Új Szó, 1967. október (20. évfolyam, 271-300. szám)

1967-10-12 / 282. szám, csütörtök

Két év múlva termelni kezd a duMszerdabeiyi cukorgyúr |ylár az idei és a jövő évi répakampányban indulnak a Csallóközből a cukorrépával megrakott teherautók és vagonok a surányi és a trnavai cukorgyárba. 1969 őszén a dunaszerdahelyi cukorgyár is megkezdi a cukorrépa feldolgozását, és ezzel gyümölcsözni kezd a kétszáz milliós beruházás. A Dunaszerdahely felé Járókat egy égbenyúló, karcsú minarethez hasonló, 120 méter magas gyárkémény figyelmezteti, hogy itt Szlovákia legnagyobb és egyben legmodernebb cukorgyára épül. Sok objektuma már tető alatt van, a többit építik, számuk megközelíti a hetvenet. A Stavoindustria jó munkát végez itt — időelőnynyel teljesíti a tervet. Kitesz magáért a Hradec Králové i Chepos is, amely a technológiai berendezéseket és az acélkonstrukciókat szereli. Kéz a kézben halad az építőIpari vállalat és a Chepos munkája. Ilyen szoros együttműködés nélkül el sem lehetne képzelni a nagy építkezés zökkenőmentes kivitelezését. A technológiai részt szállító vállalatok már eljuttatták Dunaszerdahelyre az acélkonstrukciókat, a kazánokat és a számos nagyméretű berendezés részeit. Ott állnak csaknem egy kilométeres sorban a cukorgyárba vezető betonút mentén, várva beszerelésükre. Látszólag minden rendben van. Gejza Bruckmayer, a Stavoindustria csallóközi részlegének vezetőhelyettese, akivel az építkezést járom, mégsem elégedett: — Jóval előbbre lennénk a munkával, ha nem hátráltatna a cement — panaszkodik. Itt is, akárcsak számos más építkezésen, a cementhiány köti meg legjobban az építőipari dolgozók kezét. Mindenütt panaszt hallani a cementgyárak elégtelen termelésére és termékének silány minőségére. Cement nélkül pedig nem lehet építeni, különösen egy olyan nagy gyárat nem, amilyen a dunaszerdahelyi cukorgyár. Pedig a fagyok beállta előtt be szeretnénk még fejezni néhány kulcsjelentőségü épületet, hogy télen zavartalanul folyhasson bennük a szereiőmunka. EL! em csupán a cementhiány akadályozza azonban a cukorgyár építőit. Van itt egy további hátráltató körülmény is: a talajvíz. A legnagyobb épületek, például a cukortároló silók alapjai is a talajvíz szintje alatt fekszenek. Alapozásuk közben ezért segédkutak segítségével mintegy egy méterrel le kellett apasztani a talajvíz szintjét, hogy zavartalanul végezhessék a betonozást és a szigetelést. Kísérőm szerényen megjegyzi, hogy ez ideig a talajvíz alatt létesített egyetlen építményük sem ázik át, amit nagy sikernek tartanak. — Csak idejében megkapnánk minden esetben a „Skoblit" szigetelőanyagot — sóhajt —, mert sokszor ennek hiánya miatt is áll a munka ... — Körülbelül milyen mennyiségű vizet kell kiszivattyúzniuk egy-egy nagy épület alapozásakor? — Percenként negyvenötezer litert... Elképzelni is nehéz ilyen tömérdek vizet. A cukorgyár építői azonban ezzel a nehézséggel is megbirkóznak, bár nem áll rendelkezésükre elegendő szivattyú. Az idei tervet Jóval a határidő előtt teljesítik. Jövőre már 150 dolgozó fog tevékenykedni az építkezésen és rajtuk kívül a Chepos számos szerelője is. Az ütemterv szerint újabb és újabb épületek létesülnek a gyárkémény körül. Jövőre egy munkásszállást is építenek 80 dolgozó számára és üzemi étkezde felépítését ls tervbe vették. A dunaszerdahelyi cukor** gyár a Csallóköz egyik legnagyobb ipari létesítménye lesz. Napi kapacitását 4000 tonnára tervezték. Óriási mennyiség ez, a gyár mégsem fog cukorrépa-hiányban szenvedni, hiszen éppen a környéken van a cukorrépatermesztés központja. A répának az 1969. kampánytól kezdődően tehát már nem kell hosszú utat megtennie a távoli feldolgozó üzemekbe, hanem helyben alakul át fehér aranynyá, D6SA JÓZSEF Úf szovjet buzaf a jta ^ Lukianyenko akadémikus sikere ^ Az „aurára" minden eddigit felülmúl ^ Több mint 66 mázsa hektáronként Vasárnap ünnepelték a szovjet mezőgazdasági dolgozók a „szovjet mezőgazdaság napját". Az ünnep jelentőségét jellemzi, hogy a szovjet mezőgazdasági dolgozók 200 millió hektár tfildön gazdálkodnak, 97 millió szarvasmarháról, 58 millió sertésnői és 141 millió juhról gondoskodnak, több mint másfél millió traktorral, félmillió kombájnnal és számos más mezőgazdasági géppel rendelkeznek. A tavalyi 171 millió tonnás gabona-rekordtermésből az állam 75 millió tonnát vásárolt fel. Az Idei jubileumi esztendőben pedig — a kedvezőtlen klimatikus viszonyok ellenére — számos körzetben kielégítő terméseredményekre számítanak. Az Orosz SZSZSZK-ban például majdnem ngyanannyi gabonát vásároltak fel az idén is, mint tavaly. A kolhozok és a szovhozok 32 millió tonna gabonát adtak el az államnak. Most kezdték szállítani az uráli és a szibériai termést, ahol nagyon jó eredményeket értek el. Jó a terméshozam a Kaukázus északi részén, a sztavropoli a krasznodari körzetekben, a bezosztája-1 szülőföldjén. Pavel Lukanyenko akadémikus azonban még ennél is gazdagabb termést ígérlő búzakalászokat hozott az Idei aratóünnepre. Az „aurőra", a kaukázusi és a szkoroszpeIk-35 fajták kalászaiból fonta aratási koszorúját. Lukianyenko akadémikus az idén fejezte be az auróra fajtával végzett kísérleteket. Az eredmény: egy hektáron BS.4 mázsa hozamot ért el. A nagyhozamú búza ellenállóképes, erős, rugalmas szárú és jól állja a fagyot s az időjárás más viszontagságait. Kalásza 38 szemet tartalmaz, nyolccal többet, mint a nálunk is jói ismert bezosztája ^^^ kalászáé. Ezenkívül ez a fajta egy JTTj héttel előbb beérik. A Pavol Lukianyenko akadémi1967 kn

s ^Ital kinemesített nagyhoza' mú búzafajta további sikere a Y yy szovjet agrártudománynak. Talán ' nincs olyan messze az idő, amikor az auróra — akárcsak a bez5

osztája vagy a moronivi fajták — nálunk Is közismertté, keresetté válik. P. A diószegi cukorgyár gazdaságéban 210 hektáron termelnek cukorrépát. A Lúcny Dvor i részlegből naponta 7 vagon répát szállítanak a gyárba. (j. Bakala felv. — CtK] Több megértést Mottó: A szerkesztőségi posta jelentős hányadát a járadékosok panaszlevelei teszik ki. HITELES ADATOK, személyes tapasztalatok cáfolhatatlanul tanúsítják: a kapitalista múlthoz viszonyítva rendszerünkben összehasonlíthatatlanul többen élvezik az állam támogatását. Tíz- és százezrével kapnak szociális segélyt, illetve különféle járadékot olyan emberek, akik az első köztársaság viszonylag fejlett szociális biztosítása mellett ls kizárólag a Jótékonysági szervezetek segítségére, könyöradományokra, a hozzátartozók megértésére vagy — koldusbotra szorultak. Hiba lenne viszont, ha ezek a tények olyan tudatban ringatnának el bennünket, hogy ezen a téren ma minden rendben van. Nem nevezhetnénk magunkat szocialista országnak, ha erőnk teljéből nem törekednénk fokról fokra javítani számottevő rétegek szociális helyzetén. S hogy van min javítani, azt szemléltetően bizonyítja egyetlen adat: hazánkban mintegy 377 ezer járadékélvezőnek négyszáz, illetve hétszáz koronán (járadékos házastársak) aluli a havi Jövedelme. Bár a többnyire idősebb emberek igényei Megcsappantak, nem nehéz elképzelnünk, menynyire nem könnyű feladat megélni az ilyen összegből. S ha az aránylag Jól élő ember hajlandó is ilyesmiről egyszerűen megfeledkezni, illetékes pártszerveink ezt nem teszik és nem is tehetik. Joggal látnak ebben a problémában sürgős megoldást követelő politikai kérdést. Hiszen távolról sem lehet számunkra közömbös nemcsak az, hogy miként élnek azok, akiknek kezéből ilyen vagy amolyan oknál fogva kiesett a tisztességes megélhetést biztosító munka, hanem az is, hogy miként gondolkodnak ezek az emberek rendszerünkről. EZ A MAGYARÁZATA annak, hogy pártunk Központi Bizottsága májusi plenáris ülésén meghagyta az illetékes állami szerveknek, hogy fokozatosan valósítsák meg az alacsony Járadékok emelésének programját. Már az idén viszonylag elfogadható szintre emeljük a számításba Jövő járadékok egyharmadát, s feltehetőleg 1970-ig elérjük, hogy ne legyen már 400, illetve 700 koronán aluli járadék. Ez annyit Jelent, hogy Szlovákiában még ez idén majdnem 50 ezer alacsony nyugdíjat rendezünk, vagyis átlag 128 koronával emelünk. Valamivel nehezebb helyzetben vannak az úgynevezett szociális járadékok élvezői. Ők tulajdonképpen rendkívüli állami támogatást kapnak, mert nem teljesítik a törvényes járadék odaítélésének feltételeit. Mintegy kilencvenezer emberről van sző csak Szlovákiában, akik ugyan a tőkés múltban semmiféle állami támogatásban nem részesültek volna, de ma sem nagyon könnyű a helyzetük, mert havonta átlag 209 korona járadékot kapnak. Bár az érintett embereknek ezt nehéz megmagyaráznunk, de mást nem mondhatunk — csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. Annál furcsább, sőt elítélésre méltó, hogy egyes nemzeti bízottságok még a rendelkezésükre álló eszközöket *sem merítik ki. Elég megemlítenünk, hogy tavaly az ilyen szociális juttatásokra fordított összegből Szlovákiában majd hét és félmillió korona felhasználatlan maradt. Persze akadhat valaki, aki ezt az öszszeget szóra sem tartja érdemesnek. Csakhogy ezzel az öszszeggel, ha történetesen a szociális Járadék emelésére fordítanánk, Szlovákiában kilencvenezer embernek hozzávetőleg 80 koronával emelkedne a havi Jövedelme. S kevés pénznél ez már bizony sokat jelent... A nemzeti bizottságok helyenként nem élnek azzal a lehetőséggel sem, hogy a szociális juttatások egyes költségvetési tételeiben megtakarított eszközöket rugalmasan ráfordítsák a legfájóbb problémák megoldására. Ennek egyik alapvető oka, hogy némely járási nemzeti bizottság tervező- és pénzügyi szervei ilyen indokolatlan és megengedhetetlen megtakarításokkal igyekszenek feltölteni a fejlesztési és a tartalékalapot. Arról már nem is beszélünk, hogy alig akad járás, amelynek tüzetes áttekintése lenne azokról a személyekről és életkörülményeikről, akiknek esetében nagyonis sürgős és fontos az állam segítsége. A gyakorlat jelenleg az, hogy csak az olyan emberek helyzetével foglalkoznak, akik ezt önmaguk szorgalmazzák. Vezető pártszerveink mélységesen elítélik és élesen bírálják az állami szervek részének ilyen érzéketlen, felületes és bürokratikus magatartását, a közömbösséget, amely nem egy esetben veszélyesen súrolja a szocializmus nemes eszméinek ellentmondó embertelenség határait. Megfelelő intézkedések történnek annak érdekében, hogy necsak maradéktalanul felhasználják az ilyen felette fontos szociális juttatásokra szánt állami eszközöket, hanem hogy egyben véget vessünk az embert lekezelő, gondjai fölött gondtalanul és gondatlanul elsikló magatartásnak. ILLUZÓRIKUS elképzelés, dB valószínűleg végképp megszűnnének az ilyen és az ehhez hasonló jelenségek, ha a vétkest — mondjuk — arra „ítélnénk", hogy két-három hónapig egy ilyen alacsony járadékot vagy szociális segélyt „élvezzen". GÁLY IVAN LJivatalában kerestem ' ' jel a fiatal mérnököt. Nem állíthatom, hogy ez a neves szakember, a Szlovák Magnezit Művek vállalati igazgatójának helyettese, szívesen beszél eseménydús életéről. Nem szereti, ha „reklámozzák" ... fán PlieSovsky mérnök végül is kötélnek állt. Nappal kevés az ideje, estére hívott meg a lakására ... Kényelmes fotelbe ülve taglaltuk a magnezitipar fejlesztésének problémáit, közben családjainkról, gyermekeinkről is szó esett. A házigazda elég sűrűn kínálgatott a moszkvai vodkával. Mi tagadás, kettőnk jóvoltából megcsappant az üveg tartalma, s bekövetkezett, amire vártam. Feloldódott a tartózkodó jellegű légkör, egyre barátságosabb mederben folyt a beszélgetés, és vendéglátóm csaknpm mindent elmondott, ami érdekelt... Köztudott, többnyire a történelem kereke tapossa ki az emberi sorsok útját. Igy történt fán PlieSovsky mérnök esetében is. Tanulni vágyott, a losonci gimnázium padjaiban ismerkedett a latin igék ragozásával, az algebrával, a vegytannal és egyéb tudnivalókkal, de az 1938-ban bekövetkezett államhatár változások kilegnagyobb megelégedésére végez el két évfolyamot és elkövetkezik életének egyik további fontos állómása. Azon szerencsés és tehetséges fiatalok közé sorolják, akik főiskolai tanulmányaikat N a legnagyobb szovjet magnezitüzemet. Itt ismerkedett meg az üzem akkori vezetőjével, Alekszej Petrovics Panarinnal, a híres szovjet magnezit szakemberrel... Mindezt többnyire az Vä%äö> dip£amáó> méwiad szólították az iskola padjából. Alig tizenöt éves, már a lovinobaiíai magnezitüzemben dolgozik. Ez volt az első állomása annak az életútnak, amelyről máig sem tért le. Hosszú, néhány évtizedes út ez, de érdemes visszanézni s megállni néhány állomásán. Korán, fiatal korában, a Lovinobafíán eltöltött évek alatt rendkívüli vonzalmat érzett a szürke kőzet iránt. Szorgalma és rátermettsége, kitartó munkaszeretete magára hívta felettesei figyelmét, akik főiskolai előkészítőbe javasolták. Így jut el Malackyra, ahol helytállt. Majd 1950-ben a vegyi technológiai tanszék hallgatójaként Bratislavában főiskolára kerül. Tanárat a leghíresebb szovjet egyetemeken folytathatják, teljes ösztöndíjjal, fán PlieSovsky 1952 ben a moszkvai D. I. Mengyelejev Egyetem vegyi technológiai tanszékének rendes hallgatója lett. Ezt megelőzően elsajátította az orosz nyelvet, így nem okozott számára különösebb gondot a tanulás. Nagy előnyére vált az is, hogy már ekkor jelentős gyakorlattal rendelkezett, például a laboratóriumi munkában. így az egyetemi kötelező gyakorlat helyett, ő kivételesen a Leningrádi Kísérleti Intézetben dolgozhatott. Nagy elismerést jelentett számára, hogy 1954ben hazánk szakembereinek egyik csoportjával megtekintette az Urálban egyetemi „MENGYELEJEVEC" újság 1957. július 29-én kiadott 21. számában megjelent, R. Popilszkij docens által — aki ma a műszaki tudományok doktora — fán PlieSovskyról, a tanulmányait a moszkvai VIT évében befejező, vörös diplomás mérnökről írt cikkéből tudtam meg. Popilszkif professzor említést tesz Natália Lvovnáról, PlieSovsky mérnök rokonszenves feleségéről, egykori diáktársáról, aki itt ül társaságunkban, és velünk egyjitt koccint a tíz év előtt szerzett diploma és a közösen eltöltött diákévek emlékére... Natasa asszony — aki a Kosicei Műszaki Főiskola kohászati tanszékének tanársegédje — ma már tökéletesen beszél szlovákul Elmondja, hogy minden évben ellátogatnak édesanyjához a Szovjetunióba, az idén is ott nyaraltak. PlieSovsky mérnök a szabadságát arra is felhasználja, hogy meglátogassa legkedvesebb szakmabeli ismerőseit. Tizenhárom év után Moszkvában, a minisztériumban találkozott újra Alekszej Petrovics Panarinnal, mint a magnezitipar főigazgatósága vezetőjével. Ugyancsak Moszkvában beszélgetett régi tanulótársával, a bolgár Ruszl Ruszev Sztyepanovval, aki jelenleg a KGST moszkvai titkárságán dolgozik. Nem nehéz kitalálni, mindkét beszélgetésen témaként a magnezit szerepelt ... A /agyon örülök, hogy a '» Szovjetunióban végezhettem tanulmányaimat, s ma is szívesen járok oda, mert mindig tanulok valamit az ottani szakemberektől — jegyezte meg PlieSovsky mérnök, mielőtt jó éjszakát kívántunk egymásnak ... KULIK GELLÉRT