Új Szó, 1956. július (9. évfolyam, 182-212.szám)

1956-07-29 / 210. szám, vasárnap

Egy elrontott ünnepély Még egy utolsó névsorolvasás, és a zsúfolt autóbusz megindult. Utána, mint üstökös után a fény­csóva, vidáman úszott az autó­buszban ülö rozsnyói Csemadok énekkarának dala: „Tíz pár csókot egy végből, egy végből..." A dalosok boldogan egymásra nevettek. Könnyű nyári ruhájukban, nevetős jókedvükben fiatalok voltak mindannak ellené­re. hogy a legtöbbjének már őszül a haja. és éveinek száma megha­ladja a negyvénet. Mert a rozs­nyói Csemadok énekkarának több mint 70 tagja között alig találunk 6—7 fiatalt. Jó érzés látni embe­reket, akik életük delén sem ve­szítettek semmit fiatalos jóked­vükből. Csakhamar feltűnt a láthatáron Krasznahorka büszke vára. Az autóbusz keresztülfutott a közsé­gen és megállapodott a vár tövé­ben. A fogyasztási szövetkezetek dolgozói éppen sátrakat vertek a füves térség körül. A nemzetközi szövetkezeti napot készültek meg­ünnepelni ezen a festői helyen-a járás lakói. Reggel 10 órára ter­vezték a műsort, hogy utána le­gyen ideje az embereknek kószál­ni az erdőben, várat nézni és pi­henni a szabadban. Az idő szép, az emberek vidámak — csak... Talán üt abba kellene hagynom a riportot, hogy olyan legyen, amilyennek előre elképzeltem: vi­dám, telt a napfény és a termé­szet melegével és illatával. Mert bántó és szomorú, ha ilyen ked­ves és szépnek Ígérkező esemény meghiúsul az emberek rossz szervezőképessége vagy nemtö­rődömsége miatt. Ugyanis lent a községben ugyanabban az időpont­ban járási tűzoltóversenyt rendez­tek. Természetesen ez nagyban csökkentette a nemzetközi szövet­kezeti nap sikerét. A rozsnyói énekkar 90 éves múltra tekint vissza (amire ter­mészetesen nagyon büszkék). Most 70-nél több tagja van, s így a legnagyobb énekkarok közé tar­tozik Szlovákia területén. Eleinte nagy volt a tagok lelkesedése. El­határozták, hogy komoly nagy énekkart alakítanak, ezért a jövő évig minden dalos még egy új tagot hódít meg a kidtúrmunká­nak. És most? „Kár róla be­szélni" — intenek lemondóan. A lőcsei kerület tánc- és énekün­nepélyére sem mehettek el, mert ahogy utólag megindokolták, az énekkar nagy Létszáma miatt költ­seges lett volna az utazás. Máskor meg-meghívták az énekkart Kas­sára. A megbeszélt napon reggel­től délután 3-ig várták felkészülve az autóbuszra. Mikor végre meg­jött, kassai utasításra, más ének­kart vitt magával. Most is, a nemzetközi szövetkezeti nap al­kalmával Kassán kellett volna fellépniük. Minden meg volt be­szélve, amikor azt az üzenetet kapták a kerületi szövetkezeti ta­nácstól, hogy az ünnepség elma­rad. Ez — ahogy későbben érte­sültek — nem volt igaz. Arra kértek, írjam meg, milyen kálváriát járnak. Megírtam. Ha hibák történtek, azokat Béres elvtárs, a Csemadok kerületi tit­kára az illetékes hivatalokkal karöltve biztosan orvosolni fogja. Mert kár lenne elkedvetleníteni egy ilyen lelkes lcultúrcsoportot, amely széppé teheti nemcsák Rozsnyó, hanem az egész járás dolgozóinak szabad perceit is. GAJDÁCS IRÉN. Václav Rezáč: Hurrá, fiúk, utána! A Szlovákiai Szépirodalmi Könyv­kiadó számos cseh és szlovák író művét jelenteti meg magyar nyel­ven. A napokban Aškenázy magyar nyelven kiadott Emberké-jéről szá­moltunk be, erről a gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt kedves, érté­kes olvasmányról. Most ismét cseh író könyve került a kezünkbe. A cí­me: Václav Rezáč: Hurrá, fiúk, utá­na! Ez az ifjúsági regény is alig több százharminc oldalnál. A szerző három ügyes, talpraesett fiúval: Hosszúval, Cingárral és Rozsdással ismerteti meg az olvasót. A könyvet fejezetekre bontó címek alatt érdekes, több he­lyütt figyelmet lekötő, vonzó cselek­ménnyel találkozunk. A gyerekeknek lakóhelyüktől tá­vol, az erdőben rejtekhelyük van. Odajárnak ki, legtöbbször ott kez­dődik és ott is végződik a kalandos el­képzelésük. Mi történik tulajdonkép­pen e rejtekhelyen? A barlang szájá­ban feltűnik egy ember kék gumi­köpenyben és egy bőrönd fölé haj­lik. Persze nem sejti, hogy mohó gyermekszemek lesnek rá. Látják, hogy ezüst tárgyak csörrennek meg az idegen táskájában. Hosszúnak még a lélegzete is elakad, amikor észre­veszi, hogy az ember az ő kétlám­pását és kis hangszóróját süllyeszti a kofferébe. Itt, ennél a pontnál bomlik ki a mű cselekménye. A három fiú a tolvaj nyomába szegődik. És miközben ül­dözőbe veszik, a hőstettek egész so­rát követik el. Megtudjuk, hogy a tolvaj egy kocsmatulajdonos szolgá­latában áll. Hosszú, Gingár és Rozs­dás arra is rájönnek, hogy ez az em­ber Zakariás apó múzeumát akarja kirabolni. Természetesen mindent el­követnek, hogy az aljas szándék megvalósításának elejét vegyék. Az ííreg embert körülfogják és vele együtt őrzik a múzeum kincseit. Rezáč az események pergőtüzében sok jó tulajdonsággal ruházza fel hőseit. Hosszú és Cingár a nagy hős­tettek vállalója. Rozsdásban is meg­vannak ezek a nemes tulajdonságok, de ami hibája, és sokszor ártalmára van, az a türelmetlensége, ő veszi észre, hogy a tolvaj már a múzeum egyik szobájában van, ö figyelmezteti Zakariás apót, az öreg embert, ő az, aki jellemében, tulajdonságaiban fe­jezetenként fejlődik, változik. így az­tán nem csodálkozunk, ha a mű utol­só oldalain. Hosszúhoz és Cingárhoz hasonlóan a türelmesség a megfon­toltság példaképe lesz. Hogy az író csupa leleményességgel ruházta fel kis hőseit, arra nagy­szerű példa, kétkedést nem tűrő bi­zonyíték a tolvaj gazdájának lelep­lezése. Pohár sör mellett történik minden. A fiúk elmondják, hogy Za­kariás apó milyen időpontban hagyja el a múzeumot. Aztán lesbe állnak. Figyelik a tolvaj Niklicseket, amint bujtó, kapzsi, harácsoló gazdájával megközelíti a múzeumot. Magától értetődően a tolvajt elcsípik. Zaka­riás apó és a gyerekek kihallgatják a tettest. Kisül, hogy az igazi tettes nem Niklicsek, hanem Ferbusz, a minden hájjal megkent kocsmáros, aki a szegény embert idegen honból hazatérvén és lerongyolódva — szol­gálatába állította. Az igazságszolgáltatásra már nem kerül sor, mert a kapzsinak, a má­sok kárán qazdagodónak megég a háza. És a gyerekeknek itt még egyszer alkalmuk nyílik segítő szán­dékuk. vállalkozó szellemük meg­mutatására. Ugyanis az égő házban van Niklicsek leánykája, akit a fiúk veszélyes és körülményes úton ki­szabadítanak! A Hurrá, fiúk, utána! olvasmányos könyv. Gyermekhősei rejtélyes és veszélyes utakat járnak. A szerző nagy körültekintéssel olyan