Új Szó, 1968. augusztus (21. évfolyam, 322-240. szám)

1968-08-08 / 218. szám, csütörtök

Évszázadok mulasztását pótolják ím^M 'rmmmm Az utolsó nádfedcies lakóház a lúndori majorban. A VILÁG MEZŐGAZDÁSÁGÁBÓL Az élelmiszerellátás távlati lehetőségei A nádfedeles kis ház, amely filmvásznon idill, sokakban ke­serű emlékeket ébreszt. Ezek­ben a fehér falú, hosszan nyúj­tózó, alacsony nádfedeles épü­letekben élt a majorok népe. Nemzedékek nőttek fel itt, s a nyitott kémények alatt, közös konyhában, 3—4 családnak főz­tek az asszonyok. A grófok, a földesurak és az egyház major­jain ezrek születtek cselédnek, itt nyűtték el életüket, s a ..drá­ga szülőföld" terméséből nekik csak a létminimum jutott. A mai 40—50 évesek még „bele­kóstoltak" a cselédsorsba, és saját tapasztalataik alapján tudnak hasonlitani. Elő tanúi a változásoknak. A felszabadulás után, mikor „eltűntek" az ökrös fogatok, és a nagy táblákon több lett a traktor, mint a lovasfogat, igen sok kocsis cserélte fel a gyep­lőt a kormánykerékkel. Változ­tak a termelési formák, de a majorokban igen sokáig megra­gadt a múlt. Tucatszámra épül­tek a korszerű istállók, raktá­rak, de a hajdani nádfedeles cselédlakások hosszú évekig „érintetlenek" maradtak. Nem véletlen, hogy a felnövekvő nemzedék valósággal menekült a majorokból. A Gyulamajori Állami Gazda­ság — komáromi járás — lán­dori részlegén is csak az utób­bi években kezdett megváltozni a major képe. Ma már csak egy A Magas-Tátra fejlesztésére vonatkozó nagyszabású terve­ket és elképzeléseket már a 188/1959. számú kormányrende­let rögzítette, majd a FIS Bej­rútban tavaly megtartott világ­kongresszusa — mely Csehszlo­vákiának ítélte oda végérvénye­sen az 1970. évi sívilágbajnok­ság klasszikus versenyszámai­nak rendezési jogát — ezeket ismét előtérbe helyezte. E dön­tése értelmében a Magas-Tátrá­ra rendkívül sok igényes fel­adat hárult: pontosan meghatá­rozott határidőkön belül — leg­később a világbajnokság kez­detéig — a Csorba-tó és a Ta­rajka mellett épülő sportköz­pontokon meg a hozzájuk tar­tozó közigazgatási, kulturális, szociális és vendéglátóipari lé­tesítményeken kívül szükséges­nek mutatkozott az elavult — a megsokszorozódott követel­ményeknek már nem megfelelő — tátrai közlekedés és vasút­hálózat korszerűsítése és át­szervezése, a poprádi repülőtér átépítése — és nem utolsósor­ban a tátrai szállodaipar mesz­szemenő fellendítése. A határidők pontos betartása elengedhetetlen követelmény és a végső siker alapfeltétele — efíhez nem férhet semmi két­ségl A döntés végleges, tehát 1970-ben csúcsforgalomra van kilátás óriás hegységünkben, melyben az utóbbi évtizedben igen kevés — sőt mondhatni elenyésző számú és értékű — érdemleges beruházásra került sor. Említést érdemel, hogy az elmúlt húsz esztendő alatt mindössze 260 milliő koronát fordítottak az idegenforgalom érdekében a Magas-Tátra fej­lesztésére, míg a most jóváha­gyott tervek szerint 1966—1970 nádfedeles épületet találunk. — Ez az utolsó — mondja nem kis örömmel Gresner Ist­ván részlegvezető. Az alacsony épületben három család lakik s bizony már ők ls nagyon szeretnének lürdo­szobás lakásokba költözni. A majorban a lakások többségét még 1890 körül építették. Az állami gazdaság vezetői az el­múlt két évtizedben elsősorban a termelés növelésével törőd­tek. A beruházási összegből gazdasági épületeket építettek, kevés jutott a lakások javítá­sára. Ezt a mulasztást igyekez­között itt csaknem 1200 millió korona értékű munkát kell el­végezni. A tervrajzokból és a költségvetésből továbbá az is kitűnik, liogy a megvalósításra váró célkitűzések döntő évei: 1968 és 19691 Ez év végéig 215,8 millió korona értékű munkát kellene elvégezni a Magas­Tátra körzetében, jövőre pedig — a világbajnokság előtti „haj­rában" — további 288,7 millió korona értékűt. Miről tanúskodik azonban a valóság? Sajnos, nyílt titok, hogy a munkálatok — annak ellenére, hogy papíron a köz­ponti hivataloktól egészen a helyi közigazgatási hatóságokig valamennyi szerv részes ebben a közügynek számító feladat­vállalásban — nem folynak tervszerűen, nem haladnak a kívánatos ütemben, a két sport­központ és a hozzájuk tartozó sportlétesítmények kivételével igen sok határidő-eltolódásra kerül sor, s így bármennyire is komoran hangzik, aligha tudná bárki szavatolni, hogy minden tervezett építkezés 1970-ig va­lóban el is fog készülni. Felet­tébb kedvezőtlen ugyanis az 1968-as év „félidejének" terv­kimutatása: januártól júliusig az említett 215,8 millióból csu­pán 61,8 millió korona értékű munkát — tehát az évi összfel­adat alig 30 százalékát végez­ték el. Ezzel kapcsolatosan gyakori az ún. objektív nehéz­ségekre és a váratlan körülmé­nyekre való hivatkozás. Gyak­ran változnak a tervek és a tervrajzok, sőt egész koncepció­változásokról ts hallani. Med­dig fogunk azonban „objektív nehézségekre" hivatkozni? Egy esetleges végső kudarcot aligha lehet majd hasonló kifogások­nek most pótolni. Tizenhat csa­lád már átépített lakásban la­kik. Hat lakást most javítanak. Egy-egy család kétszobás la­kást kap, természetesen fürdő­szobával. Bizony a gazdaság­nak egy évtizede még köny­nyebb lett volna „előteremteni" a javítások költségét. Ma, az új gazdaságirányítás mindjob­ban arra kényszeríti a vezető­ket, hogy kétszer is megszámol­ják a koronákat. Hiszen a beru­házást saját eszközeikből vég­zik. A lakásépítésre fordított összeg megtérülését nehéz ki­mutatni. Márpedig ez a beru­házás is megtérül, méghozzá sokszorosan. Erről igen gyor­san meggyőződhet, aki beszél az emberekkel. A kérdésre: el­költözne-e innen? — mindenki­től azonos feleletet kaptam, „most már nem"! Salgovics József, a gépjavító műhely vezetője, a párt alap­szervezetének elnöke 1934 óta dolgozik a majorban. Ismeri az emberek véleményét. Beszélge­tés közben megjegyezte: — Lehet, hogy mosolyogni fog, de mióta az emberek több­sége a saját fürdőszobájában fürdik, még az eseményeket is másként látja. Aki sohsem la­kott nádfedeles cselédlakásban, nehezen érti meg ezt a válto­zást. Természetes, hogy min­denki egészséges lakásban akar élni, s nálunk ezt nemsokára elérjük. Eltűnnek a nádfedeles házak . .. —cs— kal a világ szeme előtt rózsás színben kimagyarázni. Egy fel­adat elvégzését kizárólag tények és kézzelfogható ered­mények bizonyítják. Ez esetben pedig az emberben önkénytele­nül is felvetődik a kérdés: nem késői a sok habozás, nem lesz blamázs a vége? Súlyos a helyzet az anyagel­látás terén is, és aggasztóan kevés a munkaerő ls. E tekin­tetben feltétlenül szükséges lesz a legfelsőbb szervek be­avatkozása és sürgős segítsége. Egyes cégek és vállalatok nem teljesítik — párhuzamosan az előírt érvényes munkamenettel — kötelezettségeiket, késleked­nek a szállításokkal, ami sok felesleges és költséges időpa­zarláshoz vezet. A Magas-Tát­rában pedig sosem volt még annyira időszerű „az idő — pénz" mondás helyénvalósága, mint éppen ezekben a napok­ban! A legkomolyabb nehézsé­geket jelenleg az acélszerkeze­tek és a konstrukciók hiánya okozza. Az építővállalatok ezért a Kelet-szlovákiai Vasművet te­szik felelőssé. Kétségtelen tény, hogy a Vasmű dolgozói már többször elodázták az acélszer­kezetek és a konstrukciók ide­jében való szállítását. Egyöntetű és ugyancsak indo­kolt az a nézet is, hogy körül­tekintőbben kell eljárni a ha­zai — de kivált a külföldi — hírnév tekintetében, hiszen ez szorosan összefügg az 1970. évi sívilágbajnokság társadalmi és kulturális — az anyagi ered ményről nem is szólva — sike­rével. Ezekkel, de számos egyéb megoldásra váró problémával foglalkozott a helyszínen az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának plenáris ülése, és a megállapított tények alapján azonnal konkrét határozatokat is hozott a felmerült fogyaté­kosságok kiküszöbölésére. TANZER IVAN Amióta (1803-ban) Thomas Malthus megjósolta, hogy a vi­lágot katasztrofális élelmiszer­hiány fenyegeti, az emberiség bizonytalanságban él. Latolgat­ja, vajon a következő generá­ciónak sikerül-e majd biztosí­tania a szükséges élelmiszer­mennyiséget. Dr. Róbert U. Ayres, amerikai tudós ls érde­kes véleménnyel csatlakozott a vitához. Malthus jövendölése minded­dig nem teljesült, mert a több­termelést jelentősen elősegítet­te a technikai fejlődés és a me­zőgazdasági termelésbe bevont hatalmas, parlagon heverő te­rületek. Ezután azonban az élel­miszer-termelés növelését fő­képp a belterjes gazdálkodás­sal kell elérni, mivel a további terjeszkedés lehetősége korláto­zott. Ezek szerint úgy tűnik, hogy az élelmiszer-termelés fo­kozását kizárólag a technikai jellegű fejlődés határozza meg. A valóságban azonban nem így van. A földkerekség nagyobb részén nem is annyira a tech­nika, mint inkább a kulturális és politikai téren kifejtett tevé­kenység, a befektetés mennyi­sége, a földreform végrehajtása stb. határozza meg a többter­melést. Dr. Ayres becslése szerint a világon még évente 13 000 mil­lió tonna növényi eredetű élal­miszer előállításának vannak meg a feltételei. A növényter­mesztés melléktermékeként — anélkül, hogy a növényi erede­tű élelmiszerek mennyiségének rovására történne — még to­vábbi 700 millió tonna állati eredetű táplálék állítható elő. Csak a tengerekből 200 millió tonna állati eredetű táplálék nyerhető. A halászat 1925-től 1963-ig az ötszörösére növekedett, s ehhez nagyban hozzájárult az édes­vízi haltenyésztés is. A halhús termelése 2000-ig a kétszeresét, sőt a háromszorosát is elérheti a jelenleginek, és csupán ten­geri halakból évi 200 millió tonna élelmiszer állítható elő. A nagyobb fogásokat rádiólo­kátorok és elektronikus számo­lógépek segítségével biztosít­ják, amellyel földerítik, hogy hol, és milyen távolságban tar­tózkodnak a halrajok. A halak feldolgozását a hajókon végzik el. A kifogott zsákmányt gazda­ságosan, veszteség nélkül hasz­nosítják. Az élelmiszereken kí­vül a hajón dolgozzák föl a melléktermékeket iš. A • terme­lést olcsóbbá teszi az is, hogy az ilyen úszó gyárnak, a hagyo­mányos halászhajótól eltérően, ritkábban kell vítogatnia a ki­kötőt. Az erdők ez ideig csekély táplálékforrást jelentenek. Á szakemberek azonban remélik, hogy ezen a téren is gyökeres változás következik be. Hason­ló technológiai eljárással, mint a sörgyártásnál, a fahulladék­ból fehérje állítható elő. Javít­hatnánk vele a liszt, a barom­fi. a sertés és az édesvízi ha­lak takarmányának a minősé­gét. Világviszonylatban a legelő­ket illetően is sok a veszteség. Tömérdek fű megy rajtuk tönk­re, mivel az állomány létszámát aszerint szabják meg, hogy a legsilányabb legelő hány állat táplálékát biztosítja. Ha a ked­vezőtlen időszakra olcsón és mindenhol rendelkezésre álla­na a szükséges takarmány­mennyiség, az állattenyésztési termelés jelentősen növekedne: Fontos körülmény ezen* a téren az is, hogy az állattenyésztési termelés veszteségét a lehető legkisebbre kellene csökkente­ni. Míg az USA-ban és Európá­ban a veszteség jóformán ele­nyésző, addig más földrészeken a szállítás megjavításával, a feldolgozóipar összpontosítá­sával, a hűtőházak szaporításá­val kellene elősegíteni a vesz­teségek csökkentését. A mezőgazdasági termelés növelését elsősorban a szűzföl­dek megművelése segítené elő. Viszont napjainkban már csak ott kihasználatlan a föld, ahon­nan messzire esik a piac, vagy kevés a munkaerő, a befekte­tés, a víz, illetve a villamos energia. Napjainkban a termés­növekedés legjelentősebb esz­köze a műtrágya, a gyom- és a rovarirtó vegyszerek. India és Pakisztán kimerült földjein a műtrágyázás megkétszerezné a termést. A gyomok, a kárte­vők és a növényi betegségek okozta veszteségek — dr. Ayres szerint — Európában 25 száza­lékot, az USA-ban 40 százalé­kot és a világ többi részén 50 százalékot vagy még ennél is többet tesznek ki. Ebből is ki­tűnik, hogy milyen lehetőségek nyílnak a termelés további nö­velésére. Tekintettel azonban arra, hogy a fejlődő országok­ban az élelmiszer általában ol­csóbb, mint az iparilag fejlett országokban, a műtrágyák és a vegyszerek viszont drágábbak, ezért csak kisebb mértékben alkalmazzák. Az élelmiszer árá­nak a növelése — ami lehetővé tenné a nagyobb befektetést —, a kis jövedelmű lakosság köré­ben szintén lehetetlen, mivel katasztrofális következménnyel járna. Jelentősen növelné a terme­lést az is, ha a kis hozamú nö­vények helyett inkább a nagy hozamú növények termesztésé­vel foglalkoznánk. Európában nagy haladást jelentett a ku­korica és a burgonya vetéste­rületének kiterjesztése. Kalória­értékre átszámítva a kukorica és a rizs kétszer, a burgonya pedig négyszer annyi értéket jelent, mint a búza. A szója is igen értékes növény. A kalória­értéke ugyan azonos a búzáé­val, de a fehérjetartalma három és félszer több. A fejlődő or­szágokban is sokat segítene a nagy hozamú növények vetéste­rületének a bővítése, de a meg­valósítása sok nehézségekbe üt­közik, a lakosság konzervati­vizmusa, a hagyományos terme­lési módszerek és az étkezési szokások miatt. Az élelmiszer-termelés növe­lését a nem táplálékként szol­gáló növények termesztésének abbahagyása is elősegítené. A dohány-, a kávé-, és a teaültet­vények nagy területeket foglal­nak el, egyelőre azonban nincs rá remény, hogy csökkenthes­sék a területét. Az új szinte­tikus anyagok gyártása azon­ban lehetővé tenné a gyapotter­melés csökkentését. További nagy tartalékok az öntözéses gazdálkodás kiépíté­sében rejlenek. Az építkezést azonban hátráltatják a nagy be­fektetések. A mezőgazdaságban az öntözést nem tartják elég jövedelmezőnek. Egy délnyu­gat-amerikai tanulmány szerint a vízmennyiség, amely a mező­gazdaságban csupán 44—51 dollárt jövedelmezett, üdülési célokra felhasználva 250 dollár, az iparban pedig 3—4000 dol­lár hasznot hajtott. A mezőgazdaság gépesítése — hangsúlyozza dr. Ayres — növeli a munkatermelékenysé­get. Közvetve azonban elősegíti a termékek hozamának növe­kedését is. Az igavonó állatok takarmányát állattenyésztési termelésre lehet felhasználni. Az USA-ban az 1949—1963-as években a gépek 6 millió lovat szorítottak ki. Helyettük a gaz­daságok 11 millió tehenet tart­hatnak, amelyek átlagos évi tejhozama darabonként 3500 li­ter. A tudósok véleménye szerint a századfordulóig a mezőgaz; daság valószínűleg eléri a leg­magasabb „termelési szintet, és termékei az élelmiszerellátás fő forrásai lesznek. A különbö­ző — ma még hihetetlennek tűnő — elképzelések közül je­lentős lesz a fehérje szintéti-_ kus gyártása. Számos kutató foglalkozik ezzel a kérdéssel. A fordulópontot a nagyüzemi gyártás technológiájának kidől? gozása fogja jelenteni. Dr. Ayres véleménye szerint a ki­látások biztatók. Remény van rá, hogy az első szintetikus ter­mékek 5—10 éven belül megje­lennek a piacon. 2000 körül a szintetikus fehérjéből készült élelmiszerek már fedezni fog­ják a szükségleteket, és lehet­séges, hogy örökre megszaba­dítják az emberiséget az éhin­ség borzalmaitól. (us) Készül hat család új otthona, s nem hiányzik a fürdőszoba sem. (Tóth Alajos felv.) Megoldásra váró problémák a Magas-Tátrában

Next

/
Oldalképek
Tartalom