Új Szó, 1965. május (18. évfolyam, 119-149.szám)

1965-05-19 / 137. szám, szerda

A pénzverde falára szegezett kéztől — a bizalomig Az utóbbi időben sokat lapozgat­tam a népi ellenőrző bizottsá­gok aktáiban, amelyekből egészen meglepő helyeken és módon folytatott csalásokról, sikkasztásokról, lopások­ról szereztem tudomást. Az ember el sem hinné, mi mindent lehet ellopni. Pl. talajjavító szövetkezetben pénzt, egészségügyi intézményben munkaru­ha címén parádés öltönyöket, föld­művesszövetkezetben szeszégetéshez nyersanyagot, gépgyárban prémiumot, textilboltban — csókot |ha története­sen kereskedelmi ellenőr az ember és a boltvezető szép asszony)... Ml lehet akkor egy pénzverdében?! Ha az olvasó ls kíváncsi erre, meghívhatom, tartson velem. Tehát fel Körmöcbá­nyára! A főtér egyik szerény külsejű ódon házának falán egyszerű felirat: Állami pénzverde. Erődre emlékeztető falak, kis ablakok. Tekervényes folyosók, föld alatti munkahelyek. A fény már persze korszerű fénycsövekből árad a nagynyomású présekre, a hengermű­re, a zakatoló énneverő gépekre. De így is hátborzongató érzés e falak kö­zött olvasni a régi krónikák feljegyzé­seit azokról, hogyan büntették meg azokat, akik érmét hamisítottak, vagy visszaéltek a pénzverdében tanult tu­dománnyal. A legkisebb büntetés ilyen esetben az volt, hogy a bűnös jobb ke­zét levágták és figyelmeztetésképpen a pénzverde falára szögezték. De sze­repel a büntetések között a szem ki­szúrása, felnégyelés és karóba húzás, olajban megfőzés és máglyán való megégetés ls... Az 1742-ben lezajlott erdélyi pénzhamisítási per főbűnösét néhány napos tortúrának vetették alá, hogy azután szeme előtt végezzék ki négy cinkosát, s végül őt magát is. Huszonhét (27) aranyat hamisított a szerencsétlen . .. Hosszú azok névsora, akik a királyi gályák evezőihez lán­colva gályarabokként vezekeltek bű­nükért. Oly sokan voltak, hogy VI. Ká­roly idejében másfajta büntetéseket kellett kitalálni a delikvensek számá­ra, mert — mint egy 1727. június 4-ről származó okmány tudatja — a biroda­lom, „mely fölött nem nyugszik le a nap", nem rendelkezik akkora hajó­haddal, hogy minden gályarabságra ítéltet evezőhöz juttathasson ... k tőkés rendszer természetesen már nem alkalmazta az Ilyen­fajta kényszert pénzverési monopóliu­mának megőrzésére De kitalált valami mást: két kategóriába osztotta a pénz­verdéi munkásokat — állandóakra és ideiglenesekre. Az állandóak dolgoz­tak a kényesebb munkahelyeken, de ezek kétszer akkora fizetést kaptak, mint a többlek. Akkor már a „nagy pénznek" bankó formája volt, az ér­mék kis értékeket képviseltek — nem volt érdemes néhány koronáért jól fi­zetett, nyugdíjblztos állást kockáztat­ni. Igaz, arany, ezüst is sok forgott a pénzverde! munkások kezén — ám itt segített a szigorú ellenőrzés, a rend­szeres motozás, s a pontos nyilvántar­tás. Szocialista jelenünkben odáig fejlő­dött a bizalom — nem utolsósorban az általános nyugdíjbiztosítás és a munka szerinti igazságos bérezés folytán — hogy meg lehetett szüntetni a pénz­verde! dolgozók privilegizált helyzetét. Az Altalános Gépipari Minisztérium ágazati bérelőlrásai érvényesek rájuk éppen úgy, mint más gépgyárban: bér­osztály szakképzettség szerint, pré­mium a tervtúlteljesítésért... Az el­lenőrzés fő formája a nyilvántartás íett: ennyi aranyból, ezüstből, bronz­ból, nikkelből ennyi súlyú érme, vagy umlékérem készült. A készáru plusz a hulladék súlya meg kell, hogy egyez­zék a pénzverdébe érkezett nyersanyag súlyával. S mivel ez a súly megegye­zik — mindig megegyezik —, csaló­dást kell okoznom a bűnügy! históriára váró olvasónak: bűntény, visszaélés hí­ján éppen a pénzverdéből nem tudósít­hatok izgalmas nyomozásról. A „kényes" kérdés ma a pénzver­** dében nem az, hogy az ember egy zsáknyi egykoronást látva kedvet kap belemarkolni, s elfogja a mohóság. (Ügy van ez, mint a cukrászoknál — a sok Ínycsiklandozó édesség látványát két nap alatt megszokják, s azután eszükbe sem jut többé, hogy egyenek belőle.) A pénzt és a nemes fémekből készült emlékérmeket nagy szakkép­zettségű, több évtizede itt dolgozó em­berek készítik. Annyi pénzt láttak és készítettek már életükben, hogy össze sem tudnák számolni — egy marék egykoronás látványa Igazán nem von­zó számukra. Egymillió egykoronás pedig 1250 méter magas pénzoszlop lenne! A pénzverdei munkánál a biztonság kérdése — az államtitok kérdése áll mindenekfölött. S itt a bizalom játsz­sza a főszerepet. Megvizsgálhatják a zsebeket akár minden lépésnél ls, de aki a pénz fémösszetételét, a gyártási eljárást ismeri, tudatában minden ér­ménél értékesebb ismereteket vihet ki mindennap a gyárkapun. Államunknak nem mindegy, ismerik-e külföldön is aprópénzünk gyártási titkát, azokat a bonyolult érmeverési titkokat, ame­lyekkel messzi külföldön is monopol helyzetet biztosítunk magunknak. A megbízható cég hírneve külföldön fő­leg a diszkréciótól függ. Kockáztathat­juk-e hitelünk elvesztését csak azért, mert valakinek fecsegő természete van? Nem titok, hogy Körmöcbányán verik úgyszólván a világ legpontosabb domborművű pénzét, vagy legnagyobb — 150 milliméteres — átmérőjű em­lékérmét. De titok, hogyan csinálják, hogy ilyen legyen. (Ha nem lenne ti­tok, nem mi vernénk sok, eredetileg Franciaországra bízott Idegen apró­pénzt, a nagy versenyben nem sikerült volna megszereznünk ezt az előnyös megrendelést.) Megbíznak-e az itteni emberekben ilyen vonatkozásban is? — teszem fel a kérdést az üzem biztonsági felelősé­nek. „Megbízunk" — hangzik a kurta válasz Ez szépen hangzik, nagyvona­lúnak tűnik, s a szocialista emberek közötti viszonyra lehet következtetni belőle ... Csak éppen — nem kell el­hlnn: Miért hinném el? Mert egy em­ber — mégha biztonsági felelős is — mondja? Végül megegyezünk: én meg­ígérem, hogy nem viszek el egy zsák aranyat, ő viszont felügyelet nélkül hagy beszélni olyan emberekkel, akik évek óta dolgoznak a pénzverdében és a pénzgyártás minden csínját-bínját ismerik. Szedjek ki belőlük, ha tudok, valamilyen lényeges adatot. Figyel­meztetem, ne bízza el magát, mert én úgy mutatkozom be, mint a párt lap­jának munkatársa, s ahhoz a munká­sok bizalmasabbak lesznek, mint va­lamiféle idegen látogatóhoz! Bele­egyező gesztusából megértem, hogy még így ts állja a fogadást. Jól van, gyerünk! A Fógel-ügy § A kocsma füstös levegőjé­ben halkan rebben az asz­szony hangja: — Lacikám, kérlek, gyere már haza. Vár a jó vacsora és a gyerekek. A férfi kemény ökle az asztalra csap, hogy csak úgy ugrálnak a sö­röspoharak. •— Mondtam már, hogy nem me­gyek, az Istennek sem! Menj a pokol­ba, és ne mérgesíts! Nem látod, hogy most nem mehetek? Amikor az asszony eltávozott, a