Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-17 / 289. szám, csütörtök

A nagy évforduló megünneplésére készül Somorja művelődési otthona Országos méretűvé nőtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója méltó megünneplésének előkészülete. Üzemeinkben már hetekkel, sőt hónapokkal ezelőtt megszülettek az évfordulót köszöntő felajánlások, s ma, az ünnepségek küszöbén az ország minden részében a jól végzett munka tudatában készülnek az üzemek, a szövetkezetek és nem utolsó sorban a kulturális szervezetek. Somorjára látogattunk el, ahol Szauda Józseftől, a járási művelődési otthon vezetőjétől: — Hogyan dolgoznak, mik a terveik, hogy készülnek a nagy évforduló megünneplésére — kérdésekre kértünk választ. — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját — mondotta Szauda elvtárs — az elmúlt években is mindig méltón megünnepeltük. A mostani évfordulónál azonban különös gondot fordítunk az előkészületekre és az idei ünnepséget olyan méretűvé és színvonalúvá szeretnénk tenni, amely az eddigieket felülmúlja. Ehhez a párttól, a tömegszervezetektól, főképp a CSSZBSZ-töl minden segítséget megkaptunk. A művelődési otthon vezetője elmondotta, hogy az ünnepségeket illetően részletes tervet dolgoztak ki. Tervük felöleli, hogy már az évfordulót megelőzően hol, mit fognak rendezni és kinek segítségére számíthatnak az előadások, kultúrműsorok, stb. rendezésében. A művelődési otthon mellett egy negyventagú előadótestület működik, amelyben orvosok, tanítók, mérnökök és a legkülönfélébb szakmabeliek foglalnak helyet. Az előadótestület eddigi tevékenysége során máris elismerésre méltó eredményekkel dicsekedhet. Ez év első felében pl. a járásban összesen 330 különféle témájú előadást tartottak. Ezzel az eredménnyel a bratislavai kerületben az első helyre kerültek. A kerület többi járásaiban sehol sem értek el ilyen eredményt, sehol sem tartottak ennyi ismeretterjesztő előadást. Az évfordulót megelőző napokban az előadótestület tagjai a járás minden községében előadásokat tartanak majd a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. jelentőségével kapcsolatban. Tervük bizonyára nem marad csak terv. A somorjai művelődési otthon az ünnepségek lefolyásánál nagyban számít a helybeli magyar és szlovák tizenegyéves iskola, az úszori kétéves mezőgazdasági iskola kultúregyütteseinek és más kultúregyüttesek támogatására. Remélhető, hogy az ünnepségek során a kultúregyüttesek tudásuk legjavát adják. — Hogyan dolgoztak eddig ? X- k érdé. süikre a művelődési otthon vezetője többek között ezeket mondotta: — Ha nem is tettünk meg mindent, amit megtehettünk volna, kulturális munkánknak mind járási, mind helyi viszonylatban számottevő • eredményei voltak. A különféle kultúrcsoportokkal szoros kapcsolatot tartva sokszor szerveztünk igazán jól sikerű'.

t, színvonalas kultúrműsorokat. A szervezési munkából jelentősen kivettük részünket a Csemadok Somorján nemrég megrendezett kerületi népművészeti bemutatója előtt is. A bemutató minden tekintetben jól sikerült, ebben nagy része van kulturális dolgozóinknak. Szauda elvtárstól megtudtuk még, hogy munkájukban nagy súlyt helyeznek a különféle kultúrcsoportok helyes irányítására is. Azon vannak, hogy mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben a lehető legtöbbet nyújtsák a kultúregyiitteseknek. Kapcsolatot tartanak a járásban működő többi művelődési otthonnal és kölcsönösen tanácsokat, útmutatást adnak. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy a járásban működő kultúregyüttesek közül egyesek olyan színvonalúak, hogy ma már országos viszonylatban ismertek. A 250 ülőhellyel rendelkező somorjai művelődési otthonban előadásokat, színdarabokat, stb. rendeznek és ezenkívül van szabadtéri színpaduk, amely igazán kitűnő helyül szolgál kulturális rendezvényekre. Nyáron ezért a kultúrműsorok legnagyobb részét itt rendezik meg. A művelődési otthon vezetője elmondotta még, hogy terveik között szerepel a helyiség kibővítése és kulturális felszereléseik gazdagítása. i A kérdésekre kapott válaszok bizonyítják, a somorjai művelődési otthon dolgozói is a Nagy Októberi Szocialista Forrradalom 40. évfordulójának megünneplése jegyében élnek és dolgoznak. Bizonyára az eredmény nem marad el. Balázs Béla Magyar irodalmi müvek cseh nyelven Nem állíthatjuk, hogy a magyarországi könyvkiadók és a magyar szépirodalmi könyvek csehszlovákiai kiadását intéző szlovákiai szépirodalmi könyvkiadóvállalat nem ismertetnék msg a magyar olvasóközönséget a cseh és szlovák írók legjobb müveivel. A budapesti Európa könyvkiadó például a napokban jelenteti meg Jarmila Glazarová Advent és Ivan Olbracht Átok völgye című könyveit. A prágai cseh könyvkiadások is aránylag sűrűn jelentetik meg a magyar irodalom értékes alkotásait cseh nyelven. Nemrég jelent meg a könyvpiacon Móra Ferenc legszebb meséinek gyűjteménye, Illyés Gyula Puszták népe, és folyamatosan jelennek meg Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond legszebb írásai. Illés Bélának úgyszólván minden könyvét szétkapkodják a cseh olvasók. Most Karinthy Ferenc Budapesti kalandja díszíti a prágai könyvkereskedések kirakatait. A könyv nagy sikerét előre biztosítja, hogy a regényből készült film megnyerte a legszélesebb közönség tetszését. Ugyancsak a film biztosította Szigligeti Ede Liliomfi színművének a sikerét. A darabot prágai bemutatója után egyszerre több vidéki színház tartja műsoron. A világirodalom klasszikusai című cseh nyelvű sorozatban most készítik elő Arany János legszebb verseinek gyűjteményes kiadását és elkészült Katona József Bánk Bánjának cseh fordítása is. A magyar drámairodalomnak ezt a remekét az Orbis rendezi sajtó alá és tervbe vették a dráma prágai bemutatóját is. Jó Sándor Három szlovák film készül jelenleg. Képünkön Palo Bielik rendezőt és a „Negyvennégyen" c. film egyik jelenetének szereplőit látjuk felvétel közbpn. Ez a film „A régi jó idők" című űj szlovák filmmel együtt az év végéig kerül moziainkban bemutatásra. A Csehszlovák Film e napokban megkezdte a Jožko Púčik karriérje c. színdarab filmre való átdolgozását is. (Foto Drábek) A Morszkaja sarkán beleütköztem Gomberg kapitányba, egy mensevik „honvédőbe", a párt katonai osztályának titkárába. Arra a kérdésemre, hogy a felkelés valójában megtörtént-e már, fáradtan, vállvonogatással válaszolta: „Csórt znajet! (Az ördög tudja!) Meglehet, hogy a bolsevikok a kezükbe kaparintják a hatalmat, de három nappal tovább nem tarthatják meg. Nincsenek kormányzásra alkalmas embereik. Talán jó is, ha engedjük, hogy megkíséreljék, legalább belebuknak :.." ,A Szt. Izsák tér sarkán levő katonai szálloda e:ött fegyveres matrózok álltak. A szálló halljában sok fel-le sétálgató, vagy suttogó hangon beszélgető fiatal tisztet láttam: a matrózolj nem engedték ki őket a kapun ... Hirtelen kint eldördült egy puskalövés, utána — fegyverropogás. Kirohantam. A Mária-palota körül, ahol a Köztársaság Tanácsa ülésszett, valami rendkívüli dolog történt. A nagy téren végig katonák álltak, kezükben puska; az épület tetejét figyelték. „Provokáció! Ránk lőttek!" — kiabálta az egyik, egy másik pedig a kapuhoz rohant. A palota nyugati sarka előtt nagy ( páncélautó állt. Rajta vörös zászló, újonnan ráfestett vörös betűk: SZRSZD (Szovjet Rabocsih i Szoldatszkih Gyeputatov). A Szt. Izsák téren ágyúkat állítottak fel. A Novaja ulica torkolatában barikádot emeltek: ládák, hordók, egy régi ágybetét, egy vagon. A Mojka rakpart végét farakással torlaszolták el. A ház előtt végig ugyancsak mellvéddé magasodó farönkök ... „Gondoljátok, hogy itt harcra kerül sor?" — kérdeztem. „Bizony, mégpedig hamarosan" — telelte egy katona idegesen. „Jó lesz, elvtárs, ha elmegy, mert könnyen baja eshet. Abból az irányból fognak jönni" — mutatott a tengerészeti hivatal felé. „Kik fognak jönni?" „Azt nem tudnám megmondani, testvér" — mondotta és köpött egyet. A palota bejárata előtt katonák és matrózok csoportosultak. Egy matróz beszámolt a Köztársasági Tanács végóráiról. „Szépen besétáltunk, és minden ajtóhoz katonákat állítottunk. Odamentem az ellenforradalmár kornyilovistához, aki elnökölt: „Nincs többé Tanács. Menjetek haza!" A körülállók nevettek. Mindenféle pecsétes papírost lobogtatva sikerült eijutnom a sajtókarzat ajtajáig. Itt egy óriás termetű, mosolygó matróz megállított, és amikor belépési engedélyemet megmutattam, csak legyintett: „Még ha maga Szent Mihály volna az elvtárs, akkor sem mehetne be!" Az üvegajtón át láttam egy bezárt francia laptudósító dühtől eltorzult arcát és gesztikuláló kezét. Nem messze tőlem egy csomó katonától körülvéve, tábornoki egyenruhában, egy szürkebajuszos, alacsony termetű ember állott. Arca pipacsvörös volt. „Alekszejev tábornok vagyok" — ordította. „Mint felettese és a Köztársasági Tanács tagja, követelem, hogy engedjen be!" Az őrtálló katona a fejét vakarta — nem tudta, mitévő iegyen. Megszólított egy tisztett, aki nagyon izgatott lett, amikor meglátta, ki áll előtte és zavarában katonásan tisztelgett. „Excellenciád — dadogta, a régi rendszerben szokásos megszólítást használva —, a palotába nem szabad senkit sem beengedni... nincs jogom.'.." Egy autó haladt el mellettük. Goc ült benne, hangosan nevetve. Utána egy másik autó. Az elülső ülésen fegyveres katonák. Bent a kocsiban az Ideiglenes Kormány néhány letartóztatott tagja • ült. Peters, a Forradalmi Katonai Tanács lett tagja, sietve jött át a téren. „Azt hittem, hogy ezeket az urakat már tegnap este elfogták" — mondtam az autóra mutatva. „Öh" — felelte, egy felsült kisfiú fintorával. „Azok a marhák megint futni hagyták legtöbbjét, mielőtt közbeléphettünk volna." A Voszkreszenszkij proszpekten matrózok vonultak, mögöttük, amíg a szem ellátott, katonák meneteltek. 'A Téli Palota felé vettük utunkat. A Palota térbe torkolló utcákat fegyveres őrök zárták le. A tér nyugati részén hosszú katonai kordont vontak, melyet izgatott civilek vettek körül. Néhány katona fát hordott ki a palota udvarából és a főbejárat előtt nagy halomba rakta — különben minden csendes volt. Nem tudtuk megállapítani, vajon az őrök kormánypártiake vagý szovjetpártiak. A Szmolnijban kiállított engedélyeinkre rá sem hederítettek, azért egy másik bejáratnál próbálkoztunk. Fontoskodó arccal mutattuk meg amerikai útlevelünket. „Hivatalos ügy" — mondtuk, és bejutottunk. A palota ajtajánál a régi kapusok, sárgarézgombos, vörös és aranygalléros kék egyenruhában, — udvariasan lesegítették rólunk a kabátot. Felmentünk. A sötét és barátságtalan folyosón néhány öreg hivatalsegéd őgyelgett. Kerenszkij ajtaja előtt pedig egy fiatal tiszt sétált fel-alá, bajuszát rágva Megkérdeztük, beszélhetünk-e a miniszterelnökkel. Meghajolt, összeütötte a sarkantyúját. Francia nyelven felelt: „Sajnálom. Alekszandr Fjodorovics most nagyon el van foglalva ... „Egy pillanatig fürkészve ránk nézett, és hozzáfűzte: „Voltaképpen nincs is itt..." „Hol van?" „A frontra ment. Megsúgom önnek: még benzinje is alig volt. Az angol kórháztól kellett kölcsönkérnünk." „A miniszterek itt vannak?" Itt tanácskoznak valamelyik teremben. Hogy melyikben, azt nem tudom." „Mit gondol, idejönnek a bolsevikok ?" „Persze. Biztosan jönnek. Minden pillanatban várom a telefonértesítést, amely jelenti jövetelüket. De mi felkészültünk. Itt vannak a palota előtt a tisztiiskolások. Ott azon az ajtón túl." „Bemehetünk oda?" „Nem Semmi esetre sem. Megtiltották." Sorban kezet fogott mindenkivel és elsietett. Mi a tiltott ajtóhoz mentünk, amely egy a termet két részére osztó ideiglenes falból nyílt és ki akartuk nyitni. A másik oldalról hangok hallatszottak. Valaki nevetett. Különben az egész hatalmas palotában síri csend honolt. Egy öreg palotaőr sietett hozzánk. „Uraim, ide nem szabad bemenni!" „Miért van az ajtó bezárva?" „Hogy benn tartsuk a katonákat" — mondta. Ott ácsorgott egy darabig, aztán valamit motyogott, hogy meg kell innia a teáját és eltávozott. Kinyitottuk az ajtót. Közvetlen előttünk két katcna állt őrt, de egy szót sem szóltak. A folyosó hatalmas, díszes terembe vezetett, melyet óriási kristálycsillárok viláaítottak meg. Ebből több kisebb, sötét faburkolatú szoba nyílt. A parketten végig két sor piszkos matrac és pokróc. Itt-ott egy-egy lustán nyújtózkodó katona. A földön mindenféle cigarettacsikkek, kenyérhéj, ruhák, dráca francia címkés üres palackok. És egyre több és több a vörös vállszalagos ka' ona — tisztiiskolások — a dohányfüsttől, mosdatlan embertestek kiqőzőlgésétő' fullasztó leveoőjű teremben. Az egyik eqy üveg febér burgundit tartott éppen a kezében — valószínűleq a palota pincéjéből csente. A katonák csodálkozva néztek ránk, amint teremről teremre mentünk, míq végül hatalmas dísztermekbe értünk, amelyeknek óriási, piszkos ablakai a térre néztek. A falakon nagy képek, nehéz aranyrámákban — csatajelenetek az orosz történelemből: „1812 .október 12" és „1812. november 6" és „1813. augusztus 16—28" Az egyik kép felső jobbsarka megsérült. A padló és a falak állapotából ítélve ezeket a termeket már hetek óta kaszárnyának használták. Az ablakpárkányon népfegyverek, a szalmazsákok között puskák. A képeket néztük, mikor közvetlen közelből erős alkoholszag csapta meg az orromat és egy hang, idegen kiejtéssel, de folyékony franciasággal így szólt • „Abból, ahogy a képeket nézik, nyilvánvalónak látszik, hegy az urak külföldiek." Alacsony, kövérkés emberke volt, amikor ieemelte kalapját, láttam, hogy kopasz. < „Amerikaiak? Nagyon örvendek. Vlagyimir Arcibasev törzskapitány vagyok, boldogan állok szolgálatukra." Egyáltalán nem volt meglepve azon, hogy négy külföldi, köztük egy aszszony, csak így sétálgat egy közvetlenül harc előtt álló sereg állásai között. Panaszkodni kezdett az oroszországi állapotok miatt. „Nemcsak ezek a bolsevikok" — mondotta. „De hol vannak az orosz hadsereg hagyományai?! Nézzenek körül. Ezek itt mind tisztiiskolások. De gentlemanek ezek? Kerenszkij boldog-boldogtalan előtt megnyitotta a tisztiiskclák kapuit, az egyetlen feltétel, hogy letesznek egy vizsgát. Persze sokan vannak olyanok, akiket a forradalom bacilusai megfertőztek. ." Hírtelen más témára csapott át. „Nagyon, szeretném elhagyni az országot. Elhatároztam, hogy belépek az amerikai hadseregbe. Megkérhetném, hogy elmenjen az amerikai konzulhoz és ezt megbeszélje vele? Megadom a címemet." Tiltakozásunk ellet ére felírta a címét egy darab papírra, s nagyon megkönnyebbültnek látszott. A címe még mindig megvan: „Oranienbaumszkaja Skola Praporscsikov, 2. Sztaraja, Peterhof." „Ma reggel katonai szemle veit" — folytatta, amint végigkísért minket a termeken. „A női zászlóalj elhatározta, hogy hű marad a kormányhoz." „A női katonák itt vannak a palotában?" „Igen, a hátsó termekben. Ott biztonságban vannak, ha harcokra kerülne sor." Sóhajtott. „Nagy a felelősség" — mondta. Egv ideig az ablaknál álltunk és a palota előtti teret néztük, ahová három század tisztiiskolás vonult fel. A hosszúkabátos tisztiiskclásokhoz éppen egy magas, erélyes arcú tiszt beszélt, akiben felismertem Sztankijevicset. az Ideiglenes Kormány katonai főbiztosát. Néhány perc múlva kéi század tisztelgett, és három harsány hurrá-kiáltás után a térről a Vörös Kapun át a város felé vonult. „A telefonközpont elfoglalására indulnak" — mondta valaki. Három tisztiiskolás állt mellettünk, s beszélgetésbe elegyedtünk velük. Megmondták a nevüket: Róbert Olev, Alekszej Vasziljenkr és Erni Sachs, egy észt fiú. Elmondták, hoqv közkatona sorból kerülte'' az iskolába, de már nem akarnak tisztek lenni, mert a tisztek nagyon népszerűtlenek. Látszott rajtuk, hogy nemigen tudják, mit tegyenek, s kényelmetlenül érzik magukat. De hamarosan kérkedni kezdtek. ,,Ha jönnek a bolsevikok, majd megmutatjuk nekik, hogy keli harcolni. Ők nem mernek harcolni, gyávák. De ha mégis legyőznének minket, nos, egy golyó marad mindegyikünknél a maga számára ..." E szavaknál hírtelen fegyverropogás hallatszott a közelből. Kint a téren az emberek rohanni kezdtek és a földre lapultak a sarkon állomásozó konflLkocsisok a lovak nyaka közé csördítettek. A palotában bent nagy volt az izgalom. A katonák ide-oda futkostak, puskát ragadtak, tölténytáskájukat keresték: „Jönnek, jönnek! „.... De néhány perc múlva helyreállt a nyugalom. A kocsik visszatértek standjukra, a földön fekvő emberek feltápászkodtak. A Vörös Kapu felől tisztiiskolások közeledtek, nem egészen rendezett sorokban. Az egyik katonát két bajtársa támogatta. Késő este hagytuk el a palotát. A téren már nem volt egyetlen őr sem. A középületek félköralakú tömbjéből nem szűrődött ki fény. Elmentünk a Hotel Francéba vacsorázni. Még a levest kanalaztuk, amikor a pincér halálsápadtan felkért bennünket, hogy az étkezést a ház hátsó részében lévő központi teremben folytassuk. mert j lámpákat eloltják. „Nagy lövöldözés lesz" — mondotta. Amikor kiértünk a Morszkajara, már egészen sötét volt, csak a Nyevszkij sarkán égett eqy lámpa. Alatta egy nagy -^ncélautó állt, motorja zakatolt és dűlt belőle a füst. Egy kisfiú felmászott az autóra és az egyik géppuska csövét vizsgálgatta. Mindenfelé katonák és matrózok álldogáltak, mintha várnának valamire. Viszszamentünk a Vörös Kapuhoz. Itt néhány katona állt, nézték, a Téli Palota kivilágított ablakait és hangosan beszélgettek. „Nem, elvtársak, — mondta az egyik —, nem lőhetünk rájuk. A női zászlóalj is bent van, még azt mondanák, hogy orosz nőkre lőttünk." A Nyevszkij sarkán szintén egy páncélautó fordult be. A toronynyíláson egy férfi kidugta a fejét: „Rajta! Vágjunk át és támadjunk!" A másik autó vezetője igyekezett túlharsogni a motorberregést: „A bizottság azt mondja, hogy várjunk. Ezeknek a farakások mögött ágyúik vannak..." Errefelé nem jártak a villamosok, a gyéren világított utcán kevés ember mutatkozott; de néhány háztömbbel arrébb csilingeltek a villamosok, embertömeg hullámzott az utcán, a kirakatok ki voltak világítva, a mozik előtt fényreklámok, — az élet a szokásos mederben folyt. Volt jegyünk a Marinszkij Színházba — minden színház játszott —, de ezúttal az utca érdekesebb volt a balettnél... A sötétben farakáson botorkáltunk át, mellyel a Rendőrségi Hír bejáratát torlaszolták el. A Sztroganov-palota előtt néhány katona tábori ágyút állított fel. Különböző egyenruhájú katonák jöttek-mentek, látszólag minden cél nélkül, és sokat beszéltek .., (Folytatjuk) ŰJ SZÖ 7 ft 1957. október 12.