Uj Szó, 1953. január (6. évfolyam, 1-28.szám)

1953-01-27 / 24. szám, kedd

i UJSZ0 é 1968 janafr 27 így élnek az ipolyviski szövetkezet tagjai A FAGYOS HIDEG szél fütyülve söpri végig a vékony hőréteggel borított göröngyös utat. A nap lemenőben mégegyszer végigtekint a hóvál borított háztetőkön. Az utca kihalt. Csak egy-két nagykendőbe burkolt, siető asszonyt lehet látni, majd eltűnnek egy szép stílusban épített ház tölgyfa-kapuja mögött. Az épület homlokzatán fekete betűkkel ez van felírva: »Detské Jasle — Bölcsőde«. Benn a jól fűtött, ragyogóan tiszta szobában apró kisemberkék vidáman hancúroznak. Jó meleg, gyapjú ruhájukban olyanok, mint a mesebeli törpék. Ezek a gyerekek már most érzik a szocialista társadalom gondoskodását. Igaz, azt sern tudják, hogy azért, hogy ők most jó melegben, kötött gyapjúruhában játszhatnak a szép játékszerekkel, hány ember áldozta fel életét. Hány kommunista halt meg a bitófán, hány becsületes munkás fejezte be életét a rideg nyirkos börtönök falai között, ök nem ismerik ezt, már csak szüleik elbeszéléséből ismerik meg azt a szomorú gyermekikort, amiben valamikor a munkások és dolgozó parasztok gyermekeinek része volt. ök azt a szót, ha enni kérnek soha nem hallják, hogy nincs. Naponta négyszer kapnak enni. A gyengébbszervezetü gyermekek még külön, orvosilag megállapított vitaminadagokat is kapnak. Egyszóval a legmesszebbmenőleg gohdoskodik szocialista társadalmunk arról, hogy erős, egészséges emberekké fejlődjenek, mert csak a testileg és szellemileg egészséges emberek lehetnek teljesmértékü építői a jövő társadalmának. AMIKOR A NAP SUGARAI a község legmagasabb épületétől, a templom tornyától is búcsút vesznek, egyszerre csak gyerekekkel telik meg az utca. Az óvódások sietnek hazafelé. Egyik-másik gyerek kipróbálja cipője talpát, vájjon csúszik-e elég jól. A próbát az árok tükörsima jegén hajtják végre. Közben valami vers szakaszait zümmögik. Éppen aznap az óvónéni egy rövid versecskére tanította növendékeit. A vers, úgylátszik, nagyon megtetszett a gyerekeknek, mert még útközben is ismételgetik, de nem egy van közöttük olyan, aki odahaza a szüleinek is elmondja az óvôdában tanult verset. Az óvoda egy 1-betü alakú épületben van. Apró asztalok, székek és rengeteg játékszer tarkítja a szobát. <• Az épület másik részében van a kultúr- és 'olvasóterem. A kultúrterem egyben mozihelyiségül is szolgál. Alig, hogy elcsendesedik az óvódától hazatérő gyerekek vidám kacagása, újabb lépések hangzanak az esti homályban. Az egésznapi munka után nem árt egy kis szórakozás az ipolyviski szövetkezet tagjainak sem. öregek, fiatalok, férfiak, nők sietnek a kultúrház felé. Moziba mennek, mert bizony a szövetkezeti gazdálkodás lehetővé tette azt is, hogy a szövetkezeti tagok moziba járhassanak, s így oktatófilmek bemutatásával fokozzák' tudásukat. Azok az emberek, akik a múltban a korcsmában szakadozott ruhában, rongyos bakancsban féldeci mellett akarták elfelejteni a gondokat, melyek a földműveseink vállát terhelték, most moziba járnak, olvasnak, tanulnak. CSALlA PISTA, a szövetkezet legjobb sertésgondozója is jár moziba. Nagy érdeklődéssel figyeli a mozi vásznán lejátszódó jeleneteket. Különösen akkor figyel élénken, ha egyes kolhoznak, vagy szövetkezetnek az életét mutatják be. Csala Pista tanulni akar. A mozit ő nem csak szórakozásnak, hanem iskolának is tartja. Az előadások alatt szerzett tapasztalatokat a gyakorlatban fölhasználja. Csala Pista a szövetkezet megalakulása előtt alkalmi munkás volt. Dolgozott földesuraknál, kulákoknál, különféle vállalatoknál. A szövetkezet ^megalakulása után ő is tagja lett az EFSz-nek. Kérte a vezetőséget, hogy a sertések gondozásához osszák be őt. A kívánságának természetesen eleget tettek. mert a szövetkezet vezetősége tudta, hogy minden ember azon a munkaszakaszon tud legjobh eredményeket elérni, amihez kedve van. így lett Csala Pista a szövetkezet egyik sertésgondozója. Az 1952-ea évben' Csala Pista szép eredményeket ért el. A gondjaira bízott anyasertésektől átlagosan kétszeri elletés mellett 15 drb. malacot választott el. A malacok a választáskor 20—30 kg-osak voltak. A választás után pedig naponta 40—45 dkg súlygyarapodást ért el. Sikereinek titka abban rejlik, hogy állandóan tanul. Nincs olyan mezőgazdasági szakelőadás a rádióban, amit meg ne hallgatna. Szakkönyveket is olvas és ami a legfontosabb, nagyon szereti munkáját. Érzi, hogy felelőséggel tartozik munkájáért az egész községnek, az egész szövetkezetnek' és népi demokráciánk összes becsületes dolgozójának. AZ IPOLYVISKI szövetkezet az 1952. év elején 192 drb. sertéssel rendelkezett. Az állattenyésztési terv szerint az említett mennyiséget az év végére 246 darabra kellett emelni. Az 1952. év végére sertésállományuk 318 darabra emelkedett, annak ellenére, hogy a 140 mázsa húsbeadási kötelezettségüket teljesítették, ezenfelül 40 sertést átadtak a közellátásnak szabadáron és 50 sertést saját maguk dolgoztak föl és küldtek el a szénbányák mélyén dolgozó munkástársaiknak. Az 1952-es évben a szövetkezet 1,428.000 koronát vett be csak a disznókért. Az itt felsorolt eredmények nem születtek meg maguktól, ezért dolgozni kellett. Ennek a harcnak pedig a főhőse Csala István. Csala Istvánnal mindenki meg van elégedve a szövetkezetben, de ő is a szövetkezettel. Senki előtt sem titkolja, hogy a kapitalista rendszerben 3 év alatt sem volt annyi jövedelme, és 10 év alatt sem tudott annyit vásárolni, mint a mult évben. Ma már Csala Istvánnak 3 öltöny vadonatúj gyapjúszövet ruhája van. A lánya még csak 12 éves, de már a menyaszszonyi kelengyét neki is megvásárolta. Számítása szerint az elmúlt évben több mint 70.000 korona értékű ruhaneműt, lábbelit vásárolt. Ezenfelül 12.000 koronáért vett konyhabútort. Ez úgy .történt, hogy a szövetkezet tagjai autószámra hordták a mult évben a sísebbnél szebb bútorokat a faluba. Csala István is végignézte a konyhájukban lévő öreg darabokat és úgy találta, hogy az ő igényeinek már ezek nem felelnek meg. Nemsokára az ő házuk előtt is megállt a bútorral megrakott teherautó, és az öreg bútorok helyére újak kerültek. Az új konyhaszekrénybe a régi ütött-kopott, kormosfenekü edények helyébe is újakat vettek. Az új -fazekakból a hús sem hiányzik, mert Csala Pista már ' eddig 2 darab 150 kilós disznót vágott. Volt miből meghízlalnia a disznókat, mert a 18 mázsa 6 kilogramm búzán kívül a ledolgozott munkaegysége után még 8 mázsa 42 kilogramm árpát, 4 mázsa 16 kg kukoricát és 8 mázsa takarmányrépát kapott. / TÉRJÜNK MOST azonban viszsza az olvasóteremhez. Az emeletes ház egyik ablakából némi világosság szűrődik ki, tehát a szövetkezet irodájában még ébren vannak. Valószínű, hogy fontos munkán dolgoznak. A szövetkezet irodájában iratcsomó fölé hajolva két férfi dolgozik. Az irodában csend van, csak az írógép billentyűi kattognak egy csinos barnalány fürge ujjai alatt. Keveset beszélnek, mert mindannyian bele vannak merülve a munkába. Az éwégl elszámolást csinálják. Tudják, hogy minél hamarább elkészülnek a zárszámadással, annál hamarább látják a multévi gazdálkodás eredményeit. Kádasi István, a szövetkezet legjobb tehéngondozója is kíváncsi arra, mit hoz az elszámolás. Kíváncsi is lehet, mert ledolgozott munkaegysége után több mint 38 mázsa gabona kerül zsákjába. Ennek a mennyiségnek bizonyos részét most az év végén kapja majd meg, Kádasi István a kapitalista világban cseléd volt Horváth úrnál, akinek a tanyája a falutól kb. 2 km-re lehet. Horváth úr szeretett fényűzően élni és a cselédeit lehetőleg • jól kihasználni. Kádasi István is ott lakott a nyomorúságos cselédházakban, de még ott Is csak az istállók végében jutott neki hely. Kádasi István most is ott lakik a tanyán, mely ma a szövetkezet tulajdonát képezi. Igaz, ma már nem az istálló végében lévő büdös, nedves odúban, hanem abban a házban, amit Horváth úr az ő' és cselédtáirsal verejtékes mun. kájából épített. Látogassunk csak el gondolatban egy kicsit Kádasi Istvánokhoz. Nézzük meg mivel tölti az estét a szövetkezet legjobb tehenésze. Először azonban győződjünk meg valóban igaz-e az a sokminden, amit róla beszélnek. Tehenész társai sokmindent beszélnek róla, csak azt nem akarják elismerni, hogy Malinyinova szovjet fejőnő módszerének alkalmazásában rejlik Kádasi István nagy sikere. Nem titok az senki előtt, hogy Kádasi Istvánnak olyan tehenei vannak, melyek naponta 20—25 liter tejet adnak. Azt is tudja mindenki, hogy Kádasi István a gondjaira bízott tehenektől kifejte október végéig a 24.532 liter tejet, vagyis egyedül teljesítette a szövetkezet egészévi tejbeadását. Szorgalmának és szaktudásának köszönhető, hogy a szövetkezet 24.532 liter tej helyett 44.700 litert adott a dolgozóknak. Menjünk hát el Kádasi elvtárshoz és kérdezzük meg, hogyan csinálta. A TÄGAS, TISZTA szobában szépen szól a rádió. Kádasi István az asztalnál ül, hároméves kislánya a térdén lovagol. Kádasi István fele. sége pedig a tűzhely körül szorgos, kodik. — Mondtam már többször a kolégáimnak is, hogy alkalmazzák a tögymasszázst, de nem akarnak rám hallgatni — mondja Kádasi István a feleségének és közben megsimogatja kislánya lenszőke haját. A három, éves kis Teri úgy forgatja az asztalon lévő „Népnaptárt", mintha egy. szerre akarná átolvasni az egészet. Egyszerre megáll Sztálin elvtárs ké_ pénél és azt kérdezi édesapjától — ki ez a bácsi? — Kádasi csak nézi a kislányt és hirtelen nem tudja, mit feleljen, hogyan adjon választ a kérdésre. — Tudod, kislányom, ez a bácsi Sztálin elvtárs, aki mindnyájunkat nagyon szeret. Ugy látszik, hogy ezzel a válasz, szal megelégedett a kis Terka, mert több kérdeznivalója nem volt. Egy darabig még nézegette a képeket, aztán szépen elaludt apja ölében. Az anyja lefektette és rövidesen ő is lefeküdt. KÁDASI ISTVÁN lefekvés előtt még végigjárja az istállókat, megsimogatja állatait, egy "kicsit eldiskurál az öreg éjjeliőrrel és csak aztán fekszik le. Az említett éjjeliőr most is a helyén volt, miután meggyőző, dött arról, hogy minden rendben van, befeküdt a szénatartóba, hogy pihen, tesse öreg testét. Amikor Kádasi belépett hozzá, mindjárt azt kérdezte: — No, mit mondott a rádió? — Semmit, most zenét hallgattam, szeretem a jó zenét. — Ugy látom még mindég nincs versenytársad az istállóban, még mindég nálad van a legmagasabb tejhozam. Addig nem is tudnak utolérni amig nem alkalmazzák ök is a Mali. nova szovjet fejőnő módszerét. Mert ha a tejmirigyeket rendszeresen masszírozzuk, emelkedik a tejhozam. Észrevettem már cselédkoromban is, de akkor nem volt érdemes a fáradságért, nem érdekelt engem, hogy milyen a tejhozam. Ma azonban mienk a haszon, érdemes egy kis fáradságot venni, ha tudjuk, hogy ezzel lényegesen emeljük a tejhozamot. No de megyek, álmos és szóm. jas vagyok. Biztosan jó vacsorád volt — jegyezte meg az öreg éjjeliőr. • — Nem panaszkodhatom, mert ná. lünk mindennap hús van a fazékban. Vágtam egy 180 kg.os disznót, de már a másik is hízik. Baromfi és házinyúl is van bőven. No, de megyek, jó éjszakát. , AMIKOR HAZATÉRT, felesége és kislánya már mélyen aludtak. Csendesen levetkőzött, hogy ne zavarja az alvókat és aztán eloltotta a lámpát. Egy darabig még hallgatta a szél fütyülését, aztán mély álomba merült. A szövetkezet irodájában is kialudt a- fény. lenül. Szarka István. /Q-dy és ^Szlováki Novemberben ünnepeltük Ady Endre 75. születésnapját <és imrasfe rőnkköszöntöfct baJáááireak 34. évfordulója is. Ady Endre neve, feltűnése — ha jelképesen is — földrajzilag elválaszthatatlanul hozzákapcsolódik Szlovákiához. A magyar irodalomban és életben egyaránt új fejezetet nyitó költő kapai- és faldöngetése Dévénynél kezdődik: „Szabad-e Dévénynél betörnöm Üj időknek új deiaivaj?" Költő scaava, tette is lehet történelom. Ady fellépése az utolsó ötven év magyar történelmének bizonyára egyik legfontosabb fejezete. A dévényi verssel kezdődött robbanton. E vers fenti két sora lett a magyarság sorsszimfóniága: költő kopogott, döngetett itt ,,kaput és falat" — jövőt és harcot. Ez volt a betörési hely, a magyart Pokolhoz intézett ultimátum innen datálódik. Dévényből a ,,magyar jakobinus" dalolta „magyarok és nem magyarok", „elnyomottak és összetörtek" egyforma baját, „magyar, oláh és szláv bánat" egygyökerüségét: osztálykizsákmányoltságát. És nem véletlen, hogy a „nem-magyarok" feleletét először a Dévényhez legközelebb álló szlovák költő visszhangozta. Hviezdoszlav ekkor üzente Ady-nak, a „hajnalló korszak hősének": „Egy akarat, vágy köt össze minket. Jaj, mert bánatunk fájón ugyanaz". Ady neve a kezdő vers jogán elválaszthatatlan Szlovákiától. De járt-e tényleg földünkön? 1910-ben Csorba-tón nyaralt. Egy este a fürdő előkelő közönsége a nagy étteremben vacsorázott. Egyszerre csak az ablakokhoz tódult mindenki, hogy „borzalmasan szép látványban" gyönyörködhessen: messze lent a liptói síkon egy falu égett. A fürdőtulajdonos elkiáltotta magát: „Menjünk tüzet oltani!" Ám a szmokkingos, lakkcipös társaság húzódozott, csupán két ember jelentkezett és ment autón tüzet oltani: egy angol újságíró és — Ady Endre! Másnap a tüzkárosultak javára „művészestet" rendeztek és Ady elszavalta ez alkalomra írt sajnos elkallódott versét: „Piros köd-tályogok". Mintha élete és költészete zsúfolódna e csorbái epizódba: az előkelő úri társaság csak nézni é

3 gyönyörködni tud a falut emésztő tűzben, de Ady e magyar úri társaságból egyedül rohant szlovák nincstelenek segítségére. A magyar jakobinus dala itt a mindennapban döntően igazolódott! Ady szlovákiai vonatkozásairól szólva nem szabad említés nélkül hagyni azt a nagy és mély hatást, melyet Ady a szlovák költészetre gyakorolt. Ennek taglalása azonban lehetetlen e vázlat szűk keretében. Amikor Ady meghalt, e földdarab magyarjait kötelezte elsősorban a dévényi emlék és nem véletlen, hogy az itteni magyar fiatalok lettek a forradalmi Ady leghűségesebb hívei és örökösed. A magyar reakció lapjai mindent elkövettek, hogy ezt a természetes folyamatot megakadályozzák. Érthetően; egy „destruktív felforgató" hatásától kellett megmenteni az irredentára predesztinált ifjúságot. A pozsonyi „Népakarat", ban Ady müve „szomorú és aljas munkává" züllik, Ady maga „kerge gyászmagyar", „fajtájáthagyott renegát", „magyargyalázó" és „hitvány hazaáruló", akivel szemben mint világító példaképet a „győztes porosz hadvezért" — Mackensent játsszák ki! Az Adyhoz vezető utat mindenfélekép megnehezítették: a kisebbségi ifjúság léikét meg nem értő emigráció is el akarta ütni Ady): itten; jussától: „ifjú szívekben s. mindig tovább". Ady Szlovákiában demokratikus diákok, cserkészek jelszava lett és a dolgozó ifjúság, ifjúmunkások dala és zepéje. 1935-ben Ady Szlovákiai látlelete már így hangzott: „A pozsonyi ifjú munkások, a csallóközi zsellérek a vállukra kapják .. füttyös dacca-i kalapjuk mellé tűzik rózsának és viszik vándorlásra, országutakra, menhea lyekre, börtönökbe és fák között és tar Jókon tavasaként lobog a hangja, szegénységben erővé szürkül és a munkásotthonok színpadán kórus adja tovább: másképpen lesz végre ..." (Korunk, június.) Az Ady-hatás fonTadalmaisitó és humanizáló folyamat meg nem állítható többé. A ,,Magyar Nép" 1936. november 22-i számában olvastuk: „Az Ady-versek éwrőü-évre újabb hullámokat indítanak meg a szlovensskói magyarság életében és jóllehet a klérus éber szemmel „őrködik" az ifjúság felett sohsem tud oly éber lenni, hogy kapukat zárjon az Ady-igék robbanó áradatának. Nincs munkás- és parasztkultúregyesiilet, amelyik ne ismerné az Ady-versek hódító, forradalmasító igézetét." Erre az Ady-kultuszra a szlovákiai magyarság mindig büszke lehet. Amikor Bölöni György nagy Ady-művében (Az igazi Ady) felveti a kérdést: „Hol keressük Adyt?", így felelt: Szlovákia ifjúságában, ahol még a legtisztábban él, mint... a magasságok felé törekvő emberi egyetemesség emléke, mint költői nagyság és írói forradalmiság." És a legnehezebb években, a próbatét napjaiban Szlovákia szégyenteljes Karmasin—

Mach érájában a maroknyi magyar népcsoport jól vizsgázott és az ifjúság Hitler helyett tüntetően Adyt mondott. A magyarság akkori pozsonyi lapjában olvastuk e provokatív Ady-áldozás nagy címét: „Szlovákiai magyar fiatalok vallomásai Ady Endréről". Asztalossegéd és gimnazista, egyetemi hallgató és henteslegény, füozopterek és tanoncok nyilatkoznak. B. J. kereskedelmi iskolai diák mond. ja: „Boldog vagyok, hogy tudom Adyt szeretni, mert ő is szeretett minket, fiatal magyaroltat! Megtaláltam nála a szabadság és szeretet tiszta hangját, mint Petőfinél. Akármilyen is lesz a jövő, ilyen költővel nem lehet rossz!" — P. Sz. tanonc mondja: „Biztosan nagy költő volt, ha így meg tudott mindent mondanj a gazdagoknak is, a szegényeknek is, s megmondott mindent önmagáról Is. Egy könyvből kivágtam az arcképét, s felfüggesztettem a szobámban. Hadd lássam magam előtt egy igaz ember arcát, mert úgyis kevés van ebből a fajtából ma Pozsonyban." Adyval, Adyért, bátornak lenni a Hitler-fiókák ellen: 1944. januárjában mennyit mond ez a dokumentum. A kettős — német és szlovák — fasizmus nyomása alatt álló pozsonyi magyar fiatalok Hitler ellen Adyt hozzák pajzsnak, megtartó élménynek. Hűségükben és hűségük-, kel önmagukat és a költőt igazol-, ják egyszerre és egyformán: „Ifjú szívekben élek s mindig tovább, Hiába törnek életemre Vén huncutok és gonosz ostobák, mert életem millió gyökerű ... Igen, én élni s hódítani fogok... Egy fájdalmas nagy élet jussán, Nem ér föl már szitkozódás, piszok: Lyányok s ifjak szívei védenek." És ma? Szlovák és magyar írók, szlovák és magyar színészek együtt ünneplik, mondják Ady igéit és zsúfolt nézőtér hallgatja őket és menynyi fiatal! Szlovákia mai dolgozó ifjúsága már minden gátlástól, bilincstől szabadultan hallhatja, mondhatja és adhatja tovább a nehéz évek örökségét: Ady Endrét, sok mindennek tanúját, éltetőjét és hagyományát. A Dévénynél betört új idők forradalmi dalai, a szociális " építés lázában most érnek kiteljesedésre azon a földön, mely embereivel sohse volt idegen Adytól éa mély ezért sohse lehet idegen ahhoz a költőhöz, aki örökségé'.., harcát, megváltását és megdicsőüléséi: ifjú szívekbe, — a szociális jövőbe ágyazta: „Örök virágzás sorsa már az enyém ... Szent, mint szent sír s mint koporsó kemény, Do virágzás, de Élet és örök." Fábry Zoltán. v