Uj Szó, 1954. november (7. évfolyam, 265-290.szám)

1954-11-06 / 269. szám, szombat

; V.-'T ' —— ' UJSZO 1954. november 6; /Q szovjét ku Hú ra Nem véletlen, hogy nemcsak mi­nálunk, hanem Nyugaton is mind­azok, akik tisztán látják a fejlő­dés útját és felismerték a dolgozó ember igazságait, afelé a kultúra felé fordulnak, amely megterem­tette azt az embert, akit meg le­het szeretni, akit példaképül vá­laszthatunk és követhetünk. Ez az új ember nem születem meg máról holnapra, vérben és vasban fogant, forradalmak tüzé­ben edződött, inséges évek harcá­ban, kemény munkában nevelődött és nőtt naggyá. Ez a Lenin és Sztálin pártja teremtette új típusú ember a Nagy Honvédő Háború idején megvédte hazáját, felszaba­dított országokat és megmentette a világ kultúráját. Ez az új ember ma nagyszerű ügyeket, -a kommu­nizmus építésének és a béke vé­delmének ügyét szolgálja. Munká­sok és kolhozparasztok, komszomo listák és katonák, mérnökök és gazdasági vezetők, tanítók és or­vosok, tudósok és művészek ezek az új emberek, akiknek értékét az építésért és a békéért vívott harc­ban folytatott tevékenységük hatá­rozza meg. Mi jellemzi ezeket az új típusú embereket? , Felel nekünk erre az egész szov­jet élet és felel rá a szovjet kul­túra, felel a szovjet film, a szovjet regény. „A tőke láncaitól megsza­badult utolsó szovjet polgár is ma­gasabban áll, mint bármely ma­gasrangú hivatalnok,' aki vállán hprdja a kapitalista rabság igá­ját ..." Milyen egyszerű szavakkal világítja meg Sztálin a szovjet em­bert. És valóban itt van minden­nek alapja, a szovjet kultúra ki­meríthetetlen forrása — a szovjet emberben! Abban az emberben, akit a béke szeretete és bajtár­siasság, az építés lelkes akarata és "erős életigenlés, optimizmus és bá­torság, szolidaritás és hazafiság jellemez. Ismerjük a dereshajú szovjet 'a­nítót, aki csaknem ötvenéves ko­rában önként jelentkezett a front­ra és közlegényből ezredes lett. Tudjuk róla, hogy amikor leszerel:, visszament iskolájába tanítani és tanítványai rajonganak érte. Is­merjük a vasesztergályost, aki el­jött közénk, hogy átadja maró­sainknak tapasztalatait és a hol­napból tegnapot csinálva 1960. évi tervén dolgozik. Jól ismerjük eze­ket a mesékbe kívánkozó hősöket, akik megnyergelik a múló időt és úgy öregednek, hogy közben előre száguldanak a naptárban. Ismerjük a tegnap aranycsilla­gos lovagjait és a ma munkahő­seit, akiket az élet iránti nagy szeretet, az élet szépsége és a vi­lág békéje, a természetnek az em­beriség örömét és boldog jövőjét szolgáló átalakítása lelkesít nagy­szerű tettekre. Ki ne ismerrié azt a szobrot, amely a berlini Treptow-parkban áll az elesett vörös katonák teme­tőjének bejáratánál? Jobbjában ho­rogkeresztet szétverő pallost tart és balkarján egy aprócska gyermek ül azzal a meleg simulással és édes megnyugvással, ahogy kisded bú­jik az édesanyja kebelére. Ott áll német földön, a nácizmus bilin­cseitől megszabadult német földon. ahol egy évtizeddel ezelőtt még az önkény és erőszak diktált és pró­bálta tűnő uralma utolsó esztende­jében is a horogkereszt igájába hajtani Európa millióit. -Ott áil éber szemmel figyelve és szétte­kintve a tájor, ahol bajtársai por­ladnak az anyaföld pihentető me­lyén. Figyelmeztet és int ez a szo­bor: Európa, vigyázz és ne félj: én a szovjet katona, én a szovjet em­ber, a kultúra védője őrt állok békés házaid, termelő gyáraid és megmunkált szántóföldjeid, haldús tavaid és zúgó erdőid felett. Fegy­verrel állok őrt, de ez a fegy/er csak védelemre, a béke megvédé­sére és nem támadásra kovácso­lódott. íme, a jövő ígérete, a hoz­zám simuló gyermek jelképében az egész békeszerető emberiség simul­hat így hozzám. Erős karom biz­tosan tart és megvéd! Ma, amikor a világ két táborra oszlik, egyfelől a íeakció, a ki­zsákmányolás, a sötétség, másfelől pedig a szabadság, a fény és a béke védőinek tábora, a szovjet kultúra megismerése cselekvő har­cossá nevel bennünket. Harcossá, akit eltölt a proletárhumanizmus eszméje, ama humanizmusé, amely nem hangoztat nagy szólamokat és mézesmázos szavakat az ember­szeretetről, nem oltja az emberbe a szenvedés elkerülhetetlenségének nyomorult kis gondolatát, hanem éppen a nyomorúság, a szenvedés elhárítására neveli az embert, — elsősorban olyan szenvedések elhá­rítására, amelyek társadalmi vagy gazdasági okokra vezethetők visz­sza. A forradalmi humanizmusnak, amelyet a szovjet kultúra olt be­lénk, az a célja, hogy felszabadítsa az egész világ dolgozóit a tőkések szégyenteljes, véres és esztelen igá­ja alól, célja megtanítani az em­bereket, hogy ne tekintsék magu­kat árunak, megvásárolható és el­adható nyersanyagnak, amelyből a tőkés aranyat és fényőzű életet sajtol ki magának. Ez a proletárhumanizmus — Gor­kij szavaival élve — megköveteli az engesztelhetetlen gyűlöletet a kis­polgársággal szemben, a tőkések hatalmával, a tőkések élősködő la­kájaival, a fasisztákkal, a munkás osztály hóhéraival és árulóival szemben. Megköveteli a gyűlöletet mindenkivel szemben, aki szenve­dést okoz s százmilliók szenvedé­séből él. A szovjet kultúrából, Lenin és Sztálin tanításaiból megtanulhat­juk, hogy csak a dolgozó emberek egységes frontja tud eredményesen szembeszállni az atom- és hidro­génbombák gyászvitézeivel és tud véget vetni az ember szégyenteljes kizsákmányolásának. Meg tudja ezt tenni azért, mert tisztá:. látja a burzsoá világ kátyúba jutását, a burzsoá kultúrának szégyenteljes hamisságát és bukását'. — f „A szocializmusban a legfőbb ér­ték az ember" hirdeti a szovjet kultúra. Hogy ez nem üres szólam, hanem ezer és ezer ténnyel alá­támasztott valóság, azt a szovjet élet lépten-nyomon bizonyítja. A szovjet munkás reggel családi há­zából fasoros utakon, parkokon át indul munkahelyére és tudjuk — számtalan képből látjuk — virá­gokkal és bokrokkal díszített gyár­udvarba lép és a zöldnek vidító, örömet, kedvességet és szépséget sugárzó színe a munkapadja mel­lett, a szerelőcsarnokban sem hagy­ja el. Fehér asztal mellett költheíi el ebédjét és táblák intik, hogy nyugodtan egyék, mert a sietve be­kapott étel árt az egészségnek. Mi ez, ha nem a kultúra jele?! És ez a gyöngéd szeretet és figyelmesség kíséri a szovjet embert a„hölcsőt<"l a z öregségi g . Elég, ha azokra a rendeletekre gondolunk, amelyek a szocialista mezőgazdaságot és ipart kötelezik, hogy további bőséget te­remtsenek a szovjet dolgozóknak. A szovjet kultúra magasabbren­dűségét bizonyítja, hogy a Szov­jetunió több mint hatvan nemzete a legnagyobb egyetértésben építi hatalmas és gyönyörű hiazáját, nem ismerve nacionalista elszigeteltsé­get, nemzetiségi gyűlölködést, faji felsőbbrendűséget és a burzsoá vi­lágnak egyéb bűneit. Végezetül: a szovjet kultúra nem egy kizsákmányoló osztály eszköze, hanem az új társadalom kultúr­forradalmának szülöttje, eredmé­nye. Az élet szép, mondja ez a kultúra, az élet munka, ének és békesség! Az élet alkotás, bőség, szerelem, boldogság és nyugalmas öregség- Az élet teremtés, amely mindenekelőtt és mindenekfölött békét kíván. A szovjet kultúra megérteti a világ legegyszerűbb embereivel is, hogy a békéért foly­tatott harc, ahogy Ilja Erenburg mondja, létfontossági ügyük: hogy meg kell menteni minden gyerme­ket, minden várost, minden kertet, minden könyvet a bűnözők k s klikkjének, a tébolyodottak gazsá­gaitól. Legyen a szovjet kultúra fegyver a kehünkben a burzsoá ideológiák maradványai ellen, fegyver a ku­lákfurfang, a maradiság, a kétla­kiság, a munkamulasztások, a mé­telyezők és kártevők ellen. Éljünk felkészülten, gondosan és biztosan e fegyverrel mindennapi békehar­cunkban. Egri Viktor VERA INBER: ZTAIIN I L A fagy, a fagy! A hatalmas orosz tél jó szövetségesünk és rég bevált. Ellenséget szőrit, kaszál, gereblyél, mint vasgöböly, úgy szúr belé halált, s múlt jégtankokkal, úgy gördül tovább a halálos álmot alvókon át. Még semmi nesz, még seholsem mozognák, a hold is tartja magas őrhelyét, de szorításában a csillagoknak gyűrűs udvara önllik szerteszét. Hirtelen dörgés. Élő horizont. Elvtársak, ez a leningrádi front! Messzehordó, nehéz ütegeinknél álltunk tegnap, az erdő közepén. Mintsem e napot 1 elfelejteném, előbb a nevemet! Inkább levinném szivemnek mélységébe, ahová be nem hatolhat a hideg soha. A kisugárzás heves, eleven erejével ott megőrzi örökre e drágakincset. Kreml napja süt le az egy perc előtt kapott rendjelen, és zeng a hang, mely Moszkvából beszélt s hozzánk, hozzánk a Néva-parton ért. Mély némaságban ért hozzánk a szó. Nem zavarta meg senkiben a csöndet a mondat közepén a riadó. A város fölölt harc. Majd messzetűntek — tudtuk közben — a héjják odafenn. Mi máshol jártunk, nem voltunk jelen. És egyre folytatódott a beszéd. S oly biztos erő tudott benne szólni, hogy az az éj, amelynek riadói kioltották a csillagok tüzét — Sztálin hangjától sápadt, tovatűnt. „Győzünk" — ezt mondta — „mert a mi ügyünk az igaz ügy". És ujjongott a lég és lobogott, mintha ezernyi zászló suhogna és örvénylene felénk, vörös és arany szárnyakkal sugárzó. Ügy tűnt, a magasban a győzelem bíbora csattog zászlónyeleken. És tízezren, némán figyelve ott a leningrádi sötétségbe — már mi hirtelen éreztük, hogy óriási erő vagyunk, és eszménk úgy lobog, •hogy fénye meg nem hqlhat sohasem. Mit számít éj? S mit, hogy u Győzelem vonásait nem látjuk még ma? De fénykoszorúját már fejünkre szórja. Miránk sugárzik Lenin lobogója. Nekünk mutat irányt Sztálin keze. A jövendő ragyog fel általunk. Nem hunyhatunk ki. Mi a fény vagyunk. Vas István fordítása. U „Pünkösdi királyság' Egri Viktor komédiája a Magvar Területi Színházban A Magyar Területi Színház ok­tóber másodikán tartotta Egri Vik­tor államdíjas író „Pünkösdi ki­rályság" című háromfelvonásos komédiájának bemutató előadását. A rendezés és az egész együttes eddig nem tapasztalt sikerrel ol­dotta meg feladatait. A bemutató előadás után élénk vita támadt, mely nem annyira a színészek tel­jesítményeit tárgyalta, inkább ma­gát a művet és a szerző munkáját. Több ellentétes vélemény hangzott el akkoriban, köztük sok elismerő, de akadt élesen bíráló ítélet is. A „Pünkösdi királyság" néhány hiá­nyossága ellenére azóta több szín­padon sikert aratott, legutóbb Kassán és Szepsiben. A szerző he­lyesen értelmezte a különböző vé­leményeket és a kritikát. Azóta csiszolt és tökéletesített amúgy is sikeres művén. Az átdolgozás a komédiát lényegében nem érintette, ám alakjait elevenebbé és emberib­bé tette, kiküszöbölte az első fel­vonás vontatottságát, és azelőtt si­kertelen zárójelenete most szerve­sen a cselekményből adódik. A drámai és komikus elemek párosí­tása, egymást váltó hullámzása még zavartalanabb és tökélete­sebb. A mű vezérfonala, szatirikus magva, a szerzőnek abból a szán­dékából fakad, hogy megmutassa, mit tenne a reakció, ha kezébe kaparintaná a hatalmat, A cselek­mény színhelye a falu. Szereplői pozitív és negatív alakok. Osz­tályszármazásuk, politikai meg­győződésük és jellemük a konflik­tusokat kiváltó motívumok. A vé­letlen, illetve a szerző ötlete és szándéka folytán olyan pillanat­ban, mikor a szövetkezet vezető­sége és a felelős kommunisták a városba mennek valami fontos gyűlésre, a falu közelében ejtőer­nyős gyakorlatokat végző fiatalok ugranak le: a Hadsereggel Együtt­működő Szövetség tagjai. Ezek Virág Gergely, egy fiatal szövet­kezeti tag jóbarátai. A korlátolt harangozó amerikai, vagy angol ejtőernyősöknek nézi őket, s hírt ad róluk a szövetkezet könyvelő­jének, aki volt jegyző, a régi rend híve, és Körmösnek, aki a szövet­kezet elnökét helyettesíti, de ugyancsak ellensége a szövetkezet­nek. Volt nyilas és besúgó, akinek vér tapad a kezéhez. Eleinte ké­telkednek a hír valódiságában. Ám Virág Gergely rádöbbenve ar­ra, hogy ez a két figura álcázott ellenség, ki akarja ugratni a nyú­lat a bokorból. Elhiteti velük, hogy valóban idegen ejtőernyősök szálltak le a falu közelében. A második felvonás a szatíra súlypontja. Ami most történik, megdöbbentő valószerűség, egyút­tal minden álnokságot leleplező, hatásosan, kacagtatóan leleplező ötlet. A két főkorifeus előre iszik a medve bőrére I és osztozkodnak a hátalmon, a szövetkezet és a fa­lu vagyonán. Virág Gergely, ez a modern, eszességével és aktivitá­sával meglepő Ludas Matyi, ug­ratja, bíztatja őket Igen, az át­dolgozásnak sikerült Virág Ger­gely alakját egyértelműen világos­sá, nagyon eleven és megkapó alakká varázsolni. A harmadik felvonás meghozza a kártevőkele­ve sejtetett leleplezését. A főcselekménnyel párhuzamo­san olykor összefonódva játszódik le az egészet megszépítő mellék­cselekmény: Virág Gergely és / Iluska szerelme, s a falu új di­menzióit hűségesen tükröző konf­liktus Süveges Dániel és KosZtka között. Süveges Dániel makacs, ki­vagyi jellem, — a szövetkezet el­nöke. Kivagyiságában éppen a szö­vetkezet ellenségeire bízza az egész gazdaság vezetését. Virág Gergely leleplező cselszövénye következté­ben kiviláglik, hogy Süveges Dá­niel éppen diktátori hajlamai miatt alkalmatlan e felelős funkcióra, s átadja helyét a nemesen paraszti Kostkának ... A pozitív alakok hibáit a sza­tíra éle óvatoskodva megkíméli. Az egyetlen derűt és nevetést fa­kasztó pozitív jellem; Bernátné. Humotral átitatott, megható és vi­lágosan megfogalmazott alak, na­gyon hű és reális, mely kiváló szí­nészi teljesítményre ad lehetősé­get. Varjú csak egyértelműen kép­mutató, önző kis hintapolitikus. Süveges Dániel érthetetlenül, sú­lyosan drámai alak, mely sokat ront a szatíra ha.tásán Körmös, Körmösné és Hatala Vendel, a volt jegyző, eleven valóság. A lappan­gó gyűlölet, az alattomosság és reakció realisztikus megjelenítői. Süveges Dánieltől Mátyásig és Imréig minden alaknak megvan a maga nélkülözhetetlen funkciója. Szervesen beletartoznak a műbe, s az eleven világból vett, mintázott alakok. Hlavatý, az eredetiben vértelen papirosfigura, komolyko­dó mentor volt. Az átdolgozás őt is emberivé és elevenné tette... Ámbár a mű egyes alakjai rea­lisztikusak, elevenek, teljesek, van valami a mű egészének megfo­galmazásában, ami a valóság isme­rőjét zavarba ejti. A valóság lé­nyegét elhomályosító, s az osz­tályharc súlyos problémáját bizo­nyos mértékben könnyítő felületes szemlélet, mely a komparsjelene­tekben ütközik ki. A jól megmin­tázott alakok mechanikusan egy­magukban képviselik a falut, nem érzékeltetik hitelesen a valóságos erőviszonyokat. A mű, legyen az komédia, dráma vagy regény, vagy más műfaj, a valóság lényegét ki­markoló, élesen vetítő kép. Az eszköz, ha hiperbola, ha szatirikus torzítás, élesítés is, vagy fantasz­tikus ötlet, nem befolyásolhatja hitelességét. Egri művében van egy leheletnyi rokonvonás a se­matizmussal. Az eszköznek, mes­terségnek áldozatul esik a lényeg pontos megfogalmazása. A primi­tív sematizmusnál megfordítva: az élet teljessége, sokoldalúsága esik áldozatul az absztrakt lényegnek. Mindkét esetben egy eredményre jutunk: tévedéshez és tévesztés­hez. Nincs más hátra: elmerülni, mélyen szemlélődni a valóságban. Ezt követeli az irodalom és a köz­érdek. A primitív sematizmussal könnyebben küzd meg az író, előbb-utóbb önmagánál is felisme­ri, de nehéz megküzdenie sajᣠmesterségének és hitető eszközei­nek csábításával. Egri Viktorra pe­dig az utóbbi vár. Az említett fogyatékosságainak, ellenére is úttörő munka, nem­csak nálunk, de csehszlovákiai vi­szonylatban is. Bár a szatíra tel­jessége csorbát szenved Süveges drámai alakja révén, mégis erős objektív hatást ér el. Sikeres, hasznos mű. s nyelvének szépsége, művészi egyszerűsége, a párbeszé­dek elevensége és logikája klasz­szikus, követésre méltó példa. Bábi Tibofc

Next

/
Oldalképek
Tartalom