Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-16 / 141. szám, kedd

Befejezetlen vita A Jókai-napok ünnepségsoro­zatnak, természetes velejárója, programja a vita. Vita minden­ről, ami kulturális életünk problémája, fájó pontja, ami az igényes, meg nem becsült fá­rasztó és önfeláldozó műkedve­lői tevékenységeket körülraj­zolja; hátráltatja és előmoz­dítja. Még Jókai-napok sem voltak, amikor a műkedvelés problémái, hol kisebb, hol na­gyobb mértékben már jelent­keztek. A kulturális tevékeny­ség gyökere a inü kedvelés s nálunk, nemzetiségünk kultu­rális életében, még ma is je­lentős szerepe van a műkedve­lői mozgalomnak, s a kultúr­élet egyes rétegeiben még az alfától az ómegáig csak műked­velésről beszélhetünk. Jelentős a szerepe a színjátszó mozga­lom területén is, bár az „ome­ga" szerepét már két társulat, a MATESZ és a Thália Színház képviseli. A műkedvelő-rende­zők bevonásával a bíráló bi­zottság és a fesztivál szervezői vitát rendeztek az ünnepségso­rozat és a műkedvelés problé­máiról. A vita folyamán, szinte minden rendező kifejtette vé­leményét a műkedvelő színját­szásról és annak egyetlen or­szágos fesztiváljáról, a Jókai­napokról. Mi is tulajdonképpen a Jókai­napok jelentősége? • Semmi esetre sem csupán az, hogy kulturális életünk élcso­portjai az irodalmi színpadok és színjátszó együttesek népes családjából egyszer egy évben, Komáromban, szerencséjéhez mérten bemutatja produkcióját. A műkedvelés egyike a legér­zékenyebb társadalmi jelensé­geknek. Sorsa, távlatai a kö­zönség, kénye-kedve szerint változnak. Jőnevű együttesek, inint a „Csallóközi Színház", szinte máról holnapra meg­szűnnek, olyan okok folytán, melyek feltárása szociológiai felmérést igényelne. Közönsé­günk, a hivatásos együttesek műsorát sem látogatja olyan mértékben, mint ezt elvárnánk. Nagyfokú passzivitásának az oka nem lehet csupán a televí­ziós műsorok konkurrenciája. A színpadi művészetektől való elidegenedést minden bizonnyal más tényezők is befolyásolják. Az elidegenedés, mint fogalom sem kell, hogy szükségképpen magyarázatot adjon a színház és közönség kapcsolatára. Hi­szen a „Röpülj páva" és nálunk a „Tavaszi szél vizet áraszt" népdalversenyek éppen arról győzhettek meg, hogy a népi kultúrától elidegenedettnek hitt közönség még ma is igényli a nápdal kultúráját, sőt talán ma jobban, mint régen. Hiszen beat és sweet s ki tudná megne­vezni azt a rengeteg irányzatot, fénykorában legalább akkora jelentőségű sláger a „Látod édesanyám ...", vagy a „Mikor mentem Gyitró felé ...", mint a legdivatosabb világsláger, pe­dig a népdalokat nem terjesz­tik úgy, mint a tánczenét. A műkedvelő színjátszás át­meneti válságban van. Ilyen már volt — temették már a műkedvelést — mint idejét múlt anakronizmust. Temették és feltámadt, mielőtt elhantol­hatták volna. A hivatásos szín­játszás gyökere a műkedvelés. Gyökere, indítója volt a múlt­ban, de a színjátszás szempont­jából szükség van rá ma is. Nemcsak abból a szempontból, hogy a hivatásos társulatok számára az utánpótlást felne­velje, hanem mint a közönség nevelését szolgáló, igényeit for­máló apró apostoli intézmé­nyekre. A műkedvelő színját szásra illik odafigyelni akkor is, amikor fénykorát éli, akkor is, amikor hullámvölgyben van. A komáromi színjátszó feszti válra is ez a tény volt hatás sal, s a város hangulata a jól megszervezett és tervezett de korációk ellenére sem volt fesztiválhangulatú. Nem volt érezhető, a fesztiválra jellem­ző familiáris hangulat, mely az ünnepségsorozatot a múltban olyan értékessé tette. A város sem érdeklődött olyan mérték­ben (sem a hivatalos fórumok, sem a közönség szempontja ból), mint azt elvárnánk. (Érde­kes, hogy a falukon sosem un­ták a búcsút.) De nem tanúsí­tottak a fesztiválnak kijáró ér­deklődést a kulturális élet in­tézményei és jelentős képvise­lői sem. Hiányoztak a fesztivál­ról a csehszlovákiai magyar irodalom és kulturált; életünk más képviselői. Újságíróból is csak egy-kettő lézengett a vá rosban. Gyakran emlegetett tény, hogy a csehszlovákiai magyar kultúrélet képviselői, írók, mű­vészek, újságírók és színészek páratlanul közeli kapcsolatban vannak a néppel, a munkásosz­tállyal és a parasztsággal. E szép legenda igazsága azonban nem érvényesült a Jókai-napo­kon. Talán az írószövetség és az Űjságírószervezet* néhány rendezvénnyel, beszélgetések­kel és vitákkal színesíthette volna kultúránk egyetlen or­szágos jellegű fesztiváljának hangulatát. Kik, ha ők sem! Hasonló értelemben, de még nagyobb mértékben érvényes ez a megállapítás az ifjúsági moz­galolnra is. A familiáris hangulat jelző egy magyarországi kulturális dolgozó megfogalmazásában hangzott el. Nem hiszem, hogy szebb analizált értelemben ér­tékesebb jelzővel lehetne e fesztivált illetni. Familiáris, tiszta, mindenkit érdeklő, őszinte emberi kapcsolatok fesztiválja .. . Miért marad hát szét a nagy família, a nagy család sok tagja érdeklődés nélkül ... A műkedvelő mozgalomra ér­demes odafigyelni, s nemcsak azért, mert mint a munkásosz­tály népművészete, alapja kul­turális életünknek, nemcsak azért, mert emberek minden energiájukat és szabad idejü­ket feláldozva a szép szó mű­vészetének, a nemes, haladó emberi hagyományoknak áldoz­nak, kisvárosok és falvak ál­mos zsibbadását frissítve, ha­nem azért is, mert a ma hul­lámvölgyén dolgozó műkedve­lői mozgalom minden bizony­nyal felfrissül és szép eredmé­nyekkel lepheti még meg és töltheti ki kulturális életün­ket. A műkedvelés nemes hagyo­mánya nem múzeumi tárgy, ha­nem élő valóság, mely az oly gyakran újra indulni kénysze rtilő kulturális életünk .alapját képezte a legkritikusabb idők ben is. GÁGYOR PÉTER Milyenek legyenek a házszámtáblák? Községeinket járva az ember szinte napról napra megfigyelhe­ti, hogyan tíinnek el a régi kis házak, s hogyan épülnek újak, korszerűek, szebbek. Ma már szinte alig látni rozoga házikót. Lassan mér a néhány évvel eze­lőtt még korszerűnek számító épületek lesznek azok, melyek „szerény" házikóknak fognak tűn­ni. Természetesen mindez rend­jén van, hiszen növekvő szinvo­nalunkról s egyre nagyobb igé­nyeinkről tanúskodik. Ugyanak­kor a házak a lakosság ízléséről, szépérzékéről ls hű képet nyújta aak. Az új házakkal és lakólnak szép­érzékével függ össze az is, ami­ről szólni szeretnénk. Látszólag kicsiség, de — úgy gondoljuk — I mégis érdemes felfigyelni rá. A házakról sosem hiányozható ház számokról van szó. Talán nem „... túlzás azt állítani, hogy még a legszebb ház szépségéből is sokai „elvehet" egy ízléstelenül meg festett házszámtábla. Az olyan számtáblákra gondolunk, melye 5 ken minden számjegy különböző nagyságú vagy típusú, illetve egy­szerűen szabálytalan, semmilyen típusba) nem tartozó számjegyek bői áll. Sokat ronthat a külsőn az ls, ha a táblákat nem megfe lelő helyre szegellk ki* — például nagyon alacsonyra vagy nagyon magasra. Az sem szép, ha egy házon két különböző számtábla áll. A legáltalánosabban elöt'or duló hiba azonban az, ha túlsá gosan nagyméretű szánttáblát ké szltenék. Ez olykor egész közse gekre vonatkozik. Egy-egy község ben akkorák a számtáblák, hogy negyed részük Is elég lenne. Ezt akkor vehetjük észre igazán, ha összehasonlítjuk több község számtábláit. l'alan sohasem lenne olyan idő szerű mindezt elmondani, mint éppen most, hiszen a nemzeti bi zottságok már készülődnek a népszámlálásra, s azon belül a házszámok rendezésére, vagyis sok községben a házak teljesen új számokat kapnak, tehát újtáb­lákat kell majd festeni. Az új számtáblák készítésénél és ki szegelésénél nem árt, ha figye­lembe vesszük az említett szem pontokat. (* M A oágsellyei Duslo vegyipari kombinát dolgozói hazánk felszabadítása 25. évfordulójának liszteletére értékes vállalásokat tettek. A termelést az elmúlt évhez viszonyítva 274 millió korona értékben növelik, 8000 tonna szenet takarítanak meg, s az ideí év 3. negyedében üzembe helyezik a klórprén-kciucsukot gyártó részleget. (Felvétel: ČSTK J A szlovák plakát 25 éve A DOSZTOJEVSZKIJ SORI ki­állítási csarnok falait egy ne­gyedszázad plakáttermésének java ékesíti. Változatos, dina­mikus anyag egészében s rész­leteiben is, mint a kor, amely kitermelte s amelynek jellem­zője. Rávilágít politikájára, kui­túrális életére. Szól mindenki-* hez, tehát tömegművészet, az „utca művészetének" is neve­zik. Mint ilyen, mondanivalóját világosan félreérthetetlenül kell közölnie. Meg kell ragad­nia a néző tekintetét, bele kell férkőznie tudatába, indulataira kell hatnia, mozgósítania kell. S mindezt nem vulgáris rek­lámszerűséggel, hanem csiszolt képzőművészeti eszközökkel, lényegretörő, kifinomult grafi­kai megoldással, érzést keltő színekkel, s jó, modern tipog­ráfiával. Folyamatosan fejlődő, kiteljesiilő falragaszművésze­tünk törekszik az európai pla­káttal lépést tartani s egyben megőrizni a hazni és egyéni sa­játosságokat. A gazdag anyag legfelfigyel­tetőbb, legszuggesztívebb da­rabjai szubjektív megítélésem szerint a következők: Az 1970 es esztendő politikai pla­kátjai között természetesen ve­zető helyet foglalnak el a Le­nin születésének 100. évfordu­lói ira emlékeztetők. Monumen­tális hatású L. Čisarík falra­gasza, amely Lenin zsenialitá­sát, mélységes humanizmusát érezteti. Rudolf Altriehter a műfaj avatott képviselője. Műveit esz­mei tisztánlátás, igaz emberség halja át. Alkotó biztonsággal szerkesztett plakátjai az apró mértani formák. szövedéke, vagy a fekete s fehér felületek feszítő ellentéte, egy-egy hang­súlyozott, csöppnyi élénk szín­folt, a kép egészébe tökéletes kompozíciós érzékkel beiktatott néhány betű vagy szó gyújtó eríjjű. Valóban meggyőző, aho gyan az atomerő békés felhasz­nálásáért száll síkra, vagy aho­gyan a rasszimusra, a civilizá­ció szégyenfoltjára utal. A Nagy Októberi Szocialista For­radalmat ünneplő Auróra vissz­hangja kitűnő tipográfiai ötlet­re épült. Könyvhónapi falra­gasza racionális világosságával kap meg. A Szlovák Nemzeti Felkelés 25 éves képzőművésze­ti megjelenítését bemutató 1969-es tárlat plakátjának vér­vörösében szenvedélyesen szá­guldó fehér vonalak még élő történelmet, drámát rögzítenek. Az Expo 70 jellemzője a köny­nyed, finom rajzosság és a le­vegős, japános színek. Cesimír Pechr gazdag hang­szerelésű művészete sajátos formanyelve, változatos és vá­lasztékos kifejező eszközei egy aránt érvényesülnek, mind po­litikai plakátjain, (Az 50 éves Csehszlovák Köztársaság, Szi­lárd barátság a Szovjetunióval), mind sportfalragaszain (Össz­állami spartakiád, Prága). Szín­házi plakátjai a témával való teljes azonosulásról, érzékeny megfogalmazásról vallanak. Oto I.upták munkái finom festőiség s a metaforikus kife­jezés jegyében fogantak. Lidice 1942—62 gyászsötét alaptómi­sából az emlékezés gyendég vi­rágszirmai sejlenek elő, s a do­mináns hangzatot karcsú, ma­gasszárú vérpiros rózsabimbó­ban szólaltatja meg. Az Anyák Napja s az Ifjúsági Könyvkiadó Mladé Letá plakátok költői színezetűek. — M. Koröian mél­tó, művészi formában szól Lő­csei Pál Mester születésének jubileumáról. Milan Veselý kul­turális plakátjai köziil kiemel­kednek a megragadó tarraimii és színű, a bolgár ikonok tár­latát s az illusztrációk bienná­léját hírül adók. Greiner Szibill a mozdulatok ritmusának, a tánc forró dinamiájának ta­pasztalt érzékeltetője. Színes, lüktető, életteli ábrázolásmód­jával hívja fel a figyelmet a Magyar Dal- és Táncegyüttes szereplésére, s a východnái ün­nepségekre. — Vlastimil Herold a plakátműfaj erényeiben bő­velkedő igényes művei váro­saink: Pozsony, Nyitra, Körmöc­bánya, Lőcse, Eperjes és Bártfa évszázados műemlékeiről kíván­nak tájékoztatni. L. Gisarík ér­zelmi töltésű színekkel sürgeti a békét a világ valamennyi asz­szonya számára és ünnepli má­jus elsejét. A bratislavai lírát, a pop-song fesztivált dallamos, derűs formákkal jelenti be. Salamon Zoltán szöveges plakátja a modern szlovák fes­tészet egyik korán elhunyt, nagy nevű úttörőjének: Mikuláä Galandának emlékét idézi. Az idei gyermeknapra tervezett s megvalósított falragaszónak bo­hócsipkás, kedvesen mosolygó fiúcskája vidám, lelkes kürt­szóval követeli a földkerekség minden nemzetét boldogító bé­két. RÁRKANY JENON6 A KERTÜNK mögött nem nesssze homokbánya van. Szom­bati napokon a homokbánya mellett sorban várakoznak a traktorok. A homok szállít ás az építkezéshez valami különleges­séget jelent a gyerekek számá­ra. A gyerekek az ilyesmit ki­használják arra is, hogy kicsit kocsikázzanak a traktorok pót­kocsiján. Még nagyobb az öröm, ha a kis kutyát is magukkal vi­hetik. Amíg a rakodógép a ho­mokot a pótkocsira rakja, a kis­kutyát is le kell tenni. Csak­hogy a kiskutyát sok gyerek szereti, és ha lehet el is csalo­gatja. Az én ötéves kisfiam is ezek közé tartozik. Sőt a szom­széd kislányok is. A kutyát el is csalogatták haza. jó falatok­kal „megvendégelték", még név­adó ünnepélyt is rendeztek ne­ki. Közben u traktor elment, a gazdája a kutyát hiába kereste, és a kocsikázó gyerekek is ku­tya nélkül mentek haza. A ku­tya ott maradt az utcánkban, gazda nélkül csatangolt. Nem mondhatnám, hogy éhezett, mert a gyerekek gondoskodtak az élelemről. De hiába volt az éle­lem, a simogatás, a kis állat nyugtalanul futkosott, kereste a gazdáját. Többször lement a ho­mokbányába, körülnézett és szo­morúan visszaballagott. Mivel a gazdát nem találta, az ösztön arra kényszerítette, hogy új gazdát keressen. A ragaszkodá­sát a fiam iránt mutatta ki leg­jobban. A gyerek egy hétig kö­nyörgött, hogy fogadjuk be, mert már minden háznál van kutya, csak nálunk nincs. Egy hétig álltam a fiam ostromát. »VADÁSZAT« A HÁZAK KÖZÖTT Kifogásoltam, hogy a lopott ku­tyát vissza kell adni a gazdá­jának, s ha újra eljön homokért, akkor visszaadjuk, mert a gaz­dája gyerekei siratják őt. Köz­ben titokban én is etettem, meg-megsimogattam, és helyet csináltam neki egy talicska fe­nekében. Sajnáltam a fiamat is meg a kutyát is. Végre én is el­határoztam, hogy ha szombaton nem tudjuk visszaadni, akkor a kutyát befogadjuk és csinálunk neki házikót. Megjegyzem, hogy nem zavarta őt senki, csak az egyik szomszéd két lakója. Raj­tuk kívül mindenki tudatában volt annak, hogy gyerekcsíny történt. Igaz, az egyik nemtet­szés kinyilvánítónak a kislánya ,is a csíny elkövetőik között volt. Hangoztatva, hogy náluk van már nőstény kutya, és ha ez is itt lesz, akkor kikaparják a veteményekel. f A kutya a kert­ben egyáltalán nem volt.) A má­sik csak akkor szólt, amikor egy barátom hazavitt bennünket az autóján. (Természetes a ba­rátom előtt, akt szintén vadász, de ő nem szólt semmit.) De a csemezt lelövöm! En azt hittem, tréfálkozik. De nem tréfa volt. Megérett benne a vadászszen­vedély, és már szerette volna használni rég nem használt fegyverét. Másnap délután, ami­kor hazaérkeztem a munkából, a kutya várt. Megetettem és ki­mentem a kertbe öntözgetni. Kis idő múlva megjött a szomszéd is. Ö is öntözgetett és átszólt. Megvolt a halálos ítélet. Meg­kérdeztem, kit ítéltek el? Ö er­re azt válaszolta, hogy a ku­tyát. Ha 200 méterre elhagyja a kutya a kerítést, lelövöm. Az egyik asszony azt mondja, hogy már elfutott. Közben ő lehozta fegyverét és a kerítés oszlopára akasztotta. Sajnos, a kutya visz­szajött, a gyerekek visszahívták játszani. Amint ezt észrevette, a kutyát magához hívta. A kutya a kerítés mellett odaballagott és megállt. A szomszéd, fogta a fegyverét és az udvarról, 8 mé­terre a kerítéstől egy lövéssel leterítette (nem határban, lakott területen). Még arról sem győ­ződött meg, hogy nem tartózko­dik-e valaki a háttérben. A kis­fiam reszketve-síroa szaladt oda. o. n.

Next

/
Oldalképek
Tartalom