Új Szó, 1962. március (15. évfolyam, 59-89.szám)

1962-03-31 / 89. szám, szombat

Ä falu közepén a bútorszállító autóból két izmos važeci ci­pelte a Jerry típusú íróasz­talt Jakša mozdonyvezető házába. Az asztal nehéz volt, ki­csúszott a kezükből, s mikor föl­det ért, fájdalmasan felnyögött és széthasadt. A važeciak zsörtölőd­tek : „Fene az orvosát, aki ilyen lim-lomot vásárol..." És igazuk volt. Važecra olyan orvosi rendelő-berendezéssel jöt­tem, hogy egy nagyvárosi orvos­nak sem kellett volna szégyenkez­nie. A könnyelműségre való hajla­mom árnyékos oldalai voltak ezek, amire az életben már gyakran rá­fizettem. Amikor a bútorszállító-autó ki­ürült, csend lett, szinte terhes csend, csak a Febér-Vág cso­bogott az ablak alatt; néha egy elhagyatott autó fénysu­gara villant az úttesten, és a távolban a Solisko csúcsa alatt pislogtak a Csorba-tó fényszemei... Kinevezési okiratom olva­sását az éjjeli lámpánál fe­jeztem be: „Beosztott körze­tébe tartoznak' a 66—76-os számú őrházak, a Csorbái állomás, Važec, Východná és az idetartozó falvak. Bizto­sított feleink kezeléséért havonta 206 Kcs-t fizetünk, szóval — kétszázhat cseh­szlovák koronát." Ezért a tiszteletdíjért ke- « j\ zeltem körzetem valamennyi J kisegítő munkását, akik na­gyobbrészt idény-vasutasok voltak, a vasúti pályát gon­dozták. Ezenkívül kezdettől fogva jár­tak hozzám magánpáciensek: az alvégi cigányok. Midjárt az első­nek elég ügyesen kihúztam a fogát. Megkérdezte, mivel tartozik; této­vázva vállat vontam. Erre készsé­gesen rongyos kabátja belső zse­srefaw kiflik: limtdüá\ bébe nyúlt, és élő pisztrángot nyújtott át; hálásan elfogadtam. Nem tudom milyen módon tud­ta meg a cigány, hogy a fehér vasszekrényben hét fogóm van — különböző fogra más más. Ez a hír bejárta az összes cigánypérót — és körzetemben volt belőle éppen elég. Ettől kezdve a ci­gányok fogait csak pisztrángokért meghívtak az első važeci gazda gyermekéhez; állítólag magas láza van, nagyon köhög és szúr az ol­dala. Megvizsgáltam az alig nyolc éves gyerkőcöt: mellhártyagyulla­dása volt. A gazdának tudomására adtam, hogy a gyereket haladék­talanul kórházba kell szállítani. A gazda aggodalmában majd húztam — és el kell ismernem, hogy valamennyi páciens közül, akiket gyógyítottam valaha, talán a cigányok a legbecsületesebbek ; sohasem maradtak adósok. De vártak rám egyéb meglepeté­sek is, néha furcsák, sőt megrá­zok ... ÉRKEZESEM UTÁN nemsokára elsírta magát, és borúsan magya­rázgatta, hogy leégtek, és megta­karított pénzt felfalta az új ház; szörnyen eladósodtak, és betevő falatjuk sincs. Valamilyen hang cinikusan felkacagott bennem: eladósodott orvos jött gyógyítani a nyakig eladósodott embereket. Milyen kegyetlen ellentét! Le­PEDAGÓGUSAINKKAL egy sorban Amikor beléptünk, tudomást sem vettek rólunk, úgy el voltak me­rülve a munkában. Az asztal vé­gén egy kurta bajszú, olyan ötven körüli szemüveges férfi ült, s kö­rülötte szőke, barna, rövidebbre, hosszabbra nyírott hajú gyerme­kek. A körvezető egy aprócska bélyeget tartott a kezében és vég­telenül nyugodt hangon valamit magyarázott a buksifejűeknek. Kezdetben a vezető magyarázó szavai elkerülték figyelmemet, csu­pán a kíváncsiságtól csillogó és minduntalan kérdezni akaró gyer­mekszemek kötöttek le. Kísérőmmel, Szabó elvt. együtt tátovázva álltunk az ajtóban. Egy­szer csak az egyik kis szemfüles, amint később megtudtam, a kis Ladecky ránk emelte két, szem­üveg mögé rejtett, értelemtől su­gárzó szemét és hangosan köszön­tött ... Miután a köszönés zűrza­vara elcsendesedett, már mi is ott ültünk a kör ifjú tagjaival együtt és hallgattuk Gál Gyula elvtárs és a kör tagjai beszélgeté­sét. A rožňavai pionír-otthon bé­lyeggyűjtői között találtam maga­mat. Szabó Oszkár, az úttörőház metodikusa szerint ez az egyik legsikeresebben működő kör, pedig Gál elvtárs, a bélyeggyűjtő szak­kör vezetője nem is pedagógus, hanem hivatalnok — a városi ház­kezelőség igazgatója. Gál Gyula elvtárs a körvezetés­ben már nagy tapasztalatokkal rendelkezik. A rožňavai pionír-ott­honban sem számít kezdőnek. Az elmúlt években már hazánk más városaiban is fejtett ki körvezetői tevékenységet. — A fiatalok munkájának irá­nyítása az utóbbi években — mon­dotta — talán már nagyabb szen­vedélyem, mint maga a bélyeg­gyűjtés, pedig bélyeggyűjtői tény­kedésem már közel egy fél évszá­zadra nyúlik. Gál elvtárs körvezetői munkájá­ra szerény kifejezés „a fiatalok munkájának irányítása", mert kör­vezetői ténykedése szoros értelem­ben vett pedagógiai tevékenység. A rožňavai pionírházban két kört vezet, összesen közel félszáz gyereket nevel tisztaság- és rend­szeretetre, a szép meglátására; de oktat is — földrajzra, természet­rajzra, történelemre, nyelvekre és matematikára is. Es ezt mind az apró színes bélyegek gyűjtése, rendezgetése közben. A gyűjtés szorgalomra, kitar­tásra kötelez, a bélyegek ápolása és elrendezése tisztaságot és rend­szeretetet igényel, s neveli a szép­érzéket. A bélyegeken feltüntetett személyiségek, városok, állatok, ob­jektumok és események még olyan ország, személyiség, esemény, állat és növény megismeréséhez is hoz­zásegíti a szorgalmas pionírokat, amely eseményről, országról vagy természeti jelenségről más isme­reteket nyújtó anyag hozzánk el sem kerül. [-élj égett az egész falu és a tűz után a važeciak vakolt házakat építet­tek — és belül, a cseréptető alatt nem volt még sóra sem ... Igaz, volt még a gyógyításnak egy másik lehetősége is: a község költségére. De a gyermek anyja siránkozni kezdett, hogy szegény­ségi bizonyítványra nem engedi a gyermeket kórházba, mert „ott tönkreteszik neki". Elugrottam hát a szükséges mű­szerekért, és magam végeztem el a műtétét. A gyermek melléből több mint fél liter vizet vontam ki. A kórházban ez szokásos be­avatkozás, de hazai környezet­ben, lelkemre, nem volt könnyű ... De az a fő, hogy felcsillant a gyermek megmentésének szikrányi reménye: a láz csökkent. Körülbelül még egy hétig jár­tam a kis beteghez, aztán meg­örvendeztettem a szülőket, hogy minden rendben van, a gyermek állapota javulni fog. És abban a pillanatban meg­döbbentem: a gazda egy ötszázas bankót nyújtott felém. Bizonyára valahol kölcsönözte — vagy talán lopta? — A tiszteletdíjat egyelőre nem fogadtam el. ALÍG EGY HÓNAPRA rá ismét hívtak: a gazda hetvenéves apja állítólag már több mint egy napja eszméletlenül fekszik. De alig lép­tem a házba — ahol a gyermek gyógyításakor úgy fogadtak, mint egy megváltót — felismertem, hogy látogatásomnak ez egyszer nem örülnek. Az aggastyánnak vesebaja volt, előrehaladott állapotban. Kienged­tem néhány deci vért, s helyette glukóza oldatot injekcióztam eré­be. A beteg magához tért, álla­pota kissé javult. Amikor hazamentem, a gazda már a rendelőben várt. Finoman és óvatosan megpróbáltam a tudo­mására adni, hogy az apja egész­ségi állapota igen komoly, és hogy körültekintő gondoskodásra és kezelésre van szükség, ha azt akarják, hogy még egy kicsit éljen. Közönyösen meghallgatott, aztán a zsebébe nyúlt és határtalan bá­mulatomra ismét felém nyújtotta a már ismert ötszázkoronás ban­kót : „Doktor úr, tessék parancsol­ni... Fizetek... De az apámhoz már ne fáradjon ... Minek neki megnyújtani az életét..." E z megdermesztett — nemcsak akkor, de még később is. Azok a parasztok, akikkel találkoztam, valamennyien a gyermekben látták életük értelmét, s megmentéséért hajlandók let­tek volna bármilyen tiszteletdíjat megfizetni, ha maguknak betevő falatjuk sem volt. De sokan alig várták saját szüleik halálát. Ez az emberi viszony és a kegyetlen rendszer gyöngéd és egyben kö­nyörtelen törvénye. írtam már er­ről drámai munkáimban, húsz év­vel ezelőtt... A mai napig előad­ják őket. Ez az én tiszteletdíjam. (Részlet az író „Mikromemoá­rok" című készülő könyvéből.) (Kerekes István ford.) A LATERNA MftGIKA -BUDAPESTEN A PRAGAI LATERNA Magika ezel, en pókban Budapesten vendégszerepel. Q vj d n a" hány napos ott tartózkodása alatt na. ^ ö ségsikere volt, s elismeréssel szól rt a gyarországi sajtó. a" A Laterna Maglka — Írja a Magyat 0 — játék és trükk, technika és bűvésze",­és emberek precíz együttese, de mindé,J:?^ a világ ezernyi valóságának olyan äsš "J se, amely művészi szintézist hoz létre... lönjéle műfajokban. Elismeréssel szólva az előadásról, a író idézi és igazolja a két évvel korábbi " pontot, amikor a prágai műsor láttán e: írta a lap: „A technikai trükk önmag nem színház, mert akkor a legnagyobb zionistáknak és a nemzetközi bűvészkongr szusok részvevőinek a párizsi Nemzetek Ss házában lenne a helyük. A Laterna Magika . zal emelkedik a művészet rangjára, hogy technikai trükkök a legmagasabb színvona. drámai, zenei, filmművészeti alapanyagho járulnak." A továbbiakban megjegyzi: „A kö zönség... nagyon jól szórakozik a Laterna Magika budapesti előadásain, élvezi a színpom-j. pás cseh folklórt, a három cimbalmos remek­játékát, a táncosok művészétét, a techniku­sok pontos munkáját. Nem utolsósorban lelkei sen tapsol a bájos humorral, s magyarul kon-* feráló Sylva Daniőkovának, aki hol a nézőkkel, hol filmbeli partnernőivel társalog, közvetlenül és kedvesen". A Népszabadságban Komlós János írt rész-. letes elemzést a fellépésről. Cikkében meg-? jegyzi: „A Laterna Magika valóban nagyszerű, technikai újdonság. Újszerűsége nem valamije-', le új találmányban, eddig ismeretlen felfedem zésben van, hanem a már meglevő találmá­nyok összesítésében, az eddig ismert eszközöli, együttes alkalmazásában." ELISMERÉSSEL SZÖL a budapesti előadási ről, s megállapítja: „Nemcsak technika a La-i terna Magika, jóval több annál. De nem kf-i sérleti színház még, bár azzá lehet. A Laterna' Magika ebben a formájában a lehetőségek színháza ... olyan eszközök tárháza, amelyek' új tartalmi, eszmei töltésre, űj írókra és műi­vészekre várnak". Js A VOLGA FOLYIK" ŰJ PANORAMATIKUS FILM A moszkvai Makszim Gorkij filmstúdióban új panoramatikus filmet forgatnak. Címe: „És a Volga folyik". A film még nem készült el, de máris fölkeltette a külföld érdeklődését. Mauclair, a párizsi térhatású filmszínház tulaj-i donosa már be ls nyújtotta megrendelését a szovjet filmvállalatokhoz. Az érdeklődés nem csupán a film témájának köszönhető. Alkotói ls neves egyéniségek. A forgatókönyvet Valentyin Jezsov Lenin-díjas írta, akit a Ballada a katonáról című filmből a mi közönségünk is jól ismer. Rendezője Ja­kov Szegei, aki viszont A ház, amelyben élek alkotója. Az „És a Volga folyik" egész estét betöltő film lesz. Története több apró novellából áll, s a szovjet emberek életét mutatja be, fő­leg azokét, akik együtt élnek a nagy orosz fo-: lyóval: partjai mentén nőttek fel, ott találták meg boldogságukat. A novellák cselekményeit egy hajóskapitány alakja fűzi egybe, aki évtis zeďeken keresztül vezette hajóját a széles fo­lyó hullámain, és éppen utolsó útja szolgál alapul az egész film cselekményéhez. DUBA GYULA: 4* ÖSSZEESKÜDTEM L épten nyomon összeesküszünk... A nagy összeesküvő­ket aztán kivégzik, a kicsiket meg legorombítják és megfenyegetik. Kuss, mondják nekik, ebből elég legyen.. I Egy hónapja én is összeesküdtem Csepű Ervinnel, a főköny­velőnkkel, de meg is kaptam érte a magamét. Szerencsére, kisebb összeesküvő létemre nem végeztek ki, csak legorom­bították. Kartársam, mondta Pál igazgató kartárs a hivatali főnököm, meg ne történjen még egyszer, hogy szervezkedik itt, mert... Izgatottnak látszott Pál igazgató kartárs, Ingerült hangon beszélt velem, szinte kiabált, bár megértem őt. Ellene es­küdtem össze Csepű Ervinnel, a főkönyvelővel. Biztosan azért nézett olyan mérgesen ... Mindenki tudta nálunk, hogy Pál igazgató és Csepű Ervin elkeseredett harcot vívnak egymás ellen. Nem tudni, miért, — ilyen dolgokat a kívülálló többnyire csak érzékelheti de nem magyarázhatja — a főkönyvelő nem akarta, hogy Pál kartárs legyen az igazgató, az igazgató meg nem akarta, hogy Csepű Ervin legyen a főkönyvelő. Ebből szü­lettek aztán az ellentétek... Külsőre látszólag megértették egymást, az igazgató kartárs ügy szólította Csepűt, hogy Er­vinke, a főkönyvelő meg mindég azt mondta, ha valami fon­tosat akart mondani, te Andris, hallottad ezt.. ? — mert Pál igazgató kartársat Andrásnak hívták a keresztnevén. Szóval külsőre minden a legnagyobb rendben lett volna, megjegy­zéseikből mi mégis tudtuk, hogy nagyon-nagyon haragudhat­nak egymásra. Csepű Ervinnek például már nem volt elég, hogy csak gir­bicezze az igazgató kartársat, összeesküdt ellene — velem. — Samu — kérdezte óvatosan tapogatózva —, tetszik ne­ked az igazgató kartárs fizimiskája? Kényes kérdés, nem is feleltem azonnal. Cseleztem. — S vajon neked tetszik-e, Csepű kartárs? E rvin — ekkor bevallotta, hogy őneki bizony nem tetszik és úgy gondolja, eléggé megérett az idő arra, hogy összeesküdjünk ellene. — Akarsz összeesküdni, Samu? — kérdezte és a szeme harciasan csillogott. — Az igazgató kartárs ellen... Meghökkentem. Martinovics jutott eszembe és Dózsa György meg Ocskai brigadéros ... Am az ember dialektikus ellentétek egysége. Miért ne, gondolta a másik pillanatban, miért ne esküdnénk össze?! Ki gátolhat meg ebben? Azaz valójában miért is esküdjünk össze? Tanácstalanul néztem Csepű Er­vinre. — Gyere, megmagyarázom — bíztatott —, gyerünk egy borozóba! Ogy igazábul összeesküdni csak borozóban lehet. Sötét sarokba ültünk — martalócok és összeesküvők kedve­lik a homályt, mondta Ervin és 'kértünk egy liter vörös­bort. Vérszínű legyen, parancsolta Ervin a pincérnek. —Hogy miért — kezdte a kiképzést —, elsősorban azért, mert Pál tehetetlen girbic, nem áll a helyzet magaslatán, a mélyben áll és minket is odakényszerit maga mellé. Pál akadályozza röptünket, elveszi előlünk a fényt, a ragyogást és a prémiumot... Akarsz egy kis fényt? Akarsz. Akarsz levegőt? Akarsz. NahátI Nincs más mentség, össze kell es­küdnünk. Erős kételyek közt vergődtem. — De hogyan — haboztam —, hogyan gondolod? Kitűnt, milyen nagy szervező. — Nézd Samu, rólad az az általános vélemény, hogy meg­bízható, talpig becsületes ember vagy. Pálnak is ez a véle­ménye. Mindenütt adnak arra amit mondasz, a szavadnak súlya van. Állj mellém erősen és szilárdan mint egy tölgy. Győzünk, meglátod! — De a módszer, a taktika .. ? Nem csak szervező, de nagy stratéga is. — Jövő héten egy gyűlésen leszek Pállal az anyavállalat­náí. Tessék, itt az alkalom, megragadjuk, nem habozunk. Megmondom nyíltan — rád hivatkozva, hogy te is bizonyít­hatod —, hogy Pál nem alkalmas az igazgatói tisztségre, Pál gyenge, szűklátókörű ... — Girbic — mondtam, mert hevített a vörösbor és tet­tekkel is hozzá akartam járulni az összeesküvéshez. — Igen, — helyeselt bíztatóan — jól mondod, girbic... Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy Pál Igazgató kartárs nekem még semmi rosszat nem csinált. Nem csinált, egyáltalán, mondtam Ervinnek is. — Nem baj — legyintett —, ez nem akadály. Nekem már csínált és neked is csinálhat akármikor. A nyugodt jövőd érdekében, kezet rá .. I Belecsaptam. Legyen ami lesz, én összeesküszöm. — Biztosan sikerül? — Na hallod! En szervezem. — Majdnem megsértődött. A következő napokban észrevettem, hogy az Igazgató kar­társ valahogy görbe szemmel néz rám. llyesmtt azon­nal észrevesz az ember, ha az igazgatója görbe szemmel nézi. váratlanul viszketni kezd a'háta közepe, bizsereg a tér­de és a homlokából mintha lefutna a vér, kényelmetlen érzés, izegni-mozognia kell. — Szóljon, akinek nem tetszem! — Ilyeneket mondott az igazgató kartárs, és egyenesen rámnézett. — Ne hallgasson, mint egy kukac az alma belsejében! Hogyan, gondoltam, Ervin még el sem kezdte a művelete­ket! Árulás történt volna? — Vannak még gálád szószátyárok, de kitekerjük a nya­kukat, ugye Ervinke?! — De ki ám, Andris — helyeselt a szövetségesem —, ki bizony, mint a kölyökkutyának. Meg se nyekken... Ej, Ervin, de nagy taktikus vagy, gondoltam elismeréssel, de tudsz viselkedni. A legnagyobb veszélyben sem veszted el a fejed. K eveset dolgoztam a gyűlés napján. Gondolataim ott kó­száltak az igazgató kartárs párnázott ajtaja mögött. Ervin most vívja harcát, gondoltam, hadakozik mint egy népi hős a sárkány ellen, elszántan és elkeseredetten. S én segítem, nem vagyok ott, de adott szavam erkölcsi támasza a harcban. Végre kijött Ervin. Sápadt volt és ijedt. — Na — kérdeztem izgatottan — sikerült? Megbukott? — Nem sikerült — súgta fojtottan. — Menekülj, nem Ismerlek, sose láttalak! Nem vagyok Ervin! Ejnye, ez meg mi? Nem értettem az egészet. De már jött ts Pál igazgató kartárs. Jött veresen és mérgesen. — Kartársam — mondta hidegen, fagyok tűjét éreztem a hangjában — magának én nem tetszem? Magának nem va­gyok jó? Hallja maga .. I — De én... de nem — hebegtem — ez nem így volt... — Neked az igazgató kartárs girbic, Samu? — méltatlan­kodott Ervin is. — Hogy mondhattál ilyet, mondd?! Árulás! Gálád cselszövésbe estél, rikoltozta valami a lel­kemben. — De hiszen te, Ervin ... hiszen te mondtad, hogy... —* nyögtem szorongatott helyzetemben. — Mit én... mit mondhattam én... jé, te azt a boroz­gatást gondolod, csak nem vetted komolyan, Samu? Ej, gon­dolkozz csak, milyen nap volt akkor! Hát nem április elseje? Hahaha ... hihihi... beugrottól, Samu, alaposan ... — Széles torokkal nevetett az igazgató kartársra, hogy látod Andris, Ilyen ez a Samu! Naiv gyerek ... — Valóban... április elseje volt! Ez az Ervin, így beugra­tott, nahát! E gy pillanatra az Igazgató kartárs is elmosolyodott az­tán hozzámfordult és keményen ropogtatta a szavakat. — Kartárs, máskor jobban nézze meg a naptárt, aján­lom .. .Gyere, Ervinke, megiszunk két deci vörösbort valahol! — Megyek Andris, megyek én szívesen .. I Haragszik rám az Igazgató kartárs, látom. Nem is köszönt, amikor elmentek vörösborra. Csak nem összeesküdni mennek? C] SZÖ S á 19B Z' raárcius 3 L

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom