Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-25 / 205. szám, szombat

D SO 0358*0813BQSBBBBffBABBB Ml SZÜLETIK A GYARMATI RENDSZER ROMJAIN T . II z afrikai gyarmatok helyén független országok egész sora született. Ez az új történelmi korszakot jelentő folyamat napjainkban még nem fejeződött be, nem tekinthető betetőzöttnek mindaddig, amíg az új országok nem szabadulnak meg minden visszahúzó erőtől, amíg nem képesek mindenütt ellentállni az újgyarmatosító törekvéseknek, amíg nem állnak gazdaságilag is szilárdan lábukra. A gyarmati múlt öröksége leginkább pedig a felaprózottság és a gazdasági elmaradottság fékezi ezt a folyamatot, _ Afrikában ezért korparancs az egység. Egység hiányában kitárulnának a kapuk a monopoltőke gazdasági behatolása, az újgyarmatosító törekvések romboló hatása, az imperialista politikai manőverek — a „hidegháború" — előtt. Egység nélkül Afrikában ú f cégtábla alatt minden maradna a régiben. A legfontosabb tehát, ami ma Afrikában a gyarmati rendszer romfain születik: az egység. Az afrikai egység gondolata nem újkeletű, a felszabadulási folyamat során született meg. Kifejezésre jutott tavaly az Addisz Abeba-i afrikai csúcsértekezleten, amely elfogadta a az ún. Afrikai Chartát. A gyarmatosítók azt remélték, hogy ezek csak „nagy szavak", amelyek mögött aktív cselekvés, konkrét lépések nem állnak majd. A napokban befejeződött második afrikai csúcsértekezleten Kai. róban számot vetettek a 14 hónapja működő Afrikai Egységszervezet munkájáról, s az imperialisták nagy csalódására kitűnt: az egységszervezet megakadályozta az algériai—marok-, kói és az etiópiai—szomáliai határkonfliktus elmérgesedését: Marokkó az amerikai, Algéria a franpia támaszpontok felszámolásában tett nagy lépést előre, sőt Zanzibar felszámolta az amerikai kémbolygó megfigyelő-állomást is; az egységszervezet tagjai egységesen léptek fel az ENSZ-ben, (a portugál gyarmatosítók és a dél-afrikai fajgyűlölők ellen), sorra megszakították a diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat Portugáliával és a Dél-afrikai Köztársasággal; aláírták az Afrikai Fejlesztési Bank megalapításáról szóló egyezményt; a genfi világkereskedelmi értekezleten félre tették gazdasági ellentéteiket (a brazzavillei csoport a Közös Piac tagja) és egységesen szavaztak, mégpedig antikolonialista szellemben; koordinációs bizottságot hoztak létre a nemzeti felszabadítás! harc támogatására és egybehangolására ... Tehát nemcsak „nagy szavak", hanem konkrét tettek, jelzik az egység kialakulásának útját. Természetesen felületességre val• lana, ha azt hinnők, hogy az afrikai egység kialakulása akadálymentes folyamat. Nem szabad elfelejtenünk például, hogy az egység először regionális alapon kezdett megvalósulni, s ennek folytán három csoportosulás alakult — a brazzavillei, a casablancai és a monrovial. Ezek érdekei nem mindig egységesek. A legharcosabb, leghaladóbb csoport a casablancai volt (Algéria, EAK, Ghana, Guinea, Mali, Marokkó), amely Marokkó kivételével a nem kapitalista jeflödés út lát választotta és legkövetkezetesebb a gyarmatosítás és imperializmus elleni harcban. A monroviai csoport az afrikai egységet inkább úgy képzelte el, mint kulturális és gazdasági egyezmények szövevényét, nem helyezkedett harcos álláspontra a gyarmatosítás elleni küzdelem kérdésében. A brazzavillei csoport, amely a volt francia gyarmatokból alakult, hagyta érvényesülni a francia neokolonialista politikát, s a kapitalista út mellett döntött. Ma már a casablancai és a monuovlai csoport lényegében megszűnt, a brazzavillei azonban még ki sem tűzte a feloszlatás időpontját. Az afrikai egység kialakulásában nagy visszahúzó szerepet játszanak a még meglevő gyarmatok. Ezek felszabadítására alakult a kilenctagú koordinációs bizottság, amelyben azonban a hangadó Kongó (Leopoldville), mert ez szomszédos Angolával. A washingtoni befolyás alatt álló volt Ado'ula-kormány pedig úgyszólván elszabotálta ezt az akciót — ugyanis nem támogatta az angolai hazafiakat, sőt a felszabadító alakulatok kiképzéséről és fegyvereiről is tájékoztatta kenyéradóit. Számos afrikai állam igen szoros kapcsolatot tart még fenn a nyugati hatalmakkal, s e befolyás következtében nehezen alakul a közös katonai parancsnokság. Pedig ez lehetővé tenné a gyarmati maradványok felszámolásáért vívott harc eredményességét. Mindezen kívül az egység kialakulása fékezőiként itt vannak a portugál gyarmatok és a Dél-afrikai Köztársaság, amely a fejlődést gátló erők fő bázisa. 4 z előzőkben említett problémák természetszerűleg napirendre kerültek Kairóban az állam- és kormányfők értekezletén. Ezt az értekezletet méltán nevezhetjük a második nagy lépésnek az afrikai egység kialakulásának úifán. Minden egyéb érdekellentét a háttérbe szorult az előtt a követelmény előtt, hogy sürgősen fel kell szabadítani a még gyarmati sorban élő 40 millió afrikait. A gyarmatosítás és újgyarmatosítás bázisának felszámolását célozza az értekezletnek az a határozata, amely DélAfrika és Portugália teljes bojkottálásáról szól. Olyan Intézkedéseket helyeztek kilátásba, hogy a független afrikai államok bezárfák' valamennyi kikötőjüket és repülőterüket a délafrikai és a portugál hajók és repülőgépek előtt. • Ugyan csak határozat született arról, hogy fokozzák az afrikai felszabadítás! mozgalomnak nyújtott segítséget, s ez konkrétabb formát öltött, mint Addisz Abebában — még ez idén minden ország határozott összeget fizet be a bizottság alapjába, hogy a szabadságharcosok támogatása ne függjön Kongó kényekedvétől. Nagyjelentőségű az a határozat, amely kimondja, hogy mindennemű határkérdést csak tárgyalások útján szabad megoldani. Ez gátat vet minden imperialista mesterkedésnek, amelynek célja viszályszítás és így egységbontás. A kairói konferencián javaslat született afrikai egységkormány kialakítására. Bár ez az afrikai egység — és így a gyarmatosítás és imperializmus elleni harc — szempontjából nagyjelentőségű lenne, a még fennálló érdekellentétek nem teszik lehetővé a javaslat megvalósítását. A kísérlet azonban figyelemre méltó: hiszen a legkülönbözőbb fejlődési fokon, legkülönfélébb viszonyokban élő, gazdasági és egyéb súlyos problémákkal küzdő afrikai államok vetették fel az egységes politikai föderáció lehetőségét. S

zámunkra különös jelentőségük van a külpolitikai vonatkozású határozatoknak. A felszabadult afrikai államok egységesek abban, hogy erélyesen küzdenek az idegen támaszpontok felszámolásáért, Afrika atommentes övezetté nyilvánításáért, a leszerelésért. Kétségtelen, hogy az afrikai államok nagy erőt képviselnek a nemzetközi porondon, így tehát a szocialista országok célkitűzéseivel teljes összhangban álló elhatározásuk jelentős támogatás a mi küzdelmünkben ts. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a felszabadult országok és a még felszabadulásukért küzdő nemzetek eredményes harcát mindenekelőtt a szocialista tábor létezése teszi lehetővé. Amikor a nemzetközi . imperializmus merényletei kísérel meg a független országok, vagy a felszabadítási harc ellen, akkor az Igazságos ügyért síkra szálló erők mindig számíthatnak a Szovjetunió és az egész szocialista tábor konkrét segítségére, ügyük megvédelmezésére a nemzetközi porondon. Viszont a szocialista világ ellen acsarkodó nemzetközi imperializmus frontját gyengíti a felszabadult afrikai nemzetek kialakuló egysége, amely egyértelműen imperiálistaelienes. Ezért a tovább! lépést az afrikai egység felé, amelyet a kairói értekezlet megtett, igen jelentős pozitívumnak-könyvelhetjük el. Vilcsek Géza A Mauritius-bé/yeg izgalmas története A hibás felirat • Ezreket érő ritkaság • Panyin szovjet bélyeggyűjtő kellemes meglepetése Terentius Maurus római költőtől származik az a mondás, hogy „habent sua fata libelli", vagyis a könyveknek megvan a maguk sorsa. Ugyanezt állíthatjuk a bélyegekről is. A bélyeggyűjtés történetében felette izgalmas a Mauri- __ tius-bélyeg esete. |g| A Mauri tius-szlget, amelyet 1505 * ben Pedro Mascarenhas portugál utazó fedezett fel, 1814-ben brit gyarmat lett. Főkormányzójának székhelye Port Louis. ŕ „ rezidens egy szép napon londoni leveleket nézegetve különös ábrára lett figyelmes. Érdeklődött a titkáránál, Johnny Dicknél, aki felvilágosította, hogy ezek a. furcsa ábrák postabélyegek, amelyek az anyaországban 1840. május 6-tól vannak forgalomban. A hiú főkormányzónak nagyon megtetszett az ötlet és ő is szeretett volna saját, mauritiusi bélyegeket kibocsátani. De ki készítse el? Szerencsére élt a szigeten egy francia emigráns, bizonyos Joseph Bemard ötvösmester, aki vállalta a megbízást. Az ötvösmester is hiú ember volt és amikor a kocsmában kipárolgott fejéből a kívánt szöveg, átaliotta felkeresni Dicket és újra megkérdezni, ezért a bélyeg peremére szépen rávéste a Post Office kifejezést Nemsokára vendég jött a főkormányzóhoz, a királynő követe. A rezidens meglepetésként felmutatta neki a friss bélyegeket, de a vendég nagyot nevetett. A szokásos Post Paid (a postaköltség megfizetve) helyett a Pojt Office (postahivatal) díszelgett a bélyegen. A felsült kormányzó elrendelte a hibás bélyegek bevonását. [ohnny Dick nem semmisítette meg a hibás példányokat, amelyeket báli meghívókra akart felhasználni. így 1848. október 21-én napvilágot láttak a rossz bélyegek ... Tizennyolc év múlva Dick azzal dicsekedett, hogy a világ legritkább bélyegpéldányaival rendelkezik. Nosza, megindult a hajsza a hibás Mauritius-bélyegek után. Nagyon sokáig a londoni Harme cég tulajdonában voltak, de a vállalat tönkrement s a bélyeggyűjteményt is elárverezték. Az árverés előtti napon Hatchinson szakértőt bízták meg a bélyegek valódiságának megállapításával. Éppen otthonában feketézett a barátjával, aki kérte, hogy mutassa meg neki a híres bélyeget, mert nem vehet részt az árverésen, amikor hirtelen megszólalt egy stentor! hang: — Állj vagy lövök! Ide a bélyeget! Hatchinson angol hidegvérrel a fogason lógó kabátja zsebére mutatott. A bandita a fürdőszobába zárta mindkettőjüket és elszelelt a zsákmánnyal. A barát nagy ámulatára kiderült, hogy a bandita csak ügyes másolatokat vitt magával, az eredetiek biztonságban vannak... 1934-ben 500 ezer fontért a Berlini Postamúzeum vásárolta meg a Maurltius-bélyegeket. A nácik elrabolták az értékes gyűjteményt, amelyet a birodalom bukása után sehol sem tudtak fellelni... Hogyan jutott mégis egy kétpences értékű hibás Mauritius-bélyeg Panyin szovjet gyűjtő birtokába? Ez is kalandos történet. N. Gladcsenko egykori szovjet partizánparancsnok a háború idején Baku vidékén elfogott egy náci tábornokot, akinél többek között bélyeggyűjteményt találtak. A bélyegeket Moszkvába küldték, hogy tüzetes vizsgálatnak vessék alá. A vizsgálat eredménytelenül végződött, titkos írásnak még a nyomát sem tudták felfedezni. Gladcsenko visszakapta a bélyegeket, többször játszadozott velük, majd egy Feketetengeri üdülése alkalmával jóbarátságot kötött Panyinnal és neki ajándékozta a gyűjteményt. A szenvedélyes gyűjtő egyszer észrevette, hogy az egyik bélyeg alatt még egy bélyeg van, nagyon óvatosan álcázva. Ez volt a drága, több ezer dollár értékű Mauritius-bélyeg, melynek büszke tulajdonosa most egy szovjet állampolgár. (A Negyelja nyomán.) Robotember gyógyítja a gépet Különbözik-e egy „beteg" gépalkatrész hangja az „egészséges" alkatrész hangjától? Természetesen. A tapasztalt szerelők általában hallás után meg tudják állapítani a motor működésébe^ előforduló rendellenességeket — de nem olyan biztosan és pontosan, mint az új segédeszköz: a géprajzok elemzésére szolgáló elektronikus műszer. Ez a kibernetikus „doktor" a legkisebb észlelhető jelekből Is tökéletes diagnózist ad „pácienseinek" állapotáról. Minden gép testén vannak olyan pontok, ahol az egyes alkatrészek hangja a legtisztábban hallható. Ezekre a pontokra illesztik rá megfigyeléskor a mérőfejeket. A felfogott hang bejut a készülék elektronikus agyába, amely az így nyert hangfelvételt egybeveti a vizsgált alkatrész normális és rendellenes állapotáról készült hangfelvételekkel. Az elektronikus agy automatikus írógéppel van egybekötve, amely gyors diagnózist ad különleges értékelésre nem szoruló rendes szöveggel. — Mit lehet itt tenni? — szólalt meg fölötte Tesár. — Mást már nem is tudtok kérdezni? Csak ezt az egyet? Mindenütt pusztulás és halál, azt mondod, Lánik? Szamárságokat beszélsz. Nem úgy van, bár Schnitzeréket vissza kellett küldenünk Závodba. Nem vihettük őket magunkkal. A németek Závodban agyonlőtték volna Letanovskýékat. Letanovskýt sem tarthattuk magunknál. A németek Ide Jöttek volna keresni. Nem tudom, hogyan jártunk volna, ha a németek itt megtámadnak. Hogy beszélhettek ilyen ostobán? Hagyjuk, bogy elfogjanak? Menjünk fogságba? Szégyelljétek magatokat! Tudom, az életünkről van szó, de ha az életetekről van szó, nem vehetitek el apátok, anyátok, egész családotok életét. Hogyan beszélhettek ilyen bután? — Bután! KI beszél bután? Tesár Šlškához fordult. — Te ls — mondta. — Anyád van otthon, apád, feleséged, gyereked — miattuk sem térhetsz vissza, nem mehetsz fogságba! — MI közöd hozzájuk! >— kiáltott rá šiška. Lassan elmúlt a félelme, szeme villogott, egész testében remegett. — Minden egy hajszálon függött csak, hát azt hiszed, ki lehet ezt bírni? Ne törődj az apámmal, anyámmal, a feleségemmel meg a gyerekemmel! Nem én beszélek ostobán, hanem tel Megállj csak! Ha baj lesz belőle, te iszod meg a levét. Elárulnak ... Te találtad ki! Nyugodtan dolgozhatnék Brezányban, nem kellene így ... Legyilkolnak mindnyájunkat, legyilkolják az otthoniakat is... — Hány éves a kislányod? — kérdezte Marka. — A kis Stefka? — Októberben fesz kétéves. — Tegnapelőtt láttam. Már beszél egy kicsit. Azt mondta, a papája tovács és vaszat továcsol. Šiška elmosolyodott. A grabócj erdőt elárasztotta a hideg, a korhadó tölgy- és cserfalevelek szaga. A fák vékony szárúak, magas törzsűek voltak, mert sűrűn nőttek, és koronájukban megakadt a köd, amelyet világos narancsszínűre festett a nap, kékre az égbolt, mert a napsugarak és a szél már tépázni kezdték a köd ruháját. Csendesen csörgedezett a forrásból a víz, s megrinegloccsan a lapos, barna köveken. Néhány kő olyan volt, mintha sírna. Messziről bombarobbanás hallatszott. — ... vagy, vagy, — hallotta Bernadiő Marka Tesár szavát. Csodálkozott, hogy örül kemény, biztos hangjának. — Most mér nem mehetünk haza, Lánik. Magunkat árulnánk el. Ogy bizony, Šiška, a németek megölnék az apádat, anyádat, gyerekedet... — Letanovský nem árul el? — kérdezte šiška. — Nem tetszik nekem az az ember. — Aligha. Nem hiszem. — Hát Schnitzerék? — Nem tudom, de azt sem hiszem. Miért árulnának el? — Hogy segítsenek magukon. Kl fogják hallgatni őket. — Hagyd már abba. Schnitzeréken nem sokat segítene, Letanovský meg fél tőlünk... meg itt van Marka is... — Hazamehetett volna a többiekkel! Zsidók, Marka, Letanovský ... Te Števo, Jól jegyezd meg! Ennek nem lesz jó vége! Hallgass! összehordasz hetet-havat! Letanovský elárul, a zsidók elárulnak ... Hazamehettünk volna tegnap, tegnapelőtt! šiška szeme dfihösen villogott. Bernadiő Marka a hátizsákhoz szorította arcát. Istenem! Ml lesz, ha a németek rájönnek, hogy nincs otthon? Orrá lett raja a félelem, kiűzte testéből a fáradtságot. — ... megtartani, amit lehet! — hallotta Tesár kemény szavát, mintha messziről Jönne. — Cak azt lehet tenni, semmi mástl Az otthonra gondolni?! Képzeljétek el a szovjet partizánokat — ha úgy gondolnának az otthonukra, mint ti! Gondolnak rá ők Is, de másképp ... Marka érezte, hogy Tesár már nem nyomja le a földre. Apja, anyja, bátyja, húgai, sógornője, a gyerekekl Istenem! Ha valaki megszökne a grabóci erdőből, ha valaki elárulná... összerázkódott. Tesár megint keményebben lenyomta a földre. — Ne szoríts, Števo! A partizánok elhallgattak. Hladík kiköpte a kökénybokorról letépett forgácsot. — Minek szorítsz? — Marka zöld fényű szeme meg-megrebbent. — Ha akarnék, elszöknék innen, nem fognátok meg engem sem ti, sem a svábok. Attól meg nem kell félnetek, hogy elárullak — most már nem, hogy ls tehetném, hisz ha benneteket elárulnálak, magamat is elárulnám, nem igaz, Števo? Az ajtóra biztosan nem írják ki a nevem ... és... és ... szégyelljétek magatokat, emberek! Nyafogtok, mint a macskakölykök! Hogy ls mehetnétek haza? Nincs eszetek? Hogy beszélhettek ilyen bután? Hát menjetek, lövessétek agyon ^magatokat! — Hallgass — rivallt rá šiška. — Mit tudsz te! — Csak eredj! Menj csak, Janol — Marka Tesárhoz fordult. — Hadd menjen! Nem igaz, Stevo? Zöld szeme meg-megrebbent, ahogy Tesárra nézett. Aztán elfordult, lehajtotta fejét a hátizsákra. Tesár betakarta egy pokróccal. — Este indulunk Kisporubába — mondta —, ott majd meglátjuk! Masfták maga elé meredt a földre és a meuy asszonyára gondolt, aki valamelyik Nyltra melletti faluban lakik. Hladík már egy újabb fadarabot rágcsált, Siskának az járt az eszében, hogyan locsolja majd géppisztályából a németeket, Lánikék diákfia arról ábrándozott, hogy legjobb volna hazaszökni. Nem lett volna szabad ilyet tennie, elvégezni a gimnáziumot és beállni partizánnak! Tesár a körmét harapdálta bal keze mutatóujján. — Nem volna jó most elmenni Kisporubába? — kérdezte Lánik. — Most? — csóválta fejét Tesár. — Világos nappal? Lánik a' kis forrásra meredt, maga előtt látta a német katonákat, ahogy maguk előtt terelik Letanovskýt és Schnitzeréket a falu felé. — Pedig kivételt ís kaptak Tisótól. Marka Lánikra nézett, tetszett neki a fiú szép, sima arca. — — Kivételt! Hladík kiköpte a szétrágott forgácsot. — Nem törődnek a svábok Tiso kivételével. A svábok is Jók valamire. Megtisztítják a világot a zsidóktól. Bárcsak már egészen kitakarították volna! — Szamár! — mondta Marka és Lánikra nézett. — Jozso, ide hallgass! — Mi az? — Már beretválkozol? — No persze — mosolyodott el Lánik. — Faforgáccsal? — kérdezte Hladík. — A bajszod minden szálára egy kilós súlyt köthetnél, hogy Jobban nőjön. — És az álladon azt a gödröt hogyan ...? Lánik Markára mosolygott, maszatos, vékony ujját végighúzta az álla csúcsába mélyedő gftdrön, v — Itt gondolod? — Hát persze! — így ni! — Lánik meghúzta állán a bőrt, s egyszerre eltűnt a gödör. — Marka, nem vagy éhes? Nem akarsz konzervet? — Nem — mondta a lány —, büdös. — ö, legszívesebben egy kis tejet innék. — Próbáld meg —, vágta rá a fiú —, fejd meg valamelyik hátizsákot, talán ereszt tejet... — Mire való ez a háború? — kérdezte töprengve Masfíák. — Mire való? Mi verjük a svábokat, a svábok agyonvernek minket, az oroszok meg agyonverik a svábokat. Hát nem ostobaság? — Az ám — mondta Hladík. — Kis háború a nagyban. — Bizony —, mondta Marka —, ostobaság. Olyan ez, mintha... — Nem igaz, Marka. — Tesár rámosolygott a lányra. — Nem igaz, mert kétfelől js verjük a svábokat. A szovjetek Duklánál meg a szörnyen hoszszú keleti fronton, ml meg itt. Ne félj, Marka, a sváboknak hiányozni fog minden ember, minden autó, minden gépfegyver és minden puska. Állítólag már maga Göbbels is azt mondta, hogy a németek azt kaparják össze, ami a hordó legalján maradt. — Az meg kicsoda? A partizánok nevettek. Marka nagyon elszégyellte magát, elpirult és csendben maradt. — Miért nevettek ki? — förmedt rájuk kis idő múlva. — Ilyen okos emberekről otthon sohase beszéltünk. Mindig csak tehenekről, lovakról, disznókról meg Hitlerről volt szó. £ ÍEolyt0iuk4 Ü] SZÖ 2 * 1964- iúlius 4.