Uj Szó, 1955. április (8. évfolyam, 78-102. szám)
1955-04-24 / 97. szám, vasárnap
2 II JS2 0 1955. április 24. Beszámoló Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága munkájáról és a párt további feladatai harmad részét eddig elnyomták, szétszakították, egymás ellen uszították és akaratuk ellenére háborúba döntötték az imperialisták érdekében. Ügyeiket helyettük és ellenük a gyarmati nagyhatalmak intézték. Az a tény, hogy most egybegyűltek az emberiség többségének képviselői, hogy maguk vitassák meg saját ügyeiket, kifejezésre juttatja azokat a mélyreható történelmi átalakulásokat, amelyek a világon végbementek. Az ázsiai és afrikai népek értekezletének nagy jelentőségéhez hozzájárul az is, hogy részt vesz rajta a Kínai Népköztársaság is, amely nemzetközi viszonylatban rjemcsak nagy súllyal rendelkezik, hanem egyben nagy tekintéllyel is Ezt a tekintélyt az ázsiai és afrikai népek előtt győztes harcával és azzal szerezte meg, hogy példamutatóan áll a gyarmati rendszer elleni harc élén. Támogatjuk azokat a célokat, amelyeket az értekezlet részvevői tűztek maguk elé, mivel azok a világbéke megszilárdítását szolgálják Egyetértünk a békés együttélés öt alapelvével. Rokonszenvünkről biztosítjuk Ázsia és Afrika népeit és teljes sikert kívánunk értekezletüknek. Nem hunyhatunk szemet egy további fontos tény fölött sem, amely az imperialisták célkitűzései megvalósításának útjában áll. A kapitalista országok munkásosztályának mindennapos harcáról van szó, ellenállásáról az imperialisták politikájával, a kizsákmányolással és az egész tőkés rendszerrel szemben, arról, hogy támogatja a Szovjetunió békeszerető politikáját és határozottan állást foglal amellett, hogy sohasem vesz részt a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen indítandó háborúban. Jelentős tényező a hatalmas demokratikus békemozgalom, amely küzd a háború rémségeinek megakadályozásáért, amelynek ereje és jelentősége szüntelenül nő és amely a többi tényezővel együtt legyőzhetetlen gátként áll a háború útjában. A fentiekből világos, hogy a világ erőviszonyai reális lehetőséget nyújtanak arra, hogy megakadályozzuk az imperialisták terveit, elejét vegyük a háborúnak és megszilárdítsuk a békét. Ezt a lehetőséget valóra kell váltanunk. A béke hívei vagyunk és miden erőnkből harcolni fogunk a békéért. A béke hívei vagyunk azért, mert ez felel meg népünk és a kapitalista országokban élő dolgozók alapvető, létfontosságú érdekeinek, mert lehetővé teszi számunkra, hogy teljesen az országépítés munkájának szenteljük magunkat. Szlovákia dolgozói jól tudják, hogy milyen szorosan ószszefügg országépitésünk munkája a világ békés fejlődésével, tudják, hogy a béke nyújt lehetőséget országépitésünk valóra válására, a dolgozók életszínvonalának emelésére és ugyanakkor országunk építése és fejlesztése az a legfontosabb tettünk, amellyel hozzájárulunk a béke megőrzéséhez. Ezért országépítő munkánkkal, a Béke-Világtanlcs felhívásának aláírásával, amellyel az atomháború előkészítésének beszüntetését, az a tom fegyverek készleteinek megsemmisítését és gyártásuk azonnali beszüntetését követeljük, kifejezésre juttatjuk békés szándékainkat és óva intünk minden háborús uszítót, a béke minden ellenségét. A béke hívei vagyunk és harcolni fogunk érte, mert reális lehetőség van a béke megtartására, ha az egész világ népe ennek érdekében veti latba erejét és mindvégig védelmezni fogja a béke ügyét. A béke hívei vagyunk és szilárd meggyőződésünk, hogy a béke biztosításának útja a vitás kérdések megoldása tárgyalások, kölcsönös megegyezések és a világ minden békét óhajtó erejének összefogásával, nem pedig fenyegetésekkel és zsarolásokkal, ,,erőpolitikával" sem pedig az