Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-09 / 18. szám, Vasárnapi Új Szó

Szovjet költők versei ALEKSZANDR TVARDOVSZKIJ: Ime a ház... Ime a ház, itt élt a hős, most anyja lakja s egy legényke: a kisebbik fiú, - idős szülője támasza, reménye. A gyásznak már egy éve múlt, de az anya még lopva, bújva a kurta, jólismert, fakult írást el-elolvassa újra. Idővel mind többre becsül minden betűt ama levélben. Révedten, önfeledten ül, a zsebkendő remeg kezében. E kéz fiáért dolgozott a pendely-varrás kora óta, kis bekecset néki szabott, s a válás napján átkarolta. S ím hírt, nevet nyert a legény, megtisztelik hősi életét. Pedig itt még szülőhelyén, atyai nevén se nevezték, — oly ifjú volt. Ki hitte, hogy ily gyors dicsőség lesz a jussa? S meg is irigylik, úgy ragyog? Az anyja? Ó, az anyja tudta. Hogy nem lesz gyáva, tűzbe megy, senki se tudta nála jobban ... Ott áll harmonikája meg egy halom könyve a sarokban. S az anya kisfiára néz: nincs már segítség, mindhiába, most ä olvasson, játsszon, - és olyan legyen, mint volt a bátyja. Garai Gábor fordítása LEONYID MARTINOV: Háború után A bőgő rádiót, rossz lemezek rekedtségzaját, abbahagyott könyveink vádló csendjét, holdfényt az ablokon, mely megfoszt álmainktól, tudtuk mindezt bizony, becsülni jól csak okkor, midőn az iszonyat múltával újraéledt a motor-zaj, a vad, s a zene meg az ének s a könyv lap-nesze, mit nem tudtunk befejezni s a hold, ahogy szelíd képét függönybe rejti ... S a fény, mit inni kezd pitymallatkor a földünk . . . Gondoljátok meg! Ezt jöttek ellopni tőlünk! Ilyés Gyula fordítása MAKSZIM TANK: Epitáfium Nem névtelenek, kik elestek, szabadságért vesztve csatát: — a sírunkra egy fakeresztet miért nem üttök legalább? Hiszen valahol szőke sztyeppén gyászolva lebonjta haját a szél s keresi út-keresztjén lábnyomunk elszórt aranyát. Valahol könnyezik egy szempár, mely fölénk hajolt, mint az ég. Valahol egy mestergerendán értünk-virrasztva, gyertya ég. Anyánk még hisz; - nem fud mást nyögni: sír, dübörög szívén a föld, mi ei...i o- ~ ' p'e

rmekét. Hazánk, a rozsfény-árvizekkel elöntött táj, rólunk susog, s ránk emlékeznek víg tüzekkel fellobogózott májusok. Az alkony fellegein vérünk színével írt nevünk ragyog, s a Mauzóleum fölött értünk csordulnak ki a csillagok. Váci Mihály forditáso LEONYID MARTINOV: Utak Egészséget-eröt, útkeresők! Hisz átlépni csupán a küszöböt nehéz. O, emberek! Szemem, ha múltba néz, a gördült évek tejüvegén át látom a népek lábnyomát, — szinte ma is párózik s bátorít avult Lutece-től egész Párizsig, a vén Urgátál Ulán Bátorig. Likas fövenypart — ott, síkos autóút — itt, mély örvények-beszopta evezők. Hány buktatón át bukdácsolt az út, mely Petrográdtól Leningrádig vitt, s Keresztélytől Oslóig vezetett, s amely a csöpp Új-Amsterdam helyett a gigász — New York nyitott helyet. Se gond, se munka nem ért véget még . És minden újabb lépés - meredek; de mégis: az út elég széles, szép, s én tiszta szívvel megyek veletek, ti örökké új utat keresők. Én midnen úton járok, nyelven értek, és csupán attól válik el utam, ki, mint a visszapergő film, bután, fegyverben állig, múlt időkben kérded: vad gyűlölettel nézi a világot, fúj Herkulesz-kőnél is nagyobb átkot, azért, hogy egymást kiirtsák a népek. Hidas Antal fordítása HADIÖZVEGY TóthpáJ Gyula felvétele V AZ ÍRÓK ÉS AZ OLVASÁS Ma, amikor az olvasás közügy lett — az olvasók milliós tábora napról napra gyarapszik — sokakban joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mit olvastak a legjobb írók és költők. Erre a kérdésre három, napjainkban szinte hozzáférhetetlen mű ad választ. Már a század elején rájöttek a könyvekkel, könyvészettel foglalkozó tudós emberek, hogy a jó könyvek olvastatásában és terjesztésében jelentős szerepe lehet a jó példának. Ezért jelentettek meg több könyvet, amelyek az írók vallomásait tartalmazzák olvasmányaikról. A továbbiakban néhány jelentős, klasszikusnak számító író és költő nyilatkozatából idézünk jellemző sorokat, hogy némileg képet kaphassunk irodalmi érdeklődésükről. Gyalui Farkas író és könyvtáros, 1902-ben jelentette meg kora kiváló íróinak nyilatkozatait „Legkedvesebb könyveim" címen. A könyv lapjain fókái Mór így vall a maga, és közvetve Petőfi Sándor olvasmányairól: „Petőfi befolyása nagy tényező volt pályám kezdetén". „Bámulói voltunk mind a ketten a francia romantikusoknak, aztán Shakespearenak, Byronnak, Shelley-nek: első műveimen észrevehető Hugó Viktor és Sue Jenő bálványozása." Mikszáth Kálmán azt írja: „Jókai eleinte nagy hatással volt rám, de mikor Dickenset megismertem, ennek melegsége hódított el, általában Maculay és Carlyle az én tanítómestereim az előadás mesterségében. Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem é két történetírótól és a magyar paraszttól". Gárdonyi Géza nyilatkozata is igen figyelemre méltó és főleg egyéni: „Legerősebben hatott reám Darwin. Harminc éves elmúltam, mikor a kezembe vettem, s nem bírtam másra gondolni hetekig, mint az ő okoskodásaira". Gárdonyinak egri otthonában ma is látható hatalmas könyvtára azt bizonyítja, hogy ez a nagy író olyan sokat olvasott, mint kevesen az akkori időkben. A másik hasonló jellegű kiadvány 1918-ban látott napvilágot Kőhalmi Béla szerkesztésében „Könyvek könyve" címen. Ebben a műben 87 író és művész nyilatkozott kedves olvasmányairól. Ezek közül Ady Endréé különösen azért figyelemre méltó, mert ez az írása eddig nem jelent meg műveinek egyetlen gyűjteményes kiadásában sem. E rövid cikkből az is kiderül, hogy sok mai olvasóhoz hasonlóan legkedvesebb írói közé Jókai, Mikszáth és Petőfi tartozott. Erről a következőket írta: „ ... vissza-visszatérő olvasmányaim szép számúak. Például Jókai regényei, olyikat talán negyvenedszer olvasom végig emlékezéssel néha-néha, és néhol az első olvasás nagy szenzációjával. Külön örömöm megtalálni a még gondosabb Mikszáthnál is, egy-egy anekdotának, ötletnek, furcsaságnak ismétlődését, elváltozását. Tanulságos- olvasmányok ezek annak, aki a mostani Magyarországot szeretné kicserélni egy kevésbé úrival, káprázóval, de frissebb erejűvel, jobbal. Petőfit igazán gyakran most néhány év óta olvasom és szeretem". A ma olvasójának figyelmét szinte felesleges külön felhívni arra, hogy Ady látóköre és ezzel olvasmányainak száma sokkal szélesebb volt, mintsem ebből a kiragadott szemelvényből gondolhatná az olvasó. Karinthy Frigyes, nem tagadva meg önmagát, legkedvesebb könyveinek felsorolása után szellemesen így nyilatkozóit: „Holnap talán mást írtam volna, mint ma. A legszebb könyvet — ez kellene, hogy legyen minden írónak a hite — még nem írták meg". Tóth Árpád a költőket kedvelte leginkább: „Csokonai még debreceni gyerekkoromból való, megmaradt és egyre növekvő szerelmem Berzsenyit csodálatosnak tartom s fáj, hogy ííincs rangjához méltó elismerése irodalomtörténetünkben. Az új magyar költők közül csaknem imádva szeretem Ady Endrét". Könyvbarátok számára nem érdektelen felfigyelni Dézsi Lajos professzor írására. Eszerint az antikvár-katalógusok is a legkedvesebb olvasmányai közé tartoznak. Az 1937-ben megjelent „Az új könyvek könyvé"-! ugyancsak Kőhalmi Béla szerkesztette. Itt már 173 író, művész vall olvasmányairól. A kiadvány előszava figyelmeztet az akkor előretörő fasizmus veszélyeire, és vele szemben az igazi kultúra értékeit, mint a védekezés egyik formáját vonultatja fel. A szerkesztő rámutat a hitlerizmus könyvégetéseire, kimondja, hogy „az új barbarizmus'pedig a nyomtatott szó erejének, a műveltség vonzerejének hanyatlásával kezdődik". Ez a könyv a maga sajátos módján szellemi fegyver volt a fasizmussal szemben. A könyv lapjain Babits Mihály a két háború közötti olvasói élményei közül Proustot emeli ki: „Az egyetlen életreszóló, átalakító gazdagodást, melyet a fiatalkori felejthetetlen olvasmányok hatásához hasonlíthatók, Proust ezerrétű művéből kaptam". Szerb Antal azt vallja, hogy „Az irodalomra és a magamban rejlő irodalmiságra Babits Mihály versei eszméltettek rá tizenhat éves koromban. Babits költészetének hatását később követte az Adyé: és az oroszok és Ibsen". Ráth-Végh István az emberi furcsaságok és butaságok krónikása, vallomásában is utal működési területére: „Az elolvasandó könyveken messze túlnőtt azoknak a műveknek a hatása, .amelyekbe emberi dokumentumok foglaltattak. Irodalmi csemegém a groteszk. A klasszikusok hűvös tökéletessége elől sokszor menekültem az irodalom enfant terriblejeihez: Rabelais, Poe E. sb.". Érdemes felfigyelni arra, hogy a következő két író minden restelkedés nélkül vállalja a napilapok és folyóiratok egyenrangú szerepét olvasmányaik között. Szép Ernő, a halkszavú költő írása igen jellemző, különösen a hírlapokról vallott nézete: „Az ifjúságomnak egy évada, mint barátaimé, Flaubert-bűvölet alatt telt el". „A mi Móricz Zsigmondunkra is úgy tekintek fel, mint a torony csillagára gyerekkoromban." „Magyaron, francián, oroszon, északi amerikain kívül van egy örök olvasmányom, az úgy felforgat, hogy megéget örökösen, úgy leterít istenadta reggel, ez pedig a napilap." Radnóti Miklós, a nagy mártírköltő így írt: „Világképem kialakulására nagy hatással volt Marx műve. Munkám legfontosabb forrásai a »Nyugat« régi évfolyamai voltak". A könyv végén található statisztika kimutatja, hogy a kérdezettek legtöbbje Adyt olvassa a legszívesebben. Majd ezt követően a sorrend: Tolsztoj (főleg a Háború és béke), Dosztojevszíkj (főleg a Karamazov testvérek és a Félkegyelmű), Goethe, Shakespeare Vajon kik a mai frók és költők legkedvesebb szerzői? Izgató kérdés. Érdemes volna rá választ kapni. BATÁRI GYULA