Új Szó, 1959. május (12. évfolyam, 119-149.szám)
1959-05-08 / 126. szám, péntek
Hruscsov eívíárs /eve/e a csepeli kombinát dolgozóihoz MOSZKVA (ČTK) - A CSEPELI VASMŰVEK MUNKÁSAI ÜDVÖZLŐ LEVELET KÜLDTEK NYIKITA HRUSCSOVNAK, ABBÖL AZ ALKALOMBÖL, HOGY EGY ÉVVEL EZELŐTT JÄRT A SZOVJET PÁRT- ÉS KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG A CSEPELI KOMBINÁTBAN. — Dolgozóink soha sem felejtik el Hruscsov elvtárs baráti szavait és tanácsait, melyeket a csepeli munkásoknak adott, - írják többek között a levélben. Ez a találkozás nagy lendületre késztetett minket és elszántságot öntött belénk nagy tettek végrehajtására. Most a szovjet küldöttség látogatása első évfordulójának napján a következő sikereket jelenthetjük önnek: 1958-ban a felszabadulás óta legmagasabb termelési színvonalat értük el, és a termelés 1957-hez viszonyítva 13 százalékkal emelkedett. A termeléssel egyidejűleg a munkatermelékenység is jelentősen fokozódott, úgy hogy egy dolgozó átlagos teljesítménye 1957-hez viszonyítva 10,4 százalékkal fokozódott. 1958-ban feladatul tűztük ki, hogy a tervezettnél 100 millió forinttal több nyereséget utalunk át az államnak. Felajánlásunkat már túlteljesítettük és 118 millió forint nyereséget utaltunk át az államnak, úgyhogy a csepeli kombinát dolgozói húsz napi keresetnek megfelelő átlagösszegben részesedtek a nyereségből. A Csepeli Vasművek dolgozói április 9-én köszöntik önt, drága Hruscsov elvtárs és a hazánkban járt párt- és kormányküldöttség többi tagjait, - írják a levél végén. Kívánjuk önöknek, hogy mindnyájan nagy sikereket érjenek el a világ dolgozóinak javát követő tevékenységükben, és hogy levelünk jó egészségben találja önöket. Kérjük tolmácsolja szívélyes üdvözletünket és jókívánságainkat a szovjet népnek. * * • HRUSCSOV EIVTÁRS LEVÉLBEN VÁLASZOLT A CSEPELI VASMÜVEK MUNKÁSAI, MÉRNÖKEI, TECHNIKUSAI ÉS ALKALMAZOTTAI KOLLEKTÍVÁJÁNAK. A LEVÉLBEN TÖBBEK KÖZÖTT EZT ÍRJA: Drága elvtársak! Mélyen meghatott lelkes üzenetük, melyben oly szépen írnak a szovjet népről, pompás sikereiről, melyeket a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetésével ért el. Hálás köszönetet mondok hazánk dolgozóinak küldött tesMW* jókívánságaikért, kedves visszaemlékezésükért a szovjet pártés kormányküldöttségnek üzemükben tett látogatására. Mao Ce-tung fogadta a baráti országok küldöttségeit Peking (CTK) — Az Oj Kína sajtóiroda jelentése szerint Mao Ce-tung elnök május 6-án fogadta Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Magyarország, a Mongol Népköztársaság, az NDK, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és a Vietnami Demokratikus Köztársaság küldöttségeit, melyek részt vettek a munka ünnepének a Kínai Népköztársaságban tartott ünnepségein. Mao Ce-tung elnök szívélyesen elbeszélgetett a testvérországok küldötteivel. A fogadáson jelen volt Csou En-laj, Csen Ji és más vezető kínai személyiségek, valamint az említett országok diplomáciai képviselői. Munkásságuk, dolgozó parasztságuk és népük, ama megrázkódtatás ellenére, melyeket Magyarország az 1956. évi ellenforradalmi puccskor átélt elég erőt talált arra, hogy rövid időn belül helyreállítsa a népgazdaságot, melyet az ellenforradalmi elemek igyekeztek aláásni. Meg akarták fosztani a dolgos magyar népet forradalmi vívmányaitól, azt akarták, hogy