imperialisták előtti meghátrálással. Bennünket hiába zsarolnak atombombával, nem féleml'thítnek meg és nem diktálhatnak nekünk. Nekünk nincsenek gyönge idegeink, mert biztosak vagyunk a magunk dolgában és islerjük erőnket. A szocialista tábor országai világosan beszélnek és figyelmeztetik az imperialistákat, amennyiben háború kirobbantására vetemednének: mi nem vagyunk gyöngébbek, hanem erősebbek vagyunk az imperialistáknál. A kapitalista országok munkásosztálya, a gyarmati országok nemzeti felszabadító mozgalma, a világ békemozgalma nem az ő oldalukon áll, hanem a mi oldalunkon. De nemcsak erről van szó. Az emberiség szerencséjére az amerikai imperialistáknak nincs többé monopóliuma, sőt fölénye sem az atom- és hidrogénfegyver gyártásában, hanem ellenkezőleg, az atomerö uralásában jelentősen elmaradnak a Szovjetunió mögött. Nem kételkedünk abban, hogy két világháború tapasztalatai után a válasz csak egy lehet: a néptömegek rohama elsöpri a kapitalizmust a föld színéről. Ez nem jelenti majd a civilizáció végét, nem vet véget sem a szocializmusnak, sem a forradalmi mozgalomnak, hanem végérvényesen leszámol a kapitalizmussal. Amint tehát Molotov elvtárs hangsúlyozta a Szovjetunió Legfelső Tanácsának legutóbbi ülésszakán: „A világ civilizációja nem pusztul el, bármekkora kárt is okozzon neki az új agresszió, hanem elpusztul a véráztatta, imperialista alapon felépült korhadt társadalmi rendszer, amely már túlélte magát és amelyet agresszív jellege, a dolgozóka* és elnyomott nemzeteket kizsákmányoló jellege pusztulásra kárhoztat." Csakis ezzel végződhetik az a háború, amelyet az imperialisták kirobbantanának. A népek nem akarnak háborút, meg akarják akadályozni az atomfegyver alkalmazását. A jelenlegi erőviszonyok és az emberi társadalom fejlődése arról tanúskodnak, hogy a nemzetek a pusztító híborút, az atom- és hidrogénfegyver alkalmazását megakadályozni nemcsak akarják, nemcsak kénytelenek hanem képesek is rá. Ezért még szorosabbra kell fogniuk soraikat, és minden erejüket megfeszítve mindvégig védelmezniök kell a béke ügyét. Az imperialisták új világháború kirobbantís-ra, háborús tömbök létesítésére, Nyugit-Németország újrafelfegyverzésére irányuló gyekezetére köztársaságunk védelmi erejének fokozásával, az állam gazd3s:gi erejének növe lésével és védelmi célokat szolgáló kölcsönös segélynyújtási egyezmény megkötésével válaszol. Ebből fontos következtetések és feladatok származnak a mi számunkra, a mi népünk. Szlovákia Kommunista Pártja számára is: Meg kell erősítenünk államunk gazdasági hatalmát. meg kell szilárdítanunk az ország védelmi képességét azáltal, hogy fejlesztjük egész gazdaságunkat, kiépítjük iparunkat és elsősorban nehéziparunkat, lényegesen fejlesztjük mezőgazdasági termelésünket. Meg kell szilárdítanunk szövetségünket és gazdasági együttműködésünket a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal. Rendszeresen le kell lepleznünk az imperialistáknak és ügynökeiknek, népünk árulóinak népellcnes, háborús politikáját és el kell mélyítenünk az imperialista országok dolgozóihoz, a gyarmati országok szabadságukért harcoló nemzeteihez fűződő baráti kapcsolatainkat. A dolgozókat úgy kell nevelnünk, hogy rendíthetetlenül meg legyenek győződve erőnk győzhetetlenségéről, büszkék legyenek arra, hogy a szocializmus táborának országaihoz tartozunk és szeretettel viseltessenek a Szovjetunió, a béke legerősebb védelmezője iránt. Arra a tudatra kell nevelnünk a dolgozókat, hogy a nép képes megvédeni a békét, meg kell magyaráznunk nekik az állandó, aktív békeharc szükségét és hangsúlyoznunk kell, hogy leginkább azzal járulhatunk hozzá a béke megszilárdításához, hogy építjük és erősítjük hazánkat, teljesítjük és túlteljesítjük a terveket, szüntelenül emeljük a munka termelékenységét, és fellendítjük a szocialista munkaversenyt. II. Népi demokratikus rendszerünk megszilárdulása és Szlovákia felvirágzása Tíz esztendő telt el azóta, hogy a szovjet hadsereg felszabadította a Csehszlovák Köztársaságot. Ez az évforduló lehetőséget nyújt arra, hogy kiértékeljük munkánkat, amelyet történelmünk e rövid és mégis oly jelentős szakaszán végeztünk A CSKP politikája, a marxista-leninista tanítás elveit követve népünket a kizsákmányoló tőkés rend megszüntetésére vezette. A bankok, bányák és gyárak államosításával, azzal, hogy a termelőeszközöket a győztes munkásosztály átvette, megvetettük az új szocialista társadalom szilárd alapjait Kisajátítottuk a nagybirtokosok földjeit és igazságos fö'dreform útján a kis- és középparasztoknak idtuk át, s ezzel megszilárdítottuk a munkások és a parasztok szövetségét, amelynek vezető ereje a munkásosztály, és hozzáfogtunk falvainkon a szocializmus alapjainak építéséhez. 1938 februárjában győzelmet arattunk a reakciós burzsoázia fölött és ezzel eltávolítottuk a városaink és falvaink harci szövetségén alapuló Nemzeti Front kormányából az imperializmus ügynökeit, lehetetlenné tettük, hogy a burzsoázia a Nemzeti Front kormányán belül szabotálja törekvéseinket és kísérletet tegyen a hazai reakció erőinek seg'tségével a burzsoa/ja uralmának helyreállítására. Következetesen folytatva a Nemzeti Front politikáját, Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével, megszilárdítottuk a CSKP kapcsolatait a Nemzeti Front többi pártjával, valamint a pártonkívüli dolgozók széles tömegeivel. A nemzeti bizottságokba, a nemzetgyűlésbe és a Szlovák Nemzeti Tanácsba 1954-ben lefolytatott választások megmutatták, mily határtalan bizalommal viseltetik népünk a népi demokratikus rend és a CSKP politikája iránt. Néhány rövid év alatt, a Szovjetunióban megszervezett csehszlovák hadtest harci hagyományaira támaszkodva sikerült olyan hadsereget szerveznünk, amelyet a csehszlovák hazafiság, a proletár nemzetköziség szelleme lelkesít és amely határtalan odaadással viseltetik Csehszlovákia népe és szeretett pártja, Csehszlovákia Kommunista Pártja iránt. A csehszlovák hadsereg ma az államrend biztos támasza, jól felszerelten készen áll arra, hogy bármikor megvédje lakosságunk békéjét és Csehszlovákia határainak biztonságát. A belügyminisztérium szervei egybeforrtak a néppel, a nép kezében biztos fegyvert képviselnek, amely megakadályozza a kémek és felforgatók beszivárgását országunk területére és megbízhatóan védelmezi népünk közös vagyonát és biztonságát. Befelé és kifelé egyaránt biztosítva, a CSKP vezetésével építjük hazánkban a szocializmust. A CSKP politikája, amelynek legfőbb mozgató ereje a dolgozók jólétéről való gondoskodás, az egységes gazdasági terv, a munkatermelékenység rendszeres növelése révén biztosítja az egész népgazdaság szüntelen gyarapodását és fejlődését. Büszkeséggel tölt el népünk országépítő munkájának mérlege, ha visszatekintünk szabadságunk tíz esztendejére. A kapitalista gazdálkodásnak 150 esztendőre volt szüksége, míg elérte az 1937 évi színvonalat, Csehszlovákia ipara azonban ezt a szinvonalat csupán első ötéves tervünk öt esztendeje alatt töb'j mint 100 százalékkal túlszárnyalta. Emellett a nehézipar. m n Ívnek alapja a termelőeszközök gyártása, a Lányászat, a kohászat, vegyi és gépipar, energetikai ipar fejlődése sokkal gyorsabb, mint a többi iparágé és biztosítja a közszükségleti cikkeket gyártó ipar fellendülését, teljes lehetőséget nyújt arra, hogy több és jobbninóségű fogyasztási cikket termeljen. A nehézipar fejlődésével szüntelenül tökéletesíthetjük és fejleszthetjük mezőgazdasági termelésünket is. A szocializmus gazdasági alaptörvénye és a népgazdaság tervszerű arányos fejlődésének törvénye által támasztott követelményeknek megfelelően pártunk és kormányunk a nehézipar elsődleges fejlesztésének irányvonalát alkalmazza, mert ennek az iparágnak további sokoldalú fejlesztésében, az ipari termelés fejlődési ütemének meggyorsításában, kulcs jelen tősége van szocialista gazdaságunk anyagi-műszaki alapjának megerősítésében. Az elmúlt tíz esztendő alatt jelentősen megváltozott Szlovákia. Gyors ütemben gyarapodott és gyarapodik a korszerű szlovákiai ipar. Az 1937. évi termelést alapul véve, megállapíthatjuk, hogy ipari termelésünk egészében 467 százalékra emelkedett. Az ipari termelés általános fejlődése mellett igen jelentősen nő különösen nehéziparunk, a népgazdaság fejlődésének alapja. 1937-hez képest a nehézipar bruttó termelése Szlovákiában 769 százalékra emelkedett. Az elmúlt tíz esztendő alatt Szlovákiában 288 új, kibővített vagy lényegesen újjáépített üzemet építettünk fel, ebből 169 az új üzemek száma. Közülük sok országos jelentőségű. Szlovákia iparosításában nagy jelentőségű volt a múlt év is, amikor Szlovákiában 27 új üzem kezdte meg termelését és 10 üzemet korszerűsítettünk. Az ötéves terv során készült el az árvái völgyzárógát, Közép-Európa legnagyobb vízierőmútelepe. Hét további vízierőművet is létesítettünk. Üj vasútvonalakat építettünk Dúbrava és Selmecbánya, Pótor és Nógrádszakái között, befejeztük az igen fontos TornaRozsnyó vasútvonal építését, a Szövetségi Vasútvonalat 272 kilométer hosszúságban kétvágányosra szélesítettük ki. Szlovákia az elmaradt mezőgazdaság és fejletlen ipar országából ipari-agrárországgá változott, amelyben túlnyomó súlyra tett szert a korszerű ipar. A háború előtt a mezőgazdasági termelés felülmúlta az ipari termelést, az egész termelésben az ipari termelés része 36 százalék, a mezőgazdasági termelés 64 százalék volt. 1954-ben azonban az ipari . termelés részesedése már 69 százalékra emelkedett és a mezőgazdasági termelés Szlovákia összes termelésének 31 százalékát teszi ki. Megváltozott a lakosság összetétele is. Az iparban és az építőiparban foglalkoztatott személyek száma 18,8 százalékról 28,2 százalékra emelkedett, a mezőgazdaságban dolgozó személyek számaránya pedig az 1930. évi 56,7 százalékról 1953-ban 40 százalékra csökkent. Az ipar hatalmas arányú fejlődésével karöltve gyarapodik az új munkásosztály is, amely fejlett politikai és osztályöntudattal, nagyfokú szakképzettséggel rendelkezik és magas kulturális színvonalat ért el. fts ugyanabban a mértékben, amint Szlovákia szüntelenül növekvő ipara hozzájárul Csehszlovákia egész gazdaságának megerősítéséhez, gyarapodik Szlovákia új munkásosztályának súlya, befolyása és ereje is, azé az osztályé, amely népi demokratikus rendszerünk jelentős támasza lett. Az ipar nagyszerű fejlődésével kapcsolatban új műszaki értelmiségünk nő fel. amely egyre nagyobb mértékben vesz részt Szlovákia szocialista iparosítása sikereinek megszervezésében. A nehézipar és a többi iparág további fejlődésének biztosításáról Mielőtt elemeznénk, hogyan teljesítjük Szlovákiában a CSKP X. kongresszusának határozatait, hangsúlyozni akarom, hogy fő feladatunk továbbra is a szén és vasércbányászat fejlesztése, az energetikai művek építése, amely lemarad az ipari termelés fejlődése mögött, továbbá a kohászat és a gépipar fejlődésének biztosítása, a villamosáram-termelés növelése a meglévő kapacitás megfelelő kihasználásával és a termelés további tökéletesítésével, a vegyiipari termelés fejlesztése, a vasúti közlekedés megjavítása. Hogyan teljesítjük ezeket a feladatokat? Jelentős sikereket értünk el a földtani kutatásban, a természeti kincsek feltárásában. A széntelepek felkutatásában 1953-ban teljesítettük a tervfeladatokat, hasonlóképpen teljesítettük az 1954. év felével nagyobb feladatait is. Az alkalmazott kutatás terén azonban 1953-ban csak 82 százalékos teljesítményt értünk el, mivel helytelenül használtuk fel a fúróberendezéseket; e berendezéseket nem tökéletesítettük és gyakran kezdetlegesen szerveztük meg a munkát. Különösen Ciglán és Novákin teljesítették elégtelenül a tervfeladatokat. Jelentős sikernek számít, hogy KeletSzlovákiában sok szén- és érctelepeket fedeztünk fel, ahol már megkezdtük a rétegeződés beható tanulmányozását. 1955-ben a széntelepek földtani kutatásainak mérete Szlovákiában kereken megkétszereződik. Az érckutatásban az utóbbi évek során a munkálatok mérete rohamosan nő, de még nem kielégítő a munkák minősége, ami abban jut kifejezésre, hogy nem teljesítjük a földtani kutatás legfőbb célját, a kifejthető érckészletek felülvizsgálását és biztosítását. Bár a kutatóvállalatok 1954-ben tervüket folyóméterekben számítva száz százalékra teljesítették, a készletek gyarapításában nem értük el a kívánatos eredményeket. Az alapvető és alkalmazott kutatómunka, az alkalmazott kutatás és a fejtés közötti jelentős aránytalanság a feladatok elégtelen teljesítése következtében nem csökken, hanem újból nő. Az ércfejtő vállalatokban az előkészítő, feltáró és kutatómunkák nem előzik meg k< Hőén a fejtési munkálatokat, ennek következiében az ércalap az ötletszerű fejtési módszer következtében idő előtt elveszti értékét. A tulajdonképpeni szén- és ércfejtésben sem értünk el kielégítő eredményeket és nem biztosítottuk a kitűzött feladatok sikeres megoldásának előfeltételeit sem. A szénfejtés az első ötéves terv során csupán 92,5 százalékkal emelkedett, tehát sokkal kisebb mértékben, mint az egész ipari termelés. v Ennek következtében több szenet kellett Szlovákiába szállítani a távolabb fekvő cseh és morvaországi széntelepekről. Jelentős összegeket fordítottunk arra, hogy meggyorsítsuk Szlovákiában a szénbányászat fejlődését. 1954ben 14-szer akkora összeget fektettünk be a szlovákiai szénbányák építésébe, mint 1949-ben. Ugyanilyen arányban emelkedtek a bányászok lakásainak, egészségügyi és kulturális intézményeinek építésére fordított beruházási összegek. Bányáinkat számos új gépi berendezéssel szereltük fel. De annak ellenére, hogy pártunk és kormányunk nagy gondot fordít a szlovákiai . szénbányászat fejlesztésére, ez a gondoskodás még csak kis mértékben jutott kifejezésre a szénfejtési eredményekben. Tavaly a szénbányászat tervét csak 90,6 százalékra teljesítettük és ez év első hónapjaiban a helyzet még kedvezőtlenebb. Az állami terv értelmében 1955-ben a szlovákiai szénbányászatot 21,7 százalékkal kell növelnünk 1951-hez képest, de az eddigi állandó lemaradás, különösen Novákyr. és Handlován komolyan veszélyezteti az egész évi terv teljesítését Bányáinkban különösen szembetűnően nyilI vánul meg az, hogy vétenek a szocialista munkaszervezés elvei ellen. Nem , teljesítik a ciklusos grafikon szerinti munkák kibővítésinek tervét és csak lassan térnek át a kétfrontos falfejtésre. Ez különösen azért van így. mert elhanyagolják a technikai középkáderek és Tiér•nöki-műszaki káderek politikai és szakmai nevelését Ezek a fogyatékosságok a lakásépítés lemaradásával együtt arra vezetnek. nogy szénbányáinkban nagy a munkaerővándorlás. Ezt a helyzetet nem tűrhetjük tovább. A lefnaradás a szénfejtési terv teljesítésében érzékeny károkat okoz egész népgazdaságunknak. Ügy vélem, kongresszusunknak figyelmeztetni kell az ezekért a fogyatékosságokért felelős elvtársakat arra, hogy a CSKP X. kongresszusának irányelveit és az állami terv feladatait