Új Szó, 1966. október (19. évfolyam, 271-301. szám)

1966-10-29 / 299. szám, szombat

KÖZOKTATÁS ÉS « w KORSZERUSEG 1968. X. 29. A korszerűség igénye az élet minden területén egyre erőteljesebben jelentkezik, mi sem természetesebb tehát, mint ezt a követelményt a közoktatásra is alkalmazni. Ha azt akarjuk ugyanis — márpedig akarjuk — hogy az iskola az élet számára nevelje növendékeit, arra van szükség, hogy a haladó élet követelményei nap mint nap ott időzzenek a tantermekben és a tanári szobákban. Ezt viszont csak akkor érhetjük el, ha az oktató-nevelő munka minden mozzanatában képessé tettük magunkat az életszabta igények tudatosítására. Persze, régi igazságok ezek, sokszor halljuk, sokszor megyünk el mellette. Határozatok és értekezletek serege foglalkozott a közelmúltban ezekkel a kérdésekkel, a helyes elképzelésekhez azonban nem mindig zárkózik fel a személyes példamutatás. Nem arról van szó, mintha a közoktatás terén az igazi eredmények hiányában lennénk. Távolról sem! A közoktatás az elmúlt években mélyreható változásokon ment keresztül, s a diákok tízezreit készítette fel az életre. Napjaink forradami valósága, s a korunkban végbemenő hatalmas iramú műszaki haladás azonban állandón új és új igényeket állít a közoktatás elé. S éppen e távlatok szemszögéből nézve szembeötlőbbekké válnak azok a jelenségek, melyek fékezik, akadályozzák a gyors és célratörő előrehaladást. Igaz, a közoktatás korszerűsítésének kérdését maguk a szakemberek is különbözőképpen ítélik meg. Akadnak olyanok, akik a gyors intézkedés hívei, függetlenül attól, hogy a kérdés megoldásának objektív és szubjektív feltételeit figyelembe vennék. Mások a korszerűsítés igényét csupán módszertani kérdésként (programozott tanítás, oktatógépek stb. j kezelik. Vannak olyan elképzelések is, melyek a középfokú oktatást helyezik előtérbe, korai kimúlásra kényszerítve például a tanoncoktatást. Távol áll tőlünk, hogy a különböző latolgatásokat, elképzeléseket elmarasztaljuk, hisz ezek is egy-egy változatát jelentik a lehetőségek tudatos megválasztásának. Az elmúlt évek nem mindig végiggondolt beavatkozásai alapján azonban természetes a követelmény, hogy ezeket az elképzeléseket sokoldalúan és tudományos megfontoltsággal mérlegeljük. Csak így érhetjük el, hogy a közoktatásban — egyoldalúságoktól és illúzióktól mentesen — a legjobb megoldások jussanak szóhoz, örvendetes, hogy a kísérlet és a tudományos igényű mérlegelés ma már gyakorlattá vált (Példaként a differenciált oktatást említhetjük. A kísérletek e téren többségükben kedvező eredményeket hoztak, ennek ellenére tömeges alkalmazására még nem került sor, mivel sok kérdés tudományos elemrésre vár.) Az alapműveltséget nyújtó iskolahálózat 1959-től lényeges tartalmi és szervezési átépítésen ment keresztül. Ez az iskola-rendszer a közeli években nem változik meg, kísérletek folynak azonban annak érdekében, hogy az alapiskolából kikerülő tanulóifjúságot az eddiginél jobban készítsék fel a továbbtanulásra és az életre. E kísérletek során figyelembe veszik a szocialista társadalom jelenlegi és jövőbeli követelményeit ls. A CSKP Központi Bizottsága 1964. októberi irányelve alapján megkezdett kutatómunka — a pedagógiai kutatóintézetek irányításával — a kilencéves alapiskola új koncepcióját hivatott előkészíteni, a tanterv, a tanmenet és az oktatás folyamatának legelőnyösebb megoldásait keresve. Ezek általános gyakorlati alkalmazására azonban csak 1970 után kerül sor. Az oktatás korszerűségének kérdését illetően azonban már ma is a teendők serege vár ránk. A legfontosabb és a leglényegesebb a tanulók továbbtanulásra és az életre való felkészítésének követelménye. Pedagógusainkra