Új Szó, 1963. október (16. évfolyam, 271-300.szám)

1963-10-24 / 294. szám, csütörtök

MEGINT A MOZIROL Drága a film? Kevés a néző

ľ Vagy...? NÉHÁNY NAPJA. Amiről sokan megfeledkeznek címmel cikket közöltünk a falusi mozik problémáiról. Többek között elmondtuk, hogy ma már a legtöbb faluban van mozi, de számos helyen megfeledkeznek róla, vagy megközelítőleg sem törődnek vele annyit, amennyit ez a tömegszórakoztató és nevelőeszköz megérdemelne. Kifogásoltuk, hogy a filmek nem elég változatosak, az előadást gyakran nem a meghirdetett időpontban kezdik meg, baj van a tisztasággal, sok helyen fűtetlen a ierem stb., stb. Cikkünkre Álló Ferenc, a Sárosfai Helyi Nemzeti Bizottság titkára válaszolt. Többek között ezeket írta: — amit a cikk felsorol, szintén előfordul, „de a legfőbb fogyatékosságok nem ezek," hanem az, hogy „a filmet nagyon drágán kapjuk". Ezért szünetel a vetítés nálunk is már „több mint egy fél éve". Mivel a film kikölcsönzés! ára nagy, az előadáson megjelent közönség száma viszont nagyon kicsi, „ha kevesebbszer vetítünk filmet, kevesebbszer fizetünk rá, de ha egyáltalán nem vetítünk, akkor nincs ráfizetés"... Sárosfán döntöttek. Hogy ne legyen semmi ráfizetés, „már több mint egy fél éve" nem vetítenek a faluban filmet. Talán nincs érdeklődés az előadások iránt? Nem, érdeklődés lenne. A falu lakói közül néhányan már kérdezték a helyi nemzeti bizottságon, hogy mikor lesz ismét vetítés. Kielégítő választ azonban a helyi nemzeti bizottság sem adhatott. A mozi vezető! ugyanis filmet a negyedik negyedévre sem rendeltek. Az előadásokon várható megjelenést keveslik ahhoz, hogy ráfizetés qélkül dolgozzanak. Ráfizetni meg nem akarnak. így Inkább nem vetítenek. Kissé furcsa Jelenség. Ha nem az Illetékesek mondják, talán el sem hisszük. Így azonban — akár tetszik, akár nem — tudomásul kell venni, hogy néhol a nézők hónapokig nem láthatnak filmet... Erre előbbi cikkünk megírásakor gondolni sem mertünk... Az említetteken kívül Alló Ferenc elvtárs levele még sok olyan gondolatot tartalmaz, amely arra ösztönzött, hogy nézzünk utána a dolognak, foglalkozzunk még egyszer a mozival és a filmmel. Mindenekelőtt az érdekelt, egyedüli, vagy gyakori esettel állunk-e szemben. Felkerestük hát a filmterjesztő vállalatot, jártunk járási székhelyeken. Sajnos, mindenütt azt hallottunk, nem Sárosfa az egyedüli község, ahol hetekig, sőt hónapokig nincs filmvetítés. Sárosfához hasonló a helyzet például Egyházgellén, Bacsfán, Doborgazon, Macházán és még sok más faluban. Hogy ml a mindenképpen elszomorító helyzet okozója, azt többféleképpen magyarázták. Sárosfán szóval is azt erősítgették, hogy drágák a filmek. Másutt azt mondták: közönség lenne, csak megfelelő film nincs. Hallottunk olyan véleményt is, hogy előtérbe került a televízió: a lakosság nagy része mozi helyett a televíziót választja. Sokan bizonygatták: falura más filmek kellenének, mint amilyenek jelenleg kaphatók. MI AZ IGAZSÁG? Drágák a filmek, nincs érdeklődés, kevés a közönség, kicsi a választék, vagy ...? Mielőtt egyértelműen válaszolnánk, vizsgáljuk meg közelebbről a helyzetet. Mindenekelőtt a levélíró és a mások által is leginkább kifogásolt tényre —, hogy „drágák a filmek" — szeretnénk válaszolni. Előrebocsátjuk azonban, hogy nem az állami mozikról van szó. Ezekben a bevételnek mindössze 40 százaléka marad a mozié. A többi — azaz 60 százalék — a helyi nemzeti bizottságé. Megjegyzéseink csupán a művelődési otthonok keretében működő filmszínházakra vonatkoznak. I A műkedvelési otthonok és más intézmények a filmeket jóval drágábban kapják, mint az állami mozik. Ez természetes. Hiszen náluk a bevétel nem oszlik meg: az előadáson befolyt összeg azé az Intézményé, vagy vállalaté marad, amely a filmet vetíti. S a kikölcsönzési ár — nagyon helyesen — nem egységes. Attól függ, mennyi a falu lakossága. Ahol például nem több, mint háromszáz, negyvenegy, hatszázig ötvennyolc, kilencszázig hetvenkét korona egy film kölcsönzési díja egy napra. És így tovább. A legkisebb kölcsönzési ár (egytől ötven lakosig) tizennégy, a legnagyobb (ezernél több lakos után) kilencven korona. FÉLÜNK FELTENNI A KÉRDÉST. Mivel azonban sokaknak más a véleménye, ezúttal ls megkérdezzük: Sok ez?... Ügy véljük, ez az összeg nem sok, a filmek nem drágák. Hiszen még az sem mondható, hogy ezért a pénzért csak régi kópiák kaphatók. Az új filmek is ennyibe kerülnek ... Egy nyolcszáz—ezer lakosú , faluban, amelyből talán a legtöbb van (Ilyenek az említettek is), aligha okoz különösebben nehéz feladatot egy-egy előadásra száz—százötven nézőt biztosítani. S ha ennyi ember összejön, az már kétkoronás helyárakkal is nemcsak a kölcsönzési összeget téríti meg, de még hasznot is hoz. Az tehát, hogy a filmek drágák, semmiképpen sem elfogadható érv. Arra sem panaszkodhatunk, hogy kevés a közönség. Kis falvak esetében, ahol nem számíthatnak sok nézővel, kevesebbe kerül a film. Egy háromszáz-háromszázötven lakosú faluban mindössze huszonöt-harminc embernek kell összejönnie s a kikölcsönzés! díj máris megtérül. Nincs érdeklődés? Kevés a film? Lehet. Érdeklődés azonban csak akkor nincs, ha nem jó a film. Minden napra kiváló filmet lehetetlen biztosítani — ez természetes. A televízió hetente kétszer vetít filmet s ez sem mindig kifogástalan. De nem az a lényeg. Inkább az; ha hetente nem is, kéthetente vagy havonta minden faluban beszerezhető olyan film, amely vonzaná ős kielégítené a közönség nagy részét. Hogy a televíziót sokan előnyben részesítik, igaz. Az utóbbi években — nagyrészt a televízió miatt — általában mindenütt csökkent a nyilvános rendezvények Iránti érdeklődés. Ez azonban nem jelenti és nem ls Jelentheti azt, hogy most már bezárhatjuk a színházak és mozik kapuit. Falvainkon sem volna szabad ennek megtörténnie. Ha néhol a mozikat mégis bezárják, az semmi esetre sem annak tulajdonítható, hogy „drágák a filmek", „nincs közönség", „kicsi a választék", hanem sokkal inkább annak, hogy hibás a tájékoztatás és rossz a szervezés. Tévedünk? Ismét a régi „lemez" — régi érvekkel?... Ha az érvek „régiek" is, a hiba ezúttal is elsősorban a szervezésben keresendő. BÁRHOGY NÉZZÜK, SEHOGY sem értjük, miért kell a vetítésekre valahol is ráfizetni. Hiszen az a néhány Jegy, ami a kölcsönzési díjat megtéríti, az Iskolákban, a szövetkezetekben, vagy másutt előre is eladható. Igaz, ez éppoly utánjárást és szervezést igényel, mint az, hogy plakátok útján és más formában a falu minden lakója tudomást szerezzen az előadások időpontjáról és arról, milyen film kerül bemutatásra ... Csakhogy éppen ezen a téren van a legtöbb fogyatékosság. Ellenkező esetben nem fordulna elő, hogy egy kilencszáz lakosú faluban csupán tlzenöt-húst ember vesz részt egy-egy előadáson. Álló Ferenc elvtársnak igaza van. Igazuk van azoknak is, akik az idézett levélhez hasonlóan vélekednek. Ahol a filmeket majdnem üres nézőtér előtt kénytelenek vetíteni, ott valóban drágák a filmek. De „drágák" lesznek akkor Is, ha a kópiákat a mai összegnek a feléért, vagy teljesen ingyen fogják kapni. Az üres nézőtér még az áramköltséget sem téríti meg ... Nem drágák viszont a filmek akkor, ha a falu lakosságának legalább 10 százaléka részt vesz egyegy előadáson. S ez igazán nem nagy szám. Ennyi ember összetoborzása sem okozhat nehézséget. Természetesen csak akkor, ha nemcsak közöljük az előadás Időpontját, hanem mindent megteszünk annak érdekében, hogy az előadáson minél többen megjelenjenek. Mi hát a teendő? Az, hogy ne vetítsünk, vagy az, hogy emeljük a nézők számát? Szerintünk mindenképpen az utóbbi. IGAZSÁGTALANOK LENNÉNK, ha a falusi mozik problémáiért csupán a helyi vezetőket hibáztatnánk. Sok bosszúságot okoz az elosztó is. Gyakran a mozi vezetőinek legjobb szándéka és legjobb törekvése is az elosztó mulasztása miatt szenved hajótörést. Előfordul például, hogy nem a megrendelt filmet küldik. Az sem ritkaság, hogy a Jegyzék csupán olyan filmet tartalmaz, amit az illető helyen már vetítettek. Ilyen esetben bizony valóban nehéz megrendelni és közönséget toborozni. De nehéz akkor ls, ha — propagáclós anyag híján, amelyet szintén a kölcsönzőnek kellene küldenie — a szervezők sem ismerik a bemutatni szándékolt filmet, nem tudják, mi a meséje, mondanivalója A HIBAFORRÁS TEHÁT kétoldalú. Eltávolításához ls kétoldalú erőfeszítés szükséges: a helyi vezetőség törődjék többet a szervezéssel, a kölcsönző viszont biztosítson Jó és változatos filmeket! BALÁZS BÉLA i „Az emberiség útitársa' Érdeménél jóval kevésbé ismerik nálunk Róbert Neumant, a bécsi születésű, Svájcban élő, angol állampolgárságú kitűnő német írót, aki mindenekelőtt Irodalmi paródiáival vált nevezetessé. Hitlerről szerkesztett képalbuma több kiadást ért meg, s nemrégiben arra az egyedülálló feladatra vállalkozott, hogy „Mi közünk Eichmannhoz?" címmel előadást tartott a nyugat-németországi Marburg egyetemén, azután ellátogatott a demokratikus Berlinbe, a Humboldt egyetemre, elmondta ugyanazt az előadást, s mindkét ankét vitáját hangszalagra vette fel. A tiz és fél órás hanganyagból könyvet szándékszik írni, s az újságíróknak adott nyilatkozatában kijelentette: „öreg napjaimra elfogott a becsvágy: az emberiség útitársa szeretnék lenni s elősegíteni a Nyugat és a Kelet közötti közeledést." Napjainkban jelenik meg egyébként német nyelven az a regénye, mely eddig csak angolul és franciául látott napvilágot, a „Morell nyomában"; a sok önéletrajzi elemet tartalmazó mű arról szól, hogyan tudja meg az apa, hogy a fia elesett. ART BUCHWALD: Legyünk konstruktívak V

alahányszor úgy véljük, hogy minden nagyon 161 megy a világban, összetalálkozunk valakivel, aki alaposan lehűt bennünket. A minap a CIA épülete előtt levő autóparkolónál ácsorogtam, amikor beléütköztem. — Hello — kiáltottam rá —, döntött meg kormányt valahol mostanában? — Nagyon furcsa — válaszolta. — Maguknak, újságíróknak nincs egyéb dolguk, mint hogy állandóan kritizáljanak? Miért nem csinálnak valami konstruktívat? — Például?. — Miért nem írják meg az Igazságot Vietnamról. — Nagyon szívesen. Hallhatnám? — írja meg, hogy Diem kitűnően dolgozik a kommunista partizánok ellen. — Ez nagyon Jó hír... — Csak az a kellemetlen, hogy a saját népe nem támogatja ebben. — Hm... ez már rossz. — És ha a saját népe nincs mellette, so-> ha nem tudja legyőzni a kommunistákat. — Nem értem. — Pedig egyszerű az egész, Diem szemben áll'a buddhistákkal. A buddhisták pedig a ml szövetségeseink. Diemet bátorítanunk kell, hogy zúzza szét a kommunistákat, de ugyanakkor meg kell akadályoznunk a buddhistákat, hogy ők viszont a kommunistákhoz csatlakozzanak. — Értem. D© ml a probléma? — Diem fivére. Magánhadserege van, amelyet mi képezünk kl és szerelünk fel. És ő az egyetlen, aki Igazán kellemetlen mindenkinek. \ — Ugyan! Kergessék el Diem fivéréti — Ez lehetetlen. — De miért? — Diem sógornője miatt. Nagy befolyása van a vietnami elnökre és azt mondja, hogy senki nem tudja elkergetni őket Dél-Vietnamból csak Diem politikai ellenségei, akik nyilvánvalóan a kommunisták. — Nos, mit tehetünk mi, amerikaiak? — Meg kell magyaráznunk a dél-vietnami népnek, hogy nem támogatjuk 9em Diemet, sem a fivérét, sem a sógornőjét. >— Hogyan? — Az Amerika-Hangján keresztül. Sajnos, a dél-vietnami diákok ezt hiszik, hogy mj bátorítjuk Diem megtorló akcióit. — De miért gondolhatnak olyasmit? — Mert mi pénzeljük Diem fivérének magánhadseregét. — Még mindig nem látom, mi okozza a zavart. Miért pénzeljük Diem fivérének hadseregét? — Mert azt akarjuk, hogy harcoljon a kommunisták ellen. — Mostanáig není tette? — Nem. Elfoglalt néhány buddhista pagodát, ez volt minden. — Miért nem mondjuk meg Diem fivérének, ha nem harcol a kommunisták ellen és nem hagyja nyugton a lakosságot, nem fizetjük tovább? — Ostoba kérdés. Már megmondtuk neki. — És mit válaszolt? — Azt mondta, hogy a buddhisták cinkosai vagyunk. — Ű nem hallgatja az Amerika Hangját? — Ügy látszik nem. Arra kértük Diemet, hogy állítsa félre a fivérét. — És mit mondott? — Hogy félreállítja majd, ha Kennedy is eltávolította a kormányból saját öqcsét. — Végül ls azt tette csak, amit lehetett. És most mi lesz? — Éppen azt magyarázom magának. Megpróbáljuk elkergetni Diemet, hogy harcolhasunk a kommunisták' -US ellen. Diem erre azt mondja, hogy a buddhisták meg akarják buktatni őt és miután ml a buddhistákat támogatjuk, gyakorlatban a kommunistákat támogatjuk. TV agyon örülök, hogy összetalálkoztam magával. Most már mindent világosan látok. — Na, ennek én örülök különösen. De na írjon többé ostobaságot Dél-Vietnamról! «lc M KELET-SZLOVAKIAI JEGYZETEK (1) Az őszi idény óta a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkja a csütörtöki ifjúsági délutánok megrendezésével kívánja tevékenységét gazdagítani. Képünkön: Pozsonyi Emi budapesti énekesnő, akinek vendégszereplésére október 17-én került sor. (ps) Vox humana A

hogy lászó után, Krasznahorka vára alatt balra fordulunk, az út egyre meredekebb és kanyargósabb, a táj pedig — legalábbis nekem, a sík vidéki embernek — egyre lenyűgözőbb. A hegyet törő szerpentin két oldalán az erdők az őszt barnának ezernyi árnyalátában pompáznak. A nap ragyogóan süt, az égbolt hibátlan kék és az egész tájon oly hallatlanul megnyugtató csönd és béke terül szét. S lent a mély Völgyben Stósz, és Stószon, a maholnap százéves, ám néhány évvel ezelőtt a l^erületi nemzeti bizottság és a Csemadok áldozatos jóvoltából újjávarázsolt kúriában: FÁBRY ZOLTÁN. Ahogy a házak tövében, az ablakok alatt bóklászunk az autóval, hogy megtaláljuk „azt a nagy házat, ami frissen van meszelve" — ahogy az utcán tereferélő asszonyok eligazítottak bennünket —, kinyílik az ablak, és Fábry integet. — Nem titeket vártalak — így a fogadtatás. Nincs semmi baj, mert rögtön magyarázatát adja, hogy az egyik neves magyar kritikus jelezte érkezését e napokra. — Nézzétek meg a lakást — ezzel folytatja és megmutatja a három szobát. A három szobát, amelynek falait, padlótól a mennyezetig, elborítják a könyvespolcok. Es könyv mindenütt. Könyv a polcokon, könyv a padlón, könyv az asztalon és az ablakpárkányon. Rengeteg könyv. Több mint hatezer kötet. Fábry könyvtárát úgy tartják számon, mint Szlovákia legnagyobb magánkönyvtárát. A három szoba bőséges hely egy embernek, ám annyi a könyv, hogy alig jut hely az ágynak, az asztalnak, meg a pihenő fotelnek. De így van ez jól, így kell lennie, mert Fábry hitvallásával élve a könyv: kultúra; a kultúra: béke. Es Fábry Zoltán egész életműve a békét és az emberséget szolgálta. Bár kint ragyogó a napsütés, kellemes az októbert langy meleg, bent a szobában, a kályhában vidáman pattog a tűz. Kávét kavargatva ülünk a he verőn. Fábry nyugodt, óvatos lépésekkel járkál a szobában. Halkan, csendesen ejti a szavakat. Betegségéről beszél. A