Uj Szó, 1952. június (5. évfolyam, 129-153.szám)

1952-06-18 / 143. szám, szerda

6 III SZO 1952 június 15 A besztercebányai kerületi ifjúsági teniszbajnokság Eredményei Szombat—vasárnap Losoncon foly­tak le a besztercebányai kerületi ifjú­sági tenisz-bajnokságok. Szombaton délután ünnepélyes keretek között a zászló-díszben levő új losonci pályá­kon nyitották meg a versenyt. A himnuszok elhangzása után Staüo Pál a Szokol egyesület nevében üdvözölte a vendégeket, majd Vigaá sporttárs, a kerület tenisz-osztályának nevében nyitotta meg a kétnapos versenyt, melyre a kerületből 36 versenyző je­lent meg. A kerületi ifjúsági bajnokságok ní­vója nem volt még a várt magas, ami annak tulajdonítható, hogy a besztercebányai és losonci versenyző­kön kívül gyenge volt a mezőny. Igy a bajnokságok a besztercebányai és a losonci versenyzők között dölt el. Feltűnő volt a losonci ifjúsági gárdá­nak egy év óta mutatkozó nagy fej­lődése és javulása. Az ifjabb korosz­tályúak versenyében ugyan Slávik (Besztercebánya) még ma is ellenfél nélkül áll, de már teljesítményt je­lentett a fiatal losonci Med e biztos győzelme a szintén kiválj s eddig veretlen besztercebányai Accipiter felett. A lányoknál a losonci Solcz biztosan szerezte meg a bajnoki cí­met, míg a páros számokban Besz­tercebánya és Losonc osztozkodtak. Az idősebbek korosztályában Stei­ner (Losonc) nagy küzdelem után győzött klubtársa Alexy ellen. S a páros játszmát i s a losonci pár nyer­te. A lányoknál a besztercebányai Ruzsinská lett újra a bajnok s Boj­sával megnyerték a vegyes-párost is. A kétnapos verseny kitűnő rende­zésben, zökkenésmentesen került le­bonyolításra, amiért a rendezőség teljes elismerést érdemel. A verseny eredményei; Ifjabbak korosztályában: Ifjúsági egyes: Elődöntő: Slávik (B. Bánya) —Fürdik (B. Bánya) 6.0, 6^0, Mede (Losonc)—Accipiter (B. Bánya) 6:3, 6:2, Döntő: Slávik—Mede 6:1,6:1. » Kerületi ifj. bajnok: 1. Slávik (B. Bánya) 2. Mede (Losonc). Ifj. egyes lányoknak: Elődöntő: Solcz—Repcsik 6:1, 6 :4, Oravcová (Zólyom)— Tichá (B. Bánya) 6:3, 6:1 Döntő; Solcz (Losonc)—Oravcová (Zólyom) 6:1, 6:1. Bajnok: Solcz (Losonc) 2. Oravcová (Zólyom). Ifj. páros: Döntö: Slávik, Accipiter (B. Bánya)—Mede, Szivák (Losonc) 6:4, 7:5. Bajnok: Slávik, Aceipiter­pár. Ifjúsági vegyes páros: Döntő: Me­de, Solcz (Losonc)—Accipiter, Tichá (B. Bánya) 6:4, 6:4. Bajnok: Mede, Solcz (Losonc) pár. Idősebbek korosztályában: Ifj- egyes: Alexy (Losonc)—Stan­kay (B. Bánya) 6:1, 7,-5, Steiner (Losonc)—Bojsa (B. Bánya) 6:4, 6:2. Döntő: Steiner—Alexy 11:9, 3:6, 6.4. Bajnok: Steiner (Losonc) 2- Alexy (Losonc). Ifj. egyes lányoknak: Döntő: Ru­žinská ( B. Bánya) —Szlatinsky (Rima­szombat) 6:1, 6.0. Bajnok: Ružinská (B. Bánya), 2. Szlatinsky (Rima­szombat) . Ifj. páros: Döntő: Alexy, Steiner (Losonc)—Stankay, Bojsa (B. Bá­nya) 6:1, 6:3. Bajnok: Alexy, Steiner (Losono) 2. Stankay, Bojsa (B. Bá­nya). Ifj. vegyes páros: Döntő: Ružin­ská, Bojsa (B. Bánya)—Szlatinsky, Alexy (Rimaszom., Losonc) 6:3, 6:4. Bajnok: Ružinská, Bojsa (B. Bánya) 2. Szlatinsky, Alexy (Rimaszombat, Losonc) pár. )MMM» jl) lt MH*M» WI »MtM tll ttHM MII M v ÚJ HELYISÉGBE KÖLTÖZÖTT A CSEMADOK NYITRAI TIT­KARSAGA A Csemadok nyitrai kerületi tit­kársága új helyiségbe költözött. Cím: Nitra Stalinovä ul. č. 14. A telefon­szám változatlanul: 25—43. Jó eredmények az Ifjúsági Sportjátékok vasárnapi fordulóin Szombat és vasárnap fiatal sporto­lóink napjai voltak, akik az Ifjúsági Sportjátékok keretében a kerületi fordulókat bonyolították le könnyű atlétikában, kézilabdázásban, röplab­da és kosárlabdában és kerékpáro­zásban. A fiatal sportolók valameny-. nyi versenyben nagyon szép sporttel­jesítményeket nyújtottak. Pozsonyban a pozsonyi kerület If­júsági Sportjátékainak harmadik for­dulója folyt le kézilabdázásban. A fiúk versenyében első lett a pozsonyi pedagógiai gimnázium csapata, a leányok versenyében pedig a ligetfa­lusi Köveiméit. Kassán az Ifjúsági Sportjátékok könnyű atlétikai III. fordulója folyt le, amelyen 122 fiú és 58 leány vett részt. Legjobb eredményt az idősebb fiúk kategóriájában Vrecník (Tatra­svit) érte el a 100 m-es futásban 11.5 mp-cel, és a 400 méteres futás­ban 53.4 mp-cel. Prágában az Ifjúsági Sportjátékok könnyű atlétikai IH. fordulója folyt le csaknem 1.000 fiú és leány rész­vételével. J. Málék (TÜTVg) 6 kg­os kalapáccsal 49.60 m-t dobott és ez­zel új csehszlovák utánpótlási csú­csot állított fel. Kečmeŕovsky (Pra­ha XII.) 1:59.1 mp idővel kiegyenlí­tette a 800 m-es futásban a csehszlo­vák utánpótlási csúcsot. A magas­ugrásban Kovái- győzött 185 cm-es ugrással. Kalousek diszkosszal 40.06 m-t és golyóval 15.53 m-t dobott. A brandysi Simecsek távolugrásban 665 cm-rel és a 100 m-res futásban 11.5 mp idő alatt győzött. Eperjesen szombaton és vasárnap az Ifjúsági Sportjátékok harmadik fordulója volt röplabdában és kerék­pár terepversenyekben. Az Ifjúsági Sportjátékok döntőjébe jutást röplab dázásban az egyes osztályok követ­kező győztesei biztosították maguk számára: Az eperjesi pedagógiai gimnázium ifjabb fiú utánpótlása, a bártfai gimnázium idősebb fiú után­pótlása, az eperjesi pedagógiai gim­názium ifjabb nöi utánpótlása és az eperjesi I. gimnázium idősebb leány­utánpótlása. A kerékpár terepver­senyben az ifjabb fiúk korosztályá­ban 4 km-es versenyében Kiszela (eperjesi postások), a 15 km-es ver­senyben Karabinos (eperjesi I .gim­názium) és az idősebb ^utánpótlásban 6 km-en Chromá (eperjesi postások), a 20 km-es versenyben pedig Jenöa (eperjesi Krížik Dukla) győztek. Zsolnán az Ifjúsági Sportjátékok kerékpár versenyének harmadik for­dulója volt a zsolnai kerület 117 fiú és nöi versenyzője közt. Az ifjabb korosztályban Hubalová (Kys. Nové Mesto) és Jávorka (Púchov) az idő­sebb korosztályban pedig a puchói Paldanová és a zsolnai Zelný győz­tek. Pnchovban röplabdában folyt le a zsolnai kerületbeli ifjabb utánpótlás versenyeinek harmadik fordulója. Ezek közül a IV. fordulóbajutást a zsolnai gimnázium leánycsapata biz­tosította magának. Pozsonyban a kerékpáros terepver­senyek III. fordulójában az Ifjúsági Sportjátékok során a fiatalabb fiúk korosztályában Hybský (pozsonyi vasutasok), az idősebbekében pedig Plank (nagyszombati Kovo) győzött, az ifjabb és idősebb leány korosz­tályban pedig Balázs (pozsonyi Vas­utas) lett első. Svitben az Ifjúsági Sportjátékok keretében a kassai kerület ifjabb fiú utánpótlásának harmadik fordu­lóját tartották meg. Első helyre a lőcsei gimnázium csapata került. Kassán a fiú- és leányuitánpótlás az Ifjúsági Sportjátékok kosárlabda versenyeinek III. fordulóját játszot­ták. Az ifjabb utánpótlási korosz­tályban a kassai I. gimnázium csa­patai, az idősebb korosztályban pe­dig a kassai II. gimnázium csapatai győztek. Opatovában és Piesokon a beszter­cebányai kerület röplabdázói tartot­ták meg az Ifjúsági Sportjátékok harmadik fordulóját. Közülük a IV. fordulóba felküzdötték magukat: a besztercebányai gimnázium ifjabb és idősebb fiú korosztálya, a Selmecbá­nyái gimnázium ifjabb leánykorosz­tálya, és a besztercebányai gimná­zium idősebb leány korosztálya. Klánovcéban folynak a csehszlovák labdarúgó válogatott edzései Klánovcéban összpontosították azokat a válogatott labdarúgókat, akikből a csehszlovák válogatott csa­patok fognak kikerülni. Ezeknek elő­készítését, amelyet M. Chotka, a Központi Szokolbi zott ság labdarúgó osztálya edzési tanácsának elnöke és B. Musil edző vezetnek, nagyon sok­oldalú — elméleti és gyakorlati. Emellett azonban figyelemmel kísé­rik a napisajtót, a kultúrműsorokat stb. is. Minden nap befejezésül az egész napi munkát értékelik. A gya­korlati kiképzésben nagy gondot for­dítanak egyebek közt a gyors labdá­ra való rajtolásra is. Ezért a váloga­tottak közt 30 és 60 méteres futóver­senyeket rendeztek, amelyek győzte­sei többszöri indulás után a 30 mé­teres távolságon Hlaváóek, a 60 mé­teresen pedig Pavlovié lett. Szerdán, június 18-án a válogatott „A" csapat edzőmérközést tart a kladnói SONP SzokollaJ. A váloga­tottak csapatának felállítása: kapus Jonák vagy Houška, hátvédek Sze­mesi, Noválc, esetleg Markusek, fede­zetek: Reéek, Koubek, Benedikovié, esetleg Iván Urbán és Gögh, csatá­rok pedig Hlavácek, Moravčík, Ko­čík, Jakubčík, Vlk, Pavlovifi és Pluskal. Ezenkívül ezen a héten ez a csapat még az ÜDA csapata ellen is fog játszani. TÖMEGSPORTBAN REJLIK A SZOVJET SPORT EREJE A mult évben a szovjet sportolók sok új kitűnő sikert értek el. 521 szovjet rekordot javítottak meg és a szovjet sportolók 38 esetben javí­tottak világcsúcsot. A szovjet sportolók évről évre ki­terjesztik a külföldi sportolókkal va­ló érintkezést. A Szovjetunió sport­szervezeteinek vezetői jelenleg 16 nemzetközi sportszövetségnek a tag­ja­Az 1951. évben a szovjet sportolók résztvettek a nemzetközi labdarúgó, korcsolyázó-, sakk-, tornász- és röp­labdaversenyeken. Sikeresen szere­peltek 12 országban. Igy Ausztriá­ban, Bulgáriában, Magyarországon, Németországban, Kínában, Francia­országban stb. Az idén a szovjet •sportolók már szintén egy egész se­reg nemzetközi találkozón vettek 'részt. A könnyüatléták az első hege­ket nyerték el Franciaországban a „I/Humanité" hagyományos mezei futóversenyén, Finnországban L. Se­•lichova szovjet korcsolyázó világbaj­noki címet nyert el. A szovjet sportolók sikere a kül­földi sportolókkal való találkozások­nál nem véletlen. A szovjet kormány és a Kommu­nista Párt igen nagy gondot fordíta­nak a Szovjetunió testnevelésének ki­fejlesztésére. Említsük meg különö­sen, hogy az 1952. évi állami költség­vetésben az egészségügy és a test­nevelés és sport fejlesztésére elő­irányzott összeg 22.800,000.000 rubelt tesz ki, ami jóval felülmúlja az erre a célra az 1951. évi költségvetésben előirányzott összeget. A testnevelés tömeges fellendülésé­ről a Szovjetunióban szemléltetően tanúskodik az ezévi sportműsor. A nyári idényben tízezrével lesznek a legkülönbözőbb fajta sportversenyek. Április és május hónapokban sok szovjet városban stafétaversenyeket tartottak, amelyek a nyári sport­idény bevezetését képezték. Május­ban könnyüatletikai versenyek foly­tak. Júniusban különböző városokban könnyüatletikai tömegversenyek lesz­nek. Jellemzésül csak azt említjük fel, hogy a mult évben ezekben kö­rülbelül egymillió sportoló vett részt. Augusztus végén Leningrádban or­szágos könnyüatletikai bajnoki ver­senyek lesznek. Ősszel pedig a kolhozcsapatok könnyüatletikai via­dalát tartják meg. Az idei könnyü­atletikai idényt mezei futóversenyen fejezik be, amelyen sokmillió sporto­ló vesz majd részt. A labdarúgópá­lyákon is már megkezdődtek a küz­delmek. Májusban mindenütt meg­kezdődtek a városok, kerületek és a szövetségi köztársaságok bajnoki labdatúgó mérkőzései. Ezeken több mint tízezer labdarúgócsapat vesz részt. Június második felében meg­kezdődik a Szovjetunió labdarúgó­bajnoksága. Az előbbi évektől elté­rően az ezidei labdarúgóbajnakság a Szovjetunióban egyfordulós lesz, és pedig Moszkvában, a Szovjetunió fő­városában bonyolítják le. Ez a tömeg labdarúgóverseny a Szovjetunió serle géért folyik majd, mely májustól októberig tart majd. Hogy ez a ver­seny mennyire népszerű a labdarúgók közt, azt bizonyltja az a körülmény, hogy a mult évben a Szovjetunió Serleg-mérkőzésében több mint 17.000 labdarúgócsapat vett részt. Az 1952. évi nyári sportműsorban nagy helyet foglalnak el az úszóver­senyek. A tagköztársaságok legjobb uszócsapatai résztvesznek a Szovjet­unió úszóbajnokságain, amelyet a nyár végén Kijevben, Szovjetukraj­na fővárosában, fognak megtartani. Az iskolai nyári szünet alatt szá­mos versenyt fognak rendezni fiúk és lányok számára. Igy szövetségi versenyeket fognak tartani a fiatal sportolók könnyű atlétikában, úszásban, labdarúgásban, röplabdá­ban, kosárlabdában, és más sport­ágakban. A nyári sportidény az elő­ző éveknél még nagyobb tömegeket fog mozgósítani. A sportban munká­sok, kolhoztagok, tanulók, és diákok újabb tízezrei fognak szerepelni. Konstantin Adriánov Sporthíradó 0 Kábk> Topolčany—CSSZ Dukla Prešov 5:3 (1:0). Inovecký jó bí­ráskodása mellett játszották a ba­rátságos mérkőzést. A tapolcsányiak lelkesen küzdöttek, két gólos győ­zelmük megérdemelt. • Pletneva új világcsúcsot javí­tott. Moszkvából jelentik: A kije­vi atlétikai viadalon Nina Pletne­va megjavította a 800 méteres női síkfutás világcsúcsát. Pletneva ide­je 2:08.5 mp. Az új világrekord 3.2 mp-cel jobb a réginél, amit a lenin­grádi Solopovej tartott. \ 9 Uj lengyel csúcseredmények. Lengyelország atlétái vasárnap több országos csúcseredményt javítottak. Graj a 3000 méteres távon 8:25:1 mp-es csúcseredményt ért el, Pest­kowna a 800 méteres női síkfutás­ban 2:17.9 mp-es időt ért el, Cia­chowna gerellyel 43.48 métert do­bott, Stawcyk a 200 méteres síkfu­tásban 21.7 mp-es eredményt ért el. 0 Kitűnő eredményeket értek él a magyar úszók. A magyar úszók és úszónök szombaton és vasárnap is­mét több kitűnő időt értek el. Kádas a 100 méteres gyorsúszásban 57.9 mp-cel lett az első, Nyéki a 200 mé­teres gyorsúszásban 2:10.4 mp-es eredményt ért el, Utassy a 100 mé­teres pillangó úszásban 1:10.5 mp­cel lett az első. A nöi versenyek so­rán Szőke a 100 m-es gyorsúszás­ban 1:06.8 /np-es időt ért el, a 100 m-es hátúszásban pedig Novák Ilo­na 1:16.9 mp-es teljesítménnyel lett az elsö. Albániában napról-napra nő a fia­tal sportolók száma. 1945-ben a sportköröknek még csak 5000 fiú, illetőleg lány tagja volt. Ma már 45.000 a sportköri tagok száma, har­minckilencszer több, mint 1938-ban. A 45.000 fiatal között 10.000 lányt találunk. Erőteljesen kapcsolódnak be a sportba a vidéki fiatalok is, számuk azonban egyelőre még csak 10.000 körül jár. Az Albán Ifjú­munkás Szövetségnek mintegy 66.700 tagja van, s ehhez viszonyít­va a fiatal sportolók 45.000-es szá­ma igen jelentős. ViDÉKI EREDMÉNYEK Érsekújvári Vasutasok— Vágsellyei Szokol 2:0 (1:0) Körülbelül 2000 néző előtt Érsek­újvárott játszották a labdarúgó mér­kőzést. A vezetést Seres szerezte meg, majd fordulás után Jánoska ál­lította be a végeredményt. Vágseülye teljesen egyenrangú ellenfele volt a hazai csapatnak. A honiak keményen, néha sportszerűtlenül játszottak, fő­leg Puskás lépett közbe többször túl keményen, úgyhogy a vendégcsapat három játékosa megsérült. Ajánlatos volna, ha a nyitrai ke­rület ilyen barátságos mérkőzésekre is jó játékvezetőt küldene ki és nem bíznák „házibírókra" az ilyen mérkő­zések vezetését. Vágsellyei Szokol— Eperjesi Dukla 9:0 (4:0) A nöi kézilabda döntő mérkőzést Nagyszombatban játszották. A gólo­kat Mitosinka (5), Hanus (3) és Smertnik dobták. — A mérkőzést Strečko kitűnően vezette. Vágsellyei Szokol— Fyzkulturnik 3:0 (1:0) A nöi kézilabda döntő mérkőzést vasárnap játszatták Trnaván. A ta­lálkozó szép küzdelmet hozott és a vágsellyei csapat teljesen megérde­melten győzött. A gólokat Mitosinka dobta. A mérkőzést Zemek játékve­zető nagyon jól vezette. A vágsellyei .csapat ezzel a győ­zelmével megnyerte a szokolkon­gresszusi serleget, melyet a mérkő­zés után ünnepélyes keretek között adtak át a győztes csapatnak. 0 Vágsellyei Szokol—Komáromi Skoda 3:1 (1:0). Az ifjúsági bajnoki labdarúgó mérkőzést vasárnap Vág­sellyén játszották. A gólokat Tóth (2) és Gáspár lőtték. Komáromi Skoda— Lévai Szokol 5:2 (1:1) Komáromban nagyszámú nézőkö­zönség előtt érdekes mérkőzést ví­vott a két csapat. A találkozó az el­ső perctől kezdve nagyon érdekes volt. Az elsö félidőben a lévaiak nagy iramot diktáltak, ezzel magyarázha­tó, hogy a második félidőben nem bír­ták az iramot. A honi csapat a má­sodik. félidőben határozottan jobb volt. Különösen Lttdák kapus tűnt ki ügyes védéseivel. A csatársorban Ká­das és Szecsödi voltak a legjobbak. A mérkőzést Messinger bíró jól ve­zette. 0 Kassai Téglagyár—Kassai Dy­namo „B" 4:3 (1:1). Érdekes küzdel. met vívott a két csapat. A téglagyá­ri együttes kitűnő formában van, győzelme teljesen megérdemelt. Losonc—Rimaszombat 11:0 A Rimaszombatban lefolyt kerü­leti bajnoki teniszmérkőzésen a ven­dég losonciak fölényes és biztos győ­zelmet arattak. A részletes eredmé­nyek: Férfiegyes: Hlinicza—Bútora 6:1, 6:1, Leszák—Kontra 6:1, 6:0, Tary— Ing. Komlossy 6:1, 6:2, Liptay—Dr. Smal 6:3, 6:1. Nöi egyes: Szluka— Faška 6:1, 4:6, 6:0, Gubiš—Schedelbauer 6:1, 4:6, 8:6. Férfipáros: Hlinicza, Tary—Búto­ra, Kontra 6:0, 6:3, Leszák, Liptay— Ing. Komlossy, dr. Šmal 6:2, 6:0. Vegyespáros: Hlinicza, Gubis—Bú­tora, Schedelbauer 6:4, 6:1, Tary, Szluka— Kostra, Faška 6:2, 6:0. Női páros: Szluka, Gubiš— Faäka, Schedelbauer 6:4, 6:4. Az elölállók a losonciak! A STISK124. HETE Sztalin-müvek Somét Trnov. Kozák Pacov Sázavan Zruč Agrostroj P. ZPS Uh. Brod Motorpal Jihl. Svit PodcesnÉ Tatra Kopr. Strojosvit Kr. Mir Karviná OKD Zárubek Elektrosvit Érs. Vasutasok Žel. Podbrez. CSSZ Rimasz. Sp. Vlachy Krompachy Chirana Záb. Posta Praha Aritma Dejvice j Šverma Jinon. Praha Gottwaldov

Next

/
Oldalképek
Tartalom