Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)
1960-07-13 / 193. szám, szerda
Ny. Sz. Hruscsov sajtóértekezlete I f i Szovjetunió felett lelőttek egy határsértő amerikai katonai repülőgépet (Folytatás az L oldalról.) Egyesült Államok kormányát arra a súlyos felelősségre, amelyet a Szovjetunió elleni provokációval magára vállalt. Az amerikai népnek és a világ közvéleményének meg kell tudnia az igazságot. Meg kell tudniuk, hogy az USA kormánya veszedelmes játékot űz a béke, és a nemzetek sorsával. A szovjet határsértés, amelyet az amerikai felderítő repülőgép július 1-én elkövetett, az USA kormányának újabb áruló cselekedete. Az RB-47 típusú amerikai katonai repülőgép provokációs útja arról tanúskodik, hogy Eisenhower elnöknek kijelentése a kémrepülések beszüntetéséről a Szovjetunió területe felett, amelyet ez év májusában Párizsban tett, egy lyukas garast sem ér. Rá kell mutatni arra a dicstelen szerepre is, amelyet e provokációban az angol kormány tölt be. Az USAnak a Szovjetunió ellen irányuló agresszív akcióit közvetlenül elősegítette. Ez a feladat teljesen összeegyeztethetetlen az angol kormány hivatalos nyilatkozataival, amelyek szerint igyekszik elősegíteni a feszültség enyhítését és javítani kapcsolatait a Szovjetunióval. Felmerül a kérdés, lehet-e hinni a norvég kormány nyilatkozatának, amely kormány május 27-i jegyzékében megígérte arra irányuló intézkedései foganatosítását, hogy az USA a jövőben ne használja fel Norvégia területét a Szovjetunió elleni agreszszív akcióira. Az ismert tények megvilágításában a norvég kormány álláspontja legalábbis ésszerűtlen és veszedelmes Norvégia népére. A szovjet kormány és az egész szovjet nép nevében teljes felelősségérzettel fel akarom hívni a világ valamennyi államának figyelmét arra, hogy az USA kormánykörei szövetségesei segítségével, akikkel agresszív tömböket létesítettek, komoly katonai konfliktust provokálnak. Eljárásukat másképp nem lehet értékelni. A Szovjetunió továbbra is védelmezni fogja a világ békéjének és biztonságának érdekelt. Nagyon tévednek azok, akik próbára akarják tenni türelmünket. Ezt nem ajánljuk nekik. A Szovjetunió és szövetségesei minden agresszort visszavetnek. Nyikita Hruscsov ezután válaszolt a szovjet és külföldi újságírók kérdéseire. A sajtóértekezleten Ny. Sz. Hruscsovtól, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökétől azt kérdezték, vajon tudja-e, milyen céllal küldték a július 1-én lelőtt amerikai repülőgépet a Szovjetunió fölé. Nyikita Hruscsov azt válaszolta, A norvég kormány rendkívüli ülése Oslo (ČTK) A norvég kormány képviselőinek jelentése szerint a norvég kormány július 12-én rendkívüli ülésen tárgyalt arról a szovjet tiltakozó jegyzékről, amelyet Norvégia moszkvai nagykövetének július 11-én nyújtottak át. _______ Hogyan lőtték le az RB-47 típusú repu őgépet ? Moszkva (ČTK) - Az RB-47 típusú amerikai felderíts bombavető repülőgép illetőségét, amely július 1-én a Szovjetunió légiterébe hatolt, Vaszilij Poljakov kapitány, 28 éves vadászrepülőtiszt állapította meg. A Komszomolízkaja Pravda tudósítása szerint Poljakov vadászgépével felszállva jelzéseket, adott az idegen repülőgépre, hogy kövesse őt és szálljon le, azonban az amerikai bombavető folytatta útját a Szovjetunió légiterébe. A lap hangsúlyozza, hogy az amerikai repülőgép lelövésére kiadott parancsot azonnal, nagy pontossággál hajtották végre. Ausztrália Kommunista Pártjának Központi Bizottsága támogatja a bukaresti közleményt Sydney (ČTK) — Ausztrália Kommunista Pártjának Központi Bizottsága kijelentette, hogy teljes mértékben támogatja a kommunista és munkáspártok bukaresti közlemnéyét. Sharkcy, Ausztrália Kommunista Pártjának főtitkára a csúcstalálkozó meghiúsításáért elítélte az Imperialistákat és rámutatott arra, hogy a dél-koreai, japáni, kubai és olaszországi események súlyos csapást mértek az amerikai imperialista körökre. Ezen országok népe rádöbbent arra, hogy a területükön létesített katonai támaszpontok nem szolgálnak az ország védelmére. A párt főtitkára beszédének befejező részében fokozott harcra szólított fel Ausztrália munkásosztályának egyesítéséért. " világos, hogy a repülőgép nem hozott üzenetet az USA elnökétől a Szovjetunió kormányának. Provokációs céllal repült és minden provokációt meg kell hiúsítani. Ezért a szovjet haderők a repülőgépet lelőtték. Más repülőgépeket, ha ilyen irányban repülnek, ugyanaz a sors éri. Ny. Hruscsov felhívta a figyelmet arra, hogy az USA hadügyminisztériuma bebizonyította az amerikai katonai tényezők azon állításának valótlanságát, hogy bombavető gépeik elérhetetlenek. Az RB— 47 bombavető a legelterjedtebb amerikai bombavető gépek közé tartozik. Ágyútűzzel is elérhető és lelövéséhez nem szükséges rakétát használni. Ezért az USA stratégiájára, amely ezen bombavetökön alapul, hasonló sors vár, mint arra a repülőgépre, amely július 1-én provokációs légiutat tett meg. Arra a kérdésre, vajon a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke kommentálhatja-e az angol kormánynak és Macmillan miniszterelnöknek a Szovjetunió feletti kémrepülések kérdésében elfoglalt álláspontját, Ny. Sz. Hruscsov kijelentette, hogy úgy tudja, Macmillan eddig a tegutolsó repüléssel kapcsolatban nem nyilatkozott, csupán a május 1-i repülésről beszélt. Hrúscsov nézete szerint Macmillan álláspontja nem irigylésreméltó, mert az, ami történik, merő ellentétben áll szavaival. A szovjet kormány megvárja — tette hozzá Ny. Hruscsov — mit mond az angol kormány erről az esetről. Az egyik tudósító azt kérdezte Hruscsovtól, vajon az RB—47 gép személyzetének két életbenmaradt tagját Powersse! együtt, vagy pedig külön-külön fogják elítélni és mikor kezdik meg a peres eljárást Powers ügyében. Nyikita Hruscsov azt válaszolta, hogy ez a bírós4D dolga. Véleménye szerint természetesen két büntetőeljárást helyeznek folyamatba, mert a bűntetteket különböző időben követték el. Ny. Sz. Hruscsovtól megkérdezték, hogy az amerikai repülőgép legutolsó esetére való tekintettel hogyan kell értelmezni azt a szovjet figyelmeztetést, hogy megtorló csapást mérnek a más országban létesített katonai támaszpontokra. Ny. Hruscsov ezzel kapcsolatbar, azt válaszolta, hogy eit pontosan ügy kell értelmezni, ahogyan Malinovs/kii marsall mondotta. Ezután Hruscsovtól azt kérdezték, mi a nézete az USA akciói kérdésében, tekintettel arra, hogy az USA nem akarja megengedni, hogy a Szovjetunió részt vegyen a nyugati félteke ügyeiben, míg maga beavatkozik az egész világ dolgaiba. Hruscsov azt válaszolta, hogy a Szovjetunió nem kíván részt venni a latin-amerikai országok ügyeiben. A Szovjetunió valamennyi ország szabadságát és függetlenségét tá- I Moszkva (TASZSZ) Az Egyesült mogatja és ha felkérik rá, ezeknek az I államok egy katonai repülőgépe országoknak gazdasági és politikai J július elsején megsértette a téren is segítséget nyújt. Az USA , Szovjetunió határait, s emiatt a szovjet kormány tiltakozó jegyzéket küldött az Egyesült Állaazonban fél a szovjet szellem befolyásától nemcsak Latin-Amerikában, hanem a gyarmatokon is. Nyikita Hruscsov esztelen koholmánynak minősítette azt az állítást, hogy az oroszok Kuba szigetén szoviet katonai támaszpontokat akarnak építeni. Hruscsovtól továbbá megkérdezték, mit szól az angol saitó azon tudósításához, hogy az USA megkísérli az U—2 reoülőgépek kémútjainak felújítását és szövetségeseivel arról tárgyal, megengedik-e e kémrepülések indítását területükről. Ny. Hruscsov azt válaszolta, hogy a Szovjetunió kormánya előtt nem ismeretes, vajon az USA kormánya tárgyal-e vagy sem az U —2 repülőgépek légi útjainak felújításáról. Az újságok írnak ugyan erről, azonban nem lehet állítani, hogy ez az USA kormányának szándéka. Kijelentette, amennyiben a repüléseket felújítják, ez a feszültség még fokozottabb kiéleződésére vezet, amely háború kirobbanásával fenyeget. A Szovjetunió erre nem ad okot, azonban a kémrepülőgépeket lelövi és a nemzetvédelmi miniszter figyelmeztetését megvalósítja. Arra a kérdésre, hogyan értékeli a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke az USA kormányának azon döntését, hogy beszünteti a cukor vásárlását Kubában, Hruscsov azt felelte, hogy ezen cselekedet célja a qazdasági élet megbénítása és azon Dolitikai feltételek mepingatása, amelyeket a kubai forradalom hozott létre. Ny. Sz. Hruscsov megerősítette a tanítók kongresszusán elhangzott nyilatkozatát, hogy amennyiben az USA elutasítja a kubai cukor vásárlását, a Szovjetunió azt szívesen megveszi. Megállapította, hogy az USA eljárása Kuba népének végül is csupán iaváfa válik, mert Kuba megszabadul az USA gazdasági nyomásától. Minden rossznak van jó oldala is — tette hozzá. Amikor Hrufecsov elvtárstól megkérdezték, vajon a Szovjetunió a legutóbbi eseményekkel kapcsolatban a béke iViég'6rzrs ;érfe?k érdekében szándékszik-e lépéseket tenni az ENSZnél,' ázt válaszolta, hogy e kérdéséket az ENSZ'élé kell terjeszteni. Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet kormány eddig még nem döntött arról, vajon az amerikai repülőgép július 1-i berepülése kérdését az ENSZ elé terjeszti-e. Nézete szerint azonban ezt a kérdést az ENSZ Biztonsági Tanácsa és azután az ENSZ közgyűlése elé kell terjeszteni. Zűrzavar és hallgatás Washingtonban is, Londonban is Washington (ČTK) — A szovjet kormány jelentése további amerikai kémrepülőgép lelövéséről, amely július 1-én megsértette a Szovjetunió légiterét, Washingtonban zűrzavart idézett elő. A kormány tagjai a kulisszák mögött tárgyaltak arról, hogyan válaszoljanak a szovjet jegyzékre. Heffermannak, a Reuter washingtoni tudósítójának jelentése szerint az USA hivatalos tényezői — úgy látszik — egyelőre mély hallgatásba burkolóznak és nem sietnek a válasszal és magyarázattal. Nyilvánvalóan nem akarnak ismét felsülni az egész világ előtt, mint az a Szovjetunió területe felett május 1-én lelőtt U-2 kémrepülőgép esetében történt. Heffermann beszámol arról, hogy különösen nehéz helyzetbe jutott J. C. Hagerty és Lincoln White, a Fehér Ház és a külügyminisztérium szóvivői, mert az újságírók elsősorban hozzájuk fordulnak arra kérve őket, hogy valamiképp kommentálják a legutóbbi incidenst. A Reuter hírügynökség szerint Lincoln White hétfőn kénytelen volt rövid sajtóértekezletet tartani, azonban nem volt hajlandó kommentálni az RB-47 típusú repülőgép lelövését. J. C. Hagerty kijelentette, hogy a repülőgép lelövésével kapcsolatban nincs semmi közölni valója. Hallgatásba burkolózik az USA hadügyminisztériuma is. Az AP hírügynökség rámutat arra, hogy Nagy-Britannia érdekelt minisztériumainak tisztviselői utasítást kaptak a kormánytól, hogy az RB-47 típusú repülőgép esetéről mindaddig ne beszéljenek, amíg az angol kormány az amerikai kormány képviselőjével nem derít fényt az esetre. A hírügynökség hozzáteszi, hogy Macmillan angol miniszterelnök a keddre virradó éjjel telefonon beszélt Washingtonnal. Arthur Gavshon, az AP hírügynökség londoni tudósítója a legutóbbi incidenssel kapcsolatban megjegyzi, Londonban az a nézet terjedt el, hogy ez az incidens erősen megingatja a NATO katonai tömböt és teljesen alááshatja az Északatlanti Paktum tagállamainak az USA politikájába vetett bizalmát. London (ČTK) - A' moszkvai Pravda londoni tudósítójának jelentése szerint az angolok a rádió és televízió hétfő esti híreiből szereztek értesülést az amerikai katonai klikk újabb kudarcba fulladt provokációs kísérletéről és a szovjet kormány tiltakozásáról. A Moszkvából érkező hír zavart mok, Anglia és Norvégia kormányaihoz. A Szovjetunió határait megsértő RB-47 típusú amerikai felderítő-bombázó repülőgépet a Szvjatoj Noszfoktól keletre lőtték le, amikor Arhangelszk városa felé tartott. Az amerikai repülőgép személyzetéből két embert sikerült megmenteni. A lelőtt gép első pilótájának holttestét egy szovjet hajó találta meg. A megmentett amerikai pilóták tanúvallomása szerint a repülőgép az Egyesült Államok egyik angliai támaszpontjáról szállt fel és a szovjetnorvég határ mentén haladt. Az amerikai pilótáknak az volt az utasításuk, hogy szükség esetén norvégiai repülőtereken szálljanak le. A szovjet határoknak az amerikai repülőgépek által történt újabb megsértése miatt a Szovjetunió kormánya erélyesen tiltakozik az Egyesült Államok kormányánál. A Szovjetunió kormánya tiltakozik továbbá NagyBritannia kormányánál amiatt, hogy országa területét a Szovjetunió ellen irányuló agresszív cselekmények céljaira az amerikai légierők rendelkezésére bocsátotta. A szovjet kormány tiltakozik Norvégia kormányánál, mivel — mint a jegyzék megállapítja — a tények arról tanúskodnak, hogy az Egyesült Államok továbbra is norvég terUleteket vesz igénybe a Szovjetunió ellen irányuló agresszív cselekmények megvalósítására. A Szovjetunió kormányának tiltakozó jegyzéke az USA f Nagy-Britannia és Norvégia kormányához Moszkva (TASZSZ) — A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere július 11-én fogadta E. L. Freerset, az USA szovjetunióbeli ügyvivőjét, Sir Patrick Reillyt, Nagy-Britannia moszkvai nagykövetét és Oskar Gundersent, Norvégia moszkvai nagykövetét és átadta nekik a szovjet kormánynak az USA,. Nagy-Britannia és Norvégia kormányaihoz intézett tiltakozó jegyzékeit a szovjet batárnak 1960. július 1-én amerikai katonai repülőgép részéről történt megsértése ellen. A SZOVJET TILTAKOZÓ JEGYZÉK SZÖVEGE A Szovjetunió kormánya az Amerikai Egyesült Államok kormányához fordul ezzel a jegyzékkel a Szovjetunió légiterének az USA légierői repülőgépe részéről történt újabb durva megsértésével kapcsolatban. A szovjet légelhárító erők megfigyelő-szolgálata 1960. július 1-én a Barents-tenger felett a Kola-félsziget közelében a Szovjetunió határához közeledő ismeretlen repülőgépet figyelt meg. Vadászrepülőgépet küldtek, hogy állapítsa meg a repülőgép állami illetőségét és hárítsa el behatolását a Szovjetunió területe fölé. A szovjet vedászrepülőgép pilótája megállapította, hogy az ismeretlen repülőgép az USA légierőinek jelzéseit viselő bombavető. Az amerikai repülőgép a Szvjatij Nosz-foktól északra 22 km távolságban megsértette a Szovjetunió államhatárát és Arhangelszk irányába repült. Annak ellenére, hogy a szovjet repülőgép jelzéseket adott le, hogy az idegen repülőgép kövesse öt és szálljon le, az idegen repülőgép tovább hatolt a Szovjetunió légiterébe. A szovjet határvédelemről szóló parancs szerint, amelyet a Szovjetunió fegyveres erőinek kiadtak, a határsértő repülőgépet U óra 03 perckor moszkvai időszámítás szerint a Szvjatij Noszfoktól keletre szovjet felségvizek felett lelőtték. Egy szovjet hajó kis idő múltán a Szovjetunió felségvizeiben kihalászta a lelőtt amerikai repülőgép legénységének két tagját. Az egyik John Richard McCone, az USA katonai légierőinek főhadnagya, a repülőgép navigátora volt, aki 1932-ben Missouri államban született, a másik Freeman Bruce Wanstead, az USA légierőinek főhadnagya, aki 1935-ben New York államban született. McCone és Wanstead a kihallgatásnál közölték, hogy repülőgépük, az RB-47 típusú hatmotoros felderítő bombavetőgép az amerikai katonai stratégiai kutatóalakulathoz tartozott, amely az 55. repülőgépezredhez tartozik és katonai kémtevékenységű különleges feladatokat teljesített. A repülőgépet két húsz milliméteres ágyúval, különleges fényképezóés rádióelektronikus készülékkel szerelték fel. Wanstead és McCone szavai szerint a repülőgép legénységének még további "égy tagja volt; Palm kapitány, a repülőgép parancsnoka, továbbá Powes kapitány fényképészeti és rádióelektronikus szakértő, valamint Howeford és Philips fői hadnagyok. Palm kapitány holttestét a j szovjet hajó egy gumicsónakban megta' a fedélzetre hozta. A repülőgép iónal/ *Äkl>S iTTI.Í" i. keltett Nagy-Britannia fővárosá- j Ulti" és nak politikai köreiben. A rádió és te- j legénységének többi tagját nem'tŠlíták levízió szerkesztőségei még csak j meg. kísérletet sem tettek kommentár \ Wanstead és McCone vallomása szerint közlésére. Üjságírókörökben az a hír i RB-47 típusú repülőgép 1960. július kapott szárnyra, hogy Macmillan | Jé n greenwichi időszámítás szerint 10 miniszterelnök gyorsan tanácskozásra i f r„ , a z. f" 9 0' .Briz-Norton melletti hívta Selwyn L&yd külügyminisztert. ""--{J*--^^ A zűrzavar annál nagyobb, hogy • Szovjetunió felé tartott azzal az utasiťísMacmilannak az angol alsóházban a j sal, hogy feladatának teljesítése után munkáspárti képviselők interpellációjára kell válaszolni éppen arról, hogy az amerikai katonai klikk brit támaszpontokat használ provokációs repülésekre. A képviselőket nyugtalanítja az USA kormányköreinek politikája és azt latolgatják, vajon meghagyhatják-e továbbra is Nagy-Britanniában az amerikai katonai támaszpontokat. További aljas nemzetközi provokáció vallott kudarcot — mondják az I térjen vissza nagy-britanniai támaszpontjára, amelyen az USA légierőinek ! azon alakulata állomásozik, melyhez a repülőgép tartozott. Debell őrnagy, a brlznortoni támaszponton állomásozó alakulat parancsnoka a felszállás előtt figyelmezj te U« a repülőgép legénységét, hogy útju; kat szigorúan titokban kell tartani és ; ezért nem engedte, hogy a repülőgép rendszeres rádióösszeköttetést tartson fenn a támaszponttal. Az USA agresszív akciói — amelyek rövid két hónappal ezelőtt amerikai angolok. Nagy-Britannia kormányé- kémrepülőgépnek a Szovjetunió tenak mindabból, ami történt, le kell i rülete fölé történt szándékos betövonnia a legkomolyabb következteté- í résében és az USA azon nyilatkozaseket. tában nyilvánultak meg, hogy ezt amerikai hivatalos politikának minősítik, — idézték elő a csúcsértekezlet meghiúsítását az USA kormányának részéről. Ezeket az akciókat az egész világ közvéleménye egyöntetűen elítélte. A Szovjetunió határának újabb megsértése amerikai katonai repülőgép által arról tanúskodik, hogy az USA kormánya tovább halad a békét veszélyeztető úton. Ma mindenki látja, hogy mi az igazi értéke az USA kormánya és Eisenhower elnök ünnepélyes kijelentésének, hogy parancsot adnak az amerikai légierők kémrepüléseinek beszüntetésére a Szovjetunió területe fölé. Felmerül ( kérdés, milyen célokat követ az USA kormánya, amikor folytatja az agresszív betörések politikáját a Szovjetunió légiterébe. Erre a kérdésre csak az lehet a válasz: az USA kormánya akcióival szándékosan megsérti a nemzetközi, általánosan elismert jogi normákat, a helyzet kiélezésére és a háborús veszedelem fokozására irányítja provokációié politikáját. Emellett az Amerikai Egyesült Államok a Szovjetunió elleni agresszív akcióikra továbbra is azokat a katonai támaszpontokat használják, amelyeket más államok területén létesítettek. Ezek az államok az USA szövetségesei a katonai tömbökben. Amennyiben az amerikai pilóták sorsát, akiknek életét az USA kormánya kevésre becsüli és tudatosan áldozza fel a Szovjetunió feletti kémrepüléseknél, az USA belügyének lehet tekinteni, semmiképp sem áll ez a világbékét veszélyeztető veszedelemről, amelyet az USA kormányának provokációs akciói idéznek elő. Ez olyan kérdés, amely nem hagyhatja közömbösen a Szovjetuniót, sem más államot, amely őszintén igyekszik megőrizni a világbékét. A szovjet kormány tekintetbe vette, hogy a határsértés ebben az esetben kezdő stádiumában kudarcba fulladt és ezért lehetőnek vélte a határsértő repülőgép felszámolásával és az esetet átélt tisztek felelősségre vonásával elintézettnek tekinteni az esetet. A repülőgép életbemaradt tagjai felétt a szovjet törvények szerint szigorúan fognak ítélkezni. A szovjet kormány egyúttal komolyan figyelmezteti az USA kormányát mindazon veszedelmes következményekre, amelyekkel az amerikai légierő további provokációs akciói járnak és amelyekért a felelősség az USA kormányára hárul. Az USA kormányának tudnia kell, milyen következményekhez vezetett a Szovjetunió elleni tudatos provokációinak politikája. A Szovjetunió kormánya kötelességének tartja, hogy óva Intse az USA kormányát, nincs joga kockára tenni a békét. Ezt a figyelmeztetést meg kell tudnia az amerikai népnek is ugyanúgy, mint azt a tényt, hogy a Szovjetunió mindent megtett és megtesz annak érdekében, hogy a nemzetek ne legyenek kitéve az új háború szörnyűségeinek. A szovjet kormány mély sajnálattal kénytelen megállapítani, hogy egyes olyan államok kormányai, amelyek az USA szövetségesei a katonai tömbökben, nem vonták le a kellő következtetést az USA katonai légierőinek agresszív akclólv?! kapcsolatos ismeretes tényekből. Megengedik, hogy a területükön létesített amerikai támaszpontokról agresszív akciókat hajtsanak végre és eképp az agresszív akciókban való részvétel politikáját követik, miáltal országaik nemzeteit nagy veszedelemnek teszik ki. A Szovjetunió kormánya az amerikai katonai repülőgép részéről ez év július 1-én történt új szovjet határsértéssel kapcsolatban határozott tiltakozást nyújt be az USA kormányának. Hasonló szövegű jegyzéket adtak át Nagy-Britannia és Norvégia kormányainak is. ÜJ SZÖ 13 *1960. július 13.