szívével van baj, ezért is oly kiszámított és megfontolt minden mozdulata, lépése. A szobára és közénk néhány pillanatra nyomasztó érzés nehezedik, de Fábry már. az asztalon tornyosuló levelek között keresgél, egy borítékot vesz elő és átnyújtja. Nézzük meg. A Kelet-Szlotffikiat Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatójának nagyon emberi hangú levele és egy szerződés van benne. Arról szól, hogy Fábry Zoltán műveiből két kötetes válogatást adnak kl szlovák nyelven. A fordítást Ivan Kupec, a kiváló műforító és költő végzi. A kötet megjelenését 1965-re, hazánk felszabadulásának 20. évfordulójára tervezik. A címe: Vox humana. A Vox humana, Fárby egész életműve és hitvallása, amely íme, Immár másodszor találja meg az utat könyv alakjában ts a szlovák néphez. Fábry továbbra is a levelek között keresgél és fáradt mozdulattal mutat rájuk. — Ezekkel sem bírok. Mindre válaszolni. Pedig ez a kapcsolatom az élettel. Egy másik levelet mutat. Németh László írta. A nemrég megjelent Harmadvlrágzásra reagál. Ojabb levelet ad kezünkbe, llku Páltól, a magyar művelédősügyt minisztertől. Forró, baráti szeretettel invitálja budapesti látogatásra. Evek óta hívják és váriák, hisz szó van arról is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia szintén megjelentet egy Fábry-Válogatást. — Nem, utazásról most szó sem lehet. Addig, amíg az Európa elrablását nem tudom magam mögött, nem megyek sehová. Ez pedig legalább három év. Vaskos kézirat köteget emel fel az asztalról. 'Az Európa elrablása eddig elkészült fejezetet. Ez most a legsürgősebb és legfontosabb, ezen dolgozna, ha tudna. Ha tudna, mert: — Hetekig, sőt hónapokig nem írok egy sort sem. Nem bírja a szívem. Ebben az évben is alig csináltam valamit. Nektek (mármint az Oj Szónak

j a Münchent, most küldtem el a Hétnek a vtlaösszefoglaló első részét Pedig milyen nagy tervei vannak, mennyi munkaja volna. Kollegám egy másik kézirat csomagban lapozgat. — jegyzetek Ady igazához. Kl tudja, mikor *ké, szülök el vele. Talán soha. Az idő gyorsan múlik, a kötelesség az út folytatására szólítana, de nehéz innen az istenáldotta csöndből és nyugalomból kimozdulni. Mondom ts Fábrynak: Irigylem ezt a csendet és magányt. Nem csodálom, hogy az évtizedek folyamán Fábry Zoltán neve mellé oda képződött a „stószt remete" felző. — 1920 óta állandóan itt élek — mondja Fábry, — Nekem itt az életritmusom már úgy kialakult hogy képtelén volnék kilépni belőle. És a „stószi remeteség"? A magány? Nem zárja ez el a világtól? Az élettől?, — Ahhoz, hogy az ember minél átfogóbb képet alkothasson, távol kell lennie a történések színhelyétől. A frontkatona csak azt a frontszakaszt ismeri, ahol harcol. A századáét, legfeljebb a zászlóaljét. Az egész front helyzetéről csak a front mögött székelő parancsnokságnak lehet és van áttekintése. E nézetével kapcsolatban érdekes és figyelemre méltó egyik magyarországi kritikusának megállapítása, aki az Emberek az embertelenségben című könyvét méltatva, a következőket írja a Nagyvilág legutóbbi számában: „Óriást anyagismerete, mely jelent és múltat átfog, különös képessége az összefüggések, analógiák, rejtett kapcsolatok felfedezésére az egymástól látszólag elszigetelt dolgok között — meglepő felismerésekre vezeti... írásai forrásértékűek, adataira bármikor bátran hivatkozhatunk. Figyelme mindenre kiterjed, messze túl az irodalom és a művészet körén" A

másik szobából legújabb könyvét, a Harmadvirágzást hozza kl és dedikálja: „Szerettei ..." Búcsúzóul megkérdezzük: nincs-e valamire szüksége? Nem, nincs semmire sem. Csak egészségre. Ezt kívántuk és kívánjuk neki ml ts. Őszintén és szívből! BÁTKY LÁSZLÖ 1983. október 24. * (jj SZÔ 5