Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-04 / 104. szám, kedd

KONGRESSZUSI KÜLDÖTT | R agyogóan tiszta égre éb­redt a falu. Még csak foszlányfelhő sem mutatkozott. „Úgy látszik, hogy megint mel­léfogtak a meteorológusok" — gondolhatták a korán ébredők a reggeli időjárásjeientést hall­gatva, amely országszerte lehű­lést, esőt jósolt. No hisz, az esővel még nenf is lenne baj. Többet használna, mint ártana. A mag ugyancsak szomjazik a földben. Meg aztán jól jönne egy kis szabad idő szombat délutánra, vasárnapra, mert a ház körül is meggyűlt a munka — mondogatták a szö­vetkezet telepe felé tartó le­barnult arcú emberek. A gépesítő és a csoportveze­tők gyorsan végeznek a szoká­sos munkaelosztással. Lényegé­ben mindenki ott folytatja a munkát, ahol az előző nap ab­bahagyta. A rövid szakmai megbeszélések után hamar be­népesedik a nádszegi [Trstice) határ. A fényesedő nap még csak alig két-három „embernyi" magasságból szórja sugarait, amikor már három parcellán öt vetőgép csoroszíyáiból hull a porhanyósra művelt talajba az aranyló tengeri. Előttük vagy harminc hektárral lánctalpasok végzik a talajmunka utolsó sza­kaszát. Egyengetik, boronálják a Kis-Duna és a Feketevíz kö­zét. Kilenc óra tájt, amikor táskát bontva a mezsgyeszélre reggeli­hez ülnek a traktorosok, körül­belül három hektárnyi elvégzett munka van mindegyik mögött. Közben erős szél kerekedik. Mintha .csak hétvégi „nagyta­karításra" szánta volna el ma­gát, egyre nagyobb erővel kezdi söpörni a homokos port. A reg­gelit is csak a vontatók fülkéi­ben lehet befejezni. — Mégis csak igaza lesz a rádiónak — szól kurtán az egyikük két harapás között. — Amikor a Kis-Duna felől lyukad ki ennyire a zsák, dél­utánra már legtöbbször csavar­ni lehet a vizet az ingbői, ka­bátból. Igy tudták ezt a régi. öregek is — fűzi hozzá a társa, mintha csak magának mondaná. K issé elkomorodnak az ar­cok. Talán egyikük sem gondol most a házkörüli dolog­ra. Az mindig várhat néhány napot. A vetéssel viszont nem lehet késlekedni. Az egyhetes lemaradás bizony jó pár mázsás „adót" követelne. Szinte egyszerre csukódnak be a bicskák. Még a szokott pi­henő végét sem várják ki az emberek. Biztatás nélkül felsze­delőzködnek. Megtöltik a mag­ládákat, ellenőrzik a gépeket. — Sietni kell, mert szomoro­dik az ég. Meg amúgy is már a sarkunkat tapossa az idő. Nem szeretnénk, ha maradna még az eső miatt — magyarázkodnak. Az utolsó szavakat már el­nyomja a feldübörgő motorzö­gás. Egyre sebesebben forog a kardántengely. Mind sűrűbben szissze-a fel a vetőgépek vá­kuumkompresszora. Ahogy a nyomásmérő mutatója „vonal" fölé ugrik, indulnak. Utánuk nézek, gondolom, megvárom, amíg újra fordulóhoz érnek. De Reggeltől estig rövidesen már csak a nyomuk­ban gomolygó porfelhőket látni. Bent a szövetkezet irodájában termelési problémákról, min­dennapos gondokról beszélge­tünk. Időjárás, alkatrész, mfl­trágyabeszerzés nehézségei, csaknem mindenfelé növekvő munkaerőhiány; sokat hallott panaszok kerülnek terítékre. — Mindezek ellenére még kellő ütemben halad a munka. A tavasziak java már mögöt­tünk van. Az árpavetés hosszú­ra nyúlt napjait már szinte el is felejtettük. Földbe került a répamag is. Még hozzá idejé­ben. Már csak a kukoricával kell igyekezni — mondja Juhos Dezső, a jóhírű nádszegi agro­nómus. Dél felé, amikor fogyni kezd a „hivatalos" téma, az emberek­re, a szövetkezet tagjaira terel­jük a szót. Leggyakrabban, szin­te minden „bekezdésben" Szabó István traktoros nevét említi az agronómus. Alig győzöm jegyez­ni a sok dicséretet. — Nem szeretnék túlozni, de bármelyik szövetkezetnek dicsé­retére válnának a hozzá hason­ló munkaszerető, becsületes em­berek. Nálunk már jó ideje a legjobbak között emlegetik. Mindig lehet rá számítani. Ha vasárnap, vagy ünnepen jön az értesítés, hogy egy vagon mű­trágyát kell kirakodni, neki nem szükséges magyarázni, hogy a késés fölösleges több­letkiadásokkal jár. Persze a többieknek is kijut az elisme­résből. ľNélután ismét határszemlé­re indulunk. Éppen Sza­bó Istvánnál állunk meg elő­ször. Kicsit bosszankodva fo­gad. Eldugult az egyik csorosz­lya nyílása, s emiatt újra végig kell mennie az előbbi nyomon. legalább egy fél forduló­nyi időt vesztek ezzel. Ráadásul majd az első kapálásnál is szi­dásba fogalmazzák a nevem, amiért sűrűbbek lesznek a so­rok. Nem tartóztatjuk, mert „inas­kodó" fia is sürgetőleg int fe­léje a kisülésről. Alig lehet még tízéves, de már biztosan tudja, melyik a sebességváltó és a gáz­pedál. A mintegy százhektáros táb­la másik felén sem tétlenked­nek az emberek. Bartalos Ru­dolf és Nagy Kálmán, a lánc­talpasok vezetői még az ebédet is papírból fogyasztották el. — Gyakran van ez így mosta­nában és a csúcsmunkák idején — mondja az agronómus. Több mint egy órát takarítanak meg ezzel. Tudják, hogy ilyenkor az egy óra is sokat jelent, ha a teljesítményt nézzük. Különösen akkor, ha már szinte lóg az eső lába. Kár volt az „ördögöt" emle­getni. Nemsokára ugyanis nagy cseppekben megeredt az eső. Egy-két órával korábban, mint „kellett" volna, öt 6ra körül már sűrű, vastag sugarakban mossa a víz az ablaküveget. Va­lahogy korán kezd sötétedni a délután. — Pedig egy-két órát várat­hatott volna magára az eső — sóhajt fel elmélázva Juhos De­zső. Akkor majdnem harminc hektár kukorica vetéssel többet öntözhetne most. A mezőről egymást köve­tően gördülnek be a nemrég még poros hátú embe­rek és gépek. Az olajfoltos ká­bátokból csavarni lehet a vizet. LALO KÁROLY Felelősség es kőnk Pár nappal a kerületi párt­konferencia után találkoztam Ján Brozkával, a České Budé­jovicétől néhány kilométerre fekvő Zboroví Efsz elnökével, akit a dél-csehországi kerületi konferencia kongresszusi kül­döttnek delegált. A negyvenen felüli elnök már tizenkilenc éve áll a szövetkezet élén. Amikor 1952-ben megalakult a faluban a közös, csupán két ígáslovuk volt. Áldozatos munkával, pél­damutatással elérték, hogy ma már a járás jó szövetkezetei közé számítanak. Tíz évvel ez­előtt a zboroviak egyesültek a szomszédos Chrazení és Ohraze­níčko efsz-eivel. Jobb eredmé­nyeket értek el, mert a nagy­üzemi szocialista gazdálkodás előnyei nagyobb területen Job­ban kifejezésre jutnak. A szö­vetkezetnek ma 15 traktora, 2 kombájnja és még más mező­gazdasági gépe van. — Társult szövetkezetünk összterülete 070 hektár, tehát kevesebb, mint maguknál a Csallóközben — mondja Jan Brozka. Megérett a helyzet ar­ra, hogy ismét társuljunk, mert a mezőgazdasági technika ki­használása, a munka megszer­vezése, a termelés szakosítása, a munkaerőhelyzet megkívánja a kooperáció szükségét. Erről a kérdésről már szó volt tag­gyűléseinken is, s az emberek általában jól fogadják a továb bi társulás gondolatát. Meggyő­ződésem, hogy a korszerűsített nagyüzemi gazdaságban a fiata­lok is hamarabb megtalálják a számításukat, mint a ma már törpének mondható szövetkeze­tekben. A közös ügyei után politikai kérdésekre terelődik beszélge­tésünk. — A szocialista építés során adódtak hibák, de sohasem ér­tettem egyet azzal, hogy a hi­bák eltávolítása helyett a szo­cialista rendszer lényegét tá­madják, mint 1968-ban — mond­ja. A mi szövetkezetünkben 1968-ban megállták helyüket az emberek, hívek maradtak a szö­vetkezeti gondolathoz, s ebben nem kis szerepe van falusi pártszervezetünknek. Válságos helyzetben mindig sok függ a vezetőktől, azok felelősségtuda­tától. Mert ha minden párttag felelősséggel végezné a rábízott munkát, ha a hibákat a gazda­sági vezetők nem tűrnék meg, akkor gyors javulást várhat­nánk. Véleményem szerint, s ezt már tapasztalhatjuk is, ál* landóan javul a politikai és gazdasági helyzetünk. Pártunk vezetése következetes, a sza­vak és tettek közt ellentmon­dást nem tűrő politikát folytat Nem ígér semmit se megalapo­zatlanul. S a fő hangsúlyt a tettekre helyezi. Ez a párt és a dolgozó tömegek közötti bi­zalom erősítésének legbeváltabb módja. A kongresszustól azt vá­rom, hogy utána még jobban megnő a kommunisták felelős­ségtudata, s hogy a párt tagsá­ga a feladatok teljesítésével, példamutatással a rendetlen­séggel szembeni kérlelhetetlen­ségével mutat utat. Nem tűrhe­tő meg a passzivitás, az égető problémák iránti érdektelenség — vélekedik Jan Brozka, a CSKP XIV. kongresszusának küldötte. Nem mai nézete ez Brozka elvtársnak. A České Budéjovi­ce-i Járási pártbizottságon mondták el, hogy Brozka elv­társ 1968-ban is bátran szem­behelyezkedett az akkori járási pártbizottság soraiban megnyil­vánuló revizionista és szovjet­ellenes nézetekkel. Kommunista alapállásén egy jottányit sem kellett változtatnia. A szövetke­zet dolgozói, a párttagok és pártonkívüliek egyaránt meg­becsüléssel beszélnek róla, mert tudják: nem saját, egyéni és családi céljait tartja szem előtt, hanem a közös, a szocialista ér­dek az, ami mindig meghatá­rozza magatartását. SOMOGYI MATYAS A Csorba-tónál még nem olvadt el teljesen a hó, de a tavaszi nap hatása már itt is érezhető. (P. HaSko felvétele) 23. Több mint háromszáz kilométerrel északra Tam, a néma is valami hason­ló akción törte a fejét, amikor meg­kocogtatták szobája ablakát. Az egymást gyorsan követő koccaná­sok pontosan a jelszót adták ki. Tam várt. Fegyverét nesztelenül emelte kl a falat alkotó gerendák egyikéből, s amilyen zajtalanul csak tudta, kibiz­tosította a pisztolyt. Az ablakon ismét kopogtak. Tam há­romszor négyet és utána egyet koppan­tott az ágydeszkán, mire odakint meg­szólalt valaki: — Virágot hoztam Kan nak. — Gyere az ivó felöl — szólalt meg u kocsmáros, de még mindig nem volt biztos abban, hogy barát áll e az ab­lak alatt. Az idegen belépett. Tam időközben eltorlaszolta az ablakot, nehogy fény szivároghasson ki, s újra megszólalt: — Látni akarlak. Az idegen parányi zseblámpával meg­világította az arcát, aztán újra a jelszót mondta: — Nem ismerlek, idegen. — A hármas vagyok a központból. Ennyi talán elég, — Parancsárai — húzta ki magát Tam. •— Maradj — intett a „Hármas", s felkattintotta ismét a lámpáját, s a fénycsóvát a földre irányította úgy, hog> y néhány percen belül szemük meg­szokta a derengést, s már látták egy­más arcát is. — Megkaptuk az üzenetet. Tehát úgy tudják, hogy a Tengeri szél esett a csapdájukba? Nem rossz, noha az a szerencsétlen házaló nem tartozott egyik csoporthoz sem. Valóban házaló volt csupán jó pénzért minden fela­datot elvégzett, soha nem kérdezte, hogy mit visz a csomagban, amelynek továbbításával megbíztuk. — Menekülhetett volna — mondta Tam. — Ahhoz gyáva volt — jegyezte meg a másik. — Bátran halt meg — nézett társa szemébe a néma. — Tudod, hogy sokszor pici bátorság Is elég ahhoz, hogy meghaljon az em­ber. Azt hiszem, csak meg akarta gyor­sítani a halálát, mert rettenetesen félt tőle. Es hős akart maradni, azért vál­lalta magára, hogy ő vagy te, vagyis a Tengeri szél. De sajnos, ezt a dicső­séget nem adhatjuk meg neki. Még ne­ked sem, ha esetleg ... — Tudom — vágott a szavába a né­ma. A Tengeri szél nem halhat meg. — Ezért is jöttem. Ne kérdezd hon­nan, sem azt, hogyan. Az idő most ne­künk kedvez. A körülmények is. Éber­ségük néhány napra elszunnyad abban a tudatban, hogy a nagy ellenfelet le­győzték. Sürgősen fel kell világosíta­ni őket tévedésükről. — Várom a parancsot. — Ez inkább csak terv — mondta a Hármas. — Ismered jól a városi börtön épületét. A főcsatorna felől jól megkö­zelíthető a hetes ketrec. Ott körülijelül negyven ember van. Az őrség létszá­mát egy sikeres manőverrel a minimá­lisra lehet csökkenteni. Egy névtelen lenéi a parancsnoknak, hogy az egyik legtávolabbi kerületben éjszaka parti­zánok tanácskoznak. Az épületet jól elő lehet készíteni ehhez, feleket is lehet ott hagyni, ne érezzék azonnal meg, hogy félrevezettük őket. Hadd keresse­nek, hadd forgassanak fel mindent. Ez alatt az idő alatt a falbontással elké­szülnek az emberek. Hét-nyolc csóna­kot is fel kell vontatni a csatornának annak a pontjára, ahová a kiszabadí­tott embereket irányítjuk. A csatorna túlsó partjára néhány tehergépkocsit állítunk. Az akció tehát dióhéjban a következő: amíg a megrendezett razzia tart, falbontással kiszabadítjuk az em­bereket. Vigyázni kelt. Minden cellá­hoz el kell jutni, s amíg ez nem tör­tént meg, csak nagyon óvatosan szabad kiengedni az embereket. Aztán mindent belei A rácsok mögül el kell téríteni a z őrséget, s mindazokat, akik a pa­rancsnoksági épületből időközben ki­lépnek. A csónakok csak hidat képez­nek az átkeléshez. Mindenki autóra száll, s az utolsók, akik fegyverrel fe­dezik az akciót, eloldják a csónakokat. Mire feleszmélnek, legalább tíz-tizenöt kilométernyi utat megtehetnek a ko­csik a hegyek felé. A csónakokat a csatornatorkolatnál elkapják, s abból éppen ellenkező irányú menekülésre gondolnak. A Hármas befejezte a terv ismerte­tését. Hosszan, szótlanul ültek egymás mellett, végül Tam törte meg a csen­det: — Délről jössz, testvér? — MesszirSl. j-úl ismerem Saigont, látszottam eleget a Mekong piartján, s megkóstoltam kínomban Son My kör­nyékén a földet a nagy harcok idején. — Olykor azt is jó lenne tudni, hogy mi van a családdal —- mondta Tam, de a Hármas hallgatott, s ebből a kocs­máros megértette, hogy nincs híre az otthonaikról. — Akkor hát következzen a börtön­nyitás — mondta Tam, hogy vissza yomoolyítsa a beszélgetés fonalát. — Az van soron. A mozgás iránya országszerte ismét az erdő, a hegyek. Most már vigyázni kell ismét minden zsákmányolt fegyverre, lőszerre, gép kocsira, fó néhány terepjáró tűnt el az elmúlt hetekben lent, délen. Itt. közel a Ho-ösvényhez sem ártana néhány hasz­nálható járművet a hegyekbe irányí­tani. — Kevés gépkocsivezetéshez értő em­berünk van még — mondta Tam. — Azt hiszem, a börtönnyitás után néhány hétig lesz arra alkalom odakint, hogy az emberek elsajátítsák a veze­tést. Azért ts intézkedtem úgy, hogy az öt, esetleg hot teherkocsi, amelyet az akcióhoz ide irányítunk, veletek, il­letve a többiekkel menjen. Rád még itt várnak a feladatok, ebben a kocs­mában. — Honnan szereztél teherkocsikat? — Tudod, hogy nem kellemes felel­nem, hiszen soha nem az a fontos, hogy honnan és hogyan, hanem a tény, hogy van. De inkább a többiek meg­nyugtatására: szabályos menetlevéllel vannak ellátva. Igaz, ez csak addig jó, amíg a lövöldözés el nem kezdődik. De addig jó, s attól kezdve már rajtatok a sor, hogy nekünk kedvező irányba te­relődjön az üldözők figyelme. —• Azt hiszem, a vízen elszabadítolt csónakok megteszik a magukét. Leg­jobb esetben is azt gyanítják, hogy a csatornatorkolat felett ugráltak ki ae emberek a csónakból. Éppen ezért fon­tosnak tartom, hogy az akció befeje­zésekor azonnal visszajuthassanak a kocsmába, mert azt hiszem illusztris vendégeim lesznek még akkor éjjel. S nem árt még az sem, ha némi nyomok lesznek a folyó partján. — Mire gondolsz? — Egy-egy ruhafoszlányra, néhány cipőnyomra. Van ötféle cipőméretem a kunyhónál. Néhány lépésnyi nyommal jelezni lehetne, hogy csónakkal mene kiiltek, s kikötöttek, de valami megza­varta őket, s indultak tovább, északra. — Nem túlságosan kockázatos? — A biztonság határain belül teszem, amit lehet. {Folytatjuk J W7J V. 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom