Uj Szó, 1952. május (5. évfolyam, 103-128.szám)

1952-05-06 / 106. szám, kedd

1952 május 6 íii SIS 3 NEMZETKÖZI SZEMLE iiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin Az amerikai acélipari munkások sztrájkja. Mint ismeretes, szerdán délelőtt 650.000 amerikai acélipari munkás sztrájkba lépett, hogy ezzel adjon nyomatékot bérkövetelésének. A munkások 10 százalékos béremelést akarnak, hogy legalább valamelyest enyhítsenek helyzetükön. Bérük ugyanis 1950 óta változatlan színvo nalon van, noha éppen az utóbbi két évben a koreai háború kirobbantását és a hadigazdálkodásra való áttérést kísérő infláció követ keztében az árak ugrásszerűen emelkedtek és ma is emelkednek az USA-ban. Igy az amerikai acélipari munkások életszínvonala — nagyobb mértékben, mint több más amerikai iparág dolgozóié — lényegesen vlszszaesett. A munkások soraibai^ már hosszú hónapok óta mély elégedetlenség gyűlik. Tavaly deoem ber óta úgyszólván állandóan napirenden van a sztrájk kérdése, Murray, a CIO szakszervezeti szövetség és az acélipari szakszervezet áruló elnöke azonban különböző ürügyekkel újra, meg újra kitért a sztrájk meghirdetése elöl. Hol „tárgyalásokat" kezdett a nagy acélipari monopóliumok vezetőivel, hol „hazafias" húrokat pendített meg, hol pedig a kormány „közvetítését" kérte a „bérvita" rendezéséhez. Az árak eközben tovább emelkedtek, az acélipari munkások helyzete pedig tovább romlott. Murraynak három hónapig sikerült elodáznia az U. S. Steel, a Bethlehem Steel, a Jones and Laughlin és a többi nagy acélipari tröszt profitját fenyegető sztrájkveszélyt — április elején azonban kénytelen volt meghátrálni és a munkások nyomására meghirdetni a sztrájkot április 10-re. Egy nappal előbb, április 9-én, meg sem várva a sztrájk megkezdésé nek kijelölt időpontját, százezer acélipari munkás már leállt. Az acélipari sztrájk lehetősége komoly aggodalmat támasztott az amerikai uralkodó körökben. Az acélipari munkások sztrájkja — különösen, ha soká elhúzódik — ve szélyezteti a mostani rohanó iramú fegyverkezési versenyt és az ebből eredő profitot. Az acélipar kulcshelyzete különös fontossággal bír egy olyan fejlett kapitalista országban, mint az USA. Nemcsak számos iparág termelése függ tőle, hanem munkásainak állásfoglalása befolyással van más munkásrétegekre is. A7 amerikai imperialisták ezért az erőszak, a politikai fondorlat és árulás nem egy aljas eszközét vetették harcba. Ahogy a munkásság harci kedve fokozódott, úgy használt egyre élesebb hangot az amerikai reakciós sajtó. Az acélipari munkások ellen valóságos sajtóhadjárat indult. A reakció arra törekedett, hogy elszigetelje az acélipari munkásokat és a tervbevett sztrájkot akc'r fasiszta módszerek alkalmazásával is szétzúzhassa. Ebben a helyzetben néhány órával az április 10-i sztrájk kitörése előtt Truman elrénl.Ue az acélipar „állami kezelésbevételét". A rendelkezés célja a sztrájk letörése volt, mert az „állami kezelésbevétel" azt jelentette, hogy a sztrájkolókra katonai törvényszék, rendkívül súlyos büntetések, katonai behívók várnak, amint ez néhány évvel ezelőtt a vasutassztrájk idején történt. Ezzel egyidőben az amerikai kormány elterjesztette azt a hírt, hogy az állami kezelésbevétel után teljesítik a munkásság követeléseinek legalább egy részét. Részben "ezzel a csalással, részben pedig megfélemlítéssel, Murray-nak sikerült lefújnia az április 10-re tervezett sztrájkot. A munkások nem hagyták el munkahelyüket, hanem várták a