Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-19 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

Hagyományaink ébresztése Gwerk Ödön 1895-ben született Selmecbányán, édesapja szabó volt, édesanyját, aki egyszerű, de sok finomsággal és szépérzékkel rendelkező asszony volt, — hároméves korában elvesztette. A mostohaanya és a szűkös anyagi körülmények a kisfiút koraérett, zárkózott, csendes gyerekké tette. Már egész fiatal korában szeretett szülővárosa környékén kószálni, a szép tájat csodálta, ezzel vigasztalódott. S ami megtetszett neki, azt szívesen le is rajzolta. Vonzották őt a bányatárnák is, addig könyörgött a bányászoknak, míg le nem vitték a mélybe, ahol aztán éhes szemmel falta a föld gyomrának alakzatait, s mikor viszszaért a felszínre, ezeket is megpróbálta lerögzíteni. Tanárai fölfigyeltek rajzoló képességére, és szívesen foglalkoztak a csendes, érdeklődő fiúval. Így a selmeci gimnázium elég erős alapot adott neki arra, hogy Budapestre jelentkezzen a Képzőművészeti Akadémiára, ahol édesapja kívánságára rajztanárnak készült volna, de Balló Ede diákjaként hamar a művészi pályára tért. Balló jó tanár volt. Kevesebb művészi errupció, de annál több szorgalom jellemezte. Kiválóan ismerte a régi festészet fogásait, a stílusokat, aminek legjobb bizonyítékát Európa szerte kiállított reprodukciói nyújtják. Tanítványait is elsősorban a régi mesterek tiszteletére nevelte s megtanította őket a különböző fejtési módszerekre. Szorgalomra, kitartásra nevelte őket, s anyagukkal szembeni tiszteletre. Gwerk neki köszönheti nemcsak technikai felkészültségét, hanem mint atyai jó barátjának jellembeli fejlődését is. Az első világháború és az azt megelőző forradalmi mozgolódás nem hagyta Gwerket sem érintetlenül. A Galilei kör tagja lett, ahol haladó gondolatokat és forradalmi légkört szívott magába, s amikor a tizes évek végén megalakult a Tanácsköztársaság, ő is ott volt a legaktívabb forradalmárok között. Ezzel zárul magyarországi tanulmányi szakasza, mert a Tanácsköztársaság leverése után mint „nem kívánatos elemet", az országból kiutasították. Diákéveit azonban okosan használta ki. A vakáció alatt meglátogatta az akkor leghaladóbb hírben álló nagybányai festökolóniát, amelynek jeles képviselői a régi mesterkélt festészet helyett egy új, felszabadult iránynak voltak hangadói. A nagybányai Iskola elsősorban a természetből merítette tárgyát, így Gwerknek, aki fiatal kora óta szerette a természetet, megfelelt és segítségére volt ez a helyzet. Még diákévei alatt ismerkedett meg a világirodalom remekeivel. Szerette a régi görög drámákat, Shakespearet, Goethet, Byront, R. Rollandot, de elsősorban Petőfiért és Adyért rajongott. Nyugtalan, kereséssel teli időszakaiban mindig az olvasásban keresett menedéket, tanácsot, segítséget a választáshoz. Tanulmányai befejezésével nyugtalansága és természetimádata távol űzi az emberektől — Sitno hegyére menekül, ahol csendes magányos meditációk váltják egymást a természet csodálatát kifejező festéssel. Közben filozófiával is foglalkozik, elsősorban Haeckel hat rá, át is veszi nézetét a természetről, mint összefüggő élő egységről, s hozzáteszi, hogy a művész az egyetlen, aki érzelmei hídján a legjobban megközelítheti és a leghitelesebben ismeri meg a természetet. A művészet szerinte megismerés. Leveleiből kitűnik, hogy mindig az ábrázolt tárgy lényegét keresi — s valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy egy-egy témát többször is variált, megfestett. Ebben az időben [20-as évek) és egész a háború kezdetéig indulatainak és állandó keresésének leginkább az expresszionista stílus felel meg. Míg diákkori portréin — talán éppen Balló befolyása alatt — különböző stílusokat követ (néha benczúrian finom lágy, máskor nagy expresszív vonásokkal festett), most tájképei meglehetősen egységesek. Igaz, itt is találunk szinte romantikusan ellágyuló légiesen elfinomult képeket, mint pl. a vágyakozással teli „ígéret földje" 1936-ból. „Úszó felhők" 1942-ből, vagy a „Sitno" 1923Portré Gwerk Ödönről ÉRZELEM HÍDJÁN Gwerk Ödön: Szántó, olajfestmény 193S ból, de ezeknél sokkal méggyőzőbbek" a „Nyár", „Űsz" c. s az ezekhez hasonló erőteljes, lendületes vonásokkal festett tájképei a 20-as években, amelyeken világosan észlelhető akkori példaképe: Jassush Antal hatása. Magányos, félrevonult élete nem jelenti azt, hogy nem törődik az em berekkel. Érdekli őt a szegény emberek sorsa, a munka, az élet örömei és gondjai. Különösen a 28—32-es évek termése gazdag olyan képekben, amelyek az egyszerű emberek életét tükrözik. Az „Asszony fakorsóval", „Vasárnap délután", „Szürkület", „Gond", „Beszélgetés közben", kritikusan akarják bemutatni ezt az életet. Ezeken a képeken a legfeltűnőbb az a kulisszaszerű képfelépítés, amit különben Gwerk minden képén megfigyelhetünk. A sarkok lezárásával a néző szemét a kép középpontjába irányítja, s ez a középpont rendszerint erősebben is van megvilágítva. A háttér világos, középső része, mintegy glóriaként veszi körül a kép alakjait. A fény-árnyék-ellentétek különben is gyakoriak Gwerk képein, néhol Játékosan elszárad, mint pl. az 1921-ből származó „Nyár" c. képen, máshol az a célzata, hogy felhívja valamire a , néző figyelmét. A dolgozó népet jelképező alakok, amelyeket tájképeibe beleépített, sok vonással emlékeztetnek Millet és Daumier figuráira, (pl. a „Magvető", a „Fahordó", Millet-t, s a korsót vivő asszony két képen is Daumier „Mosónőjét" juttatja eszünkbe). Bár Gwerk filozófikus alkat volt, képeiben csak annyi mutatkozik ebből, amennyit a tájábrázolás lehetővé tesz. Jó perspektívaérzéke, amelylyel sikerült a távlatokat hitelesen ábrázolni, természetesen társadalomelméleti gondolatokkal is összefüggésbe hozható. Sok kritikussal szemben azonban inkább emberalakjait véljük forradalmi eszméi hordozóinak. Gwerk forradalmi gondolkodásmódja inkább tetteiben tükröződik. 1928ban örömmel csatlakozik a Sarló mozgalmához, s az előző évek irredentizmusával szemben a magyar kultúra erejét hozza föl. Kapcsolatát a Sarlóval később is fönntartja, mikor már baloldalibb diákcsoporthoz csatlakozik, s 1929-ben megalapítja Selinecen a Haladó Középiskolások önképző Körét. Közben festői körökben is ismeretségekre és elismerésre tesz szert. Jó barátai Benka, Bazovský, Alexy, Palugyay. Ahogy egyre nehezebbé válik a társadalmi-gazdasági élet, Gwerk is egyre súlyosabbnak érzi magányát. 1938ban megnősül, dr. Göllner Erzsébet megértő társa lett, a háború végén bekövetkezett haláláig. A magára maradt mester már nem tud a festéshez menekülni. A háború utáni években egyre kevesebbet fest, s inkább társadalmi-politikai feladatokat vállal. Súlyos szívbetegsége ellenére aktívan részt vesz a párt szervező munkájában, s egy ideig Selmecbánya Nemzeti Bizottságának elnökségét is elvállalja. Szeretné fellendíteni szülővárosát, — társadalmi és kulturális gócponttá szeretné tenni. Ezeknek az éveknek a festészeti terméke inkább csendéletekre szorítkozik. Visszatér a realizmushoz, s tájkéjjeín is egyre kevesebb az expresszív elem. Gwerk ebben az időben egyaránt tagja cseh és szlovák művészegyesületeknek (Jednota výtvarných umelcov Slovenska, Český Syndikátny Sväz) — de mindenütt inkább szervezői feladatokat vállal. Gwerk festői munkásságának magvát tehát a két háború közti Selmecbánya dombos-völgyes, a szemet nyugodni nem hagyó környéke, a mozgékony táj képezi. Expresszív elemekből felépült képein mély távlatok tá rulnak elénk, s a dombok és mezők zenés ritmusa vezeti a néző szemét. Gwerk ödönre jellemző az állandó keresés — a selmeci táját is így, ecsetjével kereste — kutatta át, s tárta sokféleképpen a szemeink elé. SZ. HALTENBERGER KINGA