huszonnyolc esztendős Ladislav Fó­gel magyarázkodva fordult barátjal felé: — Miért ne engedném meg magam­nak, hiszen én dolgozom a bányá­ban és nem az asszony! Megkeresem én a pénzt! És rendelt egy újabb kört. Bizony gyakran pirkadt, amikor ré­szegen hazatántorgott. És gyakran ébredtek fel a szomszédok a Fógel­lakásból kiszűrődő asszonysirásra és ajtócsapkodásra. Mert elég volt, ha az asszony a fizetést kérte, már ki­tört a családi háború. A kiadós ita­lozás után természetesen itt-ott haj­bakaptak az ivótársakkal és mámoros fejjel még a munkahelyről is meg­feledkeztek. Pedig beszéltek vele a szocialista munkabrigád tagjai és az üzem vezető dolgozói is. Ha műszakod van, úgy dolgozol, hogy megbirkóznál még a sárkány­nyal is. Ha azonban inni kezdesz, nem ismersz sem istent, sem embert! — mondta neki számtalanszor Szabó Barnabás, a munkacsoport vezetője. Fógel mindig mindent töredelmesen beismert, és Javulást ígért. Egy-két hónapig tartotta magát, de azután ismét Jött a sör és a féldeci. Még a bírósági büntetés is hatástalan volt. Így került Fógel Ladislav a Losonci Járásbíróság elé, amely naplopásért, rendzavarásért és kihágásokért négy­hónapi szabadságvesztésre ítélte. Beszélgettünk az utat vesztett em­berrel. — Higgyék el, hogy hiányzik a csa­lád és a munkahely. Most látom, mit veszítettem, hogy hová juttatott a pálinka. Teljesen megváltoztam, más ember lettem, csak attól félek, hogy visszafogad-e a közösség? Mi ezt a kérdést feltettük a csoport vezetőjének, Szabó Barnabásnak. A válasz egyszerű és világos: — Minden tőle függ. Ha valóban megjavult, a közösség befogadja. És olyan körülményeket biztosítunk szá­mára, hogy jól érezze magát közöt­tünk. Ahol lehet, segítségére leszünk és igyekezünk rendes embert faragni belőle! Minden Ladislav Fógeltől függ. A Kékkői Szénbányák pőtori részlegé­ben munkatársai várják a — meg­változott embertl ta—ta) Čtefan Kapusta 28 éve dolgozik a ~ pénzverdében, most éppen a fel­szabadulási jubileum szakszervezeti aranyérmét veri a 200 tonnás sajtoló gépen. — Milyen erővel üt az a pöröly az éremre? — kérdem. — Kétszáz tonnás a prés — vála szolja. De feleslegesen, mert az úgyis rá van írva a gépre nagy betűkkel. — De teljes erővel üt mindig? — Nem, azt szabályozni lehet. Néz­zen ide ... — és lábával olyan ügye­sen szabályozza a hatalmas pöröly zu­hanását, hogy az még egy legyet sem ütne agyon. — Tehát kétszáz tonna és réhely­könnyűség között választhatok, ha meg akarom tudni, milyen erővel üt rá? — Hát igen, lehel választani. De tud ja, elvtárs, a gyakorlat kérdése ez. Az ember már tudja, ha ismert a fém tu­lajdonságait és gépét, mekkorát üs­sön, hogy mind egyforma legyen. ...No, jól van, 1:0 a biztonsági fe­lelős javára. Egy ládát az ötven filléresek fémko rongjaival töltenek meg. Elcsodálko­zom, milyen vékonyka egy ötven fillé­res. Azt elárulják, hogy közismert vas­tagsága csak optikai csalódás, mert a szélét úgy dolgozzák ki, hogy maga­sabb legyen a domborműnél. Ezt igen bizalmasan magyarázzák, s valóban érdekes elbeszélésük. Csak éppen nem lényeges. Nem tudom meg, mennyit készítenek belőle, sem azt, hogy azok a hasonló nagyságú ezüstös érmécs­kék mely ország számára készülnek ... 