Új Szó, 1965. február (18. évfolyam, 31-58.szám)

1965-02-27 / 57. szám, szombat

I

ndia a csodák országa. Az európaiak általában ezekről kívánnak olvasni vagy hallani. Beszámolhatnék a nagyvárosok utcáit még mindig „benépesítő" szent tehenekről, a gigászi templomokról, a Tadzs-Mahal varázsáról (Tadzs Mahal: Sah Dzsehan Indiai szultánnak és feleségének mauzóleuma Agrában. Az Indiai építőművészet egyik remeke.) és a már a holnapot hirdető új acélművekről is. Mégis, ha valaki megkérdezné tőlem, mi volt legutóbbi indiai utazásom legérdekesebb élménye, akkor egész egyszerűen egy kávéházról beszélnék. Igaz. hogy nem mindennapi kávéházról. A DZSANPATH - A Nép ösvénye — Üj-Delhi egyik 16 utcája. Nagy szállodák, bankok s boltok sorakoznak benne, amelyekben a diótól és a fűszertől kezdve egészen a legfinomabb selymekig minden kapható. A Dzsanpath kellős közepén a járdán egyszerre csak asztalckat és székeket láttam, s kissé odébb egy gőzölgő kályhát. Az asztalok körül turbános férfiak ültek, és kis csészékből nagy élvezettel kávét szürcsöltek. Az egész lelett óriási sátorvászon feszült, és a sátor előtt egy transzparens nagy betűkkel ezt hírdatte: „Árdrágítás elleni mozgalom. A kávéháziparban dolgozók szövetkezeteinek szövetsége." G felirat az új India történetének egyik lebilincselő fejezetét jelképezi. A

z Indiai Coffee Borad, a kávétermelők propaganda szervezete saját kávéházainak egész hálózatát létesítette az országban. Egy csésze kávé ára ezekben a kávéházakban 48 Naya Palse volt. Ezt az árat azonban a kávémágnások egyszerre csak 53 Naya Paisére emelték. A legtöbb alkalmazottnak és hivatalnoknak csak havi 80 vagy 120 rúpia a keresete így a fél rúpiánál drágább kávét nehezen tudják megfizetni. Néhány szenvedélyes kávéfogyasztó cukor nélkül itta kávéját, mert így valamivel olcsóbb volt. Ám idővel ezek ls elmaradoztak, és a kávéházak kénytelenek voltak egymás után bezárni. A kávéházi alkalmazottak százai váltak munkanélkülivé. A közvélemény felháborodott. A levelek tömkelege érkezett az ú)ságok szerkesztőségeihez. A tiltakozó tüntetések egymást követték. Idővel azonban a főváros kávé nélkül maradt dolgozói arra a belátásra jutottak, hogy szitkozódással nem snkra mennek. Olyasmit kell kitalálni, ami nemcsak a kávét adná vissza, hanem egyúttal a kávébárókat Is megleckéztetné. A kávéházak veit látogatói összefogtak, és kapcsolatot teremtettek a munka nélküli kávéházi alkalmazottakkal. így alakult meg az első szövetkezet, és háromszáz rupla forgótőkével, meg kikölcsönzött berendezéssel megnyílt a Dzsanpathon, a különleges kávéház. A kávébárők • támadást nem nézték tétlenül. A járdái kávéházra rendőrséget úszltottak, ám a szövetkezet tagjai és e fogyasztók az üzemet sikeresen megvédték. Bírósági eljárás következett, mert a különleges kávéháznak nem volt ipari engedélye. Minden hiába. A kávébárók a kormányhoz fordultak és a „kalózüzem" bezárását követelték. Közbejárásuknak azonban az volt a következménye, hogy a kormány felfigyelt a problémára. A belügyminiszter támogatta a szövetkezet törekvéseit. A kávéházat ugyan el kellett távnlltani a járdáról. mert a járókelők útjában volt, ám Oj-Delhi központjában, a Connaught köröndön egy pázsitterületet bocsátottak rendelkezésére, és a közélelmezési minisztérinm elválalta, hogy cakorral és tejjel ellátja. N

éhány nap múlva eltűnt a különleges kávéház a járdáról, és a Connaught köröndön ünnepélyes keretek között megnyílt az ú| üzem. Még a régi felirat ékesíti, de most már törvényes alapon működik. Reggeltől estig zsúfolt, és csak nagy nehezen lehet benne helyet találni. Egy csésze kávé ott már nem 53 vagy 48. hanem csak 25 Naya Paisébe kerül. Az üzemet kibővítették, és most féláron szendvicset és kalácsot is árusit. A példa követésre talált. Más indiai városokban is nyíltak hasonló kávéházak. A kávéiparban dolgozók szövetkezeteinek szövetsége manapság 33 000 rupla forgótőkével rendelkező hatalmas szervezet. Évi forgalma közei egy millió rúpia Alkalmazottainak kitűnő munkafeltételeket biztosít. A Coffee Borad Szemeiben a pincérek és a szakácsok annak idején csak 80 rupla havi bért kaptek, a szövetkezet pedig havi 155 rúpiát tizet, ezenkívül még egy étkezést és négy csésze kávét nyújt nekik naponta Ingyen. Minden alkalmazottnak évente egv hónapi szabadság jár. Aki otthonától távol dolgozik, drágasági pótlékot kap. a családos alkalmazottnak gyermekpótlékkal toldják meg fizetésüket. Ingyenes továbbá a munkaruha és az trrvosl szolgáltatás. A szervezet legújabban egy építkezési takarékpénztárral együttműködve lakásokat épít dolgozóinak. A

mi • legszebb a dologban: a kávéházi alkalmazottaknak nem parancsol semmiféle úrhatnám főnök. Az egész szövetséget egy kilenctagú, kizárólag kávéházi alkalmazottakból álló bizottság irányítja. Annak ellenére, hogy a bizottság legtöbb tag ja sohasem járt iskolába, és írástudatlan, mégis képesek egészséges osztályösztönük se gítségével egy nagyüzemet irányítani. Ha időnként a szakismeretek hiányé mégis gondot okoz nekik, akkor baráti segítséget kapnak a munkásmozgalom és a szakszervezetek ügyvédeitől, könyvelőitől és közgazdászaitól. Az Üj Szó szómóra írta: HARRY SICHROVSKY A mikor Finnországbői " hazatértem, sokan kérdezték, mi volt rám a legnagyobb hatással? E kérdésre lehet nagyon hosszú és nagyon rövid választ adni. Hosszút azért, mert sok csodálatos élmény maradt meg az ember emlékezetében, sok szorgalmas emberrel találkozott, sok szép várost, utat, épületet látott. Rövidet azért, mert ha egy ismeretlen országgal ismerkedünk, mindig akad olyan erős, mindennél jobban kiemelkedő élmény, amelyben soha és sehol máshol nem leliet részünk. Ezért ismerőseim unszolására azt válaszoltam kérdésükre, hogy a legcsodálatosabb élmény a finn szauna volt. A szauna — finn fürdő. Szaunák mindenütt vannak, a hatalmas, modern fürdőszobás-zuhanyozás házakban csakúgy, mint a kis villákban, a falvakon és a korszerű luxusszállodákban. Sok ezer szauna van a finn tavak A szauna Az Új Szó számára írta: ANDREJ SZAHAROV Miért nemráncos a finn nők arca? partjain és a tengerpart mentén. A kijáratukkal a tengerre néző kényelmes gerendaházak a parttól két-három lépésre állnak. ... Enyhe meleg zuhany — ez a bevezetés. Nyílik a tulajdonképpeni fürdő ajtaja, s bejutunk egy kisebb szobába. Fapadló, lépcsőzetesen magasba emelkedő fapadok, a sarokban pedig kemence. Egy cső ici-pici nyílásain keresztül víz permetezi a vörösen izzó köveket. A kő érintésére ezernyi kis „robbanás" keletkezik, s forró száraz gőz telíti a helyiséget. Nyolcvan, kilencven, száztíz, százhúsz Celsius-fok. Az ember csak áll, és esdeklő pillantásokat vet a finnekre. Meg sem mer moccanni, azok meg mulatnak, egymást paskolják nyírfavesszővel. Nagyon élvezik a létetl Ahogy egy kicsit hozzászokik az ember az izzó légkörhöz, gondol egy merészet, és elmozdul a helyéről. Forró levegő hatol a tüdejébe, kitágítja a test pórusait. Folynak a könnyei. Persze, ez csak kezdetben van így, mert aztán úgy megszokja a kellemes ülést a fülledt légkörben, hogy még a környezetét sem veszi észre. Eltelik öttíz perc. Utána két lépés, és a tó hideg, 14 fokos vizébe röpül az ember. Bármilyen furcsa, mégsem érzi a százfokos hőmérséklet-csökkenést. Teste annyira átforrósodott, bőrének pórusai pedig olyan gyorsan összehúzódnak, hogy nem is érzi a hideget, s amikor néhány perc múlva ismét visszakerül 120 fokos párás levegőbe, nem érzi a forróságot. A szauna hívei ezt ötször-hatszor ismétlik. A félelem és az első gyötrelmek után az ember úgy érzi, néhány évvel megfiatalodott. A finnek gyakran tréfálkoznak: „Tudják, miért nem ráncos a finn nők arca? A szauna teszi!" Lehet, hogy valóban így van. Hisz a finnek háromhónapos koruktól rendszeresen látogatják a szaunát. Nem véletlen, hogy a finn utazási irodák prospektusai a látogatók figyelmébe ajánlják a finn fürdőt. Hiába, nagyszerű dolog a szauna! (APN) „A népnek, azaz mindenkinek" Mexikóban, a guadelupei . székesegyház közelében él [ Diego Rivera világhírű mezi[ kói festőművész özvegye. • Nyolcvanöt éves, lánynevén ; Angelika Petrovna Belovának hívják. — 360 peso havi nyugdijat I kapok, mellette festegetek, i és eladom a képeimet — meséli az orosz származású aszszony. — Oroszországban a [ Művészeti Akadémia növendéke voltam. 1908-tól Párizsban i tökéletesítettem művészetem. Ott ismerkedtem meg Diegóval, s 1911-ben egybekeltünk ... Már vagy két órája beszél; getünk. egyszer oroszul, másszor spanyolul. Angelika Petrovna nem feleltette el anyanyelvét. — Diego nagyon nyugtalan természetű ember volt, mindig keresett valamit, mind a művészetben, mind az életben. „Tres Grandes" Mexikóban a három nagynak szokták nevezni a monumentális festőművészet kiemelkedő képviselőit: RIverát, Oroscöt és Siqueirost. Rivera képei díszítik a Ne-nzeti Kardiológiai Intézetet, a Faj Kórházát, a Lerma-víxvezetéket a Chaultepec-parkban, az Insurgentes színházat stb. Ha összegyűjtenék műveit, freskóit és mozaikjait, megelevenedne a mexikói nép viharos eseményekben, csatákban, forradalmakban. reakciós összeesküvésekben és lázadásokban gazdag történelme Rivera életműve — képes enciklopédia. (Csak ecsetjével négyezer négyzetméter nagyságú területet festett tele művészi képekkel.) A festményeken megörökített mexikói történelem minden, csak nem apolitikus. Morelos állam fővárosában. Cuernavacában láttam Rivera egyik falfestményét, amely a spanyol hódítástól az 1910— 1917-i mexikói forradalomig örökítette meg e mexikóiak történetét. Egy városi tisztviselőtől hallottam, hogy Rivera Morrow úrtól, az Egyesült Államok akkori konzulétól kapta a megrendelést. Morrow értékes a|ándékul szánta a város lakosságának. Amikor a falfestmény elkészült, a konzul nagyon dühös volt: A freskó központi alakja nem volt más. mint Emiliano Za pata, a mexikói parasztság vezére, aki annak idején éle sen elítélte az Egyesült Államok Imperialista politikáját. A konzul csak azért dolgoztatta át a falfestményt, mert félt a politikai botránytól. AzOrosco Múzeumban Rlverával és a kommunista meggyőződéséért sokáig raboskodó Siqueirosszal ellentétben Orosco, a mexikói képzőművészet harmadik nagysága a művész teljes társadalmi és politikai függetlenségét hirdette. Mégis mi késztette őt monumentális alkotásaira, óriási falfestményeire? A művész nem válaszolhat rá, mert ott nyugszik a Dolores panteonban. Egyszer mégis elhatároztam. hogy felkeresem házát, amelyben múzeumot rendeztek be, s tulajdonosa az özvegy és fia. A nagy szobából álló múzeum üres volt. Csak ketten vagy hárman nézegették a képeket. Egy kisasztal mellett éltes, ősz asszony üldögélt: az özvegy. — Margarita Valiadares de Ornsco — így mutatkozott be. Nemsokára a fia is megjelent: Clemente Orosco junior. Vegyészmérnök. Anyjával együtt kalauznak ajánlkozott. Megálltunk egy kép mellett, mely Krisztust ábrázolta, amint kalapáccsal szétveri keresztjét. — Apám nem hitt istenben, nem tartozott semmilyen párthoz, s a festészetben előszeretettel használt szimbólumokat és allegóriákat. A múzeumban kiállított egyik kép az Indiai nép függetlenségi harcát ábrázolja. A középpontban Mahatma Gandhi sovány alakja áll... Gandhi bal kezében a szfvét tartja, mögötte tömeg áll, melyre lövésre kész fegyverek szegeződnek ... A kép nagy rokonszenvet vált ki az indiai nép Iránt. — Maga azt hangoztatja, hogy apja iszonyodott a politikától. pedig ez a kép egyáltalán nem apolitikus. Orosco itt leveti az álarcát, ugye? — Igen, ez a kép az imperializmus és a gyarmati rendszer ellen irányul. CLEMENTE OROSCO Felkeltette figyelmemet az egyik kép, melynek nem volt elme. Kérdeztem, mit jelentsen ez. Margarita Valiadares igy magyarázta: — Orosco úgy vélte, hogy a művész nem köteles a közönség számára „kiköpni" a kép tartalmát. Fontos a képen ábrázoltak értelme. Minden látogató a maga módján fogja fel a látottakat. Ezért a művész ne is adjon címet alkotásának ... Nem vitatkozom, lehet, hogy így van. mert az indiaiak a Gandhi-kép láttán bizonyára helyes címet adnának a képnek. Még egy képnél időztünk — Figyelje meg ott azt a két figurát — szólt ifjabb Orosco. — Két ember megy előre, de mindketten hátranéznek. Ez a jelen és a múlt kapcsolatának ábrázolása. Egyszerű, rövid allegorikus ábrázolási mód. Apám ezzel aratott sikert! Egyszerű, lakonikus forma, s milyen egyetemes dolgokat ölel feli A művész néhány vonással kifejezi az eszmét, a figurát, a mozdulatot, e szándékot . . . Ifjabb Orosco sem mondta meg, miért foglalkozott kozmopolitának jellemzett apja monumentális festészettel. Erre a kérdésre később kaptam választ, amikor kezembe kerültek Orosco levelei. Az egyikben ezt olvastam: „A falfestészet a festőmfimészetnek legtökéletesebb, legloglkusabb, legtisztább, leg erősebb és legönzetlenebb formája ... A népnek, azaz mindenkinek kincse." A. PAVLENKO MEXIKÓI RIPORTJA MALA W AZ ÜJ SZÖ SZÄMÁRA IRTA: ÉLIÄS BÉLA Ä

Függetlenségi Emlékművet bámulom. A hajnalt bejelentő kakas olyan rajta, mintha élne. Nyilván tőle kapta jelszavát a függetlenségért küzdő Malawi Kongresszus Párt, amikor ezt írta zászlajára: Kwacha: — vagyis hajnal. Mellettem áli és élénk taglejtésekkel magyaráz malawi tanító barátom. Ajkáról simán gördülnek az angol szavak: Malawi, ősi név, amely a feltevések szerint a 14. vagy a 15. századból ered. Egy hatalmas királyságnak volt a neve, amely Kenyától egészen a mostani portugál gyarmatokig terjedt. Büszkék vagyunk erre az elnevezésre, mert ez a szó „malawi", lángokat jelent. Mi vagyunk tehát a lángok népe. Elmosolyodom. Remélem, nem a szalmalángoké. PIACTÉR mennyi, azt errefelé nem tudják az emberek. Amikor születtek, még nem volt anyakönyvi nyilvántartás. Hihetetlenkedve csóválom a fejem. Ilyen idős, és minden foga ép. Úgy fénylik a délutáni nap ban, mint a Mlanje hegy hava. Kacag és csapkodja térdét. Nahát még ilyetl Majd hirtelen mozdulattal a szájához nyúl és máris kezében van Malawi taián legszebb, — műfogsora. így menjen biztosra az ember Afrikában. Elképedésemben egy teljes shillinggel többet fizetek neki a kelleténél. Vissza akarja adni, de tartsa csak meg. Akinek ilyen humora van, az minden borravalót megérdemel. mzmiimm A PARLAMENT A fiatal független afrikai ország fővárosa Zomba. Afféle kis falunak nézné az ember. De a fölé tornyosuló hatalmas hegy komoly kisvárosi tekintélyt kölcsönöz neki. Igaz, hogy a parlament épülete nem nagyobb egy felénk gyakori falusi kastélynál, de mégiscsak parlament. Az elnök parókát visel, ha izzad is alatta, és a képviselők sajátos afrikai angolsággal vitatkoznak az ország ügyes-bajos dolgairól. Miniatűr változatban viszontlátom itt az angol parlamentet összes érdekességeivel, furcsaságaival egyetemben. S miközben a parlament ülésezik, az épület előtt emberek százai nyüzsögnek. Gyümölcsöt, kecskét és állati bőröket árulnak. Hangosak és vidámak, mint mindenfelé Afrikában. Időnként kihallatszik a parlamenti elnök harsány felkiáltása — Order, Orderl Vagyis Rendet! Nehéz eldönteni, hogy a felszólítás a képviselőknek, vagy az utcai hangoskodóknak szól-e. Mindenesetre egy-két percre benn is, kinn is elcsendesednek az emberek, hogy azután annál elemibb erővel törjön ki újra az, amit én magamban egyszerűen „zombai zajnak" kereszteltem el. A Nyasza-tó tényleg a tavak tava, mert ez a neve. Helyi nyelven a „nyasza" azt jelenti, hogy „tó". Így tehát az angol Laké Nyasa fölöttébb értelmetlennek hatna, ha az ember szó szerint lefordítaná. A malawiak is érzik ezt, mert újabban Malawi tónak kezdik nevezni. Lenyugvóban a nap, amikor a tóhoz érünk. A parti pálmák lángszínben pompáznak, és a víz csendesen hullámzó tükre olyan fényes, mintha az imént politírozták volna. Egy-egy kései halász igyekszik csónakjával a part felé, hogy idejében elkészülhessen a finom halvacsora. Azt mondják, hogy a huszonhárom négyzetkilométer felületű tóban nem kevesebb mint 300 halfajta él és valósággal felkínálja magát a jzorgos halászok hálóinak. Hinni hittem, de hitemet alaposan megingatta, amikor a partmenti vendéglőben egy fia halat sem lehetett kapni. Bosszankodtam. Csak akkor tért vissza a kedvem, amikor a közeli fa Aki Malawiban, azaz a volt Nyaszaföldön jár, nem kerülheti el, hogy el ne látogasson az ország két nagy nevezetességéhez, a Mlanje-hegyhez és a Nyasza-tóhoz. Annál is inkább, mert * tóhoz menet útba esik a Mlanje is. A több mint háromezer méter magas hegy valóban pompás látvány. Különösen, ha a forró évszakban nézegeti az ember csillogó-villogó hósapkáját, amikor a hegy lábánál ötven fok körül izzik a levegő. Hát nem öröm ilyen melegben havat látni? Fenn a gyémántszínű hó, középen a barna sziklás hegyoldal, lenn pedig, ameddig a szem ellát, teaföldek végtelen zöld szőnyege. Soksok ezer hold gazdagon termő föld. Minden négyzetmétere a külföldi, az angol telepesek kezében. Évente 15 millió fontot vágnak zsebre a telepesek. De az ültetvényeken dolgozó csaknem negyvenezer afrikai havi keresete nem haladja mejr a négy-öt fontot. Malawi Afrika legszebb nemrég függetlenné lett országalombjai közül csúfondárosan felém vakkantott néhány majom. EZUH Ahhoz, hogy az ember a Nyasza-tóhoz jusson, át kell kelnie a Shire folyó csendesen folydogáló vizén. Amikor megállunk, hogy bevárjuk a kompot, fiatalos kereskedő szólít meg bennünket. Fáradjunk be az üzletébe, igyunk valamit és vegyünk cigarettát, italt, miegymást. Kíváncsian faggatom, hány éves? Hetven elmúlt. Hogy pontosan AFRIKAHAMUPIPŐKÉJE Malawi gyönyörű ország, de amilyen szép, olyan szegény. Afrika Hamupipőkéje. Hegyei és folyói, erdei és völgyei Svájcra emlékeztetnek. Területének nagyrésze azonban terméketlen, természeti kincsei nincsenek, vagy legalábbis mindeddig feltáratlanok. Az afrikai Hamupipőke tehát a mesebeli királyfira vár. S ezt a szerepet pillanatnyilag az amerikai, a nyugatnémet és az angol tőke igyekszik betölteni. Nyilván csak addig, amíg Hamupipőke úgy táncol, ahogyan a dollár-, font-, és márka-herceg fütyül. S mellesleg alaposan rá van utalva a portugál gyarmati kikötőkre, a dél-rhodésiaí útvonalakra és a dél-airikai munkapiacra. Ezek fényében nem Igényel külön magyarázatot, miért folytat a fiatal Malawi kormánya olyan felemás, se hideg, se meleg politikát. Malawit azonban nem ez a politika, nem is a nyugati tőke, hanem saját, gyorsan öntuda tosodó népe fogja Igazán sza baddá és függetlenné tenni. 1965. február 27. * ÜJ SZ0 1