Uj Szó, 1955. augusztus (8. évfolyam, 184-209.szám)

1955-08-28 / 207. szám, vasárnap

1955. augusztus 28. U1SZ0 A Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójára A Szlovák Nemzeti Felkelés 5. év­fordulóján Gottwald elvtárs e törté­ne'mi eseményt így jelemezte: „Azt a tényt, hogy új köztársaságunk van, hogy államunk van, mely az egyen­rangú csehek és szlovákok állama, a dolgozó nép állama, köztársaság, melyben a dolgozó nép a hatalmas Szovjetunióval törhetetlen szövetség­ben irányítja saját országának és nemzetének sorsát, a Szlovák Nem­zeti Felkelés legnagyobb vívmányá­nak tartom." Gottwald elvtárs szavainak jelentő­sége a Szlovák Nemzeti Felkelés 11. évfordulóján felszabadításunk 10. évé­ben, társadalmunk és államunk anyagi és erkölcsi megszilárdulása és a bé­kéért harcoló erők növekedése szem­szögéből egyre emelkedik. Nincsen or­szágunkban öntudatos dolgozó ember, aki nem látná tisztán, hogy a cseh és szlovák nép egysége és a ma­gyar dolgozók szolidaritása, mely a felkelés folyamán megedződött, ma már megbonthatatlan erőt képvisel, mely a szocializmus építését bizto­sítja. A dolgozók öntudatos tömegei tud­ják, hogy az úgynevezett Szlovák ál­lam elleni kemény és véres harc a ka­pitalista kizsákmányoló állam elleni osztályharc szerves része volt, mely­nak során a dolgozók ezrei nemze­tiségre való tekintet nélkül, a mun­kásosztály vezetése mellett har­coltak a fasizmus és kapitalizmus vereségéérj, a népi demokrácia és szo­cializmus győzelméért. A nemzeti felszabadító küzdelemre, melynek osztálytartalma az imperia­lizmus elleni harcban, a munkásosztály vezető szerepének- biztosításában ál­lott és melynek győzedelmes befeje­zése az önálló nemzeti élet felújítá­sának, a nemzetiségi kérdés sztálini megoldásának és a szocialista forra­dalom népi demokratikus formájú győzelmének előfeltétele volt, — min­den dolgozó ember büszkeséggel em­lékezik. A Szlovák Nemzeti Felkelés az 1938­ban meaindult nemzeti felszabadító harc utolsó évének legfontosabb szakasza, el nem választható a Szovjetunió által vezetett fasisztaellenes Honvédő Há­borútól, mert a szovjet hadsereg a felszabadító harc döntő tényezője volt és a Szovjetunió népünk természetes szövetségese. Népünk felszabadulása és a dolgozók győzelme bebizonyítot­ta azt a történelmi tényt, hogy nem­csak a proletariátus osztályérdeke, de népünk nemzeti önállóságának kér­dése is elválaszthatatlanul a Szov­jetunióhoz kapcsolódik. Az 1944-es Szlovák Nemzeti Felke­lés történelmi jelentőségét csak úgy mérhetjük fel, ha nem vesztjük el szem elől azokat az eseményeket, amelyek a felkelés kitörését megelőz­ték és követjük a harci eseményeket hazánk felszabadításának időpontjáig. Csehszlovákia Kommunista Pártja már 1938 őszén felkészült az elkövet­kezendő küzdelmekre. A legnehezebb körülmények között, a müncheni áru­lók könyörtelen üldöző hadjáratainak közepette szervezte illegális sejt­jeit, építette támaszpontjait, hogy a dolgozóknak közömbös, félrevezetett, dezorganizált csoportjait egyesíthesse a fasizmus elleni harcra azokkal a munkástömegekkel, melyek a párt ve­zetése mellett e harcra készen állot­tak. Az illegális szervező munka 1939 őszén befejeződött és amikor a len­gyelek megtámadása után a katonai fel­kelések sorozata Késmárkon, Lőcsén, Rózsahegyen és Körmöcbányán meg­mutatta a Tiso-rezsim gyöngéjét, a párt hozzáláthatott a munkásosztály mindennapos követeléseiért folyó és a kizsákmányolás ellen irányuló harcá­nak szervezéséhez. Az élelmiszerárak rohamos emelkedése, a reálbérek süly­lyedése, a feketekereskedelem és spe­kuláció elburjánzása konkrét anyagot szolgáltatott a párt ideológiai küzdel­me számára, melynek során a dolgo­zók felismerték a fasizmus igazi osz­tályjellegét, valamint az egységes arc­vonál szükségességét és a kommu­nista párt által irányított harc he­lyes célkitűzéseit. A munkásosztály szervezettsége és harci elszántsága az 1940. évi sztráj­kokban nyilvánult meg. A sztrájk­hullám csúcspontját október 30-án Handlován érte el, ahol a bányászok már nyilt és félreérthetetlen politi­kai követelésekkel iéptek fel. A handlovai sztrájk után a fasiszta Tiso-kormány számára sem volt már kétséges, hogy az öntudatos munkás­tömegeket nem lehet többé hamis il­lúziókkal félrevezetni és hogy a kom­munista párt a könyörtelen üldözés ellenére is feltartóztathatatlanul halad az antifasiszta harcosok élén. Amikor a hitleri Németország meg­támadta a Szovjetuniót és a Tiso­kormány csatlakozott a rablóhadjá­rathoz, Szlovákiában új helyzet kelet­kezett. A hadikiadások emelkedésével erősbödött az adóprés, zuhantak a munkabérek, a kis- és középparaszt­ság eladósodott, a szabadpiac korlá­tozva lett, élelmiszerekben és ruhá­zati cikkekben erősen érezhető hiány mutatkozott. Ezek a körülmények ter­mészetesen meggyorsították az egysé­ges nemzeti ellenállás kiépítésének lehetőségeit. A fasizmus elleni tömegmozgalom gyors növekedése lehetővé tette to­vábbá azt, hogy a párt illegális Köz­ponti Bizottsága hozzálásson az egy­séges népfront központi politikai szer­veinek kiépítéséhez. Ez a szervezési munka nagy ne­hézségekkel volt egybekötve. A forra­dalmi mozgalmat 1942-ben a második és harmadik illegális Központi Bizott­ság letartóztatásával és a párt appa­rátusának likvidálásával súlyos kár ér­te. Ugyanakkor azonban a tömegmoz­galom szilárd alapjai is megmutat­koztak, főleg abban, hogy a párt járá­si és helyi szervezetei a központ irá­nyítása nélkül is átmenetileg folytat­hatták tevékenységüket főleg a par­tizánkülönítmények és a forradalmi nemzeti bizottságok kiépítése terén. A partizáncsoportok szervezése, a katonaszökevények számának növeke­dése arra mutatott, hogy a fegyve­res felkelés lehetősége és szükséges­sége a harcra elszánt tömegekben egyre mélyebb gyökereket ver. A pártnak a partizánkülönltmények szervezésére irányuló helyes politikai elgondolását azonban a Központi Bi­zottságba befurakodott burzsoá-na­cionalisták az 1943-as év folyamán meghamisították. Husák és Novo­mesky, a párt előző Központi Bizott­ságának utasításait nem hajtották vég­re és a partizánharc alapos és sok­oldalú szervezése helyett a fősúlyt a szlovák hadseregre helyezték. Ez­zel a nemzeti ellenállásnak súlyos károkat okoztak és káros tevékenysé­güket fokozták azzal, hogy 1943 őszé­től kezdve lépésről lépésre közeled­tek a londoni kormány szlovákiai megbízottaihoz és 1944 augusztusá­ban a polgári csoportok egyesülése után beleolvadtak a burzsoá ellenállás táborába. A kommunista párt helyes politikai irányvonala, melyet a burzsoá-nacio­naiisták megszakítottak éppen abban az időpontban, amikor a széleskörű fegyveres ellenállás megszervezése időszerűvé vált, mégis meghozta gyü­mölcseit 1944 nyarán, amikor a ke­leti front határainkhoz közeledett és és a szovjet partizánok megjelentek Szlovákia földjén. A felfegyverzett partizánok száma ebben az időben rohamosan emelke­dett egyik napról a másikra és a hősies szovjet katonák által vezetett partizántevékenység most már tömeg­jelleget nyert. Ezzel Szlovákia dolgozó népe megta­lálta azt a fegyveres erőt, melynek segítségével a fasiszta államgépezet szétrombolásához és a német fasiszta katonai alakulatok megtámadásához és elűzéséhez hozzáláthatott. 1944 augusztusának utolsó hetében nyílt partizánharcra került már sor, mely mindenütt, ahol a fasiszta ál­lamszervek eltávolítása sikerrel járt és az államhatalom a forradalmi nem­zeti tanácsok kezeiig ment át, foko­zatosan felkelésben csúcsosodott ki. A nemzeti felkelés tömegbázisa egy­re szélesedett annak ellenére, hogy a központi vezetés megszervezését bur­zsoá-nacionalisták szándékpsan gátol­ták. A partizáncsoportok hősies ak­ciói eredményesen keresztezték a né­met hadsereg haditerveit és szep­tember végén a fasiszta sereg előre­nyomulását lényeges partizán erők ál­lították meg, miközben a szovjet csa­patok a Kárpátokhoz közeledtek. Az ellenállás polgári elemeinek ek­kor már nem volt érdekében a fegy­veres harc folytatása és ezért Beszter­cebánya eleste után kapituláltak, fel­oszlatván a hadsereget. Ezzel a tény­nyel a burzsoá ellenállás koncep­ciójának bukása, melyet a burzsoá­nacionalisták is magukévá tettek, — nyilvánvaló lett. A partizáncsapatok eflenállása lénye­gesen súlyosabb körülmények között folytatódott. Szlovákia dolgozóinak forradalmi elszántságára jellemző volt ebben a nehéz időszakban az újabb partizánkülönítmények alakulása és a forradalmi nemzeti tanácsok sokoldalú tevékenységének fokozódása. A nemzeti tanácsok szívós ellen­állása és kitartása a felszabadulásig bizonyítéka annak a ténynek, hogy Szlovákia munkásosztálya a burzsoá­nacionalisták áruló tevékenysége elle­nére megszilárdította egységét és a dolgozó parasztsággal egyetemben biz­tos alapokra fektette a nép hatalmi szerveit, melyek a Szovjetunió se­gítségével kiharcolt felszabadulás után a népi demokrácia megdönthetetlen pilléreivé váltak. A Szlovák Nemzeti Felkelés népünk nemzeti felszabadító harcának nagyon fontos részét képezi, melynek folya­mán Csehszlovákia Kommunista Párt­jának vezető szerepe nemcsak az egyes kommunisták hősies harcában nyilvánult meg, hanem abban is, hogy miként lett a felszabadító harc gott­waldi irányvonala a gyakorlatban meg­valósítva, miként lett a forradalom lenini elmélete és taktikája pártunk által a csehszlovák viszonyoknak meg­felelően felhasználva. A Szlovák Nemzeti Felkelés példa­képe annak a hősies odaadásnak és kitartásnak, mellyel a névtelen har­cosok tömege a kommunisták veze­tése mellett és a Szovjetunió önzet­len segítségével életét és vérét áldoz­ta a dolgozó nép szabadságáért, a jobb jövőért és a nemzet függetlenségéért. A Szlovák Nemzeti Felkelés meg­mutatta, mit jelenteti? számunkra a hős szovjet partizánok harcos tevé­kenysége, akik a felkelőket a parti­zánharc taktikájára tanították és gaz­dag harci tapasztalatokkal szolgáltak nekik. Nem kevésbé fontos tanulságokkal szolgál a felkelés a csehszlovák mun­kásosztály egységére vonatkozólag. A morva határon csoportokban jöttek át a cseh munkások, hogy fegyverrel a kezükben segítsék a szlovák partizá­nok ellenállását. Sverma elvtárs besz­tercebányai működése, hősies áldozat­készsége és kitartása az utolsó lehele­tig mindenki előtt ismeretes. De törté­nelmi tény az is, hogy a partizán­tevékenység növekedése Cseh- és Mor­vaországban, mely szoros kapcsolatban állott a Szlovák Nemzeti Felkeléssel, nem volt átmeneti jellegű, hanem ál­landóan erősbödött és az 1945 májusi fegyveres felkelésben érte el tető­pontját. A csehszlovák és magyar proleta­riátus szolidaritását szolgálta az a 167 magyar önkéntes is, akik a zólyomi Nemzeti Tanács napilapjának (Hlas národa) jelentése szerint 1944. szep­tember 19-én Jolsvánál átlépték a csehszlovák határt, hoqy a szlovák partizánkülönítményekbe beleolvadva harcoljanak a német fasiszták ellen. A forradalmi nemzeti tanácsok, me­lyekből a felszabadulás után népi de­mokráciánk államhatalmi és igazga­tási szervei alakultak, történelmi sze­repet játszottak a felkelésben. Szer­vezték és támogatták a nép forradal­mi mozgalmát és a dolgozó nép forra­dalmi követeléseinek kifejezőjévé vál­tak. A Szlovák Nemzeti Felkelés meg­mutatta a burzsoázia igazi arcát, a nyugati imperialisták és belföldi ügy­nökeik bűnös tevékenységét a harc legnehezebb fázisában, amikor a hitleri túlerőnek sikerült a felkelőket a he­gyekbe szorítani. A felkelésnek Utolsó szakaszában a ludák fasiszták bűnös tevékenysége is tetőpontját érte, akik a szlovák népen elkövetett állati ke­kegyetlenkedésekért teljes mértékben felelősek. E nehéz hetekben azonban a harcoló tömegek hősisssége is kul­minált, amikor a kommunista párt ve­zetése mellett folytatták a partizán­harcokat a fasiszta betolakodók ellen mindaddig, amíg a felszabadító szov­jet hadsereg meg nem érkezett. Felszabadulásunk 10. évében, ami­kor büszkén tekintünk vissza az eddig elért eredményekre, népünk forradal­mi harcának legjobb hagyományaiból erőt és biztonságot merítünk a küszö­bönálló új feladatok elvégzésére, me­lyekre dolgozóink szilárd egységben készen állnak, hogy a felszabadulás óta hatványozott és legyőzhetetlenné vált erővel felépítsék a békés szo­cialista jövőt. V1ETOR MÁRTON /Q felkelés földjén Nyitrán túl egyre sokasodnak a lejtők, a szelíd dombok, hogy mindinkább átengedjék helyüket az erdöborította hegyeknek, ahol egy évtizeddel ezelőtt fegyverek ropogása verte fel a csendet. Utam a Garam menti Szentkeresztre vezetett. A községben, a közeli dombokon és hegyekben 1944 nyárutóján és őszén véres har­cokat vívtak a partizánegységek a dél felöl előrenyomuló németekkel. A község utcáit járva meg-megáll az ember a néma házfalak alatt, amelyek még most is őrzik a haláltontó lövedékek nyomát. A község lakói tizenegy évvel ezelőtt az elsőknek csatlakozták a felkeléshez s fegyvert ragadva állták el a betolakodó, bosszúra szom­jas ellenség útját. Igen, itt is, mint a Szlovák Nemzeti Felkelés ha­táskörébe eső többi területeken, hösök születtek. Hősök, akik ké­szek voltak meghalni hazájukért. Garamszentkereszt községet elhagyva a Garam mentén folytattam tovább utamat a felkelés egyik legfontosabb fészke, Zólyom felé. A folyó ezüstösen csillogott felém s a rohanó víz, amely 11 évvel ezelőtt véres tetemeket ringatott hátán, most. a két partján épülő gyárak és új lakótelepek remegő kppét tükrözte. A város főterén üde, virágokkal, szegett park terül el, a Szlo­vák Nemzeti Felkelés Parkfa Méltóképpen hirdeti ez is a zólyomi harcosok hőstetteinek emlékét. Különösen a zólyomi vasutasok, a vasúti műhely dolgozói tüntették ki magúkat a felkelés idején, hi­szen nemcsak bátor honvédő harcukkal, hanem munkájukkal is hat­hatósan támogatták népünk nagy küzdelmét. Fegyvereket gyártot­tak, páncél-kocsikat. A vár alatt ma is ott állnak azok a páncél­kocsik, amelyeket a zólyomi vasúti műhely derék dolgozói készítet­tek, hogy tűzzel árasszák el az elnyomók seregét. Három páncél­vonat okádta a halált Zólyom térségében több mint 11 évvel ezelőtt, s a németek tűzzel-vassal igyekeztek elpusztítani e veszedelmes fegyvert. Bombavetők cirkáltak a hegyek felett, hogy megsemmi­sítsék a páncélosokat. A zólyomiak leleményessége azonban meg­hiúsította a támadást, s a közeli vasúti alagútban, biztos helyen vár­ták be a repülőgépek támadását. A vár tövében most csendesen pihen a nehéz lövedékek nyomát viselő páncélvonat két kocsija, s hirdeti a felnövekvő nemzedék­nek a zólyomiák, s a közeli falvak felkelőinek hősiességét. A vár főkapuja mellett fehér márványtábla illeszkedik a száza­dos falba. Alatta virágokból font koszorú. Meghatott némasággal betűzöm a márványtábla feliratát: „Itt tartózkodott a Szlovák Nem­zeti Felkelés idején, 1944-ben a Il-ik Csehszlovák Partizán Brigád, a Za Oszlobodenie Szlovanov parancsnoksága". Vajon hányan maradtak életben a hősök közül, hogy elmeséljék fiaiknak és uncr káiknák a nehéz, de hősi napok emlékét? Járom a várost, amelyet ezernyi emlék kötöz a hősi múlthoz. Igen. Itt áll a ház, ahol a Forradalmi Nemzeti Tanács ülésezett. Az utcák macskakövezetén hosszú sorokban meneteltek 11 évvel ezelőtt Zó­lyom és környékének bátor fiai, akik négy hétig tartották halált­megvető bátorsággal a frontot a Korpona és Losonc felől özönlő né­met túlerővel szemben. A város háztetőit ragyogva sugározza be a napfény. A környező hegyek sötétzölden bólintanak, amíg autóbuszunk tovahalad Besz­tercebánya felé. Lassan a messziség kék ködébe vesznek a háztetők, a tornyok, az ősrégi vár. Elmarad a város, amelynek fiai arany be­tűkkel írták be nevüket a történelem könyvébe. • * • Zólyomtól északra fenyvesekkel szegett völgy húzódik Beszter­cebánya felé: a Garam völgye. Néhány kilométernyi autóút után szemünk elé bukkannak Szliács fürdő üde fehér nyaralói, amelyeket sűrű, sötét fenyőligetek koszorúznak. Az aranyszínű tarlókon gabona­keresztek feküsznek, s a virághímes rétek során illatos szénabog­lyákba kap a szél. A magasban gépmadár kering és lassan aláereszkedik a szliácsi repülőtér fövenyéreTEz a repülőtér