Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)
1971-07-25 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó
a EGY ESTE BRNÓI klubban „Ha a klub jövőre ls működni fog..." — így kezdték a mondanivalójukat azok. akik az alakuláskor, 1969 októberében a Kazinczy Ferenc Diákklub jövőjét tervezgették. Nos, a KAFEDIK működik — Három hetenként jövünk össze — mondja Gulyás Sándor, az elnök. — A kezdeti nehézségeken már rég túlestünk. Terem-gondjaink is megoldódtak. Sikerült elintéznünk, hogy három hetenként megkapjuk a SZISZ-től a Lenin utcai internátus K-klubját. —• Apropó, SZISZ! Hány KA FEDIK tag lépett be már a SZISZ bev — Meglehetősen kevés. Szeretnénk, ha a KAFEDIK a SZISZ keretén belül működhetne. Ha ezt engedélyeznék, bí zo n y ára a legtöbb „kafedikos" belépne az ifjúsági szövetségbe, ígéretet már kaptunk az illetékesektől, reméljük nemsokára már tettekről számolhatunk be. — Nincs még egy éve sem, hogy Brnóban összejöttek a prá gaí Ady-Kör, a bratislavai JAIK és a brnói KAFEDIK vezetői . . . Be sem fejezem a mondaniva lómat, máris válaszol: — Akkor a három klub együttműködésérő! beszéltünk. Sajnos, a szavak csak szavak maradtak. Az igért levelezésből, látogatásokból, közös műsorok ból semmi se lett. Nagyon szívesen felvennénk velük újra a kapcsolatot, és nemcsak velük: az összes diákklubbal — Tudnak-e a klub létezéséről az érettségizők? — teszem fel a kérdést Strba Róbertnek. — A középiskolák igazgatóságainak elküldtük a brnói főiskolák jegyzékét, és egyúttal a KAFEDIK-ről is írtunk néhány sort. Hogy ez nem volt hiábavaló, azt bizonyítják a szinte az egész Dél-Szlovákiából küldött érdeklődő és köszönő válaszle velek . Megszólal a magnó a riport itt egy félórára megszakad ... — A többség kívánsága az volt, hogy csak minden második összejövetelen legyen műsor. így több idő jut az élőké szítésre, meg aztán, ami a legfontosabb: a táncolásra. — Ez évben már több irodalmi estet és vetélkedőt rendez tünk. Nem maradhatott ki a TV által oly népszerövé vált barkochba vetélkedő sem. A műsorok színvonalát tekintve kétségtelenül Horváth Iván Bachestje volt a legjobb Nem is faggattam tovább Strba Róbertet, mert közben — mintha hívásra történne — épp megérkezik Horváth Iván: — Első műsoromat tavaly tartottam a klubban. Akkor Tom jonest mutattam be. Az idei Bach műsorom tulajdonképpen Walter Carlos „Switched-on F Bach" (Sachra atkapcsolva) című lemezének bemutatója volt. A lemez egyik oldalán levő fúgákat és a másik oldalt egészében kitöltő Brandenburgi versenyt égy szintézisnek nevezett computer játssza. Ez a gép minden hangszer hangját hűen utánozza, és olyan hangokat is létrehoz, amilyeneket egyetlen hangszerből se lehetne előcsalogatni. Ezt a hanglemezt az 1969-es év minőségileg legjobb felvételének nyilvánították. — Miiyen műsorral leped meg legközelebb a klub közönségét? — Egy mugnotéka keretén belül szeretném ismertetni a nemrég elhunyt soul-csillag, Jimi Hendrix életrajzát. A műsort diafilm-vetítéssel szeretném még színesebbé tenni. Megköszönöm a beszélgetést, elrakom a jegyzetfüzeteimet. Épp ideje, mert ismét megszólal a magnó, és a terem fényei hangulatvilágítássá szerényülnek. HORVÁTH GÉZA Laufer már jár Mint ismeretes áprilisiján népszerű énekesünket josef l.anfert NSZK-ban autószerencsétlenség érte, s emiatt néhány hónapig az ágyat „nyomta". Gyógyulása szerencsére gyors és minden komplikáció nélkül megy végbe mint azt képünk tanúsítja, már lépegei is . .. Sőt már tervez: augusztus elején lép először a nyilvánosság elé Ostraván. Még a nyár folyamán megjelenik új kislemeze is, Én és az árnyékom, valamint a Énekeim megmaradnak bennem című dalok kai. Egyébként Pepik, mint elmondta, a kórházban sem tétlenkedett, néhány új számot szerzett, melyet rövidé sen megismerhetünk Ifjú „EZERMESTEREK" sikere Több mint egy évtizeddel, pontosabban tizenegy évvel ezelőtt kezdte meg működését a Somorjai (Samorín) Pionír és Ifjúsági Otthon A kezdeti nehézségek leküzdése után egyre gazdagabb és szélesebb körű tevékenységet fejtettek ki itt a pajtások A szakoktatók hathatós segítségével