Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-10 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó

? •• Módosult a 80-as A közlekedési szabályzatba egy új módosítást iktattak be. A 20. paragrafus „a" bekezdése módosítja a járművezetők kö­telességét a vasúti átjárók szemponjtából. E szerint a villogó fehér fény arra hívja fel a járművezetők és a közlekedés más résztvevőinek a figyelmét, hogy az átjáróhoz nem közeledik vo­natszerelvény, vagyis szabad az áthaladás. Ezt a szabályt már a gyakoraltból ismerjük, azonban fel kell hívnunk a járműve­zetők s általában a közlekedésben résztvevők — figyelmét ar­ra, mit mond a szabályzat: az új ebben az, hogy az ilyen jel­zőberendezéssel ellátott vasúti átjárón a járművek maximális 50 kilométeres sebességgel haladhatnak át. A vasúti átjáró előtt már 50 méterrel ilyen mértékben kell csökkenteni a se­bességet — tehát a gyorsabb áthaladás szabálysértést jelent. Vagyis: a jövőben érvényét veszti a kötelező megállás a vas­úti átjáró előtt mindennemű jármű számára. Más szóval az ed­digi 30 kilométeres sebességkorlátozás 50 kilométerre növek­szik, s ahol a vasúti átjáró előtt Ilyen jelzőberendezés van — semmilyen járműnek nem kell megállnia, a megengedett sebes­séggel folyamatosan áthaladhat a vasúti pályatesten. Ez a mó­dosítás a közúti forgalom folyamatosságát tartja szem előtt, ezt kívánja meggyorsítani. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez a szabály 1972. január 1-én lép érvénybe. KÉSZÜL A VAZ 2102 A Zsigulik még alig „melegedtek" meg utainkon, a Togliatti Autógyárból máris érkezett egy örvendetes hír: megkezdték a Zsiguli Kombi gyártását, amely a VAZ 2102 típusjelzést kapta. A kombi kivitelezésen — a sedannal szemben — a következő módosításokat eszközölték: az üzemanyagtartályt 39-ről 47 li­teresre növelték, megerősítették a hátsó futómű rugózását, szélesebbek a gumiabroncsok, karosszériája ötajtós — a hátsó ajtó kulccsal zárható, a hátsó oldalablakok szilárd beépítésűek, a hátsó üléshez tartozó biztonsági övek rögzítőnyílását a hátsó oldaloszlopokban helyezték el, s gumibetéttel fedett. A hátsó ülések támasza billenthető, s ezzel bővíthető a poggyásztér. A pótkerék a poggyásztér alatt kapott helyet. A kocsi készen­léti súlya 50 kg-mal nagyobb, mint a sedan típusnál, megterhe­lési lehetősége: 5 személy plusz 80 kg poggyász. Kdiitormában él a világ leg­furcsább autóbádogosa. George Barrisnak hívják és arról híres, hogy fürdőszoba-, koporsó-, zon­gora-, kalap-, gitár-, ágy- vagy bármi más formájú autót ké­szít ... Barris megrendelői többnyire filmcsillagok, dollármilllomosok és tv-rendezők. A Barris-féle ko­csik sok ezer dollárba kerülnek, de tulajdonosuk biztos lehet benne, hogy a járókelők döbben­ten néznek majd utána és a leg­többen azt hiszik: álmodnak. Barris műhelye Hollywood­ban a Riverside Drive 10 811-es szám alatt van. Ott készült ara­nyozott fürdőszoba-autója is, melynek elején aranycsapos mosdó, közepén sminkasztal, vé­gén pedig a legfinomabb, Olasz­országból importált porcelán­ból készült kád van. Nem hiányzik a fürdőszobából a zu­hany, de még a toalett-papír­tartó sem. A sárgaszőnyeges fürdőszobát egyébként Ford al­váz tartja, Mustang motor moz­gatja és széles Gooyear abron­csain 195 kilométeres sebesség­gel robog. A kocsi egy japán kiállításra készült, de vissza is került készítőjéhez, inert senki sem volt hajlandó megfizetni él­te a 45 000 dollárt. Barris műhelyében gitárautó is látható. Nagy szeretettel si­mogatja autókoporsőját, amely­hez plexiüvegből készítette a tetőt, a kipufogócsövek pedig olyanok, mint a halotti gyertyák. Az autókoporsó volt Barris el­ső nagy sikere és az ötletet . egy szellemcsaládról készült tv­filmsorozat adta. Barris látta, amint a család egy ócska Ca­dillacban helyezkedik el és mu­latságosnak tartott®, hogy a szellemek, még ha csak tv-szel­lemek is, normális kocsin jár­janak. Fölkereste a producert, megmagyarázta neki, hogy ő ennél sokkal jobbat tud. „A producer rámnézett, talán bo­londnak is tartott, de azt mond­ta, a sorozat most kezdődött, és ha hétfőre elhozom a tervrajzot, szívesen megnézi. Péntek volt. Hazamentem a barkácsoló mű­helyembe, szóltam a feleségem nek, hogy hétfőig a garázsba hozza az ebédet. Éjjel és nap­pal dolgoztam. Tervrajzom min­den részletével elkészült hétfőn reggelre... A rendezőnek meg­Vizmotor a láthatáron? A sevillai A. Estévez szer­kesztett egy motort és ezt beszerelte egy autóba. Ebben nem lenne semmi különös ... — azonban e motor üzem­anyagaként víz szolgál. S ez a tény meglepte a legheve­sebb szakembereket is. A vil­lanyáram felbontja a vizet oxigénre és hidrogénre. A hidrogén a poriásztóban le­vegővel keveredik s a henge rekben elég. A hírek szerint a motor 8 lóerős. Nem szeny­nyezi a levegőt, mert a hid­rogén az égés következtében vízpárává változik. Most már „csupán" az a kérdés — ho­gyan tovább...? A világ LEGB0L0ND0SABB autói KOPORSÚKOCSI tetszett és megrendelte az au­tókoporsót; így született első modellem ... Csak 15 000 dol­lárba került és 350 lóerős a motorja. Néhány másodperc alatt úgy föl tudtam gyorsítani, hogy a hátsó részébe ejtőernyőt kellett szerelnem, hogy meg le­hessen a koporsót állítani. Négy karburátora van, 1,6 litert fo­gyaszt kilométerenként... Bi­zony nem gyerekjátékok ezek az autók . .." Barris 46 éves és görög szár­mazású. Apja és nagyapja ven­déglősök voltak és görög spe­cialitásokat főztek. Neki kellett volna örökölnie az éttermet, de már gyermekkorában szüntele­nül a versenyautók körül forgo­lódott. Az apja által elrendelt kötelező olvasmány, a szakács­könyv helyett Barris minden ke­zeügyébe került műszaki köny­vet elolvasott. 12 éves korában már autót készített barátjá­nak . . Az alkatrészeket autó­temetőből lopta. Tucatnyi kü­lönböző autó részeiből készítet­te a kocsiját, amely olyan fel­tűnő volt, hogy a rendőrök ha­marosan kiállították a sorból... Barris ezután sokkal figyel­mesebben dolgozott. Megvetette Autószervizt az ipart és szabványtermékeít. Akkoriban divat volt magasab­ra építeni a kocsi elejét és ala­csonyabbra a hátsó részét. Ily módon elől olyannak hatottak a reflektorok, mint valami nagy bogár szemei és ez volt Barris specialitása is, amely hírnevet szerzett neki a fiatal kalifor­niai autósok körében Szombatonként kiállította szörnyetegeit és a Ford-cég ügy­nökei nem győztek csodálkozni, „hogy torzítja el a kocsiját ez a bolond ifjúság".. . Vevői közé tartoztak Jayne Mansfield, Elvis Presley, James Dean, Frank SÍ natra, Ürsula Andress. Rövidé sen mindenki, aki csak számf tott Hollywoodban, Barristől vá sárolt, éppen úgy, ahogyan min den filmcsillag, aki adott a hír­névre, párizsi szabóval dolgoz­tatott. — Nem gazdagodtam meg, mert bolondulok a bolondos au­tómiért és minden keresetemet bolondos terveimbe ölöm, ame­lyeket állandóan fejlesztek és tökéletesítek. De bolondos az életem, és ez többet ér a pénz­nél... /VfESNIK u SRIjEDUf ÉPÍTENEK Hazánkban a motorizmus fejlődése nincs arányban a javító­szolgáltatások kapacitásával és a gépjárművezetők javítási igé­nyeivel. A treblšovi (Tőketerebesj járásban évente csaknem 600-al növekszik a gépkocsik száma. Ma már több mint 5000-et tartanak nyilván. Ezzel szemben csupán csak egy, az is csak kisebb javításokra beállított szerviz működik a járás területén. A sečovcel szerviz csak bizonyos mértékben tud eleget tenni a követelményeknek. Különösen Veiké Kapušany (Nagykapós) és Kráľ. Chlmec (Királyhelmec) környékén rossz a helyzet ezen a téren. A Járási Ipari Vállalat vezetősége a napokban felmérte az áldatlan helyzetet és tervjavaslatot dolgozott ki egy modern autójavító építésére Királyhelmecen. Jakab elvtársnak, a vállalat igazgatójának szavai szerint évente 4—5 ezer gépkocsin tudnak majd javításokat végezni, beleértve a generáljavítást ls. A terv szerint az üzemben 44 szakember fog dolgozni, akiknek a szakképzéséről már gondos­kodnak. A szerviz megépítése csaknem hétmillió koronába kerül, ezt az összeget az SZSZK Pénzügyminisztériuma biztosítja. A tervek szerint az első javított gépkocsi 1973 végén hagyja el a király­helmec! autójavítót. HOROSZ ARPÁD Az autógyárakban világszerit készülnek a jövő évi típusmódo­sítások. Nem kivétel ez alól a Chrysler Francé cég sem. Ter­mészetesen nincs szó korszakal­kotó újdonságokról, hanem olyan módosításokról, amelyek elősegítik a kényelmet, s főleg a biztonságos közlekedést. Ké­pünkön a S1MCA 1100 S jövő évi változata látható, amelyre főleg a karosszéria-módosítás jellem­ző. Másik képünkön a biztonsá­gos kormány, amely megbízha­tóbbá, biztonságosabbá teszt a közlekedést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom