Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-08 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó

Mí rejlík^i J

}semlegWlhíförináció|iiiaszkja mögött? : : :••. . .;. ••••• ••:".• imĽíiíiiišM ®MMM® MMMM M MÖ? r i ŰJSZÚ t 1 J Háború lövések nélkül, mely milliárdokba kerül A Szovjetunió éterében naponta kétszáz órán át hangzanak a tőkésországok több mint harminc rádióállomásának adásai. Ehhez felhasználják a legnagyobb teljesítményű adő- és reléállomások százait. A szocialista országok határai mentén mind újabb rádióállomások épülnek (az egyik legerősebb állomás a görög—bolgár batáron, Kovalban van). Céljuk, hogy a szocializmus elleni támadást szolgáló szocialistaellenes adásaikkal az egész területet átfogják. A divat, a zene, a tánc, a festőművészet — az osztályösszecsapásoktól látszólag távol álló témák — a politikai harc fegyverévé válnak. A kapitalista országokban a tudományos intézmények százai, bennük a tudósok ezrei — pszichológusok, filozófusok, szociológusok, történészek, etnográfusok, antropológusok, nem beszélve a rádió és televízió technikai szakembereiről — a „titkos ügyek" mestereivel együtt a szocialista országok elleni ideológiai és iélektani háború stratégiájának és taktikájának kidolgozásával foglalkoznak. Mindez természetesen pénzbe kerül. Azonban a „szavak erősebbek, mint az atombomba" nem éppen pontos tételéből kiindulva, az imperialisták bőkezűen pénzelik propagandiaközpontjaikat. Az USA-ban roppant összegeket ölnek bele azokba a munkálatokba, melyek az egyenes adást biztosító távközlési műhold létrehozására irányulnak. Az amerikai sajtó szerint ezek a munkálatok félmilliárd dollárba kerülnek majd. Az USAban a lélektani háborúval foglalkozó állami apparátus minden láncszemének összkiadásai a külföldi kutatók véleménye szerint elérik az évi 4 milliárd dollárt. E bőkezűség csak azzal a nyereséggel magyarázható, amelyre a kapitalisták szeretnének szert tenni e vállalkozás kapcsán. Tulajdonképpen mire is számítanak? A szocialista országok politikai és gazdasági sikerei arra kényszerítik ellenségeinket, hogy új módszereket keressenek a kommunizmus elleni harcukban. Ezek egyike a szocialista országok belülről való gyengítése. Nem is olyan régen a szovjetellenesség stratégái még arra számítottak, hogy a Szovjetunióban létezik bizonyos tömeges ellenzék. Azt hitték, hogy elegendő felhívni a szovjethatalom megdöntésére és fegyveres segítséget ígérni, s rögtön elkezdődnek a felkelések, és a nyugati hatalmaknak nem maradna más hátra, mint hogy egy határozott * csapással megsemmisítsék a kommunistákat. Erről 1956-ban nyíltan írt Sulzberger, Ismert amerikai publicista: „Az USA szükség esetén kész arra, hogy fegyveres erővel támogasson minden ellenforradalmat Kelet-Európában". A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején a feltételezett ellenzék megerősítésére a nyugati hírszerzőszolgálatok ügynökök százait küldték a Szovjetunióba. Léggömbök milliói szállítottak szovjetellenes írásműveket. Eredmény nélkül. Ugyanilyen kudarccal végződtek az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején azok a kísérletek, hogy a Szovjetunióban nagyszámú ügynököt szervezzenek be. A szocializmus elleni harc régi módszereit sutba kellett dobni. Az imperialisták meggyőződtek arról, hogy nincs értelme a kapitalizmust magasztalni a szocialista országok tömegei előtt. Keresni nálunk a szocializmussal szemben álló, valamelyest is jelentékeny ellenzéket, szintén reménytelen vállalkozás. Ilyen ellenzéket gyakorlatilag a semmiből kellene létrehozni. Ha ez sikerülne, létrejönne egy olyan aktív erő, amelynek demagóg jelszavakkal félre kellene vezetnie a népet, és kedvező időpontban, a szocializmus ügyének védelme- ürügyén, visszaállítani az országban a kapitalizmust. E célok elérésére az imperialista hírszerző- és propaganda-diverziós szolgálatok egyesítették erőfeszítéseiket, és