vár az az iskolarendszerünk előtt álló sürgető feladat valóraváltása, hogy az elkövetkezendő időben a műveltség-tartalom mai követeiményelt kielégítsék, s minden lehető módszerrel és eszközzel segítsék a tanítási foiyamat korszerűsítését. Az elmondottakból következik, hogy a kérdés komplex megoldására kell törekednünk. S e feladatokból következően nemcsak a tanító- és tanárképzés Iránti igényeket kell fokozni, hanem biztosítani az iskolák korszerű szinten álló ellátottságát is. Amikor ezeket a követelményeket hangsúlyozzuk, nem mehetünk el szó nélkül azon fogyatékosságok mellett, melyek nemcsak a fenti igényeken, de mindenekelőtt a Jó oktató munka színvonalán ejtenek árnyat, illetve csorbát. S e helyütt a feladatok megoldása érdekében nem árt hangsúlyozni a tanügyi szervek — beleértve az iskolavezetés — felelősségét ls. A közoktatást illetően a legnyugtalanítóbb a kilencéves alapiskolák oktatási színvonala. Bár az elmúlt évek során a különböző intézkedések alapján e téren ugyan némi javulás tapasztalható, a pillanatnyi helyzet mégsem megnyugtató. Ebben az évben az alapiskola kilencedik osztályát a beiratkozottak több mint 82 százaléka végezte el. Az előző évekhez viszonyítva néhány százaléknyi javulás tapasztalható, a lemorzsolódás azonban így is jelentős. Ugyanakkor a középiskolai felvételi vizsgák tapasztalatai rávilágítottak arra is, hogy még a kilencéves iskolákból kikerülő jobb diákok tudástartalma is hézagos. Nem beszélve az érdemjegy és a tudás közti — sokszor alapvető — eltérésekről. A felvételt vizsgák során — szlovákiai viszonylatban — különösen matematikából (logikus gondolkodás, következtetés) értek meglepetések. Annak ellenére, hogy az írásbeli vizsgapéldák átlagosak voltak, a középiskai felvételire jelentkező közel 26 ezer tanulóból mindössze 0.7 százalék volt kitüntetett, míg az elégtelen dolgozatok száma meghaladta a 30 százalékot. A szóbeli vizsgák ugyanakkor több esetben arról is meggyőztek bennünket, hogy az önálló gondolkodás, továbbá a logikus és gyors véleményalkotásra nevelés terén is nem egyszer adósak maradnak az alapiskolák. Ha e fogyatékosságok eredőit, okait kutatjuk, talán nem túlzunk, ha az oktatómunkában tapasztalható színvonalingadozást, sőt igénytelenséget említjük az első helyen. Persze, a tanulóifjúság képességeivel, adottságaival — objektív tényezőként — ugyancsak számolnunk kell. A közelmúltban sokszor esett szó arról, hogy a pedagógus az oktató-nevelő munka döntő tényezője. Azóta a társadalom sok olyan terhet levett a vállukról, melyekkel korábban terhelte munkájukat. Az oktató-nevelő munka iránti felelősségtől azonban nem mentesítette a pedagógusokat, sőt növekedtek e felelősség tényszerű ismérvei. Az igazság megköveteli, hogy hangsúlyozzuk, falusi és városi iskoláinkon egyre népesebb azok száma, akiket szakmájuk mestereiként tartunk számon. Az igazsághoz tartozik azonban az is, jócskán vannak olyanok is, akik a „mesterség" alapvető, a szakképzettséget érintő követelményét sem teljesítik. Az emberek megítélésében a számok ugyan nem lehetnek mérvadók, az a tény azonban, hogy az alapiskolák tanítóinak csaknem 28 százaléka nem rendelkezik az előírt képesítéssel, sőt több mint 13 százalék pedagógiai végzettséggel, — mindez azt jelenti, hogy a jövőben az oktatás színvonala mellett a tanítók továbbképzésének és az új erők felvétele ügyével is rendszeresebben kell foglalkoznunk. A szakképzettség hiányát illetően különösen az alapiskolák felsőbb osztályaiban tanítók viszik a kétes értékű „pálmát". A képesítés dolgában a legjobban a Nyugat-szlovákiai Kerület, Bratislava-város, Nyitra, Martin és Rozsnyó áll. A különböző ellenőrzések, felmérések során megállapítást nyert, hogy a szakoktatást illetően a városi és a falusi iskolák között lényeges eltérés tapasztalható. Enyhe vigaszul szolgálhat számunkra, hogy a magyar iskolák általában a szlovákiai átlag körül mozognak, sőt egy-két tantárgy esetében a százalékarány valamicskével kedvezőbb. A tanerőhullámzással, pedagógusképzéssel, elhelyezéssel, lakáskérdéssel stb. függ össze, hogy sokszor az egyik iskolán valamelyik szakból többlet van, míg a szomszédos iskola szakképesítés nélkül kénytelen ugyanazt a tantárgyat tanítani. Meglepő például, hogy szlovákiai viszonylatban történelem-szakos tanárból a legtöbb van (átlag 8,9 óra jut egy főre), az iskolák történelem tanítását — 1963-as adat szerint — mégis több mint 40 százalékban nem szakképzett tanerő végzi. Különösen kedvezőtlen a helyzet a polgári neveléstan, testnevelés, zene, képzőművészeti nevelés és politechnikai oktatás szempontjáDól, bár a matematika és más főtárgyak esetében is túl magas a százalékarány. Főiskolai végzettséggel rendelkező új erők, illetve szakemberek bevonásával az iskolák, illetve a tanügyi szervek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ezt a kedvezőtlen helyzetet a közeljövőben lényegesen megjavítsuk. Az oktató munka folyamatát hátrányosan befolyásolja többek között az is, hogy a pedagógusok egy része bejáró. Első- és másodfokon — szlovákiai viszonylatban — több mint tízezer tanító jár be munkahelyére, s tetemes azok száma is, akik helyben laknak ugyan, lakásviszonyaik azonban rendkívül kedvezőtlenek. Bejárás dolgában a legrosszabb a helyzet a dunaszerdahelyi járásban, majd Nyitra és Trnava következik. A Szlovák Nemzeti Tanács a közelmúltban hatásos intézkedéseket foganatosított, hogy felszámolja a lakás és élelmezés terén fennálló áldatlan viszonyokat. A kérdés gyors megoldását illetően, a pedagógusok zavartalan munkája érdekében azonban sokat tehetnének a nemzeti bizottságok is. Az említetteken kívül még több más, az oktató-nevelő munkával összefüggő, vagy a pedagógus-problémákhoz csatlakozó kérdést említhetnék. Érzésem szerint azonban az elmondottak sorrendi elsőbbséget kívánnak, mivel ezek megoldása nagy mértékben befolyásolja a közoktatás óhajtott színvonalának elérését, a korszerűsítés követelményeinek valóra váltását. Ehhez pedig arra is szükség van, hogy a szocialista iskola minden egyes pedagógusa tudatosítsa az e téren ráháruló feladatokat, s a legjobb tehetségével munkálkodjék a kitűzött célok megvalósításán. S mivel ma már a köz- és a társadalmi élet minden területén természetes igénnyé vált a hozzáértés és a szakképzettség, ne vegyék zokon azok, akiket ez érint, ha feladataik jobb teljesítése érdekében a képesítés megszerzésére ösztönözzük őket. A kilencéves alapiskolák oktatónevelő munkájának tökéletesítésétől ugyanis nagy mértékben függ az ls, hogy a jövőben a tehetséges fiatalok minél nagyobb számban teljes középiskolai végzettséget szerezhessenek. Társadalmunk nagyra értékeli a pedagógusok munkáját, s lehetőségei szerint javítja életés munkakörülményeiket. Színvonalas, rangos munkájukban a jövő nemzedék érvényesülése és a társadalom előrehaladásának zálogát látjuk, melyet, azonban nem csorbíthatnak a munka* végzés vagy szakképzettség „fehér foltjai". FONOD ZOLTÁN UJ VERSEK TŐZSÉR ÁRPÁD: RÉSZLETHALÁL Eltűntél, s valami mégis utánad lök. Ó, nemcsak erős szálú hajad s melled miatt, de hirtelen a semmiből hazajáró apám s bátyáim miatt is, a holdvilágnál kendert csapó asszonyok, a kigyúlt talpú katonák, a derekam húzó pisztoly, vállamat húzó két karod: a múltam miatt is. A frank paraszt eladta magát rabszolgának szabadságomról lemondva a magam elkötelezését határoztam el...

8 a végső döntés előtt rájött végső tulajdonára. Azt hiszem, ez volt az első tudatos halál. Aztán feladta emlékeit, meghalt másodszor is. S így hal meg az ember minden lezárt emlékével. Csak az én emlékeim élnek, emésztenek, morognak örökké, csak én nem tudok meghalni, s feltámadni új emlékbe lépve. Az én emlékeim egymás határait nem ismerő lila savak, a föld alatt tudatlan keveredő olvadék elemek, jód, arzén, irídium egymásba nyitnak, mint a szomszédok, jó estét, hogy vagy? s minden döntésnél ekrazittá tömörülnek, ezer cserépre vetik szét szívem. A szárnyas ajtó mögött villamos sikkan, az épület homlokán világító betűk rohannak, Csőmbe, Golwater — le - leperdül egy hír, az asztalok kocsányán szőlőszem vendégek ülnek, ragyognak, s mellettem erős barna kezekkel szép lány fogja a kést meg a villát. S emlékeim mégis utánad löknek. Megmutattad magad, csak egy pillanatra, indulatom gránátként vetett száz darabra. Nyers fonalakna fesletten, s a szék meg sem remegett alattam, senki sem figyelt fel rá, hogy egy emlékem kint>an feladtam. a) u <0 C7> <U E s<o CL 3 tn U E <u to NI O y cm Habozva szóltál, tétovázva léptél mellettem, ujjaidban a nyugtalanság csúcsosodott, tekinteteddel valami merő- mást kerestél. Te megtagadtál minden érzést, a bizalmas szót félve félted s a meghitt négy fal ígérete sem oldotta fel büszkeséged. Reményeink üvegkastélya romokban hever. Nem hordunk már közös szép tervet. Megtorpantál: kettéhasítottad a sorsunk. Szelíd szőkeséged a legszebb éjszakám volt hajnalaimban a szemed nyílott, én éretted minden lányról lemondtam; mégis, nem csupán magadért gyászollak. Te elűzted képzeletemből a meleg ottbontj megtagadtad asztalunk körét, mind kitépted a muskátlit az ablakunkból. Te elprédáltad gyermekünket nem-lenni hagytad, fenn az égben marasztottad szemét, szelekre bíztad a hangját, tompa rögre a mozdulatát... Magányom küszöbén összekuporodva sokszor belém vág síri hangja, vádol, hogy nem születhetett meg. Idegen lázas ölelésben érted a lélek bánatát, mely nyögve rezgi a mélységek meghiúsult akaratát a kristályfalú magasságot melyre élő láb sosem lép. Csak mi érhettük volna el..'.' GYÜRE LAJOS: ösz Már tovaillan a nyári verőfény, Már tovaröppen az esteli térzene. Szűk odújában hallgat a harsány vőfély, A tücsök - mintha a csendhez is értene. Kert végén, a diófa alatt rossz létra biceg; Csattan a pózna, s hullik a gally, Ó-szekrény tetejére kerülnek a birsek, S új szalmával vár a derékalj. S míg a traktor elébe zörgő tengeri térdel; Borzas széllel messzire nyúlik az árnyék. Vén tolvaj - ide lopja magát a november, És a déli verőfény már csak ajándék. Bár tudom: tél lesz, és tavasz újra. És a térben szállna-k csillagos űri-koboldok; Mégis érzem, a szívem rejtett búja, Hogy itt lenn ősz van, ritkulnak a lombok.