Új Szó, 1966. szeptember (19. évfolyam, 241-270. szám)

1966-09-17 / 257. szám, szombat

megyek! Elmegyek! Elmehajtogatta magában éjszai még álmában ts. Napokon ián készülődött az utazásra, tövére tudott róla. Egy apönddel, pruszllkosan, bő racnyában, a zsérel lányok vii állított be a bratislavai Faz épületébe, isolyogták. ez? kicsoda ez a kis pa!? 1 Színésznő akar lenni? ház vezetősége bízott benne, jva biztatták: első hetekben ne vesse le parasztruhát. Hadd lássa i, hogy parasztlányból is letsznő, ha tehetséges. Aztán szerepek. Kis szerepek és >repek. És a sikerek. Végül omí Területi Színház átvetiszínház legjobbjait. így lett ni lett. Kemény akarattal, rított foggal tűrte a lekiiántásokat. Ma Komáromtól g minden magyar faluban ' Anna színésznő (Nagy László felvétele) a nevét, az arcát, a szőkehangját. Igen, a hangját. > keményen kellett megküzogy leszokjon a zárt, kerek, „a"-król, a zsérei ízű „e" k„r"-eket ts lágyan, szinte > formálta valamikor. . Tanult, és gyakorolt. így árom Anikója. >áló, ösztönös színésznő — róla a drámaíró, n színész, aki az égvilágon tud a színpadról és a színit, de Anikó? A színpadra mindenki felfigyel rá — Konrád József, a MATESZ e. i r eltűnődöm: talán kritikátvagyok, talán az ötvenes idülete eS- rajongása szépíti lyira számomra minden alaBratislaval szereplése, a Kisután ezt olvastam róla az lovák lapban: Ferenczy Ani Kismadár volt, mely úgy hogy az emberek szíve őszit a szépség áhítatától, nem valami optikai és akuszalódás. Mások is látják rajhatatlan égszínkék és hófeát, az Ingyenélők írénkéjé:taságát. Mert mindig ilyen en volt már akkor ts, mikor kis bőröndjével szinte el\t falujából. Ez lényének és tének titka, legbensőbb saak így és ezért lehetett igae, Szonya és Valja és igazi ír. yodik már. Búcsúzom. S miépnék a folyosóra, suta, szinmetlen kérdés tolakodik az egyébként? ként: anyasági szabadíszülődöm — mondta az érett komolyságával s talán egy morúsággal is a hangjában, jsszú időre meg kell válnia idtól. Közben egy leheletnyi 1 önti el az arcát, és nem is ogy most éppolyan szép és ző, mint legjobban játszott \ben, mert az anyaság az élet obb és legtisztább szerepe: éppen úgy mint a művészet. BABI TIBOR JÚLIUS ELEJÉN egy lengyel rendszámú Wartburg állt meg Bratislavában a város felőli hídfő előtt. Vezetője azt kérdezte a közlekedést irányító rendőrtől, vezet-e út Magyarországra Somorján keresztül, A rendőr felvilágosította a lengyel turistát, hogy Oroszváron keresztül rövidebb idő alatt érheti el a Határt. Azonban látván, hogy oz érdeklődő erősen ragaszkodik a Somorját érintő útvonalhoz, elirányította Dunaszerdahely, Komárom felé. Vajon miért akart eljutni minden áron ez a lengyel Somorjára? A rendőr, akiről fent szó esett, az utazás ésszerűségét tartotta szem előtt, s nem tudhatta, hogy a fiatal kralokéi mérnököt érzelmi szálak fűzik Somorjához. A pontosság kedvéért az „érzelmi szálak" helyett ilyen kifejezést is használhatnék: Barátsággal átitatott rádiósugarak. Azt hiszem, most már legfőbb ideje, hogy fényt derítsek erre a somorjai látogatásra. Ehhez szükséges, hogy bemutassam a főszereplőt. Szobájában ülök most, annyira érdekesen és különlegesen berendezett szobában, hogy leírásával tekintélyes helyet töltenék be az újságban. Egyelőre azonban szorosan a tárgynál maradok. Dr. Harry činčura, a somorjai egészségügyi intézet gyermekorvosa ül velem szemben az asztalnál, éppen most tálalta fel a szerinte minden vendégnek kijáró feketét s a krakkói mérnök ismerőséről beszél. Már néhány éve ismerik egymást, sokszor beszélgettek együtt, azonban úgy, ahogy ezen a nyáron, még nem. Ugyanis mindketten rádióamatőrök, a rádióhullámokon történő érintkezés, barátkozás szenvedélyes hívei. A néhány éves furcsa távismeretség mindkettőjüket kíváncsisággal töltötte el. A lengyel mérnök az idén a Balatonnál nyaralt, s odautazván útbaejtette Somorját... Ha minden olyan rádióamatőr, akivel dr. činčura már beszélgetett, megismerkedett, rádiósugarak révén kapcsolatba lépett, ellátogatna Somorjára, a vidéki kis várost turistaközpontnak, zarándokhelynek nézhetnénk. Az Uraltál az Atlanti-óceánig, Dániától Arábióig terjed rádiós kapcsolatainak területe. Elgondolkoztam: mi is az értelme az ilyen szenvedélynek? Hogy is élhet az olyan ember, crki az ilyenfajta emberi kapcsolatoknak hódol. Dr. činčura mint gyermekorvos teljes mértékben kiveszi részét abból a fáradságos gondoskodásból, amelyben hazánkban a gyermekeket részesítjük. Az egészségügyi intézetben a rendelés idején, de azon kívül is bőven akad munkája, nem egyszer hozzák el hozzá a gyermekeket a gondos szülők ITT • Dr. Harry činčura. az OK* BA b e ízéi A VILÁG LEGJOBB RÁDIÓAMATŐRJE olyankor is, amikor az orvosi kezelés nem is lenne feltétlenül szükséges. Akár az ebédtől hívják el, akár az álmát szakitjók meg, dr. činčura minden esetben csupa szív, csupa lélekember s nemcsak gyógyít, hanem biztat, megnyugtat, kedves szóval derűt is áraszt. SZOLGALAT UTAN az intézetbői rendszerint hazamegy garzonlakásába, és néhány órát pihenésnek, olvasásnak szentel. A hazai szoklapokon kívül angol, orosz, német és magyar orvosi folyóiratokat szokott vásárolni. Természetes az „Amaterské Rádió-ra is előfizet. Az olvasás folyamán dr. činčura, az orvos, lassan lélekben is leveti a fehér köpenyt. Először gondolatban, később fizikai értelemben is átköltözik egy másik asztalhoz, a rádióamatőr asztalához, amelyen méltósággal, de kissé hivalkodóan csillogva sorakoznak a rádió adóés vevő műszerek. A műszertáblák, a vezérlőfelület, a gombok - mindez szabályosan köralakú, vagy éppen szögletes, csiszolt vagy sajtolt bizonyítéka a korunkra jellemző hűvös, hideg megfontoltságnak. De elegendő egy kattintás, vagy fordítás a kapcsoló gombján, és felvillannak oz ellenőrző égők, a huzalok, vezetékek megtelnek éltető árammal, az adó antennáján o feszültség mint kilövésre kész rakéta áll, hogy világgá röpítse: Halló, itt Somorjo, kisváros Bratislava mellett... Akkor mór dr. činčura nem oz az orvos, aki a rendelőben az egészségügyi szolgálat osztatlan tekintélyét képviseli. Rádióamatőr, különös, érdekes ember, aki a sűrítők, az ellenállások és feszültségmérők révén belekapcsolta Somorját Európa, sőt a világ vérkeringésébe. Ho kell társalgó fél, aki a dániai munkásnak, a lengyel mérnöknek, vagy az olasz vasutasnak elmondja, hogyan érzi magát, milyen az időjárás Somorján, mit olvasott legutóbb stb. De ha kell, , fontos láncszeme is egy láthatatlan útnak, amelynek egyik végén segítségért esdeklő, másik végén segítséget nyújtó emberek vannak. A közlekedés nyílt beszéddel, vagy morsejelekkel történik. Dr. činčura minden nehézség nélkül képes felfogni és leadni mindkét formában a leghasználtabb európai nyelveken. A NEMZETKÖZI RÁDIÓAMATŐR KLUB elvei szerint rádióamatőrnek minden felvett kapcsolatról jegyzetet kell készítenie a naplójában. E feljegyzés alapján a klub igazolólevelet küld a másik félnek. Dr. Činčura több mint 10 000 ilyen levelet őriz szekrényfiókjában. Ugyanannyi levelet küldött szerte a világba a HESZ bratislavai rádióklubja, amelyben igazolták, hogy X. Y. dijoni, oslói vagy magnyitogorszki amatőr ekkor és ekkor a csehszlovákiai OK3 EA jelzésű leadóval kapcsolatot vett fel. Akik az amatőrök közül több mint 10 000 ilyen igazolólevél birtokosai, az oklevélvadászok társulatónak tagjaivá válhatnak. A társulat kaliforniai székhelyéről két évvel ezelőtt dr. činčura címére arany mikrofon érkezett, amelyet a vezetőség a „társulat legeredményesebb tagjának" ítélt oda. Ez még nem minden. Van egy kitüntetés, amely dr. Čincurát a világ legjobb rádióamatőrévé avatja. A Nemzetközi Rádióamatőr Klub (IARC) ugyanis különböző nemzeti kluboktól, a távolsági kapcsolatokkal összefüggő tapasztalatokról kért adatokat. Dr. Činčura több mint 10 000 Európán kívüli kapcsolat leírását bocsátotta a klub rendelkezésére s ezzel kiérdemelte a világ elsőszámú amatőrének kitüntetését. A múlt év novemberében vette át Genfben dr. Michel Joachim docenstől, az IARC elnökétől, mivel a világon a legtöbb adatot szolgáltatta a rádióhullámok tanulmányozásához és terjedésük tudományos értékeléséhez. ÉPPEN KÉT ÓRA TELT EL azóta, hogy beléptem a világ elsőszámú rádióamatőrének szobájába. Ideje, hogy elbúcsúzzam. Átlépem a küszöböt, s amikor csukódik az ajtó, finom kattanás hallható. Dr. činčura bekapcsolta adó- és vevőkészülékét, s a hullámok láthatatlan hidakat szőnek Somorjo és a világ különböző pontjai között. PETRIK JÓZSEF MAI IKAROSZ A z ivánkai repülőtér fokozatosan az ** est fátylába burkolózik. A radarkezelök egy L 200-as légitaxit várnak. A rádiólokátor képernyőjén egyszercsak fehér pont tűnik fel. Ezzel egyidöben a rövidhullámú adóvevőben is felhangzik a gép pilótájának — L. Trebatickýnak hangja: „Elhagytam Trstínt. A látásviszonyok kielégítőek, minden rendben." Csaknem megszakítás nélküli párbeszéd indul a radarkezelő és a pilóta között. Utasítások, helyzetjelentések váltják egymást. Néhány perc múlva a kétmotoros kis gép a repülőtér betonkifutóján ér földet. A „taxiból" három utas és a pilóta száll ki. Hullámos szőke hajfürtjei kissé csapzottan omlanak homlokába, mélyen ülő kék szemének csillogása pedig haloványabb a szokottnál. Látszik, fáradt. — Megszakítás nélkül tíz órát ültem most a gépben, három leszállással Prágában, Košicén és Hradec Královén. Az imént már negyedszer hoztam le ma a gépet — mondja. Nem véletlenül lett pilóta. Már a csejtei szülői házban is mindig a repülés gondolata foglalkoztatta. Kis, barnanyelű bicskájával számtalan repülőgépet faragott a hosszú téli estéken. Nem csoda, hogy az iskolában a modellezőkör leglelkesebb tagja lett. Engedelmes fiú volt, sosem szegült a szülői akarat ellen. A nyolc osztály elvégzése után sem zúgolódott, hogy a fiukat féltő szülők a rádiószerelői szakmát választották számára. Az egészséges, serdülő kamasz ennek ellenére sem adta fel annak reményét, hogy a repülőgépek körül tölthesse életét. Belépett a bratislavai ejtőernyősök klubjába. Társaival együtt szorgalmasan teljesítette a nehéz feladatokat. Nap nap után a gyakorlótéren töltötte délutánjait. Eljött az első ugrás. Nem félt, inkább a várakozásteli izgalom tartotta lázban. A kitartóan berregő gyakorlógép alatt lassan kirajzolódtak a házak és a földsávok. A repülőtéren ott fehérlett a tisztán kivehető világos szélű kör, közepében a célkereszttel. A gépben kigyulladó vörös lámpa jelezte: ugraníuk kell! Egymásután hagyták el a gépet, ő is kilépett a mélybe. — Gyönyörű érzés volt a makettszerűen kirajzolódó föld felé zuhanni. Pillanatok alatt elhalkult a gyakorlógép zúgása, és csak a levegő suhogását éreztem. Az előírt magasságban szinte gépiesen, tudat alatt nyitottam ki az ernyőt. Lent az idősebbek mosolyogva, vállveregetéssel fogadtak. Kimondhatatlan örömöt éreztem ... F

elejthetetlen emlékek ezek! Ojrapergetésüknél felvillanyozódik fáradt pillantása. Látszik, beszéd közben újra átéli az első ugrás minden mozzanatát. A röptér büféjében meghozzák közben a rendelt sört. Nagyot húz a pohárból. — Tudtommal, két éve ugrott utoljára. Ma már ,,csak" pilóta? — terelem a szót más irányba. Bólint. — Tényleges katonai szolgálatom alatt egy sugárhajtású gépen szolgáltam, leszerelésem után pedig a HESZ-ben repülőoktató voltam. Ekkor még gyakran ugrottam is, hatvannégy óta azonban csupán repüléssel foglalkozom. Kis L—200 as taximon több tízezer kilométert tettem meg azóta. — Nem szeretne Inkább nagy gépre kerülni? — Egyelőre nem. A nagy teher-, vagy személyszállító gépek pilótái úgyszólván semmit sem élveznek már a repülés romantikájából. Többé-kevésbé puszta „fuvarozásból" áll minden útjuk. Az én gépem fölszerelése ellenben nem olyan tökéletes, mint az ÍL, TU. vagy más típusú gépeké. Sok esetben nekem kell döntenem, folytatom-e a repülést, visszafordulok-e, vagy fölszállok-e egyáltalában? Gyakran megtörténik, hogy a repülés időtartama alatt változik meg az időjárás. Sört kortyolgatva a munkájáról mesél. Előfordul pl., hogy egy-egy kora reggeli repülés előtt, éjjel többször is fölkel az eget kémlelni, vajon milyen is lesz az időjárás? Hévvel színezett bangón mondja, hogy csak fizetésért, foglalkozásként nem lehet fizni a pilótamesterséget. Kedvtelésszerűen szeretni, és egyúttal sportszerűen lelkesedni is kell e szakmában. Aki fél a repülősök közül, annak néhány havi szolgálat végzetesen megviselheti az idegzetét. Ezért neki és társainak tökéletesen meg kell bízniuk a műszerekben és a repülőterek személyzetében. A

z elmondottakkal kapcsolatban akaratlanul is a balesetekre fordul a beszélgetés. Ö is forgott már életveszélyben! Egyik ejtőernyősugrásánál történt: a parancs szerint hatszáz méter magasságban kiugrott a gyakorlógépből. Bal lába azonban belegabalyodott az ernyő kötélzetébe, ő pedig fejjel lefelé zuhant a föld felé. Szerencséjére háromszáz méter magasan sikerült a lábát kihúzni a zsinórzatból... Egy másik alkalommal legjobb barátja a szeme láttára ütötte magát agyon egy ugrás alkalmával. Kikívánkozik belőlem a kérdés, nem tartja-e veszélyes sportnak, illetve, foglalkozásnak a repülést? — Nézze — válaszol —, gondoljon a hetenként jelentett közúti balesetek halálos áldozatainak számára. Próbáljon ezután dönteni... Részemről természetesen nem sokkal veszélyesebb a többinél. Az ujján csillogó gyűrűre mutatok: És mit szól mindehhez a felesége? Kedves, gyöngéd mosoly játszik a szája szélén: — Félt és türelmetlenül vár esténként haza. Ha nem megyek haza, sokszor álmatlan éjszakája van. De azért ő is eljött már velem néhányszor a magasba ... Kint végleg besötétedett. Az órájára pillant. — Haza kell már mennem. Várnak. Most is bizonyára naevon Izgul már ... MIKLÓSI PÉTER BKUW iĽsaii