Új Szó, 1966. június (19. évfolyam, 149-178. szám)

1966-06-17 / 165. szám, péntek

• •••••••••• ••••••••••• ÉJ HÍMEK • ••••••••OD ••••••••••• dó'szerű közgazdasági kérdések A MUNKAERŐHULLÁMZÁS PROBLÉMAI Ki a vándor és ki nem? Košicén ma este nyitják meg ünnepélyesen a dolgozók XVII. filmfesztiválját és holnap szerte az országban megindul a szórakoztató-látványos filmek nyári parádéja. Meg szeretnénk könnyíteni olvasóinknak a választást, ezért röviden jellemezzük a fesztivál műsorán szereplő alkotásokat. Kezdjük mindjárt a hazai filmgyártás legújabb termékeivel, amelyek a fesztiválon kerülnek a közönség elé. Vojtéch Jasný Pipák című filmjéről — amely Ilja Ehrenburg elbeszélései alapján készült — már hallott a közönség, hiszen ez a film képviselte a csehszlovák filmgyártást a cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, sajnos, nem nagy sikerrel. Waldemar Matuška, a népszerű sanzonénekes Bofivoj Zeman Morriswille-i fantom című bűnügyi paródiájában is főszerepet játszik. Kívüle Oldrich Nový, K. Fialová, J. Nováková, V. Ólmer és más neves színészek elevenítik meg a romantikus környezetben játszódó történetet, amelyből minduntalan „kilóg a lóláb .. L. Rychman és V. Blažek, a nagysikerű Öregek a komlóföldön alkotói új filmmel lépnek a közönség elé. Szélesvásznú, színes, zenés film a Hölgy a síneken, a TV-ből is jól ismert népszerű Jifina Bohdalová alakjára készült. A tartalomból elárulhatjuk, hogy Bohdalová villamoskalauznőt alakít, aki férjét egy ragyogó elegáns hölgy társaságában találja és ezért elhatározza, hogy ... A többi kiderül, a filmből, a bemutatója iránti érdeklődés mindenképpen indokolt. Palo Bielik A hóhérmester című filmjének témája örök: a szerelemről, a barátságról és a gyűlöletről szól. A történet 250 évvel ezelőtt játszódik a török megszállás idején. Emil, a hóhér, aljas módon magához láncolja barátjának, Richárdusznak szerelmét, Milicát. A sors szeszélye folytán évek múlva gyermekeikben teljesedik be sorsuk. A szereplők között a szlovák filmművészet legjobbjait találjuk. így például Vlado Müllert, Štefan Kvietikot, Emília Vášáryovát, Jozef Budskýt és másokat. Casanova, a nagy nőcsábász hajlott korából meríti témáját a Casanova utolsó rózsája című lírikus komédia, amely Václav Krška rendezésében a Barrandovon készült. Casanova, aki öregségére gróf Valdátejn könyvtárosaként éli napjait, fogadásból felsorakoztatja minden szerelmi tudományát, hogy meghódítsa a gróf unokaöccsének ifjú és szép nejét. Kilenc külföldi film szerepel a dolgozók filmfesztiváljának műsorán. Az egyik Marco Ferreri olasz rendező Méhkirálynő című alkotása, amely a házasság intézményének számunkra már idegen egyházi értelmezése ellen irányul. A főszerepben a világhírű és gyönyörű Marina Vlady komédiázza végig a történetet. Hihetetlen kalandok sorát éli át a néző Jean-Paul Belmondóval a Riói kaland című film láttán. A filmet a legutóbbi Karlovy Vary-i nemzetközi felmfesztiválon is bemutatták. — A színes, szellemes, az irónia fegyverével élő történet egy rablás nyomán Brazília tájaira vezet el bennünket. Aki szereti a gunyoros humort, az izgalmas verekedéseket, a színpompás képeket, nem fog unatkozni. Claudia Cardinale és Peter Sellers a főszereplője a Rózsaszínű párduc című amerikai filmnek, amely a milliomosok nemzetközi luxus környezetében játszódik le. A magas szintű, mesterségbeli tudással készült, igényes színészi teljesítményeket csillogtató alkotás értékes szórakozást nyújt. Az angol filmgyártást a Tom Jones című történelmi komédia képviseli a filmfesztiválon. A kalandos szerelmi történet a XVIII. század Angliájának képét festi. A. Finney reinek alakítást nyújt a főszerepben. A távoli Japán levegőjét hozza közénk Kona Icikawa rendező Tokiói olimpia című alkotása, amely nemcsak bemutatja a nagy jelentőségű sporteseményt, hanem meggyőzően ábrázolja a versenyzők pszichológiáját és mentalitását is. A Fáraó című lengyel film csak a fesztivál második részére érkezik meg hozzánk. Ez a hatalmas befektetéssel ké-' szült történelmi freskó mind mondanivalóját, mind művészi színvonalát illetően a fesztivál egyik legigényesebb műve lesz. Két szovjet filmet is láthatunk a fesztiválon. A boldogság napja Joszif Hejfic alkotása. Egy fiatal orvos, egy geofizikus és felesége szerelmi háromszögét dolgozza fel. A másik szovjet film a lökhajtásos gépek pilótáinak életét mutatja be négy elbeszélésben. A film címe: Leszállás ködben, rendezője N. Litus és L. Rizin. Zenés, táncos, látványos filmnek készült J. Hasler filmje az Utazás a hitvesi ágy körül. Az NDK kereskedelmi hajóján játszódó vidám és igen naiv történet főszereplője A. Pruncnal és E. Hagen. Utoljára hagytuk A kőszívű ember fiai című magyar filmet. Jókai Mór azonos című regényét Várkonyi Zoltán filmesítette meg. Szereplői: Sulyok Mária, Béres Ilona, Páger Antal és mások. S. K. A munkaerőhullámzás latin szóval fluktuálás. Azóta, hogy ezt a szót a munkaerővel kapcsolatban kezdték használni, többször változott a jelentése. Eleinte a munkahely egyszeri, később gyakori változtatását jelentette, néhány évvel ezelőtt pedig elég fanyar ízt kapott. Ha valakire azt mondták, hogy fluktuál, akkor az illetőt azok közé sorolták, akikre a munkában nem lehetett számítani. Nem volt helyes ezzel a jelzővel illetni mindenkit, aki akár gyakran is változtatta a munkahelyét. Már csak azért sem, mert Szlovákia és az egész ország iparosítása, valamint a termelés fokozott gépesítése és automatizálása szükségszerűen munkaerőmozgást vált ki. A különböző átszervezésekről nem is szólva. Ezért az új munkatörvénykönyv kidolgozásakor ezt a tényt már figyelembe vették. Nem arról van szó, hogy helyén hagyjuk a fluktuálást, hanem, hogy erre a társadalmi jelenségre tárgyilagosabban nézzünk. Ezért már nálunk is joggal beszélnek kívánatos és nem kívánatos fluktuálásról. A probléma abban van, hogy a kettőt helyesen megkülönböztessük egymástól. Vajon tekinthetjük-e egyértelműen vándornak azt, aki mondjuk az egyik ipari vállalatból a másikba megy át? Az elhagyott vállalat szempontjából igán. De ha a járás, a kerület, esetleg a népgazdaság szempontjából nézzük a dolgot, akkor már nem ilyen egybehangzó a megítélés. Például, ha a Kelet-szlovákiai Vasműbe kívánkozik valaki, ezt aligha lehet nem kívánatos vándorlásként kezelni, csak ha az ipari, vagy mezőgazdasági üzem szűk szemszögéből nézzük az esetet. Ahhoz, hogy alaposan ismerjük a problémát és orvoslásának lehetőségeit keressük, ismernünk kell a munkaerővándorlás (fluktuálás) okait. Tudományos vizsgálatok mutatják, hogy ezeket az okokat egyfelől magában az emberben, másfelől a vállalatokban és a munkaerőösszetételben találjuk meg. Az ember szempontjából egészségi állapot, családi körülmények, eltévesztett pálya, nem megfelelő szakképzettség, nehézkes alkalmazkodás az új körülményekhez (például a mezőgazdasági dolgozók esetében a gyári rezsimhez) lehet ok. Sokszor azonban a gyár is okozója a vándolásnak. A távozó dolgozók gyakran azt róják fel, hogy egészségtelen a munkakörnyezet (poros, vagy párás levegő, zaj, magas hőmérséklet stb.), rossz az emberek közötti viszony, nem kielégítők a lakásviszonyok, rosszul szervezik a munkafolyamatot, protekció érvényesül a bérezésben, hely'elenül vesznek fel új munkaerőket (a dolgozó csak néhány nappal a felvétele után, vagy még később tudja meg, mi lesz a konkrét teendője, a toborzáskor adott ígéreteket nem tartják be). A munkaerővándorlásban nagy szerepet játszik a munkaerőösszetétel is. Ismeretes ugyanis, hogy minél nagyobb szakképzettséggel rendelkezik valaki, annál ritkábban változtatja a munkahelyét. A szakképzetlen munkaerőt nem érdekli úgy a vállalat, ahol dolgozik, mint a szakképzett dolgozót. Könnyen otthagyja, különösen ha valamivel többet kereshet, s még inkább ha jobb kollektívába, vezetőhöz kerül, vagy ha az új munkahely közelebb van a lakhelyéhez. Sok okot nevezhetnénk meg még, amelyek befolyásolják a munkaerőhullámzást, de a fluktuálás bonyolult társadalmi jelenség, s ezért az okok vizsgállata netn olyan könnyű. Annak, hogy valaki otthagyja a munkahelyét, csak ritkán van egyetlen oka, rendszerint több szubjektív és objektív indítéka van. Sokszor az illető nem is tudja pontosan, hogy miiért megy el. Gyakran egy olyan közvetlen indítóokot hoz fel, amely teljesen lényegtelen. Legnagyobb probléma a nem kívánatos fluktuálás. Többet kell vele foglalkozni, mert ennek vannak nem kívánatos következményei is. Ezek a következmények lehetnek anyagi és nem anyagi jellegűek. A fluktuálás a vállalatot anyagilag érinti. Gondoljuk csak meg, mibe kerül a vállalatnak a kiesett munkaerő pótlása. A kiadások a távozó és az érkező munkaerő adminisztratív ügyeinek intézésével kezdődnek. Majd a begyakorlással folytatódnak: az új dolgozó egy ideig kisebb teljesítményt nyújt, anyagot tesz tönkre, néha munkaeszközt is, esetleg baleset éri (az új munkaerőknél ez gyakrabban előfordul), a mesternek többet kell foglalkoznia vele, mint másokkal stb., stb. Még nagyobb anyagi veszteség éri a vállalatot, ha hamarosan nem sikerül a kiesést pótolnia. Eddig tulajdonképpen csak a nem kívánatos fluktuálásról beszéltünk. E társadalmi jelenség értékelésénél azonban nem feledkezhetünk meg az emberről. A fluktuálás lehet nem kívánatos a vállalat, de hasznos és kívánatos a dolgozó számára. Az új munkahely ugyanis jobb munkafeltételeket jelenthet. Itt kell megemlíteni a fluktuálás egyik sajátos fajtáját, amely teljesen törvényszerű tendenciát fejez ki, és sehogyan sem értelmezhető negatívan. Esti iskolán tanuló dolgozóról van szó. Az iskola elvégeztével természetesen szakképzettségének megfelelő helyre tart igényt. Ha a vállalat ilyen helyet nem akar, vagy nem tud biztosítani, természetes, hogy az illető otthagyja a vállalatot, mert akkor miért tanult. Érdemes elgondolkozni azon is, hogy ugyanannak a tevékenységnek a végzése hosszú időn át, ugyanazon a helyen, ugyanazokkal az emberekkel körülvéve néha a szakmai képesség elvesztését okozza, rutinossá teszi a dolgozó munkáját (rossz értelemben), gyengíti kezdeményezését. És megfordítva, más munkára való átállás szélesíti a dolgozó látókörét, új dolgokra tanítja, kezdeményezővé teszi. Nagyon szükséges ez fiatal korban, amikor az ember szakmai és élettapasztalatokat szerez. Ez a tény is csak alátámasztja ama állításunkat, hogy a munkahelyváltoztatás minden esetét külön kell értékelni, nem helyes tehát egyértelműen elítélni azokat, akik akár gyakran is változtatják helyeiket. Ilyen gondos vizsgálattal batárt tudunk szabni annak, meddig hasznos a fluktuálás, méghozzá nemcsak a népgazdaság, hanem a dolgozó szempontjából is. Megemlítünk még egy olyan tényt is, amely az első pillanatra nem tűnik valószínűnek. Azt, hogy ugyanis a vállalatoknak némely esetben szintén érdekük, a csere, főleg akkor ha nagyobb szakképeettségű embereket akarnak szerezni olyanok helyére, akik jobban érvényesülnének más foglalkozásban, vagy más munkahelyen. A munkaerőhullámzás problémáinak elemzése alapján befejezésül megállapíthatjuk, hogy mind a vállalat és a népgazdaság, mint az egyén szempontjából nemcsak a nagyméretű fluktuálás ártalmas, de a munkaerők túl nagy kötöttsége is. Dr. JÁN PICHŇA kandidátus, Csehszlovák Munkaügyi Kutatóintézet 0 ÉS MÉGIS MARADTAK HÍRMONDÓK Arról, amikről a koncentrációs táborok három szökött foglya tájékoztatta az amerikai hadsereg élcsapatát, felvilágosítással George S. Patton amerikai tábornok háborús naplója szolgál. Patton könyve Londonban jelent meg 1948-ban „War, as I knew it" (Hogyan láttam a háborút) címen. 1945. április 6-i bejegyzéseiben a következőket írja: „A nap fénypontja Eddy örvendetes telefonjelentése volt, amely 17,05 órakor ért hozzánk. Közölte, hogy a 90. hadosztály Merkersben zsákmányul ejtette a német aranytartalékot. A hírt Sibert tábornok is megerősítette, akii az említett község közelében sejtette a német főhadiszállást. Mivel már többször felültem a kósza híreknek, megkértem Eddyt, ne kürtölje világgá az aranylelet hírét, amíg helyszínen nem győződtünk meg az értesülés hitelességéről." Az esettel az amerikai katonai titkosszolgálat egyik különítménye foglalkozott. A következő napon ezeket a bejegyzéseket találjuk Patton naplójában: „15 órakor Eddy telefonon közölte, hogy bent járt az aranytartalékot rejtő boltozatos barlangban, ahol körülbelül egymilliárd dollár értékű papírmárkát talált. Az aranykincshez vezető utat azonban, ha csakugyan aranyról van szó — páncélajtó zárja el. Utasítottam tehát, robbantsa fel az akadályt." Mielőtt a káliumtárnák fölötti hegy beleremegett volna a robbantásba, Eddy tájékoztatta Patton tábornokot, hogy sikerült lefülelnie a náci Relchsbank két igazgatóját. A foglyok eleinte össze-vissza hazudoztak, és ártatlanságukat hangoztató dajkamesékkel igyekeztek átejteni az amerikai tisztet. Amikor azonban „bemutatták" nekik a kényszermunkára fogott francia és szovjet foglyokat, akik régi ismerősöket fedeztek fel bennük, összeroppantak. Annyira inukba szállt a bátorságuk, hogy késznek mutatkoztak az amerikaiak kezére járni. Most már ők kérték védöőrizetbe vételüket, mert Himanier „Werwolf'-jainak bosszújától tartottak. „Ne szólj szám, nem fáj fejem!" Csakhogy az amerikai katonai titkosszolgálat embereinek ezúttal eljáirt a szájuk, ami később sok fejfájást okozott a Pentagon vezetőinek. Erről Patton a következőket jegyezte fel emlékirataiban: „Jóllehet nekem eltökélt szándékom volt a legszigorúbb titoktartás, a 90. hadosztály felderítési főnöke útján mégis kiszivárgott az aranylelet híre. Eddy a páncélajtó felrobbantása után az említett német papírpénzen kívül vagy 4500 aranyrudat talált, amelyek mindegyike 17,5 kilogrammot nyomott, összértékét 57 600 000 dollárra becsülték." Ezeket a csillagászati számokat maga Dwight D. Eisenhower tábornok, a nyugati szövetséges haderő főparancsnoka is mesébe illőnek minősítette, s elrendelte a helyszíni szemlét. Ezeregyéjszaka kincseskamrája 1945. április 12-én Eisenhower, Patton és Bradley generálások nekivágtak a Rhön-hegység rejtelmes rengetegének, ahol még garázdálkodtak a szétugratott nagyszámú SS-martalócok. A kalauzolást a tárnahálőzatban Bernstein ezredes vállalta. Bernstein éjt nappallá téve segédeivel együtt aranyat mázsált, devizákat számlált, ékszereket és órákat rendezgetett végkimerülésig. Eisenhower tábornok ezekben a szavakban foglalta össze benyomásait a látottakról: „Ládákat találtunk kötegekbe csomagolt bankókkal. Dollár és font sterling bankókon kívül csaknem valamennyi állam bankjegyeit milliószámra felleltük. Egy másik boltozatos hodályban hevertek az aranyrudak. Szakértőink 250 millió dollárra becsülték az Eichmann-hagyatékot. Távolabb százszámra kerültek elő az értékesnél értékesebb festmények. Rendezetlenül, szanaszét hevertek minden burkolat nélkül a nyirkos talajon, kiszolgáltatva az enyészetnek. Azonnal intézkedtem biztonságba helyezésükről." Ehelyütt meg kell említenünk, hogy a megtalált festmények az akkoriban Braunschweig-Cellé-ben székelő amerikai ún. Collecting Polnt-on keresztül sok évvel később elhanyagolt állapotban Nyugat-Berlinbe kiültek, ahol egy részüket hozzáférhetővé tették a nyilvánosság számára. Nem kevésbé érdekes azonban az Eichinann rabolta SS-aranyat nyomon követni. Ki örökölte, hová lettek a kincsek, amelyekhez oly mérhetetlenül sok könny és vér tapadt. Következik: HOVÁ LETT A NÁCI ARANY?