különböző szakköröket alakítottak, lehetőségeikhez mérten felszerelték a műhelyeket, s kezdetét vette a szorgos, szórakoztató, de nem fáradságmentes munka A legnagyobb közkedveltségnek a repülő és hajómodelleket készítők köre örvendett. Az oktatók és „csemetéik" lelkes munkáját dicséri az a tény is, hogy több járási, kerületi, sőt országos méretű versenyről és kiállításról tértek haza elismerő oklevéllel, esetleg jutalomtárgygyal. A Pionír és Ifjúsági Otthon keretén beliU 15 szakkör működik A múlt évben felmerült a kérdés, hogy iniért nincs önálló kör a vasútmodellezők szántára? Szeptemberben megalakult az említett kör is. melynek vezetője Bartalos Károly lett. Az érdeklődés nágv volt a pajtások körében, de gyakorlati tapasztalattal úgyszólván egyikük sem rendelkezett. Ekkor sietett segítségükre Takács Jenő, aki ugyan kinőtt már a pionírok soraiból, de kedvenc hobbyját, a modellezést nem dobta sutba. Sőt úgy is mondhatnánk, hogy az ifjúkori kedvtelések vezérelték pályaválasztás közben is. Kiskorában vasútmodelleket, terepasztalokat készített, s talán ez ösztönözte arra, hogy vasútmérnöki főiskolára jelentkezzen. Takács Jenő sokoldalú segítsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szakkör tevékenysége egyre sikeresebb legyen. A modellezők szlovákiai szervezetének illetékesei is felfigyeltek a somorjai fiatalok tevékenységére, s elhatározták, hogy támogatják'kezdeményezésüket. Így született meg a döntés, hogy a Somorjai Pionír és Ifjúsági Otthonban rendezik meg a vasútmodellezők versennyel egybekötött országos seregszemléjét A kiállításon a Magyar Vasútmodellezők és Vasútbarátok Országos Egyesülete képviseletében a Budapesti Modellező Klub is részt vett néhány kiállítási tárggyal. A kiállításról a pionírotthon vezetője, Ágh Józsefné tájékoztatott. Elmondta többek között, hogy a látogatók száma jóval meghaladta az ezret, s nem egy esetben előfordult, hogy egyesek több ízben is megtekintették az ifjú „ezermesterek" munkáit A legnagyobb sikert a terepasztalok aratták, mert itt üzemelés közben figyelhették meg az érdeklődők az elmés szerkezetek működését. Az értékelő bizottság döntése alapján a távirányításra használt berendezések kategóriájában mind a három dijat a bratislavai modellezők nyerték, míg a terepasztalok kategóriájában az első helyezést a Takács Jenő által készített, teljesen automatikusan működő terepasztal nyerte, amely az elérhető '00 pontból 98-at kapott. A második helyet — ugyanebben a kategóriában — a somorjai ifjú modellezők által készített távirányítású. de nem automatikus terepasztal szerezte meg. Ennek alapján is nyugodtan elmondhatjuk, hogy valóban sikeres a somorjai fiatalok tevékenysége. Reméljük, hogy fiatalos munkakedvük a jövőben sem lohad le, s további szép sikerekkel mutatnak példát azoknak a diáktársaiknak, akik ínég egyelőre idegenkednek a hasonló hasznos és szórakoztató tevékenységtől. kádek& fo ^GYERMEKVILÁG Egy fiú szép, piros ládikát ^ talált az úton, de kinyitni nem tudta, hiába babrálta a zá rut nádszállal, bicskával. És minél inkább nem tudta kinyit ni, annál érdekesebbnek hitte azt, ami benne van. annál jobban furdalta a kíváncsiság. Na gyon becses, ritka holmi lehet, h>a ilyen erős ládikába zárták — gondolta magában. De micso da? /á volna tudni. Hóna alá fogta, úgy vitte a ládikát, és útközben egyre csak ez járt az eszében: mi lehet benne? Talán ékszer ..., nyak lánc. karkötő, gyémántokkal ki rakott korona... Vagy valami lyen idegen, csodaszép virág nak a magja, amit ö itt elültet het ne... De az is lehet, hogy arckép, a világ legszebb lánya nak a képmása . . . Vagy hét pe cséttel lezárt, vaskos levél, amelyben fontos titkot irt meg valaki valakinek . És most már azt találgattu magában a bolondos fiú, hogy milyen tit kot tudhatna meg a levélből, ha a ládikát kinyitná. Megtud ná, hol van a régen beomlott aranybánya lejárata, hogy le het odatalálni kanyargós, tárat lart erdei ösvényeken. Vagy ta Ián azt írja meg valaki valakinek, hol bujkál a zsivány, aki nek a fejére száz aranyat tűz tek ki •.. Egy percre leteszi a ládikát, mert elzsibbadt a kar /a, és hirtelen meghökken. Oj gondolata támad: „Igen ám, de hátha ördögfiú van benne, és ha kinyitom a ládáját, nekem ug rik, azt hiszi, én zártam be! A teremburáját ..., még csak az kéne, hogy kikaparná a szeme met! Minden meglehet. Az is lehet, hogy itt, ezen az úton veszítet ték el a kulcsot, és én megtalá lom." Egyszercsak — no de ilyet! — valami csörren a lába előtt, ahogy a cipője orrával hozáért. Kulcscsomói Nagykulcs, kis Mi lehet a ladikéban? kulcs, csepp kulcs, fényesek, feketék, kopottak, aranyosak, még kétszakállú is van közte. Azt próbálja először bedugni a zárba — és csakugyan! Beillik. „No, én aztán elmondhatom, hogy szerencsés fickó vagyok — gondolja, és el akarja fordítani a parányi kétszakállú kulcsot, de abban a pillanatban megint eszébe jut az ördögfiú, és megáll a keze. — Merjem? Ne merjem?" Tanakodik, töp renkedik, végre a kíváncsisága győz a gyávaságán, és elfordítta a kulcsot, hajszálnyira felemeli a ládika fedelét, óvatosan bekukucskál a résen. Nem lát feketeséget — akkor hát nincs benne ördög fiú. öreg ördög se lehet, az bele se férne. No, akkor gyerünk' Feljebb emeli a fedelet, aztán még feljebb és puff! —- földhöz vágja. Mérgesen káromkodik: — „Hogy a láncos mennydörgős mennykő ütötte volna meg, aki így lóvá tett engem, szegény, jó fiúti Hogy az ördög akárhová tette volna!" Mert mit gondoltok, mi volt a ládikában? Nem gyémántokkal kirakott korona, nem csodálatos virágmag, nem világszép lány képmása, nem is hétpecsétes levél, csak egy incifinci egérfarkinca. Ha az egérnek hosszabb farka lett volna, ez a mese is tovább tartott <>olVÍZSZINTES: 1. A rejtvény első része (a nyíl irányában folytatva). 10. A Német Szövetségi Köztársaságban működő kereszténydemokrata párt nevének rövidítése. 11. Szegecs. 12 A melléknév felső fokának je le. 13. Ételízesítő 14. Kezével hív. 15. Kopasz 17. Latin kötőszó. 18. Nem ide. 19. Nem holnap. 20. Arany, franciául. 21. Biogén része. 22 Idegen mozi 24. Csomó. 26. Európai főváros 27. Német személyes névmás. 28. Kínai hosszmérték 29 Cipész szerszáma 30 Hallószerv. 31. Zizeg eleje 33 Borókapálinka. 35 Vonat fut rajta! 36 Kötőszó. 37. Neked, németül 39.Egy Bécsben 40. Ösi fegyver. Kincskeresi Ennek a játéknak felválna mindig más és más játékos a vezetője. a többi résztvevő olyan messzire távozik, hogy a táborhelyet ne láthassa. Tá vollétükben a vezető a tábor közelében (kb 20 méternyi kör zetben) elrejt valami apró tár gyat. Pl. gyufadobott, konzerv dobozt, teniszlabdát esetleg csak egy színes ceruzával meg jelölt kiivet. Ezután visszahív ja az eltávozottakat, közli ve lük, hogy hány lépésnyire tőle dugta el a kérdéses tárgyat (persze az irányt nem árulja' el), és a játékosok igyekez nek, ki-ki a maga szakállára, inioél gyorsabban megtalálni A rejtekhelyet természetesen minél körmönfontabban kell megválasztani, hogy a kereső ket jól megdolgoztassak! A kérdéses tárgyat valami ki dőlt fatönkbe, a száraz lomb közé, a bozótba a patakban egy kő alá stb. rejthetjük al: csak a földbe nem szabad beásni, mert akkor gyakorlatilag megtalálhatatlan volna. (A közölt játék J Požiar: Sündisznó a k«trechen c könyvéből való | FÜGGŐLEGES: 1, Állami illeték 2. Szovjet gépkocsik nemzetközi jelzése. 3. Női név. 4. Morsehang (fordítva). 6. Jegyes. 7 Rangfokozat. 8. Tagadószó 9. Kettősbetű (fordítva). 10. A rejtvény második része (a nyíl irányában folytatva. 14 Nemzetközi műnyelv. 15. Nem biztosan. 16. Omladék. 17. Egy, németül. 18. Egy, Londonban 19. Jelen nap. 21. Volt Szlovákiában 23. Azonos betűk. 24. Nem szilárd. 25 Arany Párizsban. 26 Vétek 3Q. Európai nép. 32. Gyötrelem. 34. Fohász (ék. h.J. 35. Német személves névmás. 37. Doktor. 38. A görög ábécé egyik betűje. 39. Sértetlen (ék hj. 40 Tojás, németül (fordítva). 1971, július 11-i rejtvényünk helyes megfejtése: Rege a csodaszarvasról. Magor, Csabainondák, Hunor, Turul, Emese álma, Lehel kürtje, Sámánok, Botond. Könyvjutalomban rászesültek Faragó Marianna Želiezovce Mikula, Móricz Géza Komárno, Buhuniczky Erzsébet Dun Stre da, Bodnár Kató Ritn Sobota, Hudeovié István Košíc 0