Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)
1971-08-19 / 196. szám, csütörtök
Jöhet a harmadik... Váratlanul jó és eredményes volt a rajt az I. csehszlovák labdarúgó-ligában, ahol az első két forduló teljes mértékben a támadó-futball diadalát hozta. Ehhez hasonló gólátlaggal aligha dicsekedhet más ország bajnoksága. S mindehhez hozzátehetjük, hogy Csehszlovákia kapusnagyhatalom. Annyi kiváló kapu védővel rendelkezünk, hogy szinte bármelyikük játszi könnyedséggel helyet kaphatna Európa nem egy nagyon jó válogatottjában, s a védelem is, — mint általában mindig, — labdarúgásunk erősségei közé tartozott. Mexikó után sokan várták a támadó-futball térhódítását, s mi szeretnénk azt hinni, hogy ez a korszak nálunk az 1971— 72-es idénnyel beköszöntött. Az első két forduló mérkőzései hét napon belül kerültek lebonyolításra, a harmadikat három napon át rendezik meg. Az egyre nagyobb érdeklődéssel várt újabb forduló első találkozója holnap az INTER BRATISLAVA—ŽILINA erőpróba lesz, amelyet Bratislavában, a Pasienkyn levő pályán 16,30 órakor kezdenek. Ez a két csapat az első fordulóban egyaránt odahaza okozott csalódást hűséges híveinek, de a másodikban mindketten nagyot javítottak. Az Inter idegenből hozott haza nagyon értékes pontot, a Žilina pedig annak a védelemnek lőtt féltucat gólt, amelynek tengelyében Popluhár játszott. Tavasszal, szintén Bratislavában 2:2 volt kettejük találkozójának az eredménye, most talán egy árnyalattal az Inter esélyesebb, főleg akkor, hogy játszik új szerzeménye, Petroviő is, a többiek pedig az első perctől az utolsóig lelkesen és jól küzdenek. Ugyancsak holnap, 19 órai kezdettel kerül sor a BRNO— OUKLA PRAHA erőpróbára, amelynek nagy esélyese a végre ütőképes csatársorral és nagyszerűen előkészítő középpályásokkal rendelkező katonacsapat. A vendéglátók egyetlen pontnak is nagyon örülnének. Szombaton egyetlen mérkőzés lesz, a 16,30-kor kezdődő TRINEC— SLOVAN BRATISLAVA találkozó az odahaza eddig „éleslövészetet tartott" csapatokat állítja egymással szembe, méghozzá a tv segítségével az ország szemeláttára. A döntetlent nem tartjuk kizártnak. A többi vasárnapra marad. Biztos hazai győzelem várható a VSS KOŠICE csapatától a SLÁVIA PRAHA ellen. A VSS Moszkva jelölését támogatják Az NSZK támogatni fogja Moszkva kérését, hogy a szovjet főváros 1980-ban megrendezhesse a nyári olimpiát. Ez világlik ki abból a közleményből, amelyet Szergej Paclov, szovjet testnevelési és sportminiszter látogatásával kapcsolatban adtak ki. A szovjet vendég találkozott Genscher nyugatnémet belügyminiszterrel, valamint a bonni parlament többi képviselőjével, és Brandt kancellár vendége is volt. A közlemény megjegyzi, hogy a bonni szociáldemokrata, szabad demokrata koalíció törekvése pozitív eredményt hoz a sport terén is. Nagy atléták találkozója 19. Szeptember 8-án a nyugatberlini olimpiai stadionban nagyszabású atlétikai versenyre kerül sor, amelyen 16 ország versenyzői vesznek részt. A hírek szerint ott lesz a mezőnyben az 1500 m-es síkfutás Európa-bajnoka, az olasz Arese, a francia Wadoux, az ír Murphy és a belga de Herthoge, a francia NaIIet a 400 m-es gátfutás Európa-bajnoka, a kenyai Koskei, a jugoszláv Nikolics a 800 m-es női síkfutás Európa-bajnoka, az osztrák Sykora és a román Sillai is. 0 Turkuban kedden este meghívásos nemzetközi atlétikai viadalt rendeztek. Néhány eredmény: 5000 m: Suominen (finn) 13:44.2 perc, súlylökés: Komar (lengyel) 20.08 m. gerelyhajítás: Slitonen (finn) 83,54 m, 3000 m akadály: Villáin (francia) 8:33.8 perc, ...3. Bedford (angol) 8:38,8 perc. C A tinn-dingi vitorlás Eurőpabajnokságon a harmadik futamban a magyar Flnánczy bizonyult a legjobbnak. Az összetettben az élen ez a helyzet: 1. Okkin (svéd) 38.7 pont, 2. Albarelll (olasz) 38.4 p., 3. Vejvoda (csehszlovák) 40 p. legénysége bizonyára az eddiginél lényegesen nagyobb gondot fordít hazai mérkőzéseire, úgyhogy onnan pontot el ne lehessen vinni. PRESOV vendége a TEPLICE. Itt olyan két csapat találkozik, amely a múltban odahaza szinte nem ismerte a vereség ürmét, s az ilyesmivel az új idényben kénytelen volt megismerkedni. Egy árnyalattal a házigazda esélyei jobbak. A Kelet-Szlovákiában lebonyolításra kerülő mindkét erőpróba 16 órakor kezdődik. NITRA apraja-nagyja várja az újabb ellenfelet, az OSTRAVA együttesét. Az újonc házigazda eddig is nagyon szívós ellenállást tanúsított, csak a szerencse fordított neki hátat. Most végre kettős pontszerzése várható. A vendégeknél, — akárcsak előbb Trenčínben, — az edző itta meg az eddigi gyatra szereplés levét, és mennie kellett. Nem hisszük, hogy egy-egy csapat nagy problémáinak ez az egyedüii megoldása ... TRENČÍN, a bányászcsapat eddigi sorstársa, a bajnok TRNAVÁT látja vendégül, s a papírforma bizony Kuna és társai esélyéről beszél. Az előző két forduló trenčíni teljesítménye nem bíztató. Nitra és Trenčín egyaránt 16,30 órai kezdettel figyelheti a pontküzdelmet. Vasárnap este 19 órakor a SPARTA PRAHA a LOKOMOTÍVA együttesét igyekszik mellékvágányra terelni, amely az első két fordulóban mind a négy pontot megszerezte. Sok függ attól, hogy a Slovantói hétfőn elszenvedett súlyos vereség érezteti-e még a hatását, vagy sem. A közönséggel együtt mi is minden pályán sportszerű, vérbeli, eredményes, s amellett tetszetős találkozókat várunk. ZALA JÓZSEF Megint a Sparta pályáján Már most óriási érdeklődés nyilvánul meg a Sp. Trnava újabb prágai szereplése iránt. Mint Ismeretes, a jövő héten .hétközi forduló" lesz, s a Dukla Praha látja veiidégUl a trnavaíakat. A Dukla engedélyt kapott arra, hogy a nagy találkozót csütörtökön, augusztus 26-án mesterséges világítás mellett bonyolíthassa le. Igaz, a katonacsapat jó formában van, s talán arra számít, hogy a Sparta siker színhelyén megismételheti a pályatulajdonos bravúrját. Ha kíméletlenül perzsel a nap, a 3000 m-es akadályfalás válik az atlétika egyik legkellemesebb számai közé. Ilyenkor szinte kívánatos, hogy az akadályt sikeresen vevő futó egy kissé a ,,vízbe márthassa magát." JUNIOR ASZTALITENISZ EB Jól szerepelnek a csehszlovákok A belgiumi Ostendeben folytatódtak a junior asztalitenisz Európa-bajnokság küzdelmei. Csehszlovákia továbbra is jól szerepel, miután a fiúk 5:0-ra legyőzték Görögországot ás bekerültek a négyes döntőbe, amelynek tagja még a szovjet, olasz és az NSZK-beli válogatott. A csehszlovák fiúk a legjobb négy között is sikeresen vették az első akadályt, 5:3 arányban bizonyultak jobbaknak az olasz válogatottnál. A csehszlovák lányok eddig egy mérkőzést játszottak, 3:0-ra győztek Svájc ellen. Tegnap késő este a csehszlovák fiúk az NSZK, a lányok pedig jugoszlávia ellen játszottak. alatt futotta a 100 métert és a cseh jahodovának 588 centiméteres eredményt mértek a távolugrásban: SPORTHÍRADÓ Fölényesen vezetnek a románok Bratislavában, az Inter tartanpályáján nemzetek közötti junior atlétikai viadalon a román fiatalok 69:37 arányban vezetnek Csehország, 73:30-re pedig Szlovákia ellen, míg a román lányok 42:29-re a cseh fiatalok és 47:19 a szlovák fiatalok ellen. A Csehország—Szlovákia találkozó állása az első nap után 70:36, illetve 40:31 a cseh fiatalok javára. A fiatal román atléták fölé- mán Monauro 11,8 másodperc nyére jellemző, hogy az első napon 17 szám közül tizenháromban győzedelmeskedtek. Az első napi versenyek közül kiemelkedik a cseh Malý magasugró teljesítménye, aki 209 centiméterre) nyerte versenyszámát. Ugyancsak jó eredménynek számít a román Mirofan 10,6 másodperces teljesítménye a 100 méteres síkfutásban. A lányok mezőnyében is a vágtázók jeleskedtek. A roA sportfogadás hírei A ŠPORTKA 33. játékhete első húzásának nyereményei: I. díj. 1 nyertes, 200 000 korona, II. díj: 18 nyertes, á 63 065 korona, II. díj: 1771 nyertes, á 925 korona, IV. díj: 48 829 nyertes, á 55 korona. A második húzás nyereményei így oszlanak meg: I. díj: 1 nyertes, 20Ü 000 ko rona, II. díj: 103 nyertes, a 9150 korona, III. díj: 4494 nyertes, a 295 korona, IV. díj: 74 741 nyertes, á 30 korona. A SAZKA 33. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 6 nyertes, á 12140 korona, III. dij: 137 nyertes, á 1225 korona. • Az NDK jégkorong-válogatottja barátságos mérkőzésen Lipcsében 2:0 arányú győzelmet aratott Belgium ellen. • Három előkészületi jégkorong-mérkőzés: Slovan—Baník Karviná 5:3, Pardubice—Ceské Budéjovlce 5:2, VSŽ Košice—Dukla Trnava 13:1. • A müncheni nemzetközi női röplabda-torna eredményei: Magyarország—Olaszország 3:1, Lengyelország—Szovjetunió 0:3, Japán — NSZK 3:0. 9 A szovjet labdarúgö-bajnokság néhány eredménye: Dinamó Minszk—Zenit Leningrád 1:0, Nyeftacs), Baku—Dinamó Tbiliszi 0:2, SZKA Doni Rosztov—Kárpáti Lvov 3:0. • A szovjet labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójának néhány eredménye: Dinamó Minszk —Zenit Leningrád 1:0, Baku—Dinamó Tbiliszi 0:2, Rosztov—Lvov 3:0. 0 A temesvári nemzetközi férd röplabda-tornán a csehszlovák válogatott 3:l-re győzött az NDK, Lengyelország pedig 3:0-ra Románia ellen. Csehszlovákia a második Leningrádban befejeződött a Jurij Gagarin tiszteletére megrendezett nemzetközi férfi kosárlabda-torna. A csehszlovák válogatott a második lett, a torna élén veretlenül végzett szovjet „A"-válogatott mögött. A végeredmény: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Jugoszlávia, 4. Szovjet junior válogatott, 5. Olaszország, 8. Finnország. Az utolsó versenynap eredményei: Szovjet junior válogatott—Finnország 112:70, Olaszország—Szovjetunió 52:90. Kerékpáros VB-k Harminc ország több mint 400 férfi és női versenyzője vesz részt az olaszországi Vareseben augusztus 25 és 31 között sorra kerülő ez évi amatőr és profi kerékpáros pályavilágbajnokságon, amely megelőzi a svájci Mendrisiohan szeptember 2 és 5 között lebonyolításra kerülő országúti VB-t. Nagyszerű példakép . Az NDK atlétáinak kiváló szereplése egész Európában osztatlan elismerést váltott ki. Az „AFTONBLADET" c. svéd lap sürgeti az illetékeseket, hogy az NDK-ba kell küldeni az atlétákat tanulmányútra. Nagy elismeréssel ír az NDK sportolóinak helsinki teljesítményéről, és megállapítja, hogy a Német Demokratikus köztársaságban nemcsak az atlétika áll igen magas fokon, hanem több más sportág is. A cikkíró elégedetlen a svéd atléták két ezüstérmével, és megjegyzi, hogy a müncheni olimpia előtt még na. gyon sokat kell tenni ahhoz, hogy Svédország megfelelően szerepeljen. — Ugyanezt • sok más állam atlétái is elmondhat, ják magukról. Válogatott előkészületek A magyar labdarúgó-válogatott, amely szeptember 1-én a Népstadionban Jugoszlávia együttesével mérkőzik, előkészületi mérkőzésen az első félidőben az MTK tartalék, szünet után pedig az első csapatával játszott. Az eredmény 2:2 volt. Az MTK kapuját mindvégig Géczl védte. Novák után dr. Puskás is a beteglistára került, úgyhogy a következők szerepeltek: Rothermel, — Fábián, Páncsics, Vidáts, Juhász, P„— Juhász I, Fazekas, Szűcs, — Bene, Dunai II, Zámbó. A második félidőben Juhász István és Fazekas helyére Noskó és Kársai állt be. Edzést tartott a magyar olimpiai csapat és az utánpótlás-válogatott ls. # Svédországban kezdetét vette az ifjúsági öttusa VB. A lovaglás egyéni számában a nyugatnémet Riech végzett az első helyen, csapatban Magyarország szerepelt a legjobban. Petroszjan? Fischer? A sakkvilág érdeklődésének középpontjában a 12 játszmás Fischer (USA)—Petroszjan (Szovjetunió) világbajnoki döntő áll, amely néhány nap múlva kezdődik a jugoszláviai Szkopje városában. A kíváncsiságot csak fokozza, hogy az amerikai nagymester a negyeddöntőben és az elődöntőben még egy döntetlent sem „ajándékozott" a szovjet Tajmanovnak, illetve a dán Larsennek. Ilyen még nem fordult elő a világbajnokjelöltek tornájának történetébe n! 1969-ben Belgrádban már találkozott egymással páros mérkőzésen a két „trónkövetelő". A Szovjetunió—Világválogatott összecsapáson Fischer győzött 3:l-re, miután két játszmát megnyert és kettő döntetlenül végződött. A 27 esztendős Róbert (Bobby) Fischert nem kell különösebben bemutatni a sakkkedvelőknek, hiszen az utóbbi esztendőkben éppen eleget irt róla a világsaitó. Hatéves korától sakkozik versenyszerűen, 13 esztendős korában mesteri, két év múlva nemzetközi nagymesteri címet szerzett. Csodálatos tehetség és — „fenegyerek". Különcködös, rapszodikus magatartású. Hol a közönségre és a világításra panaszkodik, hol a rendezéssel és az ellátással elégedetlen. Sokan úgy vélik, hogy Fischer extravaganciája mögött a hazájában ért sok sérelme húzódik meg. Háttérbe akarják szorítani, elsősorban Reshewsky. Döntőbeli ellenfele, Petroszjan viszont úgy látja, hogy Fischer különcködése nagyon is tudatos; kitér a nagy ellenfelek elöl, mert esetleges veresége megtörné nimbuszát... E nimbusz pedig rendkívül fontos az amerikai sakkozó számára, hiszen ebből él. Dollárezrekkel honorálják szimultánsorozatait, versenyeit, könyvelt. Semmi mással sem foglalkozik, csak sakkozással. (De nemcsak Fischer, hanem a világ többi élvonalbeli játékosa sem tud mással foglalkozni, csupán saját sportágával.) Az iskolából fiatalon kimaradt, mondván, hoqy ott semmit sem nyújtanak ahhoz, hoqy világbajnokká legyen. Viszont megtanult oroszul, hoqy eredetiben tanulmányozhassa a szovjet szerzőket. Es a 38 esztendős exvilágbajnok Tlgran Petroszjan, aki mellesleg a filozófiai tudományok doktora? (A Szovjetunióban „kaukázusi sasnak" becézik Petroszjant.) Azt mondják róla, hoqy a világ legszívósabb sakkozója, aki inkább védekező játékos, acéldrótból font idegzettel. Az ellenfél legparányibb hibáira is villámgyorsan lecsap, s szinte megbénítja partnerét ellentámadásával, aki azt hiszi, hogy Petroszjan még mindig védekezik. Petroszjannak nagyon nehéz gyermekkora volt. Talán ez a momentum acélozta meq elhatározását, hoqy valamiben kitűnjön. Es éppen sakktudása révén lett világhírű ember! Már említettük, a szovjet nagymester ,mélyhűtött" Idegrendszerrel rendelkezik, ami a sakkozóknál fölöttébb fontos tulajdonság. Ezzel a jó tulajdonsáqával fosztotta meq trónjától 1963-ban Botvinnikot és védte meg saját trónját 1966ban a jelenlegi világbajnok Szpasszkijjal szemben; csak két évvel ezelőtt sikerült Szpasszkijnak — nagy küzdelem után — elnyerni tőle a világbajnoki címet. Ki az esélyese a világbajnoki döntőnek? többen a 10 évvel fiatalabb Fischerre esküsznek, mondván, hogy a világbajnoki döntök történetében mindig a harminchoz közelebb álló sakkozó győzött (vannak kivételek j, s ráadásul Fischer jelenleg bombaformában van, már nagyon réqen nem vesztett mérkőzést... Ez mind igaz. De ne feledtük, hogy Petroszjan hat évig volt világbajnok és Ď sem vesztett játszmát a negyeddöntőben, illetve elődöntőben (17 mérkőzést látszott, három partit megnyert és 14 játszmája döntetlenül végződött!. Ha a védekezéséről híres Petroszjan megtalálja Ftscher nyitó lépéseinek az ellenszerét, akkor nagyon nagy küzdelemre van kilátás. A szovjet Borisz Szpasszkij vár. Várja, hogy ki lesz az a merész trónkövetelő, aki 1972-ben kihallqatást kér nála ... TOMI VINCE