Magyarországon újra uralomra juššon a tőkések és földbirtokosok hatalma, a kizsákmányolók népellenes kormánya. Ma már mindenki tiáztában van azzal, hogy a t 1956. évi lázadás kívülről sugallt ellenforradalom volt. A munkásosztály ellenségei, a magyar nép ellenségei, az összeesküvők szőtték, akik ügyesén kihasználták az előző vezetőség hibáit. Hruscsov elvtárs levele további részében megállapítja, hogy a magyar munkásosztály hősi munkájával nemcsak gyorsan felszámolta az ellenforradalmi lázadás következményeit, hanem nagy sikereket tudott elérni a szocializmus építésében is. A szovjet nép és a Szovjetunió Kommunista Pártja nagyon örül a sikereknek. Szilárd meggyőződésem, hogy a Csepeli Vasmüvek dolgozói továbbra is Magyarország szocialista építőinek első soraiban fognak haladni. Kívánom önöknek, hogy a vörös Csepel dicső munkásai mindenkor a szocialista Magyarország bevehetetlen erődjét képezzék és rémei legyenek minden ellenségnek. Legyenek a magyar nép hű fia Münnich Ferenc elvtárs által vezetett forradalmi, magyar munkás-paraszt kormány sziklaszilárd támasza és a Magyar Szocialista Munkáspárt - melynek élén a magyar nép méltó fia, Kádár János barátunk áll, - szilárd és biztos támasza. Szívem mélyéből újabb sikereket kívánok önöknek drága elvtársak a Magyar Népköztársaság munkásosztálya és dolgozó parasztsága javáért végzett magasztos munkájukban. Budapest (ČTK) - Május 6-a öröm nap volt a Csepeli Művek dolgozói számára. Ezen a napon kapták meg a választ Hruscsov elvtárstól levelükre, melyet április 9-én Hruscsov elvtárs magyarországi látogatásának első évfordulója alkalmából intéztek hozzá. A csepeli kombinát 18 üzemének dolgozói 200 gyűlésen ismerkedtek meg Hruscsov elvtárs levelének tartalmával. Tiltakozás az ENSZbizottság igazságtalan összetétele miatt Az USA" és szövetségesei kezdeményezésére május 6-án New Yorkban összeült a világűr békés felhasználására alakult ENSZ-bizottság, de öt államnak — a Szovjetuniónak, Lengyelországnak, Csehszlovákiának, az Egyesült Arab Köztársaságnak és Indiának részvétele nélkül. A Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlovákia nem vett részt a bizottság ülésén, tiltakozásul nem egyenjogú összetétele miatt. Tizennyolc tag közül tizenkettő a Nyugat katonai tömbjeihez tartozik s csak három semleges ország és három a szocialista tábor tagja. Az EAK és India távolmaradásukat azzal indokolták, hogy a Szovjetunió részvétei le nélkül a bizottság ülésének nincsen semmi értelme. (ČTK) MUSA ARAFÁNAK, az Egyesült Arab Köztársaság egyiptomi területe közmunkaügyi miniszterének vezetésével Moszkvába érkezett az EAK szakértőinek küldöttsége, hogy Moszkvában megismerkedjenek az Asszuáni-duzzasztógát tervével és modelljével, amelyet szovjet szakértők dolgoztak kt (ČTK) A MIRNIJ déli-sark! állomáson tartozkodó szovjet sarkkutatók e napokban orvosi segítségben részesítették a Wilkes ausztráliai déli-sarki állomás tudósát. (CTK) A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN az ez évi oltóakció során több mint 1.5 millió gyermeket oltottak be vagy újra-oltottak a gyermekbénulás ellen. (ČTK) A LENGYEL HAJÓGYÁRAK új típusú hajót készítenek a Szovjetunió számára A 9300 tonnás új hajó Diesel-motorja 4900 lóerős lesz, úgyhogy elért a 13.5—14 csomót. A hajó hossza 145 m, szélessége 20.6 méter. Legénysége 