Új Szó, 1959. július (12. évfolyam, 180-210.szám)

1959-07-21 / 200. szám, kedd

A bányatervező iroda dolgozói az energetikai kísérleti intézet munkatársai­nak segítségével Brnóban egy új számológépet készítettek, mely a bányaszellőzte­tés kiszámítását szolgálja. Az új számológépen más számtani müveleteket is el le­het végezni. Bohumil Skalka mérnök a képen az új számológép mellett. (Foto: ČTK — Švorčík.) További szocialista munkabrigádok alakulnak a selmeci ércbányában Banská Štiavnica (Tudósítónktói). — A Selmecbányái Ércbánya dolgozói az év elejétől kezdve folyamatosan teljesítik tervüket. Ennek tulajdonít­ható, hogy az üzem mind a nyerster­melés, mind a munkatermelékenység tervét túlteljesítette. A legutóbbi két hónap eredményei is igazolják, hogy az aknászok és a bánya valamennyi dolgozója komoly jelentőséget tulaj­donítanak a szocialista munkaver­senynek, mely a különféle felajánlá­sok teljesítésével egyre inkább szé­lesedik. A Mária-akna dolgozói pél­dául a főjavítások határidejének le­rövidítése mellett jelentős mennyi­ségű robbanóanyagot és kőolajat ta­karítottak meg, melyek értéke jóval túlhaladja a 15 ezer koronát. A kötelezettségvállalások teljesíté­se az önköltségek terve teljesítésé­ben is megnyilvánul, mely 113.6 százalékot tett ki az elmúlt két hő­nap leforgása alatt. A Ferenc-aknában szintén az önköltségek csökkentését tartják szem előtt s ezért a bánya­fák, szerszámok, üzemanyag megta­karítását szorgalmazzák. A takaré-' kosságra indított mozgalomban to­vábbi jó eredményekről adhatunk számot. Július Rückschlos és Jozef Šípoš csoportja 2452 korona megta­karításával vonja magára a figyel­met. Štefan Daubner és Jozef Dur­bák munkacsoportja alig marad el az előző munkacsoport teljesítmé­nyétől. E kedvező eredmények ellenére sicsenek megelégedve sikereikkel az ércbánya dolgozói és azon vannak, hogy tovább növeljék a munkater­melékenységet és minden mutatóban .valamennyi munkaszakaszon túlszár­nyalják előirányzatukat. A IV. szak­szervezeti kongresszust, követő idő­szakban arról is gondolkoztak, hogy ahol már megértek rá a feltételek, szocialista munkabrigádokat alakíta­nak. így jutottak el a Maximillián­akna, valamint a Mihály-akna dol­gozói ama elhatározáshoz, hogy a folyó év augusztus elsejétől bene­veznek a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért indított országos mozgalomba, mely a Banská Bystri­-ca-i kerületben igen népszerű moz­galommá szélesedett. A b'ánya-üzem­ben ezenkívül nagy súlyt fektetnek az újítómozgalom fejlesztésére. IMIM A népnevelés az egészségügy szolgálatában A Nyitrai Járási Népegészségügyi In­tézet dolgozói kezderr\ényezően teljesítik az egészségügy szakaszán a CSKP XI. kongresszusának határozatait. A poliklinl­kai rendszer bevezetése óta a munka lényegesen jobb lett és az orvosi szol­gálat is megjavult. Nagy előnyt jelent annak a rendszer­nek a bevezetése, hogy a beteget ponto­san megjelölt napra és órára rendelik be s így tudja, mikor kerül sorra. Az in­tézetben minden körzeti orvos együtt­működik a szakorvosokkal, ami hozzá­járul a gyors és pontos kórmegállapí­táshoz. Az intézet a korszerűen felsze­relt laboratóriumon kívül új biokémiai és hematológiai laboratóriummal, továbbá új elektrokardiograffal is