Új Szó, 1956. november (9. évfolyam, 305-334.szám)

1956-11-27 / 331. szám, kedd

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1956. november 27. kedd 30 fillér IX. évfolyam, 331. szám, SZAPPANBUBORÉK Nem kétséges ma már egyetlen ember előtt sem, hogy a nemzet közi reakció vérmes reményeket {űzött a magyarországi esemé­nyekhez, a magyar ellenforradalom győzelméhez. Az sem kétséges most már, hogyan, milyen mód­szerekkel tudott az ellenforrada­lom az emberek egy részšre hatni és őket minden becsületességük és jóhiszeműségük ellenére is a maga piszkos, nép- és nemzetellenes ak­ciójába magával rántani. Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy a magyar ellenforradalom a tömeg ­hatás, a tömegek megnyerése cél­jából eltúlozta, felfújta a tényle­ges hibákat és ezzel elvakulttá tette az embereket a népi hatalom, a népi demokrácia vívmányaival szemben. A nemzetközi reakció, a magyar ellenforradalom a nép tömegeiben a biztosra vett tétjét a nemzeti öntudat, a nemzeti füg­getlenség jelszavaiba csomagolt és így leplezett nacionalizmusra, so­viniszta, irredentista uszításaira és törekvéseire tette fel. A leg­magasabb hőfokra felhevíteni a nacionalista érzéseket, olyan hő­fokra, hogy elvegye az ember tisz­tánlátását, s hevületében lidércet, lázálmokat kergetve ne vegye ész­re — Ady Endre szavaival — „mi­kor a fajkultusz segítségével káp­ráztatva, megtéveszlően készítik a hurkot a nyaka köré". Ezt a lidér­cet lobbantotta fel s élesztette ál­landóan a reakció Magyarországon, ezt a csillogó, villogó, szivárvány színű csalóka szappanbuborékokat eregette a magyar nép közé, hogy aztán a nacionalizmusában meg­szédült, elkáprázott nép nyakára visszahozza a 250 ezer holdas her­ceg Eszterházyt, s vele együtt a volt gyárosokat, földbirtokosokat és az összes rendű és rangú nép­nyúzó élősködő piócákat. A reakció azonban még mást is remélt. Többet akart, nemcsak Magyarországot. Nagy volt a bi­zodalom, nagy volt a tét. Ügy gon­dolták, miért csak az egyszeri suszternak sikerülhetett egy csa­pásra hetet ütnie. Miért ne sike­rülhetne nekik is? Nagy volt a reménység abban, hogy nemcsak Magyarországon élnek magyarok. Máshol is. Például Csehszlovákiá­ban, aztán a Szovjetunióban, meg Romániában is. Magyarok, összes magyarok, — s szállt a kápráza­tok, csillogó, szivárványszín bu­borék ide is, oda is. Milyen re­kedtre ordította magát a reakció, a nyugati rádióállomások. Hogy röpítette világgá a lidércet: Kas­sa — Ungvár — Kolozsvár. Hát nem nagyszerű lett volna robban­tani nemcsak Magyarországot, ha­nem a szocializmust építő, urat, gyárost gyűlölő többi országot is?! „Magyar testvérek, hazafiak, drá­ga véreink." Mit nem ígértek, mit nem mondtak. Váltott torokkal is rekedtre „magyar testvéreimez­ték" magukat. Soha, de soha a magyar senki istenfiának olyan édestestvére még nem volt, mint jó pár héttel ezelőtt, amikor a reakció felkelni vélte csillagát. Csak hát: szép, szép a szappan­buborék, de meddig tart és ki hisz benne? S mily szamár, ostoba em­ber az, aki erős léggömbnek hiszi ezt a leheletnyi gyönge valamit és kapaszkodni próbál bele. Hát mit gondoltak az urak? De rosszul is­merik a csehszlovákiai magyaro­kat, ha abban reménykedtek, hogy futunk majd a lidérc után. Pedig hát mi magyarok vagyunk. Jó ma­gyarok. De hát hiába: annyira „jó ' magyarok" csak nem vagyunk és soha nem is leszünk, hogy Eszter­házy herceg úr kétszázötvenezer hold földjéért akár az ujjunkat is megmozdítsuk. Rettenetesen csa­lódniok kellett a sovinizmusra, ir­redentizmusra uszító uraknak. De hát hogy is gondolták ? Tán azt hi­szik, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók nem tudják, ki a testvé­rük? Csak nem gondolták, hogy a csehszlovákiai magyar paraszt „édes magyar testvérének" fogadja herceg Eszterházyt és érette szem­beszáll a szlovák paraszttal, a szlo­vák munkással? Láthatják, éppen fordítva: életre halálra a szlovák munkással, a szlovák paraszttal valamennyi náció Eszterházyja el­len. Vagy el tudták az urak kép­zelni, hogy a földhöz, emberi élet­hez jutott bármely nemzetiségű csehszlovákiai paraszt azért har­coljon, hogy újra cseléd lehessen? Buboréknak is mily gyenge, csa­lóka valami. Nem, — meggyőződhetett róla mindenki: rosszul, igen rosszul számított az, aki abban remélt, hogy éket verhet a csehszlovákiai magyar dolgozók és a szlovák nép közé. Ha egyeseknek reményvesz­tetten és keserű szájízzel is, de tudomásul kellett venniök: a cseh­szlovákiai magyar dolgozók tud­ják hol, ki mellett a helyük. Ren­díthetetlen egységben a Csehszlo­vák Köztársaság valamennyi né­pével és nemzetével szilárdan ha­ladunk azon az úton, amelyen pár­tunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja a szocializmus teljes győ­zelméhez vezeti országunk dolgo­zó népeit. *y •••••• ~r>nnrinnnj\AjxrijTjtijLn arovin A kunčicei acélgyári dolgozók elkészítették az első 185 tonnás ingot-öntvényt A kunčicei Klement Gottwald Oj Kohó acélöntődéjének dolgozói a jövő évben 180—250 tonnás ingoto­kat fognak önteili, melyeket a 12 000 tonnás prés nyomása hatal­mas hengerekké és tengelyekké változtat. M rg ebben az évben négy ilyen blokkot adnak a kovácsüzem­nek. Az első 185 tonjnás ingotot, — ami eddig a legnagyobb inget a köztársaságban, — már leöntötték. Az öntöde dolgozói gondosan fel­készültek erre a feladatra. Az ön­tők Andrej Gujnáček vezetésével és Ervin Siwko műszaki mérnökkel a I. nagyolvasztóban jóminőségü cseklély foszfor- és kéntartalmú acélt ayártottak. Hogy az öntés utolsó szakaszán ,ie történjék hi­ba, gyorsítva ny'tották meg a be­tét nyílását. A 200 tonnás meden­céből több mint másfél órán át egyenletesei.! megtelt a kokilla, melynek magassága e'érte a hét métert. A rendszeresen vett minták elemziése azt mutatta, hogy az acél állandóan megtartotta az előírt tu­lajdonságokat. A hatalmas blokk, melynek értéke néhány százezer korona, körülbelül két napig fog j hűlni a kokiilábal.i, azután az eme- { lődaru kiemeli és egy különleges ! inqot kocsi, melyet a butovicei va- I gongyárban gyártottak, elszállítja i kovácsüzembe. Ott elkészítik a kujbisevi vízierőmű turbina tenge­lyének nyers formáját, melyet nagy esztergagépeken a vítkovicei Klement Gottwald Vasmű nehéz mechanikai osztályain dolgozó ko­vácsok készítenek el. Egy másik ingotból hasonló tengelyt készíte­nek a mi Őrlik vlzierőművünk szá­mára. Teherautók a futószalagon A Mníchovo Hradišté-i LIAZ gépkocsigyárban az utóbbi három év alatt megkétszerezték a termelést. A munkatermelékenység ez idő alatt 52 szá­zalékkal növekedett. Ebben a gyárban készülnek" a jól ismert és bevált RS 706 típusú tehergépkocsik. A futószalagról minden fél órában egy új tehergépkocsi gördül próbaútjára. A bodrogszentmáriai EFSZ teljesí­tette az egész évi tejbeadást, a bod­rogszerdahelyi a sertéshús, a király­helmeci a marhahús és sertésfeús be­adást, sőt terven felül is adtak be 30 mázsa sertéshúst. Háromezer koronát kaptak egy-egy sertésért A bártfai szövetkezeteseknek egy­re nagyobb hasznot hajt az állatte­nyésztés. Különösen szép jövedelmük van a törzsállományból. Mint az el­ső szövetkezet a járásban, adtak piacra tenyészsertéseket. Az elmúlt napokban az őszi tenyészállat vásáron 14 sertéssel vettek részt, ezekből 8 apaállat és 6 anyasertés volt. A te­nyészs értés ékért darabonként 3000 koronát kaptak. Mindez világosan bi­zonyítja, hogy a törzsállomány te­nyésztése igen kifizetődik. —ki— A novákyi CSSZBSZ-brigád munkahelyén A novákyi Béke­bánya Štefan Mil­čevič vezette cso­portja, amely a „Csehszlovák­szovjet barátság brigádja" nevet viseli, a napokban teljesítette egész óvi tervfeladatait. A brigád vezetője rendszeresen el­lenőrzi a munká­bajárást. Képünkön éppen ellenőrzés közben láthatjuk az 1121 sz. mun­kahelyén. APRÓSÁGOK a királyhelmeci járásból Bodrogszerdahely a királyhelmeci járásban elsőnek teljesítette 109 szá­zalékra a tej beadását. Móricz József Kisgéresről, Benko Gábor Kiskövesdről és Nagy Sándor Bodrogszentmáriáról már terven felül adnak be tejet. Az előírt beadást ugyanis már teljesítették. Strážné község 110 és Kisgéres 104 százalékra teljesítette a tojás beadá­sát. A vajkai EFSZ-tagok már teljed sltették a beadást és terven felül is beadtak 5000 tojást. (Levelezőnktől.) A kassai kerület traktorállomásai teljesítették az őszi szántás tervéi A kassai kerület gép- és traktor­állomásainak dolgozói 101,7 százalék­ra teljesítették az őszi szántás ter­vét. Az ősz folyamán 51 200 hektárt kellett felszántaniok. A mai napig már 52 086 hektárt szántottak fel, annak ellenére, hogy ez idén 4 ezer hektárral magasabb a tervük, mint a múlt évben volt. Az őszi szántás tervének határidő előtt való teljesítéséhez hozzájárultak a királyhelmeci, a szepesváraljai, rozsnyói, gálszécsi, trebišovi és iglói gép- és traktorállomások, mivel ma­gasan túlteljesítették az őszi szán­tás tervét. Sikeres a Lyjuszkov-féle módszer alkalmazása Egy kocától 42 malac Ősz van. Olyan mint a többi évek­ben. Hol esik az eső, hol pedig kisüt a nap, általában hűvös az időjárás. Ilyen volt akkor is, amikor néhány nappal ezelőtt kimentem a galántai EFSZ sertésóljaihoz s jelkerestem Ry­bánszky Ferencet, a sertések etetőjét és gondozóját. Megálltam a kocaól ajtaja előtt. Ry­bánszky éppen befejezte az etetést. Rám néz és elmosolyodik. „Gond ez, de egyben öröm is" — mondja. Lassan végighaladunk a sertésólon s meg­megállunk az egyes ketreceknél: ti-­A LEGJOBBAKROL hideg szél kíméletlenül kergeti , Mária, aki ledolgozott 133 munkaegy- 68 fillérrel emeljék, s hogyh a magyar az esőfelhőket a Bodrog kör- | séget és 1464 korona előleget kapott nyékén elterülő földek felett. A bod­rogszerdahelyi EFSZ irodájában azon­ban jő meleg van. És még hozzá a hangulat is nagyon ünnepi ma. Az aj­tók kilincsét nyitogató tenyerek me­legítik. Ma van az előlegosztás nap­ja a szövetkezetben, amely egyéb­ként első a királyhelmeci járásban. És még hozzá nem is kevés amit kapnak. 170 tag csak előlegre kap 114 000 ko­ronát. Mosoly suhan az arcokon és látható elégedettség. A szövetkezeti tagok boldeg életükről beszélnek. Hisz lehet-e elégedetlen mondjuk Michal Grabica, a növénytermelési csoport dolgozója, aki 1744 koronát kapott. Vagy özvegy Pick Semega István rizstermelő még többet kap. 1711 koronát. Varga József állat­gondozó 1250 koronát, Szerdi János 1091 koronát. — Nálunk a munkaerkölcs kitűnő és ha mindnyájan jól dolgozunk, bizony a megelégedés is tartósan gyökeret ver köztünk — mondja büszkén a szövet­kezet elnöke. A szép jövedelem igazolja Urbancsík elvtárs szavait. Valóban jól gazdálkod­nak. így például a tenyészsertésneve­lésből 43 sertésért 87 000 koronát kap­tak. A bevételi tervet a többi állato­kért 70 000 koronával teljesítették túl. A jó gazdasági eredmények lehetővé tették, hogy a munkaegység értékét dolgozó nép megsegítésére természet­beni járandóságból 28 000 korona ér­tékben ajándékot küldjenek. H. J. Kassa zenegy, tizenkettő, s egyben sincsen tíznél kevesebb. Gyönyörűek a mala­aok. Van közöttük tiszta fehér, szür­ke és tarka, sőt tiszta fekete is. S ami a legfontosabb, jól fejlettek és egész­ségesek. Az egyik ketrecben eléggé sovány kocát látok. Körülötte tizenegy kis­malac. Néhány napja látták meg a napvilágot. — Ebben az évben harmadszor ma­lacozott. Szinte hihetetlen. Az etető mutatja feljegyzéseit. — Tavasszal 12, nyáron 19, most pedig 11 malacot ellett, vagyis összesen 42 malacot. Tovább haladunk. Egyet-mást kér­dezek a ketrecek előtt. S újból csak ilyeneket hallok: ennek a kocának 32 malaca volt ebben az évben. Azt is megtudtam, hogy eddig minden kocára átlag 16 malac jut. KRAJCSOVICS FERDINAND, Galánta. A trnavai járásban 900 ezer liter tejet adnak be terven felül Szlovákiában minden dekádban újabb és újabb járás egyenlíti ki határidő előtt egész évi beadását az egyes állattenyésztési termékekben. A bratislavai kerületben a myjavai, trenőíni, Nové Mesto-i és Bratislava­Teljesítették felajánlásukat A nagykaposi téglagyár alig pár éves működésének ideje alatt kiváló eredményekről ad számot. Kezdetben nehezen indult és számos kisebb­nagyobb nehézségekkel küzdött a gyár. Ma már jóval túlszárnyalják ter­melési tervüket. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 39. évfordulójára 50 ezer ter­ven felüli tégla kitermelésére tettek felajánlást, azonkívül az évi tervet 10 nappal rövidítik meg. Előbbi felajánlásukat határidőre teljesítették. Úgyszintén a szolidaritás alapjára ledolgoztak egy vasárnapi műszakot a magyarországi dolgozók megsegítésére. A nagykaposi téglagyár egyike azon járási üzemeknek, amely rentá­bilisan gazdálkodik s kiváló eredményeket mutat fel. -ki­környéki járások után az 1956. évi tervbegyűjtés állami tervének teljesí­tését a trnavai járás is jelentette, amely a kerületben a legterméke­nyebb járások körzé tartozik. A tej­begyűjtés tervét 101 százalékra tel­jesítette. A tejbeadás egész évi fel­adatait főleg az EFSZ-ek szárnyal­ták túl 114 százalékos eredménnyel. A magánszektor is jő eredményt ért el, 106 százalékra teljesítette a be­adások tervét. Az állami gazdaságok és a többi szektorok az egész évi feladatok tervét még nem teljesítet­ték. A járás begyűjtési dolgozói vállal­ták, hogy az év végéig legkevesebb 900 ezer liter tejet vásárolnak fel terven felül közellátási célokra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom