Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-20 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó
Milan Rufus versei: Szivárványt festő fiú isten vele, Baudelaire úr Nem, szépséges Dorothea. Ilyen éjszakákon nem születnek versek. Ilyen éjszakákon a fleures de mai nyílik, zölden, vadul, akár a maga szeme. Nem, nem harapom a maga sűrű haját. Nem rágom a maga varkocsait. Én ma láttam, szépséges Dorothea az élet acélját A legkeményebb marokban nyüszíteni. A csillagok csodás horoszkópjaiban, melyek az emberi szemekben fénylenek, felismertem, mi a reménytelenség, és mi a költészet. Hát ezért nem. Nem tudom széttörni a verset, mint egy kishajót, mellének éles szirtjein, éjszakái mélységeiben, melyek sötétebbek varkocsainál. Lám, az én véreim milliói ássák a földet, palántáznak, öntöznek, s a szívük felett lévő gomblyukba kitűzik a jóság virágait Mint a vak, pucér gyöngédséggel, amely öntudatlanul remél, s a sóhoz hasonlatos, melynek értékét nem ismeri, fájdalmát felajánlotta a szerelem. És megsötétedett a nappal, s szürke lovai közé lecsapott a szorongás őrülete. Este Most, hogy a nappal teste lassan kihűl, és fehér szövetei szétszóródnak, sugár-hálók, benne élő ragyogás, nyüzsög, mint a halászok zsákmánya; a sugarak hálója szétszakad, s belőle a magányos dolgok kiesnek, madár, csillag, kő, víz, fa, most az ember magába fordul, mint isten sírja, lepecsételődik, vagy mint a virágszirom, összezárul, Üres ölbe vers-szárnyakat költött, és szomorú rímekkel káromkodott. Ügy iszik a zavaros vizekből a nyári szivárvány, miként mai nyugalmam vérereimből. Bocsáss meg, öröm, ha káromoltalak, mielőtt szeretni megtanultam. hogy így megérjen a reggelekre, amelyek eljönnek, a reggelekre, amelyeket elfogad. Csak homloka ragyog, akár a hegyszoros, és az értelme tintahalként úszik vizek felszíne alatt eget keresve. S szeretne megtalálni majd elűzni téged, te távoli, szomorú látszat. Hogy többé soha ne kelljen megalázottan a harangszó elé állni ennyire egyedül, ennyire egyedül, ennyire egyedül. Gál Sándor fordításai Problémák és lehetőségek 197 I X. 20. más eredményekről számolhatnék be. így csak néhány dolog érdemes az említésre. — Irányításunk alatt dolgozik — nagyon jól — a Klub 50. A város fiataljainak nagy része itt talál lehetőséget a szórakozásra és szórakoztatásra. Művelődési otthonunkban rendeztük be a forradalmi hagyományok szobáját. Ezt érdemes megnézni. Azonkívül állandó kiállításunk van a megjelenő új könyvekből. A Slovkoncert és a Thália havonta biztosít műsort egy-egy estére. Persze, ezekre rendszerint ráfizetünk, mert kevés a közönség. Ebben az évben mindössze százezer koronát kaptunk kulturális célokra, és ebből fizetjük az alkalmazottakat is. — Milyen terveik vannak? — Kiállítást szeretnénk rendezni a bodrogközi festők műveiből. Többek között itt járt a Magyar Állami Bábszínház is. Szeretnénk néhány csoportot, együttest beindítani. De hogy ez hogyan fog sikerülni, nem tudom, mert Királyhelmecen jórészt csak egyetlen kultúrát szeretnek az emberek — a „papucskultúrát“. — Keresse fel Kassai Bélát, a melodikusunkat. Ö még elmond néhány dolgot. Mit miivel a népművelő? Kassai Bélát a művelődési otthon előcsarnokában találom. Kezében ecset, mellette festékes dobozok, előtte nagy, kék tábla. — Kevés az ember, ezt is nekem kell csinálnom — mondja. Pedig tud mást is: értékesebbet, hasznosabbat. Kassai Béla az amatőr színjátszás megszállottja, szenvedélyes népművelő — az önfeláldozásig. 1974. március 1-től a királyhelmeci művelődési otthon meto- dikusa. — Amikor idejöttem, reméltem, sikerül felpezsdíteni a kulturális életet. De ma, hét hónap nem éppen szívderítő tapasztalatai után már gyakran elmegy a kedvem. Mert például az éltéit idő alatt nem voltam képes összehozni egy színjátszó csoportot. Kezdetnek, színes rakétának szántam Tabi: Sportol az asszony című zenés vígjátékát. Kilenc szereplőre lett volna .szükségem. Egyszer eljöttek, aztán elfogytak. Ősszel ismét nekivágok. Dehát már nem is csodálkozom az egészen, mert a Thália előadásaira is alig fogy el 30—40 jegy elővételben. Az üzemek és a tömegszervezetek nem igénylik a jegyeket. Pedig az ő segítségükkel lehetne aktivizálni az embereket — nemcsak erre, hanem a kultúrmunkára is. — Szeretnék még esztrádcsoportot alakítani. Két tánccsoportpm már dolgozik. Szerencsére a tanonciskolával sikerült igen jó kapcsolatot kiépíteni. Sajnos, sok időt és erőt elvesz az ilyen munka is, amilyet most csinálok. És hadd legyem hozzá: mindezt ezerhatszáz koronáért csinálja. Bonyolult dolog A két beszélgetés arra késztetett, hogy sort kerítsek egy harmadikra is. Felkerestem hát Franko Jenő elvtársat, a városi pártszervezet elnökét, aki a következőket mondotta: — Bodrogközben a kultúra általános probléma. Az utóbbi években valóban visszaesés mutatkozik. Ami Királyhelmecet illeti, az okokat részben abban látom, hogy nem volt megfelelő szakember, aki irányította volna a munkát. Ezt a hiányt a kultúrotthon régi vezetősége sem tudta pótolni. Reméljük, hogy a helyzet most megváltozik, mert Kopka elvtárs nagyon aktív ember, és Kassai Bélának pedig igen pozitív viszonya van a kultúrához. Csak föl kell majd szabadítani őket az adminisztratív és egyéb, nem az ő feladataik közé tartozó munkák alól, mert í&y nem győzik erővel. Elsősorban a pedagógusokból kell kiépíteni egy gárdát, amely segítene a munkában. A CSEMADOK helyi szervezete is többet tehetne a kultúra érdekében. A tömegszervezetek közül még a CSSZBSZ a legaktívabD. — Igaz, hogy Királyhelmecnek gazdag kulturális múltja van. Ennek ellenére nehéz ma már az embereket megnyerni. Ennek okait vizsgálni bonyolult dolog. A televíziót sem szabad figyelmen kívül hagynunk; a közönség igényes műsorokat vár. így nem csoda, hogy saját rendezvényeinkre is nehéz eladni a jegyeket. A CSEMADOK-évzáróra színvonalas műsort állítottak össze, és csak 50—60 ember volt jelen. Szép szabadtéri színpadunk van, de az sincs kihasználva. — Ha már itt tartunk, tegyünk említést a moziról is,. mert az már semmiképpen nem felel még a mai igényeknek. — Valóban így van. Tárgyaltunk a kullúrotthonban való vetítésről, de nagy átalakítást igényelne. Úgy döntöttünk, hogy a közeljövőben tatarozzuk majd a régit. — Mit tenné még az elmondottakhoz? — Mi támogatunk minden kezdeményezést. A. jó munkára az előfeltételek adva vannak, csak az embereket kell beszervezni. A kultúrotthonról még any- nyit, hogy az ott dolgozó elvtársak sokat segítenek a politika; akciók megszervezésén. Ezeket až akciókat pozitívan értékelem. A kép korántsem teljes. Főleg azért nem, mert nem szóltunk azokról, akik sokszor magukra hagyva vállalkoznak egy-egy ötlet megvalósítására, egy-egy irodalmi est megrendezésére. Azokról, akik valamilyen formában próbálják megőrizni a folytonosságot, gazdagítani a hagyományokat. Az ott élő emberekkel együtt reméljük, hogy „keleten“ a helyzet rövidesen megváltozik. BODNÁR GYULA Párbeszédek egy város kulturális életéről A forradalmi hagyományuk szobájának egy részlete Molnár János felvétele Amikor legutóbb Kráľovský Chlmecen (Királyhelmecen J jártam, elsősorban az érdekeli, változott-e, tartalmasabb lett-e a város kulturális élete. Ugyanis az utóbbi tíz évben ilyen vonatkozásban alig hallat magáról a város. Egy pontosan elkészített leltár bizonyítaná állításomat, de még nem magyarázná az okokat, a helyzetet. Mielőtt az illetékeseket megszólaltatnánk, szükségesnek tartok néhány mondatot lejegyezni. Királyhelmec gazdag kulturális múlttal rendelkezik. Az ilyen irányú érdeklődés és tevékenység mindig is jellemzője volt a. városnak. Aztán a hatvanas évek közepétől fogytak az eredmények, egyre kevesebb lett az aktív munkások száma, csökkent a közönség érdeklődése, ha nagy nehézségek árán sikerült egy-egy műsort összekovácsolni. Pedig a jó munkához a szubjektív és objektív feltételek adva vannak Királyhelmecen is. A tízegynéhány éves „új kultúrház“ mind á mai napig új. Olyan, mintha tegnap adták volna át. Igaz, nagyon féltette az a vezetőség; amelynek hosszú éveken keresztül inkább az adminisztrációhoz volt köze, mint a népműveléshez. Az igazgató feladatai Királyhelmec szélén, egy szerelőkocsi volánja mögött találtam rá Mikulás Kopkára, a Városi Művelődési Ottthon új igazgatójára, ürülök a véletlen szerencsének. A munkahelyén tegnap se találtam, ma se találtam volna. — Mit csinál itt? — kérdezem a meglepett ember hangján a huszonöt éves fiatalembertől. — Díszítünk, meg' betonlapokat és traverzeket rakunk le a város különböző pontján. — Mit tehetünk? Ezt is nekünk kell csinálni. Te- rebesen tizenkét eťhberrel dolgozik a művelődési otthon, mi csak hárman vagyunk. Ha csak a népművelés el, foglalkoznánk, másképp nézne ki. a munka,