2:0 a biztonsági javára .. . A hengerdében néhány méter hosszú aranysárga színű fémszalag kápráztat el. Egykoronásalnk alapanyaga. El­mondják, hogy a legszilárdabb pénz­anyag a világon. — Valóban? Akkor bizonyára na­gyobb erővel kell verni, mint az alu­mlniumpénzt. .. — Természetesen. Nem folytatom, 3:0 a helyzet már. D e még egy próbát teszek. Találok egy embert a pénzverdében, akit kizártak a pártból. Régi ügy ez már, ő maga is úgy beszél már róla, mint aki megbékélt a számára kedvezőtlen döntéssel. Nem okol senkit, elismeri, eltitkolt valamit szervezete elő t t—„Ne hánytorgassuk mi sem, hanem — a biztonsági felelős ismét észrevétlenül eltűnt mellölem és kiment — feltűnés nélkül kédezősködjünk. Kimerítő válaszok özöne — amíg az érmek stílusáról van szó. Szakavatott magyarázat a világ legnagyobb — az elhunyt O. Spániel áltál tervezett — vert plakettjéről, a 150 milliméteres Nemzeti Színház Emlékéremről. Igen, 20 ütést kapott egymillió kilogrammos préssel. Fantasztikus! S a dombormű tiszta, semmi kettősség. Párizsban azt hitték, öntvény ... S milyen az anya­ga? „A finom művű munkát figyelje, kérem, régen ezt egészen másképp csi­nálták." (Rettentő: vagy megmondja, milyen anyagból van, de nem mondja meg az ütés erejét, vagy megmondja az ütés erejét és amikor az anyagra terelődik a szó, a múlt század meste­reit veszi elő.) Finoman kerüli az egy­koronásra vonatkozó kérdéseket és észrevétlenül olyan vizekre evez, ame­lyeken bizalmasan elárulhatja, hogy „Richter Lukács 1640-ben és F üssél Kristóf 1508-ban olyan érméket vertek már, amelyeken az uralkodó képmása realista és teljesen autentikusnak te­kinthető ..." ...Feladom a „harcot", 4:0-nál visz­szavonulok. Ilyen örömmel még nem vesztettem el fogadást. VILCSEK GÉZA Siultúia A rádió közvetítette ... CSEHSZLOVÁK KRÓNIKA Csehszlovákia felszabadulásának 20. évfordulójáról a budapesti Kossuth­rádló is méltón megemlékezett. Má­jus 3-tól május 9-ig megrendezték A Csehszlovák kultúra hetét, mely­nek keretében többek között meg­rendezték a Cseh Filharmonikusok hangversenyét és a Prágai jazz feszti­vált, Smetana, Dvoŕák, és Nedbal műveket, valamint Prágai zenei ma­gazin címmel egyórás összeállítást su­gároztak. Az utóbbi adás történelmi sétára invitált. Színes műsorban kivá­ló csehszlovák művészek mutatták be Prága zenei életének múltját és jele­nét. A Csehszlovák Kultúra keretében elhangzott mindegyik műsorszám él­ményt jelentett. A legszívesebben mégis a győzelem napján a Cseh­szlovák krónika címmel közvetített hetvenperces adásra emlékezünk. A műsort szerkesztő Ritter Tibor és a riporter: Kolek Vera és Szatmári Ilo­na a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság hétköznapjainak egy-egy pilla­natát örökítette meg. A mintegy harminc, kivétel nélkül jól sikerült, rövid, de lendületes és kifejező „hangos fotók" Kassától — a Tátrán és Prágán keresztül — Kar­lovy Varyig „feltérképezték" és be­mutatták egyre épülő és szépülő or­szágunkat. A riporterek Jártak a Kelet-szlová­kiai Vasműben, a tátrai hegyiszolgá­lat veteránjánál, a brnói házásságköz­-vetltőben és egy prágai kísérleti In­tézetben. Megismerkedtek a bratisla­vai Mlhály-kapu varázserejével, ven­dégei voltak a legnépszerűbb cseh­szlovák sanzonénekesnőnek, és a most épülő brnól operának. Karlovy Varyban ittak a szerelem forrásának vizéből, művészekkel, tudósokkal be­szélgettek, és találkoztak a prágai felkelés öreg rádiósával. Ezenkívül még számos hangképben adtak hírt élményeikről, benyomásaikról. A Csehszlovák krónika eleven, friss, pergő és igen ötletes riportokkal, in­terjúkkal Csehszlovákia mai életét Ismertette és mutatta be. Az adás nekünk is sokat mondott. Tartalmi gazdagsága mellett dicsérendő az is, hogy a műsor végig érdekes, élveze­tes volt. A Csehszlovák krónikával az utóbbi évek egyik legsikerültebb ri­portösszeállítása hangzott el. Sajnos, a Csehszlovák Rádió ma­gyar adásában az utóbbi napokban nem hallottunk kiemelkedő adást. Meg kell azonban említenünk a most vasárnap a Jókai-napok alkalmából Komáromban rendezett ünnepi akadé­miáról közvetített közvetlen műsort. Az adás jól szolgálta a hallgatók gyors és igényes tájékoztatását. Ilyen helyszíni közvetítéseket máskor ls szívesen hallgatnánk. (b) Gyermekotthon vagy szükségmegoldás A novákyi Béke bányában a hidrau­likus dúcolás bevezetésével három­szorosára növelik a termelést. Ké­pünkön: Alois Országh, a negyedik 'ejtési szakasz szerelőcsoportjának vezetője, munka közben. ICTK — St. Petráš felvétele) A TÁRSADALOM vállalja a felelős­séget az árva ós elhagyott gyermekek sorsáért, vállalja az anyagi és erköl­csi kötelezettségeket, amelyek alól a szülők sok esetben igyekeznek kibúj­ni. A nemzeti bizottságok illetékes dolgozói nem hivatali teendőnek te­kintik a hatáskörükbe tartozó gyer­mekotthonok ügyeinek intézését, ha­nem minden másnál fontosabb szülői gondnak. S azok, akik vállalják a gyakran amúgy is ingadozó, recsegő­ropogó családi fészekből kipottyant és a szülői szeretetet oly keservesen nélkülöző összekuszált életű gyer­mekek nevelését — áldozatkészség­ben neon ismernek határt. Végtelen türelemmel, nagy-nagy szeretettel közelednek a gyermekekhez, hogy csalódott kis lelkük békéjét, érzel­mi egyensúlyukat téglát téglára rak­va újból felépítsék. Egyszóval a tár­sadalom összefog, hogy az elveszett családi otthont pótolja. Teljesen sohasem pótolhatja, leg­feljebb egy másik család, mondjuk az örökbefogadás esetén. Deh-át nem mindenkire mosolyog rá a szerencse. Marad az állami gyermekotthon, amely Igyekszik a társadalom jóvol­tából a gyermekek testi, szellemi és érzelmi fejlődéséhez szükséges felté­teleket biztosítani. Ügy biztosítani, hogy az a lehető legnagyobb mérték­ben megközelítse a családban növek­vő gyermekek feltételeit. Az intézet­ben nevelt gyermekek ruházata, fel­szerelése semmiben sem marad el egy jó sorban élő család gyermeké­nek holmijai mögött. S hogy értelmi és érzelmi oldalról ls megkapják, amit a sors, vagy amit a szülök meg­tagadtak tőlük, arról szakképzett pe­dagógusok, feleiősségüket mélyen át­érző nevelők gondoskodnak. ELŐFORDULHAT azonban, hogy a jólétet, a gondoskodást, a szeretetet, az oktatást biztosító társadalmi lán­colat egyetlen láncszeme nem illesz­kedik helyére, s akkor mindez az anyagi áldozat, jó szándék, törekvés és igyekezet sem hozza meg a kí­vánt eredményt. Ilyesmivel találkoztam Košicén a Nižná Ovrat 22 szám alatti gyermek­otthonban, ahol 32 óvodáskorú gyer­mek ellátásáról, neveléséről gondos­kodik Vilma Koštáková, a gyermek­otthon igazgatója. Vágya, hogy kis védenceinek nyugodt, kellemes lég­kört teremtsen, olyan otthont, ahol szellemi és érzelmi fejlődésüknek semmi sem emel gátat. Sajnos azon­ban a legnagyobb erőfeszítések árán sem sikerül közelebb jutnia vágya megvalósulásához, azon egyszerű ok­nál fogva, mert ez az épület nem fe­lel meg céljának. Valaha ugyanis csa­ládi villának épült. Az épületben oly szűkösen állnak 'iely dolgában, hogy az adott körül­uények között képtelenség betartani i pedagógiai, sőt mi több, a higié­•ilaí előírásokat ls. Hiá>ba az igazgató és a nevelők jóakarata, hiába az áldo­zatkészség, ha ez a mindennapi ap ró, Idegeket ölő szélmalomharcban fecsérlődik el. Az épület nem alkal­mas a gyermekotthon céljaira, sőt mi több, mai állapotában — ­/'!anyhá­lózata miatt — életveszélyes. Van er­ről hivatalos irat több is, hiszen az igazgatónő már évek óta kopogtat az illetékesek ajtaján, segítséget kérve. Többféléi érkeztek már látogatók az intézetbe, hogy meggyőződjenek a tényállásról. Csak onnan, ahonnan az intézkedést várni lehetne, a járási nemzeti bizottságtól nem jön senki. Az egyetlen Instancia, amely hall­gat, holott a társadalom éppen reá ruházta az Intézkedés jogát, tehát a közvetlen felelősséget. Feltételezhető­en Itt sem közönyről van szó, inkább arról, hogy nem olyan egyszerű ma ebben a kelet-szlovákiai metropolis­ban megfelelő toüjetet találni a gyer­mekotthon résiére. NEM EGYSZERŰ, de lehet. "Sőt" a KNB iskolaügy! osztálya szerint a Hernád-part szomszédságában áll az a kertes ház, — évek óta az iskola­ügy tulajdona — amelynek első és második emeletén jelentéktelenebb befektetéssel, csekély átalakítással nem 32, de 45 gyermeket lehetne jó körülmények között elhelyezni. A bökkenő az, hogy néhány cserelakást kellene az ott lakóknak adni. Évek óta húzódik ez az ügy, kapott azóta a JNB iskolaügyi osztálya lakást, de azokat elsősorban a tanítóknak oszt­ja ki. Aki közelebb ül a tűzhöz, az melegszik? A gyerekek nem járnak követel­ni... Nekik természetes, hogy egy 20 négyzetméter területű szobá­ban tizenhatan alszanak, hogy a ját­szóteremben ebédelnek. Az ebéd íz­letes, s nem is sejtik, milyen nehéz körülmények között készül. De az nem mindegy már nekik sem, hogy a játékokat a szekrényből elő sem szedhetik, mert nincs hol játszani velük. Arról nem is beszélve, hogy végképp elképzelhetetlen, hol lehet­ne itt az otthonra emlékeztető egy­egy nyugodt sarkot biztosítani a gye­rekeknek. EZ A GYERMEKOTTHON csak szük­ségmegoldásnak tekinthető s a járá­si nemzeti bizottság illetékes osztá­lyának a feladata, hogy a gyereke­ket ebből a környezetből kiemelje és olyan otthont teremtsen nekik, ahol, ha nem is tudjuk a családot, az anyai szeretetet pótolni, legalább biztosít­hatjuk az eredményes nevelés nél­külözhetetlen feltételeit. SKALINA KATALIN DIVATBEMUTATÓ a YKUS fennállásának 15. évfordulóján A bratislavai VKUS fennállásának 15. évfordulója alkalmából május 21 -22-én nagyszabású divatbemutatót rendez a Kultúra és Pihenés Parkja helyiségeiben. Az említett napokon 19,30 órai kezdettel női-, férfi- és gyermekruhákat, kabátokat, valamint fehérneműt mutatnak be. Az üzem dolgozói 15 év alatt klma- • gasló munkaeredményeket értek el. Ennek elismeréseként több ízben el­nyerték a Nyugat-Szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság vörös zászlaját, 1964-ben pedig a Szlovák Nemzeti Felkelés Üzeme megtisztelő címet. Az Idei május 9-1 ünnepségek alkalmá­ból az „Országépítési érdemekért" ki­tüntetést kapták 1965. május 19. * ÜJ SZŐ 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom