Új Szó, 1972. december (25. évfolyam, 284-308.szám)

1972-12-08 / 290. szám, péntek

Petőfi nyomában, Gömörben Errefelé, ahol most járok, Petőfi-emlékeket keresve, a költő annak idején már nem gyalogszerrel, gyorsléptü vándorként haladt, mint az előző esztendők során annyiszor; puhára bélelt szekéren vitték, olykor postakocsira ült, vagy éppen baráti hintó ringatta. Ünneplések, ovációk, heves szívreszoríttatások között. Híre lett, s csengő neve a hegy-völgyes, zöld Gömör vármegyében ís. Mi maradt útjából eleven emlék, s ha maradt: ápolják-e vajon? Idézi-e még nevét; errejártát emlegeti-e a helyi képzelet? Igen, Petőfi, az üstökös kétszer is végigszáguldott a gömöri tájakon, s bátran mondhatjuk: a kozmikus pára mindmáig sem foszlott a semmibe utána. Ez a táj ma is büszke arra, hogy itt kapta élete első s egyetlen közéleti elismerését: a tiszteletbeli táblabíróságot a rimaszombati megyei tisztújításon, 1845 egyik esős, májusvégi napján.. „Kineveztettem és fölesküdtem táblabírónak ... Isten és Gömör megye kegyelméből" — írja Üti jegyzeteiben. Rozsnyóról jött Igló felől, hogy az aggteleki barlangot is lássa. Két év múlva majd újra erre jár, de akkor már a bejei papot, Tompa Miskát öleli keblére. A bejei lelkészlaknak csak udvara van meg, azonban, a parókia átépült azóta. Az egykori lakot csak az emlék lengi körül. De az a kicsiny, barátságos, kétablakos Huszthy-ház Rimaszombatban, ahol azon az 1845ös májuson vendégként megszállt, s ahol a népes vendégsereg miatt, későnjövőként, végül a puszta földön kellett hálnia, „hogy be ne pelyheződjék": ma is áll még egy keskeny utca mélyén. A kedves ház homlokzatát a nem hervadó kegyelet időnként újrafesti, s ez a helyi építkezések utcabontó porában különösen dicséretre méltó cselekedet. Virágos udvar, barátságos lal^ók. A ház falán emléktábla: Győry Dezsőnek, a költőnek édesanyja vésette aranybetűit, s ezzel nemcsak a maga, hanem az egész város magyarságának tiszteletét is kifejezte az itt megpihent génius emléke iránt. „Esett az eső, már a sarat gázoltam a piac közepén, ahol álltam egész délelőtt... mert a megyeház szélső ablakaiból hölgyek néztek alá, és én egy hölgy szemeit bámultam, amelyekből oly tiszta ég mosolygott". A piac már nem sáros, a kofák, vargák, kalaposok, szíjgyártók rég elvonultak a kispásti újpiacra, ma virágágyak között Blaha Lujza szobra díszíti a hajdan sáros" piacot, de az egykori megyeház, ez a remekbe sikerült copf stílusú épület ma is régi szépségében mosolyog a járókelőkre, műemlékként becsülik. Ma is meg nyílnak ablakai, s aki arra a sarokra áll, ahonnan Petőfi tekintgette a szép hölgyeket, ma is kedves női arcokat láthat. A helyi varróiskola tanulólánykáinak vidám arculatját. „Rimaszombatból kitértem még egy pár közel eső faluba: Kisfaludra s Várgedébe, a füstös szobájú Adorján Bandiho* és a lángszakállú Kubinyi Rudihoz. És meg nem bántam." Várgecte — ma a szlovákiai Hodejovo — barátságos kis fürdőhely. A falu fölött emelkedő s a későbbi költőutód, Kiss József által megénekelt Gedő várát lassan hordogatja el a törekvő nép: építőkövet s homokot bányász ki szorgosan a dombocska gyomrából. Petőfi még büszkébbnek látta. Am a költő emléke itt sem rombolódik: friss, üde, pezsgő maradt, akár a várgedei szénsavas csevicevíz. A „lángszakállú" Kubinyi Rudi háza, téres udvara szintén áll még; s ha a ház kis lakótornyába felkeringünk, ma is ugyanaz a szelíd táj mosolyog felénk, amit Petőfi láthatott, az oly kedves vendég. A lágyhajlatú serki s feledi dombsorok, a Száraz-völgy koronái: a bazaltos Ragács, Szárkő, Pogányvár erdőrengetege. A hajdani Kubinyi-kúria gondosan ápolt utcai homlokzatán a CSEMADOK által kezdeményezett emléktábla: „E házban vendégeskedett Petőfi Sándor, a szabadság lánglelkű költője." Csak az időpont téves a táblán: 1847-et mond, holott ez az utazás 1845 június elején történt. Igen kedves napokat töltött Itt a költő, a gazdag könyvtára, olvasottsága miatt Okos Rudinak is nevezett lángszakállú Kubinyi Rudi házában. Kellett a megkülönböztető jelző, mert akadt egy másik Kubinyi Rudi is, akit azonban az éles palóc nyelv meszelyes Rudinak keresztelt, borospoharak sűrű emelgetésének miatta. Még jobb barát volt azonban a szomszéd Gortvakisfaludon a dohányfüstös szobájú Adorján Boldizsár. Tehetséges költőnek indult, mégis elhallgatott. A barátság azonban nem szűnt meg az évek múlásával. Két esztendő múlva még mindig sürgeti Petőfi a gömöri kisnemest: ragadja újra kezébe a lantot, hisz oly tehetséges. S ahogy a régi kúria udvarán sétálgatunk, találgatjuk, hol lehetett a híres könyvtár, hol a vendégszoba, az udvar mélyéből idős palóc kerül elő, lantpengető ember ő is. Visnyei Pál a neve, s ő a legöregebb, legjelesebb citerás széles délgömöri tájon. Ha szépen megkérjük, még Petőfi-nótát is „jádzzik". A Bolháék házok volt, ahoi Petőfi aludt — közli Vecseklőn a nagy emlékező, Juhász Erszébet nenne, amikor a vén ház téglaporos udvarán sétálgatunk, s az igen-igen ódon urasági épület szúette, időtől barnult mennyezetgerendáit kopogtatjuk. » Dombok közé szorult kicsi falu ez a minden oldaláról fényképezőgép lencséjét csábítgató, pincés Vecseklő. Nem is palóc már, hanem egyenesen barkó, amely tudnivalólag a palócok egyik színkatolikus ágazata. A Karancs—Medves északi lejtője tövébe húzódott, nem is tudni, Gömör-e még vagy már Nógrád, alig-iramodás innen a magyar határig. Ajnácskőrői Somoskőre mentében a dombteteji házban is megszállt a költő — táblabíró már akkor, s ittlétét máig sem felejtette el a falu! Márványtáblája ugyan még nincsen, az emlék a szívekben ma is elevenen él. — Ókori ház — folytatja Erzse nenne —, előbb-utóbb el kell már túrni az új ház eleő, igaz, hogy ez az új ház csak flankéba, flancolásból épült, kisebb is elég vóna a gyerekeknek, de hát az ő dolguk. Mozgani kell az embereknek, úgylátszik, mindig. Lám, Petőfi is mozgott minálónk, de ezt nem is felejti a nép! Mennyi is? Az évszám nem kerek: százhuszonhét esztendeje annak, hogy „erre mozgott". Rossz, sáros utakon, zötyögő szekereken, hegyen-völgyön, szép varrólányt látni Losoncra, Fülek vára sziklájáról körültekinteni, az ajnácskői várrom alatt csevicét ízlelgetve, Csornai Jóska bandájával karancsalji nótát húzatva, mindenütt csak egy-egy napig, egy-egy délután, muzsikás este időzve, borozgatván barátkozva. Pillanatok csak pillanatnyi életében, de úgy tetszik, hogy e pillanatok az öröklét varázsa alatt fogantak, mert a gömöri palóc nem felejtette el. Megállunk az időtlenül idős vecseklői ház homályos szobájában. Itt aludt? Vagy a másik szobában? A padlósban? A földesben? Avagy a már lebontottban? Erzse nenne bólogat, bizonygat: — Itt — mondja —, mintha még ma is köztünk járna, úgy tudom, úgy hagyták rám az öregek. Itt pipázott. A szobában friss virág és papírvirág, díszpohár, tányérszekrény, láda, faragott szék, öregillat, őszi alma. A sarokban, megemelt polcon, üveg alatt fehér Máriácska, gyöngykoszorúval a fején. — Itt aludt — mondja Erzse nenne ellenkezést nem tűrőn — itt! SZOMBATHY VIKTOR A Szlovák Szocialista Akadémia nitrai szervezete a csehszlovák—szovjet barátság hónapjában ünnepi ülést tartott. Megünnepelte fennállásának 20. évfordulóját, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 55. és a Szovjetunió megalapításának 50. évfordulóját. Az ünnepi beszédet Milan Spyrka, a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola tanára mondotta. Rámutatott a szervezet munkájának kezdeti nehézségeire. 1952. április 6-án gyűlt össze első ízben államunk szocialista értelmisége a Prága melletti Dobŕíš várban. Ott határozta el, hogy a testvéri szovjet szervezet mintájára hazánkban is társaságot alakít a dolgozók politikai, műszaki, tudományos és művészeti ismereteinek fejlesztésére. Alakuló közgyűlését 1952 Júniusában Prágában tartotta, majd rövidesen Szlovákiában is megtartotta az egyes kerületek szervezeteinek alakuló gyűléseit. A nitrai kerületben dr. Adolf Goldschmied, dr. Gejza Skalický, dr. Augustín Varga, I Az ember küzdelmei és reményei, ebbe a néhány szóba sűríti Vrtiak a ma embere izgalmas problémáival összeforrt művészetét, indulatainak, gondolatainak és érzéseinek képi megjelenítését. Bratislavában a Gorkij utca 15. szám alatti kiállítási teremben függ huszonegy vászna. Első egyéni tárlata az 1920-ban született festőnek, Max Schurmann és Gustáv Mallý volt tanítványának. A realizmus jegyében, fogant művei epikai hangvételűek. Kompozícióikban mégis dráma lüktet. Mindig az emberről szól, az egyesről és a nagy közösségről, a múltban, a mában, a lét folytonosságában. Hősei a natúra szerves részeit képezik. A természeti keret, melyben az emberi küzdelem folyik, majdnem kivétel nélkül komor sziklás táj, riasztó erdősrészlet, a háttérben félelmetes hegycsúcsok, felettük viharral terhes bősz felhők feszülnek. Társadalmi érzékenységgel közli filozófiai mondanivalóját, melydr. Mikuláš Kliský és Michal Andráščik mérnök állt a szervezet bölcsőjénél. A járási bizottság 1958 decemberében jött létre. A társaság Szocialista Akadémia néven 1965 óta működik. Ma a társaságnak tíz szekciója és 310 lektora van. A járási bizottság ünnepi ülésén az Akadémia központja négytagú küldöttséggel képviseltette magát, a járási pártbizottság nevében pedig Viliam Závodný titkár adta át a legtevékenyebb tagoknak az elismerő okleveleket. Ezenkívül oklevelekkel tüntette ki a Nitrai Mezőgazdasági Főiskolát, a pedagógiai tanszéket, a Plastika Nemzeti Vállalatot, a Kovoplast Üzemet és a járási népművelési központot. Az ünnepi ülésen Ernest Pozsgay, a járási bizottság dolgozója értékes előadást tartott az annyira időszerű tudományos-ateista nevelésről, hangsúlyozva az Akadémia feladatait, amely az ateista nevelés érdekében külön szekciót létesített. MÁRTONVÖLGYI LÁSZLÓ /. Vrtiak: Megbokrosodott lova/f nek átütő alapgondolata a fausti megismerés: Csupán akkor vagy méltó a szabadságra s az életre, ha napról napra harcolsz érte. Az Emberi nemzedék erőtől duzzadó figurái, öregek, ifjak, férfiak s nők meredek sziklafalon, járatlan úton, küszködve kapaszkodnak, egymást segítve, mindig fölfelé. A tompa szürkékre, zöldekre ellenpontként csak az izmos testek világító barnás-vörösei felelgetnek. Másutt a férfiak Súlyos teher alatt görnyednek, s a ledőlt léckerítés mellett roppant testét két mankó segítségével vonszolja a Járókelő. A görög hitregéből merített metafórás utalás a minden ellenállást legyőző Prometeüsz erőfeszítését példázza. Külön sorozat vonatkozik az 1968-as esztendőre. A legdinamikusabb, legkifejezőbb alkotás közöttük a Megbokrosodott lovak. Szilaj nyerítéssel, hátsó lábukra állva ragadják magukkal a szekeret. A gyeplőt tartó tehetetlen gyermek képtelen megfékezni őket. A színek ereje, a körvonalak szenvedélyes játéka belső izzást árul el. Aztán Ütött az óra! S egy kísérteties erdő csonka fa. törzsei között hasztalanul küzdő emberek, szemben velük kárörvendő nevetők csoportja. Odébb láncaikból kitörő, embervérre éhes farkasok és hiúzok lázonganak. Fojtott tragikumú ábrázolás a Laokoon. A kígyó halálos ölelése ellen folytatnak kitartó küzdelmet apa és fiai. Az ősgonoszság kegyetlen feltüntetése után Vrtiak humanizmusa Békét követel a világnak. Az idegesen, riadtan nyüzsgő tömeg előtt látomásszerű, magas, karcsú alak jelenik meg. Kezében lágyszirmú virágoktól hímes faág, s hatalmas vörösen lobogó zászló. Egyetlen kicsi képe van, amely halk lírát éreztet: a Parfc-ban. íme az óhajtott, vagy inkább a kiharcolt béke. Mert Vrtiak világnézete rímel a Feuerbachéval. A művészet jelszava nem lehet a Memento mori (Emlékezz a halálra), hanem csupán a Mementa oioere (Emlékezzél az életre). BÁRKANY JENÖNfi JUBILEUMI ÜNNEPSÉG NITRAN EGY HKöIELEttlT MŰVÉSZ VALLOMÁSA JOZEF VRTIAK KÉPEI Andrássy Tibor: CSORBA TÖ (linómetszet)