fiúkat rajzol, akik életrevalók, ügyesek, szellemesek. Ami a mű hibájául ró­ható fel, hogy a meséje eléggé való­színűtlen. Lélektanilag nem indokolt, hogy Niklicsek elszegényedése után is miért áll Ferbusz szolgálatába. A kocsmárosról sem tudjuk, miért ha­rácsoló, miért bujtogató? Ezek ho­mályos pontjai a könyvnek. Nem be­szélve arról, hogy ez a könyv ellen­tétben Askenázy Emberké-jével több helyütt észrevehetően és erőltetet­ten tendenciózus. Míg Aškenázv va­lósággal a sorokba rejti nevelőszán­dékát, addig Rezáč minden pedagógiai tapintatosságot kerülve, mindig és mindenütt kimondja, amit akar. Ezektől a kisebb hibáitól eltekint­ve, Rezáč könyve Czagány Iván for­dításában értékes és hasznos olvas­mányt jelent ifjúságunk számára. (M. J.) NÉPHADSEREGÜNK A BÉKE ŐRE Katonáink írják LENOCH elvtárs levele Voplakal tiszt rakétavető egységének éleslövé­szetéről számol be. A csehszlovák „ka­tyusákkal" nagyon jól lőttek a fiúk. Parancsnokuk példamutatása, aki az éleslövészeten kitűnő • eredményt ért el, jó hatással volt rájuk. BAJNÔCZI JÁNOS őrvezető a tarta­lékos tisztek kiképzéséről küldött be­számolót. „Alakulatunkho/"— írja leve­lében — 1 tartalékos tisztek jöttek rövid gyakorlatra. Mi, fiatalok felfigyeltünk arra, hogy a gyakorlatozásra érkezett elvtársak milyen jól tornásznak. Külö­nösen Hanuš, Méca és Macura tisztek végzik ügyesen a gyakorlatokat, pedig Hanuš elvtárs például már elmúlt 45 éves". NÉMETH LÁSZLÖ közkatona a poli­tikai iskolázásról ezeket írja: „Az SZKP XX. kongresszusa óta június vé­géig tanulmányoztuk a kongresszuson elhangzott beszámolókat. Utána átis­mételtük a tanultakat. A vitára — melyhez kérdéseket Sýkora szakaszpa­rancsnokunk dolgozott ki — gondosan felkészültünk. Főleg a Szovjetunió bé­kepolitikájArôl, a jelenlegi nemzetközi helyzetről s az ötéves tervről vitáz­tunk. Turján elvtárs a lenini pártnor­mákról beszélt, míg Binda közkatona a Szovjetunió ötéves tervéről, Vajda Ist­ván közkatona az atomerő békés fel­használásáról, Schön elvtárs a szemé­lyi kultusz káros hatásáról... Kétórás heves vita után befejeztük az SZKP XX. kongresszusán elhangzott beszá­molók megvitatását és jelenleg a politikai oktatás keretén belül a CSKP országos konferenciájának anyagát ta­nulmányozzuk." KRUZSL1AK BÉLA tiszt levelében az aratási munkálatokban nyújtott segít­ségről számol be: „Egységünk katonái örömmel vesznek részt a brigádokon. Lelkes odaadó munkájukkal segítettek már a szénabetakarításban és nem kis mértékben kiveszik részüket az aratá­si munkálatokból is. Különösen jó munkát végez Gyermek közkatona munkacsoportja, amely a parancsnok­tól és az Egységes Földmúvesszövet­kezet vezetőségétől már több esetben dicséretet kapott.Hašek szakaszvezető mint sofőr gyakran reggeltől estig dolgozik az EFSZ-nek. Lelkiismeretes munkát végez ő is és ezenkívül még sok fiatal, mert érdeküknek tartják a katonák is a gabona gyors betakarítá­sát." Az ezred autómühelyében Volimger tiszt egységében a köz­társaság minden vidékéről talá.unk fiúkat: gépészeket, kovácsokat, laka­tosokat, bádogo­sokat, villanysze­relőket, forrasztó­kat. Az autópark kö­zepén az autőmű­hely kisebb fabó­déjának egyik ré­szében fúrók, a fPT másik részében meg agregátok munkájának zaját Fj cé ry és Dudás közkatonák leszerelik a motort az al­vázról, hogy utána a z új rámára helyezhessék. hallani. De a mű­hely körül sincs nyugalom. A gépészek segítenek a gépkocsivezetőknek, akik éjjeli gya­korlatról tértek vissza, együtt ja­vítják az autókat. Mások Pivný tiszt vezetésével javítják a csehszlovák Jippet, a katonai Tudor-kocsit. A Tudor-autót a lefutott kilométerek alapján már generáljavftásba kellene adni, de az autószerelők és a pa­rancsnok gondoskodása eredménye­képpen jó állapotban van. A rossz utak csak kis kárt okoztak benne. Meggörbül a rámája. A sérülés jelen­téktelen volt, de még ez sem kerül­te el az autóműhely parancsnokának figyelmét. Egy időre kivonta az au­tót a forgalomból, míg sikerült más rámát szerezni. Nem új a ráma, de még jó. A többiről már gondoskodik az alakulat autóműhelyének személy­zete, jobban mondva a múszaki biz­tosítás századának tagjai. Ilyen nagyjából a munka az autő­műhelyekben. Forrasztanak, szerel­nek. akkumulátorokat töltenek — gondoskodnak a gépjármüvek jó mű­szaki állapotából. És ezért nem cso­da, hogy ide csak a legjobb szakem-' bereket választják ki. Gyurkovics István tiszt. Kulturális életünkből Egységünk tagjai segítettek és közreműködtek az egyik nyári kato­nai kiképzőtábor műkedvelőinek szí­nielőadásában. Ápolva a hadsereg és a polgári la­kosság közti szoros kapcsolatokat, több hónapja készültek J. K. Tyl: ..Švanda a dudás" című színművé­nek e'őadására. Esténként szabad idejükben próbáltak, és más téren is segítségükre voltak a rendezők­nek. A vasárnap bemutatott darab nagy sikert aratott a kiképzőtábor lakói körében. A szereplők közül ki kell emelnünk Grus igazgatótanító játé­kát, mely a műkedvelő tehetségre és színpadi .jártasságára vall. A közreműködő katonák közül di­cséretreméltó Oberhanen, Michálek és más elvtársak, valamint egysé-: günk zenekarának szereplése. * * * . A minap vendégeink voltak: a prágai Hadseregctthon művészei, akik a nyári kiképzőtáborban harmonika-, ének- és táncszámokkal, valamint artista mutatványokkal szórakoztat­ták katonáinkat. Derűt keltett a kaJ tonák körében az egyik művész egy kiszolgált katona szerepében, aki a hadseregben még gyakran előforduló, „jampi"-kat tette nevetségessé. Nagy sikere volt az Irán—Carossi akroba­ta-táncművészpárnak is. Az esztrádest sikere kiváltotta a katonák nagyfokú megelégedettségét. Lőrincz László, őrvezető katonával nem láncolok // // H árman ültünk egy . kerek asz­talka mellett. Két katona és egy ismerős fiatalember. Civil társunk a katonaélet után érdeklődött, mert ősszel bevonul ő is. A többi asztalok körül jókedvűen mulatnak fiatalok, öregek, civilek és katonák. Felharsant a zene. Az asztaloktól, mintha gombnyomásra történne, egy­szerre álltak fel táncolni az ifjak. Két jól megtermett katona a szom­széd asztalhoz igyekezett, ahol két fiatal hölgy ült. Illedelmesen meghajol­tak és elhangzott a: Szabad kélném? A barna hölgy felállt és elindult a par­kett felé. Ám a szőke fanyar képpel sziszegte, szinte a foga között: „Ka­tonával nem táncolok''. Katona bará­tom, mintha forró vízzel öntötték vol­na le, olyan piros lett. Hogy bensőjé­ben mit érzett, nem tudom. Kellemet­len helyzet, az biztos. Barátom meg­fordult s visszaült az asztalhoz. Kiitta pohár borát, magához intette a pin­cért, fizetett és elment. Hogy hol állt meg, nem tudom. Lehet, hogy egy kö­zeli vendéglőben, ahol pár pohár rum­mal nyugtatta meg magát. S aztán? S aztán kilépett az utcára, ahol a járó­kelők kitértek előle, mert lábai bizony­talanul vitték előre. Akik pedig látták, nem hagyták megjegyzés nélkül. Ter­mészetes, hogy a megjegyzések a ka­tonák nevelése felé irányultak. Az asztal mellett ülö bajtársamra néztem, aki szintén figyelte az esetet. Civil ismerősünk pedig már felemel­kedett s kissé büszkén mondta: „No, mit szóltok hozzá, nekem nem mond nemet?" Válaszunkat nem várta meg. Az asztalhoz lépett s meg sem hajolt, inkább fölényes mosollyal intett a hölgynek, aki nyomban fölemelkedett s már táncoltak is. C zünetben az ismerős visszajött az asztalhoz. Cigarettára gyújtott s megjegyezte: „Barátom, micsoda klassz nő!" — Régen ismered? — Most látom először. A szőke hölgy utána nézett s rövid ideig minket is szemügyre vett. Re­mélem, jól az eszébe vésődött arcki­fejezésem, mert a következő szünetben már nem tért vissza asztalunkhoz. Amikor poharáért hozzánk lépett, halkan megjegyezte, hogy a nő is ma­gyar. T\/Tegragadom ezt az alkalmat, s pár sorban szólok ön­höz, „kedves" kislány, s nemcsak Önhöz, de mindazokhoz, akik e sorok­ban magukra ismernek. Nem tudom, mi okból mondott le a katonának. Azonban a látottakból tisz­ta képet alkottam magamnak. Sajnos, Ön a katonában, aki örsé­gen áll, amikor Ön mulatni megy, nem látott mulatni vágyó fiatalt. Fanyar képet vágott, amikor az egyenruhás fiatalember meghajlott Ön előtt. S egy táncra nem méltatta. Tudja-e, hogy milyen mélyen sértette meg azt a fia­talembert ? Nem hiszem, mert akkor egy táncra hajlandó lett volna. Ön talán nem sejti, hogy katonáink az első perctől nemcsak becsületes katonai gyakorlaton, hanem kettő ne-. velésen mennek keresztül? Ön ezek szerint azt sem tudja, hogy építeni sokkal nehezebb, mint rombolni. Amit parancsnokaink verejtékes munkával fölépítenek, Ön és az Önhöz hasonlók pillanatok alatt lerombolják. Nem mindenki heveri ki egyformán a rajta esett sérelmeket. De most még valamit szeretnék Ön­nek megemlíteni. J^emélem, hogy Ön is meg fog változni, s egyszer boldog anya lesz Önből is. Lehet, hogy éppen ennél az asztalnál tölt majd egy kedves estét az első szabadságon lévő fiával, akit mint szemefényét szeret majd. Megszólal a zene, az Ön fia a szomszéd asztál mellett meghajlik egy csinos kislány előtt, hogy táncra kérje. A fia, mondjuk, igazán szép, derék ember. Ön mosolyogva néz utána s vár­ja, hogyan lejti majd a táncot, de ek­kor valami történik. A kislány az is­mert szavakkal visszautasítja a fiát. Az Ön fiát. Hát ez lehetetlen! Most lesüti a szemét, eszébe jut az egykori katona. Szégyenli a dolgot, de már késő. Fia pirulva tér xňssza Önhöz, s mát indul is ki a teremből. Ön szótlanul követi s talán ölni tudna haragjában. Fülében pedig mint a klgyósziszegés hangzik: .JCatonával nem táncolok." Érzi, milyen fájdalmat szerzett az Ön előtt emberségesen meghajló katoná­nak. Hoiod Béla, közkatona 0 J_SZÖ 1956.

Next

/
Oldalképek
Tartalom