206 főből fog állani. A hajót korszerűen berendezik a njrílt tengeren fogott halak feldolgozására, (ČTK) Á NUKLEÁRIS fegyverkísérletekről tárgyaló g°nfi értekezlet május 6-i ülésén Carapkin szovjet küldött beszédében rámutatott arra, hogy a nyugati küldöttségek még nem nyilatkoztak az ellenőrzésre vonstkozó szovjet javaslattal kapcsolatban Az USA és Nagy-Britannia küldötte! azzal mentegetőztek, hogy a szovjet javaslat „alapos tanulmányozást" igényel (ČTK) DAG HAMMARSKJÖLD, az Egyesült Nemzetek főtitkára május 6-án az esti órákban Koppenhágából repülőgépen Genfbe érkezett, ahol hétfőn, május 11-én megnyitja a négy hatalom külügyminisztereinek értekezletét. (ČTK) EGY AMERIKAI személyszállító repülőgép május 6-án átrepülte a Német Demokratikus Köztársaság határát. Az NDK légiterének Ismételt megsértése a külügyminiszterek genfi értekezlete előtt nyílt provokációnak tekinthető. (ČTK) NYUGAT-BERLINBEN május 6-án közölték a sajtó képviselőivel, hogy NyugatBerlin 1948—1958 között a Marshallterv külön alapjából 4 milliárd márkát kapott. Ez a hatalmas összeg arra szolgált, hogy életben tartsák ezt a mesterséges és gazdaságilag önállótlan alakulatot és hogy a Német Demokratikus Köztársaság, valamint a szocialista tábor országai elleni kémtevékenység központjának szerepét tölthesse be. (ČTK) A BELGA ÁLTALÁNOS Szakszervezeti Szövetség nemzeti bizottsága május 6-án jóváhagyta irodájának azon javaslatát, hogy május 29-et Belgium egész területén a bányák bezárása, a munkanélküliség elleni és a dolgozók létfenntartásának biztosítására Irányuló harc nemzeti ünnepének ismerjék el. (ČTK1 A CSEHSZLOVÁK Vöröskereszt 20 ezer koronát, szárított tejet és orvosságokat adományozott Uruguay árvízsújtotta lakoságának. (ČTK) a genfi külügyminiszteri értekezletre Előkészületek »/////////////////////////////> Genfben a hétfőn megkezdődő külügyminiszteri értekezlet előtt az utolsó simításokat végzik a Nemzetek Palotájában és a Sajtóházban az előkészítő munkálatok során. Többszáz méter hangszigetelő válaszfalat húztak a munkások az épületnek abban a részében, ahol a tanácsterem van és ahol az üléseket tartják. Ebben az elsőemeleti teremben négyszögben elhelyezett négy asztalt állítanak fel a négy miniszter és közvetlen munkatársai számára. Mindegyik küldöttségnek egy-egy kisebb szomszédos terem áll majd rendelkezésére. Az újságírókat és a mintegy-1500 különtudósítót a „Sajtóházban" naponta tájékoztatják majd és minden előkészület megtörtént, hogy a tudósítók a legjobb feltételek mellett dolgozhassanak. Világszerte rendkívüli érdeklődés élőZi meg az értekezletet. A szovjet sajtó behatóan mérlegéi! a közelgő genfi értekezlet esélyeit. A lapok érzékenyen reagálnak az értekezlet előkészületeit kísérő egyes barátságtalan nyugati hangokra és különösen a nyugatnémet állásfoglalást bírálják, mint a tárgyalások sikerét leginkább veszélyeztető agresszív pozíciót. Az Izvesztyija erélyesen visszautasltja két vezető bonni politikus, von Brentano külügyminiszter és Strauss hadügyminiszter nemrég elhangzott nyilatkozatalt. Brentano Adenauer tárgyalásai Debrével Bonn (ČTK) - Bonnban május 6-án véget ért Debré francia miniszterelnök egy napig tartó tanácskozása Adenauer kancellárral. Amint a bonni kormány szóvivője kijelentette, a .megbeszélések a genfi külügyminiszteri értekezlet előkészületeire vonatkoztak. A bonni kormány Ikiielenti. hoav Nvuaat-Németorszáanak és Franciaországnak azonos a nézete a genfi értekezlet taktikáját és programját illetőleg. A tárgyalások további pontját Nyugat-Európa politikai és gazdasági problémái képezték. A sajtóértekezleten a bonni kormány képviselője kitérően felelt arra a tíérdésre, vájon Adenauer tárgyalt-e Debrével de Gaulle francia elnök azon álláspontjáról, hogy el kellene ismerni az Odra— Nisa határt. Bonni politikai körök hírei szerint Adenauer megegyezett Debrével a Genfben követendő közös eljárásról azon tervek ellen, amelyeket a fegyveres erők létszámának csökkentésére, a fegyverkezés korlátozására vagy. a külföldi egységek Közép-Európából való távozására terjesztenek elő. Véget ért az ENSZ európai gazdasági tanácsának ülése Genfben' szerdán véget ért az ENSZ Európai Gazdasági Tanácsának XIV. ülése. Az összeurópai regionális kereskedelmi szervezet létesítésére és a kereskedelem fejlesztéséről tartandó miniszteri értekezlet összehívására tett szovjet javaslatokat a tőkés államok küldöttségeinek ellenállása miatt "ugyan nem hagyták jóvá, de másrészt egves nyugati „ küldöttségek kénytelenek voltak visszavonni azon javaslataikat, amelyek teljesen kizárták volna a Kelet és a Nyugat közötti qazdasági együttműködés lehetőségét. A XIV. ülésen a csehszlovák küldöttség aktív tevékenységet fejtett ki. Az Európai _ Gazdasági _ Tanács ülésszaka e,gészben véve bizonyos haladást jelent, de még számos olyan probléma van, amelyeket az európai gazdasági együttműködés érdekében mielőbb meg kell oldani. Púčik miniszter Varsóba érkezett Varsó (ČTK) — A. Radllnskinak, a Lengyel Népköztársaság vegyiipari miniszterének meghívására Jozef Púčik csehszlovák vegyíipari miniszter tegnap Varsóba érkezett. Púfik miniszter lengyelországi látogatása sorén megtekint néhány vegyiipari üzemet. hesseni beszédében kijelentette, hogy a nyugatnémet kormány „teljes következetességgel" folytatni kívánja a legutóbbi években követett politikáját. Az Izvesztyija ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy ez a politika nem más, mint a számtalanszor lejáratott „erőpolitika", amely már nyilvánvalóan teljes vereséget szenvedett. A szovjet lap kommentálja Strauss amerikai útját, melynek során a nyugatnémet hadügyminiszter újabb erőfeszítéseket tett a BundeSwehr atomfelfegyverzésének meggyorsítására és egyezményt Irt alá, melynek értelmében Bonn 350 millió dollár értékű hadifelszerelést vásárol az Egyesült Államoktól. Az Izvesztyija hangsúlyozza, hogy a bonni köröknek ezek a sajátságos előkészületei a genfi értekezletre ellentmondanak a józan észnek. Selwyn Lloyd angol külügyminiszter hétfőn este mondott televíziós interjújában nyilatkozott a közelgő kelet-nyugati tárgyalásokról. Az angol külügyminiszter azt mondotta, hogy az angol nép érdeke megegyezik a Szovjetunió népeinek hogy a nyugati szövetség ^egységesen lép fel a" Szovjetunióval folytatandó tárgyalásokon, majd hozzáfűzte, hogy a NATO tanácsának ülésén megnyilvánult bizonyos egyetértés Anglia álláspontjával. Selwyn Lloyd hangsúlyozta: Anglia azzal az eltökélt szándékkal megy a genfi értekezletre, hogy igazi tárgyalásokat kezd. A genfi külügyminiszteri értekezlettel kapcsolatban Selwyn Lloyd megállapította: „Nem volna okos dolog azt várni, hogy mindazok a problémák, amelyekben nézeteltérések vannak közöttünk, egy értekezleten megoldódnak, de azt gondolom, hogy ha mindkét fél igazi tárgyalásokra törekszik és ez nézetem szerint így is lesz- , akkor találunk tárgyalási alapot. A Socialdemokrat, a Német Szociáldemokrata Párt hesseni szervezetének folyóirata a genfi külügyminiszteri értekezlet előtt a következő szavakkal jellemzi a bonni kormány magatartását. „A szövetségi kormány hasznosabb dolgokra méltó nagy energiával igyekszik vétójával minden értelmes javaslatot szabotálni." A lap kiemeli ennek a politikának veszélyes voltát, majd megállapítja: Brentano washingtoni szereplése, Adenauernek Anglia ellen elhangzott kijelentései, továbbá a szövetségi kormánynak az a szándéka, hogy Brentanot elküldi ugyan Genfbe, de a tárgyaló asztalhoz nem ülteti le, nehogy valaki azt gondolja, hogy a szövetségi kormány elismeri a Német Demokratikus Köztársaságot — mindez nemigen járul érdekeivel — ez a világháborús ka- hozzá Nyugat-Németország tekintétasztrófa elkerülése. Kijelentette, | lyének növeléséhez." Csehszlovákia felszabadulásának ünnepségei a Szovjetunióban Moszkva (ČTK) — Moszkvában és más szovjet városokban a napokban jelentős társadalmi és kulturális rendezvények keretében emlékeznek meg felszabadulásunk 14. évfordulójáról. A moszkvaiak már május 2-án a moszkvai Gorkij Parkban ünnepi öszszejövetelen vettek részt a csehszlovák béke- és barátság vonatjának résztvevőivel. A Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság több moszkvai fiókszervezete az üzemi, kulturális otthonokban baráti estéket rendezett e héten. Az ünnepségek keretében bemutatják a Májusi csillagok című csehszlovák filmet. ^ „ Moszkvai nagykövetségünk nemzeti ünnepünk előestéjén ünnepi fogadást rendez. A csehszlovák nagykövet május 9-én Megkoszorúzza Rlbalko marsall sírját, a novógyevicsi temetőben. ,,,„ A Az indiai parlament Tibetről tárgyalt Delhi (ČTK) — Az indiai államtanács tárgyalásának napirendjén külön pontként szerepelt a „tibeti események következtében kialakult helyzetről" szóló vita. Nehru a vita folyamén kijelentette, hogy egyes indiai politikusoknak s a burzsoá sajtó India és Kína közötti ékverésre törekvő részének fellépése „nem a kormány politikáját képviseli". Ezzel kapcsolatban megismételte előző nyilatkozatát, hogy tragédia lenne, ha a két nagy ázsiai ország, India és Kína között kölcsönös ellenséges érzület alakulna ki". A Béke-Viláqtanács ülésére 350 küldött érkezik Stockholmba 74 országból Stockholm (ČTK) - A Béke-Világtanács május 8-án Stockholmban kezdődő ülésére 350 küldött érkezik 74 országból. Több mint száz küldött már a svéd fővárosban tartózkodik. Közöttük van az Egyesült Államok 15 tagú küldöttsége, amelynek tagjai többek között neves tudósok, így Dubois, W. F. Waiden professzorok, továbbá orvosok, lelkészek, művészek és újságírók. Az ülésen első ízben vesznek részt a dél-amerikai államok képviselőiis. A csehszlovák pavilon a New York-i világvásáron |«r™ifli!ginnbiH3n™ MA, PÉNTEKEN nyílnak meg a III. világvásár kapui New Yorkban. Tizenkét napon keresztül tekinthetik meg a látogatók 67 ország mintegy háromezer kiállítási tárgyát. Mit talál a látogató a mi kiállításunkon? Csehszlovákiának minden feltétele megvan arra, hogy kellemes meglepetést okozzon. Van itt egy nemzeti pavilonunk, amely bizonyos mértékig a brüsszeli világkiállításon való sikeres részvételünkre emlékeztet. A pavilon alkotói ugyanazok, mint Brüsszelben. Az idén New Yorkban is komplex egészek létesültek. Hatásos már a Csehszlovákiával való megismerkedés is. Aki pavilonunkba lép, óriási fényképeken Prága gyönyörű panorámája tárul eléje. Megtekintheti a hazánkról és népünk termékeiről készített filmeket. A szomszédos helyiségben üvegipari, textilipari és keramikai készítmények láthatók. A pavilon harmadik részében szerszámgépeket, bútort és kerékpárt állítunk ki. A nemzeti pavilonon kívül csupán élelmiszeripari termékek vannak elhelyezve. Tavaly a nagyvásárt 700 ezer kereskedelmi érdeklődő és néző tekintette meg. Feltételezhető, hogy az idén is legalább ennyi látogató lesz. A kiállítási anyag a Colisseunban van elhelyezve, ugyanabban az épületben, ahol június 30-án megnyílik a szovjet tudomány, technika és kultúra kiállítása. Filozőfiagyáriók klub ja ? TUDJUK, hogy az Amerikai Egyesült Államokban megszámlálhatatlan klub létezik. Klubot alakítottak a papagájbarátokból a feketekávé-ellenzőkig és ritmusrajongókig mindenféle „elvű", állás pontú és meggyőződésű embercsoportok. De az, amivel H. Jackson, Washington állam demokrata elvű szenátora meglepte a közvéleményt, kiemelkedik a klubalakítók kezdeményezése sorából, és nagy horderejű, „nemes" céljainál fogva talán egyedülálló lesz a klubalakltások históriájában. Jackson szenátor ugyanis o Nemzetközi Jog Társaságában bejelentette, hogy rövidesen törvényjavaslatot terjeszt a szenátus elé, amelyben javasolni fogja „az amerikai gondolkodók klubjának megalakítását, akik segítenének kidolgozni a hidegháború stratégiáját". Az amerikai szenátor a Kelet• és Nyugat közötti viszonyt következőképpen látja: „Az USA és szövetségesei egymásután vesztik el a legfontosabb területeken a talajt talpuk alól, elvesztik katonai erejüket, gazdasági, tudományos képességüket, politikai és pszichológiai befolyásukat. Ogy gondolom, fő nehézségeink abból származnak, hogy nincs saját filozófiánk a kínai-szovjet (értsd szocialitto tábor) tömbbel szemben". Lényegében egyetértünk mister Jacksonnal és mi is azt állítjuk, hogy a szocialista világ egyre erősödik, virágzó fejlődése egymásután aratja a ragyogó sikereket, és azt is elhisszük neki, hogy a kapitalista világ élén az USÁ-val egyre öregszik, egyre gyengül, és évről-évrt tehetetlenebb törvényszerű belső ellentmondásaival, betegségeivel szemben. Azt azonban nem hisszük el, hogy az amerikaiak gondolkozók klubja valamiféle orvosságot tudna találni e betegségre és képes lenne az elaggott kapitalizmust valami csodafilozófiával megfiatalítani. A kapitalista világ vezetői hosszú évtizedek óta törik ezen a fejüket, „agytrösztöket" szerveznek, különféle tanácsadó hivatalokat alakítanak és mindenféle „filozófiát" kiagyalnak, de a kapitalista társadalmon semmi nem segít. Nem tud rajta segíteni Jackson szenátor klubja sem, akármilyen tüzetesen, körültekintéssel és előrelátással dolgozzák is ki a hidegháború stratégiáját. Az elaggott kapitalizmusnak, életbentartására — nem túl sokáig, de egyetlen lehetősége még van, és ez a békés egymás mellett élés a szocialista világgal. Ez persze nem jut eszébe az amerikai szenátoroknak. sz — a. Cl SZÖ 3 * 1959. május 14.