Új Szó, 1960. augusztus (12. évfolyam, 212-242.szám)

1960-08-20 / 231. szám, szombat

Komoly munkát kíván a pártigazolványok ellenőrzése Pionírtáborban "Wégefelé jár a szünidő, de a diá* kok közül sokan talán még nem is gondolnak a tanulásra. Pedig a napok feltartóztathatatlanul rohannak. Az iskolákban is teljes ütemben folyik a készülődés ... A szünidő végén, az új tanév küszöbén látogassunk el egy pionírtáborba. Nézzük meg mivel töltik a gyerekek a szünidő utolsó napjait. Dobšinán, a város közelében fekvő táborba éppen jókor érkeztünk. A gyerekek kirándulni készültek. — Kirándulni megyünk, utoljára — mondotta megismerkedésünk után Alföldi Károly pionírvezető. Értettük a célzást. Vége a szünidőnek, befejeződik a táborozás is. A kijelentésen ezért nem lepődünk meg, hanem új irányt adva a beszélgetésnek aziránt érdeklődtünk, hogyan éltek eddig, mivel töltötték a szünidőt? — Napjaink eseménydúsak voltak — kaptuk a felvilágosítást. Ha az időjárás kedvezett, kirándulni mentünk, máskor itt szórakoztunk a táborban. Milyen kirándulásokat, szerveztek? — Sok lenne mind felsorolni, hiszen majd mindennap voltunk valahol. A legemlékezetesebbek: a Dobšinai Jégbarlang, a Krasznahorka Vára, valamint a betliari kastély megtekintése volt. — A táborban mivel töltötték az idejüket? — Kulturális műsorokat és különféle sportversenyeket rendeztünk. Alföldi Károly, hogy az elmondottakat szemléltesse, a tábor tanácstermébe vezet, ahol különféle táblázatok mutatják, a verseny során ki milyen eredményt ért el. — Az erők összemérése — mondotta — nem volt mindig reális, hiszen különböző korú gyerekek versenyeztek. Az eredmények azonban így is tanulságosak. Sok esetben az ügyesség és a jó felkészülés döntött, s a fiatalok legyőzték az idősebbeket. A

z öt vezető és egy egészségügyi felügyelete alatt élő 83 gyerek Prešov, Košice, Poprád, Spišská Nová Ves és Kežmarokról való. Életkoruk 8-tól 15 évig terjed. A versenyeredményeket mutató táblázaton nem tudtam eligazodni, ezért újabb kérdéssel fordultam a vezetőhöz: — Miben versenyeztek? — Futásban, távol- és magasugrásben, súlydobásban. Gyakran rendeztünk labdarúgó- és röplabda-mérkózéseket is. A táborban az egyes részlegek között verseny folyt a faliújság szerkesztésben is. Azok kerültek az élre, akik a legszebb beszámolókat közölték a diákok napi élményéről. A részlegvezető megmutatta a dicséretet kapott verseny győztes faliújságot. Az itt olvasható Legszebb élményem. Így töltöttem a napot, Amit sosem felejtek el és a hasonló című bőséges élményanyagot tart almozó beszámolók némelyike bizony még újságban is megfelelne. A részlegvezető maga is örül az eredménynek és ezeket mondja. — A szünidőt minden szempontból hasznosan töltöttük. Az új tanévet sok-sok felejthetetlen élményt szerezve, lelkileg felfrissülve, testileg megerősödve kezdhetjük. — Gondolnak az új iskolaévre? — Hogyne. E héten befejezzük a táborozást, s otthon már az előkészületnek szenteljük időnket. Gyerekek vesznek körül. Kíváncsiak miről beszélünk. A vezető inti őket, hogy menjenek sorakozni. Kapok az alkalmon, s a hozzám legközelebb állót megszólítom. — Hová valósi vagy? — Kežmarokra. — Jó volt a táborban? — Jó bizony. Szívesen maradnék továbbra is itt. Azt sajnálom, hogy tavaly otthon töltöttem a szünidőt. Ha lehet jövőre ismét eljövök. -Én — kapcsolódott be a beszédbe egy 12—13 éves gesztenyehajú fiúcska — ez idén már harmadszor vagyok pionírtáborban. Nagyon jól éreztem magam mind a háromszor. Jövöre ismét eljövök. Derű, életerő sugárzik a gyerekek arcáról. Mindannyiukon látszik: használt nekik a kollektív tábori élet. — A pionírtáborba egész iskolák jöttek, vagy az iskolákból csak egyesek? - fordulok újabb kérdéssel a vezetőhöz. - Volt úgy, hogy egész iskola jött, előfordult azonban az is, hogy a táborozáson egy-egy osztályból csak néhányan vettek részt. — Nincs hely, vagy ennek más okai vannak? - Néha az elhelyezéssel is van baj. Ha azonban egy osztályból csak néhányan vesznek részt a táborozáson, ez legtöbbször a szülőknek tulajdonítható. Vannak ugyanis szülők, akik féltik gyerekeiket a tábori élettől és azt tartják, a szünidőt töltse a gyerek otthon vagy a rokonoknál. E

lőször jártam pionírtáborban, de ha választanom kellene az otthon és a tábor között, gondolkozás nélkül az utóbbit választanám. S azt hiszem így lenne ezzel minden szülő, ha közelről is meggyőződnék arról, hogy a gyerekek egészsége szempontjából milyen jók és hasznosak a pionírtáborban töltött napok. Végigjártuk még a lakhelyeket, amelyek szintén a tábori élet előnyéről győztek meg. Mindenütt a legnagyobb gondoskodás, az egészségnek megfelelő elhelyezés. Jobban a szülők sem törődhetnek gyerekükkel, mint a tábor vezetői. Mikor búcsúzásra került a sor, a napbarnította, vidám, életerős, most már tanulni készülő diákoktól azzal köszöntünk el, jövöre viszontlátásra itt, vagy egy másik pionírtáborban. BALÁZS BÉLA A közép-szlovákiai kerületben már az új tanév megnyitására készülnek. Tuhár községben korszerű, új iskola várja a tanulókat. (V. Pŕybil — ,£TK — fel.) juk, hogy a párttagok pontosan Írják nevüket, és személyi adataik pontosak legyenek, hanem mindenekelőtt arra törekszünk, hogy az illető párttag szíve egyezzen azzal, amit a pártkönyvecske számára jelent. Az idősebb párttagok, mint Bugár Titusz és Fehér Gábor a pártgyűléseken és a személyi beszélgetéseken, elmondták a fiatalabb párttagoknak mennyire megbecsülték a kommunisták a burzsoá köztársaság idején s a fasiszta megszállás nehéz éveiben a kommunista párttagságukat igazoló könyvecskéket. — Amikor az igazolványok ellenőr-* zését végeztük — beszéli Bugár elv-* társ — elmondtam a fiatal elvtárs saknak, hogy a Horthy rendszsr alatt sem váltam meg a pártigazolványomtól. Pedig ezért az igazolványért akkor meghurcolták az embert, börtönbe, koncentrációs táborba vetették Igaz így is tudták, hogy kommunista vagyok, és üldöztek is eleget. Az emberek most is tudják anélkül, hogy látnák a kommunista tagsági könyvét ki a kommunista, kit illet különös megbecsülés azért, hogy tudása és képessége legjavát adja a munkában és az életbep. Az építkezési vállalat dolgozói sok nevet mondtak. Tóth József kőművesmestert is említették. Kiváló szakember, a munkatársai tisztelik és becsülik őt. Tagja az üzemi szakszervezeti tanácsnak és lakhelyén, Veľké Dvorníkyn a helyi nemzeti bizottság képviselője. Többgyermekes családapa s példás családi életet él. A munkacsoportjában általában jól dolgozók vannak, s az emberek az üzemben már várják, hogy mikor kezdik meg a versenyt a szocialista munkabrigád címért. A két szerencsétlent azonban László Rudolfék még itt sem hagyják nyugton meghalni. Sajnálják tőlük az egyszerű halált. Ők példával akarnak szolgálni mások számára is ... * * » Három nap sem telt belé, Varga Albert megjelenik az omladékház küszöbén. Peckesen, nagyhangon rájuk parancsol: — Utánam a községházára! Együtt ül a nyilas „vezérkar". László Béla mindjárt azzal kezdi: — Na jómadár, elég volt a nyolc hónap? Am vigyázz magadra, még egyebet is kaphatsz. Most pedig elő az urad pártkönyvével. Szalayné ekkor hallott először arról, hogy férje kommunista. Eddig csak sejtette, de mosť már biztosra veszi. Ura tagsági könyvét azonban soha nem látta. Előtte soha nem mutogatta. Ha akarná, sem tudná előadni. Száját makacsul összeszorítja, kurtán válaszol: — Nem tudok róla. László Béla, nyilas bíró intésére ekkor hozzálép az ajtónál álló kakastollas „fenegyerek". Farkas nevetéshez hasonló nyájassággal kérdi: •— Hányas cipőt viselsz? Az asszony meglepetten néz a csendőrre. — Harminchatosat. Ebben a pillanatban megragadják, letépik lábáról a zsákdarabokat, és a kakastollas harminchatot vág meztelen talpára. Utána lábra akarják állítani, de erre képtelen. Térden csúszva próbál menekülni hóhérai elől. Ekkor Varga Albert vállon ragadja. A kabátja hajtókáján lévő nyilasjelvényt egészen közelnyomja Szalayné arcához. — Látod ezt, te rühös? Férjedet már jó helyre tettük. Onnan nem jön haza... Három kölyködről is gondoskodtunk ... Kaptak olyan írást, ami alighanem őket is a pokolba segíti. Holnap veled is végzünk. Elpusztultok valamennyien ... Durván az udvarra taszigálja, majd juhnyíró ollóval hatalmas keresztet nyír hajába. S mint", aki jól végezte munkáját, még hozzáteszi: — Az akasztófának így is jó leszel. Most pedig fogd a fattyúdat és tűnj el a szemem elől... Másnap Komáromba kísérik. A bíróság átnézte iratait, de nem hoz ítéletet. Am védelmére sem kel. Egy börtönőr kíséretében visszaküldi a nagymegyeri „nyilas testvérekhez", azzal a megjegyzéssel: „Cselekedjenek belátásuk szerint." * * * A fogoly útnak indításáról László Rudolfékat előre értesítik. Szalaynét erős csendőri fedezet várja már az állomáson. Igen, csak várja, mert közben valami történik ... A börtönőr kíséretében karján rongyokba csavart gyermekét tartó aszszony feltűnést kelt a vonatban. Akadnak olyanok is, akik megismerték. Elterjed a hír: Szalaynét akasztani viszik. A kalauznő is felfigyel a kislányát szorosan magához ölelő fogolyra. Tekintetük többször is találkozikf A kalauznő szeme könnyes. Ki tudja mire gondol?... Bodza előtt hirtelen fékez a vonat. A levegőt ezüstösen csillogó gépmadarak hasítják. A fogolyasszonyt félrelökve és a kapálódzó fogolyőrt magával ragadva özönlenek ki az utasok. A tolongásban egyszerre erős kéz ragadja meg Szalayné karját Húzza, cipeli az egymást taposó emberáradatban. — Még ma sem tudom, hogyan történt, — emlékszik vissza Szalayné —, egyszerre csak a mozdonyon, a szerszámos fülkében találtam magam. A kalauznő sápadt arcát láttam magam előtt. Szeme most nem volt könnyes. Szinte perzselt, mint a parázs. Felindultan súgta: „Az istenért, legyenek csendben". így történt azután, hogy a kivezényelt csendőrök legnagyobb igyekezet mellett is üres kézzel tértek haza. Nem volt sem fogoly, sem őr. Az utóbbi ugyanis rémületében, hogy megszökött a rábízott személy, — addig kereste-kutatta, összevissza a bpdzai határban, amíg a vonat szép csendesen elindult... A magyar és szlovák határ előtt a kalauznő kinyitotta a szerszámos fülke ajtaját. — Itt le kell tennem magát, — mondta részvéttel. A határállomásra nem vihetjük. Biztosan elfognák. Próbáljon valahogy átjutni a határon ... Megsimogatja a rongyokba pólyált kislány arcát. Kezet nyújt Szalaynénak. Majd egészen közelhajolva arcához, fülébe súgja: — Szerencsés utat, elvtársnő! * * • Ezenkilencszáznegyvenöt koratavaszán a bratislavai Štúr utca egyik házának ajtaján, egy rongyos sovány asszonyka, karján ócska ruhadarabokba bugyolált kislánnyal nyomogatja a csengő gombját. Egy javakorabeli asszony nyit ajtót. — Kit keres? — kérdi barátságtalanul. — Margit! Testvérem, hát nem ismersz meg — nyögi fogvacogva a rongyos. Én vagyok, Rózsi... Az ajtó hirtelen becsapódik, s a „koldus asszony" lassan, bizonytalan tétova léptekkel indul vissza... a reménytelenségbe ... Alig tesz azonban néhány lépést, nővére szava megállítja. — Rózsi, gyere vissza. A konyhában jó meleg van. A fáradt, elgyötört asszony szótlanul roskad az egyik székbe. — Rózsi, te ... te börtönből szöktél meg. Jaj istenem ... Félek. Odaát Szállasiék... Itt a plébános pribékei gyilkolnak ... Bajt hozol a házunkra. — Margit, ha engem nem is, legalább őt mentsd meg ... buggyannak elő a meggyötört Szalaynéből a könyörgő szavak. Hármat már elraboltak tőlem... * * * Ezekben a napokban a Lazaret utcai gyermekkórházban, ahol Szalayné nővére dolgozik, egy sápadt, nagyszemű kislánnyal gyaraoodik a létszám. Margit néni azt mondta a vezetőnek: — Az utcán találtam ezt a csöposéget... * * * A felszabadulás Szalaynét nővére pincéjében, Gabriellát pedig a kórházban találja. Ketten, élve kerültek ki a vérzivatarból. Am mi van a többiekkel? Hol lehet Szalay Móric, hol lehet a három elrabolt testvér? Erre csak a jövő tudott választ adni... Egy év után, bár megrokkanva, de hazakerül az apa is. Szalayné azonban férjének nem tud számot adni három 'kislányáról. Čalovoról Bratislavába költöznek. Csak ötvennyolcban térnek újból haza. A család is megszaporodott. Gabriella már nagy lány. Iskolába jár. Tanul, tanítónak készül. A családban már titkon elsiratták az elveszett három testvért, csak Szalayné bízik és titokban reménykedik még. Amikor már úgy látszik, minden szál elszakadt, ő még akkor is hisz... Ilyesmire csak egy anya képes ... * * * A legutóbbi választások során a Nemzeti Front Szalaynét a járási Ha csak annyiból állna a pártigazolványok ellenőrzése, hogy a pártbizottságok összeszedik a tagsági könyvecskéket, összehasonlítják az adatokat, beragasztják az ellenőrző bélyegeket, akkor adminisztratív intézkedésnek mondhatnánk ezt az akciót. Pedig távolról sincs így. Többről van itt szó. Politikai munkáról. A pártszervezetek funkcionáriusai amellett hogy összehasonlítják a pártigazolványban és a személyazonossági igazolványban levő adatokat s ellenőrzik a tagsági illetékek fizetését, egyúttal elbeszélgetnek a párttagságot igazoló okmány jelentőségéről és szerepéről is. A Dunajská Streda-i járásban is akadtak pártszervezetek, ahol az ellenőrzést tisztán papirosmunkának vélték. A čalovói komunális üzem pártszervezetében például összeszedték a tagsági igazolványokat, összehasonlították az adatokat, s ellenőrző bélyegekkel ellátva újból visszaadták a tagoknak. A trnavkai falusi pártszervezetben a nyilvántartási lapokról írták le az adatokat, és nem beszélgettek a kommunisták a tagáági könyvecskékkel kapcsolatos kérdésekről. Helyes, hogy a járási pártbizottság idajében felfip"elt ezekre a hib' :a, s megtette a kellő intézkedéseket. A pártszervezetek elnökeinek járási aktíváján, majd a körzeti értekezleteken részletesen foglalkoztak a tagsági könyvek ellenőrzésével kapcsolatos teendőkkel, és körlevélben ismertették az alapszervezetekkel a pártigazolványok ellenőrzésében szerzett tapasztalatokat és jó példákat. Különösen jól végezték munkájukat a Dunajská Streda-i járási építkezési vállalat kommunistái. A járási pártbizottságon megdicsérték őket Lássuk csak hogyan hajtották végre ők ezt a fontos akciót. — Elsősorban a nevekkel volt baj — mondja Fehér Gábor, az üzemi pártszervezet elnöke. — Egyesek a pártigazolványban fonetikusan szlovákul Íratták be nevüket, s más igazolványba magyarul, egyhelyen „y"nal végződik a nevük, másutt „i"-t írnak. Azonban nemcsak azt akarAz építkezési üzem kommunistái taggyűléseiken és az igazolványok ellenőrzésekor tartott beszélgetéseken tudatosították, hogy akinek az igazolványába bekerül az ellenőrző bélyeg, aki tagsági könyvet hord, az úgy, mint Tóth elvtárs, munkájával •és magatartásával, és a párttagságból eredő valamennyi kötelességének példás teljesítésével bizonyítja be, hogy méltó erre a megtiszteltetősre. Drábek Viktor Irénke egészen anyjához simult és tekintetében valami furcsaság vibrált. Kissé remegő hangon így szólt: Mondja nénike, igazán az édesanyám? Nem csap be? - Azt hittem, a szívem szakad ki helyéből — folytatja Szalayné, a sírástól beszélni sem tudtam. Belőle is kitört a zokogás. Szinte fuldokolva mondta: — Én már annyi asszonynak mondtam, hogy anyukám... és egy sem volt igazi. Meg aztán mi nem is lehetünk a maga lányai. Mi zsidó lányok vagyunk... A nyilas hóhérok „munkája" még most tizenhat év után is megtalálható. A lányok törzslapján valóban az áll: apjukat a frontra küldtük, anyjuk tartózkodási helye ismeretlen. A lányok zsidók, úgy is kezeljék őket". Aláírás: László Béla, Nagymegyer. A kitalált szavak majdnem a halálos ítélettel voltak egyenlők. Ezzel elintézettnek is tekintették a Szalaycsalád „likvidálását". A hazatérő boldog szülőket itthon újabb levél várta. Kolozsvárról jött, amelyben legidősebb lányuk adott magáról életjelt. Mintahogy az lányoknál szokás, elújságolta édesanyjának, hogy férjhez ment, jól él, és alig várja, a tizenhat hosszú év során annyira óhajtott viszontlátást. * * * nemzeti bizottságba jelöli. Bemutatkozása során választóinak elmondja élete szomorú regényét és választói segítségét kéri; segítsenek megkeresni gyermekeit, elrabolt kincseit. Szalayné gondját mások is magukévá teszik. Morvái Erzsébet például azt javasolja: írjanak Magyarországra, az Ország-Világ szerkesztőségének. Kérjék meg a lapot, hogy tegyen közzé egy felhívást a Szalay-lányokkal kapcsolatban. Az Ország-Világban közel egy hónappal ezelőtt jelent meg Szalayné tudakozó írása. Egy hét sem telik bele, és gyakori vendég Szalayéknál a postás. Az anya gondja az ország határán túl is megértésre talált. A levélírók közül többen emlékeznek a névre, de hollétükről senki sem tud pontos felvilágosítást adni. Szalayné már az ötödik vagy hatodik levelet bontja fel, amikor az egyik borítékból két fénykép hull az asztalra. Az anya keze megremeg. Tekintete mint valami látomásra úgy tapad a képekre. Először csak magának suttogja: „Drágáim..." Majd elemi erővel tör fel belőle a könnyeket fakasztó öröm. „Ti vagytok, rátok ismerek. Irénkém, te ugyanolyan vagy, mint Ilonka a kistestvéred, jaj, hisz te nem ismered, Mariskám, te pedig szakasztot unokatestvéred vagy." A levél Szalaynének szól. „Kedves Szalay néni..." A befejező része a már-már halottnak vélt édesanyának szól: „Drága anyukánk, a bakócai gyermeknevelő intézetben dolgozunk. A mielőbbi viszontlátásra". * * * Tizenhat évvel ezelőtt a búcsúcsók a komáromi börtön nedves cellájában fegyveres őrök kíváncsi tekintetétől kísérve történt. Az anya és lányai is bíztak a mielőbbi viszontlátásban ... Tizenhat évnek kellett eltelnie, egy új korszaknak kellett születnie, míg újból csókban oldódhatott fel a viszontlátás fölötti öröm. Akkor közönyös tekintetek nézték a szomorú búcsúzkodást, most emberek százai együtt örvendeznek a Szalay-családdal. — Nem tudom leírni, nem találok rá szavakat, hogy elmondjam, mit éreztem, amikor Győrben, karomba ölelhettem újból elveszettnek hitt gyermekeimet. Többet sírtunk, mint beszéltünk. Ügy éreztem mégis, hogy ezek a könnyek édesek... A riport után itt pontot is tehetnénk, hisz Gabriella szavai már világosak. A múlt akozta seb beforrott. Amit a Szalay-családtól elrabolt a múlt, visszaadta a jelen. A halálraítéltek élnek, de pusztulni kellett azoknak, akik ártatlan emberek ezreinek állítottak bitófát. A Lászlók egyrészeelpusztult, László Béla gaztetteinek színhelyéről elmenekült. Megmaradt azonban Varga Albert, aki a felszabadulás után fordított a köpenyegén. Az emberek általában gyorsan felejtenek és még a legnagyobb bőnösnek is megbocsátanak. A feledékenység és a túlzott megbocsátási hajlam egyengette Varga Albertnek is az útját. így kerülhetett csak be abba a pártba, melynek tagjaira a múltban halált kívánt. így bízhatott rá a Čalovói Állami Gazdaság milliós értékeket. Am — felverődik a kérdés —, hogyan mondhatja Szalay Móric vagy felesége, akiknek már ásta a sírját, azt: Varga elvtárs?! SZARKA ISTVÁN ]0J SZÖ 5 * 1960. augusztus 10.