Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-19 / 260. szám, szombat

A békés egymás mellett élés és a felebaráti szeretet H\ Az alább közölt cikk elsó részét az Üj Szó szeptember 17-i, csütörtöki számában közöltük. la már az említett református ' lelkész levelénél tartunk, a már elmondottakon kívül levelének néhány részletével szeretnénk röviden foglalkozni: Így például levelének azzal a részével, amelyben a kővetkezőket írja: „...a természeti törvények szerint az ember alaptermészete önző. önzése indítja arra. hogy dolgozzon, jólétét biztosítsa, nagy általánosságban pedig a szocializmus építésére is. Emberek kozt élek, ezért tapasztalataim alapján tudom ezt állftani. Nem győz meg az az érv sem. hogy a szocializmus építői a jövőért lelkesedve véozik munkájukat". Majd így folytatja. „A iénveqes az, hotov ezekért az önző emberekért halt meg önzetlenül Krisztus, hoqy az ő élete árán örök életük legyen." Mit kell erre mondani, főleq ml a véleményük errö! Vajánban az embereknek, hoqv lelkipásztoruk az emberi jólétet az egvház tanaival ösazeegyeztethetetlennek tartja? Nem is qondolja ez a pap, hoqv eme néhány sorával menynyire meqraqadta és kifejezte egyrészről a szocializmus, másrészről az egyházi tanítás lénveqét. Mert örömünkre szolgál az az elismerés, annak megállapítása. hoqv a szocializmus építése a Jóiét biztosítására „önzi" az embereket. Csak helyeselni és támoqatni tudjuk az embereknek az ilyen önzését, azt. hogy azért dolgoznak. hogy jólétüket biztosítsák. A sok évszázados elnyomás, kiszipolyozás után lqazán rájuk fér. És hát hiába, úgy látszik a hívők sem iqaz hívők, mivel jólétüket, az o!y sokszor és oly régen ígért paradicsomot itt, ezen a földön óhajtják elérni és élvezni, nem pediq a másvilágon. az örök életben. És hát a sorsnak mily furcsa iróniája, hogy ezt a paradicsomot a szocialista társadalmi rendben érhetik csak el. De ha a vallási tanok oly elítélendő bűnnek tudják az emberek olyan irányú önzését, hoqv jólétben akarnak élni, csak egy kérdést tartunk szükségesnek felvetni: miért nem közösítették és közösítik ki az egvházak a qazdaq, sőt dúsqazdao embereket, akik pedlq vaavonukat é3 fényűző jólétüket nem munkával szerezték? Vaqv talán a szerénység. a mértékletesség, az önmeqtagadás csupán a szegényekre, a dolgozókra vonatkozik, éppen azokra, akiket a sors úgyis meqruqdalt? Ez volna a felebaráti szeretet? Vaqy mégis csak nekünk, materialistáknak van Iqazunk. amikor azt mondjuk hoqv a vallási tanok a kizsákmányolást szentesítik, azt szeretnék örökéletűvé tenni? Ezért volna hát szükség az általuk értelmezett „békés belső együttélésre", arra. hoqy ne hirdessük vlláqnézetünket s ne Igyekezzünk arról meqqvőznl másokat is? %#an ennek a levélnek méq egy * része, amely a nyilvánosság elé kívánkozik. Azt írja: „Hogyan harcolhatunk a békéért országok, rendszerek között, ha szomszédunkat, kollegánkat sem tudjuk eltúrni munkahelyén csak azért, mert ő keresztyén? (Erre konkrét példám van helyben!)" Kár. hogy nem írta meg ezt a konkrét példát, mert Iqy csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk Két olyan eshetőséqről lehet szerintünk sző, amelyekkel viszont aműgyis szükségesnek tartjuk foqialkoznf. Az egyik: most, hoqy erősödött nálunk az ateista propaqanda. a dolgozók felvilágosítása és meggyőzése. nem egy helyen és esetben előfordulhat, hogy egyesek vallásos meqqyőződésük áldozatának és mártírjának tüntetik fe! magukat. Olyan emberek, akiket valamely szabálytalanság, előírásokba, törvénybe ütköző cselekedetük miatt felelősségre vonnak, esetleg állásukból elbocsátanak. vaqy éppen megbüntetnek. Nem várható az ilyen emberektől, hoqy például nyíltan beismerjék a falu közvéleménye előtt, azért bocsátottak el az állásomból és azért büntettek meq, mert a munkahelyemen loptam, hanem megtévesztő demagóq módon azt foqják mondani, azért bontottak el, mert vallásos vagyok, • mert templomba járok. Iqaz, ismeretes már ez a módszer a nemzetiséqt kérdésből. Az esetben is megtörtént nemegyszer és nem egy helyen, hogy a magvar kulákot — szerinte — nem azért vonták felelősséqre és büntették meq. mert szabotálta a beadást, vaqy államrendszerünk ellen uszított, hanem azért, mert magyar. Am ahógy lelepleztek és eisziqeteltük ezeket az embereket, éppúgy leleplezzük azokat ís. akik a vallás mártírjának tógájában akarnak tetszeleqni s az embereket félrevezetni. A másik lehetőség: tanítót bocsátottak el. Iqen, ezt lehetséqesnek és valószínűnek tartjuk és ebből äem csinálunk semmiféle titkot. Pártunk XI. kongresszusa viláqosan és félreérthetetlenül leszögezte: iskoláinkban az oktatás és a nevelés oly 3zelíemét és módszereit kell meghonosítani és elterjeszteni, amelyek teljes összhangban vannak társadalmunk szükségleteivel és jövőnk célkitűzéseivel. A konqresszus azt a feladatot tűzte az iskolák eié, hogy az ifjúságot oly szellemben neveljék és oly ismeretekkel, tudással ruházzák fel, hoqy az, padjaiból kikerülve megbirkózzék az élettel, teljesíteni tudja a rá váró feladatokat. Isko'áink tevékenységét, az oktatást abból a nagyon is igényes szempontból kell elbírálnunk, hogy a ma tanuiő. vaqy majd iskolába kerülő ifjúságnak kell — ha felnő, ha kikerül az iskola padjaiból — megbirkóznia a kommunizmus építésének nagy feladataival, nekik kell befejeznlök és valóra váltaniok azt, amit szüleik megkezd tek. Az Ifjúságot tehát kommunista szellemben kell nevelni. Ámde eleget tehet-e ennek az igényes feladatnak az a tanítő, aki a vallási nézetek rabja? Vajon az a tanító, ak! isten mindenhatősáqát vallja, aki a természetfölötti erőkben hisz. képes-e arra, hogy a qyermekeket kommunista szellemben nevelje, megértesse velük azt. hoqy az emberi értelem. az ember akarata és teremtő munkája csodákra képes? Nem a vallási rfíisztikumra. az éqi csodákra, hanem az emberi alkotás csodáira? A Holdba eljutni, a viláqűr titkait felfedni? Hoqvan nevelhetné az ilyen tanító az ifjúságot a kollektív szellemre, annak tudatára, hoqv az ember nincs kiszolqáltatva a természetfölötti erőknek, isten akaratának, hanem leayőzhetetlen ereje, csodákra képes alkotó készséqe. sorsa és jövője a társadalmi összefoqásban van? |/épes erre az ilyen tanító? Hogy "lenne képes, hisz pontosan az ellenkezőjében hisz, ellenkező meggyőződésen van. Hiába mondaná most valaki, hoqv ez a tanítő meggyőződésétől függetlenül, illetve azzal ellenkezően, tanítani fogja és tanítani tudja azt, amit meqklvánnak t*le. Nem tudja tanítani és az Ilyen 1elentős feladatnál — mint az Ifjúság, a kommunizmus építőinek nevelése — nem kötünk kompromisszumokat, nem vagyunk hívei annak, hogy a tanítő bort Igyék és vizet prédikáljon. Nekünk tiszta víz kell a pohárba. Abból a roppant egyszerű tényből indulunk ki, hoqv szocializmust építő társadalmunkban, társadalmi rendszerünkből kifolvőlaq, az uralkodó vjláqnézet a materialista vil.íqnézet. Államunk, szocialista társadalmunk joggal megkövetelheti és meqA Tátra nagyszerű panorámája a Csorba-tónál (V. Svorčík felvétele) követeli, hogy a jövő generációt nevelő iskoláinkban a materialista világnézet legyen az uralkodó, a tanítás. az ifjúság nevelése ennek a világnézetnek a szellemében történjék. Ezt valósítjuk meg még akkor és abban az esetben is. ha jelenleg és átmenetileg a gyerekek egy része — tiszteletben tartva azt az elvünket. hogy a vallási nézeteket a vallásos emberek magánügyének tekintjük, mert a szülők méq kívánják — vallási oktatásban is részesül. Nevelésünk súlyos ellentmondása ez. azonban hiszünk abban, hoqy idővel ezt is megoldjuk. Nem hatalmi szóval. nem rendeletileg, hanem felvilágosítással és neveléssel. A vallásos szőlők is rá fognak majd jönni arra, hoqy gyermeküknek, qyermekük jövőjének ártanak akkor, ha a qyereknefc ugyanazt a dolgot — például az élet keletkezését — másképp magyarázzák a hittan-órákon és otthon, mint ahogy azt az iskolában tanítják. A fentebb tárqyalt kérdés kapcsán szüksége mutatkozik annak, hogy foglalkozzunk és választ adjunk arra a legutóbbi cikkünkben felvetett kérdésre, mennyiben maqánüqy a vallás és mikor válik társadalmi problémává. Amint a fentiekből is láthattuk, társadalmi problémává válik ha olyan emberről, például tanítóról van szó. akinek más emberek, az ifjúság nevelése a hivatása. Végsősoron azonban társadalmi problémának kell tekintenünk minden egyes vallásos ember vallási nézeteit is. Annak tekintjük, annak ellenére, hogy tiszteletben tartjuk az emberek vallási nézeteit és abban nem háborgatjuk őket. Tiszteletben tartjuk az emberek vallási nézeteit, mivel teljes mértékben tisztában vagyunk azzal, hoqy ezek leküzdése ném oldható meq rendeleti úton. Meggyőződést, világnézetet, ideológiát, senkire sem lehet rákényszeríteni és ez nincs is szándékunkban. Éppen ebből kifolyólag a vallási nézetekkel való szakítást sem tekintjük formális dolognak. Nem az a lényeg, hogy valaki a plébánián bejelenti az egyházból való kilépését. — ettől az illető még a legnagyobb hívő lehet. Az a lényeges, hopy az embernek milyen a nézete, milyen ideológia vált, meggyőződésévé. A meggyőződés a lényeg — és itt van a bökkenő. Mert a vallási meggyőződésű ember, bár lehet kiváló dolgozó és igaz, odaadó híve rendszerünknek, vallási nézeteiből kifolyólag inkább hisz a földöntúli erők mindenhatóságában, mint az emberi akaratban, a társadalmi összefogás erejében. Vajon odaadó híve tud-e az ilyen ember lenni munkánknak, hisz-e célkitűzéseink valóra válthatóságában ? Hogyan hihetne, hisz szerinte minden Isten kezében van, minden isten akarata szerint történik és ha isten úgy akarja, akkor terveinkből, célkitűzéseinkből semmi sem lesz. Akkor viszont hiába tervezzük, hoqy például 1965-ig ennyivel meg annyival növeljük a dolgozók életszínvonalát, csökkentjük az árakat és hoqv ennek alapja a többtermelés, a munkatermelékenyséq növelése és az önköltség csökkentése, ha ebbe beleszólhat isten akarata és az egészet keresztülhúzza. Vajon megtesz-e, megtehet-e a vallásos ember minden tőle telhetőt ennek érdekében, megqyőződésévé válhat-e annak tudata, hogy mindez rajta, az ő, a mi és mindannyiunk munkáján és akaratán múlik? Az a nagyüzemi gazdálkodást ** folytató szövetkezeti paraszt, aki vallási nézetei miatt úgy véli, hogy ha az isten úgy akarja, akkor úgyis hiába való minden munkája, rossz lesz a termés, képes-e arra, hogy a maga' és a köz javára valóban kihasználja és éljen a nagyüzemi gazdálkodás adta lehetőségekkei? Az ilyen földműves többre tartja, jobban bízik az esőért könyörgő imában, mint az okos vízgazdálkodásban, abban, hogy vízgyűjtő medencét létesítsen és öntözéses gazdálkodást folytasson. Itt* ezen a ponton értünk el ahhoz, hogy választ adjunk „mucsai" levélírónknak arra a kérdésére, hogy miért harcolunk isten ellen, ha szerintünk nincs isten. Láthatja, nem a létező vagy nem létező isten ellen harcolunk, hanem az olyan nézetek ellen, amelyek gúzsba kötik az ember erejét és akaratát, ártalmasak a szocializmus építésére s gátolják terveink, célkitűzéseink valóra váltását, illetve elérését. Olyan visszahúzó, a fejlődést gátló nézetek ellen harcolunk, amelyek ártalmasak a köz, de az egyén számára, annak számára is, aki történetesen éppen hiszi és vallja azokat. Ezért társadalmi probléma számunkra a vallásos ideológia s ezért igyekszünk leküzdeni. (-ky) Színházi évadunk elé Még javában tüzelt az augusztusi nap, mikor a Komáromi Magyar Területi Színház vidéken, szabadtéri színpadokon megkezdte az évadot. A sikeres bratislavai Dódi előadás után a Szélvihart és a Figaró házasságát, valamint az Ármány és szerelem c. Schiller drámát mutattuk be közönségünknek vidéken. De benn, a komáromi színházban is pezsgő élet folyik. A folyosókon, a társalgóban ott zsibong az egész társulat. Ügy látszik, mindenki érdeklődik az új évad gondjai, problémái ' iránt, mert az évadnyitó társulati ülésen teljes létszámban megjelent a színház művészgárdája. Nagy örömmel kellett tapasztalnunk, hogy társulatunk az Állami Faluszínház magyar együttesével növekedett. Az idei színi évadtól kezdve, mint a Magyar Területi Színház tagjai fogják folytatni művészi munkájukat. A társulati ülésen már ők is velünk voltak, és velünk együtt hallgatták meg Fellegi István igazgató évadnyitó beszédét, melyben beszámolt megnövekedett feladatainkról és munkánkról. A feladat nem kevés. Az eddigi 210 előadás helyett 425 előadást kell tartanunk, az eddigi 5—6 bemutató helyett 10 bemutató lesz színházunkban. Emelkedett természetesen ezzel minden más kötelezettségünk is. Színházunk a következő évadban állandóan két önállóan működő együttessel fogja feladatait teljesíteni és mindkét együttesnek önálló dramaturgiai tervet készítünk. Műsoron tartjuk az elmúlt színházi évadból sikeres előadásainkat, mint Seribe: Egy pohár víz c. vígjátékát. Schiller: Ármány és szerelem c. klasszikus drámáját, Dobozy Imre: Szélvihar c. drámáját és Katájev Bolondos vasárnap c. bohózatát. Műsoron marad Beaumarchais: Figaró házassága is, valamint Jirásek drámája, a volt Faluszínház tagjai betanulásában és előadásában. Még folytak az ismétlő próbák a régi darabok felfrissítésére, mikor mindkét együttes megkezdte az új darabok betanulását is. Hollý Martin žiiinai vendégrendezőnk vezetésével Peter Zvon: Sírva vigadunk c. vígV

. __ játékát és Juraj Seregi, a hozzánk szerződött rendező irányításával Rozov: Boldogság merre vagy? c. színmüvét tanulják az együttesek. Az előbbinek október végén, az utóbbinak november elején lesz a bemutatója Komáromban, n. további bemutatókról korai lenne még írni, tekintve, hogy a dramaturgiai tervet — a színház tagjainak* megnövekedése és két önálló együttesre való szétosztása miatt — alaposan át kell dolgozni. Elöljáróban annyit, hogy a Komáromi Magyar Területi Színház az idei, nyolcadik évadjában, úgy mint eddig is — igyekezni fog jó színházat csinálni. Műsorpolitikai tervezésünkben figyelembe vesszük, hogy a színház a nevelés eszköze, s nem az a feladatunk, hogy a színházzal általában színházkultúrát adjunk, hanem meghatározott céllal neveljünk és adjunk minél szélesebbkörü műveltséget is. Szerepel műsortervünkben megfelelő arányban mindaz, ami szükséges ahhoz, hogy jó színházat csinálhassunk és felkeltsük közönségünk érdeklődését. A mai darabok mellett nem feledkezünk meg klasszikus repertoárunk gazdagabbá tételéről sem, mely egyben színészeink fejlődését is van hivatva szolgálni. A néphez való közelebbjutás, a nép igényeinek fokozott kielégítése marad fő célunk az új évadban is. Mi a feltétele annak, hogy jől dolgozzunk? Jó műsorterv, jó társulat és tervszerű művészmunka. Ügy érzem, színházunk mindhárom feltételnek meg fog felelni. Gondosan készítjük el műsortervünket, társulatunk számban és erőben gyarapodott s művészi vezetésünk kérdése is megoldódik ebben az évadban. A színészek tudatosították, hogy az előrejutásnak alapja az állandó szakmai továbbképzés és fejlődés, melyet a dramturgiai terv is támogatni kíván. Az évad megindul. A társulati ülésről távozóban az volt az érzésem, hogy izgalmas, eredményes évad kezdődött a Komáromi Magyar Területi Színházban. Siposs Jenő, Komárom Hétvége a laktanyában Miután a katonák rendbehozták a „háztájat" és az éjjeliszekrényükben, ágyukon sem lehetett semmi kifogásolnivalót találni, még megtisztítják fegyverüket és végül önmagukat is munkába veszik. S a zuhanyok alatt már a szombat esti és a vasárnapi programot tárgyalják a legények. A szokásos szombat délutáni szemlén alig lehet ráismerni egy-egy katonára, annyira kikénte-kifente külsejét. Pedig bizony sokan el sem hagyják a laktanyát. Egyesek azért, mert nem kaptak kimenőt (mindenki nem mehet el egyszerre), másoknak levelezésüket kell lebonyolítani, de nem egy közülük azért marad itt, mert kellemesebb szórakozást talál a laktanyában mint künn a városban. Persze nem mondhatjuk, hogy katonáink nem szeretnek kijárni az emberek közé. Ám a laktanyabeli kultúra sokrétűsége egyre inkább vonzza a komoly fiatalokat s különösen azokat, akik odahaza hűséget ígértek valakinek, vagy nem szívesen dobják ki pénzüket alkoholra és más könnyelmű szórakozásra. A sportkedvelök délután futballoznak, kézilabdáznak, úsznak és szertornát végeznek saját kedvtelésükre. Öröm nézni az izmos, lebarnult fiatalemberek ügyességét. A századklubbokban a kényelmesebbek iilnek sakkozva, olvasgatva. Az esti műsort illetően sok a vita, jó számokat ígér a rádió, a televízió egyaránt és nem lenne rossz azért a filmet is látni. Aki azt képzeli, hogy a televízor előtt sokan szoronganak, téved, mert a laktanyában több készülék áll a katonák rendelkezésére, sőt vannak egységek, amelyek saját készülékre akarnak szert tenni brigádmunkával megkeresett pénzen. A vasárnapi műsor természetesen még jobban bővelkedik a jó szórakozásban: a fiúk megtanulnak gazdaságosan bánni az idővel és ez hasznukra válik a hosszú nyári szabadnap kellemes kiaknázásában is. Az alakulatnak sok oly katonája van, aki odahaza csak a rádiót hallgatta, esetleg moziba járhatott, színházba azonban csak úgy jutott el, ha a városba került vagy ha a községbe vetődött a falu járó színház. Itt különösképpen a televíziós műsor révén, egyre jobban megkedvelik a fiatalok a színműveket, sőt az operaházi közvetítéseket is. Egyesek elképzelni sem tudták, hogy a komoly hangversenyek egyszer majd szívügyükké válnak: most zeneértő tisztek szákszerű vezetésével a szimfonikus muzsikát is megszerették. Merő tévedés lenne azt hinni, hogy „kultúrára" csak a hét két utolsó napján van idő a laktanyában. Sokszor látó* gatnak el hétköznap is a kaszárnyába vagy akár a kiképző táborba katonai és polgári művészegyüttesek. Az elmúlt napokban például a bolgár hadsereg népművészeti együttesében gyönyörködött mindenki, aki csak tehette. Az, hogy a parancsnokok ennyire törődnek a katonák foglalkozásutáni programjával és időt, fáradságot nem sajnálva biztosítják nemcsak szórakoztatásukat, hanem kulturális fejlődésüket, az ifjúságot önálló kulturális munkára és művészi szárnypróbálgatásra ösztönzi. Amellett, hogy több zenekar is alakult, amelyek a környező falvakat látogatják ünnepi alkalmakkor, élénk tevékenységet fejt ki a színjátszó csoport, működnek a rajzolók és festők, s az alakulat lapjában, valamint a hadseregsajtóban teret találtak a kezdő írók és költök is. Nem valamiféle mintaalakulatról van szó. Ilyen változatos, tarka kulturális munka folyik ma a csehszlovák néphadsereg legtöbb alakulatában, s még a legkisebb egységben is igyekeznek a tisztek és a katonák, hogy műélvezettel és alkotómunkával tegyék gazdagabbá hasznos napjaik szabad óráit. SZÁNTÖ GYÖRGY, alhadnagy • •••••• • • • Marié Podvaiová a prágai Nemzeti Színház nagyhírű magánénekesnője, aki Janáček Makropulosz ügyében elkápráztatta a bratislavai közönsé* flet. (J. Herec felvétele.); ÜJ SZÖ 7 * 19

g9- szeptember 19.