kilátásba helyezett béremelést. Béremelés azonban nem történt. Az acéltrösztök urai, az amerikai monopoltőke vezető csoportja hallani sem. akar semmiféle enged ményröl a munkásság részére. Ha az amerikai acélipari munkások kivívnák követeléseik teljesítését — ez a szakszervezeti mozgalom megerősödésével és a bérkövetelések fellángolásával járna egy olyan időpontban, amikor az amerikai finánctöke a munkásság teljes fasiszta gúzsbakötését készíti elő. Éppen ezért még mielőtt a kormány rákényszerült volna csalárd béremelési ígéretének akárcsak részleges teljesítésére is, az acéltröszt urai kieszközölték az „állami kezelésbevétel" megszüntetését és közölték, hogy semmiféle béremeléshez nem járulnak hozzá. Könnyű megérteni, milyen elkeseredettség lett úrrá a kijátszott, becsapott amerikai acélipari munkásokon. Murray, hogy útját állja az elégedetlenség nagyerejü kirobbanásának, április 30-ra ismét kénytelen volt sztrájkot hirdetni. Igy került sor szerdán délelőtt az acélipari munkások teljes leállására. Az acélipari munkások sztrájkja az amerikai munkásság körében komoly együttérzésre talált. Velük egyidejűleg sztrájkolt és folytatja sztrájkját az olajipar mintegy 120.000 dolgozója. Az amerikai reakció azonban elhatározta, hogy minden eszközt latba vet a sztrájk elgáncsolására. Mint a Reuter hírügynökség jelenti, Truman pénteken este utasította Murrayt, hogy parancsolja meg a munkásoknak a sztrájk beszüntetését. Truman ezt az erőszakos beavatkozását a „nemzeti érdekekkel" okolja meg. Jellemző azonban, hogy még a Reuter hírügynökség tudósítása is idézőjelbe teszi ezt a két szót. Murray — a tőke hűséges lakája — alig kapta meg Truman utasítását, sorra felhívta az acélipari szakszervezet helyi szervezeteit és megparancsolta a munka haladéktalan felvételét. Az amerikai nagytőkések lakájai, az acélipari szakszervezet vezetői, minden erejükkel Truman utasításának boldogan engedelmeskedve a tárgyalóasztal elé viszik az acélmunkások bérkövetelésének ügyét, hogy „megegyezzenek" az acélkirályokkal. De nincs az az aljas árulás, nincs az a hatalmi kényszer és fasiszta manőver, amely megakadályozhatná a töke elleni harcban egyre aktívabb amerikai munkásság öntudatosodásának, harci készségének fejlődését. N Az angol-amerikai ellentétek éleződése a Közel-Keleten. Az elmúlt napokban ismét előtérbe kerültek az USA és Anglia nézeteltérései a földközitengeri és közelkeleti kérdésekben. Anglia az utóbbi időben több kísérletet tett, hogy nagyon meg gyengült földközitengeri és közelkeleti befolyásából az USA rovására valamit visszanyerjen. „Bizonyos jelekből arra lehet következtetni — jelentette április 25-én a AFP francia hírügynökség —, hogy a földközitengerl parancsnokság kérdése (vagyis, hogy ki legyen az „atlanti haderő" parancsnoka ezen a terüle ten) ismét felmerült. Több megfigyelő szerint Angliáriak az a szán déka, hogy hasznot húzzon Eisenhower küszöbönálló távozásából, s hogy újból megerősítse a Földközitenger uralmára való igényét." Az Economist című angol lap, az angol nagytőke szócsöve így írt erről: „Az angoloknak a földközitengeri parancsnokságra és a középkeleti parancsnokságra támasztott igénye teljesen jogos, mert a brit érdekek túlsúlyán alapszik". Március elején Zafrullah kán, pakisztáni külügyminiszter, akit általában az angolok jóemberként ismernek beutazta a közelkeleti fővárosokat, körútja végén pedig meghívta az arab országok vezetőit: üljenek össze a közös kérdések megvitatására. Zafrullah felhívása mögött a valóságban az angol imperializmus áll, amely — mint a moszkvai Pravda rámutatott — „nem tett le azokról a kísérletekről, hogy a saját égisze alatt egy blokkot teremtsen. Ez a blokk magában foglalná Törökországot, Irakot és Transzjordániát és az angol befolyás kibővítésének támaszpontja lehetne a muzulmán világban". Zafrullah utazgatása nem járt túlságosan kecsegtető eredménnyel londoni megbízói számára. A 12 kö zelkeleti ország közül Törökország és az USA több más csatlósa nyíltan visszautasította a pakisztáni álruhába burkolt angol javaslatot, de még azok is, akik elfogadták, bizonytalan időre halasztották el a tervezett találkozót. Eközben az USA nagy hévvel folytatja a Közel-Keleten azt a politikáját, amelynek célja saját vezető szerepének biztositása — Angliáéval szemben — a tőkés világnak e részén is. Az amerikai tőke behatolása Iránba folytatódik. Mint a New York Times című amerikai lap megírta, április elején az USA és Irán egyezményeket kötöttek, amelyek értelmében Iránnak 17 millió dollár „segélyt" utalnak ki. A kép ma a következő: miközben az angol imperializmus tovább kilincsel a hágai nemzetközi bíróságnál az elvesztett iráni olaj miatt „jogorvoslatért", az amerikai imperialisták Iránban óvatosan megkísérlik beülni a helyükbe. Az Observateur című francia lap értesülése szerint „az USA jelentős érdekeltséget akar vállalni a volt Angol-ťráni Olajtársaság munkájában, mielőtt rendezné Angliával az angol-iráni olajkonfliktust". Nem sokáig váratott magára az USA ellenlépése a Zafrullah-féle akcióra sem. A pakisztáni kánnal szemben Amerika a fasiszta Franco külügyminiszterét játszotta ki. Artajo spanyol külügyminiszter, akárcsak röviddel előtte a pakisztáni külügyminiszter, szintén végigjárta a közelkeleti országokat. Háromhetes körútja során mindenütt hetethavat összehordott a „hagyományos arab-spanyol barátságról", majd kölcsönös barátsági, kulturális és gazdasági szerződést kötött kormánya nevében Szíriával, kulturális egyezményt Egyiptommal, a legmagasabb spanyol érdemrendekkel tüntette ki az iraki miniszterelnököt és Jordánia királyát. Utazásának valóságos célja pedig az volt, hogy a Közel-Kelet országait bevonja egy támadó tömbbe, mégpedig az USA vezetésével. A madridi rádió nem is kendőzte ezt el: „Spanyolországnak jutott az a feladat, hogy az arab országokat bevonja a nyugati világ védelmi közösségébe" — dicsekedett el hamisítatlan amerikai frazeológiával egyik adásában. A washingtoni uralkodó körök a legcsekélyebb „megértést" sem árulják el gyengébb angol partnerük földközi tengeri és közelekeleti igényeivel szemben. Igen jellemző erre a New York Herald Tribúne cikke, amely fölényes gúnnyal oktatja ki az Economistot az erőviszonyokról. Rámutat: a Földközi tengeren nem az angol, hanem éppen ellenkezőleg, az amerikai erő van túlsúlyban és az amerikai flotta ütőereje jóval felülmúlja a Gibraltárnál és Máltánál állomásozó angol haditengerészeti erőket. „Hogyan gondolhatják azt az angolok — idézi a lap az amerikai haditengerészet egyik szóvivőjének felháborodott kijelentését —, hogy angol parancsnokság alá helyezzük repülögépanyahajóinkat ? Az angolok arról beszélnek — folytatja —, hogy meg kell védelmezniük a Gibraltártól Szuezig terjedő létfontosságú vonalukat. Ez helyes. A való tény azonban az, hogy az angolok nem elég erősek erre." Bulgária népe elbúcsúzott nagy fiától, Poptomov elvtárstól A Bolgár Komunista Párt politikai bizottsága Poptomov elvtárs halála alkalmából gyászjelentést adott ki, amelyben hangsúlyozza: „Vladimír Poptomov elvtárs személyében hazánk szocialista építésének egyik legnagyobb vezetőjét, Georgi Dimitrov leghűségesebb harcostársainak egyikét vesztettük el. Az az ügy, amelynek egész életét szentelte, amelyért utolsó órájáig harcolt és dolgozott, a Kommunista Párt és a párt dimitrovi központi bizottságának erős kezében van. Ezt az ügyet a teljes győzelemig visszük." A Bolgár Kommunista Párt központi bizottsága, a minisztertanács és a nemzetgyűlés elnöksége ugyancsak gyászjelentést adott ki Poptomov elvtárs halála alkalmából. Visinszkij elvtárs, a Szovjetunió külügyminisztere részvétüíviratot intézett Mincso Nejcsev elvtárshoz, Bulgária külügyminiszteréhez. Szófia dolgozó népe pénteken ás szombaton végeláthatatlan sorokban zarándokolt a Néphadsereg Központi Házába Poptomov elvtárs ravatalához. A gyászünnepség szombat délután 4 órakor kezdődött. Poptomov elvtárs holttestét ágyútalpakon a Szeptember 9-téren, Dimitrov elvtárs mauzóleumával szemben felállított emelvényre szállították. Az emelvényen Vlko Cservenkov elvtárssal az élen helyet foglaltak a párt központi bizottságának és a Bolgár Népköztársaság minisizt főtanácsának tagjai. Rajkó Damjanov elvtárs, a Bolgár Kommunista Párt politikai bizottságának tagja, miniszterelnökhelyettes gyászbeszéde után Poptomov elvtárs koporsóját ismét á gyű talpakra helyezték és elindult a menet a temető felé. A temetőben Ruben Levi elvtárs, a Bolgár Komunista Párt központi bizottsága tagja, Atanasiz Sztojkov elvtárs, a Rabotnicseszko Delo főszerkesztője és a blagojevgrádi küldöttség vezetője mondottak búcsúbeszédet, majd Poptomov elvtárs koporsóját a bolgár himnusz hangjai mellett elhelyezték a kriptában. A sírboltot valósággal elborította a koszorúk tömege. A londoni cf o^oiők tľmeotUntetése Május 3-án Londonban a dolgozók hatalmas tömegtüntetést rendeztek, amely az 1926-ik évi általános sztrájk óta a legnagyobb tüntetés volt és amelyen több mint 40 ezer személy vett részt. A tüntetők London különböző részeiben gyülekeztek és 5 oszlopban meneteltek London utcáin a Trafalgar-térre. A mult évektől eltérően e tüntetésen aktív részt vettek a londoni szakszervezetek is. A kommunistákkal és a Kommunista Ifjúság Ligájának tagjaival együtt felvonultak zászlaik alatt a legnagyobb szakszervezetek tagjai is: a londoni szakszervezeti tanács, a gépipari munkások, egységes szakszervezeti szövetsége, a villanyipari munkások szakszervezeti szövetsége, az automobilipari munkások szakszervezeti szövetségének londoni kerületi bizottsága, a vasutasok szakszervezeti szövetsége, a fafeldolgozó ipari munkások egységes szakszervezeti szövetségének londoni kerületi bizottsága, valamint a vasutasok, festők, tanítók, egészségügyi dolgozók és nyomdászok szakszervezetei, valamint a kenti bányászszakszervr^t és számos más szakszervezet tagjai. A tüntetők hatalmas feliratokat vittek, amelyek békeharcra hívták fel Anglia népét, a lázas fegyverkezés politikájának és a háborús előkészületeknek beszüntetését, a koreai és maláji háborúk befejezését követelték és Németország, valamint Japán újrafelfegyverzése ellen és az öthatalmi békeegyezmény megkötése mellett tüntettek A brit gyarmatok nemzeteinek képviselői hatalmas tömegben a gyarmati nemzetek függetlenségét követelő feliratokat hozták. Számos felirat követelte, hogy Nagybritánniában szüntessék meg az amerikai katonai támaszpontokat. A tüntetők ütemesen kiáltották: „Amerikaiak menjetek haza, békét akarunk!" A monarchofasiszta rendőrség megakadályozta, hegy a görög munkások leróják kegyeletüket Beloiannisz elvtárs síriánál Az Allagi című lap közli, hogy május 2-án Athénben, a „Kentrikon"színházban különböző szakszervezetekhez tartozó munkások gyűlést tartottak. A munkások a következő jelszavakkal jöttek a gyűlésre; „Kenyeret! Szakszervezeti szabadságot! Békét!" A rendőrök és a reakciós Makrisz „szakszervezethez" tartozó suhancok rátámadtak a munkásokra. A rendőrség huszonkét embert letartóztatott. A lap beszámol arról is, hogy május 2-án sok dolgozó ki akart menni Belojannisz elvtárs sírjához, hogy virágot helyezzen a sírra. Rendőrök vették körül a temetőt és több munkást letartóztattak. Vita az olasz képvlselöüézbsn a moszkvai gazdasági értekezleten feltárt lehetőségekről Az olasz képviselőházban vita folyt le azokkal az interpellációkkal, amelyeket több képviselő a moszkvai nemzetközi gazdasági értiekezlet által feltárt lehetőségek ügyében terjesztett elő. La Malfa külkereskedelmi miniszter az interpellációkra válaszolva kitért a problémák tárgyilagos megvilágítása elől. Egyetlen szót sem szólt a népi demokráciákkal és a- Kínai NépközTiltakozások Angliában az angolok malájföldi terrorcselekményei ellen A Daily Worker nemrégiben képes tudósításban számolt be arról, milyen borzalmasan kegyetlenkednek az angol hatóságok Malájföldön. A tudósítás hatására a Daily Worker szerkesztőségét elárasztják a tiltakozó levelek azzal a kéréssel, hogy az Angol Kommunista Párt lapja juttassa el a tiltakozásokat az illetékes hatóságokhoz. A Daily Worker malájföldi tudósítása nagy visszhangra talált a munkások körében. A ThomsonHouston Ltd gyár munkásai tiltakozó gyűlést tartottak és itt hozott határozatukat eljuttatták Lyttelakl jelenleg az angol kormány gyarmatügyi minisztere. — A legerélyesebben tiltakozunk azok ellen a barbár módszerek ellen, amelyekkel az angol hatóságok Sanyargatják Malájföld békés lakosságát — mondja a többi között a határozat. — Meg vagyunk győtársasággal való árucsere lehetőségéről. Azt állította, hogy nem lehet növelni a Szovjetunióval való áruoserét, de ezt az állítását nem is próbálta megindokolni. Lombardi szocialista képviselő megállapította, hogy a miniszter nem közölt megbízható adatokat a keleti országokkal való árucsere lehetőségeiről, és egy szóval sem emlékezett meg az olasz külkereskedelem politikai természetű korlátozásairól. A képviselő rámutatott, hogy például a szovjet gabona-behozatalnak megvan az a nagy előnye, hogy Olaszország ilymódon dollárokat tud megtakarítani és a gabonát olasz hajókon tudja hazaszállítani. Az amerikai gabona behozatala ezzel szemben kizárólag amerikai hajókon folyik. Di Vittorio elvtárs, kommunista képviselő, aki részt vett a moszkvai , „ , _ „ ,, , értekezleten, hangoztatta, hogy a zodve arról hogy falvak felégete- j minis2ter jobban szolgált

a Tolna se és koncentrációs táborok létesítése egyáltalán nem szolgálja az angol nép érdekeit. Követeljük, hogy az egyenlőség és a malájföldi nép teljes függetlenségének biztositása alapján vessenek véget a malájföldi tonnák, a gyár volt igazgatójának, j háborúnak. hazája ügyét, ha tárgyilagosan foglalkozott volna a kérdéssel. Di Vittorio elvtárs kijelentette, hogy meg kell szüntetni azokat a politikai természetű korlátozásokat, amelyek akadályozzák Olaszország külkereskedelmének egész fejlődését,