Új Szó, 1968. február (21. évfolyam, 31-59. szám)

1968-02-20 / 50. szám, kedd

A Vasmű öntödéjében (CTK felvétele) Búslakodó műemlék Lapunk február B-i számában „Búslakodó műemlék" című Írásunkban rámutattunk, hogy veszély fenyegeti Gömör egyik műemlékét, a krasznahorkai Franciska-Mauzóleumot. Az Idő alaposan kikezdte tetőszerkezetét, és ha sürgősen nem javítják meg, beomolhat a kupolája. A Prešovi Műemlékvédő Hivatal kerületi központja válaszolt bírálatunkra. A válasz teljes mértékben alátámasztja cikkünk igazát. Az is kiderül a válaszból, hogy az emlékmű gondozása a Rozsnyói Járási Nemzeti Bizottság kötelessége, melynek a mauzóleumból származó bevétele 1960-tól 1967-ig csaknem 5S6 ezer korona volt. Nem kellene-e bevétel egy részét a műemlék tatarozására fordítani? Erre a kérdésre kérünk választ a rozsnyói JNB-tői. —fflÚj üzem A košicel Módna tvorba termelőszövetkezet e napokban új üzemet nyitott meg Mecenzéfen. A régi iskola épületét a VNB 150 ezer korona költséggel átalakíttatta s a Módna tvorba az ú] üzembe mintegy 350 ezer koronát fektetett. Az üzemben már most 60 nő dolgozik. Számuk február végéig százra emelkedik, sőt a terv az, hogy az év végéig két műszakban 200 nő talál itt magának munkát. Az üzem ágyneműt és kötényeket gyárt s ezek a közeli napokban már az üzletekbe kerülnek. Még ebben az évben mintegy ötmillió korona értékű árut készítenek. Matő Pál A gottwaldovi cipőgyár dokumentációs osztálya. A vtlág minden tájáról érkezik ide újság, szaktanulmány, a cipőiparral összefüggő cikk. Előttem a milliós példányszámú amerikai hetilap riportjának szó szerinti fordítása. A címe: Zlínl tudósítás. Alcímek: 1. Hogyan lett Zlínből Gottwaldov? 2. Vörös diktatúra a cipővárosban. 3. Itt minden Batára emlékeztet. Először Bata-emlékek után kutatunk. Kísérőm: František Alexa technikus. — Próbáljon elfogulatlan lenni, Alexa elvtárs... — Nem tudok elfogulatlan lenni. Elferdült gerincek —Ez is Bafa-emlék. Előbb nem értettem, mire céloz. A gépre? Az újnak látszik. De azlán rámutat egy emberre. — Nézze meg a vállát. Meg az egész testtartását... Tovább ballagunk a „cipőszerelő" csarnokban. Egy másik gépnél állunk meg. Oj gép, régi ember, ferdült gerinc. — Bafa-emlék ez is — mondja kísérőm kurtán —, és ha körülnéz a városban, sok ilyent talál. Csattog a gép, Alexa a gépkezelő fülébe ordít: — Mikor kezdted? — Kilencszázharmincnégyben. — Honnan jöttél? — Árvából... A tanyákról... Tipikus Baťa-képlet. Baťa emberei nyakukba vették az országot, toborozták a fiatalokat. „Ifjú férfiaknak" nevezte Baťa a tanoncokat. Legszívesebben a munkanélküliek gyerekeit vette fel. Tizenhárom-tizenöt éveseket. Fizetett is nekik a napi 8—10 órás munkáért heti 70— 100 koronát, hogy ugyanezért a munkáért ne kelljen a felnőtteknek az összeg néhányszorosát fizetnie. — Baťa egy időben már a tönk szélén állt — emlékezik vissza F. Alexa. — A gazdasági válság idején, amikor minden gyáros áremeléssel akarta magát menteni, Baťa gondolt egy merészet, és a cipők árát felére, harmadára csökkentette. „Baťa az emberiség jótevője" — harsogták akkor Csehszlovákia „erős férfiújának" a propagátoral. Vajon hogyan lett a cipőkirály az emberiség jótevője? Toborzól a munkanélküliek lakta falvak felé vették útjukat, hogy az éhezőknek feltegyék a kérdést: „Szeretnél vadonatúj lakásba költözni?" „Szeretnél állandó munkát kapni?" A munkanélküliek kaptak lakást és kaptak munkát. Éppen csak a „forma kedvéért" írásban kötelezték magukat, hogy — tartózkodnak a politikától. Az üzemi kopók teljes gőzzel dolgoztak, keresték a politizáló elemeket. Megtudták, hogy tegnap gyűlésen voltál? Másnapra az utcára kerültél. Figyelték minden mozdulatodat, és politizálásnak vették azt ls, ha méltatlankodtál a bércsökkentés miatt. Ebben az esetben elvesztetted a munkát, s az üzemi lakást. pofoztak. Akkor a rendőrfönök közölte velem, hogy átvisznek az Uherské Hradišté-i bíróságra. „Előbb azonban még búcsút veszünk magától!" — mondta a rendőrfőnök és kettes sorba felsorakoztatta a legénységet. Apám mesélte, hogy a Monarchia hadseregében néha így büntették a katonákat. — „Vesszöfuttatás?" — kérdeztem. — „Dehogy, mi derékszíjjal csináljuk" — felelte a rendőrfőnök. És a kettős sorfalban állandó ütések között kellett végigfutnom. Volt akí a csatos felével ütött, az emberségesebbek csak úgy, simán húztak rám egyet-egyet. A bíróságon védőm orvosi jegyzőkönyvet vétetett fel. Négy hónapot kaptam. A büntetés letöltése után nyomozni kezdtem néhány „Ismerős" rendőr neve után. Feljelentettem őket. A bírósági tárgyaláson a rendőrség „bebizonyította", hogy az általam Bata - emlékek Igazságszolgáltatás — burzsoá módra Zlínben nem volt a pártnak könnyű munkája. A gyár, a lakások, az üzletek, az iskolák, a rendőrség, a közlekedési eszközök — mind Baťáé volt. És az emberi lelkekre is pályázott. — Elmondjam Rudolf Kapča esetét? Bólintottam. — Ezerkilencszázharmincnégyben történt. A pártsejt tudomására jutott, hogy a cipőgyárban a gépek mellett a tanoncok közül a kimerültségtől naponta többen is elájulnak. A gumigyárban is ugyanez volt a helyzet. Az embertelen hajsza miatt a 14—15 éves fiúk közül néhányan öngyilkosságot követtel el. — Röplapokat.. .1 — KapCa szaki csak ezt a szót ejtette ki, de ebből ís értettünk. Röplapokat készítettünk. A gyári spiclik, meg a rendőrség nyomunkba jutottak. Hat elvtársunkat bíróság elé állították. Letartóztatásuk után a parlamentben az egyik kommunista képviselő így interpellált: „Kihallgatás közben a rendőrök verik a kommunistákat!" — „Bizonyítsa be!" felelt neki magabiztosan az egyik burzsoá párti képviselő. KapCa elvtárs így emlékezik vissza az akkori napokra: „Letartóztattak. Délután kettőtől este kilencig felváltva kérdeztek és ütöttek. Megtalpaltak, megnevezett rendőrök aznap nem ls voltak szolgálatban. A karhatalom gyalázásáért és becsületsértésért vádat emeltek ellenem. Kaptam további két hónapot ..." Szilárd jellemek Baťa tudatosan ferdítette az emberek jellemét. Jól tudta, hogy egyeduralma legnagyobb ellenségei — a kommunisták. Számolt vele, hogy „különbéJáratú" rendőrsége és a spiclihálózat által ellenőrzött a politikával — szerinte — nem törődő munkásság szükség esetén majd mellé áll. — Mi történt itt 1948 februárjában? — kérdeztem Alexát. — ön akkor a vállalati tanács elnöke volt. — A februári események gyökerét, indítóokait Baťa-emlékekben kell keresni. A gerinc fizikai értelemben vett elferdülése csak egyeseknél járt együtt a lelki gerincferdüléssel. Az egyszerű munkások zöme 1945 és 1948 között is jól emlékezett a háború előtti évekre, amikor csupán a kommunisták harcoltak a Baťarendszer ellen. A cipőkirály értett a demagógiához. Azt mondta: munkát, lakást adok az alkalmazottaimnak és olcsó cipőt az országnak. De milyen áron adta ezt? Egyik bevált fogása volt, hogy a munkásokra kedvesen rámosolygott, de a piszkos munkát fogdmegjeivel végeztette el. őket viszont erre minden eszközzel rákényszerltette. Hogy Baťa a valóságban milyen volt, azt csak mi, az egykori alkalmazottak tudjuk. Akik nem ismerték az itteni helyzetet, nem értettek meg egyet-mást az itt végbement eseményekből. Például aki hitt, vagy esetleg még ma ls hisz a baťai „demokráciában", nehezen érti meg, hogy 1948 februárja előtt a gyár 30 000 dolgozójából miért léptek be 7000-en a pártba. — Kik voltak a legöntudatosabbak? — Akiket a régi rendszer a legnagyobb mértékben megalázott. Azok a műhelyek adták a legtöbb és legjobb párttagot, ahol a spiclik, meg az üzemi rendőrök a legembertelenebbül basáskodtak: a felsőrészkészítők és a gumigyáriak. — És melyik részleg okozott a pártnak gondot? — Ahol a legszámosabb volt az úgynevezett munkás arisztokrácia. — A februári napokban ön hol volt? — Természetesen az üzemben. Aztán a munkások küldötteként részt vettem az üzemi bizottságok országos kongresszusán. •» N Detronizálás A gottwaldovi cipőgyárat már 1945-ben államosították. A hatalom kérdése azonban véglegesen itt is csak a februári napokban dőlt el. — Visszatértem az üzemi tanácsok országos kongresszusáról — emlékezik vissza František Alexa. Február 25-én reggel hét órakor a vállalati tanács az összes igazgatót gyűlésre hívta. Nagyrészük még Baťa embere volt. Közöltük velük, hogy a munkásság döntése alapján tovább nem dolgozhatnak a gyárban. Ogy határoztunk, hogy a legveszélyesebbeket az üzemi milícia vezeti ki a gyárból. — Érdekes epizód is akadt? — De még mennyi! Egyet például soha sem felejtek el. A milícia a gyár kulcsfontosságú pontjait már megszállta, amikor a nemzeti szocialisták irodahelyiségeiben jelentős számú bilincset találtunk. „Ezt kinek szánták?" — kérdeztük Baťa mégis csak politizáló, levitézlett embereit. „Találják ki!" — felelte a nemzeti szocialisták funkcionáriusa. A rejtély megoldásához nem kellett valami sok fantázia. Akkor azonban a gyárépületeken már vörös zászló lengett. TÓTH MIHÁLY rlonoizičfý Dezíö: - ÉS Németországban bezárták a bárokat, meg az éjszakai szórakozóhelyeket - tette hozzá Gajdos, de az ő szavára általában senki se figyelt, ő volt a század szerencsétlenkéjs, mindjárt a bevonulásunkkor kiszúrta majának a törzsőrmester, s azóta ő játszotta o közbohóc szerepét. A bordélyházakat is becsukták? — kérdezte valaki. Ľz a témci mindenk" °rde'<elt. Hamarosan zsongó hangyabollyá változott a hálóterem. Bagi azonban úgy látszik máshová akart kilyukadni, m^rt váratlanul kijelentette. - Nem ez a fő sláger, nanem az, hogy Mexikóban megkezdődött a Trockij-pör. Mindnyájan értetlenül bámultunk rá. Egyikünk se tudta ki volt Trockij. Bagit láthatóan bosszantotta a tudatlanságunk, mert nagyokat legyintett a levegőbe. - Hülyék vagytok, veleteK nem lehet semmiről beszélni. örültem, hogy abbamaradt a beszélgetés, sorakozóig volt még egy kis időm, leültem a katonaládámra, s elővettem a könyvemet, de alig lapoztam bele, éreztem, hogy valaki áll a hátam mögött. Bagi volt. - Mit olvasol? - Saumi közöd hozzá — kaptam fel a fejem, s o mundé'om alá dugtam a kön>vet. - Ja vagy úgy - mondta és sarkonfordult. Aznap nem történt semmi de másnap hojrali sorakozór.ál Rézkobak magunk között így hívtuk a törzsőrmestert —, sokáig gondterhelten járkált a szakaszunk előtt, eleinte ozt nittem, megint valami tréfán tö'i a fejét, amivel Gajdosba beleköthet, minden szemle ezzel szokott kezdődni, de most nem ez történt. Az én nevem csattant a levegőbe. Mivel már amúgyis vigyázállásban várakoztunk, nem tehettem egyebet, még jobban kidüllesztettem a mellkasomat, de a nevem után szinte egy percig nem következett semmi. — Maga mit rejtsgat a zubbonya alatt? - csattant újra a levegő. Ismét kifeszítettem a mellkasomat. — Törzsőrmester úrnak jelentem elásson egy könyvet. — Miről szól J könyv? — Jelentem alássan a Tatá'járásról. — Mutussa. Kiléptem a sorból és odaadtam a könyvet. Rézkobak hosszasan sétált előttünk, s a könyvet lapozgatta Aztán odanyújtotta nekem. — Olvasson fel belőle egv észletet. — Melyik részletet, jelentem alássan? A tekintetét fürkészően belém akasztotta. Rondán, szúrósan tudott nézni, de én álltam a tekintetét és sokáig farkasszemet néztünk. Rézkobakot elfogta az indulat. — Mit bámul rám, mintha én lennék a szarvascsorda, o'vasson a könyvből, a harmadik oldalon felülről. Már a gimnáziumban felolvasó cttanrc, most is nyugodt hangon kezdtem. Oh figyeljetek és lássátok, mily keserves vala az az élet! Tized vagy huszad napra mentem be fölforgatni a ho'ttesteket. Mily nagy lehetett ott a bűz, mily nagy a fí'e cm, gondoljátok meg. Nincs ember, azt hiszem, ki ennyiféle csapást elgondolva, meg ne irtóznék. Gödröket kelle találnom, vagy vermeket ásnom, vagy odvas fákat keresnem, melybe megvonulhussak, me't a tatárok a sűrű bozótokat, a homályos berkeket, a vizek mélységeit, a puszták sivatagjait, mint a nyulat és vadkant nyomozó kutyák úgy szá-luldozzák be. l?en erdőket egy hónu s tovább is kutatták." — Elégi — ordrtott Rézkobak — ez hazafias olvasmány, de meg ne halljam, hogy valaki valamnő lázító íörmedvényt olvas. Pihenj! Megkönnyebbülten iir'.itt in'< a 'oob •ábunkon, a mei'ünk is úgy meghorpcJt, mintha csak egyetlen sóhajtól lett volna ielfújva. « - Gajdos maga mit vakaródzik? - Jelentem alássun nem vakarózom. - Hallja maga, pendelyvá'i szaskapitány, velem ne feleseljen, meri tüstént elküldöm Pancsovára jeget asza'ni... A folytatást már ismertük, Rézkobak újból elemében volt, tíz percen bsl jl nevetségessé tette Gajdost a cipőfűzőjétől a feje búbjáig. A szakasz nyeritve röhögött, az őrmester tréfáin. Gajdos halvány, sápadt arccal dadogva védekezett. Társaim előtt az eset után megnőtt a tekintélyem. Gyanúba is keveredtem, ki is vágtam magam belőle, ez mindenképpen nimbuszt jelentett. Bagi leforrázva kerülgetett. Az ő zavarát értettem, csak arra nem tudtam rájönni, miért hazafias olvasmány a tatárjárás. A hazafiasság dolgában általában zavarban voltam, pedig állandóan erről szónokoltak. Még a vasárnapi istentiszteleten is erről harsogott a tábori lelkész. „A haza, mint érték, sokban az egyén értéke fölött áll. Ha veszélybe kerül, minden fiának össze kell fognia, hogy a fenyegető romlást elhárítsa. Vegyük ezért egész természetesnek, hogy a hazáért vagyont, sőt ha kell, életünket is fel kell áldoznunk. Jegyezzük meg, jól, hogy a népek azért élnek, mert a legjobbak, a legönzetlenebbek, a legerősebbek, a legtisztábbak feláldozzák magukat értük." Magamban lázongtam ezek ellen a szavak ellen. Mi köze az egyháznak a tatárjáráshoz? Aki kardot ránt kardtól vész el, az áll a szentírásban. Már régen nem imádkoztam, de valaki előtt mégis szerettem volna szóbahozni az istent. Amikor aztán Gajdossal osztottak őrségbe, bele is kezdtem. - Mondd, te hiszel? - Miben? — Hát az istenben. — Persze. — És szűzmáriában és a szentháromságban is? — Persze - megütközve és riadtan nézett rám, - ha nem hinnék, nem is bírnám ki itt - tette hozzá csendesen. Az árnyék fekete foltokat rajzolt az arcára, s így még soványabbnak, elesettebbnek látszott. Hirtelen végtelen szánalmat éreztem iránta. Félszemmel gondosan figyeltem a terepet, nehogy Rézkobak lefüleljen, mert őrségben tilos volt a beszélgetés, de közben lázasan gondolkoztam, hogy valami olyat találjak ki, amivel megajándékozhatnám Gajdost. Eszembe jutott Bende és a vasládám, aztán a kertészetben a megelevenedő virágok, de úgy éreztem, hogy most a Tatárjárás a kincsem, amely valahogy kinyújtotta az idő és a haza határait. — És a hazában hiszel? Gajdos maga elé meredt és nem válaszolt, azt hittem Rézkobaktól fél, igyekeztem megnyugtatni. — Ne félj Rézkobaktól, az ilyenkor mással van elfoglalva, nyugodtan beszélgethetünk. Nem válaszolt csak a szeme villant. — Egyszer úgyis keresztül lövöm — mondta később. — Ne törődj Rézkobakkal, az a fontos, hogy az ember nagy dolgokban higygyen, akkor mindent át lehet vészelni. — Igen. — De nem az az istenben, abban nem lehet hinni... Az istennel nem lehet beszélni ... Az életben kell hinni, abban, hogy mindig volt valami jó és rossz és ez folyton váltakozott. Emberek is mindig voltak, túl az országhatárokon itt is, ott is, és időnként belekerültek a tatárjárásba, pedig egymásra hasonlítottak és... — Marhaságokat dumálsz. (Folytatjuk)