Új Szó, 1967. december (20. évfolyam, 331-359. szám)

1967-12-15 / 345. szám, péntek

Adósságtörlesztésnek is szánom ezt az írást. Az idei hosszú ősz legelején egy szeles szeptemberi napon tettem ígéretet arra, hogy a lévai Caramvölgyi Kisipari Szövetkezet bútorüzeméről, az exportbútorok útjáról, az emberek véleményéről írok. AVAV.V.V.VAV.V.%VV.VAV.V.V.VAVA%W.VW.' LÉVAI EMBEREK -LÉVAI BÚTOR AV.V.V.V.V.V.V.V.WA'.V.VAV.V.V.V.V.V.V.V.V A bútorüzemben egy barátomat, Nagy László műbútorasztalost és Jeles műkedvelő színházi rendezőt kerestem az őszi napon. Tudtam az üzemről, mert gyakran beszélt róla, ha valamilyen fesztiválon vagy rendezői szemináriumon találkoztunk. Szinte úgy éreztem, hogy a CSEMADOK-nak is köze van az üzemhez, hiszen a szövetkezet elnöke, Danis József is régi ismerős, csak nem találkoztam vele. mióta a CSEMADOK Járási bizottságát felcserélte a kisiparosok szövetkezetének igazgatói, illetve ebben a tisztségben elnöki funkciójával. Kerestem hát az üzemet és kétszer is elmellőztem a vasútutcai kis házat, nem gondolva, hogy annak vaskapuja mögött valóban egy komoly üzem működik, ahonnan Angliába és Svédországba utaznak az asztalok. És az export komolyságához illően szabályszerű kapuőr igazít el, éppen csak a sorompót nem nyitja meg előttem, amit naponta megcselekszik, ha éppen áruszállítás van. Különben az elnök ls és a többiek is kerékpárral közlekednek, annak pedig nem kell sorompót emelni. De ami dukál, az dukál, legyen porta és kapuőr, mert mindenhol ez a szokás. Eligazítást nyerek, hogy Nagy László barátomat a hosszú udvar végén, a fényezőben találom. Keresem a fényezőt. A fészerlabirintusban nehéz eligazodni, s így, miután az első ajtóval kezdem, szükségszerűen végigjárom a karbantartó műhelyt, a gépházat, a szeletelőt, illetve „szabászatot", az enyvezőt, csiszoló részleget, amíg végre erős aceton-lllat között meglelem a keresett Ismerőst. Különlegesen összeszerelhető asztalok között beszélgetünk Nagy Lászlóval, már nem is arról, amiért jöttem, de a szakmáról, mármint a bútorszakmáról. Ugyanis Nagy Lászlónak két szakmája van. A bútoripar mellett évtizedek óta minden szabad idejét a műkedvelő színjátszásnak szenteli. De most erről alig esik szó, ahogy a Svédországba készülő asztalokat nézzük. Én azon csodálkozom, hogy a svédek, akik tudvalevőleg hosszú emberek, milyen okból rendelnek alig ötven centiméter magas asztalokat. Közben arra is gondolok, hogy Svédországban a legmagasabb az életszínvonal, és talán azért van szükség Ilyen alacsony asztalokra, hogy a földön, kispárnán ülve élvezzék a magas életszínvonal áldását. Természetesen a kisipari szövetkezetnek ezek a gondok nem okoznak külön problémát. Nekik egy a fontos, a kivitel. Külkereskedelmünknek pedig az ebből származó valuta. A lévaiaknak egy a gondjuk: ha jönnek az átvételi biztosok, még Svédországból is, minél kevesebb legyen a selejt, mert csak elsőrendű gyártmányra ütik rá a pecsétet, hogy mehet a csomagolóba. Pecsét nélkül nem indulhatnak az asztalok. Kísérettel megyek át a másik, szinte hangárszerű fészerbe, ahol az Angliának szánt asztalokat szerelik, szaknyelven ez a műhely az összerakó. Az asztal más, mint a svédeké. Erős gyakorlati érzékre vall, hogy egy mozdulattal összecsukható az asztal két szárnya, és a szoba vagy a konyha sarkába állítható. Nem ismerem az angol lakásokat, de valószínűleg takarékoskodnak a hellyel. De hiába gondolok arra, hogy belföldi, hazai szükségletet is kielégítené, ha gyárthatnák, csak nem lehet, mert ugyanúgy, mint a svédek, az angolok is, az általuk szabadalmazott mintadarabokat küldték el Lévára és e szerint készül az export. Mivel érdekel az emberi szövetkezés minden formája, és ez esetben régi ismerősömet is szeretném újra látni, így Danis József elnököt keresem a családi házból átalakított irodákban. Az elnök helyett Füry Ferenc termelési felelőst, ügyvezetőt találom, aki több kíváncsi kérdésemre válaszol. Így tudom meg, hogy a lévai kisiparosok szövetkezete mintegy kétszáz taggal dolgozik. Asztalos, kárpitos, aranyműves, virágcserép, kerítésdrótfonó, órás; ahogy a gyors felsorolásból megjegyezzem azt a néhány szakmát, amely Léván a közigényt szolgálja. A Vasút utcában a bútorüzem és a kerítésdrótfonók kaptak helyet. A bútor-részlegen harminc ember dolgozik. Az egész szövetkezés egyévi forgalma 15 millió korona. A negyedévi, illetve évvégi osztalékot meghatározza a forgalom tiszta nyeresége. A tagok tagdíjjal, valamiféle részvényességi formával is érdekelve vannak. A város több pontján elhelyezkedett műhelyeket az elnökség irányítja, amelyet a közgyűlés választ. Nagyjából ezt jegyeztem fel Füry Ferenc gyors tájékoztatásából. Az exportról a következőket tudtam meg: a kisiparnak Léván is megvan a létjogosultsága. így a bútoriparnak ls. A gyárak szériában gyártanak, a kisipar egyetlen bútortípust is elkészíthet. A gyárak lassabban kísérletezhetnek, a kisipar egyéni ízléseket ls kielégíthet, és ami a legfontosabb, javításokat is elvégez. Természetesen, nagy a versengés a gyáripar és a kisipar között. A korszerűsítés a kisiparban is elkerülhetetlen, csak amíg a gyáriparban (az eddigi gyakorlat az volt) állami támogatással korszerűsítettek, sokszor függetlenül a tervek teljesítésétől, addig a kisiparban mindig a valóságos tiszta haszon határozza meg a szükséges korszerűsítést. Léván is így van ez. Mindenki tudja, hogy az árunak piac kell, és mint minden piacon, ez esetben is úgy van, hogy melyik az olcsóbb. Csak természetes, hogy egy nagyüzem olcsóbban termelhet, ha szériában gyárt. De nem lehet mindent szériában gyártani és ezt használhatja ki a kisipar, no meg az egyéni megrendelőket, akkor is, ha a gyártmány nem egy példány csupán, mint az angolok és a svédek rendelése. Füry Ferenc e megrendelések mibenlétét magyarázta el nekem, miután fogalmam sem volt róla, hogyan jutottak a lévai kisiparosok, mármint a bútorosok az angol és svéd igények kielégítéséhez. Piackeresés, mondja a termelési felelős. Adva van a Külkereskedelmi Minisztérium, annak termelői és piacfelderítői osztálya. Ide utazik a kisipari szövetkezet termelési felelőse és tájékozódik. Ilyen egyszerű úton-módon jutottak a lávalak is az exportlehetőséghez. Első vevőjük a Szovjetunió volt, ahová nyolcszáz hálószobabútort szállítottak, egyetlen reklamáció nélkül. Majd jöttek az angolok és a svédek. Meglepő volt, hogy ez esetben nemcsak a külkereskedelmi átvevők, de a svédek esetében maguk a megrendelők is felkeresték a kisipari szövetkezet bútorüzemét. Nem kíváncsiságból, de szigorú nagyítókkal és nedvességmérő készülékekkel, hogy a legyártott áru minőségét átvizsgálják. Nagyjából ennyi lenne az exportlehetőségük a lévaiaknak. Azt visZont csak akkor tudnák teljes mértékben kielégíteni, ha a gyártásvezető ugyancsak elmehetne nagyítóval és nedvességmérővel a nyersanyag-kitermelő vállalatokhoz és csak azt venné át az üzem részére, ami tökéletesen megfelel. Ha ez Így volna, bezzeg ürülnének a lévai asztalosok is. De ez, sajnos, nincs így. Azt mondják, hogy úgy kergetik el a madarakat, amikor gyalulni akarnak, mert még akkor ls fütyülnek a fán. Ez volna a másik oldala, nemcsak külföldi, de a belföldi igények kielégítési lehetőségeinek is. A tájékoztatás után ismét az összerakó műhelybe indulok, hogy néhány dolgot még visz-, szakérdezzek azoktól, akik gyalulnak, szabnak, fényeznek, öszszeraknak. Három nevet írtam fel magamnak: Bartal József, Balla István, Kovács Ferenc. Hozzá lehetnek szokva az idegenek mászkálásához, mert csak akkor vesznek figyelembe, amikor egyenesen tőlük kérdsr zem, amire kíváncsi vagyok. De akkor, szinte darázsfészekben érzem magam, ahogy szaporodnak a kérdésekre adott válaszok. A kereset, az nem kereset, mondják. 1400 korona; és ahogy írom az összeget, úgy emelkedik ez a kereset havi ezerötre, majd ezerhatszázra is, persze nem az átlag. A szakma szeretetéről itt is meghökkentő választ kapok Balla Istvántól, akinek tízéves fiát kérdezem, csak úgy véletlenül, mivel ott látom az apja mellett, mint valamikor az apa állhatott a gyalulgató apja mellett. A gyereket kérdezve nem kapok határozott választ, hogy elszegődik-e asztalosnak. De határozottabb a válasz az apa részéről, aki kategórikusan' kijelenti, hogy inkább üljön a fia kalappal a kezében a Denk előtt (a régi nagyvendéglő Léván), mintsem gyaluljon. A lényeg azonban egészen más, bár a kisipar jövőjét mindenképpen meghatározza az ilyenféle szülői álláspont. Tehát a lényeg itt ls az, hogy a kezdeti, másfél évtizeddel ezelőtti állapotokhoz viszonyítva nagy a különbség. De a kortól és a korszerű követelményektől ugyancsak égi, illetve kozmikus távolságra vannak lemaradva. Az, hogy számukra ez nagyon is izgató kérdés, azt jelenti, hogy nagyon is itt élnek az üzemben, amelynek alapjait, ha fészerszerű is az épület, azért csak ők rakták, betonozták brigádmunkában. A beruházás lassan halad, de nem mondják hozzá, mi a haszon, csak azt mutatják, hogy a csomagolónak, lépést tartva korral, igelitből van az ablaka. Azt mondják nevetve, hogy ez most a korszerű, hogy kevés a gyerek, hát jut az igelitpelenkából üvegezésre. Már ismét a nyugtalanság vibrál körülöttünk, és a keresetről szólva — talán Balla István tesz találó megjegyzést: neki az a lényeg, hogy a pénzéért megvehesse azt az árut, ami kell. Jó meghatározás olyan ember részéről, aki maga is árut termel. így minden bizonnyal ő is gondol néha a vevőre, mikor megformálódik a keze alatt egy-egy fényes bútor. A másik régi ismerősömmel, az elnök Danis Józseffel akkor találkozom, amikor elköszönni megyek Füry Ferenchez, és el akarom mondani neki, hogy darázsfészekbe kerültem az öszszerakó műhelyben. Danis J. elnöknek meg üzenetet is hoztam a műhelyből, amely össze-vissza kllencvenegy lépésre van az irodától. Az üzenet pedig anynyi, hogy ritkán látják őket a műhelyben. Már nem vagyok benne biztos, de úgy emlékszem, Kovács F. mondta, hogy nemrég találkozott a Jóskával és megkérdezte tőle: — Te még itt vagy, Józsi? Az üzenetet akkor is átadtam, de most így is továbbítom. Csupán azért teszem, hogy az emberi szövetkezések, még egy kisipari szövetkezeten belül is nagyon megkövetelik az emberi barátságot, tiszteletet egymás iránt. A barátság még a kézműipar meghatványozója ls lehet, ha azt nem felejtjük ki a számításból, a korszerű beruházásból. GYURCSÚ ISTVÁN • •••••••••• Mi IF 1 ••••••••••• BOLOND PIERROT Jean Paul Belmondó és Anna Karina neve külön-külön, már magában ls elég ahhoz, hogy valamelyik film Iránt felkeltse a moziközönség érdeklődését. A két név együtt pedig már fél siker. Jean-Luc Godard, a neves francia rendező esetében ez a művészkettős egyszer már teljes nagy sikert hozott (A nő, az nő című film), Így érthető, hogy tizedik filmje főszerepeinek alakítását Ismét Belmondóra és Karinára bízta. A Bolond Pierrot bemutatóját ritka heves vita követte. Talán még sohasem fogadott filmet olyan ellentétes vélemény — mind a kritika, mind a közönség részéről — mint Godardnak e művét. Egyesek azt mondták zseniális mű, mások, hogy szörnyű alkotás. Többen lelkesedtek csodálatos, elragadó, némelyek halálosan unalmasnak minősítették. De L. Aragon a Les Lettres francaises című francia lapban azt írta a filmről: „földöntúlian szép .. Valóban csodálatosan szép képsorokat láthatunk. Raouol Contard operatőr — Godard állandó munkatársa — kiváló érNEM SZERETVE A második világháború kitörése előtti napokban történik a film cselekménye. Az események előszelét kétséget kizáróan mindenki érzi, csak Noémi, a film bájos női főszereplője süket és vak az őt körülvevő világ iránt. Számára Kamii jelenti a világot, az ő szerelme a napfényt, az ő távozása a halált. Ez az egyszerű, jelentéktelen kis titkárnő imádja Kamiit, a fiatal festőművészt. Kamiit untatják a lány hétköznapi apró-cseprő gondjai, állandóan ismétlődő, körben taposó gondolatai. Ezért egyre gyakoribb közöttük a nézeteltérés, a hangos veszekedés, míg végül is Kamii elhagyja Noémit. De mire a lány az öngyikosságl kísérlet után a kórházból hazatér, otthon Kamii várja, sírig tartó hűséget esküdve. Reggelig kitart a hűség, de reggel heves összecsapás után a fiú újból távozik APA Szabó István az alig 30 éves fiatal magyar filmrendező, akinek Álmodozások kora cimű első filmje is nagy feltűnést keltett — a kritika többek között így fogadta: „A huszonhatéves Szabó Istvánnal költő lépett az európai filmgyártás körébe," — második játékfilmével Így teszi fel a kérdést: Milyenek vagyunk? Hogy élünk? Honnain jöttünk? Mi tetteink értelme? És teszi ezt olyan bátor egyéni hangvétellel, olyan tiszta és becsületes szándékkal és szuggesztív erővel, hogy csakis meztelen őszinteséggel lehet rá válaszolni. A kis Tankó fiúnak közvetlen a háború után meghal az apja. Egészen természetes halállal. De a fiú legendát sző apja alakja köré, partizán volt, hős, kiváló sportember — meséli pajtásainak. S a legendás apa segítségével az érdeklődés középpontjába kerül. Apja szokásait, cselekedetelt igyekszik utánozni, kezdetben mindez nem lépi túl a gyermeki játékosság határát. Ám, ahogy nő a fiú, egyre több hasznot lát a kitalált leALOM „Filmjeimben arra a kérdésre igyekszem magyarázatot adni, miért akar élni valaki, függetlenül attól, hogy életének célja egy lány, vagy egy fiú, egy dal, vagy a haza. Nem tudok olyan filmeket forgatni, amilyeneket sokan megszoktak: gyönyörű szentimentális meséket arról, hogy a végén ketten egymásra találnak," — mondta egy alkalommal Purisa Gyorgyevics, az egyik legtehetségesebb jugoszláv filmrendező, az Álom clmíl film szerzője. Gyorgyevics nyolc évig a dokumentumfilm területén dolgozott, s ott szerzett tapasztalataival lépett át a játékfilmekhez. Hatodik filmje az Alom, az 1941-es forradalmi napoknak állit költői emléket. Tulajdonképpen egy eseményt dolgoz fel, de a cselekményt, az egyes tür• •••••••••• I M K ••••••••••• (francia) zékkel alkalmazta a színeket, aláhúzva velük a szerelemről és a halálról szóló — különben eléggé hóbortos — történet romantikus zöngését. A film egy szerelmespár drámáját viszi a nézők elé. Marianne egy gengszterbanda tagja és Ferdinándot — akit azzal bosszant, hogy Pierrotnak nevez — is behúzza a bandába. A férfi szerelmével egy lakatlan szigeten új életet szeretne kezdeni, de a lány ezt az életmódot nem bírja sokáig. Elárulja a férfit, aki megöli őt a harmadikkal együtt és maga is öngyilkos lesz. Mindez apró kockákra szaggatva zajlik le a vásznon. A filmre jellemző, hogy nem annyira a logikát, az értelmet foglalkoztatja, mint inkább színeivel, zenéjével, játékosságával hat a nézőre. Godard Itt tékozolta játékos kedvét s mégis első ízben ebben a művében nyilvánítja ki egyértelműen, hogy a politikai haladás híve. A film kontextusában ugyanis elítéli általában az erőszakot, és nyílt erkölcsi ítéletet mond az amerikaiak vietnami agreszsziója felett. (lengyel) és Noémi hiába keresi mindenütt ... Janusz Nasfeter, a film rendezője — a forgatókönyvet is ő írta Adolf Rudnicki regényéből — Noémi és Kamii történetén azt ábrázolja, mennyire közönyössé válhat az ember a társadalmi kérdések iránt, ha érzelmileg szenved, kínlódik. Különösen Noémire vonatkozik ez, aki érzéseiből épít falat maga és a világ köré, és nem tudatosltja, hogy ezáltal érzéseinek tárgya, életének egyetlen értelme és célja, szerelme, Kamii is a fal túlsó oldalára kerül. Elzbieta Czyzewska szürke, monoton, banális embert formál Noémiből, aki a film végére a drámai érzéseket belülről sugárzó tragikus alakká fejlődik. Kamii szerepében a debütáló Janusz Guttner nem ér fel partnernőjéhez. (magyar) gendából, a hősnek kikiáltott apa körül kialakított kultusz Itt-ott megkönnyíti a fiú életét. Lassan a legendát a pillanatnyi szükséglet szerint alkalmakként módosítja. A hazudozás már természetessé válik számára, maga sem tudja, hol a valóság s a képzeletvilág határa. Rendkívül sokrétű Szabó István műve, amelyben kemény szóval figyelmeztet bennünket, hogy a felelősség kérdésében magunkkal szemben sem lehetünk megalkuvók. A komoly mondanivalót, jól megválasztott, igényes művészi eszközökkel tolmácsolja. Nagy érdeme van ebben Sára Sándor kamerájának is. Az operatőr pontos, drámai erejű képeit a mű koncepciójának szolgálatába állította. Bálint András finom rezdülésekkel alakította az életben helyét kereső, a múltat s annak mai összefüggéseit vizsgáló és a saját erejét még teljesen nem ismerő fiatal fiút. Az Apa című magyar filmet az V. nemzetközi filmfesztiválon Moszkvában a megosztott Nagydíjjal tüntették kl. (jugoszláv) téneteket gyakran megszakítják más korba, más helyre, esetleg álomlátomásra utaló képek. A film Így is világosan érthető. Megragadóan ábrázolja a háború utolsó és a béke első napjának reggelét, azt a bűvös hajnalt az élet és a halál, az elnyomás és a szabadság mezsgyéjén. A történet középpontjában két fiatal, egy fiú és egy leány áll, akik arról álmodoznak, hogy milyen lesz az élet tíz-húsz év múlva. A háború azonban nem tűri az álmodozást. A németek visszafoglalják a két szabad városkát és a gépfegyverek sorban kioltják a szabadságra vágyó harcosok életét. De az álmokat megölni nem lehet... Az Alom a rangos jugoszláv filmgyártás egyik legszebb terméke. S. K»