több mint egy évtizeddel ezelőtt fontos szerepet játszott a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Itt szálltak le az élelmet és lőszert szállító szovjet repülőgépek, hogy a súlyos sebesültekkel ismét magasba emelkedjenek s a Szovjetunióba szál­lítsák őket. A bátor szovjet pilóták száz és száz sebesült felkelőt helyeztek biztonságba, akiknek szovjet orvosok adták vissza ismét egészségüket. Besztercebánya felé vezető utunk során ellátogattunk a Kovácová melletti emlékműhöz, ahol ezerszáz ártatlanul halálba küldött embert takar a föld. Az emlékművet a környező falvak népe építette, hogy örök tanúságul szolgáljon a jövő nemzedéknek a garázda és vér­szomjas fasizmus gyalázatos tetteiről. Kovácovái fültanúk mesélik hogy tizenegy évvel ezelőtt a nyári hajnalokat fegyverropogás verte fel: akkor lőtték agyon azokat a vértanúkat, akik a Gestapo karmai közé kerültek. Mint másutt, itt is megásatták áldozataikkal a sír­gödröt Hitler pribékjei. Az obeliszk tövében száz színben pompázó virágok takarják a tömegsírt, s a közelben békésen legelészik egy juhnyáj. A nap arany­esőt csurgat a lombokra, amelyek hajladoznák a könnyű szélben. Bé­késen szendereg a táj s a béícét hirdeti, de éberségre int a tömeg­sír s messzire mutat az obeliszk: — emberek legyetek éberek! A síremléket elhagyva tovább folytatjük utunkat a Szlovák Nem­zeti Felkelés gócpontja: Besztercebánya felé. A távolban fenyvesek csipkéi mosódnak a szürkéskék levegőbe, üde lombfoltokra tűz a napsugár, s a hegyek bércei fehéren villognak. Feltünedeznek Besz­tercebánya első házsorai. Mély megilletődéssel járja itt az em­ber azokat, az utcasorokat, amelyek több mint egy évtizeddel ezelőtt a felkelő harcosok döngő lépteitől visszhangzottak. Tizenegy évvel ezelőtt, miután Jegorov szovjet partizán-százados csapatai elfoglalták a varost-, itt hirdette ki 1944. augusztus 29-én este 22 és 23 óra között a besztercebányai szabad leadó a Szlovák Nemzeti Felkelést, s felhívta a falvak és városok népét a felkeléshez való csatlako­zásra. A lelkesedés, mint a vulkán tört a magasba, színes ember­tömegek lepték el a város minden talpalatnyi helyét, hogy fegyver­rel a kezükben elinduljanak a frontra megvédeni a bátrak földjét, a fasiszta csizmával megtiport hazát. A sorkatonaság csatlakozott a felkeléshez, amely terjedt,,megerősödött, hatalmas méretűvé növe­kedett. Besztercebánya egészen 1944. október 27-ig a felkelés szíve és agya volt. Innen irányították a hősi harcot, amely felemelte fegy­verét a zsarnokság ellen. A város több bombatámadást is átélt, sok házat rombadöntöttek a szőnyegbombázó acélkeselyűk, sokan estek a bombatámadások és repülőgépek gépfegyvertüzének áldozatául, de a győzelembe ve­tett hit lángját nem olthatták ki a bosszúra szomjas fasiszták. A város ma már sok szép, új épülettel gazdagodott, a háború nyo­mát eltűntette a békés építőmunka. A házfalak, az emlékoszlopok és emléktáblák azonban tovább őrzik a hősi napok emlékét, és to­vább őrzi a nép, a város állhatatos népe. amely a nagyszerű múlt­bó[, a szovjet és szlovák hősök, az első sorokban harcoló kommu­nisták hitéből meríti a holnapot építő erejét. \ DÉNES GYÖRGY J

Next

/
Oldalképek
Tartalom