Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-15 / 63. szám, péntek

A čečejovcei Győzelmes Február nevű szövetkezet­ben már megszokták, hogy a hatvan esztendős Drin- gus László nevét mindig az élenjáró dolgozók között emle­gessék. Évtizedek óta dolgozik feleségével a szövetkezet állat­tenyésztésében: a növendék ál­latokat gondozza. Jelenleg is a munkahelyén akadtunk össze. Néhány mondat után már úgy beszélgetünk, mintha igen régi Ismerősök lennénk. Halkszavú, megfontolt ember, olyan, aki előbb meg­rágja a szót, mielőtt kimonda­ná. Egyszerű szö­vetkezeti tag, mégis mintha más lenne, mint egyesek. Számára a munka nem csupán a megél­hetés forrását jelenti. Az ő megfogalmazásában: „Mond meg, hogy végzed a munká­dat, megmondom, milyen em­ber vagy“. A Bódva völgyében annak idején elsőnek az említett falu­ban alakult meg a szövetkezet. Az első belépők, úgy is mond­hatnám úttörők között volt Dringus László is. A három Dringus testvér közel tíz hek­tár földet vitt a szövetkezetbe. Bátyja, Imre volt a szövetkezet első elnöke. László, riportunk alanya, nem viselt semmilyen tisztséget, de egyik leghatáro­zottabb szószólója volt a szö­vetkezet további bővítésének. Gyűléseken, különböző alkal­makkor állandóan hangoztatta, hogy a parasztember boldogu­lásának egyedüli útja, ha szö­vetkezik, felszántja a szomszé­dot szomszédtól elválasztó ba­rázdát. És ha példa kellett, a Szovjetunióra hivatkozott, ahol a közös gazdálkodásban már a háború előtti években is jelen­tős eredményeket értek el. De honnan tudta ezt ez az egyszerű parasztember, honnan tudta, hogy mi történt a Szov­jetunióban? Tulajdonképpen itt kezdődik a történet, amelyet a jó meleg istáló csücskében vetettem pa­pírra. Több mint harminc esztende­je történt. Dringus László ka­tonai behívót kapott. Akkor azt mondták: a veszélybe került haza szólítja. Rövid időn belül a kassai önálló huszárezred katonájaként kikerült a front­ra. A csendes Don befagyott vizével szemben foglaltak ál­lást. Ott, abban a térségben, amely a magyar köztudatban Don-kanyar néven ismeretes: mementó mindenki számára. A lovakat téliszállásra Irányítot­ták. Őket sítalpakkal szerelték fel, hogy mozgékonyabbak le­gyenek a támadásban, ha ugyan nem a futásban. Dringus László hamar felismerte, hogy itt csak két lehetőség közölt választhat: vagy nyomorultul elpusztul, vagy a túlsó oldal­ra szökik. Mindkettőtől rettene­tesen félt. Fiatal volt, még élni akart. De, ha tovább marad, vagy megfagy, vagy a támadó szovjet csapatok fegyverétől pusztul el. És, ha mégis átmen­ne? Még mindig fülében cseng­tek századparancsnokának sza­vai: „A hadifoglyokat az oro­szok elevenen megnyúzzák.“ így őrlődött két malomkő kö­zött. Százszor is felvetődött benne a kérdés: mit keres ő tulajdonképpen a Don-kanyar- ban, másfélezer kilométerre az otthonától? Egyáltalán mit ke­res ott a második magyar had­sereg, Magyarország akkori fegy vertfogható lakosságának s mmm egyharmada: a három magyar hadsereg közül egy. Egyre rosszabb a helyzet. Ügy érezte, nem bírja tovább. És ekkor másodmagával beté­vedett egy közeli orosz falucs­kába. Civiiruhát kért és kapott. Sőt még útmutatót is, hogy el­jusson a legközelebbi szovjet parancsnokságra. Itt nem sokat törődtek vele, hanem hátra küldték egy hadifogoly gyűjtő­táborba. — Senki, egy újjal sem nyúlt hozzám — emlékezik most mosolyogva. — Ügy bán­tak velünk, mintha nem is el­lenségként törtünk volna rájuk. Nekem egyenesen az életemet adták vissza. Csak itt tudtam meg, hogy már a végelgyen­gülésnél tartottam. Mindezek láttán ez a nép nagyon közel került a szívemhez. A fogolytáborban értesült a sztálingrádi győzelemről, ar­ról is, hogy ugyanebben az idő­ben roppant össze a második magyar hadsereg, amelynek kö­telékébe tartozott: százötven­ezer embert vesztett két hét alatt. Dringus László a fogolytábor­ban hamarosan barátokra ta­lált. Úgy-ahogy a szovjet kato­nákkal is megértette magát, hi­szen jól beszélt szlovákul. Igazi hazájának Csehszlovákiát tar­totta, még akkor is, ha magyar anyanyelvűnek született. A Horthy-rendszerrel képtelen volt megbarátkozni. Idegen elem volt ő ott: a megszállt te­rületről behívottakat egysze­rűen nem is vették emberszám­ba: büdös cseh kommunista volt Horthy hadseregében a nevük. A nyelv jó összekötő kapocs. Dringus László minden alkal­mat megragadott, hogy elbe­szélgessen azokkal, akikről nemrégen még nem volt szabad másképpen nyilatkozni, mint ellenségről. Hát ellenségek azok, akik az életét adták visz- sza? Nem, az ellenség ott, a túloldalon van. Az ő ellenségei azok, akik ide, a Don-kanyar- ba küldték. És, ahogyan a szov­jet katonák mondják, ők a sza­badságért harcolnak, minden nép szabadságáért. A szabad­ságért, ami olyan mint az anyatej: nélküle az ember el­sorvad, nem lehet igazán em­ber. Amíg így ismerkedett az oda- áti élettel, a táborban híre kelt, hogy a Szovjetunióban alakulófélben van az önálló csehszlovák hadtest. — Amikor tudomásomra ju­tott a hír, a megadott helyen jelentkeztem. — Nem félt, hogy újból a frontra kerül? — teszem fel a kérdést. — Nem — mondja határozot­tan. — Az igazi ellenség ellen az ember sohasem fél fegyvert fogni. A szabadságért harcolni mindenkinek kötelessége ... Ezután már gyorsan pereg­nek az események. Dringus László útja a davidovkai tábor­ból Moszkva mellé vezet. Politi­kai iskolázást kap. Itt ismer­kedik meg a kommunista esz­mék alapjaival. A.többi között azzal is, amiről a háború után majd annyit beszél gazdatársai­nak. Innen az útja Buzulukba vezet. Itt szerez tudomást ar­ról, hogy a szlovák nép egysé­gesen felkelt az országot meg­szállva tartó hitleristák ellen. Dringus László ejtőernyős tan­folyamra jelentkezik; Bár csak mehetne már: oda, ahol a sza­badságért életre halálra menő harc folyik. A véletlen azon­ban közbeszól. A hatodik gya­korló ugrásnál eltörik a lába. Repülés helyett, — kórház. Utá­na felderítő tanfolyamra kül­dik. A Krosznoért folyó küz­delemben már fegyverrel a ke­zében vesz részt. Ott van a duklai szorosért vívott elke­seredett harcokban. Az egyik csatakos októberi napon szin­tén felderítői szolgálatot telje­sít, amikor aknaszilánkot kap a csípőjébe. Csak később tudja meg, hogy balkarját is találat érte. Hónapokig fekszik a Ívovi tábori kórházban. Harcoló egységét már csak Žilina tér­ségében éri utói. Számára a háború, a kato­náskodás ezerk ilencszáznegy- venöt nyarán ért véget. Brati­slavában szerelt le. A költő most azt írná, hogy a hőst otthon babérkoszorú fo­gadja. Az ő esetében nem így történt. Dringus Lászlót egy fé­lig rommá lőtt falu fogadta. Nem volt idő ünneplésre. A se­beket kellett mielőbb begyógyí­tani, lerakni egy új élet alap­jait. Ezt is vállalta. Két év elteltével családot alapított, majd később érdem­dús munkát fejtett ki annak a másik nagy családnak is az összehozásánál amit úgy hí­vunk, hogy szövetkezet. Dringus László annak idején meggyőződéssel állította, hogy a földművesek számára a jobb, szebb, kulturáltabb élethez az út a szövetkezeten keresztül vezet. Az idő őt igazolta. A košicei járásban szövetkezetük a legjobbak közé tartozik és ő egyike a legjobban megbecsült tagjainak. SZARKA ISTVÁN A RYPŇANYI GABONASILÖ J. Alexy felvétele IFJÚSÁGI BRIGÁDOK A SZISZ járási és városi kon­ferenciáinak tanácskozásából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy szervezett ifjúságunk magatartására, a munkahelye­ken és a társadalmi élet leg­különbözőbb területein végzett tevékenységére általában büsz­kék lehetünk. Tapasztalataink azt bizonyítják,. hagy fiatalsá­gunk túlnyomó többsége lelkes munkával, a'tervek és vállalá­sok sikeres teljesítésével tesz tanúbizonyságot amellett: a szocialista építésben, saját jö­vője kialakításában aktívan részt kíván venni. Erről győződhettünk meg a Kelet-Szlovákia metropolisában csaknem huszonnégyezer tagot számláló városi SZISZ-szerve- zet II. konferenciája küldöttei­nek tanácskozásán is. Felkel­tene figyelmünket Košice vá­ros SZISZ-tagjainak munkakez- deményezése, lelkesedése, az elmúlt két esztendő folyamán az ifjúsági mozgalom hagyomá­nyos építő szellemében végzett munkássága. Ez a konferencia leszögezte és adatokkal alátá­masztotta, milyen jelentős rész­ben járult hozzá a város ifjúsága az ötéves terv feladatainak tel­jesítéséhez. Az aktivitás legkülönbözőbb formái közt jelentős helyen szerepel a szocialista munka­verseny — és a felajánlási mozgalom. Az utóbbi két év je­lentős jubileumainak tisztele­tére csaknem hetvenmillió ko­Szlovákia nemcsak természe­ti kincsekben gazdag, hanem ásványvizekben, illetve fürdők­ben is, amelyeket egyre több gyógyulásra és pihenésre váró ember keres fel. Szlovákia 22 gyógyfürdőjét — amelyekben 8500 ágy van — tavaly 109 397- en vették igénybe. A belföldi látogatók száma több mini 100 000 volt. A legnagyobb nép szerűségnek a piešťanyi gyógy­fürdő örvendett. Gyorsütemű fejlődés Az elmúlt nyolc évben gyors­ütemű fejlődésnek lehettünk szemtanúi. Tavaly ugyanis für­dőink már 33 000-rel több ven­déget fogadtak, mint 1966-ban. Pöstyénben, világhírű gyógyfür­dőnkben ma már egyszerre 23 000 emberről tudnak gondos­kodni. Az idén Bojnicén 200 ágyas épületet adnak át rendel­tetésének. Ha az építők meg­tartják szavukat, akkor 1975-ben Trenčianske Teplicén és Dubni- cán 250—250, Bardejovban 200, a Csorba-tő mellett pedig 350 ággyal gyarapodnak fürdőink, Gondoskodás az emberről szlovákiai méretben pedig több mint 1200 férőhellyel. Épül és csinosodik a korszerű dudincei fürdő is, ahol az ásatások arról tanúskodnak, hogy itt már több ezer évvel ezelőtt is fürdő volt. Ezt igazolja egy római korból visszamaradt fürdőkád is. A távlati tervek szerint 1990-ig Szlovákia fürdői 16 290 ággyal — tehát a jelen­leginek a kétszeresével — ren­delkeznek majd. Jelenleg több új létesítmény építése van fo­lyamatban. Ezen kívül Brusnón és Turčianské Teplicén is ha­marosan megkezdődik a fürdő bővítése. Bojnicén a bányászok­nak külön pavilonjuk lesz. Pél­dájukat követik a senicai járás szövetkezelesei, akik Trenčian­ske Teplicén szándékoznak gyógypavilont építeni, más szö­vetkezetek pedig Bojnicén. A vasutasok Kováčován és Bar­dejovban akarnak dolgozóik ré­szére megfelelő gyógykezelést biztosítani. Az üzemek és az in­tézmények által épített pavilo­nokat a Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsával való egyez­ség alapján a Slovakoterma ve­szi át, illetve üzemelteti majd. Az építőüzemek a beutalásnál természetesen előnyben része­sülnek. A szakszervezetek anya­gi eszközeinek ilyen jellegű ki­használása dicséretre méltó. Gyógykezelés a tengerparton A Slovakoterma immár hato­dik éve a fizelővendégek gyógy­kezeléseit igyekszik más orszá gokban, a Szovjetunióban, Olasz­országban és Spanyolországban biztosítani. Légzöszervi és bőr­betegségek gyógyításáról van szó. A betegek 92 százalékánál észleljek javulást. Szlovákiából tavai, az említett helyeket 582-en keresték fel. Az idén tengerparti gyógykezelésre a múlt évinél 25 százalékkal töb­ben mehetnek. A Slovakotermá- nak a nagyobb létszámnöveke­dés sem okoz gondot, mivel de­vizából önellátó. A közeljövő- íren a gyerekek gyógykezelését is lehetővé akarják tenni, amit minden bizonnyal örömmel fo­gadnak majd a szülők. Van és mégsincs A tröszthöz tartoznak Szlová­kia ásványvízforrásai, így az ebből eredő fogyasztási igé­nyek kielégítése is. Gyakran, de főleg nyáron azt tapasztal­hatjuk, hogy az üzleleklren az ásványvíz hiánycikknek számít, ami joggal bosszantja a fo­gyasztókat. Az igazság az, hogy ebben általában a nagy- és a kiskereskedelem a ludas, ugyan­is az idén is csak 60 000 hekto­litert rendeltek belőle, jólle­het az ásványvíz-palackozó üze­mek többet is forgalomba tud­nának hozni. Nagyobb gondot kellene fordítani a megfelelő választék biztosítására is, mi­vel nemcsak üdítő italokról, ha­nem egyben győgyásványvizek- röl van szó. N. J. róna értékű felajánlást tettek a város fiataljai, amit több mint százötvenmillió korona ér­tékben teljesítettek! A szocialista munkaverseny szakaszán elsősorban az ifjúsá­gi brigádok alakítására, a már meglevő szocialista munkabri­gádokban vállalandó szerepük meghatározására Irányult a SZISZ-szervezetek figyelme. A városa konferencián felso­rolt tapasztalatok értékelése alapján arra lehet következtet­ni, hogy a szocialista munka­verseny területén végzett szer­vező munka jelentős sikerek­hez vezetett. Számos ifjúsági munkaközösség hívta magára a figyelmet érdemleges munká­jával. Az elismerés hangján lettek említést a SZISZ košicei városi konferenciáján a Kelet-szlová­kiai Vasműben dolgozó Rei- man-, Nemček-, Dulovič, Bacu- lík-, Gerda-, Üabala-, Mindár- brigádról és más ifjúsági mun­kaközösségekről. Igen sok di­csérő szó esett a košicei Szov­jet Hadsereg Gépgyárban dol­gozó ifjúsági kollektívákról. Ezek közül a Jozef Estók, Gáb­riel Michalko és Imrich Zele- ňák vezette ifjúsági közösség a szocialista munkabrigád cím tulajdonosa. A Zeleňák-brigád tavaly ünnepelte tizedik jubi­leumát, amikor száztizenkét- ezer korona értékű anyagmeg­takarítást ért el, és hétszázhet­ven órát dolgozott le ifjúsági műszakokban. A Michalko-brigád a szabad szombatokon végzett munkával száznyolcvanötezer koronát meghaladó értéket állított elő, s tervét nyolcszázezer koroná­val túlszárnyalta. Jozef Timko ifjúsági kollektívája a szer- szánifelhasználás területén több mint tizenhétezer korona érté­ket takarított meg, s az ifjúsá­gi műszakokban százharminc- ezer korona értékű munkát végzett. A Mata ifjúsági kollek­tíva tagjai főleg az újítások szakaszán fejtettek ki sikeres tevékenységet, amivel százezer koronás megtakarítást értek el. Az építővállaiatok keretében dolgozó ifjúsági kollektívák kö­zül első helyen tettek említést a košicei Magasépítő Vállalat anyagellátó üzemének B. Török által vezetett szocalista munka- brigádjáról, valamint a Kohó­építő Vállalatnál dolgozó Gá- bor-brigádról, amely elnyerte „A VIII. országos szakszerveze­ti. kongresszus kolleklívája“ cí­met. így sorolhatnánk a város te­rületén dolgozó többi ifjúsági kollektívát, sokrétű tevékenysé­gük eredményeit, mélyek ifjú­ságunk állásfoglalását bizonyít­ják. (kulik)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom