Új Szó, 1972. április (25. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-16 / 15. szám, Vasárnapi Új Szó
Valaha rég, egy szép, vidám és szertelen pogány isten, áttivifrnyázott éjszakák görbe sora után kaján kedvvel szórta széjjel a dombok aljába, a völgyek mé lyére és a bolyhos dombok tetejére e varázslatosan bájos városka házalt. Majd tölgyekből és fenyőkből meg lenge nyírfákból vont koszorút a város köré. A gyep meg a sziklák alá pedig arany és ezüst ereket rejtett el, fgy akarván megtréfálni Adám és Éva nehéz sorsú leszármazottait. Aztán, hogy a táj kékszemű, szőke és fehérbőrű asszonyai kedvükre lubickolhassanak, elpetyegtetett a környéken vagy húsz ezilsttükrű tavat... Így jöhetett létre valamiképpen Hegyország leg festőibb városkája, Selmecbánya, a mai Banská Štiavnica ... Ebben a félig mesebeli, félig történelmi, de egészében a nagyon is reális való Ságokat megszenvedő városkában látta meg 1895. február 15-én, a szász telepesek leszárinazottainak egyik vallásos és becsületes családjában a napvilágot Gwerk Ödön, a kiváló festőművész. A kis Ödön, aki nagyon okos és fürgeeszű gyerek volt — jóllehet a gimnáziumban nem számított a ,,jó diákok“ közé — ebben a festői környezetben, színes legendák és szürke valóság között nőtt fel. Megragadta őt Rösel Borbála Leányvára, a Rubigallus ház portáléja, a Klopacska, a szélaknai temető, ahol Görgey honvédjei álmodják örök álmukat, elbűvölte őt a Bacsófalvi (Pocúvadlói) tó, a Tatárrét, a Szitnya vitézeinek legendája, a bronz honvéd és a gótikus óvár, amely a templáriusok egykori román bazilikájából nőtt ki, azokban az izgalmas időkben, amikor még az isteufélő szászok számára is fontosabb volt a vár mint a templom... Es büszkén vette tudomásul, hogy a régi jó selmeci líceum épületében — ahol nagy önmegtagadással ragozta a görög és a latin igéket, diákoskodott valaha Petőfi Sándor, Andrej Sládkovič és Mik száth Kálmán, a nagy paióc. Az éremnek azonban volt egy másik oldala is, kevésbé fénylő. A selmeci tárnák mélyén már réges régen elfogyott az arany és az ezüst, a város, melynek a régi dohánygyáron kívül más ipara nem volt, távol esett a közlekedési fővona laktól, az ipari és kereskedelmi gócpontoktól, iskolái már elsorvadtak és a azé géuység meg a nyoinorszülte betegségek pusztítottak a tájon. A három selmeci temető pedig mindmáig bizonyítja, hogy a bányászok ivadékai, bármennyire is vallásosak voltak, nem tudtak megöregedni. Es Mikszáth Kálmánnak az a meg jegyzése, hogy „a kiaknázott bányákban is könnyebb volt aranyat találni, mint olyan újoncot, aki a katonai mértéket megütötte volna", azt állapítja meg, hogy a városban és környékén számos degenerált férfi, nő és gyermek élt, amit különben Gwerk Ödön egyik 1930-ból származó, Gnóm című festménye ismételten megerősít. E bből a festői, mikszáthi, zolai és Krúdy féle liangulat-nyomorvalósfigvilágból került el a délceg termetű Gwerk Ödön az érettségi után Budapestre. Apja kívánságára rajztanárnak készül a budapesti Iparművészeti Főiskolán. Tehetsége azonban, amely Zsitvay tanár úr keze alatt már a selmeci gimnáziumban is erőteljesen fejlődött, erősebb mint az atyai óhaj és rövidesen felveszik őt a budapesti Képzőművészeti Akadémiára, ahol a kiváló pedagógus, Balló Ede professzor vezetésével és segítségével sajátítja el az akadémikus realizmus minden csínját- bínját, még pedig tökéletesen. ínség és nélkülözés nem tudja a fiatal Gwerket megtörni. Ha sokat éhezik, még többet dolgozik és tanul. És az eredmény meg is mutatkozik. A második és a harmadik évfolyamban ösztöndíjak és kisebb megrendelések már türhetőbbé teszik számára az életet. A negyedik évfolyamban pedig, amikor már tanárának műterme a rendelkezésére áll, állami megrendeléseken dolgozik, galló professzor ugyanis minden lehető módon támoés támogatni. Az egyesület néhány éven át váltakozó sikerrel működött is, majd a húszas évek alkonyán, mint több más hasonló vállakózás, csendesen kimúlt. Igaz, hogy néhány éven át, ha mankómódra is, de mégis lehetővé telte a művészek számára, így a többiek közt Gwerk számára is, hogy alkothassanak. És Gwerk a munkában kereste a feledést. Utóvég- re diákkorában Pesten nehezebb körülmények között élt és dolgozott. Először portrékat fest. Megfesti „Apám arcképe“ című képét (1921), majd barátait és rokonait örökíti meg, és hébe-hóba megrendelésre is dolgozik. Elköveti első önarcképeit is, hogy aztán lassan megkezdje a selmeci táj megéneklését. Első tájképei közé tartozik a Szitnya című festménye (1923). Ezekben az években jut ki külföldre is, Berlinbe, Párizsba, (későbbiek során pedig Brüsszelbe, Rómába és Firenzébe, sőt Spanyolországba is), ahol tüzetesebben tanulmányozza Daumier és van Gogh festészetét, melynek hatását igen sok képén fellelhetjük, jóllehet az az érzésem, hogy festőnk az expreszvárosházán, ahol festményei közt a festőt az akkoriban liberális magyar politikust megjátszó Schubert Tódor udvarolta körül. Le kell azonban azt is szögeznem, hogy vendéglátójával ellentétben Gwerk üdön magyarsága akkor is humanista magyarság. Ady Endre magyarsága volt, a nacionalizmus minden agresszivitása nélkül. A húszas évek végén a Németországban beszerzett marxista irodalom, de főleg a szlovenszkói Sarló tagjaival való barátsága viszi vissza ismét Gwerket a marxista baloldalhoz, és Balogh Edgár, Lőrincz Gyula, Morvay Gyula meg mások társaságában politikailag ismét önmagára talál. Szülővárosában, Selmecbányán érdekes experimentumba kezd. Magaköré gyűjti a város baloldali érzelmű fiataljait (Jano Bá- linthot, Št. Višňovskýt és másokat) és meg akarja alapítani a Selmecbányái Galilei Kört. Az Országos Hivatal azonban kérvényét elutasítja, s így aztán a tiszavirág életű Štefánik kör jön létre. És 1931-ben, többek közt Karol Šmidke és Ladislav (Gwerk Ödön festőművész életútja) gatja tanítványát, aki második apjaként szereti és tiszteli professzorát. Gwerknek az Akadémián különben is szerencséje van. A nagyszerű Balló professzor után olyan kiváló szakember keze alá kerül, mint amilyen Réti István, aki annak idején Münchenben Hollósy Simon tanítványa volt és a magyar Barbizonnak, a nagybányai művészkolóniának az egyik megalapítója. így aztán csak természetes, hogy Gwerk Ödön is elkerül Nagy bányára ... Ám Gwerk tanulmányai éj alkotómunkája mellet nyitott szemmel figyeli az őt körülvevő válságot, ami magától értetődő és törvényszerű valami, mivei a Selmeci gyökér pesti diákévei egyúttal az első vi lágháború esztendei is, s a fiatal festő nemcsak, hogy látja és észleli a monarchia agóniáját, hanem mint a Galilei kör tagja, aki a kör balszárnyához tartozik, az Ady által megjövendölt és evokált szabad hol nap megvalósításán fáradozik. És amikor 1919 márciusában kikiáltják a Magyar Tanácsköztársaságot, Gwerk Ödön azonnal bekap csolódik a kulturális direktórium munkájába. Majd tagja és szervezője lesz a Magyar Képzőművészek Szakszervezetének, ahol Pór Bertalannal, Uitz Bélával, Ék Sándorral, Dési Huber Istvánnal és Derkovits Gyulával meg másokkal együttműködik. Vagyis aktív résztvevője a magyar kommunisták hősi küzdelmének, szemtanúja a kapitalizmus megdöntésének és a magyar proletárdiktatúra megteremtésének.' Szem tanúja a végtelen hősiességnek, az árulásnak, az intervenciónak, a munkás-paraszturalom leverésének és az ellenforradalmi fehér terror véres, embertelen kegyetlenkedésének. Gwerk menekülni kényszerül és szülővárosába, Selmecbányára „emigrál“. Otthon, az új állam hivatalos közegei, a tegnapi barátok és az új rendszer exponensei bizalmatlanul fogadják a „magyar bolseviki menekültet“ és bizony a selmeci magány igen negatívan hat a festőre. Mint minden vereség után, az elbukott forradalom híveire, így Gwerk Ödönre is a bánat sötét hamuja ülepedik, elkeseredés, csiigge- dés és reménytelenség vesz rajta erőt. Kiutat nem lát, a jövő sem mutat perspektívát és noha Ady költészete még erősen hat rá, a Kommunista Kiáltvány tételei azonban, amelyekkel még Budapesten ismerkedett meg, emlékezetében elkallódtak és Schoppenhauer meg Nietzsche, valamint a divatos Oswald Spengler idealisztikus és pesszimisztikus filozófiájának a befolyása alá kerül. És mindehhez hozzájárulnak a napról napra sokasodó kenyérgondok Is ... Mert a monarchia széthullásával és az utódállamok létrejöttével Gwerk, akárcsak szlovenszkói társai, akik a budapesti művészeti gócpont körül csoportosultak, ahol tanullak, ahol ismeretségeket és barátságokat kötöttek, ahol ösztöndíjak, segélyek és megrendelések segítették őket életpályájukon, most egyszeribe egyedül maradtak minden társadalmi és gazdasági bázis nélkül. A hivatalos kurzus rövidlátó politikája csupán a cseh és a szlovák nemzetiségű művészeket karolja fel, csak ezeket pártfogolja, preferálja. És az úgynevezett kisebbségi magyar művész nemcsak az állami ösztöndíjaktól esik el, hanem a társadalmi megrendelésektől, valamint a nyilvános bel- és külföldi kiállítások lehetőségétől is... Gwerk Ödön, a körmöcbányai Angyal Gézával és a besztercebányai Flache Gyulával ugyan 1920-ban létrehozza Besztercebányán a Képzőművészeti Egyesületet, amely a szlovenszkói magyar és német nemzetiségű képzőművészeket volt elhivatva tömöríteni Gwerk Ódon: ORSZÁGÜT, olaj, Ibbü szionizmus bizonyos válfajához elsősorban az irodalmi benyomások és élmények hatása, főleg Szabó Dezső hatása alatt jutott el és festészetére a német expresszionisták csupán mérsékelt befolyást gyakoroltak. Ezerkilencszázhuszonnégyben kezdődik el Gwerk festészetének első nagy korszaka — tán a legnagyobb — amikor képein az anyag örökkévalóságának knut liamsuni himnuszát festi meg. A filozófiai pant- heizmus kora ez Gwerknél, amikor az absztrakt filozófia formuláit konkrét formákba önti és a szlovenszkói tájvalóságnak a lényegét viszi vásznaira. Ezt legjobban a Hegyvidéki szimfónia (1924), a Hegygerinc (1925), az elemek drámáját rögzítő Vihar (1928), a Szélben (1923), a Vándor (1928), a Temetés (1928) és a Vízhordónő (1928) című festményei bizonyítják. Tájképein, ahogyan azt Brogyányi K. kitűnően jellemezte, „kozmikus tartalmukban fogja meg tájait... és képein a naturális felület kezd művészete által újra organizált életet... és a természeti valóságok mögé rejti a dinamikus erőt, amely mozgásra, kanyargásra, hullámzásra és elsimulásra kényszeríti képein a kozmikus valóságot“. És festményein felfedezhető az a hullámzás, vibrálás is, amely van Gogh provengáli képein láthatók, de Gwerknél a selmeci táj tömörsége, mélysége és robusztussága egy ko- morabb, dühösebb hullámzásban, a Mistrálnál viharosabb szelek hatásának következtében, drámaibb mozgásban nyilvánul meg. És képeinek alakjait szervesen beszerkeszti a tájba... Ezek az évek a keresések és a rátalálások időszakát jelentik Gwerk számára. Politikai magatartása azonban ekkor még bizonytalan. Ezekben az időkben, a húszas évek végén találkoztam vele én is a lévai Exnár meggyőző érvelésének következtében tagja lesz Csehszlovákia Kommunista Pártjának. Ez azonban a súlyosbodó gazdasági krízis időszaka is, amikor a selmeci kispolgárok megvonják támogatásukat a kommunista festőtől és Gwerk Ödönt a megélhetési gondok Pozsonyba űzik. Ott a kommunista magyar festők (Lőrincz Gyula, Procházka István, Weiner Imre és mások) egy állandó tárlatot nyitnak, ahol „Művészetért árút“ jelszóval értékesítik alkotásaikat. Ezerkilencszázharminchétben Gwerk visszatér Selmecbányára, ahol a szlovenszkói Nagybányát szeretné megvalósítani. Fáradozásai eredménytelenek. Ezután már a müncheni árulás következik és utána rövidesen megalakul Tiso plébános-köztársasága. Gwerk Ödön és telesége Ph. Dr. Göllner Erzsébet bekapcsolódnak a kommunista párt illegális munkájába. Festőnk ezekben az években nemzetiséget is változtat és szlováknak vallja magát. Közben fest, de keveset. Ám ennek ellenére egy figyelemre méltó tényt fedezhetünk fel festészetében. — Míg 1924-től—1938-ig festett képein a súlyos expresszív hatásokon kívül egy mély és nyers szociális meglátást is tapasztalhatunk (lásd a Gnóm) 1930, a Velicnai mezők (1931), a Magvető (1931), a Felszántott ugar (1937) című festményeit, a második világháború véres örvényeiben készült alkotásain bizonyos enyhülés, lágyság és életoptimizmus nyilvánul meg, ami aztán folytatódik a felszabadulás utáni időszakban is (az ígéret földje (1939), az Oszó felhők (1942) az Ősz (1953) a Szitnyai táj (1953). Igaz, ez már a művészi stagnálás korszaka, mivel festészetével szemben Gwerk a politikai és a szervező munkát részesítette előnyben, tudatosan. Ezerkilencszáznegyvenháromban, hogy ne legyen annyira a hatóságok szeme előtt, Selmecbányáról Pukanecre (Bakabányára) költözik, ahol a szőlőhegyek közt megbúvó hajlékában gyakran adnak egymásnak találkozót a párt és a környékbeli partizánmozgalom vezetői (K. Bacílek, K. Šmidke és Ladislav Exnár, a híres Szitnya partizáncsoport később hősi halált halt parancsnoka és mások. Ekkor azonban már Gwerk súlyos szívbajban szenved és ezért a Szlovák Nemzeti Felkelés dicső napjaiban is csupán a tanácsadó szerepét tudja betölteni. Felesége azonban mint a Selmecbányái Forradalmi Nemzeti Bizottság tagja ténykedik. Selmecbánya eleste után Gwerkék Počúvadlóra menekülnek. A festőt azonban betegsége hazatérésre kényszeríti és asszonya, minden tiltakozása ellenére vele tart, hogy ápolja őt. Szerencsétlenségére. A Gestapo letartóztatja és a tehetséges fiatal tudós asszony Kremnička mészégetőiben végzi reményteljes életét. A megtört Gwerk életét pedig Dr. Kon rád se\mecbányai orvos bátor magatartása menti meg. Aztán elérkezik a felszabadulás napja. Gwerk Ödön ismét sorompóba áll. Szervez, tervez és szakadatlanul dolgozik. Festeni azonban alig fest valamicskét, s az is, amit alkot, nem éri el a háború előtti képeinek színvonalát. Ötvenötben megrendezik életművének bratislavaí és martini kiállítását, egy évre rá azonban, 1956. december 4-én a fasizmus elleni küzdelemben szerzett alattomos kór váratlanul végez vele. Gwerk Ödön személye és művészete a csehszlovákiai haladó, kommunista magyar értelmiséghez tartozott és akkori, de nemcsak akkori ténykedése az itt élő magyarság haladó hagyományainak hírnevét öregbíti. ’ BARSI IMRE ammm I ■ rl f:¥* ítB irl*TT»Ti a itVŕl I il *1 #