rendelkezik. Terv­be vették, hogy az év végéig új rehabi­litációs központot létesítenek, ahol kor­szerű tornatermet, víz és villamos gyógy­kezelési berendezések, ezenkívül iszap­fürdők állnak majd a betegek rendelke­zésére. E munkák gyorsabb elvégzéséhez a Nyitrai Járási Építészeti Vállalatnak kellene jelentős mértékben hozzájárulnia, mely azonban késedelmeskedik, nem tartja be a tervben foglalt feltételeket. Az orvosi szolgálat állandóságának kér­dését úgy oldották meg, hogy a lakosok a város valamennyi körzetében bármikor felkereshetik körzeti orvosukat és ezt a Járási Népegészségügyi Intézet gyermek­osztályán is bevezették. A mozgó egész­ségügyi szolgálatot fokozatosan a vidéki körzetekre is kiterjesztik. Egyelőre Gilia­novo, Mojmírovee, Nové-Sady és D^'né Lefantovce közséaeket látták el mentő­kocsival. Egyidejűleg fogászati rendelőt rendeztek be Veľké Zálužie és Zbehy községekben, ezenkívül a közeljövőben Golianovoban és más egészségügyi körze­tekben is létesítenek fogászati rendelő­ket. Hogy az anyák ne veszítsenek feleslegesen sok időt a Járási Népegész­ségügyi Intézetbe való utazással, gyer­mekosztályok is létesülnek az egyes kör­zetekben: eddig Golianovoban, Veľké Zá­lužieban és Cabajban építették ki őket. A Nyitrai Járási Népegészségügyi Inté­zetben nagy figyelmet fordítanak mind az orvosok, mind pedig az egészségügyi kö­zépkáderek eszmei és szakmai színvona­lának emelésére, mégpedig azzal, hogy ezek a dolgozók esti vagy távtanulmá­nyok segítségével szerzik meg a szüksé­ges szakképzettséget. Különös figyelmet érdemel a politikai­egészségügyi felvilágosító tevékenység, melyet az intézet a Csehszlovák Vörös­kereszttel szorosan együttműködve igen sikeresen fejt ki. Az egészségügyi nép­nevelés keretében előadásokat, beszélge­téseket, tanfolyamokat rendeznek stb. Ilyen rendezvényekre kerül sor ragályos betegségek fellépése alkalmából, ezek az akciók másrészt a szeszes italok élvezé­se, a dohányzás, a babonák stb. elleni harcot is szolgálják. Példás figyelmet fordítanak az cigánylakosság problémáira, helyszínen propagálják a higiéniát. A dolgozók egészségéről való fokozott gondoskodáshoz jelentősen hozzájárulnak a különféle egészségügyi akciók is. Ezek az akciók például májusban fokozott mér­tékben gürtőkór elleni harcra összponto­sultak. A járásban júniusban „higiénia na­pokat" tartottak, melyek keretében higié­niai és epidemiológiai jellegű betegség­megelőzést végeznek. (Tervbevették, hogy ez az akció tartós jellegű lesz.) A Nyitrai Járási Népegészségügyi In­tézet dolgozói határozott fordulatot akar­nak elérni az emberről való sokoldalú gondoskodás érdekében végzett munká­jukban. Iván Mikula, Nyitra Minden szem gabonát meg kell menteni A lévai EFSZ-ben is teljes ütemben folyik a küzdelem az idei gabonatermés betakarításáért. A termés a lévai EFSZ földjein igen gazdagnak ígérkezik. Be­vetették az aratási munkálatokba a kévekötőgépeket, amelyek az idén már az EFSZ tulajdonában vannak. A szövetkezet 120 tagja és a védnökségi üzem brigád­csoportja is részt vesz a munkákban. Minden szem gabonát meg kell menteni — ez a jelszó. — A küzdelem minden Eszközzel folyik. Ahol a kévekötők nem boldogulnak, a szövetkezeti tagok és a brigádosok kaszával dolgoznak, rakják a kereszteket. Az aratás első napjától kezd­ve segédkezet nyújtanak a szövetkezetnek a lévai HNB, mint védnökségi üzem dol­gazói. Akik — ahol géppel nem arathat­nak — kaszával aratnak. Intézkedés történt a lévai és az alsó­szecsel EFSZ-ek közötti munkaverseny Kezd megtörni a jég p 4 A hidegháború, amitfor az antikom­munizmus nevében maga köré gyűj­tötte a nyugati államokat, több új fogalmat szült. Ezek közé tartozik a „szigorított embargó", azaz a népi Kína körül létrehozott blokád. Arról a 650 milliós Kínáról van szó, amely az USA részére megszűnt létezni, me­lyet nem vesznek észre, nem vesznek róla tudomást, ők Tajvant és Csang­Kajseket tekintik Kína képviselőinek. A szocialista országok elleni em­bargót időközben enyhítették, mert belátták, hogy az csődöt mondott. A Kínára vonatkozó tilalmi jegyzék még ma is 118 tilalmi tételt tartal­maz. A népi Kína hatalma és befolyása — részben a szocialista országok tá­mogatása folytán — gyorsabban fej­lődik, mint például Indiáé, mely többnyire a nyugati országok köl­csöneiből él. Az ipar egyik fokmérője az acéltermelés, mely Kínában 1957 óta 5,2 millió tonnáról 1958-ban 11 millióra emelkedett. Ezzel megköze­lítette Japánt, amely ugyanakkor 12,1 millió tonnát gyártott. A legutóbbi időben Kína már néhány elmaradt országot is támogat. így hitelt és mű­szaki segítséget nyújtott Indonéziá­nak, Jemennek, Ceylonnak és más or­szágoknak. Kína mint kiviteli állam Az egykori, elmaradt Kína ma már a hagyományos kiviteli cikkek mellett szerszámgépeket, építőipari gépeket, textilgyári berendezéseket, gépkocsi­kat, varrógépeket, rádiókat szállít külföldre. Ezek szerint nem sikerült a hideg­háborúnak megfojtania a kínai gaz­daságot, a blokádtörekvések csődöt mondtak. Ma már kívánatos kereske­delmi partner a Kínai Népköztársa­ság. 1958-ban 94 országgal kereske­dett. Kína nemcsak új cikkekkel je­lent meg az ázsiai és afrikai piaco­kon, de jelentős mértékben növelte vásárlásait gumiban, gyapotban és jutában is. Mint a természetes gumi vásárlója döntően hozzájárul az in­donéziai, malájföldi és ceyloni gumi­piacok stabilitásához, melyet az im­perialisták alacsony vételárakkal foj­togattak. Kapitalista partnerek Ugyanez áll a kapitalista államokra is. Kína az angol gyapjúpiac legna­gyobb vevői közé tartozik. Anglia exportja a múlt évben az előző évhez viszonyítva 120 százalékkal növeke­dett és az angol exportőrök további bővítésén fáradoznak. Kína egyik legjelentősebb nyugat­európai kereskedelmi partnere Nyu­gat-Németország, amely nagy vas- és acél megrendeléseket kapott. A ke­reskedelmi forgalom egy év alatt 250 százalékra emelkedett. A Kínai Nép­köztársasággal folytatott kivitel és behozatal fejlesztésére alapították a németek a China-Kontor Handelsge­sellschaft vállalatot. A francia-kínai kereskedelem is —' egy év alatt (1957-58) - több mint a négy^eresére növekedett, de Olaszország számára is egyre na­gyobb a kínai piac jelentősége. Egyre bővülnek a kereskedelmi kapcsola­tok Kanadával és Ausztráliával. Ezenkívül Kínának Japán is hagyo­mányosan fontos kereskedelmi part­nere. Tavaly nagy terjedelmű árucse­remegállapodást kötött a két állam, amely azonban a kormány erős ame­rikai orientációja következtében fel­borult. Ezt a nyugatnémet és angol vetélytársak jól kihasználták, a japán kereskedelmi körök pedig — felfi­gyelve erre — nyomást gyakorolnak kormányukra. Szovjet-angol egyezmény A nemrég megkötött szovjet-angol kereskedelmi egyezmény után mind­két állam azt várja, hogy már az első évben nagyban bővül közöttük a ke­reskedelmi forgalom. 1960. június 30-ig ugyanis vagy 10 százalékkal nő a forgalom. Egész új szakasz nyílt meg ezzel az egyezménnyel. Anglia az első helyen áll —. a tőkés orszá­gok között — a Szovjetunióval foly­tatott kereskedelem terén. Mi a kereskedelem tárgya? Ezt kérdezik valószínűleg sokan. A kapcsolatok mind a két fél számára nagyon előnyösek, mert a Szovjetunió 5 évre szóló megrendeléseket adott, ami szokatlan, de felette vonzó a tőkés piacon. A Szovjetunió olyan termékeket és berendezéseket ren­del, amelyeket Angliának nehéz a vi­lágpiacon elhelyezni. Viszont a Szov­jetnió is azt szállítja Angliának, ami­re szüksége van: búzát, lent, szőr­mét, épületfát, sőt szerszámgépeket is. Angliában megrendeltek ~egy autő­gumi-gyárat, mely a világ második legnagyobb autógumi-gyára lesz. Rendeltek vegyiipari, élelmiszeripari berendezéseket. A Szovjetunió azt az óhajtását fejezte ki, hogy hajlandó évente 200 millió angol fontsterling értékben vásárlásokat eszközölni Angliában. Ebben az esetben a Szov­jetunió Anglia legnagyobb kereske­delmi partnereinek sorába emelkedne. Vannak azonban még zavaró körül­mények, melyek korlátozzák a keres­kedelem ilyenfokú fejlesztését. Ilyen az eddig még érvényes tilalmi jegy­zék, melyen még sok békés célokat szolgáló cikk szerepel. Továbbá az Egyesült Államok tiltja amerikai szabadalmak felhasználását a Szov­jetunió számára termelt áruk gyártá­sánál. Ha fokozódik a Szovjetunió be­hozatala, fokozni kell kivitelét is, vagy pedig hitelt kell kapnia. Egyes angol tőkés csoportok máris hajlan­dóknak mutatkoznak, nogy nagyobb összegű hosszúlejáratú hitelről tár­gyaljanak. Az említett világkereskedelmi ese­ményeket pozitív lépéseknek kell te­kinteni, mert a genfi konferencia idő­szakában került rájuk sor, jóllehet bizonyos amerikai és nyugatnémet körök erősen fékezték őket. Az erő­södő gazdasági kapcsolatok nagy ha­tással lehetnek a nemzetközi politi­kára is, az országok közötti békés együttműködés alapjául szolgálnak. g-k. felélénkítése és kifejlesztése érdekében, mivel ez a verseny az utóbbi időben az alsószecsei EFSZ vezetőségének hibájából ellanyhult. A lévai HNB mellett agitációs csoport alakult, amely az aratás és csép­lés Időszerű kérdéseit feldolgozva a helyi híradóban fogja közzétenni. A cséplés és aratás zavartalan biztosí­tásán kívUl a tanács Ülésén részletesen foglalkozott a mezőgazdaság teljes szocia­lizálásának kérdésével, s ennek érdekében aglt-kettősök alakultak, amelyek az ara­tás és cséplés idején is rendszeresen meglátogatják azokat az egyénileg gazdál­kodókat, akik 0,50 ha-on felüli területen gazdálkodnak. Demény László, Léva A Jiemesócsaiak jelentik Ä nemesócsai szövetkezetben is sikere­sen folynak a betakarítási munkálatok. A szövetkezet vezetősége Halász János elnökkel az élén jól szervezi a munká­kat. Eddig már elvégezték a tavaszi árpa aratását, ezekben a napokban az EFSZ földjein 6 kombájn és 3 kévekötőgép dolgozik. Az aratógépek már a bűzát aratják. Az eddigi eredmények azt mu­tatják, hogy a termés nagyon jó, a hek­tárhozamok magasak. A nőbizottság tag­jai brigádmunkát szerveztek a kévék összehordására, ők is tudatában vannak annak, hogy munkájukkal az EFSZ-ek felvirágoztatását segítik elő. A szövet­kezet a beszolgáltatást is példásan végzi, így például a marhahúsbeadást már 115 százalékra, a tojásbeadást pedig 105 szá­zalékra teljesítették. Ez is bizonyítéka annak, hogy jó úton halad a szövetkezet. Csémy József, Nemesolcsa Vizsgáztak A dunamenti Süly község apraja-nagy­ja e napokban teljes odaadással segédke­zik a termés betakarításánál. A sülyi szövetkezet már e hó 15-én teljesítette a búza és az árpa beadási kötelezettsé­gét. A legjobb kombájnos, Almássy László kedden több mint 5 hektáron végezte el az aratást. Az aratógépekkel és a kézika­szával learatott gabonát a pozsonypüspöki Hydrostav munkásainak segítségével csé­pelik. Az említett üzem dolgozói kötele­zettséget vállaltak, hogy egy héten ke­resztül segítenek az EFSZ-nek. Szerdán 195 mázsa gabonát csépeltek ki. Hogy mielőbb befejezzék a munkát, a magtisz­títást is két váltásban végzik. Az éjjeii műszakban a helyi nemzeti bizottság, a szövetkezet vezetői, valamint az iskola tanítói is dolgoztak. A nőbizottság tagjai a here és a széna begyűjtését több mint 6 hektáron végezték el. Az említettekből legjobban látható a község lakosainak vi­szonya a közös munkához, a szövetkezet­hez. A sülyi agit. központ dolgozói PÉLDÁS MUNKA a dióspatonyi EFSZ-ben Á szeszélyes időjárás ellenére is jól halad az aratSsi munka a dióspatonyi szövetkezetben. Bár sok helyen megdőlt a gabona, a kombájnok, valamint az ara­tógépek szemveszteség nélkül dolgoznak. E nehéz munkában a legszebb eredményt Varga István és Zambori Árpád kombáj­nosok érték el, akik naponta 130 mázsa gabonát csépeltek ki. A kévekötőgépek­nél Bodis István csoportja végez kiváló munkát. Gépeik állandóan üzemképes ál­lapotban vannak. A legkisebb hiba nélkül halad az aratás. A dióspatonyi asszonyok is bekapcsolódtak az aratásba. Néhány óra leforgása alatt 24 hektár földről hordták össze a kévéket. A dióspato­nyiaknak a védnökségi üzem is segítséget nyújtott. A baromfifeldolgozó üzem dol­gozói brigádmunkával és motoros jármű­vekkel nyújtanak segítséget. A faluban minden este a hangos híradón kihirdetik az eredményeket, ismertetik a legjobb dolgozók neveit és nótákkal jutalmazzák meg őket. A helyi agitációs központban különösen Bernáth Cecília igazgatótanító végez eredményes munkát. Patasi István, Dunaszerdahely Dicséretet érdemelnek Példás munkát végeznek a fiatalok az Anyalal Állami Gazdaságban. A takar­mánbegyűjtés céljából minden este bri­gádot szerveznek, hogy a takarmány mi­nél hamarabb kazlakba kerüljön. A kiváló munkáért különös dicséretet érdemel Me­kura Anna, Krivánek Edit, Halágyik Má­ria és a többi CSISZ-tagok. Az állami gazdaságban a legjobb munkacsoport Ha­lágyik Imre dohányoscsoportja. Ez idén is olyan szép a dohánytermés, hogy büszke lehet rá az egész Anyalal Állami Gazdaság. A csoportban olyan kiváló munkások dolgoznak, mint Halágyik Júlia, Krivánek Mihályné, Mekura Júlia, Mekura Ilona, Varga Andrásné, Német Ferencné, akik jő munkájukért nemcsak elismerés­ben részesültek, de szép kiránduláson is részt vettek a bojnicei fürdőben. Pásztó Ferenc, Nasvad péltm2xbó fízrczilok A kistárkányi füzes felöl kora reggel kedves melódia szűrődik felém. Szőke vize a Tiszának... Es ki mást találhatna ilyen korán a határban az em­ber, ha nem Kiss Gyula és Varga István fiatal traktorosokat. — Megy a munka, fiúk? kérdem tő­lük. - Mennyit vágnak le naponta? — Hárman úgy 17-18 hektárt - feleli Varga István szerényen. Ha mérlegeljük, milyen dús és megdőlt a termés, bizony még dicsekedni is lehetne véle. Később összetalálkozom Fazekas elv­társsal, a szövetkezet elnökével és tőle érdeklődöm. — Mondja, Fazekas elvtárs, hogyan tették magukévá pártunk és kormányunk felhívását az aratásra vonatkozólag? — Ezzel sokat foglalkoztunk a vezető­ségi gyűléseken, amíg megvitattuk. Első­sorban is a két növénytermesztési cso­port között szocialista versenyt indítot­tunk, melyik csoport végzi el hamarább az aratást. Megszerveztük az éjjeli mű­szakokat is. Nappal aratunk, éjjel pedig tarlót hántunk. Most minden perc drága. Kidolgoztuk az új takarmányozási ter­vet, arra gondolva, hogy az állatoknak nyáron állandóan legyen zöldtakarmányuk. Már elvetettünk 23 hektár tarlókeveréket. — Hány nap alatt akarnak végezni az aratással? — Attól függ, milyen lesz az idő­járás. Az összes aratni valónk 265 hek­tár. Már learattunk 13 hektár repcét. Ezt már el is csépeltük. 16 mázsás hektár­hozam volt, ami 7 mázsával több a tava­lyinál. A 10 ha őszi árpát most csépeljük. A 43 hektár búzát 3 kötözőgép és egy kombájn aratja. Az a baj, hogy sok he­lyen megdőlt s így kézi erővel kell arat­nunk. Ha minden jól megy két héten be­lül végzünk - mondja Fazekas elvtárs. - Hallom, sok helyütt panaszkodnak, hogy gyakran eltörik az aratógép; ilyen­kor sok a kiesés? - Ezt is megoldottuk. Javítóműhe­lyünkben kiváló mechanikusok dolgoznak, mint Bálint Sándor és Szűcs János, akik jóelőre beszerezték a szükséges pótalkat­részeket és műszaki zavarok esetén gyor­san elvégzik a gépjavítást. Amióta átvet­tük a gépeket, már nem fordul elő, hogy sokszor napokat kell várnunk a gépjaví­tásra a GTÁ javítóműhelyének túlzsúfolt­sága, avagy alkatrészhiány miatt. - Milyen segítséget nyújt az ifjúság az aratási és csépié sí munkáknál? - ér­deklődöm - úgy hallottam, hogy a já­rásban a kistárkányi EFSZ-ben dolgozik a legtöbb fiatal. E kérdésemre már Petrik elvtárs, a szövetkezet kultúrfelelőse ad választ, aki közben hozzánk csatlakozott. - Igen, szövetkezetünk 218 tagjából 81 fiatal, akiknek legnagyobb része bekap' csolódott az aratási munkába. - Mir.ek tudható be például az, hogy a kistárkányi fiatalok nem idegenkednek a szövetkezeti munkától? A szövetkezet elnöke ad erre választ. - Bár nem ismerem a többi szövetke­zet viszonyát és kapcsolatait az ifjúság­gal, de ha eleget teszünk kulturális igé­nyeinek s biztosítjuk a munkalehetőséget, nem hiszem, hogy komolyabb problémák lennének e téren . . . Nézze, az ifjúságot nevelni kell és törődni kell vele. Rá kell vezetni őket arra, hogy kártya és alkohol helyett hangszert vegyenek a kezükbe, avagy a tánccsoport tagjai közé vegyülve jól érezzék magukat. KALAPOS JÓZSEF, Bacská ÍĹJJ SZÖ 5 * 1959. július 21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom