjai is. Ezért szor­galmazzák a térítésmentes véradást. Munkájuk, fáradozá­suk eredménnyel jár. E té­ren igen sok a rejtett tarta­lék. Míg 1972-ben 52 042 térí­N agy csarnokok, hatalmas tartályok között jutunk el a seredi Nikkelkohó hőerőtclepére. Az utat — és ál­talában minden épületet — jel­legzetes vörös porréteg takar. Az épület földszintjén találha­tó a karbantartó- és javítórész­leg. — A kohó üzembehelyezésé­től dolgozom a részlegben — mondja Stefan Kurec villanysze­relő. Soporriából Járok be, na­ponta utazom. Szép a munkánk, nélkülünk nem dolgozhatnának folyamatosan a gépek és a kü­lönböző berendezések. Csak azt kellene valahogy megoldani, hogy ne legyen mindenütt olyan sok por. A javító és karbantartó részleg brigádja, amelyet Nagy József vezet. Sokoldalú gondoskodás A seredi Nikkelkohóban nagy ügyeimet szentelnek a munkakörülmények javításá­nak • Csökkentik a levegő szennyezettségét • Megoldották a lakásproblémát • Üzemi gyógyfürdő és szauna # Igényes szociális program — Bizony, ez a por sok gon­dot okoz nekünk és az egész környéknek is — kapcsolódik a beszélgetésbe Milan Zámoč­ník, az üzemi szakszervezeti bi­zottság alelnöke. De már nem sokáig. Első között válaszol­tunk a Slovnaft felhívására. Többek között vállaltuk, hogy csökkentjük az őrlőrészlegből a levegőbe kerülő fémpor meny- nyiségét. A tervezett intézke­déssel évente 400 tonna ércet takarítunk meg és ami ugyan­csak nagyon fontos — megja­vulnak a munkakörülmények is. Jozef Adamec, a részleg fiatal mestere családjával üzemi la­kásban lakik. Szabad időjét az üzemtől kapott kertjében tölti. Véleménye szerint mun­katársai még nem használják ki kellőképpen az üzem adta le hetőségeket. — Sokszor visszaadjuk az üdülési beutalókat, mert nin­csenek érdeklődők. A szabadsá­gukat többen házépítésre, vagy más munkákra használják ki. Még nem tanultuk meg, hogy szabad időnket kellemesebben is kihasználhatnánk, hiszen egészségünk szempontjából fon­tos lenne, hogy legalább két he­tet gondtalan pihenéssel tölt­sünk. Sajnos, a közvetlen köze­lünkben lévő lehetőségeket sem vesszük eléggé igénybe. Itt van az egészségügyi központunk mellett működő kis gyógyfür­dő. Engem is beutalt az orvo­sunk, egy-kétszer elmentem, aztán abbahagytam, bár az ízületeim még ma is fájnak. Pe­dig mi helyben megkaphatjuk azt a gyógykezelést, amiért má­sok messzire utaznak. Az emeleti laboratóriumban túlnyomórészt nők dolgoznak. Tisztaságuk és rendszeretetük öltözőjükön is meglátszik. A kis ruhásszekrényeket virágminták díszítik, az étkezősarokban az asztalon abrosz, váza. Viola Hor­fiáková és Júlia Chatrnúchová is a régi alkalmazottak közé tartoznak. Három műszakban dolgoznak, ez a beosztás elő­nyös számukra, könnyebben el­végezhetik a háztartási munká­kat és több idejük jut gyerme­keikre. Kollektívájuk a szocia­lista munkabrigád címért ver­senyez, rövidesen el is nyeri a bronz fokozatot. František Klokner fűtőt a ka­zánházból üvegfalakkal levá­lasztott tágas fülkében talál­juk. Megtudjuk, hogy a fülkét tavaly építették és így sokkal elviselhetőbbé yállt munkahe­lyük, ahol mindig meleg van, de nyáron 40 fok fölé is fölsza­lad a hőmérő higanyszála. A fülkében asztal, rajta telefon, az üvegfalon keresztül állan­dóan szemmel kísérhetik a sípo­ló, fújtató nagy kazánokat. — Reggel, amikor bejövök a munkába, vezetőnk kezet ráz velünk, megkérdezi, hogy va­gyunk, nincs-e valamilyen prob­lémánk. Ez nagyon jól esik, ér­zem, hogy megbecsülnek. Olyan vezetőnk is volt, aki kiabált, semmibe vette észrevételeinket és ezzel nagyon megrontotta a munkahelyi légkört. Többsé­günk az üzem alapításától dol­gozik itt. Összeszoktunk, jő közösség vagyunk. Amióta megoperálták az epé­jét, évente jár gyógykezelésre. Állandóan diétázik, így nem járhat az üzemi ebédlőbe, és ebédjét a három műszakban nyitva tartó üzemi büfében vá­sárolja meg. A büfében mindig kapható sajt, felvágott, gyü­mölcs, üdítőitalok és aki akar, meleg ételt is vehet. Az ércredukció részlegben dolgozik František Kvietik szo­cialista munkabrigádja. La­dislav Stareöek olvasztómester véleménye szerint a kollektívá­ban uralkodó baráti szellem nagyban hozzájárul a munkában elért sikerekhez. Őszinte elv­H alk sikollyal indul a kisvonat. Las­san, ráérősen siklik tova, szinte észrevétlenül tűnik el a gyantailla­tú fenyvesekben. Ez itt a csend világa. Karcsú ormok, örök mozdulatlanságba merevedett tarajok, álmatag völgyek — behavazott mesevilág. Az utasok nyugod­tan, derűsen kémlelik a tájat, halk szó váltásaikban nyoma sincs a hétköznapok feszültségének. Mintha kicserélték volna őket... Nem szidják a kisvonatot kedé­lyes, századeleji döcögéséért, nem pillantgatnak minduntalan az órájukra. Ar­cuk sima tükréről messze szálltak a gond felhői. Fel-felbukkannak az állomások. Tiszták, csendesek, gondtalan egykedvűséggel fo­gadják a kisvonatot: no, lám, megérke­zett... pontosan, mint mindig^ Ki be száll­nak az emberek. Vállukon hátizsák, sí­léc, szemükben a szombat reggel kristály- tiszta boldogsága. Fenn a Csorba tónál ap­ró szusszanással áll meg a kisvonat. Ki­szállásra jut idő bőven. Nem kell sietni — a kisvonat nem mogorva trolibusz, sem ideges villamos; türelmesen megvárja, amíg az utasok kikászálódnak a helyükről. Engem is megvár, amíg visszamegyek a sá­lamért, megvárja a hópehely-sapkájú leányt is, aki egy zacskó tejet felejtett a csomagtartón. Ilyen jószívű a kisvonat, nem viszi a völgybe a sálamat, sem a tejet, nehogy a hópehely-leány éhen maradjon, nehogy fedetlen nyakkal bandukoljak a téli hegyekben. Többen keressük a físora-tót, úgy tűnik — elbújt. Pedig itt kell lennie valahol... A múlt nyáron még itt volt, most csupán sejteni lehet körvonalait, jegét — vakítóan fehér paplanként — hótakaró borítja. Az emberelő örülnek a tó bohókás tréfájának, belegázolnak a hóba, kacskaringós utakat taposnak egyik parttól a másikig. A lesikló pályák körül kisebb csődület támad. Fog­laltak a felvonók, apraja, nagyja felfelé Hegyek és emberek igyekszik. Fel, fel... egyre feljebb, oda, ahol a kéklő messzeség és fehér ormok találkoznak. A sízök nyomában bodros hó­förgeteg kavarog, ropogó hersenéssel su­hannak a szűz havon. Dél felé jár az idő. A nap sugarai milliónyi szikrára robban­nak. Szélesre tárulnak a hegyi szállók ablakai, benépesülnek az erkélyek. Az em­berek mély áhítattal fordítják a nap felé arcukat. íme, az újkori napimádók ... Meg­telnek az éttermek. A szomszédos asz­talhoz egy család telepedik le. Apuka, anyuka és két szeleburdi lurkó. Mindenek­előtt isznak, majd az étlap elmélyüli ta­nulmányozásához látnak. Vidámak, gond­talanok, akár a csörgedező hegyi patak. Fenn a hegyekben gyorsan múlik az idő. A távolságot is órára, percre mérik, a nap vöröslő korongja is korábban bukik le a hegyóriások mögé. Fenn a csúcsokon, a nyugati lejtőkön még fehéren izzik a hó, lenn a völgyek mélyébe az alkony szürkülete lopja be magát. Az emberek ismét az állomás körül gyülekeznek. Vár­ják a kisvonatot, amely még lenn, a hegy­óriások előtt elterülő tenyérnyi rónán bandukol. Ki ki kedve szerint tölti a vára­kozás perceit. Sétálgat a frissen hullott hóban, teát szürcsölget a falatózóban, vagy éppen elemózsiája maradékát majszol- gatja, lassan, megfontoltan. Régi, kedves ismerős - megérkezik a kisvonat. Utas alig-alig akad benne, min­denki lefelé igyekszik. Kél idősebb néni is, kezükben jókora utazótáska. S a táskában hóvirág. Csokor, csokor hátún. Rimaszom­bat környékiek, a virágot eladni hozták. Hóvirágot, a tavasz első hírnökét ide fel a Magas-Tálra hő és jégborította bércei közé. Lassan megtelik a kisvonat. Kigyúl- nak fényei, ismerős reggeli arcok bukkan­nak fel. Két hegymászó, napbarnítotla hom­lokukon verejték gyöngyözik. Nem csoda, ha hatalmas hátizsákjukra pillant az em­ber. S lám, itt a reggeli kalauz is, a kis­vonat vezetője is, mindenki itt van, akár egy nagy család az estebédnél. A kisvonat óvatosan kanyarog a ■ mere­dek lejtőkön. Talán el is fáradt. Utasai ki­k/tekintenek az ablakon. Bealkonyodott. Imitt-amott fél-Jeitűnnek a hegyek pisláko­ló fényei. Parányi lámpások, a fenyvesek komor ló sötétjében fuldokló láng ócskák. V égállomás. Az emberek búcsút vesznek a hegyektől. Elindulnak otthonaikba, lázasan zsibongó, lüktető városaikba, fémtestű gyáraik sze­relőcsarnokaiba . .. ... és magukkal viszik a hegyek béké­jét, a napsugarak játszi kedvét, a völ­gyek méh/, bölcs hallgatását, BALOGH P. IMRE társi légkörben vitatják meg a nehézségeket, társai készsége» sen segítenek, ha bármilyen személyes problémája akad. — Tizenkét év alatt nagyon megváltoztak a munkakörülmé­nyek. Eleinte hiányoztak a szo­ciális berendezések, sok volt a sár és a piszok. Fokozatosan egyre tökéletesebb technoló­giát vezettünk be, ezzel csök­kent a levegő szennyezettsége, elszívó berendezés távolítja el a gázokat, és más egészségre ártalmas anyagokat. A legfon­tosabb problémák már megoldód­tak, így ma a részletkérdésekre is kiterjeszthetjük figyelmün­ket. A technológiát tovább kor­szerűsítjük, ezáltal munkánk egyre biztonságosabbá válik. A redukció az egészségre ár- talmas munkahelyek közé tar. tozik, így az itt dolgozó kohá­szok évente preventív orvosi vizsgálatra járnak az üzem egészségügyi központjába, ahol több üzemi orvos és egy fog­orvos őrködik az 1250 alkalma­zott egészsége fölött. A már em­lített gyógyfürdőt rövidesen szaunával is kibővítik, amelyet a fárasztó fizikai munkát végző kohászok bizonyára szívesen vesznek majd igénybe. Az üzem bejárata mellett tá­gas, tiszta ebédlő várja az ét­kezőket. Mivel tavaly csak az alkalmazottak egynegyede kosz­tolt az ebédlőben, jobban meg­szervezték az ebédek megrende­lését és az étkezés időbeosztá­sát, s így ma már sokkal töb­ben rendelnek ebédet. Kora dél­előtt jártunk az ebédlőben. A konyhából kiszűrődő finom illa­tok jelezték, hogy ízletes ebéd készül. Milyen feladatokat akarnak majd megoldani a szociális gon­doskodás terén, erről érdeklőd­tünk Zámočník elvtárstól üzemi körsétánk befejeztével. A három évre kidolgozott szociális prog­ram, és az idei kollektív szerző­dés is több ilyen irányú célki­tűzést tartalmaz. Jelentős ered­mény, lfogy gyakorlatilag meg­oldották a lakásproblémát. Ta* valy 48 lakást építettek fel, idén további 24-et adnak át éá így minden jogos Igénylőt ki tudnak elégíteni. Az eddigi ta­pasztalatok alapján továbbra is segítségeit nyújtanak — külön* böző gépeket és szállítóeszkö­zöket kölcsönöznek — azoknak, akik családi házat építenek, vagy javítják lakásukat. A munkakörülmények javítás sát állandó feladatnak tekintik, így az idén kabint építenek a kompresszorállomás dolgozói­nak, korszerűsítik a higány mé* rőeszközök javítását, több rész­legben új klimatizációs beren­dezést szerelnek fel. Megkezdik az új központi ruhatár és zu­hanyozó építését. Ez lehetővé teszi majd, hogy a dolgozók mindjárt az üzembe lépés után átöltözzenek és már munkaruhá­ban menjenek az egyes részle­gekbe. Ebben az évben is sokan töltik szabadságukat az üzem Trenčianská Teplicei és du- choňkai üdülőiében. Tavaly csaknem 1400 dolgozó és csa­ládtag kapott az üzemtől üdü­lési beutalót. Ezek csak a legjelentősebb tervek. Nem beszéltünk még az üzemi klub munkájáról, a gaz­dag sportéletről, a különböző ki­rándulásokról és még sok min­denről, amit idei és távlati ter­veik tartalmaznak. ű] szó CSIZMÁR ESZTER 4 tésmentes véradás történt, ad­dig tavaly már 78 170. Az idén 119 500 véradást kell megszervezni. A Csehszlo­vák Vöröskereszt Szlovákiai Központi Bizottsága ezt a feladatot reálisnak tartja. S bár tavaly a véradásoknak csupán 61,7 százaléka történt térítésmentesen, az idén a 75 százalékot akarják elérni. Ez mintegy 15 millió korona meg­takarítást jelentene. Össztársadalmi érdek tehát, hogy a térítésmentesen vért adók száma tovább nö­vekedjen. Ebben minden in­tézménynek, tömegszervezet­nek segítenie kell. A „Sig- nál 50“ vetélkedő keretében az ifjúság soraiból 11 894-en adtak térítésmentesen vért. Ha figyelembe vesszük, Jiogy a véradás 21, kivételes esetek­ben 20 éves korban kezdő­dik, akkor ez szép eret.nény- nek számít. A jövőben szükséges, hogy a nemzeti bizottságok is töb­bel foglalkozzanak a térítés- mentes véradás kérdésével. A képviselők választó kerületük­ben az egyéb feladatok mel­lett erről sem feledkezhetnek meg. A véradók száma — a növe­kedés ellenére — nagyobb is lehetne. Azok, akik e humá­nus cselekedetet (legalább tízszer) megismétlik, a Ján- sky emlékérem bronz fokoza­tát kapják meg. Szlovákiá­ban ezt az érmet 1945-en vise­lik. Ezüst fokozatát 100-an mondhatják magukénak. Több mint negyvenszeri véradásért hatan kapták meg az emlék­érem arany fokozatát. A véradók tábora tovább növekedik. S ha nem is kapja meg mindenki az emlékérmet, mégis jóleső érzés töltheti el azért, mert embertársán segí­tett. NÉMETH JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom