Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-12 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó
NÁDUDVARI BÚZÁT VETNEK A SZÖGYÉNIEK? Gyógynövények Lehet-e gyorsan cukorgyárat építeni? Ünnepélyes keretek között búcsúztak el Csehszlovákiáiéi azok a lengyel munkások, akik felépítették Hrochúv Týnecben hazánk legnagyobb és legkorszerűbb cukorgyárát. Az év folyamán néhány hónapon át 180D lengyel dolgozó vett részt az építésben, de adott szavukat betartották és a gyárat két és háromnegyed év alatt felépítették. Jó lenne, ha a hazai építőipar érdeklődne, vajon milyen „varázslattal" dolgoznak a lengyel elvtársak, mert nálunk például a dunaszerdahelyi cukorgyár már — h a t év óta épül! A világon az első BÁNYAROBBANTÁS SELMECBÁNYÁN A bányászkodás hosszú évszázadokon át azokkal a kezdetleges munkamódszerekkel és ezközökkel folyt, mint valamikor az őskorban: keményebb kőzetben tűzzel és faékkel való repesztés, majd vasékkel és kalapáccsal történő véső munka volt. így az előrehaladás keményebb kőzetben vésett vágatban csak 8—10 méter volt évente. Az első próbarobbantást a világon Selmecbányán a Felső-Biber táróban 1627. február 8-án végezte W e i n d i Gáspár vájár, ki mint kiszolgált katona a lőpor repesztő hatását már a várostromokból ismerte. A próbarobbantás kitűnően sikerült és Selmecről csakhamar egész Európában, majd az egész világon elterjedt. Így 1635-ben már Stájerországban, 1644-ben a szászországi Freibergben, 1670ben már Angliában robbantanak a bányákban. Azóta is a mai napig a bányabeli jövesztés fő módja a robbantás, ha nem is lőporral, hanem már modern robbantóanyagokkal. Weindl Gáspár, ki először gyújtotta meg bányában a lőport, megérdemelné, hogy Selmecbányán szerény emlékművet állítanánk az első bányabeli robbantás emlékére. B J Jó Pásztor BARÁTSÁGI A dunaszerdahelyi járásban ez évben is megrendezik a már hagyományos csehszlovák—szovjet barátsági hónapot. Az idei rendezvények keretében megemlékeznek a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulójáról, és egyúttal előkészületeket tesznek V. I. Lenin születése 100. évfordulójának és hazánk felszabadulása 25. évfordulójának jövő évi megünneplésére. A hónap keretében előadásokat szerveznek a Szovjetunióról. Dunaszerdahelyen észt grafikai kiállítás és fényképkiállítás nyílik. Somorján, Nagymegyeren, Bősön, Nyárasdon, Ekecsen, Csailóközcstttörtökön A Szovjetunió segítsége a Szlovák Nemzeti Felkelésnek című kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. A könyvtárak is hozzájárulnak a barátsági hónap méltó megünnepléséhez. Beszélgetéseket rendeznek szovjet írók könyveiről és több községben könyvkiállítás nyílik. Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren és Somorján szovjet filmszemle lesz. A bátorság emlékére A homlokzatot díszítő plasztika után nevezték el a pozsonyi Zsidó utca kezdetén emelkedő háromemeletes épületet a „Jó Pásztor" háznak. A erkély volutás konzoljai a második emeletig húzódnak, az ablakok mellvédjeit gazdag növényornamentika díszíti. A rokokó tiszta stílusjegyeit őrző ház a 18. század második felében épült. A város egyik leglátványosabb műemléke, amely jóval több megbecsülést érdemelne — elsősorban a környék lakói részéről. Foto: TÖTHPÁL Október 6-án volt 25 éve, hogy az első csehszlovák hadtest csapatai a szovjet egységek oldalán Duklánál átlépték a csehszlovák határt. Az évforduló alkalmából rendezett ünnepségek keretében több emlékművet lepleztek le, köztük a képen látható szobrot, melyet az első csehszlovák hadtest műszaki alakulatai bátorságának emlékére emeltek. Ezek az alakulatok a duklai hadművelet során csaknem 3000 ellenséges aknát tettek ártalmatlanná, 3200 aknát raktak le, 36 hidat építettek újjá és 89 kilométernyi utat építettek J VALKO — CSTK felvétele VAROS KE|XQS KOZEPEN IR. JÉÍ8 A IFGSZÍBU-.OLDALAKAT A IK'-iESZETROf. • Csehszlovákiában az egy főre eső évi cukorfogyasztás 40 kiló. Tudja-e, hogy hol gyártották az első kockacukrot? — Az első csehországi cukorgyárban, a Prága melletti Zbraslavban, ahol 1784-ben a cukrot hosszú rudakba sajtolták, majd kockákra vágták. • Hány olyan ország van a világon, ahol valamennyi faluba bevezették a villanyt? — Csak öt: Belgium, Hollandia, Svájc, a Német Szövetségi Köztársaság és Csehszlovákia. 4 milliós terv Olyan kisközségben, mint a 968 lakost számláló Lontón, ilyen összegű terv óriási jelentőségű. Pedig tény és való, hogy az ötéves fejlesztési terv keretében utak építésére, parkosításra és patak szabályozására ennyit fognak költeni a lontóiak. A hnb elnökének, Mészáros elvtársnak szegezzük a kérdést: — Reális a terv? — Feltétlenül. A szövetkezeti „mozgóadó" biztosítja a szükséges pénzalapot, de számoltunk a lakosság társadalmi munkájával is. Az állami gazdaságok járműveket ígértek, a sportolók pedig brigádosokat Sok sikert, lontóiak! SZABÖ MÁRTA A szőgyéni efsz baráti kapcsolatot tart fenn Magyarország egyik legnagyobb termelőszövetkezetével, a nádudvari „Vörös Csillag"-gal, amely a Hajdúságban mintegy 50 ezer. holdon gazdálkodik. A közelmúltban, amikor a szőgyéniek az efsz megalapításának 20. évfordulóját ünnepelték, a nádudvariak küldöttsége is jelen volt az ünnepségen. Nem ez volt az első találkozás. A szőgyéniek is jártak már Nádudvaron. Szakembereik alaposan szétnéztek ott. Különösen arra figyeltek fel, hogy a nádudvariaknak nagyon jól fizet a búza. Felötlött bennük: És ha mi is abból a búzafajtából vetnénk? Az ötletről az efsz elnöke, Slabák elvtárs így nyilatkozott: — Barátaink a legújabb kinemesített távlati búzafajtákkal érnek el kitűnő eredményeket. Mi ezekből a fajtákból kívánunk behozni vetőmagnak, hivatalos' árfolyamon és kölcsönös állami beleegyezés alapján. MONCZ LÁSZLÓ Rendszám nélkül Cicfark (Achillea mii le folium L.) Gyűjtendő: október elején. Gyűjtendő a virága és a szára virággal (25 cin szárral). A cicfark (cickóró, egérfarka, ezerlevelűfű, pulykafű) 15—50 cm magas, hengeres, egyszerű. Virágzata felfelé áiló, kicsiny fészekből áll, sátorozó buga, színe fehér, ritkán pirosló Hatóanyaga: a Chiléin nevű keserű anyag, csersav, gyanta, valeriánsav, virágjában illőolaj (kék színű olaj, cineól, tujón, pinén, borneol), cholin és organikus savak. Felhasználása: Füzetét gyomorgörcs, máj és epebajoknál, tüdő-, méh és hólyagbántalmaknál használják. A nyers cickoró levelét, megdörzsölve, fejfájás esetén szokták szagolni. Továbbá összehúzó hatása folytán aranyeres vérzésekre alkalmazzák. A friss növény nedvét külsőleg rosszindulatú sebek borogatására is felhasználják. S végül a száj- és a torokgyulladásnál öblögetőként is használják antiszeptikus hatása miatt. Műterem a rengetegben Martostól nem messze, a szaporán kanyargó Vág partjához közel, az érintetlen természet egy tenyérnyi darabjának kellős közepén szerény épület húzódik meg. A komáromi járás határain kívül kevesen tudják, hogy Kingyesen, — mert így hívják a kis tanyát — volt Feszty Árpád, neves festőművész műterme, kedvenc szórakozási helye, amely ma már lassacskán az enyészeté, a csendes elmúlásé lesz. A kingyesi tanyának irodalomtörténeti értéke is van, mert olyan ismert magyar írók és művészek neve fűződik ehhez a romantikus környezetben fekvő helyhez, mint Gárdonyi Géza, Dankó Pista és a századforduló több ismert közéleti személyiségének neve. N. I. Egy templom „átköltöztetése" Most város régi negyedel teljesen újjáépítik, és csak a városrész értékes gótikus temploma marad meg eredeti alakjában. A lakóházakat lerombolták és inagát a templomot is áthelyezik. Eredetileg úgy tervezték, hogy egyenes pályán 960 méteres távolságra helyezik át, de most úgy döntöttek, hogy a templomot köralakú pályán viszik át a mai Május 1. Acélgyár helyére. Hatvan éve annak, hogy Pozsony utcáin feltűnt az első taxi, mely Suszter Gusztáv, fiakkeros garázs és szerelőműhely tulajdonosé volt. A taxi a kora reggeli óráktól késő estig a Savoy kávéházzal szemben parkolt. Mivel akkoriban a városban még ritkaságszámba ment a gépkocsi, a taxit állandóan bámészkodók csoportja vette körül. Suszter úr a kocsit 1909ben a Mladá Boleslav-i Lurin & Klement vállalattól, vette 10 000 arany koronáért, s ez abban az időben nagyon nagy összegnek számított. Az első taxisofőrt 1910ben nagy megtiszteltetés érte. A városba látogatott Roosewelt amerikai elnök, és Suszter úr gépkocsiján tekintette meg a nevezetességeket. E nagy esemény után egyre nagyobb volt az érdeklődés a taxi iránt, és a városban évről évre több gépkocsi volt látható. Meg kell még jegyeznünk, hogy Suszter úr nagyon jó gépkocsivezetőnek bizonyult annak ellenére, hogy hajtási engedéllyel nem rendelkezett és gépkocsiján még rendszám sem volt.