egységes akciótervet dolgoztak ki. A terv első pontja: olyan emberek keresése, akik nincsenek megelégedve helyzetükkel a szocialista társadalomban, akiket nem nehéz meggyőzni, hogy más társadalmi rendszerben jobban boldogulnának, akiknek személyes érdekei ellentétben állnak a kollektív, társadalmi érdekkel, valamint olyan szocialistaellenes elemek keresése, akiket származásuk, kisajátított tőkéjük és elvesztett pozíciójuk a múlt rendszerhez köt. A propaganda- és hírszerzőszolgálat — úgy vélték — ellátja őket a tömörüléshez és közös fellépéshez szükséges platformmal, s erőteljes és sokoldalú támogatás reményét kelti bennük. Egyidejűleg a propaganda félrevezeti a közvéleményt, egészségtelen hangulatot kelt, és igyekszik lejáratni a kommunista pártot és kormányát. Kedvező pillanatban (valamiféle „X" napon) a propaganda és az ellenzék hozzálát a rémületkeltéshez, ellentmondásos hírek, hamis közlemények és ijesztő információk terjesztéséhez, különböző társadalmi csoportok egymás ellen, valamint egyes állami és pártvezetők ellen való uszításhoz. A becsapott emberek nem tudnak tájékozódni, elvesztik fejüket, és az idegen ideológia áldozataivá válnak. A zavar, a bizonytalankodás, az általános felbuzdulás és a belviszály körülményei között „a rejtett ellenforradalom" elvégezheti a hátba döfést. Fellépése eleinte a legszocialistább jelszavak hangoztatásával zajlik le. Mihelyt erőre kap, eljön a „hosszú kések" Ideje is ... Igen, a propaganda valóban hatalmas erő, és a szocializmus ellenségei gazdag tapasztalattal rendelkeznek népellenes felhasználását illétően, úgyszintén hatalmas eszközeik vannak a propaganda alkalmazására a szocializmus ellen vívott harcban. Az új társadalom öntudatos építőinek át kell látniuk az ellenséges propaganda lényegét, nehogy, mint Lenin mondotta, a csalás balgatag áldozataivá váljanak. Kalózlobogó alatt „Illegálisan kiadva Lipcsében", ilyen felírással a borítéklapján nyomtatják Nyugat-Berlinben a Tarantel (jelentése: farkaspók) című dühödt, komraunistaeilenes folyóiratot, amely mind tartalmát, mind külsejét Illetően tehetségtelen nyomdatermék. Ezzel az áligazságokat hirdető szennylappal készségesen ellátják a Nyugiat-Berlinbe és Nyugat-Németországba ellátogató NDK állampolgárokat, valamint becsempészik a szocialista Németországba. A folyóirat gazdáinak elképzelése szerint annak feltüntetése, hogy a lap „illegálisan" készül a Német Demokratikus Köztársaság területén, arra hivatott, hogy leplezze összes szemet szúró gyengeségeit. Ez az úgynevezett „fekete propaganda" fogása, vagyis azé a propagandáé, amelyet kiagyalt személyek vagy szervezetek nevében állítólag az ellenséges állam területéről folytatnak. A „fekete propaganda" — a hírszerzés szüleménye, s valójában nem más, mint az imperialista országok propaganda- és hírszerző apparátusainak egybeolvadása. Kalózlobogó alatt működik a „Bajkál" rádióállomás. Főhadiszállása és maga az adó Okinava szigetén van, az amerikai hírszerzőközpont védőszárnyai alatt. Onnan, a távoli japán szigetről becsmérlik a hazaárulók — az USA-hírszerzés ügynökei — a szovjet rendszert, olyan látszatot keltve, hogy az „illegális adó" Szibéria szívében dolgozik, és a szocializmus ellenségei egész „szervezetének" nézeteit fejezi kt. Vietnamban a Vietnami Demokratikus Köztársaság hanoi rádiójának és a Dél-vietnami Népi Felszabadítási Front rádióadójának álcázva magát, három rádióállomás iparkodik széthúzást és pánikot kelteni. Ennek érdekében ilyen „forradalmi" neveket viselnek: „Szent forradalmi kard", „Vörös Zászló", „Vörös Csillag". A bemondók jellegzetes hanoi kiejtéssel beszélnek. A három adót ugyancsak az amerikaiak pénzelik. Sőt, mi több: a „Szent forradalmi kard" igazgatója — amerikai újságíró, az USA hírszerzőszolgálat munkatársa. A propaganda- és információs anyagok terjesztése kalózlobogó alatt mindenekelőtt arra a számításra épül, hogy ezekre reagálni fognak a szocializmussal elégedetlen emberek. Az ilyen információknak — sugalmazóik elképzelése szerint — tanúsítaniuk kell, hogy a „renegátok" állítólag nincsenek egyedül. További cél: bátorítani a „renegátokat", és arra ösztönözni őket, hogy keressék a hasonló gondolkozásúakat, olyan szocialistaellenes szervezetek létrehozása érdekében, amilyeneket a „fekete propaganda" agyalt kl. A „fekete hangok" nemcsak egyes megzavarodott vagy éretlen embereket igyekeznek provokálni, hanem szeretnék elérni a szocialista országok tömeghallgatóságát is. Ogy vélik, hogy az „átöltözés" trükkjének ki kell aknáznia az információbefogadás bizonyos lélektani sajátosságait, és elő kell segítenie, hogy e „hangok" befészkelődjenek a szocialista országok minél több állampolgárának tudatába. A „fekete hangok" és „farkaspókok" gazdái figyelembe veszik, hogy a propaganda és az informálás belső forrásai mindig hitelesebbnek és tekintélyesebbnek tűnnek, mint a külföldről jövő „hangok". A külföldi forrásból származó hazugság kevésbé számíthat sikerre, mint ugyanaz a hazugság olyan „belső forrásból", amely az illető ország területén ven. Az információs forrás tekintélye ama sok tényező egyike, amelyek néha döntően befolyásolják a propaganda sikerét avagy kudarcát, segítik leküzdeni a propaganda úgynevezett „akadályait". A „fekete propaganda" eme akadályok leküzdésének egyik fogása. Hogy világosabban lássuk az antiszocialista, szovjetellenes propaganda szerkezetét, fontos tisztáznunk, milyen akadályokba ütközik még és milyen módszerekkel igyekszik azokat leküzdeni. Kudarcra ítélt kísérlet Mi az, ami az embereket családba, munkakollektívába, baráti körbe stb. egyesíti? A közös gondok, közös nehézségek, közös feladatok, közös érdekek és végül egyszerűen bármilyen cél, mondjuk gyermeknevelés. Itt akaratlanul kialakulnak és meggyökeresednek közös nézetek, egyforma vélemények és ugyanazok a szokások, hagyományok és magatartási szabályok. A közös „érdek" megköveteli ezek betartását, megerősítését és fejlesztését. Mindez a nagy társadalmi csoportokra, például osztályokra is vonatkozik. Számukra szintén léteznek az élet közös feltételei és közös érdekei. A munkásosztálynál a harc a kizsákmányolás ellen, a polgári osztálynál az összefogás a dolgozók kizsákmányolása feltételeinek fenntartására. A közös hangulatok és a közös érdekek, megnyilvánulásuk többrétűségében, végeredményben már azok az állandó tényezők — „a hallgatóság fogékonysága" —, amelyeket a propaganda képes érzékelni, számolni velük és figyelembe venni azokat. E tényezőket állandóan szem előtt kell tartani, hogy elkerüljék az olyan előadó helyzetét, aki üres teremben tart előadást, vagy az olyan rádiókommentátorét, aki kikapcsolt rádiókészülékekhez beszél. Ezt figyelembe véve, az imperialisták elkezdték tanulmányozni a szocialista országok hallgatóságának lelkületét. E munka alapja az utolsó harminc évben Nyugaton lefolytatott számos vizsgálat anyagainak elemzése. Nézzük meg egy-két ilyen vizsgálat eredményét, és azt, milyen következtetéseket lehet belőlük levonni. Az amerikai szociológusok arra a megállapításra jutottak, hogy az USA-ban a propaganda az elnökválasztási kampányok idején nem formálja teljesen át a szavazók nézeteit, mindössze kikristályosítja azokat, és sugalmazaa, hogy jelszavaival együtt melyik jelölt felel meg jobban azoknak a nézeteknek, amelyeket a választóknál jóval korábban kialakultak. A választók nézeteinek megváltoztatása a sajtó és a rádió révén a kampány idején csak elenyésző százalékban volt kimutatható. Ez az az eset, amikor világosan lehet látni, hogy a propaganda egyáltalán nem mindenható, és sikere sok társadalmi, politikai és egyéb körülményektől függ. Tanulmányozva a lélektani háború propagandamódszereit, az amerikaiak úgy találták, hogy a nyugati szövetségesek által a náci katonákhoz intézett felhívások csupán akkor kezdtek eredményesek lenni, amikor a hitleristák katonai és politikai helyzete katasztrofálissá vált, és megkezdődött a Wehrmacht legkisebb láncszemeinek — század, szakasz, raj — széthullása. Mindezen esetekben a propaganda a hallgatóság ellenérzésébe ütközött. Egyes emberekkel a propaganda olyan eszméket akart elfogadtatni, amelyekkel nem rokonszenveztek, amelyek ellentmondtak nézeteiknek, nem feleltek meg tudásuk színvonalának és kialakult elképzeléseiknek, személyes tapasztalataiknak, és nemkívánatos asszociációkat idéztek elő. Másoknak pedig olyan eszmék elfogadását ajánlotta, melyek ellentmondottak nemcsak saját nézeteiknek, hanem azoknak is, amelyek környezetükben uralkodnak — a családban, barátaik közt, a kollektívában, és tükrözik azokat a közös, kölcsönös érdekeket, amelyek az embereket egységbe, társadalmi közösségbe, társadalmi csoportba fogják össze. Röviden: a propaganda igyekezett megváltoztatni az adott csoportban uralkodó szemléletek és nézetek rendszerét, e nézetrendszerrel ellentétesen akart hatni az emberekre, ám semmit sem ért el vele. Igen, a propaganda útjában mutatkozó „akadályok" közül a legnehezebbek egyike a társadalomban uralkodó nézetek rendszere. Közülük a legfőbbek azok, amelyek a társadalom belső felépítését, tagjainak egymáshoz való viszonyát magyarázzák, amely kialakítja a közös célokat, érdekeket, „értékeket", „normákat". Ez — az uralkodó osztály ideológiája. A szocialista országokban ilyen a proletariátus ideológiája — a marxizmus—leninizmus. Az ellenséges propaganda szempontjából a legnehezebben leküzdhető akadályok egyike az ideológiai akadály, mert összefügg az emberek vágyaival, meggyőződésével, reményeível, vagyis mindazzal, ami a legdrágább az ember számára és élete értelmét jelenti. A pszichológusok megállapították, hogy az ember hajlamos hinni annak az információnak, amely inkább megfelel megszokott nézeteinek, és amely megerősíti meggyőződésének és nézeteinek helyességét. Az ember elfordul az olyan információtól, amely eltér érdekeitől — legalábbis azoktól, amelyeket annak tart. Ha helytelenül vagy rosszul értelmezi osztálya igazi érdekeit, magától nem tud majd helyesen eligazodni egy adott helyzetben, különböző életjelenségekben, tényekben, emberekben. így aztán esetleg hallgat az „Idegen" hangra. Jelenleg a burzsoáziának még sikerül becsapni a tőkésországok dolgozóinak jelentős részét és saját önző, harácsoló érdekeit úgy feltüntetni, mint a nép érdekeit. Ez teszi lehetővé; hogy a tőkésországokban úgy használja fel a propagandát, mint a tömegmagatartás irányításának eszközét. A modern társadalmi, gazdasági rendszer, a marxista—leninista világnézet helyes értelmezésének elterjedése a Szovjetunióban és más szocialista országokban, valamint a világnézetnek általános elfogadott „értékekben" és „normákban" való kifejezésre juttatása rendkívüli mértékben fokozta a dolgozók öntudatosságát. Az emberek ráeszméltek, hogy a kommunista társadalom felépítése, legszemélyesebb érdekük. E fel ismerés pedig egyfajta világnézeti „immunitást" kölcsönzött az embereknek, s ez komoly akadály a szovjetellenes propaganda útjában. így nem tudja nyíltan hirdetni a burzsoá társadalom eszményeit és bizonyítani azok előnyeit a szocialista társadaloméval szemben, mivel nem akarja lejáratni magát. Hiszen elvetnék, mint olyan propagandát, amely a szovjet emberek érdekeivel ellentétben áll, és a nekik ellenséges érdekeket védi. Ezért öltözik át a pártonkívüliség és az osztályonkívüliség „semleges" színeibe, s penget barátságos hangokat. Ezért kísérel meg a szocialista társadalomban olyan embereket keresni, akik nem rendelkeznek szilárd, ideológiailag pallérozott nézetekkel és kellő politikai tisztánlátással. Ezért nem kíméli erejét, hogy megpróbálja rejtett és követett fogásokkal lejáratni a marxista—leninista világnézetet. V. ARTYOMOV, a történettudományok kandidátusa